« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Egy európai erőközpont születése
Europe: The Making of a Monolith
By Stanley Reed
Business Week, May 7, 2007


A számok csak úgy röpködnek Európában. Úgy tűnt, hogy a londoni székhelyű Barclaysnak az ABN AMRO megvásárlására tett 91 milliárd dolláros ajánlata a pénzügyi szektorban minden idők legnagyobb vállalategyesülése előtt fogja kikövezni az utat. Aztán jött a Royal Bank of Scotland Group, és 98 milliárd dollárt ajánlott a holland bankóriásért. Lélegzetelállítóan magas számok, legyen is bármi a licit végső kimenetele. Röpködő összegeknél azonban jóval fontosabb, hogy e tranzakció mit sugall a globális pénzügyi szféra jelenlegi állapotáról. Egy ilyen óriási bankegyesülés ugyanis komoly lökést adhat az oly sokat várt európai pénzügyi integrációnak, és ezen keresztül a karjait az egész kontinensre kiterjesztő pénzügyi erőközpont kialakulásának – ami szinte egyenesen következne a közös piac és az egységes fizetőeszköz bevezetésének logikájából. Az egyesülés gazdasági jelentősége óriási. A pénzügyi integráció előrehaladása a tőke olcsóbbá válásával dollármilliárdokat hozhat az európai vállalatok számára. A cégeknek így nemcsak a bővülés válik könnyebbé, de az országok közötti kereskedelem tranzakciós költségei is csökkennek. E háttérrel az Európai Unió eséllyel szállhat versenybe az Egyesült Államokkal, Japánnal és Kínával szemben. A bankok számára a folyamat az óriási mértékű európai megtakarításokhoz való hozzájutást hozza el, mely összegek egyre csak halmozódnak az európai társadalom öregedésével. Ezzel párhuzamosan számolhatunk az európai bankok befektetési szolgáltatásainak folyamatos bővülésével, amit az egyre élénkülő kelet-európai, kínai és indiai vállalati pénzügyi tranzakciók csak tovább ösztönöznek.

Mindez nem csak egy jövőbeni fényes illúzió. A tranzakciók már most is zajlanak, amint az európai vállalategyesülések volumene (495 milliárd dollár) maga mögé utasítja az amerikaiakat (442 milliárd dollár). Ráadásul kihasználva a pénzügyi integráció újdonsült lendületét, az Európai Unió szervei végre elkötelezték magukat a határokon átnyúló banki szolgáltatások nyújtását hátráltató akadályok felszámolása mellett. Egyes országokban – elsősorban Franciaországban és Olaszországban – a pénzügyi piacokat ellenőrző állami szervek igyekeztek gátját szabni a külföldi bankfelvásárlásoknak. A pénzügyi szektor megindulása sehol nem érzékelhető jobban, mint Londonban. Miközben a brit kormány úgy döntött, hogy kimarad az eurózónából, épp a brit főváros húzza a legnagyobb hasznot a közös valutából. London a hét közben a kontinenst járó üzletkötők legfőbb bázisa. A város új pénzügyi központja, Canary Warf, pedig tucatszámra csalogatja a világ legnagyobb bankjait, akik termékeik egyre szélesedő palettájával kívánnak betörni az európai piacokra. Ez csak részben tudható be a lazább pénzpiaci szabályozásoknak. London felkapottságát elsősorban kedvező adórendszerének, földrajzi elhelyezkedésének és kozmopolita légkörének köszönheti. A város a közeli feltörekvő piacok vállalatbejegyzéseinek központi célterületévé vált, így nem csoda, hogy a londoni értéktőzsdén, a London Stock Exchangen (LSE) jegyzett értékpapírok összértéke 2004 óta 15 százalékkal növekedett, miközben ez a mutató a New York-i tőzsdén ugyanezen időszak alatt 0,6 százalékkal csökkent. Az európai pénzügyi integráció mélyülése persze nem magában értelmezendő, hanem a globális mélyülés keretébe illesztendő. Ennek tudható be, hogy az amerikai pénzügyi nagyvállalatok semmiképp sem akarnak lemaradni a londoni gyorsról. A NASDAQ például 30 százalékos részesedéssel bír az LSE-n belül. Az európai pénzpiacok sokkal fontosabbak, mint 10 évvel ezelőtt, mivel jóval integráltabb módon működnek. E trendre kitűnő példát szolgáltat a Barclays, amely tíz évvel ezelőtt még egy gondokkal terhelt brit kereskedelmi bank volt. Ekkor azonban az évszázados múltú intézményt a feje tetejére állította egy néhány amerikai befektetési bankárból álló csapat, amely a Barclayst a strukturált pénzügyek, a derivatívák és az árupiac vezető szereplőjévé léptette elő.

Nem fér semmi kétség ahhoz, hogy a Barclays lábvizét kihasználva más európai bankok is a felvásárlások és a bővülés útját fogják választani. Egyre több európai nagybank vezérigazgatója ismeri fel, hogy cége egyszerűen túl kicsi, hogy eséllyel szállhasson be a globális versenyfutásba. A HSBC-n kívül nincs még egy európai bank, amely a sikeres szerepléshez elengedhetetlen 200 milliárd dolláros tőkeerővel rendelkezne, miközben kínai, indiai vagy brazíliai ügyfelek szerzésével óriási többletbevételre lehet szert tenni. Az új irodák indítása és a tranzakciós költségek visszavágásához elengedhetetlen automatizált kereskedési platformok kialakítása viszont hatalmas befektetéseket kíván. Így nem csoda, hogy a levegő egyre jobban izzik az európai bankszférában. Egyes híresztelések szerint a francia Société Général az olasz UniCredito bankra vetett szemet, mások pedig arról számolnak be, hogy a belga KBC Kelet-Közép-Európa felé kacsintgat, és az osztrák Erste Bankot, illetve a görög EFG-t szeretné megvásárolni. „Ha a pénzügyi tanácsadás területén összehasonlítjuk Európát és az Egyesült Államokat, azt kell látnunk, hogy Amerika nagy előnnyel vezet” – mondja Herbert Walter, a német Dresdner Bank vezérigazgatója. Ilyen körülmények közepette nem biztos, hogy ez a jövőben nem változik.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány