« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Anglia: identitáskérdés
England: An Identity in Question
By Roger Scruton
openDemocracy, May 1, 2007


Az Act of Union, az angol és a skót koronát egyesítő törvény 1707. május 1-jei megszületésének háromszázadik évfordulója kitűnő alkalmat kínál arra, hogy elgondolkozzunk az ország jövőjéről, mely már csak nevében „egyesült”. A skóciai választók jól körülhatárolt vélekedése politikai kérdésekben, a nyitottság, mellyel a sziget északi részének elszakadásáról beszélnek, magáért beszél. De a walesiek is szívesen kiválnának az Egyesült Királyságból. Egyedül Anglia rejtély mindenki előtt: mit is gondolnak valójában arról az unióról, melynek központi részeként sosem kerülnek említésre. A 2005-ös választásokon például Angliában a többség a konzervatívokra adta voksát, miközben a Munkáspárt a skóciai és walesi szavazatok hátán ismét biztos többséggel került kormányzati pozícióra. A párt mindig is komoly bázisként számíthatott a kelta szavazatokra; e szavazatok kihasználásának azonban előfeltétele, hogy a skótok és a walesiek továbbra is bennmaradnak a királyságban. Épp ezért ajánlotta fel a Munkáspárt a korlátozott autonómiát mind Skócia, mind Wales számára.

A stratégia csupán két feltétel esetén vezethet sikerre: egyrészt, ha a skótok és walesiek továbbra is megelégszenek a részleges autonómiával, és továbbra is az Egyesült Királyság tagjai kívánnak maradni; másodszor pedig, hogy az angolok nem szervezik meg saját parlamentjüket. Tehát, ha az Egyesült Királyság alkotmányos berendezkedése mai formájában marad. Ezek komoly feltételek, főként a változás dinamikáját ismerve. A devolúció útjára indításával a folyamat elkerülhetetlen módon önműködővé vált, így a hosszabb távra tervezett politikai napirend tényleges alternatívájaként kell tekintenünk az Egyesült Királyság felbomlására. Nem mellékesen pedig az angol nacionalizmus híveinek számát is gyarapítja egyes jelenségek, így egy olyan, döntően skót vezetőkből álló párt is, amely a skót lakosság szavazatával tartja magát kormányon az angolok felett (is), és amely kormányzása kilenc évének nagy részét arra szánta, hogy lerombolja azokat az intézményeket, melyeket a legtöbb angol – habár sokszor furcsa mód, de – magáénak érez.

De mi is lenne a regionális és az angol parlament felállításának akadálya? A Munkáspárt mindenesetre megtesz minden tőle telhetőt, hogy megakadályozza annak létrejöttét, hiszen a belátható jövőben e testület állandó konzervatív többséggel fog bírni. Ezt próbálja megakadályozni Gordon Brown is, aki a brit identitást szeretné ráerőszakolni a sziget egész lakosságára. Történik mindez azzal az előfeltételezéssel, hogy ha az angolokban nem érik meg oly erősen önazonosságuk, akkor ezzel az önálló parlament létrehozására irányuló igényük sem lesz oly erőteljes. Kevéssé valószínű, hogy az angolok az Egyesült Királysággal azonosulnának, miközben a skótok a részleges autonómia gyümölcseit élvezik; másrészről pedig a britség mindig is az Angliában kiforrott identitás, nyelv és kultúra területi kiterjesztéseként értelmezhető – vélik az angolok. Az angoloknak ma valójában három kéréssel kell szembenézniük. Először is, lehetséges-e egy olyan életképes angol identitás kialakítása, mely képes lesz a modern nemzetállamiság igényeinek megfelelő társadalmi kohéziót, politika előtti lojalitást teremteni. Másodszor, a királyság felbomlása végbemehet-e oly módon, hogy az ne ártson annak a jó viszonynak, mely évszázadokon keresztül oly sikeres partnerséget eredményezett a szigeten. Harmadszor pedig, hogy a külön nemzetállamok laza szövedéke képes lesz-e megvédeni minden egyes államot a kívülről érkező veszélyekkel szemben. Ahelyett pedig, hogy elfordulnának-e kérdésektől, a politikusoknak az lenne a feladatuk, hogy e vonalak mentén egy békés párbeszédet kezdeményezzenek, melyben az emberek végre hallathatnák hangjukat.






© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány