ElőzőTartalomjegyzékKövetkező

Jürgen Schlumbohm

Mikrotörténelem - makrotörténelem*124

Számos tudományágban már évtizedekkel ezelőtt meghonosodott a mikro- és makroágazatra való felosztás gyakorlata azok sajátos kérdésfelvetéseivel és módszereivel együtt. Nemcsak a biológiában és a fizikában van ez így, hanem a közgazdaságtanban és a szociológiában is. A tudományos gyakorlatban a mindenkori másik területnek a létjogosultságát nagyobbrészt elismerik, az oktatás és kutatás mindennapjaiban azonban a két terület viszonya gyakran inkább kapcsolódás nélküli egymásmellettiséget jelent. Az ilyen elhatárolások természetesen sohasem problémamentesek, s a határok nem is statikusak. A gazdaság- és társadalomtudományokban átfogó viták során próbálták tisztázni a mikro- és a makrokutatás szempontjai közötti kapcsolatot. Ezek a viták időről időre nagy hévvel lángolnak fel, az ellentétek egyértelműen kidomborodnak, az egyik fél agresszív módon átnyúl a másik területére, sőt megpróbálja azt maga alá rendelni. A gazdaságtudományokat az 1950-es és 1960-as évekre visszatekintve inkább a békés egymás mellett élés jellemezte, nagyjából a következő mottó szerint: "Minden, ami fontos, az makrogazdasági, minden, ami alapvető, az mikrogazdasági" (Serge-Christophe Kolm). Azóta azonban intenzíven kutatják a makroökonómia mikroszintű megalapozásának lehetőségeit, valójában a "mikroökonómiai fundamentalizmus" megkérdőjelezi a "makroökonómia autonómiáját".125 Majdnem ezzel egy időben a szociológiában a társadalmi makroszint különböző mikromegközelítései megkérdőjeleztek minden önállóságot, és radikálisan megpróbálták a makrojelenségeket mikroszociológiailag rekonstruálni. Míg korábban sokkal inkább az volt a gyakorlat, hogy "a mikro- és makrokoncepciók úgy éltek egymás mellett, mint az ellenséges szomszédok, akik többnyire figyelemre sem méltatják egymást, s alkalmanként mindenféle hibát keresnek és találnak a másikban".126

Ezzel szemben a történettudományban eddig alig beszélhettünk a mikro- és makromegközelítési szempontok egymásmellettiségének elfogadásáról. Még kevésbé tisztázódott a kifejezetten erre irányuló viták során a mikro- és makrotörténelem közötti kapcsolat. Noha
a mikrotörténészek - mint az új irányzat képviselői - többé-kevésbé világosan megfogalmazták az uralkodó hagyományokkal szembeni elvárásaikat, a makrooldal részéről az egyértelmű válaszok még mindig ritkák.127
Úgy tűnik, a tudomány épületében a mikrotörténelmet még nem ismerik el a szomszédos lakás tulajdonosának, hanem éppenséggel úgy tekintenek rá, mint kellemetlen betolakodóra, aki a folyosóról kopogtat a már "régóta honos" történettudomány ajtaján. Kétségkívül ez azzal is magyarázható, hogy a "mikrotörténelem" fiatalabb, mint testvérei a közgazdaságtanban és a szociológiában: kezdeteit nemzetközileg is egyöntetűen az 1970-es évek végére teszik.

Mégis már az 1950-es évektől kezdve beszélnek "mikro-" és "makrotörténelemről", történelmi "mikro" és "makroelemzésekről" és nemcsak az írók, hanem a szakmabeliek körében is. Már az 1960-as években történt egy kísérlet e két megközelítés közötti kapcsolat elméleti tisztázására, amely még ma is figyelmet érdemel. Amikor Siegfried Kracauer (1889-1966) posztumusz megjelent Geschichte - Vor den letzten Dingen (Történelem - A végső dolgok előtt) című művében a "történelmi univerzum szerkezetét" taglalta, "a különböző történelmek" sokaságát, amelyek együtt a "történelmi univerzumot ... alkotják", "két főcsoportra", "mikro- és makrotörténelmekre" osztotta - s mindezt azzal a nyomatékos utalással tette, "hogy
a két csoport közötti határok egymásba folynak". Nem tartotta szükségesnek e terminológia indoklását, és nem utalt annak eredetére sem. Feltételezhető, hogy a szóalkotást a mikro- és makroszociológia, illetve a mikro- és makroökonómia analógiájára alkalmazta. Kracauer számára a legfontosabb kérdés az volt, hogy a "mikrotörténelem" és "makrotörténelem"
- Kracauer egyes számban is használta ezeket a fogalmakat - kiegészítik-e egymást vagy összemérhetetlenek (komplementär oder inkommensurabel). Válaszában sarkítva fogalmazott: azok egyszerre egymást kiegészítők és összemérhetetlenek. "A történelmi valóságban nem lehet mindent mikroszkopikus elemekre bontani. A történelem egésze ugyanis magában foglalja az olyan eseményeket és fejleményeket is, amelyek a mikrodimenzión felül játszódnak le. Ebből következően, a történeti művek az általánosság magasabb szintjén épp olyan jelentősek, mint a részlettanulmányok. De nem tökéletesek. ... A makrotörténelem nem lehet ideális értelemben vett történelem, csak akkor, ha a mikrotörténelmet vonja maga után." Mint ahogy a filmekben a tárgy megfelelő bemutatása csak "olyan állandó mozgás révén valósulhat meg, amely az egészből kiindulva jut el a tetszőleges részletig és azután visszatér az egészhez stb.", úgy a "történésznek is képesnek kell lennie arra, hogy a makro- és mikrodimenziók között szabadon mozogjon". A történettudományban azonban nem létezik zoom, változtatható fókusztávolságú lencse, mert "a történelmi univerzum" Kracauer szerint "nem-homogén szerkezetű". Számára a mikro- és makrotörténelmek egyformán voltak legitimek és szükségesek, de az egyik szintről a másikra való átjárás mindenképpen problematikusnak tűnt: "Radikálisan fogalmazva, a két szint közötti érintkezésből adódó problémák elkerülhetetlenek. ... A kétféle vizsgálat létezhet ugyan egymás mellett, de nem teljesen olvad össze."128

Kracauer "kiállása a történelmi vizsgálat és ábrázolás többléptékűsége mellett" nem kerülte el az újabb mikrotörténészek figyelmét. Nem volt ugyan hatással koncepciójuk keletkezésére, de ha már egyszer ráakadtak, akkor szívesen és jóváhagyólag idézték.129 Kracauer érvelésének tartalma természetesen döntően függ attól, hogy mit értett "mikro- és makrotörténelem, illetve mikro-és makrotörténelmek" alatt. Bizonyos az, hogy használt néhány olyan metaforát, amelyek az újabb vitában is szerepet játszanak. Így többek között beszélt nagy és kis "léptékről", "közeli felvételről" és "nagytotálról", "madártávlatról" és - a ma már nem igazán használt - "repülőtávlatról". De mégsem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Kracauer a mikro- és makrotörténelmek közötti különbséget elsődlegesen "a térbeni és időbeni kiterjedés nagyságában" látta. A "folytonosságot" Kracauer az "egyszerűség kedvéért" az alább megnevezett két főcsoportra osztotta: az egyik pólust a " rendkívül általános szintézisek ..., azaz a világtörténelmek alkotják", a másikat pedig "a rendkívül kicsi, atomnyi méretű események vizsgálatai".

Kracauer a "mikrotörténelem paradigmatikus eseteként" elsőnek Erwin Panofsky reneszánszról és reneszánszokról szóló könyvét (1960) nevezte meg, amely szerinte példa "a kis léptékű értelmező történelmek"-re (interpretative Geschichten kleinen Maßstabs). Ezt követően "Aby Warburg híres kijelentésére" utalt, mely szerint "a Jóisten a részletekben rejlik". Kracauer a mikrotörténelem jelentésének további magyarázata során erőteljesen a "részlettanulmányok" (Detailstudien) elképzeléséhez közelített, amit az "aprólékos részletekre való törekvés" tényorientált ábrázolásaként értelmezhetünk. A történetírásban ekkor a "mikro-elemzés" fő példájának Lewis Namier (1888-1960) annak idején sokat vitatott műve számított. Namier volt az, aki elvetette az alkotmány- és párttörténet hagyományos kategóriáit és a 18. századi brit politika szerkezetét az Alsóház összetételének és a választási folyamatoknak
a részletes vizsgálatából vezette le. Kracauer azt mondta ugyan Namierról, hogy "teljes érdeklődése ... a kisemberek életútjára" irányult, azért Namier kis emberei mégsem molnárok, falusi papok, takácsok, parasztok vagy földnélküli zsellérek voltak, hanem parlamenti képviselők. Ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy a mai mikrotörténészek Namiert nem szokták atyamesterüknek tekinteni. Kracauernél a makro- és mikrotörténelemnek (makro- és mikrotörténelmeknek) egy leíró és viszonylagos fogalma volt a domináns. Kracauer arra törekedett, hogy ne egyoldalúan foglaljon állást, bár a "mikroszkopikus" nézet iránti szimpátiáját nem rejtette teljesen véka alá. Arra a kérdésre, hogy mi az értelme a "legkisebb tények teljes körű összegyűjtésére irányuló" történelemnek, Kracauer számára az egyetlen határozott választ - ahogy ő nevezte - a "teológiai érv" adta: semminek sem szabad kárba vesznie".130

Mint ismeretes más történészek, de írók is hasonló értelemben használták a "mikrotörténelem" fogalmát, részben már Kracauert megelőzően is, részben pedig utána. Fernand Braudelnél a "micro-histoire" közvetlen rokonságban állt a "micro-sociologie" elnevezéssel. Ebben az esetben az "histoire événementielle"-lel, az eseménytörténettel azonosították, és a középtávú "konjunktúrák", valamint a "hosszú időtartam" szerkezeteinek vizsgálatával összehasonlítva meglehetősen lebecsülték mint amolyan "felületes" vizsgálati módszert.131 George R. Stewart amerikai történész 1959-ben az amerikai polgárháborúban vívott gettysburgi csata utolsó szakaszának mikrotörténetét ("microhistory") írta meg; a mexikói Luis Gonzáles y Gonzálas 1968-ban tette közzé egy falu négyszáz évét felölelő mikrotörténetét ("microhistoria"). Raymond Queneau (1965) írónál a "mikrotörténelem" ("Mikrogeschichte") a "világtörténelem" ("Weltgeschichte") ellenpólusa volt, még szélsőségesebben, mint az "eseménytörténet" ("Ereignisgeschichte").132 A "mikroelemzés" és "makroelemzés" terminusok is már az 1960-as években fellelhetők a történettudományban, valószínűlég többé-kevésbé tudatosan követve a közgazdaságtan és kémia ez irányú törekvéseit. Így Witold Kula is már 1963-ban különbséget tett a gazdaságtörténeten belül "mikro- és makroelemzés" között. J. H. Hexter pedig 1968-ban a történetírás retorikájára vonatkozóan beszélt "makro- és mikroelemzésről": mégpedig makroelemzésről akkor, ha az adott történetírói mű egészének vizsgálatáról volt szó, "mikroelemzésről" pedig akkor, ha az érdeklődés egyedül a történelmi retorika egy elszigetelt elemére irányult.133 Figyelemreméltó a természettudományok modern irányzataira való hivatkozás Foucault sokat idézett kifejezésében, a "hatalom mikrofizikájában".134

Programként értelmezett "mikrotörténelem"-ről csak az 1970-es évek végétől beszélhetünk, mégpedig a Quaderni Storici című folyóirat körül tömörülő olasz történészek egy csoportjánál. Ekkor már nem a történetírás egyik variánsának megnevezéséről volt szó - amely mindig is létezett -, hanem a "történetírás egy megcímkézett dobozáról..., amely arra várt, hogy tartalommal töltsék meg".135 De ez a "találmány" bizonyos tekintetben fokozatosan jött létre, a program és a szóalkotás az új utakat kereső gyakorlattal együtt fejlődött ki. Carlo Ginzburg A sajt és a kukacok (olaszul 1976-ban, németül 1979-ben, magyarul 1991-ben jelent meg) című könyvében még nem találjuk meg ezt a terminust, pedig ezt a könyvet általában példaértékűnek tekintik azon művek között, amelyek megalapozták az új kutatási irányzatot. Edoardo Grendi 1977-ben már programként beszélt a "mikroelemzésről".136 Carlo Poni 1978-ban a Quaderni egyik számát az "Agrárüzem és mikrotörténelem" témának szentelte.137 Ginzburg és Poni 1979-ben egy jelentéktelennek tűnő címmel - Il nome e il come (A név és a hogyan) - jelentetett meg egy rövid tanulmányt, amelynek csak a vége felé vezették be a "microstoria" fogalmát, s csak az 1981-ben kiadott, rövidített francia nyelvű változat jelent meg a már célirányos címmel: La micro-histoire.138 Ugyancsak 1981-ben indította útjára Carlo Ginzburg és Giovanni Levi a Microstorie (Mikrotörténelmek) című könyvsorozatot.

A "microstoria" határozottan polemikus hangot ütött meg a történettudomány akkoriban még nagy mértékben uralkodó irányzatával szemben. A mikrotörténelem egy sor impulzust gyűjtött össze a tudományág megváltoztatásához.139 Mikrotörténelmen azt a mozgalmat értették - és értik -, amely az olyan történetírás ellen irányul, amely úgy véli, hogy mindig is ismerte az események nagy folyamatát és a letűnt társadalmak lényegi szerkezetét, és amely mindig a "győztesek" oldalára áll azáltal, hogy magáévá teszi a "nyugati" társadalmak értelmezése szerinti haladás és modernizálás szempontjait. Az új irányzat "etnocentrizmussal" és "teleológiával" vádolta a "hagyományos" történetírást.140 A mikrotörténelem persze nem ehelyett akar a "kis dolgokra" összpontosítani - ezt elég hamar vissza is utasították mint
a másik fél szándékos félreértését, és ezért el is határolták magukat a mikro-makro-terminológia tisztán leíró használatától. Sokkal inkább egy mikroszkopikus megfigyelési módról van szó, a nagy vizsgálati léptékről. Kezdettől fogva azt az igényt támasztották a mikrotörténelemmel szemben, hogy a múlt azon lényeges jelenségeit, amelyeket addig figyelmen kívül hagytak, ily módon tegye láthatóvá.

Az, hogy a "mikrotörténelem" nem semleges, hanem inkább célirányos fogalom (Tendenzbegriff), abból is kitűnik, hogy érdeklődése nem az "elitekre", hanem majdnem kivétel nélkül az "alsó rétegekre" irányul.141 Ez azzal magyarázható - Giovanni Levi értékelése szerint -, hogy az érintett szerzők inkább a politikai baloldal soraiból kerültek ki, és eredetileg kisebb-nagyobb mértékben a marxizmus hatása alatt álltak.142 Nem kevésbé fontos azonban az sem, hogy a mikrotörténelem arra törekszik, hogy megértse a múlt embereit mint saját célokkal és stratégiákkal rendelkező, cselekvő egyéneket. A mikrotörténelem itt fordult szembe a "hagyományos" makro-orientált társadalomtörténettel, amely számára az alsó társadalmi rétegek "némák" maradtak, s csak számjegyekkel és névtelenül voltak regisztrálva.143 Ez a kritika éppúgy érintette az Annales köréből kikerülő nagy francia szintéziseket és regionális történeti tanulmányokat, mint az angol-amerikai kvantitatív történetírás, a New Social History (új társadalomtörténet) uralkodó irányzatát és a német politikai társadalomtörténetet.144 A mikrotörténészeknek nem állt szándékukban visszatérni a politika- és szellemtörténet korábbi hagyományához és annak előtérbe helyezett tárgyához, a "nagy személyiségekhez", akiknek cselekvő egyénként való értelmezése nem jelentett semmiféle újítást. Ginzburg és Poni 1979-ben sokkal inkább azt tűzték ki célul, hogy a (makro-) társadalomtörténet "nem-elitista perspektíváit" az életrajzi irányultságú elitkutatás "individualizálásra való törekvéseivel" kapcsolják össze. Igyekeztek "a tömegek - vagy még inkább a kis emberek - prozopográfiáját" számos esettanulmány alapján elkészíteni.145 Kérdéses azonban, hogy a múlt egyszerű emberei iránti érdeklődés, azok név szerinti azonosítására és megnevezésére való törekvés mögött fellelhető-e abból valami, amit Kracauer "teológia érvnek" nevezett: az az aggodalom, "hogy semmi ne vesszen kárba", igen, az "együttérzés a holtakkal".146

A mikrotörténelem középpontjában azonban nem elszigetelt egyének állnak, hanem azok a társadalmi kapcsolatok, amelyekben az egyének "stratégiájukat" követik. A társadalmi csoportok és intézmények az emberek számára nem objektív adottságként jelennek meg - még a távoli falvakban élő parasztok esetében sem -, hanem a "kis emberek" maguk is formáló szerepet játszanak ezekben "a mindennapi élet politikáján - a társadalmi szabályok stratégiai használatán - keresztül" megvalósuló tárgyalásokon és konfliktusokban.147 Elvileg "minden egyes társadalmi szerkezeten" "számtalan egyéni stratégia interakciójának az eredményét" kell értenünk, s éppen ennek a "szövevényes hálózatnak a rekonstruálása" jelenti a mikroelemzés egyik speciális feladatát.148

A mikrotörténészek nem csak a kutatási perspektívák alkalmazásában különböznek céhtársaiktól, hanem gyakran a tekintetben is, ahogy megírják könyveiket, s ahogy ismertetik az eredményeiket. Nem egyszerűen az "elbeszéléshez való visszatérésről" van itt szó, hanem sokkal inkább egy olyan "kísérleti dimenziót" (experimentelle Dimension)149 figyelhetünk meg, amely azon a fáradozáson alapszik, hogy az olvasót is bevonják a kutatás folyamatába. Ginzburgnál ez az előjelek keresését, a "nyombiztosítást" jelenti,150 míg Giovanni Levi kontextusok sokaságában próbálja megközelíteni a cselekvő egyéneket. S ha ezek itt az ún. posztmodern vezérszavaival csengenek is egybe, mégis éppen az olasz "microstoria" képviselői voltak azok, akik újra és újra megpróbálták elhatárolni magukat minden "relativizmustól". 151

A mikrotörténelem felé való fordulást mind a főszereplők, mind a megfigyelők újra és újra általános politikai és társadalmi korjelenségekkel hozták összefüggésbe, így főleg a haladásba vetett hit elapadásával a fejlődésnek mind a technológiai-modernizáció-elméleti, mind pedig a marxista változatát illetően, valamint a pártok, szakszervezetek, szövetségek formájában intézményesített szolidaritás széthullásával. A tudomány területén olyan értelemben következett be fordulat, hogy a megújulásra ösztönző kérdésfelvetéseket már nem a (makro)-szociológia, hanem a kulturális- és társadalomantropológia területén keresték. E téren az olyan szerzőket, mint Clifford Geertz és Fredrik Barth152 mindenképpen kiemelt figyelem illeti.

Mivel ezek a tendenciák az 1970-es évek végétől a legtöbb nyugati országban megjelentek, nem csoda, hogy a mikrotörténelem felé fordulás a különböző országokban majdnem egyidejűleg volt érezhető. Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy az új koncepció programmá formálása vitathatatlanul elsőként Olaszországban következett be. Amikor 1975-ben Emmanuel Le Roy Ladurie bemutatta egy középkori falu - Montaillou - részletes elemzését, akkor "mikroszkopikus vizsgálatról"153 beszélt. Jacques Dupâquier arra törekedvén, hogy
a demográfiai elemzés elszigetelő jellegét feloldja, 1979-ben hasonló eljárást tervezett mint Ginzburg és Poni éppen egyidejűleg megjelent tanulmányukban: "A családrekonstitúciós módszer - minden nominális forrás felhasználásával - azt jelenthetné a társadalomtörténetnek, mint amit a mikroszkóp jelentett a biológiának".154
Ezt a fáradságos utat járta már David Sabean is, aki azon munkálkodott, hogy a württembergi falucska, Neckarhausen családi és rokoni kapcsolatait rekonstruálja, és - mint ahogy azt most már visszatekintve megállapította - "a mikrotörténelem módszerével dolgozott anélkül, hogy tudta volna, hogy azt így hívják."155

Németországban az új impulzusok először mindenek előtt a "mindennapok története" és a "történeti antropológia" területén, a mikrotörténelem "testvéreinél"156 éreztették hatásukat - még ha azzal nem is voltak azonosak. De belső körökben már az 1970-es évek közepétől beszéltek "mikro-társadalomtörténetről", "mikroelemzésről" és "mikroelemzési szempontról". Mindezt különös módon éppen egy kutatási projektnél - a Max-Planck Történeti Kutatóintézet protoindusztrializációs kutatásánál - lehet tetten érni, amelyben legelőször is középtávú elméleti modell-megfontolásokkal léptek a nyilvánosság elé. Mindezek már 1974 óta megfogalmazódtak, annak tudatában, hogy a túl általános hipotézisek, melyeket a "formálódó kapitalista társadalmi rend vidéken kialakult iparszerű árutermelésének" jelentőségéről állítottak fel, és a regionálisan, sőt lokálisan körülhatárolt - de egyébként kezdettől fogva tervezett - esettanulmányok között ellentétek feszülnek. A "mikroelemző eljárás" lényegét éppen abban kell látnunk, hogy az személyekre, családokra és háztartásokra vonatkozó legkülönfélébb nominális forrásokat úgy kapcsolja össze egymással,157 ahogy azt Ginzburg és Poni vagy Dupâquier 1979-ben javasolta. Az 1980-as évek elején, amikor már rendelkezésre álltak - az egyébként minden várakozáson felül igényes - munkák első eredményei, amelyeket rövid, programszerű jegyzettel ellátva bemutattunk a nyilvánosságnak is. Ebben az esetben "egy mikroelemző eljárást" próbáltunk ki: "Néhány községnél a rendelkezésre álló forrásokat név szerint rögzítettük", számítógép segítségével "előkészítettük és összekapcsoltuk. Azáltal, hogy végső soron ezen a módon kapjuk meg az adott községek minden személyének, háztartásának és paraszti gazdaságának átfogó társadalmi biográfiáját, lehetséges kell hogy legyen, hogy a pusztán összegző, aggregatív szinthez képest (ahol is az összefüggéseket csak korrelációként lehet megállapítani) mélyebb bepillantást nyerjünk a vidéki társadalom működési mechanizmusaiba, a parasztok vagy éppen a földnélküli zsellérek gazdálkodásának működési törvényeibe."158 A különböző országokban folytatott viták tapasztalatait levonva itt már korán kialakult a mikrotörténelem saját formája.159

A mikrotörténelemnek sem Olaszországban, sem másutt nem volt és nincs is egységes irányzata. Képviselői a múltra visszatekintve hangsúlyozták, hogy nekik mindez nem "önállósult ortodox" iskola létrehozását jelentette, hanem "történetírói gyakorlatot", "kísérleti munkát".160 Idővel különböző tollakból tucatnyi többé-kevésbé programszerű dolgozat látott napvilágot, és tekintélyes számú olyan monografikus tanulmány jelent meg, melyeknek írói saját szempontokat alakítottak ki - nem utolsó sorban érvényes ez a kijelentés arra a 22 kötetre is, amelyeket - az időközben megszűnt - Microstorie (Mikrotörténelmek) című sorozatban tettek közzé. A különböző mikrotörténészek között intenzív eszmecsere folyt ugyan, de valamiféle közös manifesztumot soha nem adtak ki. Ha arra gondolunk, hogy ennek az irányzatnak nem lehet pontosan meghúzni a határait, koncepcióját pedig nem lehet pontosan körvonalazni, akkor az ebből adódó sokszínűség a vitalitás és a produktivitás jelének is felfogható.

A mikrotörténészek már kezdettől fogva igényt tartottak arra, hogy alapvető jelentőségű kérdéseket vessenek fel, és általános jelentőségű tanulmányokat írjanak. Soha nem gondoltak arra, hogy szerény aprómunkával bizonyos mértékig pótolják a nagy, szemléletes részletanyaggal ellátott összábrázolásokon fellelhető hiányosságokat, vagy kisméretű életképeket készítsenek a nagy történeti festészettől megfáradt közönség szórakoztatására. De az, hogy hogyan verjünk hidat a rendkívüli (Besondere) és az általános, a mikro- és a makroszint között, a mai napig nyitott kérdés maradt. Ösztönzőnek bizonyultak az olyan paradox megfogalmazások, mint a "kivételes általános" ("ungewöhnlich Normal") - vagy az "általánosítható kivétel" ("normale Ausnahme")* -, amelyeket Edoardo Grendi a "mikroelemzésről" írt korai dolgozatában alkotott.161 Ginzburg és Poni aztán azért használták ezeket a fogalmakat, hogy elhárítsák a mikrotörténelem területén a "statisztikai szignifikancia" és reprezentativitás alkalmazásának követelményét, és ezzel kapcsolatban megfogalmazzák azt a tételt, miszerint az alsóbbrendű osztályok társadalmi realitása területén ... egy rendkívüli ... dokumentum sokkal kifejezőbb lehet, mint ezer sztereotip forrás.162 Ginzburg A sajt és a kukacok című könyvében már teljesen ennek megfelelően érvelt: "Egy különleges eset reprezentatívnak bizonyulhat". Így lett például az inkvizítor előtt a radikális és ugyanakkor materialista világnézetet valló molnárból, Menocchio-ból, a keresztényüldözés évszázadait és az évezredes keresztény uralmat túlélő "paraszti kultúra" tanúja.163 Lehetséges, hogy éppen az egyedi esetből a nagy általánosságba való merész ugrás járult hozzá ahhoz, hogy a könyv és a mikrotörténeti irányzat lenyűgöző hatást váltson ki. Mindez aztán nem nagyon talált követőkre, s ezt
a fajta eljárást nem tekintették a mikro-makro-probléma megoldásának. Mint ahogy egyébként elég gyakran ebben a szakmában - amelynek az elméleti szempontok tekintetében sokszor rosszallóan tulajdonítanak "bricolage"-ra, eklekticizmusra való különleges hajlamot - az egyes mikrotörténészek többnyire saját megoldást "barkácsolnak össze". Egy fajta "aggregációs elmélet" pedig mindezidáig nem létezik. Jacques Revel a különböző megoldási szempontokat nemrég két csoportra osztotta. Eszerint az egyik oldalon állnak mindazok, akik
a
"lépték variációjának elve" mellett emelnek szót, anélkül hogy alapvető előnyt biztosítanának akár a mikro- vagy a makro-perspektívának - az ő előfutáruknak tekinthetnénk Kracauert -, a másik oldalon pedig a "fundamentalista" álláspontot találjuk, amely feltétlen előnyben részesíti a mikro-szintet - arra a tézisre támaszkodva, hogy a "társadalmi formák és kapcsolatok termelésében a mikro hozza létre a makro-t".164 Itt nyilvánvaló az összefüggés a társadalomtudományok azon törekvésével, hogy a makrojelenségeket a mikroszintről kiindulva rekonstruálják.

De hogyan reagáltak a "makrotörténészek" az új szempontokra? A legtöbben, úgymond, egyáltalán nem reagáltak. Nem fogadták el ugyanis azt, hogy a mikrotörténelem megkérdőjelezi "az általános történelmi diskurzus egyeduralmát", hogy területük annak minden sokszínűségével "most csupán makrotörténelem" kell hogy legyen.165 Akik ezzel kapcsolatban nyíltan állást foglaltak, többnyire a mikro- és makrotörténelem kombinációja mellett szólaltak fel - eközben persze nem mindig vették figyelembe a mikrotörténelem központi impulzusait.166 Csak remélni lehet, hogy az olyan félreértések nem ismétlődnek meg, amelyek az egyik oldalon a "történeti társadalomtudomány", a másik oldalon a "mindennapok története", illetve "történeti antropológia" között az 1980-as években az ezzel a témával foglalkozó indulatos "civakodó németeket" ("querelles allemandes") jellemezték.167

A "mikro" és "makro" közti párbeszéd persze nem lesz könnyű - ezt engedi sejtetni a felvilágosult író is, aki egyik elbeszélésének azt a szép címet adta, hogy Mikromegas. E történet főhőse a Szíriusz bolygó egyik lakója, akinek testhossza - mint ott általában - nyolc mérföldet tett ki. Ez a bizonyos Mikromegas egy napon egy mindössze 8000 ölnyi nagyságú szaturnuszlakó társaságában felkerekedett, hogy elutazzon a távoli Földre. Megérkezésük után óriási nagyságú szemükkel és kezükkel semmilyen élőlényt nem tudtak érzékelni.
A szaturnuszlakó így rögtön bizonyítottnak vette, hogy a nyilvánvalóan káosz uralta parányi bolygón nem lehet élet, legalábbis értelmes élet nem. Végül aztán "egy kicsi, 600 láb átmérőjű nagyítóüveg" segítségével mégiscsak felfedeztek "valami elenyésző nagyságú dolgokat": mégpedig egy bálnát, aztán egy hajót - és embereket is. Elbeszélőnk "pártatlanul" számol be arról, hogyan ment végbe a különböző méretek találkozása, s tette mindezt "anélkül, hogy ... valamit is hozzáfűzött volna ahhoz, ami (ahogy azt hangsúlyozta) egy történésznek biztos nem könnyű feladat." A szíriuszlakó kiváló megfigyelőnek és alapos kutatónak bizonyult: egy nagy tölcséres szócső (megafon) segítségével "teljesen tisztán hallhatta
a rovarok zümmögését onnan lentről... Néhány óra elteltével sikerült neki különbséget tenni az egyes szavak között, és végezetül a francia nyelvet is megértette." Úgy tűnt, hogy a párbeszédnek így már semmi sem állt útjában, annál is inkább, mert Mikromegas azon nyomban
készségesen elismerte: "Jobban belátja, mint valaha, hogy soha nem szabad semmit a látszólagos nagysága szerint megítélni." A beszélgetés sokat ígérően vette kezdetét, de aztán mégis hirtelen abbamaradt, amikor az egyik parányi kis lény kifejtette nézetét az óriási méretű csillaglakóknak, miszerint őket világaikkal, napjaikkal, csillagaikkal együtt "csakis és egyedül az embereknek teremtették". Ez a földlakó egyébként azzal tűnt ki a többi közül, hogy doktorkalap ékesítette a fejét. A két kutatóúton levő földönkívüli pedig "csalódottan" tért vissza saját bolygójára, "mert a végtelenül kicsi lények majdhogynem végtelenül gőgösek voltak."168

Fordította: Gyáfrás Edit

Lektorálta: Máthé Tünde és Pozsgai Péter

 

124 * A fordítás alapjául szolgáló kiadás: Mikrogeschichte - Makrogeschichte: Zur Eröffnung einer Debatte. In: Mikrogeschichte - Makrogeschichte: Komplementär oder inkommensurabel? Szerk.: Jürgen Schlumbohm. Wallstein Verlag, Göttingen, 1998. (a továbbiakban: Mikrogeschichte - Makrogeschichte) 7-32.

125 Guesnerie, Roger: Microéconomie et macroéconomie. In: Problèmes et objets de la recherche en sciences sociales. (Kézirat.) Tudományos ülésszak az Ecole des Hautes Etudes en Sciences Sociales szervezésében (Párizs, 1987. június 5-6. és 12-13.). Németül rövid bevezetés található: Fossati, Eraldo: Mikroökonomik und Makroökonomik szócikkében. In: Handwörterbuch der Sozialwissenschaften, 7. Stuttgart etc., 1961. 329-335.; Kromphardt, Jürgen: Wirtschaftswissenschaft II: Methoden und Theorienbildung in der Volkswirtschaftslehre címu szócikkében. In: Handwörterbuch der Wirtschaftswissenschaft, 9. Stuttgart etc., 1982. 904-936.

126 Knorr-Cetina, Karin D.: The micro-sociological challenge of macro-sociology: towards a reconstruction of social theory and methodology. In: uő. és Aaron V. Cicourel (szerk.). Advances in social theory and methodology: Toward an integration of micro- and macro-sociologies. Boston etc., 1981. 1-47., idézet a 25. oldalról.

127 1997 júniusában Los Angelesben a Kaliforniai Egyetemen tartottak egy konferenciát The Challenge of microhistory and its macrohistorical responses címmel, amelyet Hans Medick szervezett az ottani "Center for 17th- and 18th-Century Studies" közremuködésével. A történeti demográfia területén a 12. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszuson (Madrid, 1998. augusztus) Roger Schofield, Tony Wrigley és Jürgen Schlumbohm szervezett egy szekciót Micro-history and the macro-models of the European demographic system in pre-industrial times címmel, amelynek előkészítésére többek között Jürgen Schlumbohm hasonló címu tanulmánya ösztönözte a szervezőket, amely a The history of the family. An international quarterly címu folyóiratban jelent meg (1996. 1. sz. 81-95.).

128 Kracauer, Siegfried: Geschichte - Vor den letzten Dingen. (uő. Schriften 4.) Frankfurt am Main, 1971. (a továbbiakban: Kracauer) 5. fejezet, 103-132., idézve 103., 116., 119., 122. Először History. The last things before the last címmel jelent meg. New York, 1969.

129 Medick, Hans: Weben und Überleben in Laichingen 1650-1900. Lokalgeschichte als Allgemeine Geschichte. Göttingen, 1996. (a továbbiakban: Medick 1996.) 30. skk., idézve 31.; vö. uő.: Mikro-Historie. In: Winfried Schulze (szerk.). Sozialgeschichte, Alltagsgeschichte, Mikro-Historie. Eine Diskussion. Göttingen, 1994. (a továbbiakban: Medick) 40-53., itt 48. és előtte már Ginzburg, Carlo: Mikro-Historie. Zwei oder drei Dinge, die ich von ihr weiß. In: Historische Anthropologie. I. 1993. (a továbbiakban: Ginzburg) 169-192., itt 184. (Olasz változat a következő címmel: Microstoria: due o tre cose che so di lei. In: Quaderni Storici, 86. 1994. 510-539.)

130 Kracauer 103. skk., 122 skk., 117., 111., 130. Warburg és Benjamin Andacht zum Unbedeutenden (Fohász a jelentéktelenhez) címu munkájának Kracauer megfogalmazásaival egybecsengő dimenzióihoz lásd Kany, Roland: Mnemosyne als Programm. Geschichte, Erinnerung und die andacht zum Unbedeutenden im Werk von Usener, Warburg und Benjamin. Tübingen, 1987., különösen a 168. skk., 187. skk., 206. skk. 234. skk., 241. skk. - Namir ugyan alkalmanként a brit House of Commons "mikrokozmoszáról" beszélt, melyre a brit "politikai nemzet" vizsgálatánál koncentrált, de - amennyire én látom - történetírásához a "mikro" szónak nem a programatikus értelmét vette igénybe: Namier, Lewis: The structure of politics at the accession of George III. Előszó az első kiadáshoz 1929-ben, idézet a 2. kiadás alapján. London, 1957., újra nyomtatva 1961-ben. X. oldal. - A mikrotörténelem másik koronatanúja Kracauernél Tolsztoj Háború és béke címu regénye volt, azzal a tézissel, hogy "a történelmi valóság ... mikroszkopikus események, cselekedetek és interakciók végtelen kontinuuma." (Kracauer 106.) Kracauer itt Isaiah Berlin Tolsztoj-interpretációira hivatkozott. (The hedgehog and the fox, 1953., németül a következő címmel: Der Igel und der Fuchs. In: Isaiah Berlin: Russische Denker. Frankfurt/Main, 1981. 51-123.) A Tolsztojra való utalás az újabb mikrotörténészeknél is tetten érhető: Ginzburg 183., valamint Gribaudi tanulmányában. Lásd Gribaudi, Maurizio: Des micro-mécanismes aux configurations globales: Causalité et temporalité historiques dans les formes d’évolution et de l’administration française aux XIX siècle. In: Mikrogeschichte - Makrogeschichte
83-128.

131 Braudel, Fernand: Histoire et sociologie. 1958/60. In: uő.: Ecrits sur l’histoire. Paris, 1969. 97-122., idézve 112.; németül: Geschichte und Soziologie. In: uő.: Schriften zur Geschichte. I. Stuttgart, 1992. 99-121., idézve 113.

132 Ginzburg 1993. 169. skk.; Queneau-hoz lásd: Medick 1994. 41.; Medick 1996. 21. Revel, Jacques: Présentation. In: uő. (szerk.): Jeux d’échelles. La micro-analyse à l’expérience. Paris, 1996. (a továbbiakban: Revel 1996/1.) 7-14., itt 11. Ginzburg és Medick itt további bizonyítékokat sorakoztatnak fel, ugyanígy tesz Grendi, Edoardo: Repenser la micro-histoire? In: Revel 1996/1. (a továbbiakban: Grendi 1996.) 233-243., itt 234.

133 Kula, Witold: Problemy i metody historii gospodarczej. Varsó, 1963. 2. kiadás 1983. VI-VIII. fejezetek; olasz nyelven Problemi e metodi di storia economica, Milánó, 1972.; Hexter, J. H.: Historiography: The Rhetoric of History. In: International Encyclopedia of the Social Sciences, 6. 1968. 368-194., itt 381. skk.

134 Foucault, Michel: Surveiller et punir. La naissance de la prison. Paris, 1975. 31. skk., németül: Überwachen und Strafen. Die Geburt des Gefängnisses. Frankfurt am Main, 1976. 38. skk. A mikrotörténészek alig hivatkoztak erre a terminusra, pedig az teljesen egybecseng felfogásukkal: mivel a hatalmat nem "tulajdon"-nak, hanem "stratégiá"-nak tekinti Foucault, ezért a "mikrofizika tanulmányozása" nem más, mint az állandóan feszültségekkel terhelt és tevékeny kapcsolatok hálózatának feltárása; "modellként a folytonos küzdelmet veszi alapul ... és nem egy terület elcsatolásáról szóló szerződést." Ezek szerint úgy tunik, Foucault megfigyelési területe a tulajdonképpeni mikrotörténelemhez képest sokkal inkább a makro-szinten helyezkedik el.

135 Így ír Ginzburg egy visszatekintésben, Ginzburg 1993. 169.

136 Grendi, Edoardo: Micro-analisi e storia sociale. In: Quaderni Storici, 35. 1977. (a továbbiakban: Grendi 1977.) 506-520.; rövid angol nyelvu összefoglaló uo. 617.

137 Poni, Carlo: Azienda agraria e microstoria. In: Quaderni Storici, 39. 1978. 801-805.

138 Ginzburg, Carlo - Poni, Carlo: Il nome e il come. Scambio ineguale e mercato storiografico. In: Quaderni Storici, 40. 1979. (a továbbiakban: Ginzburg - Poni 1979.) 181-190.; Ginzburg, Carlo - Poni, Carlo: La micro-histoire. Le débat, 17. 1981. (a továbbiakban: Ginzburg - Poni 1981.) 133-136; rövidített német nyelvu változat Ginzburg, Carlo - Poni, Carlo: Was ist Mikrogeschichte? Geschichtswerkstatt, 6. 1985. (a továbbiakban: Ginzburg - Poni 1985.) 48-52.

139 Az előbbi megjegyzésekben idézett cikkeken kívül megemlítendők a programszeru vagy mérleget vonó tanulmányok is: Levi, Giovanni: On microhistory. In: Burke, Peter (szerk.). New perspectives on historical writing. Oxford, 1991. (a továbbiakban: Levi 1991.) 93-113.; Revel, Jacques: L’histoire au ras du sol. In: Levi, Giovanni: Le pouvoir au village. Histoire d’un exorciste dans le Piémont du17e siècle. Paris, 1989. (a továbbiakban: Revel 1989.) I-XXXIII; Revel, Jacques: Micro-analyse et construction du social. In: uő. (szerk.): Jeux d’échelles. 15-36. (Magyarul: Revel, Jacques: A mikroszintu vizsgálat és a társadalmi jelenségek konstruálása. Aetas, 1996. 4. szám, 217-237.); Grendi 1996.; Ginzburg 1993.; Medick 1994.; Ulbricht, Otto: Mikrogeschichte. Versuch einer Vorstellung. In: Geschichte in Wissenschaft und Unterricht, 45. 1994. 347-367. - A további bekezdésekben csak idézeteket adunk meg.

140 Ginzburg 1993. 179.

141 Ginzburg - Poni 1981. 135.

142 Levi 1991. 94.

143 Ginzburg, Carlo: Der Käse und die Würmer. Die Welt eines Müllers um 1600. Frankfurt am Main, 1979. (a továbbiakban: Ginzburg 1979.)15. (Olaszul: Torino, 1976.)

144 Lásd Iggers, Georg: Neue Geschichtswissenschaft. Vom Historismus zur Historischen Sozialwissenschaft. Ein internationaler Vergleich. München, 1978.; Iggers, Georg: Geschichtswissenschaft im 20. Jahrhundert. Ein kritischer Überblick im internationalen Zusammenhang. Göttingen, 1993. Különleges helyet foglal el néhány az anglo-marxisták köréből származó történész, különösen E. P. Thompson; lásd a rá vonatkozó pozitív utalásokat Ginzburg - Poni 1981. 135.

145 Ginzburg - Poni 1979. 187.: "una prosopografia dal basso"; Ginzburg - Poni 1985. 50.

146 Kracauer 130.

147 Levi, Giovanni: Das immaterielle Erbe. Eine bäuerliche Welt an der Schwelle zur Moderne. Berlin, 1986. 9. (Olaszul: Torinó, 1985.)

148 Így Ginzburg 1993. 191., Levire való hivatkozással; Cerutti, Simona: La ville et les métiers. Naissance d’un language corporatif: Turin 17e-18e siècle. Paris, 1990.

149 Revel 1989. XV.

150 Ginzburg, Carlo: Spurensicherung. Der Jäger entziffert die Fährte, Sherlock Holmes nimmt die Lupe, Freud liest Morelli - die Wissenschaft auf der Suche nach sich selbst. (Olaszul 1979-ben.) In: uő.: Spurensicherungen. Über verborgene Geschichte, Kunst und soziales Gedächtnis. München, 1988. 78-125.

151 Levi 1991. 95., 102.; Ginzburg 1993. 189. skk. Ehhez a problémához lásd még Lepetit, Bernard: De l’échelle en histoire. In: Jeux d’échelles. Szerk.: Revel. (a továbbiakban: Jeux d’échelles) 71-94., itt 80.

152 Ehhez lásd Rosental, Paul-André: Construire le ’macro’ par le ’micro’: Fredrik Barth et la ’microstoria’. In: Jeux d’échelles. 140-159.

153 Idézi Medick 1996. 24.

154 Idézi Schlumbohm, Jürgen: Lebensläufe, Familien, Höfe. Die Bauern und Heuerleute des Osnabrückischen Kirchspiels Belm in proto-industrieller Zeit, 1650-1860. Göttingen, 1994. (a továbbiakban: Schlumbohm 1994.) 20.

155 Sabean, David W.: Kinship in Neckerhausen, 1700-1870. Cambridge, 1998. XXIV.

156 Medick 1994. 40., a mikro- és a mindennapok történetekapcsolatához.

157 Az idézetek a Max-Planck Történeti Intézet - kéziratként sokszorosított - éves beszámolóiból származnak, méghozzá Peter Kriedte, Hans Medick és Jürgen Schlumbohm proto-indusztrializációs projektjének a fejezeteiből. Az 1973-74-es beszámolóban (25. o.) - a projekt első rövid leírásában - "a mikro-társadalomtörténet területén megfogalmazott kérdéseknek" különös jelentőséget tulajdonítanak. 1974-75-ös beszámolóban (19. skk.) "a mikroanalitikus társadalom- és gazdaságtörténeti vizsgálat", a különböző nominális források alapján készített "mikrotörténet" tervét már valamivel közelebbről vázolják, és a "mikroelemző eljárás" lényegét is kifejtik. Az 1976-77-es beszámolóban (19. o.) célként fogalmazzák meg a "név szerint azonosított családok, illetve háztartások demográfiai, mezőgazdasági és ipari fejlődése közötti összefüggés mikroanalitikus rekonstrukcióját. Az 1979-80-as beszámolóban (21. o.) igazolták a "mikroelemző szempont" helyességét - többek között Dupâquier fent nevezett idézetére való hivatkozással.

158 Schumbohm, Jürgen: Agrarische Besitzklassen und gewerbliche Produktionsverhältnisse: Großbauern, Kleinbesitzer und Landlose als Leinenproduzenten im Umland von Osnabrück und Bielefeld während des frühen 19. Jahrhunderts. In: Mentalitäten und Lebensverhältnisse. Festschrift für Rudolf Vierhaus, Göttingen, 1982. 315-334., itt 315. A német "mikro-analytisches Verfahren" olasz fordításban "metodi della micro-storia": "Proprietà fondiaria e produzione di tele nelle campagne di Osnabrück
e Bielefeld all’inizio del XIX secolo". In: Quaderni Storici, 59. 1985. 373-401., itt 373.

159 Ehhez visszatekintve Medick explicite 1996. 19. skk.; Schlumbohm 1994. 19. skk.; implicit módon Kriedte, Peter: Eine Stadt am seidenen Faden. Haushalt, Hasuindustrie und soziale Bewegung in Krefeld in der Mitte des 19. Jahrhunderts. Göttingen, 1991. 22.

160 Levi 1991. 93.

161 * A Grendi által használt és alább idézett kifejezés (angolul: the exceptional normal) "normális kivételes"-re, illetve "kivételes normális"-ra fordítását a normális szavunk eltérő használata és elsődleges jelentésárnyalatai miatt nem alkalmaztuk. Úgy érezzük, hogy a kifejezés találó magyarítása még további közös gondolkodást igényel.

Grendi 1997. 512.: "eccezionalmente normale".

162 Ginzburg - Poni 1985. 51.

163 Ginzburg 1979. 16.

164 Revel 1996. 13.

165 Meier, Christian: Notizen zum Verhältnis von Makro- und Mikrogeschichte. In: Acham, Karl -Schulze, Winfried (Szerk.): Teil und Ganzes. Zum Verhältnis von Einzel- und Gesamtanalyse. München, 1990. 111-140., itt 111.

166 Így Meier uo., aki ugyan igyekezett a mikrotörténelem által kiváltott "teljes kihívást" elfogadni (124. skk.), de a mikrotörténelmet aztán elhamarkodottan a mindennapok történetével azonosítja, és mint
a magán- és nem politikai szférára irányulót félreérti. Charles, Christophe: Micro-histoire et macro-histoire sociale: Quelques réflexions sur les effets des changements de méthode depuis quinze ans an histoire sociale. In: Charles, Christophe: Histoire sociale - histoire globale? Paris, 1993. 45-57.; Charles is hajlott arra, hogy a mikrotörténelmet a politikamentes "mindennapi élet" értelmében vett "mikrojelenségekhez" rendelje. Vö. Schulze, Winfried: Mikrohistorie versus Makrohistorie? Anmerkungen zu einem aktuellen Thema. In: Meier, Christian - Rüsen, Jörn (szerk.): Historische Methode. München, 1988. 319-341.

167 Bevezetésként lásd: Brüggemeier, Franz Josef - Kocka, Jürgen (Hg.): "Geschichte von unten - Geschichte von innen." Kontroversen um die Alltagsgeschichte. Hagen, 1985.; Kocka, Jürgen: Sozialgeschichte. Begriff, Entwicklung, Probleme, 2. kiadás, Göttingen, 1986. 162. skk.; Lüdtke, Alf (szerk.): Alltagsgeschichte. Zur Rekonstruktion historischer Erfahrungen und Lebensweisen. Frankfurt am Main, 1989.

168 Voltaire: Mikromegas. Eine naturphilosophische Geschichte. In: Voltaire: Romane und Erzählungen. München, 1969. 125-146., itt 135., 139., 141., 146.

.

Ugrás a lap tetejére

Szeged, 2001.03.21.

|| e-mail