Nótári Tamás

  1. Plut. Cato min. 21.3.

  2. Mur. 51.

  3. Mur. 43-46.

  4. Adamietz: Marcus Tullius Cicero - Pro Murena. Mit einem Kommentar herausgegeben von J. Adamietz. Darmstadt, 1989. 1. (a továbbiakban: Adamietz)

  5. Mur. 79.82.

  6. A Catilina összeesküvéshez bővebben lásd Drexler, H.: Die Catilinarische Verschwörung. Darmstadt, 1976.

  7. Flacc. 98. dom. 134.

  8. Fuhrmann: Marcus Tulliis Cicero. Sämtliche Reden, Bd. 2. Eingeleitet, übersetzt und herausgegeben von M. Fuhrmann. Zürich-Stuttgart, 1970. 295. A pro Murena szerkezetének bővebb elemzéséhez lásd Classen, J.: Die geleugnete Wählerwerbung - Die Rede für Murena, in Recht - Rhetorik - Politik. Untersuchungen zu Ciceros rhetorischer Strategie. Darmstadt, 1985. 120 és köv. (a továbbiakban: Classen)

  9. Brut. 150. Aetates nihil aut non fere multum differunt.

  10. Mur. 16. Pater fuit equestri loco, avus nulla industrior laude celebratus.

  11. Brut. 151. Postea una Rhodum ille etiam profectus est, quo melior esset et doctior; at inde ut rediit, videtur mihi in secunda arte primus esse maluisse quam in prima secundus.

  12. Mur. 18.

  13. Mur. 35.42.; Kübler: Sulpicius Rufus. RE II. 7. 1938. 51.

  14. Servius Sulpicius Rufus jogászi pályája eredményeiként a következők emelhető ki: teljességgel szakított a múlt pontifikális tradícióival, a ius civile mellett a ius praetoriumot is tudományos igénnyel művelte, széles körben felhasználta a dialektika módszerét, Scaevola kazuisztikája helyett a teóriára helyezte a fő hangsúlyt; ő teremtette meg az első valóságos jogi iskolát, ezzel és 180 könyvből álló életművével igen jelentős hatást fejtett ki az utókorra. Pólay E.: Publius Mucius et Brutus... fundaverunt ius civile. AUSz, 1962. 45.

  15. Plut. Cato min. 49.2., Dio Cass. 40.58.3.

  16. 51-ben Caelius így ír Sulpiciusról egy Cicerónak küldött levelében: Fam. 8.10.3., Nosti Marcellum, quam tardus et parum efficax sit, itemque Servius quam cunctator.

  17. Phil. 9,10. Omnes ex omni aetate, qui in hac civitate intelligentiam iuris habuerunt, si unum in locum conferantur cum Ser. Sulpicio non sint comparandi. Nec enim ille magis iuris consultus quam iustitiae fuit.

  18. Phil. 9,15-17.

  1. Adamietz 5.

  2. Mur. 43.

  3. Lucius Licinius Murenáról bővebben lásd Münzer 446-449.

  4. Münzer 446., Mur. 11.

  5. Mur. 18.

  6. Mur. 20.89.

  7. Mur. 35-41.53.

  8. Mur. 17. generis novitas

  9. Adamietz 15.

  10. Adamietz 18.

  11. Münzer 449.

  12. Adamietz 19.

  13. Fest. 5.16. circumeundo supplicandoque; Varro ling. 5.28. qui populum candidatus circumit, amit.

  14. Liv.4.25. ne cui album in vestimentum addere petitionis liceret causa. Megjegyzendő viszont, hogy ezen ragyogóvá tett ruha viselőjének megnevezése [candidatus] jelenti ma is jónéhány nyelven a hivatalra pályázó nevét [candidate, Kandidat, le candidat].

  15. Liv.17.15. nundinas et conciliabula adire

  16. Plaut. Trin. 1033. ambitio iam more sancta est, libera est a legibus

  17. Sull. 4.11.

  18. Mommsen, Th.: Römisches Strafrecht. Leipzig, 1899. 866. (a továbbiakban: Mommsen)

  19. Liv. 40.19.11. Legem de ambitu consules ex auctoritate senatus ad populum tulerunt.

  20. Liv. perioch. 47. lex de ambitu lata

  21. Mommsen 867.

  22. Kunkel, W.: Quaestio. In: Kleine Schriften. Weimar, 1974. 75. (a továbbiakban: Kunkel)

  23. 116-ban a 115-ös év egyik consulatusi tisztségét M. Aemilius Scaurus nyerte el, mire őt a vesztes
    P. Rutilius Rufus ambitussal vádolta. Ezt követően Aemilius Scaurus is így járt el Rutilius Rufusszal szemben - az ügy mindkettejük számára felmentő ítélettel ért véget. Bővebben ehhez lásd Gruen,
    E. S.: Roman Politics and the Ciminal Courts 149-78 B. C., Cambridge, 1968. 120-122.

  24. Kunkel 62.

  25. Mur. 46.67., Dio Cass. 36.38.

  26. Dio Cass. 36-38.

  27. Sull. 22.63.

  28. Dio Cass. 36-38.

  29. Mur. 3.

  30. Dio Cass. 37.29.

  31. Adamietz 26.

  32. Adamietz 27. Letztich fand der ambitus eine wirkliche Grenze nur in den beschränkten finanziellen Möglichkeiten der Kandidaten.

  33. imp. Cn. Pomp. 6. gloria, quae vobis a maioribus magna in omnibus rebus, tum summa in re militari tradita est

  34. imp. Cn. Pomp. 42. Iam quantum consilio, quantum dicendi gravitate et copia valeat, in quo ipso inest quaedam dignitas imperatoria, vos, Quirites, hoc ipso ex loco saepe cognovistis.

  35. off. 2.45. prima est igitur adulescenti commendatio ad gloriam, si qua ex bellicis rebus comparari potest

  36. off. 1.74. sed cum plerique arbitrentus res bellicas maiores esse quam urbanas, minuenda est haec opinio

  37. off. 1.74. vere autem si volumus iudicare, multae res extiterunt urbanae maiores clarioresque quam bellicae

  38. off. 1.77. Illud autem optimum est, in quod invadi solere ab improbis et invidis audio: Cedant arma togae concedant laurea laudi!

  39. off. 1.78. Sunt igitur domesticae fortitudines non inferiores militaribus; in quibus plus etiam quam in his operae studiique ponendum est.

  40. Az irodalomban fellelhető főbb nézetek áttekintését lásd Hamza G.: Cicero és a jogtudomány kapcsolatának kérdései. In: Jogtörténeti Tanulmányok V. 1983. 59. (a továbbiakban: Hamza 1983.), a Corpus Ciceronianum máig legjobb jogi feldolgozása: Costa, E.: Cicerone giureconsulto I-II. Bologna, 1927.

  41. Fam. 13.21.1.

  42. Fam. 7.17.3.

  43. Top. 1.

  44. Top. 64.

  45. Mur. 25.

  46. Mur. 29.

  47. Hamza 1983. 60.

  48. Top. 51. "Nihil hoc ad ius; ad Ciceronem" inquiebat Gallus noster.

  49. Nörr. 50.

  50. Hamza: Cicero és a római jog. Antik Tanulmányok, 1981. 149. (a továbbiakban: Hamza 1981.)

  51. Nörr. 50.

  52. D. 32.65.4.

  53. D. 50.16.223.2.

  54. D. 1.2.2.38.

  55. D. 42.4.7.4., D. 48.4.8., D.48.19.39., D.. 50.16.96.pr.

  56. Hamza 1981. 150.

  57. Lael. lásd Ego autem a patre ita eram deductus ad Scaevolam sumpta virili toga, ut, quoad possem et liceret, a senis latere numquam discederem... quo mortuo me ad pontificem Scaevolam contuli, quem unum nostrae civitatis et ingenio et industria praestatntissimum audeo dicere.

  58. Verr. 3.27.

  59. prov. 40.

  60. off. 3.60.

  61. Brut. 151. videtur mihi in secunda arte primus esse maluisse quam in prima secundus, vö. Mur. 29.

  62. a perfectus oratorhoz bővebben lásd Barwick, K.: Das rednerische Bildungsideal Ciceros. Berlin, 1963.

  63. De orat. 1.75. Tua autem oratio fuit eius modi, non ut ullam artem doctrinamve contemneres, sed ut omnis comites ac ministraces orationis esse diceres.

  64. De orat. l.185. Nam si esset ista cognitio iuris magna atque difficilis, tamen utilitatis magnitudo deberet homines ad suscipiendum discendi laborem impellere: sed... non dicerem hoc audiente Scaevola, nisi ipse dicere soleret nullius artis sibi faciliorem cognitionem videri.

  65. Brut. 322.

  66. Flacc. 35.

  67. A magyarázatok elkészítésénél és a szöveghelyek összeállításánál elsősorban Adamietz, Bürge, Classen és Koch - Landgraf munkáit használtuk fel. Bürge, A.: Die Juristenkomik in Ciceros Rede Pro Murena. Zürich, 1974. (a továbbiakban: Bürge); Koch - Landgraf: Ciceros Rede für L. Murena, erklärt von H. A. Koch-G. Langraf, Leipzig, 1885.

  68. vigilas tu de nocte; a szellemi tevékenység, tanulás ideje már az ókorban is gyakran az éjszaka volt: Brut. 308 at vero ego hoc tempore omni noctes et dies in omnium doctrinarum meditatione versabar; Phil. 2,20 et tamen omni genere monumentorum meorum perfecisse operis subsicivis, ut meae vigiliae meaeque litterae et iuventuti utilitatis et nomini Romano laudis aliquid adferrent; Cicero Demosthenes példáját is említi: Tusc. 4,44 cui non sunt auditae Demosthenis vigiliae? qui dolere se aiebat, si quando opificum antelucana victus esset industria. A jogászhoz hasonlóan a patronusnak is korán kellett kelnie a cliensek salutatiója miatt, Cicero érezhetően nem rajongott e szokásért; Att. 1,18,1 itaque cum bene completa domus est tempore matutino, cum ad forum stipati gregibus amicorum descendimus, reperire ex magna turba neminem possumus quocum aut iocari libere aut suspirare familiariter possimus; a vigilatio iurisconsultorumról a jogi források is hírt adnak: Cod.Th. 6,35,7 quique inter agentes in rebus plenum vigiliarum munus exercent; Cod. 3,35, pr.observatio testamentorum est multis vigiliis excogitata.

  69. te gallorum, illum bucinarum cantus exsuscitat; az advocatus köztudottan az első kakasszóra kel: Hor. sat. 1,1,9 agricolam laudat iuris legumque peritus, sub galli cantum consultor ubi ostia pulsat; Hor. epist. 2,1,10 Romae dulce diu fuit et sollemme reclusa mane domo vigilare, clienti promere iura; Mart. 4,8,1 prima salutantes atque altera conterit hora, exercet raucos tertia causidicos; - Cicero tehát példáit a hallgatóság számára is jól ismert területről, Róma mindennapi életéből veszi. A bucina megfúvása nem csupán a támadás megkezdésének (Serv.Aen. 11,474 bucina insonans sollicitudinem ad bella denuntiat... proelium autem tubae indicant), hanem a napszakok s általában az idő múlásának
    a jelzésére is szolgált a katonai életben: Liv. 7,35,1 ubi secundae vigiliae bucina datum signum esset; Petron. 74,2 gallus gallinaceus cantavit 'non sine causa' inquit 'hic bucina signum dedit.'

  70. tu actionem instituis, ille aciem instruit az actionem instituere jogi terminus vö. Gai. D. 9,4,1 Noxales actiones appellantur, quae non ex contractu, sed ex noxa atque maleficio servorum adversus nos instituuntur. Paul. D. 11,1,12,1 Exeptionibus, quae 'institutis in iudicio contra reos actionibus' opponuntur - az actionem inferre ill. actionem intendere szinonimája. Az aciem instruere katonai kifejezés: Caes. Gall. 2,8,3 loco ad aciem instuendam natura opportuno.

  71. tu caves ne tui consultores, ille ne urbes aut castra capiantur; a preklasszikus jogtudomány korára a jogtudósi tevékenység négy iránya elkülönült: cavere, agere, consulere, respondere - ezek közül Cicero hármat említ: de or. 1.48.212. Sin autem quaereretur, quisnam iuris consultus vere nominaretur, eum dicerem, qui legum et consuetudinis eius, qua privati in civitate uterentur, et ad respondendum et ad agendum et ad cavendum peritus esset. A cavere tevékenységi körben a jogtudós kioktatta a feleket az alkalmazandó formulák tekintetében. (Brósz - Pólay - Földi - Hamza: A római jog története és institúciói. Budapest, 1996. 86., e jogtudósi tevékenységhez bővebben lásd Pólay E.: A római jogászok gondolkodásmódja. Budapest, 1988. 68. és köv. (a továbbiakban: Pólay 1988.). A cavere terminust Cicero a jogászokkal folytatott tréfálkozásban többször használja: fam. 3,1,3 L. Valerium iureconsultum valde tibi commendo, sed ita etiam, si non est iure consultus; melius enim ei cavere volo quam ipse aliis solet; fam. 7,6,2 (Trebatiusnak írja) tu, qui ceteris cavere didicisti, in Britannia ne ab essedariis decipiaris caveto. A capere törvény előtti csalást, becsapást is jelent decipere értelemben vö. Plaut. Capt. 255 qui cavet ne decipiatur vix cavet quom etiam cavet; etiam quom cavisse ratus est saepe is cautor captus est; off. 3,70 UTI NE PROPTER TE FIDEMVE TUAM CAPTUS FRAUDATUSVE SIM. (Cicero itt egy régi formulát idéz.)

  72. ille tenet et scit ut hostium copiae, tu ut aquae pluviae arceantur; a tenere itt a scire megerősítő értelmű szinonimája lásd Hoffmann, J. B. - Szantyr, A.: Lateinische Syntax und Stilistik. München, 1965. 787. Handbuch der Altertumswissenschaft II. 2. 2. (a továbbiakban: Hoffmann - Szantyr): Plaut. Capt. 697 nunc ego teneo, nunc scio, quid hoc sit negotii. Az aquam pluviam arcere az actio aquae pluviae arcendaere utal, amellyel a szomszédnak az esővíz természetes lefolyását gátló létesítményei, épületei ellen lehetett védekezni, ennek alapján in integrum restitutio, kártérítés és cautio volt követelhető (Brósz - Pólay - Földi - Hamza 348., bővebben lásd D.39.3., és Sargenti, M.: L'actio aquae pluviae arcendae, Milano, 1940.)

  73. ille exercitatus est in propagandis finibus tuque in regendis; utalás az actio finium regundorumra, az osztási keresetek egyikére; ugyanis a telkeket eredetileg öt lábnyi confinium választotta el egymástól, amennyiben ezt illetően vita merült fel (controversiae de fine), úgy ezen actiót vették igénybe (e jogintézményre már a XII táblás törvény is utal - VII.2.) Cicero másutt mint a jelentéktelen tyúkpör iskolapéldáját említi: Caecin. 36 qui de fossis, de cloacis, de minimis aquarum itinerumque controversiis interdicit, is repente obmutescet, in atrocissima re quid faciat non habebit? Cicero eddigi példái igen kézenfekvőek s a bírák számára ismertek, kettőt a mindennapi római életből, kettőt a törvényszéki nyelvből, kettőt pedig az ismert actiók köréből említ, megadván ezzel a keretet, amelyben a bírákkal és a hallgatósággal a továbbiakban az ügyet láttatni kívánja (Bürge 91.).

  74. filiolam; Cicero Serviusnak és a jogtudománynak a kapcsolatával már-már családi idillt fest - az iróniát természetesen világosan ki lehet hallani, ezen deminutivum a leveleken kívül csupán egyetlen helyen lelhető fel az egész Corpusban: div. 1,103 L. Paulus ... ut ... domum ad vesperum rediit, filiolam suam Tertiam, quae tum erat admodum parva, osculans animum advertit tristiculam. 'quid est' inquit' mea Tertia, quid tristis es?' 'mi pater' inquit 'Persa perit.' (Persa - a kutya neve.)

  75. istud nescio quid; köznyelvi kifejezés, amelyet a későbbiekben a költői nyelv is átvett: Hor. carm. 3,24,64 tamen curtae nescio quid semper abest rei. A megvetést mind az istud, mind pedig a iurisprudentiához némiképp méltatlan nescio quid is érzékelteti, vö. Tull. 49 non visum esse maioribus nostris tam indignum istuc nescio quid quam tu putas, hominem occidi.

  76. praeclarum aliquid; a praeclarum iróniát rejt magában, ugyanis a substantivum előtt áll, tehát szubjektív ítéletet fejez ki - ha csupán objektíven kívánna tényt megállapítani, az adiectivum az aliquid után állna ( Hoffmann - Szantyr 406. Dieses Stellungsgesetz galt in der Vokssprache von Anfang an und ist im späteren Vulgärlatein und Romanischen streng durchgeführt.), vö. Balb. 20 o praeclarum interpretem iuris, auctorem antiquitatis; Tusc. 1,49 praeclarum autem nescio quid adepti sunt, quod didicerunt se, cum tempus mortis venisset, totos esse perituros. quod utita sit ... quid habet ista res aut laetabile aut gloriosum? Arch. 15 cum ad naturam eximiam et inlustrem accesserit ratio quaedam conformatioque doctrinae, tum illud nescio quid praeclarum ac singulare solere exsistere.

  77. aliis ego te virtutibus, continentiae, gravitatis, iustitiae, fidei, ceteris omnibus, consulatu et omni honore sempter dignissimum iudicavi; a hosszú felsorolásban nem lelhető fel az irónia nyoma, barátjának - perbeli ellenfelének - erényeit őszintén elismeri és magasztalja - ezen eljáráshoz vö. de orat. 2,182: valet igitur multum ad vincendum probari mores et instituta et facta et vitam eorum, qui agent causas, et eorum, pro quibus, et item improbari adversariorum, animosque eorum, apud quos agetur, conciliari quam maxime ad benevolentiam cum erga oratorem tum erga illum, pro quo dicet orator. conciliantur autem animi dignitate hominis, rebus gestis, existimatione vitae; ... itaque eadem sunt in adversarios ex contrario cenferenda; Caecin. 28, senator populi Romani splendor ordinis, decus atque ornamentum iudiciorum, exemplar antiquae religionis, Fidiculanius Falcula. Felsorolja a rómaiak számára fontos erényeket: continentia (Verr. 3,4; Q.fr. 1,1,8); gravitas (Att. 1,16,8; Cael. 28; 40); s amelyek
    a jogtudós számára kiváltképp fontosak: iustitia és fides (Heinze, R., Fides, Hermes 64. és köv., uő. 140., Vom Geist des Römertums, hsg. von E. Burck, Stuttgart ,1960. 59. és köv., Schulz, F.: Prinzipien des römischen Rechts. München-Leipzig, 1934. 151 és köv. (a továbbiakban: Schulz)).

  78. operam perdidisti; sententia, amellyel Plautusnál gyakorta találkozunk (Poen. 332.), Cicero többször él leveleiben is az operam et oleum perdere fordulattal (fam. 7,1,3; Att. 2,17,1); vö. de orat. 1,234 veritus es, nisi istam artem oratione exaggerasses, ne operam perdidisses.

  79. nullam esse in illa disciplina munitam ad consulatum viam; ezen kijelentést egyértelműen s kizárólag az adott helyzet indokolta, ugyanis Cicero szeme előtt is jónéhány ellenpélda lebeghetetett, így például
    a két Scaevoláé, Manius Maniliusé és Aelius Sextusé, akik mind neves jogtudósok voltak és a consuli tisztséget is betöltötték. Ugyanakkor igaz az, hogy Cicero korában, illetve később egyre kevesebb jogász akarta és tudta a consuli méltóságot elérni. (Kunkel, W.: Herkunft und soziale Stellung der römischen Juristen. Köln - Graz - Wien, 1967. 50.)

  80. et admirabilem dignitatem et pergratam utilitatem debent habere; a rómaiak számára a dignitasnak különböző fokai voltak: Cluent. 150 deinde quis umquam hoc senator recusavit ne, cum altiorem gradum dignitatis beneficio populi Romani esset consecutus, eo se putaret durioribus legum condicionibus uti oportere? ... converte nunc ad equestrem ordinem atque in ceteros ordines easdem vitae condiciones; ... putant enim minus multos sibi laqueos legum et condicionum ac iudiciorum propositos esse opotere qui summum locum civitatis aut non potuerunt ascendere aut non petiverunt; fam. 10,6,2: crede igitur mihi, Plance, omnis, quos adhuc gradus dignitatis consecutus sis (es autem adeptus amplissimos), eos honorum vocabula habituros, non dignitatis insignia. A szónok számára is kívánatos, hogy az általa védett ügy vagy dignitasszal vagy utilitasszal bírjon, (vagy ha lehet mindkettővel); de orat. 2,207 enitendum est, ut ostendas in ea re, quam defendas, aut dignitatem inesse aut utilitatem. Phil. 2.20. me nec rei publicae nec amicis umquam defuisse, et tamen omni genere monumentorum meorum perfecisse operis subsicivis ut meae vigiliae meaeque litterae et iuventuti utilitatis et nomini Romano laudis aliquid adferrent.

  81. summa dignitas est in iis militari laude antecellunt; amint láthatjuk, ezen kijelentés korántsem felel meg Cicero értékrendjének, ám feladata e perben a védelem s nem elsődlegesen saját véleményének hangoztatása - vö. de orat. 2,168 si omnes, qui rei publicae consulunt, cari nobis esse debent, certe in primis imperatores, quorum consiliis, virtute, periculis retinemus et nostram salutem et imperi dignitatem.

  82. gravis etiam illa est et plena dignitatis dicendi facultas; itt hirtelen abbamarad a res militaris dicsérete,
    a továbbiakban a harcot az eloquentia teréről folytatja, itt több tapasztalattal és nagyobb hitellel tud szólni.

  83. et senatus et populi et eorum qui res iudicant mentes permovere; a docere, a delectare és a conciliare ill. permovere a szónok alapvető feladatai vö. Brut. 82 is (sc. Galba) princeps ex Latinis illa oratorum propria et quasi legitima opera tractavit, ut egrederetur a proposito ornandi causa, ut delectaret animos, ut permoveret, ut augeret rem ut miserationibus, ut communibus locis uteretur; 185 tria sunt enim ... quae sint efficienda dicendo: ut doceatur is, apud quem dicetur, ut delectetur, ut moveatur vehementius; orat. 69 erit igitur eloquens ... is qui in foro causisque civilibus ita dicet, ut probet, ut delectet, ut flectat. probare necessitatis est, delectare suavitatis, flectere victoriae; de orat. 2,121 ducatur oratio, ut et concilientur animi et doceantur et moveantur; 310 et quoniam, quod saepe iam dixi, tribus rebus homines ad nostram sententiam perducimus, aut docendo, aut conciliando aut permovendo; opt. gen. 3 optimus est enim orator, qui dicendo animos audientium et docet et delectat et permovet. docere debitum est, delectare honorarium, permovere necessarium. Hasonlóképpen megemlíti a három színteret, ahol a szónok tevékenykedik: a senatust, a népgyűlést és a törvényszéket.

  84. tribunicios furores; az optimaták nézetének megfelelően jellemzi a néptribunusok tevékenykedését, vö. red. in sen. 11; Rab.perd. 22; Planc. 86; dom. 113; 123) Gelzer, M.: Die Nobiliät der römischen Republik. In: Kleine Schriften Bd. 1. Wiesbaden, 1962. (a továbbiakban: Gelzer).

  85. homines saepe etiam non nobiles consulatum censecuti sunt; Cicero ismét Murena származását érinti, amit Servius - maga is homo novus - annak szemére vetett. Saját pályáját, amelyet homo novusként befutott, nem csekély büszkeséggel említi e beszédben is: 17 cum vero ego tanto intervallo claustra ista nobilitatis refregissem, ut aditus ad consulatum posthac sicut apud maiores nostros fuit. - Ezen karrier, noha nem példátlan, ám felettébb ritka volt, ugyanis a köztársaság utolsó három századának hatszáz consula között csupán tizenöt homo novus volt található (Gelzer 162.).

  86. cum haec eadem res plurimas gratias, firmissimas amicitias, maxima studia pariat; a gratia a római közélet sine qua nonja, ezzel a politikusnak feltétlenül rendelkeznie kellett hívei és a nép körében (Bürge 101.): inv. 2,161 gratia, in qua amicitiarum et officiorum alterius memoria et remunerandi voluntas continetur; off. 1,48 nullum enim officium referenda gratia magis necessarium est. - Nem nélkülözhető
    a gratia egy-egy tisztség megszerzésénél sem: Planc. 9 non enim comitiis iudicat semper populus, sed movetur plerumque gratia; 47 ut ego doceo gratiosum esse in sua tribu Plancium. Noha a gratia megszerzéséhez használt módszereket ma olykor a korrupció körébe sorolnánk (Att. 1,16,12 neque gratia pugnat sed quibus Philippus omnia castella expugnari posse dicebat in quae modo asellus onustus auro posset ascendere.), feltétlenül különbséget kell tenni a római közéletben a gratia és a vesztegetés között (Bürge 103.). Ezen erős társadalmi összefonódás nélkül a római jogrend számos intézménye, így
    a mandatum, a negotiorum gestio, a mutuum, a commodatum stb. működésképtelenné vált volna (Schulz 106.), s ha a gratia és az amicitia nem kötötte volna össze a római vezető köröket, úgy a birodalom kormányzásához jóval nagyobb közigazgatási apparátusra lett volna szükség (Bürge 103.).

  87. tenui scientia; a iurisprudentia tenuitasa nem tekintélyéből, hanem egyrészt az egységes rendszert és rendező elveket nélkülöző kazuisztikából (a joganyag filozófiai elvek szerint történő rendszerezésére tett kísérletet Cicero De iure civili in artem redigendo című - azóta elveszett - művében), másrészt azon dolgok jelentéktelen voltából eredt, amivel e tárgy foglalkozott. A felölelt anyag csekély voltából következik, hogy igen könnyen megtanulható leg. 1,14 id (sc. ius civile) autem in cognitione tenue est, in usu necessarium.

  88. res enim sunt parvae; res, tehát mindaz, aminek a iurisprudentiához köze van, nemcsak a törvények, hanem az eszközök és a módszerek, amellyel a jogászok (Mur. 38. verborum interpretes) dolgoznak (Bürge 105.), vö. leg. 1,14 summos fuisse in civitate nostra viros, qui id (sc. ius civile) interpretari populo et responsitare soliti sint, sed eos magna professos in parvis esse versatos. quid enim est tantum quantum ius civitatis? quid autem tam exiguum quam est munus hoc eorum qui consuluntur?

  89. etiam si apud maiores nostros fuit in isto studio admirationis; ezen véleményt még Antonius a De oratore azon szereplője is jóváhagyja, akinek igen csekély véleménye van a jogtudományról, illetve annak
    a szónok számára fennálló hasznosságáról: de orat. 1,235 sit sane (sc. iuris scientia) tanta quantam tu illam esse vis - etenim sine controversia et magna est et late patet et ad multos pertinet et summo in honore semper fuit et clarissimi cives ei studio etiam hodie praesunt. Apud maiores nostros - Cicero itt feltehetően a Fasti nyilvánosságra hozatala előtti időkről beszél.

  90. enuntiatis vestris mysteriis; a köznyelvből merített tréfás fordulat vö. de orat. 1,206: illa dicendi mysteria enuntiet. Tusc. 4,55 ne rhetorum aperiamus mysteria; ac. 2,60 qua sunt tandem ista mysteria ...?; Att. 4,17,1 quae tantum habent mysteriorum ut eas ne librariis quidem fere committamus. A görög mysteriis használata itt nem volna feltétlenül szükséges. A beszédekben a görög kifejezések gyakorta iróniát sugallnak vö. Cluent. 60 architechtum sceleris; dom. 24 ipse archipirata cum grege praedonum impurissimo; Verr. 3,50 pseudothyros; Verr. 3,50 ut in curia Syracusis, quem locum illi "buleuterion" nomine appellant. A mysteriis már az ezt követő csevegő-anekdotázó hangú elbeszéléshez képez átvezetést (Adamietz 136.). (Cicero "görögségéhez" bővebben lásd Tegyey I: Cicero és a görög nyelv. In: Hereditas Ciceroniana. Debrecen, 1995.).

  91. Posset agi lege necne pauci quondam sciebant; fastos enim volgo non habebant; Cicero a Fasti nyilvánossá tétele előtti időszakról beszél. A következő elbeszélés négy rövid tőmondata mintegy dokumentumszerű képet kíván nyújtani a Fasti nyilvánosságra hozataláról. Azon kijelentéssel, hogy a pontifexek ezen tudásanyagot saját befolyásuk növelése érdekében tartották titokban, általánosan elterjedt és elfogadott véleményt ismétel meg Cicero: de orat 1.186. Quod quidem certis de causis a plerisque aliter existimatur: primum, quia veteres illi, qui huic scientiae praefuerunt, obtinendae atque augendae potentiae suae causa pervulgari artem suam noluerunt; deinde, postea quam est editum, expositis a Cn. Flavio primum actionibus, nulli fuerunt, qui illa artificiose digesta generatim componerent.; Att. 6.1.8. occultatam putant quodam tempore istam tabulam, ut dies agendi peterentur a paucis; nec vero pauci sunt auctores Cn. Flavium scribam fastos protulisse actionesque composuisse. Tehát Cicerót itt nem gyanúsíthatjuk elfogultsággal, illetve rosszindulattal.

  92. a quibus etiam dies tamquam a Chaldaeis petebatur; az Att. 6.1.8.-ban szereplő ut dies agendi peterentur a paucis-hoz hasonló szerkesztés, a lényegi különbség csupán annyi, hogy míg ott a paucis olvasható, itt a Chaldaeis. Köztudott, hogy Rómában a chaldaeusok nem örvendtek túl nagy megbecsülésnek vö. Cato agr. 5.4. (a vilicusról) haruspicem, augurem, hariolum, chaldaeum, neque consuluisse velit., sőt Kr. e. 139-ben egy SC alapján ki is űzték őket Rómából (Val. Max. 1.3.3.). Tevékenységükkel szemben Cicero is fenntartásokkal viseltetik: div. 2.99.: quam multa ego Pompeio quam multa huic ipsi Caesari a Chaldaeis dicta memini, neminem eorum nisi senectute nisi domi nisi cum claritate esse moniturum. Cicero tehát a paucis helyébe Chaldaeist téve a jogászokat egy rangsorba helyezi az asztrológusokkal.

  93. inventus est scriba quidam Cn. Flavius, qui cornicum oculos confixerit; a scriba Cn. Flavius "kivájta a hollók szemét", azaz megfosztotta az élesszerű madarakat látásuktól, tehát még a legravaszabbakat is be tudta csapni (Adamietz 137.). Ugyanezen sententia máshol is előfordul Cicerónál: Flacc. 46 hic hercule 'cornici oculum' ut dicitur, míg azonban ott jelzi, hogy közmondást fog idézni, addig itt minden átmenet nélkül beépíti az elbeszélés folyamába. vö. Phil. 13,27 illud tamen non verum in hoc Planco quod proverbi loco dici solet, perire eum non posse, nisi ei crura fracta essent; Quinct. 55 memini; vetus est, 'de scurro multo facilius divitem quam patrem familias fieri posse'; S. Rosc. 37 id quod praeclare a sapientibus dicitur, voltu saepe laeditur pietas; 100 habeo etiam dicere quam contra morem maiorum minorem annis LX de ponte in Tiberim deiecerit. Leveleire jellemző, hogy átvezetés nélkül idézzen sententiákat. Att. 4,2,5 sed non est id ... verum idem, mi T. Pomponi, idem inquam illi ... qui mihi pinnas inciderant nolunt easdem renasci; 8,1, multa me in epistula tua delectarunt sed nihil magis quam patina tyrotarichi. A sententiák és proverbiumok használatáról az urbanus stílusban vö. de orat. 2,258 in hoc genus (sc. ridiculi) coiciuntur etiam proverbia.

  94. ab ipsis cautis iuris consultis; e szöveghely szövegkritikailag sem problémamentes, ám helyesebbnek tűnik a Madvigs-féle capsis iuris consultorum helyett a Beroaldo által javasolt cautis iuris consultis olvasatnál megmaradni (Adamietz 137.), annál is inkább, mert a cautus többször is előfordul Cicerónál mint a jogász jellegzetes tulajdonsága: fam. 7,13,2 sed ut ego quoque te aliud admoneam de vestris cautionibus, Treviros vites censeo; 18,1 itaque quoniam vestrae cautiones infirmae sunt, Graeculam tibi misi cautionem chirographi mei.

  95. itaque irati illi; azon vádponttal, hogy a jogászok csupán azért tették szükségtelenül bonyolulttá és homályossá az eljárást, hogy saját befolyásukat növeljék, máshol is találkozunk: leg. 2,47 sed iuris consulti, sive erroris obiciundi causa, quo plura et difficiliora scire videantur, sive, quod similius veri est, ignoratione docendi ... saepe quod positum est in una cognitione, id in infinita dispertiuntur.

  96. verba quaedam composuerunt; componere a jogi formulák és szövegek létrehozására, megszerkesztésére általánosan használt terminus technicus: fam. 3,8,4 Romae composui edictum; Pomp. D. 1,2,2,5 hoc ius, quod sine scripto venit compositum a prudentibus; 6 ex his legibus eodem tempore fere actiones compositae sunt. Bürge szerint azonban a verba componere kifejezés nem sajátja a jogi nyelvnek, s Cicero pontosan a jogi anyag fölényes ismeretével és ennek mesteri kezelésével kelti a hallgatóságban azt a benyomást, mintha a iurisprudentiától és a iurisconsultusok fogásaitól meglehetősen távol állna (Bürge 112.).

  97. FUNDUS QUI EST IN AGRO QUI SABINUS VOCATUR. - EUM EGO EX IURE QUIRITIUM MEUM ESSE AIO. - INDE IBI EGO TE EX IURE MANUM CONSERTUM VOCO. - UNDE TU ME EX IURE MANUM CONSERTUM VOCASTI, INDE IBI EGO TE REVOCO. - SUIS UTRISQUE SUPERSTITIBUS PRAESENTIBUS ISTAM VIAM DICO; ITE VIAM. - REDITE VIAM. - QUANDO TE IN IURE CONSPICIO. - ANNE TU DICAS QUA EX CAUSA VINDICAVERIS?; Cicero itt a telek vindicatiójának lefolyását adja vissza, amely az ősi római tulajdonvédelemnek, a legis actio sacramento in rem-nek része (e kérdéskör a szakirodalomban a leggyakrabban tárgyaltak közé tartozik, ezért az irodalmat lásd Kaser, M.: Eigentum und Besitz im älteren römischen Recht. Köln, 1956. 224. (a továbbiakban: Kaser); Diósdi Gy.: Ownership in ancient and preclassical Roman Law. Budapest, 1970. 196.; Thür, G.: Vindicatio und deductio im frührömischen Grundstückstreit. SZ 94. 1977. 293. (a továbbiakban: Thür). Ennek leírását Gaiustól kapjuk meg: Gai. 4.16. Si in rem agebatur, mobilia quidem et moventia, quae modo in ius afferri adducive possent, in iure vindicabantur ad hunc modum: qui vindicabat, festucam tenebat; deinde ipsam rem apprehendebat, velut hominem, et ita dicebat: HUNC EGO HOMINEM EX IURE QUIRITIUM MEUM ESSE AIO SECUNDUM SUAM CAUSAM; SICUT DIXI, ECCE TIBI, VINDICTAM IMPOSUI, et simul homini festucam imponebat, adversarius eadem similiter dicebat: MITTITE AMBO HOMINEM. illi mittebant. qui prior vindicaverat sic dicebat: POSTULO, ANNE DICAS, QUA EX CAUSA VINDICAVERIS? ille respondebat: IUS FECI, SICUT VINDICTAM IMPOSUI. deinde qui prior vindicaverat, dicebat: QUANDO TU INIURIA VINDICAVISTI D AERIS SACRAMENTO TE PROVOCO; adversarius quoque dicebat similiter: ET EGO TE; aut si res infra mille asses erat, scilicet L asses sacramentum nominabant. deinde eadem sequebantur, quae cum in personam ageretur. postea praetor secundum alterum eorum vindicias dicebat, id est interim aliquem possessorem constituebat, eumque iubebat praedes adversario dare litis et vindiciarum, id est rei et fructuum; alios autem praedes ipse praetor ab utroque accipiebat sacramenti causa, quod id in publicum cedebat. festuca autem utebantur quasi hastac loco, signo quodam iusti dominii, quando iusto dominio ea maxime sua esse credebant, quae ex hostibus cepissent; unde in centumuiralibus iudiciis hasta proponitur. A későbbiekben, körülbelül a XII táblás törvény korában, amikor már a telkek jogi védelme is szükségessé vált, a praetor a felekkel együtt a telekre ment, s itt történt meg a vindicatio. Ezen eljárással az absztrakciónak már igen jelentős fokát érték el, hiszen itt egy festuca-rátétellel, illetve megragadással fejezték ki jogos uralmukat a telek felett, tehát azt mintegy egészként ragadták meg (Kaser 225., Thür 296.). Erről Gellius tudósít, amikor is a manum conserere jelentését és eredetét kutatja: Gell. 20.10.7-9. Manum conserere. Nam de quare disceptatur in iure in re praesenti sive ager sive quid aliud est, cum adversario simul manu prendere et in ea re sollemnibus verbis vindicare, id est vindicia. Correptio manus in re atque in loco praesenti apud praetorem ex duodecim tabulis fiebat, in quibus ita scriptum est: ~si qui in iure manum conserunt.' Sed postquam praetores propagatis Italiae finibus datis iurisdictionibus negotiis occupati proficisci vindiciarum dicendarum causa ad longinquas res gravabantur, institutum est contra duodecim tabulas tacito consensu, ut litigantes non in iure apud praetorem manum consererent, sed 'ex iure manum consertum' vocarent, id est alter alterum ex iure ad conserendam manum in rem, de qua ageretur, vocaret atque profecti simul in agrum, de quo litigabatur, terrae aliquid ex eo, úti unam glebam, in ius in urbem ad praetorem deferrent et in ea gleba tamquam in toto agro vindicarent. Természetesen a praetor említése nem tudatos anakronizmus (Wieacker, F.: Die XII Tafeln in ihrem Jahrhundert. In: Les origines de la république romaine. Entretiens sur l'antiquité classique. Torino, 1967. 303. és köv.), itt egyszerűen a iurisdictiót gyakorló magistratusra kell gondolnunk. Gellius beszámolóját Alföldi kutatásai is megerősíteni látszanak: az ager Romanus antiquus nem terjedt túl azon a sávon, ami a pomeriumot a Tiberis bal partján 5-6 mérföldre körülvette, Fidenae elfoglalása után (426) ezen sáv 10 mérföldre szélesedett (Alföldi, A.: Early Rome and the Latins. 1965. 304. és köv.). Thür erre az időre teszi az ex iure vocare megjelenését (Thür 208.), a propagatis Italiae finibus természetesen ismételten csak anakronizmus. Gaius is említi a vindicatio alkalmazási körének kiterjesztését, a legfontosabb szerinte az volt, hogy a telkek esetében is lehetett immáron használni: Gai. 4.17. Si qua res talis erat, ut sine incommodo non posset in ius afferi vel adduci, velut si columna aut navis aut grex alicuius pecoris esset, pars aliqua inde sumebatur eaque in ius afferebatur, deinde in eam partem quasi in totam rem praesentem fiebat vindicatio; itaque [vel] ex grege vel una ovis aut capra in ius adducebatur, vel etiam pilus inde sumebatur et in ius afferebatur; ex nave vero et columna aliqua pars defringebatur; similiter si de fundo vel de aedibus sive de hereditate controversia erat, pars aliqua inde sumebatur et in ius afferebatur, et in eam partem proinde atque in totam rem praesentem fiebat vindicatio, velut ex fundo gleba sumebatur et ex aedibus tegula, et si de hereditate controversia erat. Õ tehát azon állapotot ragadja meg, amikor a magistratus már nem ment ki a telekre, de a felek még manum consertum kimentek. Cicero jelen leírásában egy még későbbi változatot ad elő, amikor - látva, hogy a magistratus is egyszerűbbé tette saját dolgát - a per lefolyását meggyorsítandó a felek már magukkal hozták a rögöt in ius, és az ITE VIAM - REDITE VIAM már csupán színleges volt. A per menete ettől fogva azonos volt a mobilia és moventia esetében folytatott perrel (Gai. 4.16.). A QUANDO TE IN IURE CONSPICIO - rész szemmel láthatóan elkülönül az előzőektől, tehát nem kell a perbe a bevezetés után beépíteni, hiszen Cicero csak azt kívánja mondani, hogy az eddigi formalizmus mára már értelmetlenné vált, ostobaság, ám lássátok a következőt, ez még nagyobb balgaság. Cicerónál még egy helyen találkozunk ezen mondattal: Caecin. 54. actio est in auctorem praesentem his verbis: QVANDOQVE TE IN IVRE CONSPICIO. A tulajdonvédelem kezdetben mindenütt a lopás, illetve a tolvaj üldözésével jár együtt; ha valaki saját dolgát másnál meglátta, s ezt tőle vissza kívánta követelni, még a per előtt elhangzott a perből ismert mondat: HUNC EGO ILOMINEM EX IURE QUIRITIUM MEUM ESSE AIO SECUNDUM SUAM CAUSAM; SICUT DIXI, ECCE TIBI, VINDICTAM IMPOSUI, ha az ellenfél ragaszkodott azon állításához, hogy a dolog az övé, ugyanez mondta, hasonlóképpen még a per előtt. Erre a dolgot magának követelő felhívta azt, akitől ő a dolgot szerezte (vette, ajándékba kapta stb.), az auctort, hogy bizonyítsa a törvény előtt, hogy a dolog az övé: tehát a QUANDO itt temporális és nem condicionális értelemben szerepel. Mivel a mondatot összesen két forrásból ismerjük (Mur. 26., Caecin 54.), amelyek közül az egyikben meg is van magyarázva, nem valószínű, hogy ugyanazon szerző ugyanazon formulát idézve azt más értelemben használná. Ezen mondat tehát az ősi peres eljárás előkészítő szakaszából származik, ami Cicero korában még inkább értelmetlennek tűnt, mint a vindicatio fundi szertartása,
    s ezért említi ezt ott Cicero mint az elavult formalizmus elrettentő példáját, s nem azért, mert a legis actio sacramento in rem-ben az előzőekben idézett mondatok után lett volna a helye.

  98. satis verbose; cedo quid postea?; felettébb erős kontrasztot képez a legis actio bonyolult kifejezésmódjával szemben ezen köznapi nyelvből merített fordulat. A mondat mindegyik kifejezése Cicero könnyedebb hangjának sajátja, s ennek megfelelően igen ritkán fordul elő nála: rep. 1,58. cedo, num ... barbarorum Romulus rex fuit? Deiot. 19. quid postea? an Deiotarus ... continuo dimisit exercitum? Verr. 6,9. quid igitur? nulline motus ...?; Att. 1,13,3. quid multa?

  99. loquaciter; bőbeszédű, fecsegő - általában pejoratív értelemben használt kifejezés: Flacc. 42. homo ineptus et loquax. Varro így definiálja: ling. 6,57. hinc dictus loquax, qui nimium loqueretur; hinc eloquens, qui copiose loquitur.

  100. idem iuris consultus; a legis actiós perben a jogász mind a feleknek, mind pedig a magistratusnak rendelkezésére állott, (sőt, akár az ellenfélnek is adhatott responsumot vö. Mur. 9. si turpe existimas te advocato illum ipsum quem contra veneris causa cadere, noli tam esse iniustus ut, cum tui fontes vel inimicis tuis pateant, notros etiam amicis putes clausos esse oporteres) mivel akár csak egyetlen szó elvétése is a per elvesztéséhez vezetett (Gai. 4,11), a verba sollenia elmondása előtt ezeket megbeszélte, "átvette" a felekkel.

  101. tibicinis Latini modo; a hasonlat nem csupán komikus, hanem dehonesztáló is, mivel Rómában mind
    a színészek, mind pedig a fuvolások igen csekély megbecsülésnek örvendtek, vö. Liv. 9,30,8 vino, cuius avidum ferme id genus (sc. tibicines) est, oneratos sopiunt.

  102. carmen compositum est; noha Bürge ezt üres ismételgetésnek véli (Bürge 117.), megfontolandó, hogy - noha Cicero itt e kifejezést némiképp ironikus értelemben használja (vö. de orat. 1,236 cantor forularum) - mivel a legis actiókban szereplő mondatok verba sollemniának számítanak, az ősi perrel kapcsolatos carmen alatt valószínűleg carmen magicum értendő, hiszen egyébként nem esett volna oly súlyosan latba egyetlen szó elvétése. (Gondoljunk például a dedicatióhoz kapcsolódó szigorú formai, elsősorban a kimondandó szavakhoz kötődő érvényességi előírásokra - Plin. NH.11.174. ehhez bővebben lásd Köves-Zulauf, Th.: Reden und Schweigen. München, 1972. 72-80.

  103. apud illos barbatos; a rómaiak őseiket említvén gyakran nevezik őket barbatinek, ugyanis a szakáll ápolása, illetve eltávolítása csak körülbelül Kr. e. 300-tól volt szokásban, vö. fin. 4,62 hoc vero te ferre non potuisse, quod antiqui illi quasi barbati, ut nos de nostris solemus dicere, crediderint; Cael. 33 aliquis mihi ab inferis excitandus est e barbatis illis; Hor. carm. 2,15,10 non ita Romuli praescriptum et intonsi Catonis auspiciis.

  104. isdem ineptiis fucata sunt illa omnia; amit Cicero eddig csak rövid közbevetésekkel érzékeltetett, most nyíltan kimondja - hasonlóan erős fordulat: Pis. frg. 16: simulata ista, ficta, fucata sunt omnia.

  105. quae dum erant occulta; ismételt utalás a jogi ismeretek titkosságára, azon beállítás, mely szerint a legis actiók megalkotása a Fasti nyilvánosságra hozatala után s mintegy annak ellenlépéseként történt volna, meglehetősen történetietlen. A Corpus Ciceronianumban más nézet is található, így például Att. 6,1,8. nec vero pauci sunt auctores Cn. Flavium scribam fastos protulisse actionesque composuisse.

  106. cum permulta praeclare legibus essent constituta; Cicero ismételten hangsúlyozza, hogy nem kívánja magukat a törvényeket, az állam talpköveit megingatni, kritikája csupán a jog művelőire és azoknak módszereire irányul, vö. leg. 1,14: quid enim est tantum quantum ius civitatis? quid autem tam exiguum quam est munus hoc eorum qui consuluntur?

  107. mulieres omnes propter infirmitatem consilii maiores in tutorum potestate esse voluerunt; hi invenerunt genera tutorum quae potestate mulierum continerentur; az archaikus jogból ered azon szabály, mely szerint
    a nőknek, noha 'teljeskorúak', könnyelmű természetük miatt gyámság alatt állottak: Gai. 144 veteres enim voluerunt feminas, etiamsi perfectae actatis sint, propter animi levitatem in tutela esse Ulp. reg. 11,1 feminis (tutores consistuntur) ... et propter sexus infirmitatem et propter forensium rerum ignorantiam. Azonban maga Gaius sem tartja teljességgel helytállónak ezen indoklást, hiszen tisztában van azzal, hogy a mindennapi életben a nők is saját maguk intézik ügyeiket: Gai. 1,190 nam quae vulgo creditur, quia levitate animi plerumque decipiuntur et aequum erat eas tutorum auctoritate regi, magis speciosa videtur quam vera. mulieres enim quae perfectae aetatis sunt, ipsae sibi negotia tractant, et in quibusdam causis dicis gratia tutor interponit auctoritatem suam, saepe etiam invitus auctor fieri a praetore cogitur. A politika és a gazdaság ügyeiben tevékeny asszonyokkal Cicero műveiben is találkozunk, ilyenek például a S. Rosciusnak menedéket nyújtó Caecilia vö. S. Rosc. 27 in qua muliere ... quasi exempli causa vestigia antiqui offici remanent. Servilia, Brutus anyja vö. Att. 15,11,2 etenim Servilia pollicebatur se curaturum ut illa frumenti curatio de senatus consulto tolleretur. S maga Terentia is vö. Att. 11,24,3 de Terentia autem ... quid ad hoc addi potest? scripseras ut HS XII permutaret; tantum esse reliquum de argento. misit illa CCI_ mihi et adscripsit tantum esse reliquum. cum hoc parvum de parvo detraxerit, perspicis quid in maxima re fecerit. (A nők gyámságáról bővebben lásd Scarpini, N.: Studi sulla tutela mulierum. Torino, 1976.) Cicero itt a coemptio következő formáiról, illetve kellékeiről szól: coemptio tutelae evitandae causa, coemptio sacrorum interimendorum causa ill. a coemptio matrimonii causa egy alkatrészéről. A coemptio a házasságkötésnek, illetve az ezzel összefüggő férji hatalom (manus) megszerzésének az ősi időktől kezdve a confarreatio mellett igen elterjedt formája volt. (Ehhez bővebben lásd Benedek F.: Die conventio in manum und die Förmlichkeiten der Eheschliessung im römischen Recht. PTE Dolg., Pécs, 1978. (a továbbiakban: Benedek)) A házasságkötés mancipatio, illetve színleges eladás (imaginaria venditio) útján történt, ehhez öt felnőtt római polgár tanúnak, egy mérlegtartónak s maguknak a házasulandóknak a jelenlétére volt szükség vö. Gai. 1.113. coemptione vero in manum conveniunt per mancipationem, id est per quandam imaginariam vendetionem; nam adhibitis non minus quam V testibus civibus Romanis puberibus, item libripende, emit vir mulierem, cuius in manum convenit. Szintén Gaius jóvoltából ismerjük a mancipatio rítusát és az ott elmondandó szavakat. (Gai. 1.119.). Azonban ugyanő jegyzi meg, hogy a jogszerző által a coemptio esetén elmondandó formula nem azonos a mancipatiónál szokásossal, ugyanis míg a mancipiumba adott családtag rabszolgai státuszba kerül, addig a mancipatio formájában lezajlott coemptióval megszerzett feleség nem, vö. Gai. 1.123. Illa quidem, quae coemptionem fecit non deducitur in servilem conditionem; at a parentibus et coemptionatoribus mancipati
    mancipataeve servorum loco constituuntur... Sed differentiae ratio manifesta est, quam a parentibus et coemtionatoribus isdem verbis mancipatio accipiantur, quibus servi, quod non similiter fit in coemptione. Cicero itt nem a coemptio eredeti fajtájáról, a coemptio matrimonii causáról szól, hanem annak egy pontificalis interpretatióval létrehozott válfajáról, a coemptio tutelae evitandae causáról. A nő, aki, miként láthattuk, még szükségképpen gyámság alatt állott, a tutor auctoritasával valakivel coemptio fiduciariát kötött, aki az új gyámként kiválasztott személynek remancipatióval adta át a nőt. Ezen utóbbi a hatalma alá került nőt manumissio vindictával felszabadította és ezzel a nő tutor fiduciariusa lett (Benedek 19.).

  108. sacra interire illi noluerunt horum ingenio senes ad coemptiones faciendas interimendorum sacrorum causa reperti sunt; a coemptio sacrorum interimendorum causával az ősök kultikus tiszteletével összefüggő kötelezettségek kerültek a hatalom átruházás útján egy harmadik személyhez, általában egy olyan idős férfihez, akinek nem voltak lemenői, illetve örökösei. vö. Plaut. Bacch. 976 comptionalem senem.
    A coemptionalis senexet általában megfizették azért, hogy a sacra familiaet átvállalta, ha a senex örökös nélkül halt meg, a sacrát senkinek sem kellett folytatnia (Benedek 19.). Cicero hasonló esetek megelőzésére a de legibusban törvény megalkotását javasolta, vö. leg. 2.22. sacra privata perpetua manento.

  109. in omni denique iure civili aequitatem reliquerunt, verba ipsa tenuerunt; az aequitas Cicerónál minden esetben mérlegelő igazságosságot jelöl, az aequitas tehát a iustitiának a konkrét esetben való megvalósulása (Bürge 51.). Ily módon a ius és az aequitas szorosan együvé tartozik, egymásnak inkább szinonimái, semmint kiegészítői, ugyanakkor elméletben nem lehet őket egymástól precízen elválasztani, ehhez lásd Pringsheim, F.: Bonum et aequum. SZ 52. 1932., uő: Ius aequum und ius strictum. SZ 42. 1921. Együttes használatukhoz vö. de orat. 1.173. iudicia privata magnarum rerum obire, in quibus saepe non de facto, sed de aequitate ac iure certetur. Az aequitatem reliquerunt, verba ipsa tenuerunt gondolattal rokon a Cicero által is idézett Summum ius summa iniuria sententia: off. 1.33. Existunt etiam saepe iniuriae calumnia quadam et nimis callida, sed malitiose iuris interpretatione. ex quo illud "summum ius summa iniuria" factum est iam tritum sermone proverbium. Tehát nem a jogrendben rejlik a jogtalanság, hanem a nem megfelelő, rosszindulatú jogértelmezésben, amellyel a jog álarca alatt jogtalanságot követnek el. A szó szerinti jogértelmezés ellentétes a jog általános alapelveivel, amint ezt Celsus is leszögezte vö. D. 1,3,17 scire leges non hoc est verba earum tenere, sed vim ac potestatem.

  110. Gaias; az ősi jog házasságkötési szertartásának egy elemére utal Cicero. Az auspiciumot és a coena nuptialist a domi deductio követte, amelynek megtörténte után a vőlegény a nyilvánosság előtt megkérdezte a menyasszonyt: Quaenam vocaris? aki erre az "Ubi tu Gaius, ego Gaia." feleletet adta, mintegy házasságkötési szándékuk megerősítéseként (Benedek 26.), vö. Quint Inst. or. 1.7.28. quia tam Gaias esse vocitatos quam Gaios etiam a nuptialibus sacris apparet. (vö. Plut. Quaest. Rom. 271. d.e)

  111. 'diem tertium'an 'perendinum', 'iudicem' an 'arbitrum', 'rem' an 'litem'; a formulákban szereplő szinonimákat választja ketté Cicero, a megkettőzéseket a jogászok határozatlanságának és döntésképtelenségének tulajdonítja vö. Prob. litt. sing. gramm. 4,271 frg. 4,9: I D T S P 'in diem tertium sive perendinum'. (A rómaiak az időtartamok számításánál mindig a kezdőnapot is beleszámították az adott időtartamba - vö. Hahn J.: Naptári rendszerek és időszámítás. Budapest, 1998. 62. és köv.) A iudex és az arbiter kezdetben határozottan különböző fogalmakat takartak vö. Q. Rosc. 10: aliud est iudicium aliud est arbitrium. iudicium est pecuniae certae, arbitrium incertae; 13 ceteri cum ad iudicem causam labefactari animadvertunt, ad arbitrium confugiunt, hic ab arbitrio ad iudicem venire est ausus. Csak
    a későbbiekben váltak szinonimákká: Gai. 4.17a. QUANDO TU NEGAS, TE PRAETOR IUDICEM SIVE ARBITRUM POSTULO UTI DES. A res és a lis szinonimát Varro így magyarázza: Varro ling. 7,93 itaque quibus res erat in controversia, ea vocabatur lis: ideo in actionibus videmus dici 'quam rem sive litem dicere oportet'. Cicero tudatosan választja szét az összetartozó kifejezéseket tudván, hogy a felek nem választhattak a két kifezés használata közt (Bürge 126.).

  112. LICET CONSULERE; hasonlóképpen a mindennapi jogéletből származó, a consulere tevékenységhez kapcsolódó fordulat, vö. de orat. 1,239: cum aedilitatem P. Crassus peteret ... accessisse ad Crassum consulendi causa quendam rusticanum; qui cum Crassum seduxisset atque ad eum rettulisset responsumque ab eo verum magis, quam ad suam rem accommodatum abstulisset., Hor. Sat. 2,3,192 'ergo consulere et mox respondere licebit?' 'Consule'.

  113. neque extra Romam usquam neque Romae rebus prolatis quicquam valet; a Rómán kívüli alkalmazhatóság hiánya Cicero korára már megszűnt, hiszen a szövetséges háború után egész Itália megkapta a római polgárjogot. Azon tény pedig, hogy bizonyos időkben a törvénykezés Rómában szünetelt, természetesen nem jelentette azt, hogy a jog erre az időre hatályát vesztette volna.

  114. peritus; utalás a iuris peritus megnevezésre vö. leg. 2,52 iuris civilis estis peritissimi; off. 2,50 qui iuris civilis in primis peritus fuit. de orat. 1,242 in eo autem iure quod ambigitur inter peritissimos. fam. 7,10,1 (Trebatiusnak írja) quod si in Britanniam quoque profectus esses, profecto nemo in illa tanta insula peritior te fuisset., fam. 7,16,3 sed tamen est quod gaudeas; constat enim inter omnis neminem te uno Samarobrivae iuris peritiorem esse.

  115. perpaucis et minime obscuris litteris continetur; a res enim sunt parvae megjegyzéshez hasonlóan Cicero itt a jogtudomány csekély jelentőségére mutat rá, míg ott annak módszereire, itt annak tárgyára utal, vö. de orat. 1,192: omnia sunt enim posita ante oculos, conlocata in usu cotidiano, in congressione hominum atque in foro, neque ita multis litteris aut voluminibus magnis continentur, eadem enim elata sunt primum a pluribus; deinde paucis verbis commutatis etiam ab eisdem scriptoribus scripta sunt saepius.

  116. triduo me iuris consultum esse profitebor; ugyanezen szellemben, ám ironikus villanat nélkül: de orat. 1,185 nam si esset ista cognitio iuris magna atque difficilis, tamen utilitatis magnitudo deberet homines ad suscipiendum discendi laborem impellere. sed, o di immortales, non dicerem hoc, audiente Scaevola, nisi ipse dicere soleret nullius artis sibi faciliorem cognitionem videri. Cicero hosszabb kitérő után itt tér vissza az eloquentia és a iurisprudentia közti contentióhoz.

  117. quae de scripto aguntur; utalás a legis actiókat leváltó formuláris perre, amelyben immáron az írásbeliség is szerephez jutott, s minthogy a formula szavai nem voltak oly szigorúan meghatározva, mint a legis actióké, úgy azokat szükség szerint lehetett változtatni. Noha a későbbiekben a formuláris eljárás esetén a jogászok az agere per formulas, agere per concepta verba megjelöléseket használták (vö. Gai. 4,30 ut per concepta verba, id est per formulas, litigaremus), Cicero itt némiképp pontatlanul fogalmaz. Megjegyzendő, hogy a contentio egész szövegében ez az egyetlen terminológiai lazaság, amely Bürge szerint arra vezethető vissza, hogy Cicero célja itt nem a formula szavainak pontos visszaadása volt, s hogy a formuláris per fejlődésének kezdetén a terminológia még nem volt oly szilárdan meghatározott, mint Gaius korában. Felettébb hatásos a formuláris eljárásra vonatkozó megjegyzések elhelyezése, hiszen míg a legis actiók esetében Cicero azoknak túlságosan bonyolult szerkesztését emelte ki, addig a formuláris per bemutatásakor leginkább annak egyszerű voltára helyezi a hangsúlyt, jelezve ezzel, hogy az eljárás mindenki számára meglehetősen áttekinthető s felettébb könnyen megtanulható (Bürge 131.).

  118. QUA DE RE AGITUR; a formulában a bíró kinevezését és a felek megnevezését követi, a demonstratióhoz tartozik: Gai. 4,47 IUDEX ESTO QUOD A. AGERIUS APUD N. NEGIDIUM MENSAM ARGENTEAM DEPOSUIT, QUA DE RE ID AGITUR. Cicero is gyakran használja e fordulatot, vö. Brut. 275 QUA DE RE AGITUR autem illud, quod multis locis in iuris consultorum includitur formulis, id ubi esset videbat, top. 95: quae ex statu contentio efficitur, eam Graeci "crinomenon" vocant, mihi placet id, quoniam quidem ad te (sc. Trebatium) scribo, QUA DE RE AGITUR vocari; fin. 2,3 omnis oratio praescribere debet ut quibusdam in formulis EA RES AGETUR.

  119. idem videare respondisse quod Servius; vö. fam. 7,17,3 'hoc', quemadmodum vos scribere soletis in vestris libris, 'idem Q. Cornelio videbatur'. (A respondere tevékenységhez bővebben lásd Pólay 1988. 47.)

  120. delapsi; Servius életéről írva Cicero a Brutusban is hasonló megjegyzést tesz: Brut. 151. et in isdem exercitationibus ineunte aetate fuimus et postea una Rhodum illet etiam profectus est, quo melior esset et doctior; et inde ut rediit, videtur mihi in secunda arte primus esse maluisse quam in prima secundus. vö. orat. 141: quis umquam dubitavit, quin in re publica nostra primas eloquentia tenuerit semper urbanis pacatisque rebus, secundas iuris scientia?

  121. eos auloedos esse qui citharoedi fieri non potuerint; Cicero itt ismét egy sententiát idéz, és ezzel feltehetően utal a jogász-fuvolás hasonlatra (Mur. 26.). Az antik felfogás szerint a szabad emberhez jobban illett
    a húros hangszer, mint a fuvola, mivel az előbbihez játék mellett énekelni is lehetett, az utóbbi azonban játék közben még el is torzította az emberi arcot, vö. Apollón és Marsyas története lásd Graves, R.:
    A görög mítoszok. Budapest, 1981. I. 105. és köv.

  122. etenim, ut ait ingeniosus poeta; Quintus Ennius (239-169), bővebben lásd Vahlen I.: Ennianae Poesis Reliquiae. Lipsiae, 1903.; Jocelyn H. D.: The Poems of Quintus Ennius. ANRW 1972. 1. 2. 987-1026., további irodalmat lásd Adamik T.: Római irodalom az archaikus korban. Budapest, 1993. 145. (a továbbiakban: Adamik)

  123. Pellitur e medio sapientia, vi geritur res;/ spernitur orator bonus, horridus miles amatur./ haut doctis dictis certantes nec maledictis/ miscent inter sese inimicitiam agitantes,/ non ex iure manum consertum, sed magis ferro/ rem repetunt, regnumque petunt, vadunt solida vi.; (Vahlen 268-73) Gellius e sorokat a manum consertum kifejezés miatt idézi (Gell. 20.10.4.) Ennius Annalesének nyolcadik könyvéből. Adamik fordításában: Innen a bölcsesség menekül, mindent csata intéz/ megvetik azt, aki jó szónok, szeretik csak a harcost./ Nem finom élccel küzdenek itt, nem a szellemes átkok/ röpködnek köztük amikor harctérre kiállnak./ Nem kézzel vesznek jogosan, hanem ostoba karddal/ vesznek el értéket, birodalmat: törnek előre. (Adamik 143.) Tótfalusi István fordításában: Megfut a bölcsesség a szivekből, úr az erőszak,/ jó szónok becse vész, csak a vad katonát szeretik már,/ nem szíves szóval, a vetekvők csúf szidalommal/ illetik egymást, visszavonásra dühöngve szivükbe,/ nem viszi perbe ügyét, ki-ki karddal dönti a dolgát,/ trónra mohón támad, dulakodván durva erővel. (In: Római költők antológiája. Budapest, 1963. 8.)

  124. simulatio prudentiae; ironikus utalás a iuris prudentia kifejezésre.

  125. illa domina rerum; a bölcselet vö. leg. 1,58 ita fit ut mater omnium bonarum rerum sit sapientia. Tusc. 1,64 philosophia vero, omnium mater artium.

  126. cedat, opinor, Sulpici, forum castris, otium militiae, stilus gladio, umbra sol; mintegy békejobbot nyújt Sulpiciusnak, akit itt név szerint meg is szólít, hiszen nem csupán a iurisprudentia, hanem az eloquentia is a forumon kifejtett tevékenységek közé tartozik. (Némiképp ellentétes az adott helyzet diktálta kijelentés a korábban idézett, Cedant arma togae concedat laurea laudi. (off 1.77.) gondolattal.).

  127. Epitoma: Mense Iulii anno sexagesimo tertio ante hanc temporum rationem consules subsequentis anni Lucius Licinius Murena legatus olim Lucilli et Decimus Iunius Silanus affinis Catonis designati sunt. Candidati fuerunt quoque in comitiis Lucius Sergius Catilina et Servius Sulpicius Rufus iuris consultus eminentissimus suae aetatis, qui consules creati non sunt. Sulpicius se deceptum esse merito censuit, quia nobili genere natus anno septuagesimo quinto in Ostia quaestor, post decem annos praetor et multos per annos iudex et praeses perpetuus quaestionis de peculatu et amicus Ciceronis erat. Vir ingenio excellentissimus nobilisque - ut ipse Cicero concidit - eloquentia quoque eminuit, anno quadragesimo tertio legatus oratorque pacis mortem obiit. Quo defuncto Cicero statuam ei ponendam proposuit. Non longe ante hanc orationem habitam Cicero consul legem Tulliam de ambitu tulit, quo crimen ambitus multo gravius intentiusque puniretur. Illo tempore Cicero in coniuratorem Catilinam cum Catone conlaboravit. Cum divulgatio maxima facta esset, Cato praeter affinem Silanum unumquemque designatorum consulum de ambitu - iam nova severissima lege - se accusaturum esse promisit. Sulpicius, cum electio nondum facta esset, non consulatum sed indicia criminis aliorum praeparabat. Ea de causa cum Decimus Iunius Silanus et Lucius Licinius Murena consules creati essent, Servius et Cato - Servio Sulpicio minore et Postumio adiuvantibus - eos ambitus accusaverunt. Servius iniuriis acceptis, at Cato solum moribus severissimis ductus est. His condicionibus Cicero ad pessimum circulum vitiosum devenit. Servius veterrimus amicus Cato conpugnator pro re publica tuenda fuit, ipse mox ante legem graviorem de ambitu tulit. Initio mensis Novembris coniuratio vehementer exarsit, et exacte eo tempore Cato - sicut Stoicorum est - promissum persolvens Murenam consulem arguit, ut ei magistratum abrogaret. Cicero periculum immensum vidit, quod in rem publicam intentum esset, si D. Iunius Silanus consul unus solus rei publicae tanto in discrimine praeesset. His rebus coactus est Cicero, ut Murenam de amico Sulpicio, socio Catone et lege a semet lata defenderet, ut eo defenso rem publicam de Catilinae coniurationem tueri posset. Hic argumentis, offensionibus et facetiis ita utendum erat, ut animos iudicum et populi ad Murenam verteret, at adversarios propter amicitiam et necessitatem temporum ne nimis vulneraret. Quintilianus elegantiam et temperantiam iocandi Ciceronis laudat: "quam decenter tamen Sulpicio, cum omnes concessit virtutes, scientiam petendi consulatus ademit! quam molli autem articulo tractavit Catonem!" Cicero quippe homo et amicus Servio, quippe consul et defensor Murenae adfuit. Qua de causa tamquam de hominibus iudicandum esse negligens numquam Catonem philosophum in ridiculum vertit, at superlationes Stoicorum, et non Murenam imperatorem cum Sulpicio iuris consulto contendit, at militiam cum iurisprudentia. Offendere Sulpicium et Catonem nullo modo intendit, solum iudices et auditores exhilare conatur. Perinde solum verba omnibus nota detrita et pervulgata iurisprudentiae deridet, at non ulla quidem ratione ordinem iuris civilis labefacit.