« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
A növekedés nem elég
Growth Is Not Enough
By George Wehrfritz
Newsweek International, April 30, 2007


Képzeljünk el egy Ázsiát – ahol a lakosság jelenleg mintegy 20 százaléka 1 dollárból él naponta –, amely 2020-ra le tudja rázni magáról a szegénység rabigáját. Egy ilyen fejlemény méltóképpen koronázná meg azt a regionális fejlődést, mely Japán második világháború utáni felemelkedésével vette kezdetét, és melynek fő motorja napjainkban Kína és India gazdasága. Egy ilyen jövőkép nem is áll olyan messze a valóságtól; mint ahogyan azt Nabojuki Idei, a Sony egykori vezérigazgatójának és Lawrence Summers, az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának vezetőjének nevével fémjelzett, Egy új Ázsia új Ázsiai Fejlesztési Bankja felé (Toward a New Asian Development Bank in a New Asia) címet viselő jelentése vizionálja. Véleményük szerint mindez csak abban az esetben következhet be, ha a kontinensen változtatnak a jelenlegi üzleti gyakorlaton.

A tanulmány központi üzenete nyilvánvaló: a növekedés önmagában nem elég. A jelenlegi gazdasági rezsim kiszolgáltatottá tette a régiót az exportra történő gyáripari termelés előtt, ösztönözte a gyenge pénzügyi rendszer eltorzulásához vezető külföldi valutatartalékok felhalmozását, kitágította a legszegényebbek és a legvagyonosabbak közötti jövedelmi szakadékot, és rendkívül káros környezeti hatásokkal működik. Ázsiának előbb-utóbb szembe kell néznie a rohamos gazdasági növekedést követő új típusú kihívásokkal. Ezen intelmek nem pusztába szálló kiáltások. Az elmúlt években több kisebb jel is utalt már a problémákra. Így például a 2004-es indiai választásokon a 8 százalékos évi gazdasági növekedést meglovagolni igyekvő BJP vezette kormány elveszítette hatalmát, melynek hátterében a társadalomban a vidéki és városi életkörülmények közötti nyilvánvaló ellentét keltette mélyen gyökerező averzió állt. Az indiai események intő jelként szolgálhatnának a politikai vezetőknek Jakartától Pekingig, hogy próbálják meg kordában tartani a féktelen növekedést. Hasonlóképpen sugallják Kína szennyezett folyói, a szmog, a tömeges migráció és a komoly ellátási nehézségek, hogy az Ázsiában honos „először növekedjünk, aztán majd eltakarítunk később” mentalitással nem lesznek képesek szembenézni a régió környezeti kihívásaival. Az igazi kockázati tényező tehát nem az, hogy meddig lesz képes Ázsia ily rohamos ütemben növekedni, hanem az, hogy mily mértékben tud majd megküzdeni a növekedést kísérő mellékhatásokkal.

A változáshoz mindent felforgató gazdaságpolitikai változásra lenne szükség – nemcsak a nemzeti politikai vezetés, hanem az Ázsiai Fejlesztési Bank szintjén is. A prioritáslistán a vidéki régiók felemelésének, a rurális foglalkoztatottság növelésének, az életminőség javításának magasabb szintre kell kerülnie. A fejlesztési politika fókuszának pedig a nemzeti szintről fokozatosan át kellene tevődnie regionális szintre. Ez nem azt jelenti, hogy az Ázsiai Fejlesztési Banknak a jövőben nem kellene támogatnia a nagyszabású infrastruktúra és gyárfejlesztési projekteket. De fel kellene ölelnie olyan kezdeményezéseket is, melyek célja a technológiai színvonal javítása, a helyi magántőke szerepének növelése, vagy a pénzügyi rendszer megreformálása. A régióban felhalmozott tartalékok értéke eléri a 3 billió dollárt, aminek nagy részét Európának és Amerikának adják kölcsön, hogy finanszírozzák ezzel az ott oly nagy méreteket öltő hitelre történő fogyasztást. A pénzügyi struktúrák szabályozatlansága miatt pedig a nagy összegek továbbra is Londonon és New Yorkon keresztül folynak át, nem pedig Hongkongon, Tokión vagy Szingapúron keresztül. A pénz régióban tartása és hatékony felhasználása azonban nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen az új intézményeknek mind ki kell forrniuk. Azonban azt el kell ismerni, hogy a régió azért exportál tőkét az OECD országokba, mert nem rendelkezik a tőke benntartásához és helyi forgatásához szükséges pénzügyi rendszerrel.

A tanulmány szerint a banknak tehát fontos szerepe lenne ennek a stabil struktúrának az életre hívásában. Azonban egy radikálisabb ötlettel is előáll. A szerzők szerint az Ázsiai Fejlesztési Bankot fel kellene jogosítani a térség valutatartalékainak egy része fölött történő gazdálkodásra is. Végül is már számos országban hoztak létre olyan állami vállalatokat, melyek célja a tőke belföldi és regionális befektetésekbe történő elhelyezése (Ilyen a szingapúri Singapore Government Investment Corp. vagy a Temasek Holdings.) Habár a téma politikailag rendkívül érzékeny, az vitathatatlan, hogy egy hasonló mandátummal rendelkező regionális szerv jóval nagyobb nyereséget tudna felmutatni, mint ami a New Yorkban forgó államkötvények és kincstári jegyek éves hozama. De a radikális változások nemcsak a pénzügyek területén lennének szükségesek. A környezeti károk talán minden másnál komolyabb következményekkel járhatnak. A tanulmány szerzői szerint ha az ázsiai országok vezetői megtennék a megfelelő lépéseket, akkor 2020-ra a térség egy főre jutó jövedelme akár duplájára, 8000 dollárra növekedhetne, miközben Ázsia a jelenlegi 35 százalék helyett 45 százalékát adná a világtermelésnek. A kontinens szegénységének felszámolása tehát csak az ázsiaiakon múlik.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány