« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
A kiszervezés valódi költsége
The Real Cost Of Offshoring
By Michael Mandel
Business Week, June 18, 2007


Amint a globalizáció kritikusai panaszkodni kezdenek az amerikai munkahelyek olcsóbb bérköltségekkel működő országokba történő telepítése miatt, a támogatók igyekeznek kritikájukat tompítani azzal, hogy lám, az amerikai gazdaság mégis rendkívül jól teljesít. Habár az elmúlt negyedévben a növekedési adatok nem voltak olyan biztatóak, 2003 óta az amerikai kibocsátás átlagosan évi 3,3 százalékkal növekedett. Ez egybeesik az import felfutásának időszakával. Azonban a hazai termelés is jelentős mértékben nőtt ez idő alatt. Az adatok tehát azt mutatják, hogy az offshoring nincs nagy hatással az amerikai gazdaságra. De új trendek jelzik, hogy a folyamatnak igenis vannak káros gazdasági és politikai hatásai.

A rövid magyarázat szerint a hazai gyáripar növekedését az elmúlt években felnagyították. Tehát túlzóak voltak a termelékenység és a GDP növekedésére utaló számok is. A hiba elsősorban a Munkaügyi Statisztikai Hivatal (Bureau of Labour Statistics – BLS) által havonta közölt, az import árszínvonaláról kibocsátott adatokban lelhető fel. Ezeket az adatokat pedig a kormány közvetlen és közvetett módon használja más gazdasági mutatók kiszámításához. Ennek eredményeképpen a napvilágra kerülő GDP-növekedési adatok nem felelnek meg a valós helyzetnek. Így az amerikai GDP-adatokban van egy fantom sáv, mely mellett nem áll valódi kibocsátás. A BusinessWeek becslései szerint ennek mértéke mintegy 66 milliárd dollár, ami az éves jövedelemnek fél százaléka. Ez nem kiugróan nagy, de mégis jelentős. Ez a 66 milliárd dollár ugyanis a 2003-tól mért gyáripari termelésnövekedés 40 százalékát teszi ki. A jelenlegi statisztikai adatok szerint a termelékenység átlagos éves növekedése 1,8 százalék, azonban a fantom GDP levonása után nem haladja meg az évi 1,6 százalékot, ami megegyezik a 80-as években mért adatokkal.

A fantom GDP magyarázatot ad arra, hogy a nagyvállalatok termelési hatékonyságának növelése miért nem csapódik le arányosan az alkalmazottak béreiben. De honnan a nemzetközi vállalatok profitnövekménye? Habár ez ténylegesen létezik, a nyereségnek valószínűleg kisebb hányada érkezik a hazai termelés hatékonyságának növekedéséből. Ez pedig azt jelenti, hogy a kulcsfontosságú termelési szakaszok alacsony bérköltségű országokba való kihelyezése jóval nagyobb költségmegtakarítást jelent számukra, mint azt az eddigi statisztikák sugallták.

Ez pedig kihathat a befektetési stratégiákra is, habár ennek kimutatása jóval nehezebb. Könnyen lehet, hogy a döntően Amerikában termelő vállalatok az adatkorrekció után már nem lesznek olyan csábítóak a befektetők számára, mivel a termelés növekedése itt lassabb ütemű, mint az a statisztikák mutatják. De milyen következményekkel bír mindez a döntéshozók számára? Először is, nagyban megkérdőjelezi a statisztika hitelességét, melyet a Federal Reserve is használ a monetáris politika irányítására. Ha a hazai termelékenység nem olyan ütemben növekedett az elmúlt években, mint ahogyan azt gondoltak, akkor a növekedési adatok is tévesek, ami azt jelenti, hogy a jegybanknak kisebb mozgástere lesz a kamatok kiigazítására.

A kereskedelmi politika szempontjából az új fejlemény azt sugallja, hogy az Egyesült Államok versenyképessége rosszabb, mint hitték. Abban a hitben, hogy a hazai termelés elég erős, könnyebb volt kisebb jelentőséget tulajdonítani a kereskedelmi mérleg deficitjének. Tágabb kontextusban pedig a statisztika hibája arra világít rá, hogy a nemzetcentrikus gazdasági szemlélet már a múlté. Mára már a globálisan szorosan összekapcsolódó termelési láncolatok korát éljük.






© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány