« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
A kockázat visszatért
Risk Returns With A Vengeance
By Shawn Tully
Fortune, August 23, 2007


Az utóbbi öt évben a kockázat szinte láthatatlan szereplő volt a Wall Streeten. A bankok, a hedge fundok, a hitelezők úgy viselkedtek, mintha a lakásárak mindörökre növekednének, a hitelezők soha nem késlekednének egy részletfizetéssel sem, vagy mintha a vállalatok soha nem mennének csődbe. Augusztusban fel kellett ocsúdniuk. Bizalmi válság uralja a Wall Streetet, amit a másodlagos hitelpiacok összeomlása okozott. A kockázat nem láthatatlan többé. A bankok kapálóznak, a pénzügyi piacok továbbra is instabilak, a befektetők pedig azt számolgatják, mennyit is vesztettek a pár hét leforgása alatt.

A következmények komolyak. A felzaklatott hitelezők megemelték a kamatlábakat, nem kis nehézséget okozva ezzel a vállalati szférának, melynek működése biztosítása érdekében nagy szüksége van a banki hitelekre. Augusztus közepén az Egyesült Államok legnagyobb jelzálog-hitelezőjének, a Countrywide Financialnek a szolvencia megőrzése érdekében el kellett zárnia a pénzcsapokat, a KKR Financial kockázati tőke társaság pedig, bejelentései szerint, 200 millió dollárt vesztett jelzáloghitel alapú értékpapírjainak devalvációja során. A válság hatására kockázatitőke-befektetések sora kerülhet újratárgyalásra. Számos jel utalt arra is, hogy az immunisnak hitt befektetési eszközöket, a pénzpiaci befektetési alapokat is eléri a válság. A Fednek 62, az Európai Központi Banknak csaknem 300 milliárd dollárral kellett növelnie a pénzkínálatot, hogy biztosítsa a folyamatos likviditást a pénzpiacokon. De nem a pénzpiac beszűkülése az egyetlen probléma. A vállalati csődök hírének felröppenésével a részvénypiac is 8 százalékot esett július közepe óta. Emellett a hitelek megdrágulása az ingatlanpiacot is lehűti, így lefelé ható nyomást gyakorol az ingatlanárakra.

A válság gyökerei egyébként a pénzzel rendkívüli mértékben elárasztott világgazdaságban keresendőek. A 2000-es tőzsdei válság után Alan Greenspan, a Federal Reserve elnöke történelmi mélységekbe nyomta le a rövid távú kamatlábakat, hogy ezáltal ösztönözze a fogyasztást és csökkentse a válság tovaterjedésének esélyét. Terve működött. Ami azt illeti, túlságosan is. A világ jegybankjai követve a Fed példáját egyre több pénzt pumpáltak országuk kereskedelmi banki rendszerébe. A pénzzel elárasztott biztosítótársaságok, befektetési és nyugdíjalapok pedig a könnyű jövedelmet a világ legstabilabb gazdaságában, az Egyesült Államokban kibocsátott pénzügyi eszközökbe fektették. Emellett a rohamos ütemben növekvő kínai gazdaság óriási exporttöbbletet halmozott fel, melynek jelentős részét visszaforgatta Amerikába, főleg államkötvények formájában. Mindennek eredménye: egy rendkívül üdvös gazdasági környezet. Az infláció alacsony volt, a vállalati profitok szintje rekordméretű. A világgazdaság a folyamatos, ütemes növekedés pályájára állt. „Soha nem láttunk ehhez hasonló világgazdasági folyamatot, amikor is a volatilitás gyakorlatilag nem létezik” – mondja a neves közgazdász, Peter Bernstein.

De bármily szépen is hangzik, ez volt a csali, mely a stabil biztonság hiú ábrándjába ringatta a befektetőket. Abba, ahol olyan, hogy veszteség, gyakorlatilag nem létezik. Ez legjobban a kockázati prémiumok folyamatos csökkenésében volt tetten érhető. A kockázat ily mértékű figyelmen kívül hagyása végzetes következményekhez vezethet: „Az emberek minden meggondolás nélkül nyúltak az olcsó pénzkölcsönökhöz” – mondja Bernstein. De végül is ez az olcsó pénz volt az, ami cégfelvásárlások megszaladását eredményezte. Az olcsó hitelek hátán a kockázatitőke-alapok vállalatokat vásárolnak fel, feljavítják működésüket, majd jóval a vételár felett értékesítik azokat. Ezen üzletekben forgó pénzek pedig évek múltán rendkívül megszaladtak. A történelmi mélységbe visszaeső kamatlábak pedig még intenzívebb lakásvásárlásra serkentették az amerikaiakat, akik nem hittek abban, hogy a fellendülés egyszer megtorpanhat. Egyre nagyobb hiteleket vettek fel, hogy egyre költségesebb lakásvásárlásaikat finanszírozhassák.

A Wall Street-i befektetési bankok pedig megtették a magukét, hogy segédkezzenek a hitelek felhajtásában, hiszen ezeket azután tovább tudták adni őket. A leggyakoribb vásárlók az ún. CDO-k (collateralized debt obligation) és CLO-k (collateralized loan obligation) voltak. Ezek valójában tipikusan hedge fundok által működtetett befektetési alapok. A CDO kötvényeket vásárol, elsősorban magas kockázatú kötvényeket és jelzáloghitel alapú értékpapírokat, míg a CLO-k döntően vállalati tartozások felvásárlásával foglalkoznak – ezek közül sokat épp vállalatfelvásárlásra fordítanak. Majd a CDO-k és CLO-k ismét kötvényeket bocsátanak ki, melyek mögött vagy az adósok visszafizetései, vagy a hitel biztosítékául szolgáló ingó fedezet áll. És hogy ki veszi meg ezeket a papírokat? A kötvények elsősorban kínai bankok és holland biztosító társaságok körében voltak rendkívül kelendőek, de leginkább a hedge fundok is a fő vásárlók között voltak. És vajon ki hitelezett a hedge fundoknak? Hát persze, hogy azok a pénzügyi mogulok, akik korábban, a ciklus elején még ellenjegyezték a hiteleket, mielőtt azok a CDO-khoz és a CLO-khoz kerülhettek volna.

A Fed megpróbált gátat szabni ennek a hitelezési spirálnak, és az alapkamatot a 2003-as 1 százalékról 2006 közepére 5,25 százalékra emelte. A világ központi bankjai követték példáját. A kamatok növekedésével azonban csökkent a jelzáloghitel és a cégfelvásárlást célzó hitelfelvétel intenzitása, kevesebb hitelt jegyezhettek ellen a Wall Street bankjai, így kevesebb hitel kerülhetett volna be a fenti körforgásba is. A befektetési bankok az üzlet folytonosságának biztosítása érdekében enyhítettek a felvállalt hitelekhez fűződő standardokon. Ez vezetett ahhoz, hogy elszaladt a hitelfelvétel az Egyesült Államokban, és még azok is jelzáloghitelt vettek fel, akiknek semmi esélyük nem lett volna visszafizetni azt. Így 2005–2006-ra teljesen felduzzadt ez a másodlagos jelzáloghitel-piac. A hitelfelvétel mind a lakosság, mind a kockázatitőke-alapok részéről teljes mértékben elszakadt a valóságtól. A kockázati alapok egyre nagyobb vállalatokat szemeltek ki, amihez persze egyre nagyobb hiteleket vettek fel. Az üzlet a Wall Street számára is óriási hasznot hozott. A befektetési bankok 2006-ban 6 milliárd dollárt (60 százalékkal többet, mint 2003-ban) gyűjtögettek össze a felvállalt hitelek után járó jutalékokból.

Az összeomlás gyorsan és hirtelen jött. Pedig az első intő jelek már az év elején felfedhetők lettek volna. Februárban az HSBC bejelentette, hogy 1,8 milliárd dollárt veszített a másodlagos hitel alapú portfólióján. A jelzáloghitel alapú értékpapírok kamatai növekedtek, egyes kisebb hitelezők csődbe mentek, azonban a részvény- és kötvénypiacokon mindez alig volt észlelhető. Jóval komolyabb jel volt, mikor a Bear Stearns júniusban bejelentette, hogy problémák vannak két hedge fundjával, melyek sorra veszteséget halmoznak fel (ami már az 1,4 milliárd dollárt is elérte). A befektetők ekkor még azt gondolták, hogy megússzák a válságot. Két nappal a Bear Stearns bejelentése után a Dow Jones ipari indexe minden idők legmagasabb értékét mutatta, elérve a 14 000 pontot.

Egyre több rossz hír ért el a piacokra. A német államnak ki kellett segítenie egy kereskedelmi bankot, a BNP Paribas-nak három hitel alapú befektetési alapjának kereskedését kellett felfüggesztenie, az American Home Mortgage pedig lehúzta a rolót. Végül a részvénypiac is megindult. Augusztus 15-ére a Dow Jones 13000 pontra zuhant vissza. A kockázat visszatért a piacokra, véres bosszút állva mellőzöttségért. De mit jelent mindez? Ha a kockázati tőke társaságok érintettségét nézzük, akkor egyrészt számolni kell azzal, hogy a meg nem kötött vállalatfelvásárlási megállapodások újratárgyalásra kerülhetnek, valamint arra, hogy e vállalatok kezében lévő készletek leértékelődnek. Ami az ingatlanpiaci árakat illeti, azok a hitelek drágulása és így a kereslet visszaesésén keresztül csökkenésnek indulnak. Minden nehézség és veszteség ellenére azonban elkerülhetetlen volt, hogy a kockázat végre visszatérjen a Wall Streetre.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány