ElőzőTartalomjegyzékKövetkező

A magyar őstörténet muszlim forrásai

Kmoskó Mihály

Mohamedán írók a steppe népeiről I/1.

Szerkesztette: Zimonyi István.

Magyar Õstörténeti Könyvtár, 10.

Budapest, Balassi Kiadó, 1997. 218 o.

A magyar őstörténet és a honfoglalás korának muszlim forrásai iránt Magyarországon a századfordulón nőtt meg az érdeklődés. Ekkor jelent meg egy jórészt kétnyelvű szövegeket tartalmazó gyűjtemény, A magyar honfoglalás kútfői (MHK),233 amelyben a muszlim szerzők művei Kuun Géza fordításában és jegyzeteivel234 kerültek kiadásra. Ezt a munkát azonban már nem sokkal a megjelenése után súlyos kritika érte a muszlim szövegek közlésével kapcsolatban.235 Mára pedig ezek a fordítások, illetve szövegközlések az új kéziratok felbukkanása miatt is elavultak.

Az ötvenes években jelent meg Györffy György szerkesztésében A magyarok elődeiről és a honfoglalásról címet viselő kötet (MEH).236 Ebben a magyarság korai történelmére vonatkozó legfontosabbnak ítélt forráshelyek magyar fordításai találhatók. Györffy – jórészt a korlátozott lehetőségek miatt – szakított a kétnyelvű kiadással, és nem törekedett teljességre sem. Maga a szerkesztő is e munkát az MHK „rövid, népszerű változatának”237 tekintette, melyben a muszlim források Czeglédy Károly fordításában kerültek közlésre. Czeglédy, aki Kmoskó Mihálynak a két világháború között készült, de kéziratban maradt munkáját jól ismerte,238 már annak figyelembevételével készítette el fordításait. Ez a kötet 1958-at követően még kétszer került kiadásra (19752, 19863), és a legelterjedtebb forrásgyűjteménnyé vált.

Az 1970-es években Czeglédy Károly kísérletet tett egy új forráskiadvány megjelentetésére, amelyben a muszlim szerzők műveinek gondozását maga vállalta.239 Szándéka szerint ez a munka hat kötetes lett volna, a túlzott tervek (például a szövegek kétnyelvű kiadása, egyes források esetén fényképmásolatok közzététele, a források rendkívül széles köre stb.) azonban azt eredményezték, hogy a vállalkozás kudarcba fulladt, és egyetlen kötet sem készült el.

Legutóbb Szegeden, Kristó Gyula szerkesztésében látott napvilágot A honfoglalás korának írott forrásai című kötet (HKÍF)240 azzal a céllal, hogy az új eredmények felhasználásával mindenki számára elérhető formában közölje a forrásokat, mintegy „leváltva” ezzel a korábbi munkákat. A HKÍF – akárcsak a MEH – a szöveghelyeknek csak a magyar fordítását hozza, a közölt kútfők száma azonban jóval meghaladja a korábbiakat. A kötetben a muszlim forrásokat Zimonyi István gondozta. A fordítások – más kutatók, például Blaskovics József, Czeglédy Károly, Elter István, Ivanics Mária, Zimonyi István mellett – nagyrészt Kmoskó Mihály munkái. Itt kerültek először publikálásra olyan szemelvények, amelyek teljes terjedelmükben abban a sorozatban jelennek meg, amelyek darabja a recenzált kötet.

Kmoskó Mihály (1876-1931) a dualizmus és az első világháború utáni korszak jelentős magyar orientalistája volt. Tanulmányokat folytatott Bécsben, Bejrutban, Palesztinában, Londonban és Párizsban. Szakterületén belül főképpen ószövetségi szentírástudománnyal, ékirodalommal, őskeresztény szír és középkori arab irodalommal foglalkozott. 1907-ben a budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem magántanárává, majd Berger János halála után az Ószövetség és Héber Nyelv Tanszék vezetőjévé nevezték ki. 1914-ben innen került a Hittudományi Karon működő Keleti Nyelvek Tanszéknek az élére. Az I. világháború alatt és azt követően nem idegenkedett a politikai szerepvállalástól sem. 1916-ban Kis-Ázsiában és Palesztinában járt, és a központi hatalmak oldalán harcoló Török Birodalomban katolikus misszionáriusi munkát vizsgálta. A Tanácsköztársaság idején az 1918-19-ben a Hittudományi Kar dékánjaként is dolgozó Kmoskó tartva attól, hogy mint antiszemita érzelmű személyt241 felelősségre vonják, elhagyta hivatalát. Goldziher Ignác halála után (1923) a Bölcsészeti Karon működő Keleti Nyelvek Tanszékének az élére került, és még ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1931. április 8-án érte a halál.242

Az I. világháború elvesztése és a trianoni béke sokkhatásként érte a magyar társadalmat. Ami azonban politikai értelemben katasztrófa volt, az a tudomány számára új kihívást jelentett. Hóman Bálint bírta rá Kmoskót, hogy készítse el a honfoglalás előtti magyarságra vonatkozó muszlim források modern fordítását.243 A munkát Kmoskó el is végezte, de halála megakadályozta a mű megjelenését. A II. világháború utáni magyar politikai helyzetben pedig az antiszemita cikkeket is publikáló szerző munkája nem talált kiadóra.

Az, hogy most egyáltalán megjelenhetett, a Magyar Õstörténeti Könyvtár sorozat szerkesztőjének, Zimonyi Istvánnak az érdeme, aki a fordításokat tudományos szempontból értékelve – félretéve a szerző politikai nézeteit – a méltatlanul kéziratban hagyott művet sajtó alá rendezte.

A szóban forgó munka – akárcsak a MHK és a MEH – tág értelemben, a kelet-európai steppén és annak környezetében élő népekre vonatkozó források feldolgozását tűzte ki céljául. Ez alapján lehetőség lesz arra, hogy a magyarokra vonatkozó források mellett a szomszédságukban élő népekre (ruszok, szlávok, bizánciak stb.) vonatkozó adatok is bekerüljenek a magyar tudományos köztudatba. Kmoskó Mihály fontosnak tartotta, hogy a forrásokból a magyarokra vonatkozó részek ne kiemelve, hanem a tágabb szövegkontextusban meghagyva kerüljenek kiadásra.244 Módszerének helyességét az idő igazolta. A magyar őstörténet majd minden területén csak az analógiák, a más, a magyarság környezetében élő vagy a magyar néphez hasonló gazdasági, társadalmi formációban élő népekre vonatkozó forrásanyag ismeretében léphetett előre a kutatás. Mivel a korszerű szövegkiadások szükségtelenné tették, e munka sem vállalkozott az eredeti szövegek kritikai kiadására, és csak azok fordításait közli.

Nemcsak a publikálás szempontja teszi igen jól használhatóvá e sorozatot, hanem a források mennyisége is. Azt, hogy mennyivel bővebb a korábban magyarul megjelent hasonló feldolgozásokhoz képest, jól mutatja a közölt szerzők, illetve művek száma. Kuun munkája hét muszlim szerző műveiből tartalmaz részleteket, Czeglédy ezek közül öt forrásból fordított újra részleteket. A HKÍF-ben majd negyedszáz muszlim forrás fordítása található, amelynek közel fele Kmoskó munkája. A most megjelent kötettel elkezdődő sorozatban Kmoskó Mihály közel negyven szerző (illetve mű) szövegéből válogatva, ezer oldalt meghaladó fordítása kerül kiadásra. A fordításokhoz csak ebben a kötetben közel 900 jegyzet tartozik.

A kötet legnagyobb „hibája”, hogy – tudománytól távol álló okok miatt – nem jelenhetett meg korábban. Mára ugyanis eredményei bizonyos források esetében korrekcióra szorulnak. A Kmoskó Mihály halála óta eltelt több mint fél évszázadban nem kevés, a magyar őstörténet számára is nagy jelentőségű kézirat került publikálásra (pl.: Hudúd al-Álam, Marvazi, Ibn Hajján). Ez szükségessé tette, hogy a szerkesztő az új eredményeket a jegyzetekben jelezze. Emellett a kézirat Kmoskó halálakor még nem volt nyomdakész állapotban. E két ok a szerkesztő munkáját nagyban nehezítette. Zimonyi István állította össze a fejezetek sorrendjét, a szövegben szereplő régies formákat javította, ellenőrizte a szöveg átírásait, és kijavította a kisebb elírásokat. Az adatokat a Kmoskó által használt átírási rendszerről a ma használatos nemzetközire írta át. A kézirat lezárulta után megjelent legfontosabb szakmunkákat lábjegyzetben külön jelöli annak reményében, hogy ezzel csökkenti a kézirat lezárulta és a kiadás között eltelt sok évtizednyi űrből adódó problémákat.

A kötet Zimonyi István előszavával kezdődik, amelyben bemutatja Kmoskó Mihály hagyatékát, és vázolja a kiadás során felmerült nehézségeket. Maga a recenzált kötet három részből áll. Az elsőbe az általános tudnivalók és a régi arab bibliográfiai művek ismertetése került. A második rész a tárgyalandó muszlim szerzők bemutatását tartalmazza. A harmadik pedig maga a szövegek közlése. E kötetbe Ibn Hordádzbeh, Muszlim ibn Abi Muszlim al-Dzsarmi, Szallám tolmács, Ibn al-Fakih al-Hamadani, Kudama, Ibn Ruszta és Harun ibn Jahja beszámolóinak vonatkozó részei kerültek.

Jól használható és magyar nyelven hiányt pótló a szerzők részletes bemutatása. A Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba I:2245 és Oldal Katalinnak a perzsa történeti forrásokat átfogó munkája,246 mivel jegyzetként kerültek kiadásra, nem terjedtek el széles körben. A magyar medievisztika nagy vállalkozása, a korszakot részletesen átfogó magyar szaklexikon, a Korai magyar történeti lexikon (9-14. század)247 pedig csak azokat a szerzőket, illetve műveket tárgyalja, amelyek a magyarsággal közvetlenül kapcsolatba hozhatók.

Kmoskó nemcsak fordításokat adott, hanem a kísérőszövegekben, jegyzetekben a forrásértékükre is részletesen kitért. Ezek között különösen érdekes a Dzsajháni-hagyománnyal kapcsolatos véleménye. E kérdésnek korábban már több tanulmányt is szentelt.248

Kmoskó Dzsajháni név alatt három személyt különböztet meg. Abu-Abdalláh Muhammad ibn Ahmad al-Dzsajháni-t, az apát (továbbiakban Dzsajháni néven őt nevezem); a fiát, Abu-Ali Muhammad ibn Muhammad al-Dzsajháni-t és az unokát, Abu-Abdallah Ahmad ibn Muhammad al-Dzsajháni-t. Mindhárman a számánida emírek mellett miniszteri tisztet töltöttek be. A magyarokra vonatkozó részletek Dzsajháninak a Kitáb al-masálik wa-l-mamálik című földrajzi munkájában találhatók, amely azonban eddig még nem került elő. A mű tartalmát a belőle idéző muszlim írók műveiből rekonstruálhatjuk. A magyar kutatók jórészt Czeglédy Károly nézetét fogadták el, aki azon az állásponton volt, hogy Dzsajháni eredeti műve a Kárpát-medencében élő magyarságról már nem tartalmazott információkat.249 Ezt az álláspontot a nem arabista kutatók jó része is osztotta.

Kmoskó ezzel szemben úgy vélte, hogy Dzsajháninak tudomása volt a 895 utáni viszonyokról is, és tudósításának egyes részletei a Kárpát-medencére vonatkoznak. Ezt támogatja, hogy a számánida államnak létérdeke volt, hogy a steppe népeiről – amennyire csak lehet – naprakész információval rendelkezzen. Ez azt eredményezte, hogy a Dzsajháni művének forrásául szolgáló 9. századi viszonyokra vonatkozó leírásba (amit Kmoskó X-nek nevez) Dzsajháni saját korának, a 10. századnak megfelelő információkat is beleillesztett. Így került a szövegbe az Almis volgai bulgár uralkodóról szóló beszámoló, aki Ibn Fadlán 922-23-as útja előtt a muszlim világban aligha lehetett ismert. Ez alapján azonban a magyarokra vonatkozó rész felső kronológiai határát nem kell szükségszerűen a 9. század végénél meghúznunk. Ha ennek tükrében megvizsgáljuk a magyarokra vonatkozó tudósítást, akkor észrevehetünk olyan részletetek, amelyek a szövegösszefüggést megbontó nyilvánvaló betoldások. Kmoskó feltételezi, hogy ezek között a kárpát-medencei magyarságra vonatkozó információk is találhatók. Ilyen lenne a magyarok lakhelyének leírásakor említett fás, nedves területek, a szlávok magyarok általi rendszeres adóztatása, a magyarok szántóföldjeinek említése és a magyarok területén lévő két folyó szerepeltetése, amelyeket a Dunával, illetve a Tiszával azonosított.

Kmoskó nézete az újonnan megjelent szakmunkákban is nagy figyelmet kapott.250 Anélkül, hogy a kérdésben állást foglalnánk, megállapíthatjuk, hogy Kmoskónak a Dzsajháni- hagyománnyal kapcsolatos régi-új nézetei251 jelentősen módosíthatják a magyarság 9-10. századi történelméről alkotott képet.

Kmoskó Mihály ezen munkája minden bizonnyal a magyar őstörténet legtöbbet forgatott forrásgyűjteményévé fog válni. Dicséret illeti a kiadót is, aki az avar történelemre vonatkozó forrásgyűjtemény252 mellett ezt a hiánypótló sorozatot is megjelenteti. Több mint fél évszázaddal a szerző, Kmoskó Mihály halála után kiadásra került mű időtállónak, magyar viszonylatban páratlannak és követők nélkülinek bizonyult.

Balogh László

233 Szerkesztette: Pauler Gyula, Szilágyi Sándor. Budapest, 1900.

234 Zimonyi hívta fel a figyelmet arra, hogy ehhez a munkához Kuun segítséget kért a kor kimagasló képességű magyar orientalistájától: Goldziher Ignáctól. Goldziher a naplójában említést tett arról, hogy Kuun Géza 1900-ban ismét levelezett vele, amikor a Tibetre vonatkozó muszlim forrásokból készített gyűjteményt (Goldziher I. Napló. Budapest, 1980. 270.) (a továbbiakban: Goldziher). Ez valószínűsíti, hogy Kuun az MHK számára készített fordításainál is konzultált Goldziherrel (Zimonyi István. Kmoskó Mihály és a magyar őstörténet. Õstörténet és nemzettudat 1919-193. Szerkesztette: Kincses Nagy Éva. Szeged, 1991. 91.) (a továbbiakban: Zimonyi). Ezt támogatja az is, hogy Goldziher maga is barátai közé sorolja naplójában Kuunt (Goldziher 278., 286.).

235 Marquart, J.: Osteuropäische und Ostasiatische Streifzüge. Leipzig, 1903.; Kmoskó M.: Gardîzî a törökökről. Századok, 1927. 150-151. (a továbbiakban: Kmoskó)

236 A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Szerkesztette: Györffy György. Budapest, 1958.

237 MEH 5.

238 Czeglédy, Károly: Monographs on Syriac and Muhammadan Sources in the Literary Remains of M. Kmoskó. Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae, 1954. 19-91.

239 Czeglédy K.: A magyar őstörténelem írott forrásainak készülő új kiadásáról. In: Magyar őstörténeti tanulmányok. Szerkesztette: Bartha Antal, Czeglédy K., Róna-Tas András. Budapest, 1977. 323-325.

240 A honfoglalás korának írott forrásai. Szerkesztette: Kristó Gyula. Szeged, 1995. E kötetnek a folytatása is megjelent 1999-ben Szegeden Az államalapítás korának írott forrásai címmel (szerkesztette: Kristó Gyula).

241 Legjellegzetesebb terméke ilyen irányú munkásságának a Zsidó lélek – sémi lélek című cikksorozata, amely 1918-ban a Cél című folyóiratban jelent meg.

242 Mindeddig a legteljesebb életrajzi összefoglalás Pataky Arnold tollából jelent meg (Emlékbeszéd Kmoskó Mihály rendes tag felett. A Szent István Akadémia Emlékbeszédei. II. kötet 6. szám. Budapest, 1937.). Rövid munkája azonban bibliográfiai adatok terén több pontatlanságot is tartalmaz. Az általa idézett cikkcímek helyesen: Sémi lélek – zsidó lélek (7, 9) helyett Zsidó lélek – sémi lélek, A sémi népek ősvallása (8) helyett A sémi népek ősvallásának főbb problémái, A Commissio Biblica döntvényei a Genezis három első fejezetének értelmezéséről (9) helyett A «Commissio Biblica» döntvényei a Genezis első három fejezetének értelmezéséről, Hol feküdt a paradicsom? (9) helyett Hol volt a Paradicsom?

243 Zimonyi 91.

244 Zimonyi 91-92.

245 A Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba I:2. Szerkesztette: Hajdú Péter., Kristó Gy., Róna-Tas A. Budapest, 1976.

246 Oldal Katalin.: Bevezetés a perzsa történeti forrásokba a Számánidáktól a mongol korig (X-XV. sz.). Szeged, [1987]

247 Korai magyar történeti lexikon (9-14. század). Főszerkesztő: Kristó Gyula. Szerkesztette: Engel Pál., Makk Ferenc. Budapest, 1994.

248 Kmoskó 149-171; Mohommed Al-cAufi anekdótagyűjteménye negyedik részének XVI. fejezete. Történelmi Szemle, 1929. 14-54.

249 Czeglédy azonban két publikációjában is összecserélte Bakri és Ibn Ruszta szövegét (A magyarság Dél-Oroszországban. In: A magyarság őstörténete. Szerkesztette: Ligeti Lajos. Budapest, 1943. 108.; A IX. századi magyar történelem főbb kérdései. Magyar Nyelv, 1945. 36-37.). Váczy Péter, aki ezekből csak egyet vett észre, egyszerű nyomdahibára gondolt (A korai magyar történet néhány kérdéséről. Századok, 1958. 301.). A másodszori előfordulás esetén azonban erről már nem lehet szó.

250 Kristó Gy.: A magyar állam megszületése. Szeged, 1995.; Kristó Gy.: A honfoglaló magyarok életmódjáról (Írott források alapján). In. Kristó Gy.: Honfoglalás és társadalom. Budapest, 1996. 7-64.

251 E nézetének legfontosabb elemeit már 1927-ben publikálta: Kmoskó 158-171.

252 Szádeczky-Kardoss Samu.: Az avar történelem forrásai 557-től 806-ig. Budapest, 1998.

Szeged, 2000.07.01.

Ugrás a lap tetejére