« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Németek és lengyelek – kutya-macska barátság
Deutsche und Polen – die vertrackte Beziehung
von Gerhard Gnauck
Die Welt, 9. Juli 2007


Egy a napokban napvilágot látott felmérés szerint a német és lengyel világnézet között még mindig hatalmas szakadék tátong. Bár kereskednek egymással, jó szomszédok képében tetszelegnek, a színfalak mögött a két nép mégsem képes megérteni egymást.

Aki a német-lengyel sorsot közelről kívánja tanulmányozni, utazzon el a Warthe-folyó vidékére. Ez a terület vonattal mintegy háromórányira fekszik Berlintől keletre, Lengyelországban. A terület ma is vadregényes, farkas és medve tanyája, de innen származott néhány igen jelentős személyisége a 19. századnak. Egyebek mellett Hermann Tietzen, a Hertie áruházlánc alapítója, aki odahagyva szűkebb pátriáját, Berlinbe ment szerencsét próbálni. Száz év telt el azóta, Lengyelország újraegyesült, Európa kettészakadt. Ugyanebből a régióból indult Krzysztof Olszewski Berlinbe. Egy buszgyárban eltöltött hosszú évek után hazatérve Bolechowoban, a Warthe partján megalapította Solaris nevű buszgyárát, mely azóta Európa 16 országába szállít buszokat, és a berlini közlekedési vállalatot is ő látja el korszerű járművekkel. „Ex oriente lux”, hangzott egykor, a fény keletről jön. A kelet-európai forradalmak, diktatúrák következtében azonban egyre kevesebben akartak a kelethez tartozni, a mondás kiegészült: „ex oriente lux, ex occidente luxus”. Ma már ez utóbbi sem igaz egészen. A keletiek ugyan felnéznek az öreg Európa luxusára, de az egész világra sugárzó szellemisége kihunyóban, mondja Andrzej Stasjuk, egy sikeres fiatal lengyel író.

Fény itt, luxus ott. Egyik oldalon egy ország, mely magát gazdasági termelése alapján joggal exportvilágbajnoknak nevezi, és egy másik, mely II. János Pál pápa óta a világon a legtöbb katolikus papot exportálta. És ez a két ország szemben áll egymással az Odera két partján. Egy egyenlőtlen és nehéz szomszédság, mely már abból is jól látszik, hogy ez a határ alig néhány évtizede egészen máshol húzódott. A folytatás ismert, a városokban égő zsinagógák, majd a német kitelepítettek szomorú menete, akiket a keletről menekült lengyelek követtek, egy szebb jövő reményében. Mi történt volna, ha a kelet és nyugat közötti határt nem ott húzzák meg, ahol, hanem jóval keletebbre. Akkor a németek és lengyelek közös munkával, egyetértésben építettek volna egy szebb, világot, mint nyugaton németek és franciák. A „mi lett volna ha” kezdetű mondatok azonban csak hiú ábrándok. A Hidegháború rányomta bélyegét a két országra, és nem csak az Elba partján épültek őrtornyok, de az Oderánál is. Csak 1989 után kezdhette meg az Odera partján két szabad nemzet a korlátok nélküli párbeszédet. De hamar kiderült, milyen hatalmas feszültség gyülemlett össze az évtizedek alatt. Mindegyik állam a saját polgárait kívánta megvédeni, és számukra a lehető legjobb anyagi körülményeket biztosítani. Így történt, hogy a német kormány akadályokat gördített a kelet-európai munkavállalók el, mellyel főként a lengyel bevándorlást kívánta megfékezni. A régi Európa megpróbálta háttérbe szorítani az újat. Ezért lehetett, hogy Brüsszelben mindent megtettek annak érdekében, hogy a keleti gazdák kevesebb mezőgazdasági támogatást kapjanak, mint nyugati sorstársaik. A lengyelek válaszul nem engedélyezték a külföldiek földvásárlását országukban. Ma azonban már mindenki előnyösnek tartja Lengyelország csatlakozását, főleg maguk a lengyelek. A belépés óta ugyanis 19-ről 13 %-ra csökkent a munkanélküliség, majdnem egymillió lengyel dolgozik szerte Európában. A bürokratikus, sokszor új adónemek bevezetésére kényszerítő Unió tehát számos előnnyel is járt. A lakosság nagy része tehát az EU mellett van, de paradox módon a vezetés kevésbé.

Azonban nemcsak a gazdasági előnyökről kell beszélni. Lengyelország rengeteget szenvedett a második világháborúban, és sem akkor, sem azóta nem talált megbízható szövetségesekre. A lengyelek történelmi okokból gyanúsan kezelnek minden olyan döntést, mely – ha csak látszólag is – nélkülük, felettük köttetik, legyen az egy Varsót megkerülő orosz-német gázvezeték, vagy a szavazati arányok Brüsszelben. A lengyel nézetekkel szemben a német álláspont már felemásabb. Itt főleg a politikai elit elkötelezett Brüsszel irányában. A németek az utóbbi időben – tekintettel saját áldozatvállalásaikra az új Európa megteremtése során – ismét kezdenek büszkék lenni, mint hajdanán. A nemzeti öntudat feléledése mindekét részen a jövőben esetleges konfrontációk forrása lehet.

A történelmi problémáknak a parlamenti beszédekben való felvetése veszélyes fegyver, véli Stefan Meller, a Kaczynski-kormány első külügyminisztere. Ennek elkerülése szerinte csakis egy közös, nagy vitafórumon lenne megvalósítható, esetleg a két ország parlamentje között. A német-lengyel viszony rendkívüli megoldásokat kíván, és minél előbb érkeznek ezek a megoldások, annál jobb lesz egész Európának.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány