ElőzőTartalomjegyzékKövetkező

Dér Dezső

Az északi mozgó hadtest létrejötte

Szervezési problémák és katonai kudarcok 1848-1849 fordulóján

1848 decemberében jelentős változások történtek a szabadságharc politikai és katonai terén. Olmützben lemondatták az áprilisi törvényeket szentesítő V. Ferdinándot, és helyette unokaöccsét, a fiatal Ferenc Józsefet ültették a Habsburg Birodalom trónjára, akit nem kötöttek az áprilisi törvények és a magyar alkotmányra tett eskü. Ezt, mint az öröklési rendet is sértő trónváltozást, a magyar országgyűlés nem ismerhette el. Ennek következményeképp az új császár parancsot adott a magyar határokon felvonuló császári haderő részeinek egy összehangolt támadás megindítására az ország ellen, hadműveleti célként az ellenállók leverését és a főváros elfoglalását tűzve ki.

1848. december első felében több irányból indították meg offenzívájukat a határok mentén csoportosuló osztrák csapatok:

- a császári fősereg - Windisch-Grätz tábornagy parancsnoksága alatt - Mosonmagyaróvár-Sopron térségébe nyomult be

- a fősereg északi szárnyához közvetlenül csatlakozott Simunich altábornagy hadosztálya, amely Morvaország felől intézett támadást

- Karl Frischeisen alezredes hadosztálya, s vele a Szlovák Nemzeti Tanács Hurban vezette szabadcsapatai Morvaországból Pozsony vármegyébe törtek be a Jablonkai-szoroson át

- a galíciai Dukláról gr. Franz Schlik altábornagy kelt át a Kárpátokon Sáros irányából

- Eszék vára ellen Trebersburg vezérőrnagy hadoszlopa vonult Szlavóniából kiindulva

- Nugent gr. táborszernagy Stájerország felől benyomuló hadosztályának - Tebersburg hadoszlopával együttműködve - a Dél-Dunántúlt kellett megszállnia.

Emellett az Erdélyt már megszállva tartó Puchner-hadtestnek, illetve a bácska-bánáti szerb-osztrák hadtestnek is támadást rendeltek el Nagyvárad, illetve Szeged-Kecskemét irányában.

E nagyarányú offenzívában részt vevő császári alakulatok létszámának összege - nem számítva a román és szász nemzetőrséget és népfelkelést - megközelítette a 120 ezer főt.167

A hadszervezés kezdetei Felső-Magyarországon

A felvidéki vármegyéknek már 1848 októberében aggodalomra adhatott okot, hogy Simunich altábornagy mintegy 5000 fős hadoszlopa, amelyet Galíciából a Bécs alatt gyülekező császári haderő megerősítésére rendeltek el, menetét Magyarországon keresztül tervezte végrehajtani. Előőrsei október 13-án Duklán lépték át a határt, Simunich azonban
-
időközben értesülve Jellačić visszavonulásáról és a bécsi forradalomról - még aznap visszarendelte őket, és a hosszabb, de biztosabb - a Kárpátoktól északra fekvő - útvonalat választva csupán Trencsény vármegyében szándékozott a határt átlépni.168

A Simunich hadoszlop megjelenése, majd a Galícia felől érkező, az ottani császári csapatok Magyarország elleni készülődéséről szóló újabb nyugtalanító hírek azonnali cselekvést követeltek a felvidéki vármegyéktől. A leginkább érintett megye, Sáros kormánybiztosa, Irányi Dániel kémeket küldött ki a lembergi főhadparancsnokság területén összpontosuló császári alakulatok szándékainak felderítésére, s a hírekről folyamatosan tájékoztatta az Országos Honvédelmi Bizottmányt (OHB) és a környező vármegyéket is. November 15-i levelében már figyelmeztetett egy esetleges Dukla felőli betörés lehetőségéről,
22-én pedig konkrét adatokról tájékoztatta az OHB-t: "... December 1-től 10-ig öszpontosítás történendik e megye határaihoz közel, jelesül Duklán 3000 Zmigrodon 5000 Jaslon pedig 4000 ember, összesen tehát 12000 ember, nagyobbára Olmücz és Gallícia felől; hozzájáruland közhír szerint kiírva hat üteg ágyú. A parancsnok-vezér kilétét [a kiküldött hírszerző] bizonyosan nem tudhatta ki ...". Emellett a korábban általa emeltetett határtorlaszok ellenőrzésére, valamint újabbak létesítésére Dessewffy és Haller őrnagyokat küldte ki, illetve elrendelte a még be nem szedett fegyverek összegyűjtését is.
169

Az OHB - Irányi leveleinek hatására - még novemberben utasítást adott Pulszky Sándor alezredesnek, az Eperjes-kassai hadmegye parancsnokának,170 hogy állítson ki csapatokat a császári alakulatok várható betörése miatt. De a felállítandó hadtest - amelynek magvát Sárosból és a környező megyékből összegyűjtött, többnyire gyalogos nemzetőrök adták, s amellyel csupán a térségben szerveződő három (19., 20., 42.) "még zöldfülű" honvédzászlóaljat vonták össze - túlságosan erőtlennek látszott a betörés megakadályozására. Irányi még november 22-i levelében sürgetve kérte az OHB-t: "... ide elegendő rendes katonaságot avvagy gyakorlott honvédeket mielőbb küldeni méltóztassék, mert illyen környékünkön sehol sincs, s azon nem nagy számú fegyveres nemzetőrséggel, melly van, mint a nemzetőrökkel vitt csatázások mutatják, semmire se mehetnénk". Nem volt jobb a helyzet a környező vármegyékben sem. Boronkay Albert Zemplén megye kormánybiztosa erről számolt be november 20-án kelt, az OHB-nak küldött leveléből: "Nehéz az állás fegyveres erőt ott teremteni, hol se erő, se fegyver nincs ... Folyamodott a megye; magam is bátor voltam mind az ujonczok, mint a megye részére fegyvert, és ágyukat kérni, de eddig siker nélkül ... Ha már most az ellenség valósággal betörni szándékozik, mihez fog itt a külőnben is csüggedező nép támaszkodni? A nemzetőrök lőfegyverek hiánya miatt még csak a gyakorlatokat sem akarják járni, - a dzsidákat mellyekkel egy része el van látva ,fegyvernek sem nézik." (Kiemelés az iratban)171

A nemzetőrök mellett az itt szerveződő honvédzászlóaljaknak egyéb nehézségekkel is szembe kellett nézniük. Problémák mutatkoztak az állandó átcsoportosítások miatt egyes alakulatok létszámában. Gedeon Miklós őrnagy, a 42. honvédzászlóalj parancsnoka így írt erről Sárospatakon november 21-én kelt levelében: "... 42-ik és Zemplén megye nevét viselő honvéd zászlóalj jelenleg pedig csak 700 egyénből állna mellyek közül a 7.-ik Huszár Ezred számára holnapi napon 400 ujoncz ... Nagyváradra elküldendő lészen e szerint ... 200 egyénre olvadna le ... van szerencsém tehát felszólítani A Kormánybiztos Urat [Boronkay Albertet] a lehető leggyorsabb olly rendelkezések megtételére, miszerint az ezen zászlóalj létszáma kiegészítésére hiányzó 1 ezer ujonczot legfeljebb egy hét lefolyta alatt ... kiálítatni szíveskedne ...". (Kiemelés az iratban) Képzett tisztek létszámában - és jó néhány tiszt hozzáállásában is - probléma mutatkozott: Pulszky Sándor alezredes a Kassán szerveződő 20. honvédzászlóaljjal kapcsolatban a következőket írta: "... az ott [mármint Kassán] alakuló 20-ik honvéd zászlóaljt ujólag megvizsgálván, ismét sajnosan kellet tapasztalnom: mind a mellett, hogy a tiszt. Bizottmány által az ezen zászlóaljhoz kinevezett tisztek megjelennési 10 napi határidő lefolyt, mind a mellett az egész zászlóalji tisztekből csak négy jelent még meg...". Ennek megoldására sorozatos előléptetések és kinevezések történtek: "... több kinevezéseket s illetőleg előléptetéseket felső jóváhagyás reménye alatt tettem...".
A nemzetőr tiszteknél még rosszabb volt a helyzet, hiszen többen társadalmi rangjukhoz mérten kapták meg a katonai rangot is, amelyhez a szakértelemnek legtöbb esetben semmi köze sem volt.
172

A hiányosságok zömét azonban később sem orvosolták. Ennek következménye volt, hogy december elejére a három honvédzászlóaljból (19., 20., 42.) a 20.-ban "Két századra való legénység volt felruházva ... de fegyver, a hajdúkét és a stiftistákét [Katonai nevelőintézeti hallgatók] is beleszámítva csak egy századra való volt a hat század közt kiosztva." A 42. honvédzászlóalj, amely Sárospatakon várta felszerelését, Schlik betörésének hírére fegyver és ruházat nélkül vonult Kassára; fegyvereit még az ütközet napjáig sem kapta meg.173

Az idézett jelentések meglehetősen kétségessé tették, hogy a katonai egységet csupán névleg képező "Pulszky-hadtest" sikeres ellenállást tanúsítana-e egy ellenséges támadás esetére, és a betörésről szóló hírek pár nap múlva valósággá is váltak.

A Schlik-hadtest betörése és a budaméri ütközet

December 6-án 1848-49 egyik legtehetségesebb cs. kir. tábornoka, gr. Franz Schlik altábornagy hadoszlopával Galíciából, a lembergi főhadparancsnokság területéről - áttörve
a Duklai-szoros megerősítéseit - benyomult Sáros vármegyébe azzal a szándékkal, hogy
a
cs. kir. csapatok hadműveleti terve értelmében Kassa elfoglalása után a magyar főváros irányába nyomuljon előre. A hadtest, amely 7 gyalogos zászlóaljból, 6 lovasszázadból
(2
vértes - és 4 svalizsér [könnyű lovas] század) és 3 tüzérségi ütegből (2 gyalog üteg - egy 6 fontos és egy 12 fontos - és egy röppentyű üteg; 18 löveg) - összesen körülbelül 7-8000 főből - állt, 3 dandárra oszlott; ezek Fiedler, gr. Pergen és gr. Deym vezérőrnagyok vezetésével működtek. Ezzel szemben Pulszkynak az elmúlt hetek alatt felállított, jórészt nemzetőrökből álló hadtestében mintegy 9000 gyalogost, 32! lovast és 15 ágyút (többségében 3 fontosat) tartottak nyilván,174 aminek a legnagyobb részével azonban egy esetleges ütközet során nem lehetett számolni. Ebben a kiképzés, a felszerelés és egységes fegyver hiánya s az utóbbi miatt egyre fokozódó lőszerhiány mellett azonban egyéb okok is közrejátszottak.

Schlik csapatai már december 6-án Bártfán voltak, és Sáros vármegye északi részét ellenállás nélkül elfoglalták. A császári csapatok elől a szorosok szemmel tartására kirendelt honvédek és nemzetőrök Eperjes irányába vonultak vissza.

Komoly nehézségekbe ütközött a nemzetőrök mozgósítása a felvidéki vármegyékben, ahol a lakosság jelentős része nem magyar volt. Kossuth azon szózata ellenére, amelyet november 12-én intézett a Felvidék szláv ajkú lakosaihoz, Irányi már 15-én kelt levelében
a
következőt volt kénytelen jelenteni: "A Simunich ellen általam kiindított Szeben városi nemzetőrök közül többen Liptóban panslavismussal inficiáltattak [megfertőzettek], s lázító proclamatiókat kaptak és kiosztottak. Én ... a bűnösöket elfogattam, s miután a helybeli hatóság elhatározottságában nem bízom ..., mint teljhatalmú kormánybiztos magam alakítok rögtönítélő törvényszéket ... és ... rendkívüli bíróságot ... A Liptóból visszaérkezett Eperjesi nemzetőrök lelkesbjei mind az ellen panaszkodnak, hogy ott az illetők egyáltalán nem tanusítják azon erélyt és buzgalmat, mellyet tőlök a haza
s a kormány vár és igényel."
Gedeon őrnagy pedig november 21-én figyelmeztette Boronkay kormánybiztost, hogy "... sem magam, sem tisztjeimnek egyike sem bír a tót nyelvel, és jelen veszélyes körülményekben a halasztó oktatásokra idő sincs ... és ha nagy részben olly ajku egyének soroztatnának zászlóaljamba, kiket buzdítani, de sőt velök beszélni sem tudnék, ez által az előnkbe tűzött szent czél elhibázva lenne."
175

December 8-án a Schlik-hadtest Eperjes felé nyomult tovább, Pulszky ezért Eperjesbe vonta vissza csapatait. A magyar főparancsnok Eperjest Felső-Magyarország kulcsának tartva, először Kapi mellett akart védőállást elfoglalni az ellenséges hadoszloppal szemben, de a hadtestében uralkodó lehetetlen körülmények miatt végül a további hátrálás mellett döntött. A hadtest főerői - az Eperjestől délre fekvő - Szentpéter község térségébe vonultak vissza, amelyet a 20. honvédzászlóalj századai biztosítottak. Az Eperjesből kivonuló magyar csapatokhoz a város tanácsa nemzetőreit csak Irányi Dániel kormánybiztos erélyes fellépésére volt hajlandó csatlakoztatni. A helyzet súlyosbodásának körülményeit minden szempontból mutatta Pulszky ezredes december 8-án Eperjesről Kossuthhoz írt levele: "... a Bártfán levő 400 emberrel kényszetítettem Eperjesre vissza vonulni. Miután pedig itt is még csak 1800 részint fegyvertelen részint rosszul felfegyverkezett s tapasztalatlan és tudatlan embereim vannak, ha az ellenség előbbre nyomul kénytelen vagyok ismét tovább hátrálni, annyival is inkább miután Szepesből azon tudósítást nyerem, hogy Hurban Trencsénbe beütvén, segítséget sem adhat, Borsod megye a Honvédelmi Bizottmány által Máramarosba rendeltetvén innen sem várhatok segítséget, s a Pestről küldött egész ágyú üteg sem érkezett még meg. Helyhezetem, mint ezt előbb is jelentém a leg-szomorúbb. Sárosra pedig számolni nem lehet.

Ezt Elnök Úrnak bejelentvén nem szükség figyelmeztetni és kéreni, hogy nékem segítséget mielőbb mint ügyes tisztekben, mellyeknek tökélletes hijányába vagyok, mint rendes lovasságba és gyalogságba küldeni méltóztassék."176

Ezután nem csodálkozhatunk a Pulszky-hadtesthez tartozó 20. honvédzászlóalj egyik őrmesterének, Karsa Ferencnek naplójába írt következő megjegyzésén: "Most - közbevetőleg legyen mondva - ítélje meg bárki, milyen kilátása lehetett Pulszkynak, hogy Schlick seregének beütését meggátolja, vagy talán két század felfegyverzett honvédtól [a 20. honvédzászlóalj két százada] - de a kikkel még nemhogy csak egy puskát elsüttetett volna de még tőteni se tanították -, továbbá 180 lengyeltől Thorzniczky alatt és mintegy 100 kassai önkéntes vadásztól csudát várnak? - Útban volt ugyan amint mondák a 42-ik honv. z. alj, de a se volt külömbül se felöltöztetve se fegyverezve, mint mi -, tehát azok is ha megérkeznek!! csak a szaladók számát szaporítják, a mi több az első vesztett csata demoralizáló hatása alá kerülnek; pedig a katonát a siker teszi meg vitéznek!"177

December 9-én a Schlik-hadtest megszállta Eperjest, majd miután Szentpéter előtt a császári csapatok felderítői megjelentek, a Pulszky-hadtest folytatta visszavonulását, s december 10-én a Kassától északra fekvő Lemesán és Budamér közti vonalon alakította ki új védelmi harcvonalát. Az új védelmi vonal előretolt őrszemeit a gr. Török Miklós nemzetőr őrnagy parancsnoksága alatt álló abaúji lovas nemzetőrség tagjaiból állították ki. Az előretolt őrlánc mögött a főerők utóvédjét és előőrseit a 20. honvédzászlóalj biztosította.

December 11-én a hajnali órákban felbukkantak a császári hadtest felderítői, mire a Pulszky-hadtest visszavonta előőrseit, amelyek Budamér déli végére húzódtak vissza. Azonban a további visszavonulás és Kassa (mint a Felvidék kulcsfontosságú pontjának) feladása rendkívül veszélyes helyzetet idézhetett volna elő, ezért Pulszky - amint azt már említettük - úgy döntött, hogy az alakulatában mutatkozó hiányosságok ellenére felveszi
a harcot Schlik hadoszlopával szemben.
178

A reggeli órákra a magyar hadtest Kassától közvetlenül északra a Tihány-Vajkóc vonalon alakította ki új harcállását. A balszárny - gr. Haller Ferenc őrnagy parancsnoksága alá rendelve - a Budamér és Tihány közti erdőt szállta meg, az erdő szélén, a gyalogút mellett állt fel a lengyel egység. A centrum - amely Gedeon Miklós nemzetőr őrnagy vezetése alatt csoportosult - a budaméri gyalogút mentén helyezkedett el. A jobbszárny, Bányafy Ferdinánd őrnagy (a 20. honvédzászlóalj parancsnoka) alatt a Kassai országúton, illetve annak két oldalán foglalt állást. A harcvonal nyugati részén Bárczay őrnagy parancsnoksága alatt állomásozott két 3 fontos ágyúval megerősített nemzetőrcsapat, míg a keleti szárnyat gr. Török Miklós őrnagy nemzetőr lovasainak kellett (volna) biztosítaniuk. Problémát jelentett, hogy több egység, így például a 42. honvédzászlóalj még nem érkezett meg a kijelölt helyére.179

December 11-én délelőtt 11 órát megelőzően a császári csapatok elindultak: Budamér (már császári kézen) felől gyalogsági hadoszlopok nyomultak előre; a Podhayski-dandár az úton, illetve attól jobbra, a Deym-dandár az út és a Tarca folyó között két-két harcvonalban fejlődött fel, a tüzérség, illetve mögötte a lovasság pedig egyelőre a balszárnyon lett felállítva.

A császári gyalogság elsőnek a magyar harcrend első harcvonalában álló Körmey-századot, a 20. honvédzászlóalj 6. honvédszázadát közelítette meg, amely két 3 fontos ágyúval a kibontakozó császári gyalogságot visszaszorította. Erre 6 és 12 fontos ütegét elővonva
a császári tüzérség lőni kezdte a magyar harcvonalat, visszavonulásra késztetve a magyar
3 fontosakat.

A magyar ágyúk fedezékbe vonulása után a magyar jobbszárny átkarolására megindult az osztrák lovasság támadása, amelynek hatására a jobbszárnyat biztosító "... Gróf Török lovas n. ő. őrnagy a lovassággal Vajkótz melletti állását korán hagyá el, s a helyett hogy a Rozgonyi völgyön húzódott volna le-felé, a hegyen keresztül Kassa felé hátrált...". Így a jobbszárny szétesett, és ennek következményeképp, illetve elsősorban az erősödő ágyútűz miatt az országúttól nyugatra elterülő erdőben elhelyezett nemzetőrök is megfutottak. A zűrzavart teljessé tette, hogy a "... fent említett őrnagy később a Hernádi völgyön a híd előtt meg-állván midőn az ellenség csapatjait észre vette, embereihez ekkép szóllott: »köszönjétek nékem, hogy élteteket eddig meg-tartám, s most menjen mindenki merre tud« - melly felszóllítás után a lovasság a helyett, hogy visszavonulásunkat fedezte volna, szétfutott, - a többi csapatok közt rémülést okozván."180

Pulszky megpróbált a csatatéren maradt egységekkel rendezetten visszavonulni; ezek
a csapatok két részre bomlottak fel: a 19. honvédzászlóalj a szepesi nemzetőrökkel és három ágyúval a Hernád jobb partján állást foglalva megállásra késztette a Kassa felé vezető úton előrenyomuló császáriakat. A 20. és 42. honvédzászlóaljak, valamint a lengyel alakulat ezáltal időt nyervén megkezdte Kassa kiürítését, illetve a tüzérség, lőszer és egyéb felszerelés elindítását Miskolc felé.
181

Néhány óra múlva Schlik tüzérsége - és 1 század osztrák könnyűlovas, amely a Hernádon, majd a Csermely-patakon sikeresen átkelve megkerülte a magyar hátvédet - a szepesieket is meghátrálásra kényszerítette, akik kénytelenek voltak visszavonulni a Szepesség felé Margitfalva irányába. A fent említett osztrák könnyűlovasság, élén Concoreggio őrnaggyal és Scudier századossal - Schlik vezérkari főnökével - utánaeredt a Kassától délre, Miskolc irányába visszavonuló magyar csapatoknak, hogy elfogják a megmaradt tüzérségi ütegeket, illetve a lőszer- és lőporszállítmányokat. Csakhamar sikerült beérniük egy lőporral, fegyverrel megrakott szekeret, 100 emberrel együtt. Kassától délre, az út mentén fekvő Bárca falunál azonban a tönkrevert magyar sereg utóvédjét adó lengyel század és a hozzájuk csatlakozó 20. honvédzászlóalj néhány honvédje a sokat tapasztalt Wladyslaw Tchorznicki vezetésével az ágyúk biztosítására felvette a harcot az őket már-már beérő császári könnyű lovasokkal szemben. A lengyelek az út védelmére legalkalmasabb ponton, a bárcai kocsmánál foglaltak el védőállást. Nagy hidegvérrel 20 lépésnyi távolságra várták be a svalizsérek rohamát, majd tüzet nyitottak rájuk, aminek következményeképp közel 18 lovas, köztük az osztály parancsnoka, Concoreggio őrnagy meghalt, Scudier százados fogságba esett (akit Irányi, mint fontos hírforrást, azonnal Pestre küldetett), a megmaradt lovasság pedig rendezetlenül menekült. Ezután a lengyel század és a két honvédzászlóalj a hidakat maga mögött lerombolva akadálytalanul folytathatta visszavonulását Szina felé.182

Az ütközet másnapján Pulszky ezredes az OHB-nak írt jelentésében a vereség legfőbb okát a nemzetőrcsapatok hozzáállásában látta: "Kassa mellett 10 000 emberem volt és mégis az ágyúkat Dessewffy őrnagy, Gr. Péchy Szilárd százados és Gr. Forgách Kálmán hadnagy urakkal magamnak kellett fedeznem, mely bizonysága annak, mily biztos a kevés kivétellel csak részegségébe lelkesedett, a veszedelem távollétébe elszánt és bátor nemzetőrsereg, melyet én parancsnokságom alá többé semmi esetre sem veendek, mert én inkább főbe lövetem magamat, mint hogy katonai becsületemet új gyalázatnak tegyem ki." Irányi jelentésében így fogalmazott: "Soha se volt képzeletem illy futásról", de emellett megjegyezte: "... csaknem 5000 ember késett el pár órával a csatából". Pulszky december 22-én kelt levelében - visszagondolván a vesztes ütközetre - úgy érezte, "... ha
a szepesi nemzetőrsereg ágyújával csak két órával hamarébb érkezik meg az említett völgybe, akkoron az ellenség az nap nem csak hogy a hegyen keresztül nem jő, de hihetőleg vissza is megy; de azok fájdalom már akkor érkeztek meg, midőn a hátrálás már tellyes mértékben megtörtént."
183

A vereség után a magyar hadtest maradványai Miskolcon gyülekeztek. Pulszky a rendelkezésre álló erőket és ezeknek honvéd csapatokkal történő megerősítését is számba véve - Miskolc feladásával - Hatvan-Gödöllő térségét jelölte meg az eredményes ellenállás vonalaként. Szándékainak megfelelően december 12-én ágyúit Mezőkövesd felé indította.
A követendő katonai intézkedésekkel kapcsolatban eltérő véleménnyel volt - a honvéd katonaság mielőbbi helyszínre rendelésének kérdésén kívül - Irányi kormánybiztos. Ő mindenáron Miskolc megtartását szorgalmazta, amelyhez a nemzetőrséget és a népfelkelést is alkalmazhatónak vélte, noha Pulszkyhoz hasonlóan lesújtó véleménnyel volt róluk. Ezzel
a kérdéssel kapcsolatos ellentétüket nem oldotta fel az sem, hogy a vereség okozta pillanatnyi zavar elmúltával Pulszky is a Miskolcon való maradás mellett döntött, legalábbis Schlik Kassáról való előretöréséig. A köztük levő, felhőtlennek korábban sem mondható viszony az ütközet után egyre inkább kiéleződött. Irányi a december 11-én történtek után kétségbe vonta Pulszky hadvezéri képességeit - egyébként teljes joggal -, Pulszky pedig nem bírta elviselni Irányi beleszólását a katonai ügyek területén. Egymással való csatározásaikat jól tükrözték az OHB-hoz írt leveleik, amelyekben egyre nagyobb részt szenteltek egymással való ellentétüknek. Irányi már december 12-én aggódó hangvételű levelet küldött Kossuthnak: "Pulszky Sándor itt hagyott magamra nem is tudom hol van, hova ment, sőt segéde se tudja, a ki itt van nálam. Mit mond ön ehhez? Tehát most nekem kell fővezérnek is lennem, meg biztosnak is, nekem a ki katona soh se voltam. Nincs egyetlen egy tisztem, a kit evvel megbízhatnék, ámbár keresni fogok ... De mindenre ami szent előttünk kérem, küldjön tüstént hadvezért ..." Pulszky pedig még ugyanaznap ezt írta az OHB elnökének: "Kénytelen vagyok még Elnök Úr előtt nyilványítani, hogy helyezetem a leg-nehezebb, miután hadi intézkedéseim olly embereknek nézeteitől fügnek, kiknek éppen semmi katonai tudományok sints, s kiket még sem utasíthatok vissza, ha csak haza árulónak bélyegeztetni magamat nem akarom." Majd december 14-én ismét Irányi ragadott tollat: "... általában is nyilatkozik a bizalmatlanság Pulszky iránt, s bár azon gyanusítást, mivel némellyek illetik, minthogy áruló szerepet játszanék, teljességgel alaptalannak mondhatom: annyi mégis immár bizonyos, hogy hadvezér tehetségeivel nem bír".
184

Mészáros Lázár hadtestparancsnoki és Szemere Bertalan országos biztosi kinevezése.
Az északi mozgó hadtest megszervezése

A december 11-i vereség, valamint Irányi és Pulszky közötti ellentétek komoly aggodalmat okoztak az OHB számára. Hiszen a Pulszky-hadtest felszámolásával az ellenség előtt nyitva állt az út Miskolc, illetve Pest felé. Másrészt a magyar csapatok szétverése a lehető legrosszabb időben történt: minden pillanatban várható volt a Windisch-Grätz vezette császári főerők betörése az ország északnyugati része felől, ahol az előtte álló - az osztrákoknál lényegesen gyengébb - Görgei-vezette magyar fősereg mihamarabbi megerősítést igényelt volna. Ezért - a térségben támadt helyzet fontosságát és az ellenség mielőbbi felszámolásának szükségességét is hangsúlyozva - az OHB két tagját nevezték ki a veszélyeztetett térség polgári és katonai vezetőjévé. Szemere Bertalan Északkelet-Magyarország teljhatalmú kormánybiztosa lett - Irányinál kiterjedtebb jogkörrel rendelkezve -, míg Mészáros Lázár hadügyminiszter az újjászerveződő hadtest főparancsnoki tisztét örökölte. (Pulszky ugyanebben a seregben dandárparancsnoki megbízatást kapott.) Küldetésük célját Szemere az általa megfogalmazott kormánybiztosi megbízólevelében ekképp foglalta össze: "Miután a Kassa melletti veszteség a hazát méltán nagy aggodalomba ejtette, s az ország épsége megkívánja, hogy Schlik a maga seregével előnyomulásában ne csak meggátoltassék, hanem kiverettessék, sőt megsemmisíttessék, minden véderőt össze kell vonni, minden lehető eszközét a győzelemnek előteremteni." (Kiemelés az iratban) Szemere december 15-én, Mészáros pedig december 18-án érkezett Miskolcra.185

Schlik, győzelme után megkezdte Kassából kiindulva a környező vármegyék meghódoltatását, de - Pulszky félelmeivel ellentétben - tovább nem vonult: "... hihetőleg, mivel bevárni akarta, míg Windischgrätz is beljebb nyomúl a főváros felé, több ideig Kassán tartá főhadiszállását."186

A Kassa melletti vereség nyilvánvalóvá tette, hogy Schlik csapataival szemben csak egy nagy létszámú, főképp honvéd alakulatokból álló, jól felszerelt haderővel lehet eredményeket elérni. Ehhez szükség volt a hadtest újjászervezésére, új alakulatokkal való feltöltésére. Szemere december 17-i jelentése szerint akkor Miskolcon csupán 800 honvéd, 400 lengyel légionista, 80 huszár és 25 ágyú állomásozott. A megerősítésükre az OHB újonnan alakult honvédzászlóaljakat és lovasságot küldetett Miskolcra. A 17. honvédzászlóalj Komárom-,
a 26. honvédzászlóalj Heves-, a 43. honvédzászlóalj pedig Szabolcs vármegyékből, míg a Bocskai-zászlóalj (a későbbi 52. honvédzászlóalj) a Hajdú kerületből lett kiállítva. Ide helyezték Egerből a 34. gyalogezred egy századát is.
187 A rendes lovasságot a 6. (Württemberg) huszárezred fél százada, a 8. (Coburg), ill. a 13. (Hunyadi) ezredek 1-1 százada, valamint a 14. (Lehel) huszárezred 4 század adta ki. A honvéd csapatok mellett a térség vármegyéinek nemzetőrcsapatait is mozgósították.188 Mindezek mellett az újjászerveződő hadtest alá rendelték a Zemplénben és Ungban felállított 21. honvédzászlóaljat, valamint
a szepesi 19. honvédzászlóaljat. Az új egységekkel kiegészült hadtest Miskolc környékén állomásozó csapatait (amelyek létszáma december 26-án 8028 gyalogost, 2039 lovast és 25 ágyút tett ki) Mészáros két dandárra és két fél dandárra (különítményre) osztotta.
189

Az újabb csapatokkal való megerősítése mellett a hadügyminiszter komoly lépéseket tett a hadtest hadra foghatóvá tételére. Táborba érkezése után parancsba adta, hogy a katonákat és a dobosokat minden nap két órán keresztül gyakorlatoztassák, a szükséges ismeretekre mielőbb képezzék ki őket; mindehhez december 20-án külön kiképzési utasításokat is megfogalmazott. Ugyanazon a napon kelt napiparancsában különösen az előőrsök kiképzésének fontosságát hangsúlyozta, emellett kitért a ruhák és fegyverek folyamatosan szükséges átvizsgálására is. Az ellátásban lévő problémák megoldására igyekezett annak szervezetét kiépíteni, aminek vezetésével Farkassányi kormánybiztost bízta meg. A sereg alakulataival pontos kimutatásokat készíttetett, amelyeknek a csapatok hiányait és rendelkezésre álló forrásait kellett tartalmaznia. Lőszert és egyéb felszerelést, valamint élelmiszert csak nyugtatvány, illetve ellennyugtatvány mellett vehettek fel a katonák. Mindenről részletes számadás kellett hogy készüljön. A kimutatások december 20-ától folyamatosan érkeztek meg a hadtestparancsnoksághoz; ezek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az alakulatok többségének azonnal szüksége van poggyászszekerekre. Egy december 24-i rendelet ezért minden zászlóalj mellé - a felszerelések szállítására - két társzekeret rendelt, 30-án pedig Mészáros az élelmezésben mutatkozó nehézségek felszámolására Farkassányinak dandáronként egy-egy élelmezési biztos kinevezését rendelte el. Az intézkedések részben eredményesek is voltak, hiszen az elkészült kimutatások alapján december végén Pestről újabb fegyver, lőszer és ruházati szállítmányok érkeztek a miskolci táborba.190

A jelentős változások új reménnyel töltötték el a katonai, polgári vezetést és magukat
a katonákat is: "Schlick elleni táborunk mindinkább erősbödik. Tegnap érkezett Pestről egypár ezer darab katona öltözet ... és ismét 1000 darab szuronyos fegyver.

Mióta Mészáros hadügyminiszter köztünk van, mindnyájan derültek, sőt vígak vagyunk; mindenik arczán olvasható a hit, s azon biztos remény, hogy győzni fogunk, ha a tél megannyi szele is zúgni fog fejünk fölött. A bizalom erőt ad, az erőérzet bátorságot szül ...

Seregeink szorgalmasan gyakoroltatnak. A hideg időjárás daczára kedvel mennek riadó helyeikre; mindnyájukat harczvágy lelkesíti. Lehet-e kételkednünk, hogy illy vitézek Schlicket megsemmisítendik?"191

A valóságos helyzet azonban nem volt ilyen kedvező. Habár a hadtestben már nagyobb számban szerepeltek honvéd alakulatok, mint ezt megelőzőleg, és több tekintetben is javult az ellátás, azonban még mindig nem volt lehetőség a hiányosságok teljes pótlására. Az egyik fő problémát az idő hiánya, és ebből adódóan a csapatok kiképzetlensége jelentette. Ennek következménye volt Mészáros - Kassa elfoglalásához az ellenség megosztását célzó - haditerve (erről a későbbiekben még részletesebben lesz szó); a dandárfelosztás is ennek függvényében alakult.

A zászlóaljak nehézségeiről példaként említendő, hogy a szabolcsi 43. honvédzászlóalj - amelyet december 11-e előtt még Erdély megsegítésére szánt az OHB - az északkeleti országrészbe érkezésekor csupán lándzsákkal volt felszerelve. Kossuth emiatt felhívta Szemere figyelmét, hogy azt feltétlenül szereljék fel az OHB által odaküldetett puskákból. De a december 17-én érkező 931 puskából a később beérkező 43. honvédzászlóaljnak nem jutott. A kiképzést a fegyver- és az idő-, a fegyelmet pedig a felszerelés hiánya - elsősorban az időjárásnak nem megfelelő, emellett nem egységes ruházat - bomlasztotta. Szemere
a bevonuló 43. honvédzászlóalj láttán így fakadt ki Kossuthhoz írt levelében: "A nyíregyháziak atillája máris szűk, köpenye a lég ellen, nem a szél ellen véd. Zsidókkal csináltatták."
192

Szintén hasonló problémákkal küszködött a december 16-án a Mészáros-hadtest kötelékébe érkező hevesi 26. honvédzászlóalj, mind az újonckiállítást, mind pedig felszerelését tekintve. A legnehezebb feladat itt is, mint a hadtest alakulatainak többségében, a fegyverrel való ellátás volt. Ennek okát a mindenfelől összegyűjtött, használatban levő lőfegyverek sokfélesége jelentette, ugyanis ezeknek lőszerrel való ellátása egyre nehezebbé vált. A mindezekből kifolyó nehézségekről Mészáros így emlékezett: "... fegyvereink (közöttünk legyen mondva) vegyest gyutacsos, (Zünderes) csappantyús (Kapszeles) tűzkovás majd kis átmérőjű madár-puskákból s karabélyokból állottak, mi egyrészt a főhadiszertárnak elég kellemetlenséget okozott, másrészt a kiosztásoknál is zavarokra adott alkalmat, mert a legénység azokat nem ismeré, azokkal bánni, azokat tölteni, vagy kisütni nem tudta, annál kevésbé bírt velük célt találni...". Emellett a még korszerűnek mondható vadászpuskákkal sem jártak jól a honvédcsapatok, hiszen ezekre nem lehetett szuronyt feltűzni, márpedig a szuronyos roham a korabeli harcászatban meghatározó szerepet játszott egy ütközet vagy csata kimenetelében.193

Az OHB-nak írott leveleikben Mészáros és Szemere folyamatosan kérték pénz, lőfegyver és lőkupak küldését, a hiányosságok minimális szintre szorítása érdekében. A fegyverhiány pótlására Szemere többszöri rendeletekkel a magánfegyverek kötelező beszolgáltatását is előírta "szigorúan és büntetés terhe alatt". Ennek teljes körű végrehajtása azonban a katonai helyzet súlyosbodásával egyre inkább reménytelennek tűnt: a magánszemélyek egyre kevésbé voltak hajlandóak megválni - akár csak időlegesen is - lőfegyvereiktől.194

A fegyverzeti és ruházati ellátásban levő hiányosságok mellett már korábban is problémát jelentett a kritikán aluli élelmezés. A napokig élelem nélkül maradt csoportok több esetben beszerzési akciókkal segítettek magukon. Mészáros december 21-én az élelmezés terén mutatkozó kihágások megszűntetésére szólította fel a csapatok parancsnokait, illetve a táborban lévő élelmiszerhiány miatt lehetővé tette, hogy a legénység kenyérbeli járandóságának felét pénzben vehesse fel. A helyzet - úgy látszik - később sem javult. Dessewffy,
a Mészáros hadtest elővéd-dandár parancsnoka január 2-án Garadnáról a következőket írta: "Itt semmi nemű élelmi szerek iránt rendelkezés nem történt, e tekintetben még ily rossz helyzetben sehol sem voltunk, a megyei tisztviselők mind megszöktek, - de mindamellett hogy semmi intézkedések nem történtek, a parancsnokságom alatt lévő seregről gondoskodni fogok és semmiben sem fogom hagyni nélkülözni."
195

Állandó probléma volt a tisztikarban szolgálotot teljesítők alacsony létszáma, még a honvéd alakulatoknál is. Néhány zászlóaljban (például a 26.-ban) ez a szám még elviselhető szinten mozgott, de a már említett 20., illetve a 17. honvédzászlóalj körében a tisztek jelentős része nemcsak, hogy nem jelentkezett csapatánál a besorozásban meghatározott határidőre, hanem folyamatosan különböző okokkal indokolva (amelyek közt a megbetegedésre való hivatkozás állt az első helyen) otthagyták alakulataikat, illetve próbáltak kibújni főképp az összecsapásokban való részvétel alól. Az ebből fakadó tiszthiányt általában sorozatos kinevezésekkel, illetve előléptetésekkel próbálták orvosolni, ami persze a hozzáértést nem pótolhatta. A nemzetőr tiszteknél pedig - ahogyan arra már utaltunk - még rosszabb volt a helyzet.196

A fent említett nehézségeken kívül a még meglévő gyakorlatlanságon szigorú vezénylettel és rendszeres kiképzéssel lehetett volna némileg javítani. Ez utóbbihoz azonban időre lett volna szükség, ami a legkevésbé sem állt rendelkezésre.197

Az első próbatétel: a szikszói összecsapás

Schlik - akinek táborába december 20-án megérkezett Pergen vezérőrnagy jelentős erősítést hozva magával198 - a környékbeli vármegyék lakosságához intézett proklamációi december második felében értek célhoz. Szemere a Zemplénben jelentkező lázongások megelőzése céljából utasította Boronkay Albert kormánybiztost, hogy keményen lépjenek fel
a
proklamációk terjesztői és a bujtogatók ellen; mindezek mellett - a lakosság bizalmát erősítendő - saját maga is több felhívást intézett Felső-Magyarország lakosságához. A forrongásokat leginkább egy győzelemmel lehetett volna orvosolni, amelyet az OHB is sürgetett.199

Mészáros - Kossuth előrenyomulásra való felszólítására200- december 23-án azt válaszolta, hogy "... csak a ruházat, Fegyverzet, és néműleg a hevesi lovas osztály meg nem érkezése hátráltatja innenti elé mozdulásomat, addig is Forróig a Kassai országúton a tér el van foglalva, és néműleg védve úgy; hogy amint a mondott hevesi lovag csapat elérkezik, aznap hidas németibe lesz az előörségem". Nem volt véletlen, hogy a hevesi lovas osztály - amely jelentős létszáma miatt igen fontos volt Mészárosnak - nem érkezett meg időben kijelölt helyére. A nemzetőröket - akiket az igen magas foglalópénz ígéretével és különféle fenyegetésekkel sikerült összegyűjteni - el kellett látni lóval s fegyverzettel is. A Füzesabonyban gyülekező lovasokról Almásy Pál, Heves megyei kormánybiztos december 20-ai jelentésében a következőket írta: "A Hevesi lovascsapatot, melly 1000-re alkalmasint felszaporodik, fegyvertelen és rendezetlen,
s együtt lovaglásra épen gyakorlatlan volta miatt csak a legközelebb jövő hétfőn, az az Xber
[december] 25-én fog útnak indíttatni." A lovas nemzetőrök végül csak december 28-án érkeztek meg kijelölt helyükre.
201

Sürgetőleg hathatott András őrnagynak, a 26. zászlóalj parancsnokának december 26-án Csabán kelt jelentése is: "Sietek bejelenteni, hogy mind Borsod megye orvosa, mind zászlóallyam orvosai jelentése szerint itt Csaba helységében cholera betegség ütött ki, úgy annyira, hogy a tegnapi napon e csekély hellységben 27 lélek halálozott meg, a zászlóst és négy közhonvédet zászlóallyamtól szintén meglepte e vészes mirígy, azonban az orvosok ügyessége által eddig szerencsésen életben tartattak; erről azon kéréssel teszem jelentésem: hogy netán a honvédek közt e vészes betegség tovább terjedjék el, zászlóallyammal, mielőbb más egészségesebb hellyre tétessek át." (Kiemelés az iratban)202

Mészáros, mint már fentebb említettük, tervezett támadásának sikerét Schlik erőinek megosztásában látta. Fő célként Kassa elfoglalását tűzte ki, amely ellen január 3-ára tervezett támadást;203 ezt január 1-jén Eperjes elfoglalásának kellett volna bevezetnie. Az Eperjes elleni támadáshoz Driska Szilárd százados vezetésével egy, a szepesi nemzetőrökből, a 19. szepesi honvédzászlóaljból és egy 6 fontos ütegből álló alakulat indult el Margitfalváról Berkin át vonulva. Ugyanezt a megbízást kapta Rapaics Dániel őrnagy az Ungvár-beregi nemzetőröket, a 21. honvédzászlóalj három századát és egy 3 fontos gyalog üteget magában foglaló egységével, aki Varannó, Sóvár irányából nyomult előre. A haditerv szerint
e
két, összesen 1400 főből álló csapatnak, január 1-jén, hajnali 5 órakor kellett volna összehangolt támadást intéznie keleti és nyugati irányból Eperjes város ellen. A város visszafoglalása után a csapatok egyesülvén, onnan északi irányból, a hadtest főerői pedig délről támadták volna meg Kassán a császáriakat. Ezzel majdnem egy időben, a Zemplénben előrenyomuló - közel 500 főből álló - Tchorznicki (-Besze) különítménynek a Kassától keletre fekvő Dargói-hágót kellett volna megszállnia, majd tüntetnie Kassa felé.204

Mészáros tervezett hadmozdulatait azonban megelőzte Schlik előrenyomulása. Az országra tört császári erők legfőbb parancsnoka, Windisch-Grätz tábornagy már december 12-én elhatározta, hogy a főváros ellen tervezett támadásához Schlik hadtestét is igénybe veszi. Ehhez útvonalát Schlik választhatta meg: Miskolc-Eger-Budapest vagy Losonc-Vác irányába vonul előre. Az altábornagy a Mészáros-hadtest erősödéséről kapott hírek ismeretében, hogy feltérképezze a Miskolcon gyülekező magyar erőket, az előbbi mellett döntött. December 26-án Kassán helyőrségül hátrahagyva a Fiedler-dandárt, megindult dél felé.
A
magyar hadtest már december 20-án Szikszónál előretolt állást épített ki az ellenség megfigyelésére; ennek erejét a 42. honvédzászlóalj, néhány szakasz huszár és fél 3 fontos üteg képezte. Az elővéd december 24-én Forrónál foglalt állást, amelyhez erősítésként lengyel csapatok és egy század Coburg-huszár érkezett. Időközben azonban hírek érkeztek Schlik közeledéséről, ezért Mészáros hadtestét védelmi állásban, a szikszói hegyen állította fel.205
December 27-én a Deym-dandár Alsónovajig nyomult előre; ugyanekkor a Pergen-dandár Forrót foglalta el, ahonnan a magyar elővéd harc nélkül húzódott vissza Szikszóra. December 28-án dél tájban Gablenz osztrák vezérkari őrnagy - aki Scudier helyett december 25-én érkezett Schlik táborába - Szikszót megkerülve Pergen dandárjával Alsóvadászra vonult, és meglepte az ott állomásozó, a magyar balszárnyat biztosító 26. honvédzászlóaljat, amely csak a Szikszóról támogatására küldött 17. honvédzászlóalj és egy század Hunyadi-huszár segítségével kisebb veszteségeket elszenvedve tudott a főállásba visszavonulni. Így a magyar fősereg, minthogy balszárnyát Alsóvadásznál a Pergen-dandár megkerülte
206 - kitért a harc elől, és a Szikszótól délre levő magaslatokig húzódott vissza. A két császári dandár Szikszótól délre egyesülve e magaslatok ellen indult. A magyar hadtest jelentős erőfölényben volt a két császári dandárral szemben, az elégtelen magyar felderítés miatt azonban Mészáros nem rendelkezhetett kellő információval az ellenség erejét illetően. A magyar főerők felállása a következőképp alakult: a balszárny (amely magában foglalta a 17. honvédzászlóaljat, 3 század lengyel légióst, 2 század egri vadászt, 1 század Hunyadi-huszárt és egy hatlövegű 6-fontos üteget) Rembowski őrnagy parancsnoksága alatt
a Frankhegy tetején, illetve szőlővel beültetett lejtőjén állt fel. A Szikszói hegyen, a műút mellett helyezkedett el a Pulszky által vezetett közép (a 26. honvédzászlóalj, a 42. honvédzászlóalj, 5 század borsodi önkéntes és egy 3-fontos üteg). A jobbszárny pedig, amely
a Bársonyos-patakra támaszkodott, Bobory őrnagy parancsnoksága alatt állt (magában foglalva 2 század Lehel- és 1 század Koburg-huszárt, egy-egy háromlövegű 6-fontos gyalog, illetve lovas üteget). A tartalékot a 43. honvédzászlóalj honvédjei, valamint 8 század hevesi lovas nemzetőr és egy 3-fontos gyalog üteg biztosították. Az "ütközetet" tüzérségi párbaj vezette be. Mészáros az ellenség balszárnya ellen a jobbszárnyról 2 század lovast küldött, illetve a velük szemben elhelyezkedő császári 12-fontos üteg megosztására egy fél lovas üteget a lovassággal, egy fél 6-fontos gyalog üteget pedig az országúton az ellenséges harcvonal ellen rendelt, amely erőket a 12-fontos üteg visszavert, így a megfutó jobbszárny lovasságát Mészáros 1 század hevesi lovassal erősítette meg. Ugyanekkor a Pergen-dandár is támadásba lendült: de az 1 századnyi lovast és egy fél üteget magában foglaló császári csapat előretörése az úton tüzelő fél 6-fontos üteg ellen - csakúgy, mint a szélső balszárnyat megtámadó osztrák zászlóalj és egy fél röppentyű ütegé is - a magyar csapatok ellenállása miatt megtorpant. Szürkületkor Mészáros, minthogy a sajószentpéteri magyar osztály felderítését végző őrjárat hírt hozott arról, hogy az ellenség a hadtest oldalába került, és Sajóvámos felé vonult, azonnal elrendelte a csapatok rendben történő visszavonulását
a Sajó mentén kialakított védőállásba.
207 Így a magyar hadtest - az előző, december 11-i ütközet több száz fős veszteségével szemben - csupán néhány sebesülttel és foglyul ejtett honvéddel gyengült.208

E jelentéktelen összecsapást követően a magyar sereg nagyobb része Miskolcra, elővédje Zsolcára és Arnótra húzódott. Az ütközet, illetve annak kimenetelét illetően - minthogy Mészárossal egy időben Schlik, látván a magyar hadtest számbeli fölényét, szintén visszavonulót fújt - megoszlottak a vélemények. Míg egyesek csaknem győzelemként állították be a döntetlen kimenetelűként értékelhető csatározást, a legtöbben - élükön Szemere kormánybiztossal - elégedetlenségüknek adtak hangot. A honvédek is elítélően nyilatkoztak Mészáros "óvatosságáról". Az ütközetben részt vett Karsa őrmester így emlékezett vissza: "A mellettünk vonuló csapatok hangosan nyilatkoztatták ki elégedetlenségüket Mészárossal, s már az első összetűzéskor eléggé nyilván valóvá vált a sereg bizalmatlansága, amiért a 17-ik z.alj meghőkölése, és a Lehel huszárok ok nélküli megfutamodása miatt a verekedést abba hagyta ... Szikszónál Schlicknek csak három zászlóalja volt, két osztály lovasa és egy üteg ágyúja. Méltán zúgolódtak hát a honvéd csapatok, a miért Mészáros nyolc honvédzászlóaljból, két század lengyel légióból álló hadtestével Schlicket Szikszón meg nem támadta, pedig a Szikszói lakosság nagy segítségére volt volna ha Schlick megretirál [meghátrál] ... másnap már az is közszájon forgott, hogy az ütközet alatt Mészáros és Schlick találkoztak egymással. Ez persze nem volt igaz és csak azért említem meg hogy lássék, milyen bizalmatlanság vett erőt a hadtesten akkor, mikor épen az ellenség hátrálását nyomon követve nyomultunk Kassa ellen." (Kiemelés az iratban)209

Erre nem sokkal később sor is került. Mészáros az ütközet után úgy vélte, hogy a császári altábornagy továbbnyomulásra szánja el magát, így másnap a magyar hadtest újra védőállást foglalt el az ellenség megtévesztésére, egy igen hosszú harcvonalat képezve. Schlik azonban, látván a már említett magyar túlerőt, és félve az ellene feltüzelt miskolci lakosságtól, a visszavonulás mellett döntött, ami nem kisebb veszteséget okozott hadteste számára, mint az azt megelőző ütközetek. A Kassa felé húzódó császári hadoszlop több száz katonája a rendkívüli hideg idő következtében fagysérülést szenvedett; a helyzet olyannyira súlyos volt, hogy a kassai kórház a sérültek egy részét be sem tudta fogadni.210

Mészáros megindulása Kassa felé. A kassai ütközet és következményei

Mészáros Schlik szerencsétlen visszavonulásáról értesülvén - valamint az OHB sürgetésére - úgy döntött, hogy eredeti elképzeléseit próbálja megvalósítani, és december 30-án megkezdte előrenyomulását Kassa irányába.211 Az ellenség erejét illetően néhány hadifogolytól és a kémektől a magyar hadvezetés több új információra tett szert. Szemere ezen információk ismeretében január 1-jén a következőket írta: "... minden zászlóalj és lovasság 6/8-a újonc. Ezért dolgozik 12 fontos álgyúkkal, mert ebben van ereje. Vár több ilyen álgyút, vár több erőt, a Deutschmeistert [a cs. kir. 4. sorgyalogezredet] és 1 gránátos zászlóaljt Lembergből. Új ok
a fővezért unszolnom, sürgetnem
[a támadásra], mit szakadatlanul teszek." A magyar sereg a szikszói ütközet után veszteség nélkül hagyta el a csatateret, így jelentős erőkkel rendelkezett: "Van nekünk ... emberünk = 13 499; lovunk 1880; fogatunk 455, álgyú 36, melyből 5 van Lőcsén, 4 Varannón, 2 Tornán. A rendes lovasság 700-at halad. A honvédek száma 8050 (ebből Varannón és Lőcsén van 1800), van lengyel 430. A többi áll vadászból, önkéntesekből és 2000 nemzetőrből Gömörben és Zemplényben, de itt szabolcsiak vannak. A vadászok száma mindenfelől szaporodik. Borsodban 2500, Hevesben 3000 nemzetőr marad. Gömörben gyűl, Zemplénben szinte. Abaúj most még nem bír kiállítani." Szemere kormánybiztos idézett jelentéséből is látható, hogy a hadtest zömét a honvéd alakulatok tették ki, a nemzetőrségi csapatok jórészt csupán "készültségi fokon" álltak: "Borsodban 3000 nemzetőr van táborban. Nem visszük el sőt, ha Kassán túl leszünk, szélt fogom oszlatni. Inkább a válogatott verespántlikások [a borsodi és miskolci önkéntesek csapata] számát szaporítom, melynek száma 2000-et haladna, ha volna fegyver."
212

A magyar hadtest viszonylag nagy létszáma ellenére - mondhatni állandó jelleggel - lőfegyver-, illetve töltény- és lőkupakhiánnyal küszködött. Az alakulatoknak még december 30-a előtt kiosztották lőszeradagjukat, a lőszertárban így tartalék alig maradt. Az OHB-hoz egymás után érkeztek Szemere és Mészáros fegyvert és lőszert kérő levelei. A magyar seregben már állandósult töltényhiány, úgy látszott, az új év elejére megoldódik: "A két rendbeli töltvényszállítást megkaptuk tennap. Mától kezdve naponkint 100 000 lőkupak készíttetik. Hála Istennek, - mindjárt az első heti készítményből kérünk.". Azonban a probléma mégis megmaradt: a kassai ütközet előtt több területen - különösen lőszerellátás terén - az "éjszaki mozgó hadseregnél" továbbra is hiányosságok mutatkoztak. Schlik csapatai már korántsem küszködtek ilyen mérvű ellátási problémával: "Eperjesen ... 600 csaknem mind újoncból álló, de jól felszerelt gyalog katona, négy 9 és 6 fontos álgyu, három szekér röppentyű, 18 munitios és 10 társzekér van ... Élelem szállítmányok gyakran érkeznek Lengyelországból ... Kassán ... 20 darab 3 és 6 fontos ágyuk, 8 szekér rakéta, 70 munitios, 72 társzekér ... van." Megjegyzendő még, hogy Schlik betörésekor mindössze 12 ágyúval rendelkezett, a többit csak később hozatták. Tüzérsége megerősödése mellett viszont hadteste lóállománya az év végére jelentősen csökkent.213

A Kassa felé induló magyar hadtest elővédjét - a december 25-i harcrend értelmében - a Dessewffy-dandár alkotta, amely december 30-án elérte Szikszót. Innen felderítőket küldött ki, tudakozódván az ellenség állásáról; emellett gondoskodott a császáriak által - maguk mögött - lerombolt hidak helyreállításáról is. A hadoszlop a következő napon Forróig nyomult előre, majd Novaj-Idrány érintésével január 1-jére Garadnára ért; Dessewffy másnapi jelentését pedig már Hidasnémetiből küldhette Mészárosnak. Ebben megemlítette: "A most Kassáról érkezett postakocsisnak beszédje szerint Schlik egy részt Béla felé - más részt Eperjesre küldött, a többivel pedig Kassán tanyázik."214

Dessewffy január 2-i tudósítása bizonyítja, hogy Schlik, felismerve Mészáros tervét, megtette az Eperjes elfoglalása ellen szükséges lépéseket: hadtestét Kassán összpontosította, és Bártfa helyőrségét Eperjesre rendelte erősítésül. Eperjes katonai parancsnoka, Kiesewetter őrnagy - egy földesúrtól kapott értesülés alapján - január 1-jén, hajnali 4 órakor rajtaütött Driska százados szepesi egységének előőrsein, mire Driska a visszavonulás mellett döntött. A császáriak a jelentős - 3-4 órás - késéssel Sóvár felől közelítő Rapaics-féle alakulatot szintén visszavonulásra kényszerítették. Az Eperjes elleni sikertelen kísérlet után Mészáros mégsem csüggedt: "Az ellenség - úgymond - az eperjesi helyőrséget erősíteni s ezáltal magát Kassánál gyengíteni fogja." Emellett a császáriak további megosztására ugyanis már december 30-án elindította Zemplénből W. Tchorznicki alezredest, egy közel 500 főnyi, két ágyúval megerősített csapattal a Kassától keletre fekvő Dargói-hágó elfoglalására. A fent említett egységnek feladata volt, hogy a hágó birtokbavétele után a főerők előrenyomulásával párhuzamosan Schlik balszárnyát megtámadja. A hágót január 2-án sikerült is elfoglalniuk; Schlik azonban, tartva a többirányú támadástól, csapatokat küldött annak visszafoglalására. A császáriak - 4 század, 2 szakasz lovas és 2 hatfontos ágyú - január 2-áról
3-ára virradóra Tchorznicki embereit már Szinyén találták, akiket a - zempléni nemzetőrökből álló - nem megfelelő biztosítás miatt meglepetésszerűen ért az ellenséges támadás, és Szinyét, valamint a Dargói-hágót is feladva, fejveszetten menekültek Gálszécsen át Terebes felé, jelentős mennyiségű felszerelést, fegyvert, valamint 20 foglyot hátrahagyva.
215

Január 4-én Mészáros így már csak a Miskolc felől előrenyomuló főerőivel számolhatott (nagyjából 8400 fő, 25 löveg), de még így is létszámfölényben volt az egész hadtestét sikeresen összpontosító Schlikkel szemben (hozzávetőleg 6-7000 fő és 22 löveg). Január
4-én kora reggel Dessewffy elővéd-dandára délnyugati irányból megközelítette Kassát, elérve Enyicke térségét. A császári csapatok védekező állást foglaltak el a Kassától délre fekvő Bárca felé vezető út két oldalán, amelynek központjában az országúttól nyugatra fekvő Akasztó-hegy emelkedett; a magyar hadtest "... a n. idai [nagyidai] úttól Bárcáig terült el ...". Már a felvonulásnál kisebb zavar támadt, ugyanis több alakulat nem a haditerv szerint meghatározott helyén foglalt állást.
216

Mészáros elképzelése szerint a centrumban elhelyezkedő Pulszky-dandárnak217 kellett támadnia az ellenséges harcvonal kulcsfontosságú pontja, az előtte fekvő Akasztó-hegyen lévő császári állások ellen. Délután fél három körül a dandár a Miszlóka-patakon nehezen átkelve, megkezdte előrevonulását a hegy felé. Tőle nyugatra a balszárnyon Perczel Sándor őrnagy féldandára támadott, a jobbszárnyon a Dessewffy-dandár indult támadásba, megerősítve Theodor Rembowsky őrnagy féldandárával. A terv szerint a Pulszky-dandárnak
a
Perczel-féldandárral együttműködve, az ellenséget átkarolván azt a Hernád folyóba kellett volna szorítania. Az ütközet azonban már az első összecsapástól kezdve kedvezőtlenül alakult a magyarok számára. Először - délután 2 óra tájban - a Perczel-különítmény vette fel a harcot a magyar harcvonal északi - bal - szárnyán az ellenséggel, de az igen heves ágyútűz - egy ideig - megakasztotta az előrenyomulásukat. Dessewffy (a jobbszárnyon) a balszárny nehézségét látván, az országút mentén, a temető mellett felállított ellenséges csapatokat azonnal lövetni kezdte, de a dandárával szemben elhelyezkedő 12 fontos üteg támadását lehetetlenné tette, és a vele együttműködő Rembowsky-féldandár támogatása is elmaradt.218 Mialatt a centrum átkelt a Miszlókán, és csatarendbe fejlődött, a Perczel-féldandárnak sikerült a téglaégetőt elfoglalnia és a császáriakat Kassa alá visszaszorítania. A felfejlődő centrum és a jobbszárny között az összeköttetést a Dessewffy-dandár kötelékébe tartozó 42. honvédzászlóaljnak kellett megvalósítania, amely az ütközet közben a centrum előrenyomulását biztosítandó, egy fedezékben működő, ellenséges röppentyű-üteg felszámolását kapta feladatául. Eközben a Perczel-féldandárt oldalról egy császári hadoszlop lepte meg (amely Gablenz őrnagy, Schlik vezérkari főnökének vezetése alatt működött), aminek eredményeképp a balszárny szétesett, majd ennek hatására, illetve az erősödő ágyútűz következtében a centrum is meghátrált, pontosabban szétszaladt: az újonc 14. Lehel-huszárezred századai és a második sorban elhelyezkedő hevesi lovas nemzetőrök voltak az elsők, akik rendezetlenül hagyták el a csatateret, magukkal rántva a többi, még ingadozó alakulatot - köztük a jórészt lándzsákkal felszerelt 43. honvédzászlóaljat, a centrum egyik tartalék-csapatát - is. Mindezek hatására, valamint a röppentyű-üteg erős ellenállása, illetve az azt védő császári gyalogság előrenyomulása miatt a 42. honvédzászlóalj szintén megfutamodott.

Legtovább a jobbszárnyon elhelyezkedő Dessewffy dandár tartotta meg az állását. Dessewffynek a 26. honvédzászlóaljjal sikerült megállítani a jobbszárnyat veszélyeztető császári ellentámadást, a Coburg-huszárokkal pedig visszavert két ellenséges, előretolt ágyút. Azonban a 42. honvédzászlóalj sikertelen támadása után - délután 4 óra tájban - Mészáros a helyzet reménytelenségét látva visszavonulást rendelt el Dessewffy, még csatatéren levő alakulatainak (a 26. honvédzászlóalj, illetve az ütközet alatt az irányítása alá került 20. honvédzászlóalj és a 17. honvédzászlóaljból egy század Szél János százados parancsnoksága alatt); rájuk hárult a megvert hadtest visszavonulásának fedezése. Legnagyobb problémát az ágyúknak és lőszereskocsiknak a gyorsvizű Miszlókán való sürgető átszállítása okozta, amelyet néhány alakulatnak - például a Lehel-huszároknak - a patakon át történő fejveszett menekülése is nehezített. A hazáig futottak kivételével a magyar sereg január 5-én Forróig vonult vissza, másnap pedig Miskolcra húzódott, a csatatéren maga mögött hagyva közel 200 halottat, 400 hadifoglyot, 10 ágyút és jelentős mennyiségű fegyvert, illetve felszerelést.219

Az újabb vereség Kassa mellett a felbomláshoz közeli állapotba sodorta a magyar hadtestet. A mozgósított nemzetőrség nagyobb része hazáig meg sem állt. A honvédzászlóaljak veszteségeit is főként a megfutamodás közbeni szétszéledés okozta. Példaként említendő
a 43. honvédzászlóalj, mely különösebb veszteség nélkül élte túl az ütközetet, csak visszavonulása alatt vesztette el állománya jelentős részét. Az OHB-nak küldött - az ütközetről beszámoló - január 7-i jelentésében Mészáros így fogalmazott: "... Nagyobb gyalázat egy vezéren nem történhet, mint rajtam, hogy a nélkül, hogy az ellenség kergetett volna úgy szerte széljel oszoljon el egy sereg." Még január 13-i búcsúparancsában is kitért a vereségre: "... mióta a világ áll, oly csúful egy sereg sem futott meg, és pedig anélkül, hogy vagy sok ellenséget látott, vagy vele ütközött volna." Ismét, mint annyiszor bebizonyosodott, hogy nemzetőrökből nem válik az egyik pillanatról a másikra rendíthetetlen katona. Szemere január 4-i, az OHB-nak írt jelentésében már a vesztett ütközetről írt: "... pár gránát- és röppentyűlövésre a Heves-kun 1200 lovas kezdett szaladni vissza, a Hunyadiakkal együtt, és Szináig meg sem állt, hanem nyargalt." Két nappal később hasonlóan fakadt ki Kossuthnak írt levelében: "A nemzetőrök! Az önkéntesek! Ne csináljunk illúziót. A nép remeg a hadtól, remeg a sok tehertől, ez a fő ok, - a csatától éppen irtózik. Népfelkelést parancsolni még lehet, de haszna nem lesz." Nem meglepő, ha január 12-i jelentésében a következőről számolt be az OHB-nak: "A nemzetőröket ... szabadságra hazaeresztettem, egy-egy századot kivéve, mely az itteni biztosnak támaszul legyen. Sokba került, nehezen volt összetartható, szökdösik haza és használhatlan ellenség előtt." (Kiemelés az iratban)
220

A nemzetőrség mellett legnagyobb panasz a tüzérség ellen volt: "Álgyúival az ellen harmadszor vert meg. Ha Vetter levele, melyben álgyút és seregerőt jelent, futár hozza, és nem késedelmes sürgöny [így a levél csak január 5-én érkezett meg], nem csatázunk, és nem vesztünk." Szemere egész pontosan - az általa már korábban is nem megfelelő hozzáállással vádolt - Friwisz kapitányt tette felelőssé, "... ki Szinán a futók közt első volt ... Ez vagy áruló, vagy gyáva. Ide álgyúparancsnok kell. Még csak be sem szögezték az elhagyott álgyúkat. Nincs is annyi szegök, mint álgyújok, pedig figyelmeztettem Friwiszt." A kormánybiztos január 13-i jelentésében így emlékezett vissza a magyar tüzérség január 4-i szereplésére: "A kassai csatában 8 álgyú meg sem szólalt Eziránt is kívántam hadi vizsgálatot, eredményét még nem ismerem." (Kiemelés az iratban)221

Egyebek közt a tisztikar is csődöt mondott. Egyrészt nem került sor a tisztek és a legénység összeszoktatására az idő hiánya miatt, másrészt súlyos fogyatékosságok mutatkoztak, elsősorban a hozzáállás tekintetében. A magyar hadtestben általános jelenség volt a tisztek különböző ürügyekkel való, szolgálat alóli kibújása. Szemere január 6-i jelentésében a tisztek alkalmatlanságát jelölte meg a vereség egyik fő okaként: "A tisztek voltak elsők Miskolcon. Mint a kurvát, úgy szidtam őket. El is zárattam. Rémíték a világot. Haditörv.széket kérek. ... E faj veszti el a hazát ... Nincs a földön gyávább faj a honvédtiszteknél." Mészáros január 7-én tett jelentésében hasonlóképp vélekedett: "A tiszteknek felét agyon köllene lövetnem, mivel nagyobbára ezek voltak az okai a gyalázatos megfutamlásnak ...". Miközben január 4-én a csatatéren még dörögtek az ágyúk, a szinai papnál elbújva a magyar hadtest 30 tisztje várta az ütközet kimenetelét.222

Tisztjei egy részének ilyenforma hozzáállásáért természetesen a vezért is terhelte felelősség.

Szemerének, aki kezdettől fogva együtt tudott működni Mészárossal, a szikszói ütközet napjától kezdtek kétségei támadni a fővezér hadvezéri képességeit illetően. Boronkay kormánybiztosnak írt, december 28-án kelt levelének végén megjegyezte: "Ha a tisztek nem lelkesebbek, s a vezérlet nem erélyesb, kevés a reményem." Mészáros későbbi ténykedései Szemerét még jobban elbizonytalanították: "Ok nélkül égettek fel Miskolc mellett két fahidat, mely mellett száraz az eljárás, és most az állodalomnak 3-4000 pft-ot kell fizetni." Lassan Szemere is kénytelen volt belátni, hogy - személyes bátorsága és példamutatása ellenére - a hadügyminiszter nem alkalmas hadvezérnek: "Úgy látom, ő [mármint Mészáros] személyes bátorsággal bír, de vezérivel nem, mi közt nagy a különbség. És nem erélyes, nem vállalkozó, nem parancsoló, nem nyughatatlan, nem merészkedő." [Kiemelés az iratban.] A kormánybiztos ezért már Szikszó után új fővezér után nézett, amelyet január 1-jei az OHB-nak írt jelentésében is megemlített: "Répásy tábornoknak vagy Görgeinél, vagy itt lenne a helye. Maradjon ez titok Önök közt, de úgy fordulhat a dolog, hogy őt kérem fővezérnek. Már írásban is, szóban is deklarálta a hadügyminiszter, hogy ő szívesen átadja akárkinek. De azért jól vagyunk." Kossuth azonban Répásy helyett Damjanich kinevezését fontolgatta, amivel végül Szemere is egyetértett: "... egy fővezér kell, ifjú és erélyes. A tudós sem jó. Damjanichot ilyennek képzelem". Érdekességként említendő, hogy Kossuth azon kérdésére, miszerint: "Akad-e ebben a seregben valaki tiszt, akire rábízhatnók a parancsnokságot?", az akkor éppen Debrecenben tartózkodó Irányi Dániel csak egy személyt tudott megnevezni: "Én csupán Dessewffyben bízom, s még ő is csak lovassági tisztnek kiváló." Végül január 13-án egy fiatal, 28 éves, frissen kinevezett ezredes, Klapka György vette át az immár felső-tiszai nevet viselő hadtest főparancsnoki tisztét, a másnap már Debrecenbe utazó Mészáros Lázár hadügyminisztertől, aki, mint maga is bevallotta, nem volt alkalmas a fővezéri tiszt betöltésére.223

*

Mészáros még leváltása előtt a hadtest maradványait Tokaj és Miskolc környékén csoportosította, "... hogy ha Kassáról Miskolcot megtámadni szándékoznák a tokaji oldal a hátába jöhetne midőn a miskolci homlokban jöhetne eleibe. Ha pedig Kassáról a tokaji állást akarnók megtámadni, úgy kevés erővel ellen állani és a lovassággal megkeríteni lehetne." A január 4-i, kassai ütközet után Schlik csapatainak lehetősége nyílott a Miskolc felé vonuláshoz, a bomlófélben levő magyar hadtestet követve, vagy Tokajon keresztül a Tiszántúl, illetve az "új főváros", Debrecen ellen vonulnia. Erőinek gyengesége miatt azonban továbbra is Kassán maradt. Csak Windisch-Grätz utasítására - az ütközet után két héttel - indult el a tokaji átkelő felé, parancsba kapván annak elfoglalását, amelyhez erősítésként a császári erők főparancsnoka a Schulzig-hadosztályt küldte Kassára. A két hét alatt lehetősége nyílt Klapkának arra, hogy az időközben teljesen szétesett magyar csapatokat rendbe szedje. Január közepére a hadtest létszáma az érkezett erősítésekkel együtt elérte a 6-7 ezer főt, de ennek már 4/5-ét honvéd alakulatok tették ki. Az újjászervezés alatt álló magyar sereg számára a január 22-23-i Tarcal-Bodrogkeresztúrnál vívott ütközetek jelentették a próbatételt, ahol az első sikerei születtek; január legvégén pedig a Tokajnál aratott újabb győzelemmel, Schliket végleg visszavetve a felső-tiszai hadtest teljesítette a feladatát: a Tisza-vonal északi részének, a Debrecen felé vezető út védelmét.224

A budaméri ütközet előtti magyar harcrend:

 

alakulat

hely

ember

ágyú

Balszárny

Rozsnyói szd.

Budamér

398

2 hatfontos ágyú

Gedeon Miklós

őrnagy alatt

Tornai szd.

Budamér

120

 

Szántói szd.

Kassai

hegy

balszárnya

400

 

Gömöri nőr

429

Megérkezés

alatt

42. hz.

1200

Centrum

Eperjesi nőr

Budaméri

gyalogút

600

10 háromfontos ágyú

Gróf Haller Ferenc

őrnagy alatt

Sáros-szebeni nőr

80

3 vetágyú

Deákok

 

30

 

20. hz.

ágyúfedezés

372

 

Jobbszárny

Borsodi önkéntesek

Kassai hegy jobbszárnya

1120

 

Gr. Károlyi Ede

őrnagy alatt

Honvéd

Budaméri

gyalogút

440

 

Lengyelek

320

 

Zempléni nőr

Tihány

1400

 

Megérkezendő
borsodi nőr

Tihány

1200

 

Detachment
(kikülönítés)

Kassai nőr

Tihány

180

2 háromfontos ágyú

Bárzay
őrnagy alatt

Abaúji lovas

Tihány

25

 

Abaúji nőr

Vajkóc

1162

 

Gr. Török Miklós

őrnagy alatt

Abaúji lovas

Budamér

320

 

Gömöri lovas

Budamér

39

 

A HADTEST LÉTSZÁMA:

9835

17

Készült: MOL H 105. Farkassányi 5.d. 970.f. alapján*

Rövidítések: szd. - század; hz. - honvédzászlóalj; nőr - nemzetőr

   

A magyar hadtest létszámáról és elhelyezkedéséről 1848. december 25-én:

alakulat

parancsnok

ember

ágyú

hely

17.hz.

Schulz őrgy.

1320

   

Szikszó

20.hz.

Bányafy őrgy.

858

   

Miskolc

26.hz.

András őrgy.

895

   

Csaba

42.hz.

Gedeon őrgy.

1113

   

Alsózsolca

43.hz.

Kálmány őrgy.

1118

   

Gesztely-Onga

52.hz.

Perczel őrgy.

     

Hernádnémeti

Lengyel csapat

Tchórznicki őrgy.

274

   

Forró

Lengyel csapat

Rembowski őrgy.

166

   

Újhely

Hevesi vadászcsapat

Gáhy szds.

246

   

Arnód

Porosz hg. ezredi csapat

Stettina szds.

94

   

Miskolc

Mezőtúri nőr.

Ugocsa szds.

238

   

Bábony

Abaúj, zempléni önkéntes nőr.

Bánó szds.

41

   

Miskolc

Miskolci nőr.

Liptay őrgy.

346

   

Miskolc

Borsodi nőr.

         

Szabolcsi nőr.

Gr. Vay őrgy.

1200

   

Rakamaz-Patak

Nagykunsági nőr.

Polgár szds.

126

   

Bábony

3. (Ferdinánd) h. ezr.

Bélányi szds.

52

52

 

Miskolc

6. (Württenberg) h. ezr.

Csinálóssy hdgy.

68

68

 

Szántó

8. (Coburg) h. ezr.

Új szds.

164

164

 

Forró

13. (Hunyadi) h. ezr.

 

170

170

 

Alsózsolca

14. (Lehel) h. ezr.

Bobory őrgy.

155

155

 

Aszaló

14. (Lehel) h. ezr.

Bobory őrgy.

150

150

 

Aszaló

Abaúj, zempléni nőr. lov.

több szds.

14

14

 

Szentpéter

Hevesi nőr. lov.

Almásy Pál korm. bizt.

1000

1000

 

Szentpéter, Ecsed, Keresztúr

3 fontos gyalogüteg

Freisinger és Klesczinski hdgy-k

285

234

8

Miskolc

6 fontos gyalogüteg

Szép hdgy.

8

Miskolc

3 fontos gyalogüteg

Szopkó és Lapinski hdgy.

100

60

6

Forró-Aszaló

1/2 6 fontos lovasüteg

Jancsó hdgy.

62

50

3

Szikszó

A HADTEST ÖSSZLÉTSZÁMA:

10255

2117

25

 

Készült: a HL 1848/49. 6/419. sz. irat alapján

Rövidítések: hz. - honvédzászlóalj; nőr - nemzetőr; h. ezr. - huszárezred; lov - lovasság;
őrgy. - őrnagy; szds. - százados; hdgy. - hadnagy, korm. bizt. - kormánybiztos

A kassai ütközet előtti magyar harcrend:

Főparancsnok: Mészáros Lázár tábornok

Vezérkari főnök: Csermelyi Lajos őrnagy

FŐSEREG

 

parancsnok

VK tiszt

alakulat

parancsnok

gy.
szd.

lov.
szd.

ember

ágyú

Elővéd-

jobbszárny

dandár

Dessewffy

Arisztid

alezr.

Edényi

(Reindl)

Lipót

főhdgy.

17. hz.

Schulcz őrgy.

6

 

1000

   

26. hz.

Beöthy szds.

4

 

600

   

42. hz.

Gedeon őrgy.

6

 

1100

   

egri vadász

 

2

 

230

   

Coburg h. ezr.

Új szds.

 

1

150

150

 

hevesi lov. nőr.

   

1

160

160

 

1/2 lov. üteg

Sándor

hdgy.

       

3

1/2 6 fontos gy. üteg

       

4

Összesen:

   

3240

310

7

Centrum

dandár

Pulszky

Sándor

ezr.

Benkő

Rudolf

szds.

43. hz.

Kálmán őrgy.

6

 

800

   

20. hz.

Bányafy őrgy.

6

 

600

   

borsodi önk.

? Liptai őrgy.

5

 

800

   

Lehel h. ezr.

Bobory őrgy.

 

2

200

200

 

Hunyadi h. ezr.

Kutassy szds.

 

1

120

120

 

hevesi lov. nőr.

   

4

600

600

 

1 6-fontos
gy. üteg

Lapinski főhdgy.

       

6

1 3-fontos
gy. üteg

Szopkó hdgy.

       

8

Összesen:

   

3120

920

14

Szélső

jobbszárny

féldandár

Theodor

Rembowski

őrgy.

Antos

János

szds.

26. hz.

 

2

 

200

   

lengyel légió

Rembowski

3

 

280

   

Württemberg h. ezr.

   

1/2 szd.

48

48

 

hevesi lov. nőr.

   

1

120

120

 

Összesen:

   

648

168

0

Balszárny

féldandár

Perczel

Sándor

őrgy.

Staut

Adolf

szds.

52. hz.

Peczel

6

 

800

   

34. porosz

Stettina

1

 

80

   

gy. ezr.

hdgy.

         

mezőtúri nőr.

Ugocsa szds.

2

 

295

   

hevesi lov. nőr.

Wartensleben gr. őrgy.

 

2

200

200

 

1/2 3-fontos gy. üteg

Klescinski hdgy.

       

4

Összesen:

   

1375

200

4

A FŐSEREG LÉTSZÁMA:

   

8383

1598

25

KIKÜLÖNÍTÉS

Zempléni

csapatok

Wladislaw

Tchórzniczki

őrgy.

 

Lengyel légió

 

1

 

80

   

Abaúji önk.

Bánó szds.

1

 

60

   

Zempléni önk.

 

2

 

300

   

Ferdinánd
h. ezr.

Bélányi főhdgy.

 

1/2 szd.

40

40

 

Összesen:

   

480

40

0

Szepesi

csapatok

Driska

Szilárd őrgy.

 

19. hz.

Driska

6

 

500

   

Szepesi nőr. Vadász

 

2

 

200

   
 

Nyeregjártó szds.

       

6

Összesen:

   

700

0

6

Ung-beregi

csapatok

Rapaics

Dániel őrgy.

 

21. hz.

 

3

 

300

   

ung-beregi nőr.

 

3

 

400

   

1/2 3-fontos üteg

         

3

Összesen:

   

700

0

3

A KIKÜLÖNÍTÉS LÉTSZÁMA:

   

1880

40

9

A HADTEST TELJES LÉTSZÁMA*:

   

10263

1638

34

Készült a MOL P 295 39.cs. b/21/3.fasc.85. f. alapján.

Az eredetileg tervezett (később a fentire változtatott) dandárfelosztást lásd: HL 1848/49. 51/25.

Rövidítések: VK tiszt - vezérkari tiszt; gy. szd. - gyalogszázad; lov. szd. - lovasszázad; ezr. - ezredes; alezr. - alezredes; őrgy. - őrnagy; szds. - százados; főhdgy. - főhadnagy; hdgy. - hadnagy; hz. - honvédzászlóalj; h. ezr. - huszárezred; gy. ezr. - gyalogezred; lov. üteg - lovasüteg; gy. üteg - gyalog üteg; önk. - önkéntes; lov. nőr. - lovas nemzetőr

*A létszám - mint látható - nem tartalmazza a tüzérség ember- és lóállományát.

Ugrás a lap tetejére

Szeged, 2001.03.21.

|| e-mail