« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Mentsük meg a WTO-t a dohai fordulótól!
Save the WTO From the Doha Round
By Ernesto Zedillo
Forbes Magazine, May 21, 2007


A dohai forduló tárgyalásait tavaly végül felfüggesztették, miután sikerült az addig szinte minden vállalt határidőt elmulasztani, épp úgy, mint megállapodásra jutni alapvető kérdésekben. A tárgyalások minden bizonnyal ma is teljes nyugvóponton lennének, ha George W. Bush elnöknek nem kellene kereskedelmi tárgyalási előjogának meghosszabbításáért iparkodnia. Ezen előjog ugyanis lehetővé teszi számára, hogy kereskedelmi megállapodásokat köthessen, melyeket aztán a Kongresszus vagy elfogad, vagy elutasít, de a módosítás jogával nem rendelkezik. Ezen elnöki jogosítvány mandátuma június 30-án jár le, és félő, hogy ha Bush nem tud felmutatni semmi eredményt a dohai fordulót illetően, akkor a Kongresszus nem hosszabbítja meg a felhatalmazást.

Ez adja a hátteret a dohai kérdések davosi informális csúcson történő újbóli felkarolásának. Habár a mihamarabbi megoldást sürgető felszólalások hangosak voltak, de korántsem hosszú életűek. A mezőgazdaság körül továbbra is állóháború folyik: az európaiak szerint Amerika nem elég elszánt a mezőgazdasági támogatások csökkentését illetően, miközben az amerikaiak nem tartják kielégítőnek az Európai Unió által kilátásba helyezett mezőgazdasági vámcsökkentést. Mindenki a másik kezdeményezésére vár, és a másikat tartja a megállapodás kerékkötőjének, miközben Japán és más, a mezőgazdaság terén erősen protekcionista politikát folytató ország továbbra is hasznot húz a patthelyzetből. Nem is beszélve arról, hogy a vezető fejlődő országok, így Brazília és India, rendkívül kemény protekcionista álláspontot képviselnek a tárgyalások során.

A mezőgazdaság világszinten tapasztalt egyenlőtlenségei szempontjából továbbra is a piacra jutást akadályozó tényezők – így a különböző vámok – jelentik a legnagyobb gondot, nem is a termelési támogatások. Az EU példának okáért továbbra is tartózkodik a radikális vámcsökkentéstől, és egyre csak nő az „érzékeny termékek” sorába tartozó áruk száma, melyekre az általános vámcsökkentési szabály eleve nem vonatkozik. Az EU-t egyedül az mozdíthatná ki e pozíciójából, ha Washington jelentős mértékben csökkentené az amerikai farmereknek fizetett termelési támogatást.

Pedig az Egyesült Államoknak komoly okai lennének e mezőgazdasági védőrendszer leépítésére. A Cato Intézet nemrégiben megjelent tanulmánya szerint a farmereknek juttatott támogatás az elmúlt 20 évben 1,7 billió dollárjába került az adófizetőknek és a fogyasztóknak. E káros protekcionista csökevények felszámolása a jelen politikai légkörben szinte elképzelhetetlen. Ebből kifolyólag sokkal ésszerűbb lenne az eleve asztalon lévő ügyek kisebb célszámokkal történő ismételt napirendre tűzése. E javaslat hatalmas áttörésként kerül majd tálalásra, miután az elnöki csapat meg is kezdheti a kereskedelmi tárgyalási előjog meghosszabbításához szükséges anyag előkészítését. Majd ezután nyilvánvalóvá válik, hogy az eredeti dohai reformcélkitűzések lefokozásra kerültek, és a legtöbb WTO-tag elkeseredettségének fog hangot adni.

Na és hosszabb távon mi várható? Két lehetőséggel kell számolni. Egyik, hogy tovább él az eredeti dohai célkitűzések helyességébe vetett bizalom, és addig erőltetik a fordulót, míg a határszámokat nem sikerül mindenkin keresztülpasszírozni; a másik pedig, hogy elfogadnak egy minimális célkitűzéseket tartalmazó csomagot, aminek a ratifikálását még 2008-ban lezárják.

Mondani sem kell, egyik megoldás sem kecsegtet sok eredménnyel, ha párhuzamba állítjuk őket a forduló megnyitásakor meglévő elvárásokkal. Ami az első opciót illeti, nehéz megmondani, hogy a következő két-három évben hol történhetne további előrelépés. Eközben pedig a totális kudarc veszélye lebegne folyamatosan a tárgyalások fölött, és egyre több támadás érné a WTO-t, hogy mi értelme van a rendes működés és a fordulós tárgyalások struktúrájának fenntartására.

A második opció is hemzseg a negatívumoktól. Ugyanis semmi garancia nincs arra, hogy a függőben hagyott ügyek a későbbiekben megoldódnak. Mindemellett egy teljesen megújult világkereskedelmi rendszer hiányában a protekcionista nyomás és a kereskedelmi ellentétek csak tovább rontják az egész szervezet megítélését. Mindkét esetben számolni kellene a kereskedelmi különegyezmények elterjedésével, melynek kettős következménye lenne. A bilaterális megállapodások sora egyrészt gyengítené a meglévő multilaterális világkereskedelmi rendszert, másrészt pedig e preferenciák megszilárdulásával még nehezebb lenne megváltoztatni a rendszert. Az igazság pillanatának elérkeztekor tehát melyik opciót kellene az országoknak alkalmazniuk? Negatívumai ellenére a második megoldás elfogadhatóbbnak tűnik. Ami tudatosult mindenkiben, hogy elmulasztották a nemzetközi kereskedelmi rezsim megváltoztatását, legalább törekedjenek a meglévő, kiharcolt eredmények biztosítására. Más szóval tehát a kérdés nem úgy hangzik, hogy hogyan mentheti meg a WTO a dohai fordulót, hanem úgy, hogy hogyan menthető meg a WTO a dohai fordulótól.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány