ElőzőTartalomjegyzékKövetkező

Zakar Péter

Az erdélyi tábori főlelkészség története

(1750–1868)506

Az erdélyi tábori főlelkészség (Feldsuperiorat507 in Siebenbürgen) a Habsburg Birodalom legkisebb, ugyanakkor az alapítás sorrendjét figyelembe véve másodikként megszervezett katonai egyházi kerülete volt. Az alábbiakban e kerület történetét szeretnénk röviden összefoglalni, elsősorban a tábori püspökségnek a bécsi Kriegsarchivban őrzött forrásanyaga alapján. 1742-ben javasolta Ignaz Kampmüller jezsuita atya, a császár gyóntatója, aki – a hagyományoknak megfelelően, mint „capellanus maior castrensis” – egyúttal a császári hadsereg fölötti püspöki joghatósággal is rendelkezett, hogy ne csak a harcoló hadseregekhez, hanem békeidőben a birodalom különböző tartományaiba is nevezzenek ki tábori főpapokat. E főlelkészek feladata az adott tartományban állomásozó tábori lelkészek igazgatása és felügyelete lett volna. A javaslat hatására először Osztrák-Németalföldön (1742), majd 1750-ben Erdélyben neveztek ki tábori főpapokat. Utóbbi méltóság – hasonlóan a tábori lelkipásztorkodás valamennyi irányítójához – a jezsuita rend tagja volt. Josef Gallob S. J. 1763-ig volt az erdélyi katonai egyházkerület vezetője, s őt még két jezsuita (Anton Pettauer S. J. és Josef Lechmann S. J.) követték ezen a poszton. Néhány éven belül sor került a magyarországi (1757), a cseh (1763), az itáliai (1763), és a galíciai (1770) tábori főlelkészek kinevezésére is.508

Az erdélyi katonai egyházkerület e korai időszakáról viszonylag kevés forrás áll rendelkezésünkre. A katonaság kivonása az egyházmegyés papság joghatósága alól éppen úgy kiváltotta az erdélyi ordináriusok tiltakozását, mint a monarchia más püspökeiét. A nézeteltérések különösen kiéleződtek a tábori püspökség megszervezése (1773) előtti néhány évtizedben, amikor a püspökséget de jure még nem szervezték meg, de facto azonban a püspökség szervezete már kezdett kiépülni. Az összeütközéseket a birodalom vezetői úgy próbálták meg elkerülni, hogy rendeleti úton több ízben, így 1752-ben, 1771-ben, illetve 1808-ban meghatározták a tábori lelkészek, illetve az egyházmegyés papok illetékességi körét. A rendezés alapelve minden esetben az volt, hogy az ún. „mozgó katonasághoz” (ad militiam vagam) tartozó személyek a tábori lelkészek, míg az „álló katonasághoz” (ad militiam stabilem) tartozók a polgári életben tevékenykedő lelkészek joghatósága alá kerülnek. Például az aktív tábornokok, tisztek, az ezredek állománya stb., valamint ezek családtagjai, kivéve a katonai árvákat és özvegyeket, a mozgó katonasághoz tartoztak. A nyugalmazott főtisztek, a fegyver-, és lőszergyárakban alkalmazott katonák és feletteseik viszont családjukkal egyetemben az álló katonasághoz tartoztak.509

A püspökök azonban már az első rendezést követően hevesen tiltakoztak joghatóságuk vélt megsértése ellen. Brüsszel, Chur, Trier, Konstanz, Kassa, Eger – csak néhány érseki, illetve püspöki székhely, amelynek ordináriusa felemelte tiltakozó szavát a királyi rendelet ellen. Sztojka Zsigmond Antal erdélyi püspök például az 1753. április 4-én kelt dekrétumában egyenesen interdiktummal fenyegette meg a Kolozsváron állomásozó hadlelkészt, mert az – véleménye szerint – plébánosi jogokat bitorolt: megáldotta a katonák szállását, illetve egy, a városi temetőben ünnepélyesen eltemetett személyt.510 A tábori lelkészt végül is csak Mária Terézia császárnő erélyes közbelépése mentette meg az egyházi fenyítéktől.511

1763. április 18-án Ignaz Kampmüller több tartomány, köztük az erdélyi kerület megüresedett tábori főlelkész állásának a betöltését is sürgette. Ebből az előterjesztésből az is kiderül, hogy az erdélyi tábori főpap fizetését – a többi tartomány főlelkészével ellentétben – nem a hadipénztárból, hanem egy erdélyi alapból húzta. A későbbiek során még jelentősége lesz, ezért már itt utalunk rá, milyen feladatok indokolták – a levél írója szerint – e hivatalok betöltését. A főlelkészeknek őrködniük kellett a tábori lelkészek egyházfegyelmi helyzetének tisztasága fölött, és meg kellett óvniuk a rendet az ezredek és az ezredkáplánok körében. Fontos feladatuk volt, hogy a pápai privilégiumokban biztosított tábori lelkészi joghatóságot sértetlenül megőrizzék.512 A haditanács válaszában megnyugtatta a capellanus maior castrensis-t, hogy Magyarországra, Csehországba, Itáliába és Osztrák-Németalföldre már kinevezték a tábori főlelkészeket. Az erdélyi tábori főlelkész fizetési ügyének rendezése érdekében viszont újabb rendeletek megfogalmazását tartották indokoltnak.513

A jezsuita rend feloszlatása 1773-ban szükségszerűen vetette fel a tábori lelkipásztorkodás kereteinek átszervezését. Mária Terézia 1773. december 3-án elrendelte az Apostoli Tábori Helynökség (tábori püspökség) megszervezését, amelynek vezetője, a korábbi helyzethez hasonlóan, az ún. mozgó hadsereghez tartozó személyek fölött rendelkezett püspöki joghatósággal. Az egykori jezsuitákat, majd a tábori lelkészeket adó szerzetesek zömét is igyekeztek szekularizációra bírni. A szakirodalom többnyire a tábori püspökség megszervezésével köti össze a tábori főlelkészségek megszervezését is, figyelmen kívül hagyva, hogy a püspökség felállítását megelőzően is működtek már egyes katonai kerületek.514

Az egykori jezsuiták, akiknek át kellett lépniük valamelyik egyházmegyébe, továbbra is fontos vezető pozíciókat töltöttek be az erdélyi katonai egyházkerületben is. Josef Lechmann S. J. 1779. szeptember 27-én bekövetkezett halálát követően, az erdélyi megyéspüspök ajánlatára ismét egy volt jezsuita, Johann Mudrak vette át a katonai egyházkerület vezetését, aki kinevezését megelőzően 22 éves szolgálati idejéből 15 évet Erdélyben töltött.515 Mudrakot 1791 decemberében nyugdíjazták, állását a tábori püspök javaslatára Josef Fiedler foglalta el, aki szintén szekularizált pap volt.516 Fiedler halálának évében megbízta a nagyszebeni ferences házfőnököt, Wenceslaus Franz atyát, hogy helyettesítse. Ezt követően a napóleoni háborúkra való tekintettel, a tábori püspök javaslatára, a súlyos paphiány miatt 1801-ig nem is neveztek ki Erdélybe új tábori főlelkészt, így továbbra is a nagyszebeni házfőnök irányította a főlelkészséget. 1801-ben Novák Péter ferences szerzetes kapott tábori főpapi kinevezést. Ő az utolsó szerzetes, aki az erdélyi katonai kerület papságát irányította. A későbbiekben – a kormány szándékainak megfelelően – a szerzetesek egyre jelentéktelenebb szerepet játszottak a katonai kerületek irányítása terén.517

A cs. kir. Udvari Haditanács 1777. február 15-én rendeletet adott ki a birodalom katonai kápolnái viszonyainak felmérésére. Ez a felmérés lehetőséget nyújt számunkra az erdélyi viszonyokba történő alaposabb bepillantásra is. Az ezredek zömét ekkor elvezényelték Erdélyből, így csak meglehetősen csekély létszámú katonaság állomásozott a helyőrségekben. A helyőrségi zászlóaljak legénységének szerzetesek, illetve egyházmegyés papok miséztek, akik így nem kényszerültek arra, hogy elmulasszák a katolikus miséket. A helyőrségek közül a nagyszebenit a tábori főpappal együtt a helyi plébános gondozta, a gyulafehérvári, kolozsvári és a marosvásárhelyi helyőrségeket a helybeli plébánosok látták el,
a besztercei helyőrségről a minoriták, a Vöröstoronyi-szoros őrségéről a nagyszebeni ferencesek gondoskodtak, méghozzá ingyen és bérmentve. Csekély pénzösszeget, évi 150 forintot, csak a fogarasi, a dévai és a szamosújvári ferencesek kaptak a katonaság körében végzett lelkipásztori tevékenységükért. Az egész fejedelemségben csak Fogarason, Szamosújváron és Déván voltak önálló katonai kápolnák, de ezek közül csak a fogarasi rendelkezett 1773-tól kezdve alapítványi tőkével. Ebből évi 120 forintot a misézésre, 40 forintot pedig a várkápolnában alkalmazott német iskolamester fizetésére fordítottak. Josef Lechmann tábori főlelkész szerint szinte valamennyi katonai kápolna nélkülözhető lenne, kivéve a jó állapotban lévő fogarasit, mert ott a helyi ferences templomban a szerzetesek magyar nyelvű miséket tartanak, és így katonai kápolna nélkül a német katonák lelki szükségleteit elhanyagolnák. A csapatok csekély száma miatt a tábori főpap nem látta szükségesnek további tábori lelkészek kinevezését. Az erdélyi határőrezredek törzsénél felépített kápolnákat (Orláton és Naszódon a két román, Csíkszeredán és Kézdivásárhelyen a két székely határőr gyalogezredét, valamint Sepsiszentgyörgyön a székely határőr huszárezredét) nélkülözhetetlennek ítélte.518

A tábori püspök a haditanácshoz intézett jelentésében a katonai kápolnák állapotának leírására törekedett, a főlelkészek más irányú megjegyzéseit nem továbbította feletteseinek. Erdély esetében kiemelte, hogy a fogarasi katonai kápolna jó állapotban van: három oltár, egy kőből készült szószék, egy orgona és újonnan elkészített imaszékek találhatók benne. Ezzel szemben a dévai kápolna mindössze csak egy e célra berendezett szobából állt. Sem szószékkel, sem orgonával nem rendelkezett, még a miséhez szükséges szereket is a ferencesek hozták magukkal. A szamosújvári kápolna viszont a fogarasihoz hasonlóan jó állapotban volt, egy oltárral, szószékkel és orgonával is bírt, de az egyházi szerei rossz állapotban voltak.519

Az erdélyi szuperiorátus – a krími háború időszakától eltekintve – a monarchia legkisebb katonai egyházi kerülete volt. 1774-ben Josef Lechmann tábori főpap joghatósága alá mindössze hat tábori lelkész tartozott, két egykori jezsuita és négy minorita szerzetes, akik a fentebb említett várakban (Déva, Beszterce, Szamosújvár), illetve nagyobb helyőrségekben (Gyulafehérvár, Brassó, Beszterce) szolgáltak.520 1792-ben szintén hat tábori lelkész tartozott az erdélyi egyházkerülethez, de a vár-, és helyőrségi lelkészek száma csökkent, helyettük egyre több ezredlelkész tartózkodott Erdélyben.521 Ekkor már jól érzékelhető volt ebben a tartományban is, hogy a tábori lelkipásztorkodás alapja az ún. ezredplébánia-rendszer (1 ezred = 1 plébánia). Figyelemre méltó a ferencesek túlsúlya is, hiszen mindössze egy szekularizált pálos atya nem tartozott korábban valamely ferences rendtartományhoz.522

1802-ben már csak Gyulafehérváron és Fogarason működtek várlelkészek, a további négy, Erdélyben állomásozó tábori pap ezredekhez volt beosztva.523 1823-ban is hasonló volt a helyzet: az ezredekhez beosztott tábori lelkészek száma eggyel kevesebb volt, mivel kevesebb ezred állomásozott a tartományban.524 Egy 1845-ben készített kimutatás szerint az alsó-ausztriai főlelkészséghez 20, az illír-belső-ausztriaihoz 12, a cseh szuperiorátushoz 20, a morva-sziléziaihoz 13, a galíciaihoz 18, a magyarországihoz 37, a lombard-velenceihez 42, míg az erdélyi főlelkészséghez mindössze 6 tábori lelkész tartozott.525 1846-ban már csak a gyulafehérvári helyőrség rendelkezett állandó tábori lelkészi állással, míg ugyanekkor a cseh tábori főlelkészség alá hét, a magyarországi szuperiorátus alá pedig tizenegy helyőrségi, illetve kórházi lelkész tartozott.526 A nagyszebeni helyőrségi lelkész mellett 1846-ban még négy ezredkáplán állomásozott a fejedelemség területén, így megállapíthatjuk, hogy – leszámítva a háborús időszakokat, illetve a mozgósításokat – az erdélyi katonai egyházkerületben, tekintettel a tartomány méreteire is, többnyire öt-hat tábori lelkész teljesített az illetékes tábori főpap mellett szolgálatot.527

A tábori lelkészi utánpótlás biztosítása, illetve a jelöltek megfelelő képességeinek és papi kvalitásainak biztosítása érdekében még 1774-ben javasolta Dr. Heinrich Johann von Kerens tábori püspök, hogy az ezredesektől, illetve az ezredtulajdonosoktól vonják meg
a tábori lelkészek kinevezésének a jogát, vagy legalább a kinevezendő káplánokat megerősítés végett terjesszék fel a tábori püspöknek.528 A napóleoni háborúk időszakában a cs. kir. hadsereg egyre nagyobb tábori lelkészi hiánnyal küszködött. A tábori lelkipásztorkodás akkori helyzetére jellemző, hogy 1794-ben még a fogságba esett francia katonák lelki gondozására is kísérletet tett a haditanács az illetékes szervek bevonásával és emigráns francia papok közreműködésével. E papok közül ketten eredetileg Erdélybe kerültek volna, Maurice Langlaise, a poiters-i egyházmegye papja Gyulafehérvárra, míg Nicolas Licot, a langres-i egyházmegyéből Fogarasra. Mivel 1794-ben még nem érkeztek Erdélybe hadifoglyok, így azután a két pap Magyarországon maradt.529

I. Ferenc császár 1799-ben utasítást adott a császári-királyi hadsereg tábori lelkészi utánpótlása megreformálására. Az uralkodó 1799. december 9-én kelt levelében azt javasolta, hogy az utánpótlás biztosítása érdekében alapított ösztöndíjakat, amelyeket az illetékes megyéspüspököknek kellett fizetni, az új toborzási rendszernek megfelelően alakítsák ki. A császár szerint a megyéspüspököket kötelezni kellene a szükséges lelkészek felajánlására (prezentációjára). A tábori lelkészek kinevezése a tábori püspök feladata lenne. A 10 évig szolgálók jogot nyernének egy plébánia elfoglalására, a több mint 15 éven át szolgáló hadlelkészek pedig nyugdíjra is igényt tarthatnának.530

1801. április 28-án kelt válaszában Sigmund Anton von Hohenwarth gróf, tábori püspök az ösztöndíjas helyek felosztásánál a hadsereg szükségletei mellett a nyelvi szempontok fontosságára hívta fel a figyelmet. Ő maga 10 német és cseh, 3 német, krajnai és partvidéki, 7 lengyel, és 10 magyar-szláv ösztöndíj megalapítását javasolta. Úgy vélte, hogy ha Itáliában is felállítanak ezredeket, azokhoz nem lesz nehéz papokat találni. Javasolta továbbá, hogy a kinevezésre ajánlott papok 30. életévüket betöltött lelkészek legyenek, akik már 4–5 éves pasztorációs gyakorlattal rendelkeznek. Egyetértve a császári javaslatok többségével, kinyilvánította, hogy az ezredes, illetve ezredtulajdonos megtarthatná javaslattételi jogát, feltéve, ha az illető lelkészt személyesen is ismeri. Ugyanakkor sürgette az új rendszer mielőbbi életbe léptetését.531

Hohenwarth halálát követően az újonnan kinevezett tábori püspök, Gottfried Joseph Crüts von Creits javasolta, hogy a prezentációs jogot vegyék el az ezredesektől, illetve az ezredtulajdonosoktól, és azt ruházzák át a megyéspüspökökre. Az örökös tartományokban székelő püspökök készek voltak a prezentációs jog átvételére, de az erdélyi és a magyar püspökök ismét ellenálltak. Időközben az osztrák püspökök a tábori lelkészek fizetésének javítására tettek javaslatot. 1805. március 25-én I. Ferenc elrendelte, hogy a prezentációs jogot azon megyéspüspöknek kell gyakorolni, aki az illető ezred hadfogadó, illetve toborzó kerületének területén püspöki joghatóságot gyakorolt.532

A magyarországi püspökökkel, illetve az erdélyi püspökkel azonban az illetékes hatóságoknak tovább kellett tárgyalni. 1808. február 27-én közölte a haditanács a tábori püspökkel, hogy az erdélyi püspök és a magyarországi püspökök immáron készek a prezentációs jog átvállalására. Creits örömét fejezte ki e váratlan fejlemény miatt, de öröme túl korainak bizonyult. Amint ilyenkor szokásos volt, egy bizottságot alapítottak, amelynek a részleteket ki kellett dolgoznia, így többek között arról kellett döntenie, hogy melyik ezred melyik egyházmegyéhez tartozik. A tábori püspök – az erdélyi és a magyarországi ordináriusokkal szemben – feleslegesnek tartotta a németen kívül további nyelvek tanítását, mondván, hogy a kispapok az adott területen divatozó nyelveket úgyis ismerik.533

A magyarországi püspökök és az erdélyi püspök viszont szerették volna a prezentáció átvállalásáért cserébe a korábban már eltörölt privilegium fori clericalis helyreállítását kikényszeríteni. A haditanács 1811. március 29-én értesítette az erdélyi főhadparancsnokságot, hogy az uralkodó a püspökök kérését a hadlelkészet és a katonai igazságszolgáltatás lényegével és alaptörvényével ellentétesnek minősítette és elutasította. Kötelezte a püspököket
a prezentációs jog átvételére, így az erdélyi püspök is köteles volt ezentúl a 31. és az 51. sorezred, valamint a 2. huszárezred számára tábori lelkészeket prezentálni.534 Az uralkodó, hasonlóan más tartományokból származó tábori lelkészekhez, egyházfegyelmi és hivatali ügyekben a tábori püspök, büntető- és polgári jogi ügyekben a katonai igazságügyi hatóságok alá rendelte az erdélyi tábori lelkészeket. Fizetésüket csak e vita lezárását követően emelték fel 100-ról 150 forintra.535

Az általunk vizsgált időszakban a fentebb említett három ezred (31. és 51. sorgyalogezred, 2. huszárezred) tábori lelkészi utánpótlásáról kellett mindvégig az erdélyi római katolikus egyházmegyének gondoskodnia. A lelkészek névsora arra utal, hogy az egyházmegye lehetőség szerint elkerülte, hogy saját egyházmegyéjéből ajánljon katonai szolgálatra papokat, s előszeretettel vette igénybe a szerzetesrendek, mindenek előtt a ferencesek szolgálatait. Kivételt csak az 51. sorgyalogezred reformkori személyi állományában fedezhetünk fel, ennek okát azonban további kutatásokkal kell tisztázni. Az sem lehet véletlen, hogy az 1848–49-es szabadságharcot követően mindössze egy erdélyi egyházmegyés pap neve olvasható a kézírásos sematizmusokban.536

Erdély sokszínű vallási összetétele miatt különösen nagy jelentőséggel bírt a nem katolikus vallású katonákkal szemben folytatott valláspolitika. Egyrészt a helyi lakosság – a monarchia más tartományaival összevetve – érzékenyebben reagált ezekre a problémákra, másrészt Erdély számára államjogi szerződések biztosították a bevett felekezetek szabad vallásgyakorlását, s ezt a gyakorlatot nehezebb volt megváltoztatni, mint más tartományok törvényeit. A Mária Terézia uralkodása alatt érvényesülő csendes, nyílt vallásüldözést hivatalosan kerülő egyházpolitika nem volt azonos a vallási türelemmel a hadsereg kötelékein belül sem. A nyilvános protestáns istentiszteleteket ekkor sem engedélyezték a császári hadseregen belül. A Habsburgokat támogató francia protestáns katonáknak az 1750-es években csak csendben, énekszó nélkül, a szálláshelyükön tarthattak istentiszteletet.537 A capellanus maior több ízben sürgette a cs. kir. Udvari Haditanácsnál, hogy a vegyes házasságokból származó gyermekeket kötelező jelleggel katolikus hitben kelljen felnevelni. A haditanács 1756. május 20-án kelt válaszában kifejtette, hogy a capellanus maior utasíthatná a főlelkészeket és a tábori lelkészeket, hogy katonai egyének házassága esetén, az egybekelést megelőzően, mindkét nembeli gyermekekre vonatkozóan követeljenek reverzálist.538

A protestáns lelkészeknek a hadseregben még a katonai kórházakat is tilos volt meglátogatniuk. Ignaz Radl, a Gyulay sorezred tábori lelkésze Kolozsvárott, 1774. február 10-én kelt levelében jelentette elöljárójának, hogy az ottani katonai kórházba egy közkatonához az ezredparancsnok beleegyezésével egy református lelkészt hívtak. A püspökség válaszában megnyugtatta a tábori lelkészt, hogy Erdélyben a reformátusoknak megvan erre a privilégiumuk. Az Udvari Haditanács számára azonban azt is megjegyezték az ügy kapcsán, hogy az ezredes eljárása a császári rendeletekkel ellentétesnek tűnik. A haditanács válaszából kitűnik, hogy ezen eset miatt intézkedéseket tettek az érintett ezredes megfenyítésére.539

II. József császár 1781. szeptember 26-án kelt rendeletében megparancsolta, hogy a hadseregben minden vallási kényszernek meg kell szűnnie. A rendeletet a haditanács – a hivatalos ügyintézés szokásos útját követve – átküldte a tábori püspöknek.540 A toleranciarendelet kibocsátását (1781. október 13.) követően, az abban foglalt jogokat a hadseregben szolgáló katonáknak is igyekeztek biztosítani. Az uralkodó Kaunitz herceghez intézett, 1781. október 13-án kelt rendeletében név szerint is felsorolta a vallási kényszer azon formáit, amelyeket célszerű rendeletek kibocsátásával megszüntetni. Ezek: a protestáns sebészek és vezérek el nem fogadása, a protestáns lelkészek kitiltása a katonai kórházakból és a kivégzésekről. Engedni kell – folytatta tovább az uralkodó – hogy a protestáns katonák lehetőség szerint protestáns templomokat látogassanak és úrvacsoraosztásban részesüljenek.541

A toleranciarendelet hatására Erdélyben is jelentősen visszaesett a katonai egyházkerületben a katolikus hitre térített személyek száma. Az 1794-es naptári évben 9 férfit és 3 nőt térítettek át a katolikus egyházba.542 A megtérők között volt Szakács János közlegény és felesége is, akik 1794. november 25-én, Nagyszebenben egy ferences atya előtt tették le a katolikus hitvallást.543 Az 1797-es naptári évre a megtérők száma három főre csökkent, ugyanezt a számot rögzítették 1799-ben,5441801-ben pedig már egy megtérő sem akadt az egyházkerületben.545 Az egyházkerület a további évtizedekben is maximum egy-két megtérővel számolhatott. Egy 1835-ben készített felmérés szerint az erdélyi szuperiorátusban 11 év alatt 14 főt térítettek át a katolikus egyházba.546 Mindez azt bizonyítja, hogy a toleranciarendeletnek alapvetően sikerült érvényt szerezni a monarchiának ebben a központtól távol eső egyházi kerületében is.

A tábori lelkipásztorkodás iránytói a toleranciarendeletet II. József halálát követően is érvényesnek tartották. Azzal érveltek, hogy azt annak idején a hadseregben kihirdették, és nem vonták vissza. Magától értetődik, hogy a Habsburg Birodalom egyes tartományainak rendelkezéseit nem tartották érvényesnek a hadseregben. Ennek megfelelően nem volt érvényes a császári hadseregben például a magyarországi 1791:26. tc. sem. Bonyolultabb volt a helyzet Erdélyben, ahol – mint említettük – a szabad vallásgyakorlást nemzetközi szerződések is biztosították. A toleranciarendelethez való ragaszkodás hátterében ebben az esetben a vegyes házasságok szabályozásának katolikus szempontból vett elbírálása állt, mely kedvezőbb volt, mint ha az erdélyi törvényeket alkalmazták volna. 1797. szeptember 11-én vette Wenzeslaw Hönig tábori főpap a fogarasi várlelkész jelentését, amely szerint Horváth József, a 31. (Benyovszky) sorezred tizedese, egy evangélikus hölgyet szeretne elvenni feleségül. A tábori főpap arra utasította beosztottját, hogy az anyakönyvezést megelőzően szépszerével bírja rá a házasulandókat, hogy adjanak reverzálist, mivel az erdélyi törvények annak kikényszerítését nem teszik lehetővé. Magyarázatképpen még hozzáfűzte, hogy az erdélyi püspök is hasonló eljárást írt elő beosztottai számára.547

Az ezredkáplánok feladataiba enged bepillantást Johann Hazucha erdélyi tábori főlelkész Nagyszebenben, 1823. november 3-án kelt jelentése. Ebből többek között kiderül, hogy a 24. sorezred lelkésze, Czibulka atya, az előírás szerint ünnepnapokon 9 órakor misézik a plébániatemplomban, és két ízben prédikál is. Szorgalmasan látogatja az ezred betegeit, a katonai növendékeknek csütörtökönként vallásoktatást tart, vasárnaponként pedig a kadétokat oktatja erkölcstanra. A születési, házassági és halotti anyakönyveket előírás szerint vezeti, az ezred kápolnája (azaz kápolnasátra a hozzá tartozó felszerelési tárgyakkal) pedig jó állapotban van.548

A vegyes házasságokkal kapcsolatos viták különösen az 1840-es évek elején lángoltak fel az erdélyi katonai egyházi kerületben is. 1840. április 5-én jelentette Vajda Ignác erdélyi tábori főlelkész, hogy nem katolikus lelkészek három kislányt megkereszteltek „a toleranciarendelet sérelmére”, amely szerint a nem katolikus apának csak a fiai követhetik vallását. Mivel az erdélyi törvények vegyes házasságok esetén a gyermekek nemek szerinti valláskövetését írták elő, el kellett dönteni, hogy az Erdélyben állomásozó katonaság esetében melyik szabályozást tekintsék érvényesnek. Vajda azzal érvelt, hogy a toleranciarendelet óta 89 olyan házasságot kötöttek, ahol a férj nem katolikus, az anya pedig katolikus volt, ehhez számolt még 8 olyan házasságot, amelyet a házassági anyakönyvekbe nem vezettek be, de a keresztelési anyakönyvekből azokat ki lehetett következtetni. Ezen 97 házasságból 22-ben született kislány, mindannyiukat katolikusnak keresztelték. A 22 házasságból 7 1805. április 2. előtt, 15 pedig ezen időpont után köttetett. Mindössze négy olyan házasságnak van nyoma a házassági anyakönyvekben, és további háromnak a keresztelési anyakönyvekben, ahol a lányokat a nem katolikus lelkész keresztelte. Az első ilyen esetet 1805. április 2-án regisztrálták, amikor Josepha Friderica Ludowica Schatzberget keresztelték. A toleranciarendelet majd 24 éven át sértetlenül érvényesült az erdélyi hadseregben, és a későbbi néhány estre is csak mint a törvény megszegésére lehet tekinteni. Vajda saját tapasztalataira is hivatkozott, hiszen 17 évet és 6 hónapot szolgált az erdélyi 31. Leiningen sorezredben, és mindig az osztrák toleranciarendelet szellemében járt el.549
Johann Michael Leonhard apostoli tábori helynök válaszában kifejtette, hogy Erdélyben ilyen vegyes házasságok esetén megvan a joga a szülőknek, hogy kislányukat protestáns lelkésszel kereszteltessék. Erdélyben a vallási viszonyokat nem a toleranciarendelet, hanem a korábban kötött állami szerződések szabályozták. A katolikus lelkésznek ebben
a helyzetben arra kell törekednie, hogy meggyőzze az apát, hogy valamennyi gyermekét,
a lányokat is a katolikus hitben neveltesse fel. Mégis, hogy „mindent megkíséreljünk” és
a toleranciarendeletnek a hadseregben kivétel nélkül érvényt szerezzünk – írta a püspök –, utasította beosztottját, hogy nyújtson be egy újabb jelentést a helynökséghez, azzal a kéréssel, hogy a toleranciarendeletet az Erdélyben állomásozó ezredeknél is be kell tartani. Csak általánosságban írja azt, hogy Erdélyben az utóbbi időben eltérések tapasztalhatók
a toleranciarendelettől, ebből könnyen rossz példa keletkezhet. Befejezésül hivatkozzon arra a rendeletre, amelyet a haditanács ebben a vonatkozásban a galíciai főlelkészséghez intézett. A tábori püspökség majd fel fogja terjeszteni jelentését a haditanácsnak.550

A megrendelt jelentést Vajda 1840. szeptember 2-án postázta, majd 1841. február 27-én egy újabb, hasonló esetről tett jelentést. A haditanács kétségbe vonta a toleranciarendelet érvényességét a hadseregben, mire a tábori püspök azzal érvelt, hogy azt ott kihirdették. Hozzáfűzte azt is, hogy a tábori lelkészekre az örökös tartományokban kiadott házassági törvények az érvényesek.551 A korabeli politikai életet is nem kis mértékben izgalomban tartó vegyes házassági vitát (ti. kell-e reverzálist adni a nem katolikus félnek) végül is
a pápai szék 1841. május 22-i döntése a hadseregben is lezárta. Ez a reverzális megtagadása esetén lehetővé tette a házasság – egyházi áldás nélküli – bejegyzését az anyakönyvbe, amely ezután jogilag törvényesnek minősült. A katolikus pap azonban csak mint „testis qualificatus” volt jelen, aki a házasság tényét tudomásul vette (assistentia passiva).552

Vajda Ignác népszerűségének sokat ártott a vegyes házasságok kérdésében elfoglalt álláspontja. Az Erdélyben szolgáló tábornokok panaszkodtak rá az erdélyi vallási viszonyokat figyelembe nem vevő magatartása miatt. Amikor Adolf Czerkas ezredkáplánnal is összetűzésbe került, a haditanács vizsgálatot tartott ügyében. Ennek eredménye szerint Vajda nem alkalmas az erdélyi főlelkészi poszt betöltésére, így onnan el kell távolítani. Magyarországra sem lenne célszerű áthelyezni, ahol az ország állapota szintén „sok bölcsességet, körültekintést, önmérsékletet és ismeretet kíván meg”. Helyére egy alkalmas tábori lelkészt kellene kinevezni – fejeződik be Hardegg gróf levele.553 A haditanács véleményével az erdélyi főhadparancsnokság is egyetértett.554

A tábori püspökség viszont Vajdának adott igazat. A főlelkész azzal védekezett, hogy az érvényben lévő rendeletek szerint joga volt az alárendeltségébe tartozó tábori lelkész viseleti jegyzékének megváltoztatására (az egyik viseleti jegyzéket be kellett küldeni az illetékes parancsnokságra, a másik a tábori főlelkésznél maradt). A tábori püspökség bekérte
a vonatkozó iratokat, és végső soron Vajdának adott igazat, ami az előzmények figyelembevételével nem meglepő, hiszen a tábori főlelkész csak püspöke utasításait követte. A tábori püspökség szerint Czerkas hanyagul járt el vallásoktatóként, kevés órát tartott, ami a tanulók húsvéti vizsgáján be is bizonyosodott. A kórházi lelki gondozás terén is hanyag volt, és inkább más dolgokkal foglalkozott. Ráadásul ritkán prédikált, ami ellentétes a tábori lelkészek számára kiadott rendeletekkel. Mindezek alapján a helynökség úgy ítélte meg, hogy Vajda helyesen járt el, amikor beosztottját hanyagsága miatt megintette, s csak arra kell utasítani, hogy az esetleges változtatásokat az erre kijelölt rovatba vezesse be.555

Időközben az erdélyi főhadparancsnokság közölte Vajdával, hogy a hivatalához szükséges mértékletesség és bölcsesség hiányával vádolják. A főlelkész a tábori püspökséghez fordult védelemért. Üldöztetésének egyedüli okát abban látta, hogy a pápai döntés megszületéséig következetesen az erdélyi törvényekkel ellentétben, II. József toleranciarendeletének szellemében járt el. Tagadta, hogy durván bánna beosztottjaival, és Czerkas védekezésével szemben rámutatott, hogy 24 éves szolgálata alatt még sohasem fordult elő, hogy
a betegek ne fogadták volna szívesen a vallás vigaszát. A püspökség válaszában mértékletességre intette a háborgó tábori főpapot. Elmagyarázták neki, hogy a tábori püspökség erőfeszítései következtében nem fenyítették meg, így most nem lenne helyes tovább feszítenie a húrt. Emlékeztették arra is, hogy a katonai ügyvitel szempontjából az erdélyi főhadparancsnokság alá van beosztva, amelynek elismerését egyedül türelemmel, méltósággal és kötelességeinek folyamatos teljesítésével vívhatja ki.556

A tábori püspökség óvatos politikája megmentette Vajdát a bukástól, sőt tetteinek további következményeitől is. Amikor az 1840-es években felmerült, hogy nevezzék ki gyulafehérvári tiszteletbeli kanonokká, a tábori püspöknek összegeznie kellett Vajda addigi tevékenységét. A tábori püspök nemcsak Vajda tiszta papi életmódját és a hadseregre gyakorolt jó hatását méltatta, hanem kiemelte vallásoktatás terén játszott kiemelkedő szerepét is. Megtudhattuk azt is, hogy 1831-ben a nagy kolerajárvány idején Vajda ritka önfeláldozással szolgált a tábori kórházakban és vigasztalta a betegeket. Legfigyelemreméltóbb számunkra az előterjesztés utolsó gondolatsora, amely szerint Vajda tábori főlelkészként is
a felette álló főhadparancsnokság „teljes megelégedésére” vezeti hivatalát.
557

Erdély vallási megosztottsága megkívánja, hogy a görög szertartású római katolikus (görög katolikus) és az ortodox (görög keleti) katonák helyzetéről is szóljunk néhány szót. A 18. század második felében nem katolikus tábori lelkészeket csak háborús időszakokban alkalmaztak a cs. kir. hadseregben. Még a görög katolikusok sem rendelkeztek tábori lelkészekkel. A bajor örökösödési háború kapcsán a kiow-i unitus püspök javasolta görög katolikus tábori lelkészek alkalmazását. A haditanács 1778. július 19-én hozzájárult a görög katolikus káplánok alkalmazásához.558 Az unitus tábori papokat 1782. augusztus 12-én felhatalmazták a latin szertartású római katolikus hívők gyónásának meghallgatására, de a feloldozást a latin szertartásban érvényes törvények szerint kellett megadniuk.559

1779. augusztus 4-én az uralkodó hozzájárult, hogy Csehországban két, Belső-Ausztriában pedig egy unitus tábori pap békeidőben is alkalmazásban maradjon.560 Creits apostoli tábori helynök 1808-ban, illetve 1812-ben újabb unitus lelkészek alkalmazása ellen érvelt, mondván, hogy még három alkalmas görög katolikus káplánt is nehéz találni.561 Az erdélyi görög katolikus románok így tábori lelkészek nélkül maradtak. Baab erdélyi román görög katolikus püspök 1830-ban a haditanácshoz fordult, azzal a kéréssel, hogy az erdélyi kiegészítésű 51. sorgyalogezrednél az ortodox tábori lelkész helyett alkalmazzanak inkább egy görög katolikus káplánt. A püspök kérelmét elutasították, és az erdélyi főhadparancsnokságot utasították, hogy a görög katolikus és az ortodox katonák lelki gondozását polgári jogállású lelkészek bevonásával oldják meg.562

1834. december 31-én a haditanács elrendelte, hogy – a protestáns katonákhoz hasonlóan, akiket lehetőség szerint ünnepnapokon szintén elvezettek istentiszteletre – azokban a helységekben, ahol görög katolikus templomok, illetve papok találhatók, ünnepnapokon az unitus katonákat vezessék el görög katolikus misére. Ha a közelben nem volt görög katolikus templom, akkor a híveknek latin szertartású misén kellett részt venniük. Egy évben legalább egyszer valamennyi görög katolikus katona számára biztosítani kellett a gyónás és a rítusa szerinti áldozás lehetőségét.563 A tábori püspök 1835. január 21-én továbbította a főlelkészeknek a fentebb idézett rendeletet.564

1840-ben Miksa főherceg a görög katolikus román katonák számára imakönyveket nyomattatott ki. A szétosztás megkönnyítése érdekében az egyes főlelkészségek felmérték az írni-olvasni tudó görög katolikus román katonák létszámát. Eszerint Erdélyben 179,565 Magyarországon 148,566 Morvaországban és Sziléziában 18,567 Lombardiában és Velencében pedig 750 olyan unitus katona táborozott, aki olvasni is tudott. Utóbbi tartományokban az 51. (Károly Ferdinánd) sorgyalogezred 600 imakönyvre tartott igényt, ami arra utal, hogy az ezred legénységének nagyobb része unitus volt.568 1846. június 13-án I. Ferdinánd császár parancsára azon galíciai kiegészítésű ezredeknél, amelyeknek többségét görög katolikus katonák alkották, nyolc görög katolikus ezredkáplánt alkalmaztak, az erdélyi görög katolikus román katonák tehát továbbra is hátrányos helyzetben voltak.569

Egy 1758. december 10-én kelt császári rendelet szerint a hadba vonuló határőr ezredeknél minden egyes hadosztálynál egy-egy ortodox hadlelkészt kellett alkalmazni.570 1819-ben a haditanács elutasította az illír-belső-ausztriai főhadparancsnokság javaslatát, hogy Grácban békeidőben is alkalmazzanak egy ortodox tábori lelkészt.571 Ennek ellenére a napóleoni háborúk lezárását követően néhány ortodox tábori lelkész továbbra is alkalmazásban maradt. Az erdélyi kiegészítésű, 51. (Károly Ferdinánd) sorgyalogezrednél például 1816-tól Theodor Janoi, 1830-tól Nicolaus Ganovich, 1831-től 1848-ig Basilius Popp ortodox tábori lelkészként szolgált az ezred katolikus papja mellett.572 A román ortodox katonákkal szemben tehát jól érzékelhető pozitív diszkrimináció érvényesült ebben az időszakban, hiszen az erdélyi ezredeknél alkalmaztak ortodox káplánokat is.573

Mindez nem jelentette azt, hogy a tábori püspökség támogatta volna további ortodox lelkészek alkalmazását. 1846. október 28-án például a püspökség elutasítóan reagált arra
a kérésre, hogy a dalmáciai kiegészítésű ezredeknél is alkalmazzanak ortodox tábori lelkészeket,574 s 1848-ban sem támogatták további görög katolikus, illetve ortodox káplánok alkalmazását a hadseregben, többek között arra is hivatkozva, hogy akkor a protestánsoknak is meg kellene engedniük, hogy az Itáliában állomásozó két protestáns lelkészen túlmenően, további tábori lelkészek is tevékenykedjenek.575 Az ortodox katonák anyakönyvezése terén tapasztalható visszásságoknak kívánt gátat szabni a haditanács 1847. október 21-én kelt rendelete, amely betiltotta az ortodox katonák „skizmatikus”, illetve „óhitű” megnevezését, és az ortodox hívek jelölésére a „görög nem egyesült” megnevezést vezette be. A rendelet indoklása szerint az anyakönyvek vezetésével megbízott latin szertartású római katolikus tábori lelkészek az „óhitű” fogalmába gyakran a görög katolikusokat is beleértették, s így összekeverték őket az ortodoxokkal.576

Más kérdés, hogy a hadseregnél alkalmazott ortodox papok meg tudtak-e felelni a velük szemben támasztott követelményeknek? Georg Bojtor, a 61. (Rukavina) sorezred ortodox tábori lelkésze az 1848-as hadjáratról a következőképpen foglalta össze benyomásait. „Az 1848-as hadjárat során néhány ortodox papot küldtek Itáliába a hadsereghez, akik 1849 júniusának végéig kapták fizetésüket, de kevés, vagy éppen semmi szolgálatot sem tettek, mert nem rendelkeztek tábori kápolnákkal és nem beszéltek nyelveket.”577

Az 1848-as forradalmakat megelőzően a katonai hatóságoknak egyre nagyobb gondot jelentett a magyar nyelvű anyakönyvezés bevezetése Magyarországon. A magyarul nem tudó tábori lelkészek kénytelenek voltak anyakönyvi kivonataikat fordítás végett a budai tábori főpapnak megküldeni. Hasonló zűrzavar uralkodott a pecsételés terén is. A magyarországi és az erdélyi ezredek esetében ugyanis a keresztelési, házassági és halotti anyakönyvi kivonatokat nem volt szabad lepecsételni, amennyiben azokat Magyarországon vagy Erdélyben használták fel. Ilyen esetekben ugyanis a pecsételés joga a magyar, illetve az erdélyi hatóságokat illette. Ha azonban ugyanezen katonák számára a monarchia más, pecsétköteles tartományaiban állítottak ki a bizonyítványokat, akkor ugyanazokat a bizonyítványokat utólag le kellett pecsételni. Az egyre bonyolultabbá váló ügyvitel következtében megnőtt a tévesen kiállított anyakönyvek száma, sok kellemetlenséget okozva ezzel az érintetteknek.578

A forradalmat megelőző évek viszonylag csendesen teltek Erdélyben. Vajda Ignác tábori főpap ugyan még 1846-ban súlyos összetűzésbe keveredett egyik alárendeltjével, ezúttal azonban neki volt igaza. Dyonysius Thalson ferences szerzetes, a gyulafehérvári helyőrség tábori lelkésze az 1840-es évek közepén eltemette a helyi várparancsnokot, Lang tábornokot. Mivel a szabályozás nem volt egyértelmű a tekintetben, hogy a tábornoki rangban lévő várparancsnokok a helyőrségi lelkész vagy a tábori főpap joghatósága alá tartoztak-e, az ügyet döntésre 1846-ban a haditanács elé terjesztették. A vita anyagi hátterét 56 forint 15 krajcár képezte. Ha ugyanis a juriszdikciót a tábori főpapnak ítélik, akkor a temetést végző lelkésznek a stóladíj (112 forint 30 krajcár) felét a helyőrségi lelkésznek át kellett küldenie a tábori főlelkészségre. A haditanács a vitát 1846. február 17-én kelt rendeletében Vajda Ignác javára döntötte el, de Thalson továbbra sem akart fizetni, így a tábori püspökség végül kénytelen volt a renitens lelkészt feddésben részesíteni.579

1847. július 10-én jelentette Vajda Ignác erdélyi tábori főlelkész a haditanácsnak, hogy az Erdélyben állomásozó 41. és 63. sorezred görög katolikus káplánjai nem rendelkeznek tábori kápolnákkal, illetve rutén nyelvű liturgikus könyvekkel. A tábori püspökség a szükséges egyházi kellékek beszerzése érdekében az erdélyi főhadparancsnoksághoz fordult.580 Misekönyvről, illetve szertartáskönyvről a tábori püspökség gondoskodott, a többi liturgikus könyvet az érintett káplánoknak kellett beszerezni.581

Az 1848-as események erdélyi vonatkozásai szempontjából fontos előrebocsátanunk, hogy még 1847-ben Fiuméból Erdélybe rendelték az 51. (Károly Ferdinánd) sorgyalogezredet. Vajda Ignác erdélyi tábori főpap jelentéseiből, amelyeket negyedévente küldött
a tábori püspökségnek az anyakönyvi kivonatok másolataival együtt, nem sokat lehet kihámozni a forradalom eseményeivel kapcsolatban. A jelentés minden évnegyedben ugyanazokat a mondatokat tartalmazta: a szentmiséket a fennálló előírások szerint valamennyi csapattestnél megtartották, és az erkölcsösség mindenütt példás. Az 1848. április 1-jén, illetve július 1-jén kelt jelentései is tartalmazták ezeket a korábbi években is rendszeresen felbukkanó sorokat. 1848. október 1-jén azonban már csak kommentár nélkül küldte be az anyakönyvi kivonatokat, a csapatok erkölcsiségéről immáron nem ejtett szót.582

Az erdélyi főlelkészség személyi állománya, más szuperiorátusokhoz hasonlóan, nem volt egységes a forradalom és a polgári átalakulás megítélésével kapcsolatban. Farczádi Mihály, egykori erdélyi egyházmegyés lelkész, akit 1846. november 12-én neveztek ki az 51. sorgyalogezredhez tábori papnak, a honvédség oldalára állt. Átállásának pikantériáját növeli, hogy miután ezrede a szabadságharc ellen fordult, ő maga egész oltárszerelvényével egyetemben állt át a magyar hadsereg oldalára. Bem altábornagy 1848. december 29-én nevezte ki az erdélyi hadsereghez tábori lelkésznek. Az osztrák hatóságok a lázadás leverését követően megpróbálták kézre keríteni, de nem jártak sikerrel. Farczádi ekkoriban álnéven Talpason húzta meg magát, és mint házitanító kereste kenyerét.583

Ennél is nagyobb veszteséget jelentett Vajda Ignác átállása a magyarok oldalára 1849 márciusában. 1848 őszén ugyan az erdélyi tábori főlelkész – a nagyszebeni helyőrséggel együtt – a cs. kir. csapatok mellé állt, de azt követően, hogy a honvédek bevették Nagyszebent (1849. március 11.), megmaradt állásában, csak éppen a magyar hadseregben szolgált tovább. Amikor az orosz csapatok visszafoglalták Nagyszebent (1849. július 21.), Kolozsvárra menekült, ahol viszont a császári hatóságok letartóztatták.584 Az erdélyi osztrák katonai hatóságok tisztában voltak szerepével, így az erdélyi tábori főlelkészi posztot már 1849-ben ideiglenesen Anton Hubaschekkel, az első román határőrezred tábori lelkészével töltötték be.585 Vajda ugyan szerette volna megtartani a hivatalát, arra hivatkozva, hogy szóbeli parancsra maradt Nagyszebenben, de arra mégsem hivatkozhatott, hogy a magyar hadseregben teljesítendő szolgálatra kapott feletteseitől utasítást, így a vizsgálatot követően az uralkodó 1851. június 9-én jóváhagyta a lázadó főpap eltávolítását a tábori lelkészek közül.586

A császári oldalon harcoló hadlelkészek közül Erdélyben különösen a 63. sorezred tábori lelkésze, a zloczow-i születésű Peter Gesiorowski érdemelte ki elöljárói elismerését. Őt 1848 novemberében vezényelték Nagyszebenbe, ahol egyedül látta el a helyőrség és a katonai kórház lelki gondozását. Nem volt tekintettel felekezeti különbségekre, noha a betegek és sebesültek száma olyan nagy volt, hogy már csak a padlóra leszórt szalmára tudták őket lefektetni. Mintegy 12 000, többségében tífuszban és kolerában szenvedő katonának szolgáltatta ki a halottak szentségét. Vigasztalta őket szenvedéseik során és sokukat ő kísérte el az utolsó útjukra is. Amikor a magyarok bevették Nagyszebent, fogságba esett, de folytatta a kórházban hátrahagyott 1460 osztrák katona gondozását, annak ellenére, hogy mint született lengyelt, a lengyel légió katonái átállásra csábították. A vár bevétele során két kápolnát mentett meg a pusztulástól, a hozzá tartozó felszerelési tárgyakkal és anyakönyvekkel együtt. Mikor a város ismét a szövetségesek kezére került, ugyanolyan önfeláldozóan támogatta a magyar szabadságharc elleni erőket, mint az osztrák csapatok egyetlen tábori papja.587 Meg is kapta a tábori papok számára rendszeresített kitüntetés, a (pro) „piis meritis” körirattal ellátott arany lelkészi érdemkeresztet.588

Az 1850-es, illetve az 1860-as évek erdélyi tábori főlelkészei meglehetősen különböző egyházmegyékben kezdték meg papi hivatásuk gyakorlását.589 Feltűnő viszont, hogy az öt tábori lelkész közül hárman az 1848-as itáliai hadjáratban alapozták meg karrierjüket. Bobrovszky András a milánói helyőrség lelkészeként, Augustin Landt a 18., Gustav Turinšky pedig a 21. sorezred lelkészeként érdemelte ki elöljárói elismerését.590

A szabadságharcot követően újjászervezett erdélyi szuperiorátus az 1850-es években,
a krími háború (1853–1856) időszakában élte a fénykorát. Az Osztrák Császárság ebben az időszakban a fegyveres semlegesség álláspontjára helyezkedve, jelentős haderőt vont össze Erdélyben, majd 1854-ben be is vonultak katonái a Dunai Fejedelemségekbe. Mindez természetesen a tábori főlelkészség feladatait is megszaporította, s ezzel együtt személyi állományát is megnövelte. A szabadságharcot követő átszervezés után 9, a krími-háború idején viszont már csak 5 ezred tábori lelkészeit prezentálták Erdélyből. Nehézséget ekkor csak a megfelelő ortodox káplánok felkutatása okozott, ezeket alkalomadtán magyarországi egyházmegyékből pótolták.591 Az újonnan kinevezett erdélyi tábori főlelkészt a 3. hadsereg parancsnoksága mellé osztották be oly módon, hogy továbbra is ellátta a területileg illetékes főlelkészség irányítását is.592

A személyi állomány is jelentős mértékben bővült. 1855-ben hat sorezred állomásozott a nagyfejedelemségben, továbbá négy katonai kórház is működött (Gyulafehérváron, Nagyszebenben, Kolozsvárott és Medgyesen), s valamennyiben szolgáltak kórházi lelkészek is. Ugyanebben az időszakban a Dunai Fejedelemségek területén is tábori kórházakat szerveztek, így Bukarestben, Craiovaban, Iaşiban, Focşaniban és Ploieştiben is teljesítettek szolgálatot tábori lelkészek.593

Az 1859-es itáliai háború tapasztalatai alapján az uralkodó 1860. április 26-án kelt pátensével 12 protestáns lelkészi állást létesített a katonai közigazgatás központi állomáshelyein. Így 1–1 református, illetve evangélikus tábori lelkészi állást Bécsben (Alsó-, és Felső-Ausztria, Salzburg, Stájerország, Horvátország és Szlavónia részére), Veronában (Lombard-Velencei Királyság (!), Karinthia, Krajna, Tirol, a Tengermellék és Dalmácia számára), Budán (Magyarország ellátására), Lembergben (Galícia és Bukovina területére), Prágában (Csehország, Morvaország és Szilézia területére kiterjedő hatáskörrel) és Nagyszebenben (Erdély, a Bánság és a Szerb Vajdaság területére).594 Ez a megoldás ugyan látványos volt, de nem elég rugalmas, és nem alkalmazkodott a hadsereg igényeihez sem. 1866-ban például Erdélyben összesen 330 evangélikus katona állomásozott – meglehetősen szétszórva különböző helyőrségekben –, akiknek lelki gondozását a helyi lelkészek jobban el tudták látni, mint a Nagyszebenben szolgálatot teljesítő evangélikus tábori lelkész.595

Ebben az időszakban újabb ezredekhez helyeztek el görög katolikus, illetve ortodox ezredkáplánokat, így többek között unitus papokat a 46. és az 50. erdélyi kiegészítésű sorezred is. 1858-tól kezdve a hadsereg főparancsnokságának rendelete szerint azokat az ezredeket, ahol az ortodox vallású legénység létszáma körülbelül 1000 fő volt, egy ortodox tábori lelkésszel is ellátták.596

Az 1860-as évek nagy leépítési hulláma az erdélyi főlelkészséget nem érte el: 1866-ban még mindig kilenc tábori lelkész állomásozott Erdélyben.597 A kiegyezéssel együtt járó haderőreform viszont az erdélyi főlelkészség sorsát is megpecsételte. Egy 1869. január 3-án kelt uralkodói rendelet megszüntette az ezredplébánia-rendszert és feloszlatta a még fennálló tábori főlelkészségeket, így az erdélyit is. Az aktív és a tartalékos állományt szétválasztották és a feloszlatott főlelkészségek és ezredplébániák helyét az ún. katonai plébániák vették át.598

Az erdélyi katonai egyházkerület története egyszerre jelentkezik olyan sajátosságokkal, amelyek a monarchia valamennyi tartományában megfigyelhetőek voltak, és olyanokkal, amelyek speciális, helyi vonásoknak tekinthetőek. Előbbi kategóriába sorolható például
a főlelkészség megszervezését kísérő joghatósági viták sorozata, a tábori főpapok kiválasztásának rendszere (a jezsuita rend feloszlatásáig jezsuiták, majd szekularizált papok, illetve ferencesek, végül egyházmegyés papok), illetve az a tény, hogy háborús helyzetben jelentősen megnőtt a szuperiorátus alá tartozó tábori lelkészek száma. Utóbbi vonatkozásban
a prezentációs jog elvállalásával kapcsolatos ellenállás, a vegyes házasságokkal kapcsolatos vita, a prezentálandó lelkészek felekezeti sokszínűsége, valamint a főlelkészség perifériális helyzete említhető. A perifériális helyzet nehezebbé tette a központi adminisztráció akaratának végrehajtását, amint ezt a prezentációval kapcsolatos vita, illetve a Vajda Ignác elmozdítására tett reformkori kísérlet is megmutatta. Ugyanakkor a vizsgált időszakban az erdélyi katonai egyházkerületben többnyire érvényesült a központi adminisztráció akarata.

Függelék

1. táblázat

Az erdélyi katonai egyházkerület tábori főpapjai 1750–1868599

kinevezés év)

név

hadlelkészi szolgálata előtt

1750

Gallob, Josef

jezsuita szerzetes

1763

Pettauer, Anton

jezsuita szerzetes

1773

Lechmann, Josef

jezsuita szerzetes

1780

Mudrak, Johann

szekularizált szerzetes

1792

Fiedler, Josef

szekularizált szerzetes

1796

Franz, Wenzeslaw

ferences szerzetes

1801

Novák Péter

ferences szerzetes

1816

Hohheiser, Johann

egyházmegyés pap

1823

Hazucha, Johann

leitmeritzi r. k. püspökség

1831

Hönig, Wenzeslaw

egyházmegyés pap

1839

Vajda Ignác

ferences szerzetes (1840. május 8-án szekularizált)

1851

Bobrovszky András

besztercebányai r. k. püspökség

1856

Landt, Augustin

olmützi r. k. püspökség

1857

Gradowski, Winzenz

przemisli r. k. püspökség

1861

Sterbeczky Kamil

esztergomi r. k. érsekség

1866

Turinšky, Gustav600

prágai r. k. érsekség

2. táblázat

A 31. sorezred tábori lelkészei 1753–1868601

kinevezés (év)

név

hadlelkészi szolgálata előtt

1753

Dalmata, Franz

tanár

1758

Milakovics Gábor

pálos szerzetes

1771

Grossinger János

jezsuita szerzetes

1780

Bors Dániel

pálos szerzetes

1796

Horváth Domokos

ferences szerzetes

1806

Szul Jakab

ferences szerzetes

1807

Harrabai, Peregrinus

minorita szerzetes

1810

Jankovics János

rozsnyói r. k. püspökség

1813

Karabetz, Ignaz

erdélyi ortodox pap602

1819

Vajda Ignác

ferences szerzetes

1831

Korkes, Samuel

erdélyi ortodox püspökség

1837

Titius, Pius

minorita szerzetes

1847

Belik, Philip

minorita szerzetes

1850

Popovich, Sabbas

erdélyi ortodox püspökség603

1854

Mishevich, Valentin

ferences szerzetes

1857

Szupkay János

szatmári r.k. püspökség604

3. táblázat

Az 51. sorezred tábori lelkészei 1752–1868605

kinevezés (év)

név

hadlelkészi szolgálata előtt

1752

Orbanick, Lucian

ferences szerzetes

1765

Radl, Ignaz

ferences szerzetes

1790

Kranz Simon

ferences szerzetes

1798

Szekér Aloysius

cisztercita szerzetes

1811

Hohenecker Benedek

ferences szerzetes

1812

Borbély Hugolin

ferences szerzetes

1813

Ganovich, Nikolaus

erdélyi ortodox püspökség

1816

Janoi, August Theodor

erdélyi ortodox pap

1830

Ganovich, Nikolaus (!)

erdélyi ortodox püspökség

1831

Popp, Basil

erdélyi ortodox püspökség

1832

Farkas Károly

erdélyi r. k. püspökség

1836

Hubatschek, Adam

erdélyi r. k. püspökség

1841

Stärcher, Joseph

erdélyi r. k. püspökség

1846

Farczádi Mihály

erdélyi r. k. püspökség

1850

Thollo, Rudolf

ferences szerzetes

1852

Görözdös Flórián

ferences szerzetes

1853

Mezey János

aradi ortodox püspökség

1853

Papp, Andreas de Liviu

görög katolikus pap606

1854

Araranyasi, Johann

görög katolikus pap607

1860

Berschnik, Mariann Franz

ferences szerzetes

1860

Antal, Romuald Mathias

?

4. táblázat

A 2. huszárezred tábori lelkészei 1753–1868608

kinevezés (év)

név

hadlelkészi szolgálata előtt

1753

Verebély Simon

ferences szerzetes

1767

Földössy Vince

pálos szerzetes

1776

Révécz Lajos

pálos szerzetes

1786

Novák Péter

ferences szerzetes

1801

Takáts Anaklét

minorita szerzetes

1806

Kraft, Chrysogonus

ferences szerzetes

1818

Zakos, Joseph

erdélyi r. k. püspökség

1832

Fantsaly, Martin

erdélyi r. k. püspökség

1838

Joachimstadt Konstantin

piarista szerzetes609

1850

Peidl, Higynus

ferences szerzetes

1853

Jakab Gergely

erdélyi r. k. püspökség

1854

Kiss Lajos

ferences szerzetes

1863

Chrenko, Hyppolit

kapucinus szerzetes

1868

Zsugán János

nagyváradi r. k. püspökség610

506 Magyarországi kutatásaimat a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, bécsi kutatásaimat pedig
a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától kapott Klebelsberg Kuno, illetve a Művelődési és Közoktatásügyi Minisztérium által megítélt Collegium Hungaricum Ösztöndíjak tették lehetővé.

507 A „Feldsuperiorat”-ot többnyire tábori főpapi hivatalnak, a hivatal vezetőjét (Feldsuperior) pedig tábori főpapnak fordították, azzal a nyilvánvaló meggondolással, hogy ez a megoldás a hivatal katolikus jellegét jobban visszaadja. Mi, ebben a tanulmányban a „tábori főpap” és a „tábori főlelkész” kifejezéseket szinonimaként használjuk, tekintettel arra, hogy előbbi kifejezés a német szakkifejezés fontos vonását, tudniillik azt, hogy itt egy személyi elv alapján felépülő kvázi, majd tényleges püspökségről van szó, nem adja vissza. Figyelembe vettük azt is, hogy a „tábori főlelkészség” még mindig egyszerűbb kifejezésnek tűnik, mint a „tábori főpapi hivatal”.

508 Bielik, Emerich: Geshichte der k. u. k. Militär-Seelsorge und des Apostolisches Feld-Vicariates. Wien, 1901. (a továbbiakban: Bielik 1901.) 43–44. Österreichisches Staatsarchiv Kriegsarchiv (a továbbiakban: ÖStA KA) Personalien. Schematismus der Militärgeistlichkeit Sp 4/1. I. k. 235. A kéziratban fennmaradt sematizmus egyúttal azt is bizonyítja, hogy a szakirodalomban felbukkanó állításokkal szemben az erdélyi katonai egyházkerület már 1750-től kezdve fennállt. Az erdélyi tábori főlelkészek névsorát az 1. táblázatban gyűjtöttük össze.

509 Leonhard, Joh. Michael: Verfassung der Militär-Seelsorge in den k. k. österreichischen Staaten, mit Rücksicht auf die Rechte und Pflichten des Civil-Clerus in militär-geistlichen Angelegenheiten, Wien 1842, 20–21.

510 [Sztojka] Zsigmond Antal Gáll András S. J-nek. Gyulafehérvár, 1753. április 4. ÖStA KA Archiv des Apostolischen Feldvikariates (AF) Korrespondenz mit dem Hofkriegsrat bzw. Kriesministerium (KH) Karton (Kt.) 1. 1753:29.

511 Bielik 1901. 38.

512 ÖStA KA AF KH Kt. 1. 1763:144.

513 ÖStA KA AF KH Kt. 1. 1763:145.

514 Már Bielik úgy foglalt állást, hogy a tábori főlelkészségek alapítása a tábori püspökség alapításával függ össze, mivel az 1773 előtt fennálló ún. „Qua-Felsuperioratus”-ok nem rendelkeztek elegendő hatalommal, a tábori lelkészekre elégtelenül felügyeltek, és a szolgálati ügyeket lassan intézték el. Ez igaz, de a 18. század második felétől már nemcsak „Qua-Feldsuperioratus”-ok (tulajdonképpen a mozgó hadsereg mellett szervezett, ideiglenes szuperiorátusok), hanem állandó, tartományokhoz kötött szuperiorátusok is működtek. Bielik szerint Mária Terézia elfogadta Kerens tábori püspök reformterveit (Bielik 1901. 130–131.), ez azonban csak részben felel meg a valóságnak. A császárnő például elutasította a tábori püspök javaslatát, hogy a tábori főlelkészeket ruházzák fel „vicarius generalis” címmel és fizetésüket emeljék fel. Mária Terézia ezzel szemben elrendelte, hogy a tábori főpapok maradjanak meg eddig viselt hivatalaikban, és csak az osztrák örökös tartományokban szervezzenek főlelkészségeket, ahol mindeddig nem volt ilyen hivatal. ÖStA KA AF Kt. 2. 1775:12. Bielik véleményét azután számos történész magáévá tette, mind Magyarországon (például Borovi József: A magyar tábori lelkészet története. [Budapest,] 1992. (a továbbiakban: Borovi 1992.) 36.), mind Ausztriában (például Gröger, Roman-Hans – Ham, Claudia – Sammer, Alfred: Zwischen Himmel und Erde. Militärseelsorge in Österreich. Mit einem Beitrag von Julius Hanak. [Graz – Wien – Köln, 2001.] (a továbbiakban: Gröger – Ham – Sammer 2001.) 32.)

515 ÖStA KA AF KH Kt. 4. 1779:68, 69.

516 ÖStA KA AF Protocollum. Rescriptorum Consilii Excelsi Aulae Bellici. I. k. 235. Nr. 42, 44.

517 ÖStA KA AF KH Kt. 8. 1796:20. ÖStA KA Personalien. Schematismus der Militärgeistlichkeit Sp 4/1. I. k. 235.

518 Josef Lechmann jelentései Heinrich Johann von Kerens apostoli tábori helynöknek. Nagyszeben, 1778. április 18., illetve 1778. április 28. ÖStA KA Geschäftsakten. Relationes Superiorum Castrensum circa Ecclesias Militares A. 1777 missae. Kt. 27. Szám nélkül. Magyar nyelvű mise alatt természetesen azt kell érteni, hogy a prédikáció nyelve a magyar volt.

519 ÖStA KA AF KH Kt. 4. 1779:77.

520 ÖStA KA AF Geschäftsakten (Litterae commercii) Kt. 26. 1774: 31.

521 Az évszámokon – kimutatások esetén – további jelzésig katonai évet értünk. A katonai évek
a tárgyévet megelőző naptári év november 1-től a tárgyév október 31-ig tartanak. Az 1792-es katonai év tehát 1791. november 1-től 1792. október 31-ig tartott.

522 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 37. 1792:39.

523 ÖStA KA AF Geschäftsakten. Kt. 46. Relationes Superiores per Transylvaniam 1802. Szám nélkül. Nagyszeben, 1802. január 26.

524 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 60. Amtsberichte 1823. K. k. Siebenbürgerische Feldsuperiorat. Szám nélkül. Nagyszeben, 1823. november 3.

525 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 114. 1845:85.

526 Personal Stand des gesammten Militär-Clerus in der kais. königl. österreichischen Armee. Auf das Jahr 1846. Wien o.d. 8–12., 15–16.

527 ÖStA KA Personalien. Conduite Liste der Militärgeistlichkeit 1846–1859. Kt. 859. Nr. 311.

528 Bielik 1901. 147.

529 Lenkefi Ferenc: A lelkigondozás problémái a francia hadifoglyok körében 1794–1800. In.: Lenkefi Ferenc: Kakas a kasban. Francia hadifoglyok Magyarországon az első koalíciós háború idején 1793–1797. Budapest, 2000. 224–242.

530 ÖStA KA HKR AF KH. Kt. 9. 1800:9.

531 ÖStA KA HKR AF KH. Kt. 9. 1801:8.

532 Bielik 1901. 147.

533 ÖStA KA HKR AF KH. Kt. 12. 1808:17., 1808:18.

534 E három ezred tábori lelkészeinek névsorát a függelékben gyűjtöttük össze. A szakirodalom állításával szemben a 11. (székely) huszárezred csak 1850-től tartozott békeidőben is a tábori püspökség joghatósága alá. ÖstA ÖStA KA Personalien Grundbuch der Miltär-Geistlichkeit II. k. 92.

535 ÖStA KA HKR AF KH. Kt. 13. 1811:35.

536 A tábori lelkészek névsorát a függelékben, a 2., 3. és 4. táblázat tartalmazza.

537 ÖStA KA HKR AF KH. Kt. 1. 1753:25.

538 Azaz hivatalos nyilatkozatot arról, hogy jövendő gyermekeiket katolikus hitben nevelik.

539 ÖStA KA AF Geschftsakten Kt. 26. 1774:1. ÖStA KA AF Protokollum. Rescriptorum Consilii Excelsi Aulae Bellici. I. k. 5–6.

540 ÖStA KA AF KH Kt. 4. 1781:52.

541 Hanak, Julius: Die evangelische Militärseelsorge im alten Österreich. Hrg. Von Kühnert, Wilhelm. Wien, 1974. 37–42.

542 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 40. Relationes per Transilvaniam. Szám nélkül. Nagyszeben, 1795. február 1.

543 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 40. Relatio Trimestris per Transilvaniam. Szám nélkül. Nagyszeben, 1795. február 1.

544 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 44. Epistolae et Relationes Superioris per Transylvaniam. 1800. Szám nélkül. Nagyszeben, 1800. február 1.

545 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 45. Epistolae et Relationes Superioris per Transilvaniam. 1801. Szám nélkül. Nagyszeben, 1801. január 31.

546 Hönig, Wenzeslaw jelentése az Apostoli Tábori Helynökségnek. Nagyszeben, 1835. február 11. ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 87. 1835:499.

547 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 43. Superioratus per Transilvaniam. 1798:1.

548 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 60. Amtsberichte 1823. K.k. Siebenbürgerische Feldsuperiorat. Nagyszeben, 1823. november 3. Szám nélkül.

549 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 102. 1840:405.

550 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 102. 1840:405.

551 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 104. 1841:323.

552 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 106. 1841:1104.

553 Hardegg gróf Johann Michael Leonhard apostoli tábori helynöknek. Bécs, 1842. január 11. ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 107. 1842:110.

554 Magyar Országos Levéltár (MOL) 1848–1849-i minisztériumi levéltár (H) Vallás-, és Közoktatásügyi Minisztérium protestáns egyházi osztály (57) 1. kútfő, 33. tétel.

555 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt.107. 1842:72.

556 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 107. 1842:391.

557 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 114. 1845:207.

558 ÖStA KA HKR AF Protocollum. Rescriptorum Consilii Excelsi Aulae Bellici I. k. 79.

559 ÖStA KA HKR AF Geschäftsakten, Kt. 30. 1782:1.

560 ÖStA KA HKR AF KH Kt. 4. 1779:99.

561 ÖStA KA HKR AF KH Kt. 14. 1812:31.

562 ÖStA KA HKR AF Protocollum. Rescriptorum Consilii Excelsi Aulae Bellici. II. k. 155, 157.

563 Bielik 1901. 139–140.

564 ÖStA KA HKR AF Protocollum. Rescriptorum Consilii Excelsi Aulae Bellici. II. k. 320–321.

565 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 104. 1841:18.

566 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 104. 1841:51.

567 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 104. 1841:133.

568 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 104. 1841:138.

569 ÖStA KA HKR AF Protocollum. Rescriptorum Consilii Excelsi Aulae Bellici. III. k. 260.

570 Bielik 1901. 290.

571 ÖStA KA HKR AF KH Kt. 20. 1819:141.

572 ÖStA KA Personalien. Schematismus der k. k. Militärgeistlichkeit. Sp. 4/1. I. k. 83. Az 51. sorezred tábori lelkészeit a függelék 3. táblázatában gyűjtöttük össze. Úgy tűnik, nem tartható az az álláspont, amely szerint békeidőben először 1835-ben alkalmaztak ortodox tábori lelkészeket a cs. kir. hadseregben. Ezt a véleményt képviseli többek között: Bielik 1901. 291, Borovi 1992. 55, Gröger – Ham – Sammer 2001. 65. Megjegyzendő, hogy a szintén erdélyi kiegészítésű 31. (Leiningen-Westerburg) sorezrednél 1813-tól 1821-ig szolgált Ignaz Karabetz ortodox pap, akit valóban a háború időszakára neveztek ki, de aki ennek ellenére jó tíz évvel a békekötést követően vonult csak nyugdíjba. ÖStA KA Personalien. Schematismus der k. k. Militärgeistlichkeit. Sp. 4/1. I. k. 53. A 31. sorezred lelkészeit a függelék 2. táblázatában gyűjtöttük össze. A 61. (Rukavina) sorezrednél sem helytálló az 1835-ös határpont, hiszen az ezrednél már 1831. augusztus 16-án állományba vették Georg Bojtor aradi származású ortodox papot, aki még az 1859-es piemonti háborúban is szolgálatban volt. ÖStA KA Personalien. Grundbuch der k. k. Militär-Geistlichkeit. Sp. 4/1. II. k. 57.

573 Bielik 1901. 291.

574 ÖStA KA HKR AF Geschäftsakten Kt. 119. 1846:1072.

575 ÖStA KA HKR AF Geschäftsakten Kt. 120. 1848:150.

576 ÖStA KA AF Sonderreiche d.) Regiments-Seelsorge IR. 61: Verordnungs-Protocoll 1839–1861. 98. ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 121. 1847:1109.

577 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 139. 1859:1421. Bojtor szerint egyébként 1859-ben is ugyanez volt a helyzet.

578 ÖStA KA AF Sonderreiche d.) Regiments-Seelsorge IR. 47: Verordnungsbuch 1842–1868. 80.

579 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 117. 1846:208., 352., Kt. 118. 1846:496.

580 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 121. 1847:782.

581 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 123. 1848:482.

582 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 122. 1848:311., Kt. 123. 1848:580., 903.

583 Zakar Péter: A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848–49-ben. (METEM Könyvek 23.) Budapest, 1999. (a továbbiakban: Zakar 1999.) 129.

584 ÖStA KA HKR AF Protocollum. Rescriptorum Consilii Excelsi Aulae Bellici. III. k. 319. Zakar 1999. 160.

585 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 126. 1850:21. A tábori püspökség viszont csak 1849. szeptember 15-én jelentette, hogy Vajda 1849. január 1-je óta megszakította velük a hivatalos levelezést. ÖStA KA AF Journal 1847–1849. 13. k. 125.

586 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 129. 1851:392, 707.

587 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 127. 1850:1060.

588 Bielik 1901. 314.

589 Az erdélyi tábori főlelkészek névsorát az 1. számú függelékben tettük közzé.

590 Bielik 1901. 310–332.

591 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 131. 1853:306.

592 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 133. 1854:1064., 1256.

593 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 135. 1856:958.

594 Gröger – Ham – Sammer 2001. 46–47.

595 Nagyszebenben egyébként ekkor 37 (!) evangélikus vallású katona állomásozott. ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 147. 1866:355.

596 Gröger – Ham – Sammer 2001. 65.

597 ÖStA KA AF Geschäftsakten Kt. 147. 1866:113.

598 Bielik 1901. 204–205.

599 ÖStA KA Personalien. Schematismus der Militärgeistlichkeit. Sp. 4/1. I. k. 235, Grundbuch der Militär-Geistlichkeit II. k. 113–114.

600 A sematizmus itt – tévesen – August Landt nevét adja meg, ez azonban az ügyiratok tükrében tévedés. ÖStA KA Personalien. Schematismus der Militärgeistlichkeit. Sp. 4/1. I. k. 235, Grundbuch der Militär-Geistlichkeit II. k. 114, vö.: ÖstA KA AF Geschäftsakten Kt. 147. 1866:355.

601 A nem katolikus vallású tábori lelkészeket az egyházmegyés rovatban jelöltük meg. ÖstA KA Personalien. Schematismus der Militärgeistlichkeit Sp. 4/1. I. k. 54, Grundbuch der Militär-Geistlichkeit II. k. 30.

602 Nem tudtuk meghatározni, melyik egyházmegyéből érkezett, legvalószínűbb az erdélyi ortodox egyházmegye. Karabetzet 1826. december 2-án nyugdíjazták.

603 1869. február 1-jén 1. osztályú tábori lelkésszé nevezték ki a zágrábi katonai plébániai kerülethez.

604 1869. március 1-jei hatállyal elbocsátották.

605 ÖstA KA Personalien Schematismus der Militärgeistlichkeit Sp. 4/1. I. k. 83–84, Grundbuch der Militär-Geistlichkeit II. k. 48.

606 A két pap lényegében állást cserélt, Mezey Jánost áthelyezték a 46. sorezredhez, a görög katolikus Papp pedig onnan érkezett az 51. sorezredhez.

607 1869. február 1-jei hatállyal kinevezték a brünni katonai plébániához 1. osztályú káplánnak.

608 ÖstA KA Personalien Schematismus der Militärgeistlichkeit Sp. 4/1. I. k.157, Grundbuch der Militär-Geistlichkeit II. k. 83.

609 Joachimstadt Konstantin ezredével együtt 1848-ban a magyar szabadságharc mellé állt, ezért 1849 decemberében a pesti cs. kir. hadbíróság megfosztotta állásától. Zakar 1999. 159.

610 1869. március 1-jén elbocsátották a hadseregtől.

Ugrás a lap tetejére

Szeged, 2001.03.21.

|| e-mail