Maróti Egon
Quasi cursores című dolgozatomban
néhány példával illusztrálva röviden foglalkoztam az antik görög sportélet
egy figyelemre méltó jelenségével, nevezetesen azzal, hogy egy családon belül
két generáció képviselői, apák és fiúk értek el kiemelkedő sikereket, győzelmeket
a legjelentősebb versenyeken, így az olympiai játékokon is rövidtávfutó számokban.223
A dolog magyarázata kézenfekvő: a gyorsaság, fürgeség alapvetően genetikusan
meghatározott, örökletes tulajdonság. Mutatis mutandis hasonló a helyzet
az úgynevezett nehézatlétikai, "verekedő" versenyszámok esetében is,
mint amilyen a birkózás, az ökölvívás és a pankration volt. Az örökletes tulajdonságok,
adottságok kifejlesztéséhez természetesen mindkét esetben "külső" segítség
- családi háttér, anyagi támogatás, kedvező társadalmi környezet - is szükséges
volt. Az ifjak felnevelése, gondtalan fiatalságuk, felkészítésük a versenyzői
pályafutásra, a nem egyszer távoli versenyekre való elutazás költségei megfelelő
családi áldozatkészséget, ráfordítást igényeltek.
Jelen dolgozatomban ezúttal a nehézatlétika területén sikeres két, esetleg három generációval képviselt családok győzteseivel kívánok foglalkozni.224
1. A spártai Hipposthenés és
fia, Hetoimoklés egy sor győzelmet arattak birkózásban az olympiai játékokon.
Hipposthenés első olympiai győzelmét 652-ben aratta, a 37. olympián
a fiatalkorúak (paides) számára akkor első ízben megrendezett versenyen.225
Utóbb a felnőttek között sorozatban öt alkalommal szerzett koszorút226
a 39-43. játékokon, 624 és 608 között.227
Hipposthenés tehát összesen hat olympiai győzelmet aratott, akárcsak később
a legendás Milón, aki azonban hatszoros periodos-győztes228
volt. Igaz, Hipposthenésnek erre még nem is nyílhatott lehetősége, hiszen
a periodos másik három versenyét, a Pythiát, a Nemeát és Isthmiát csak
később, 582-t követően alapították meg.229
A fiú, Hetoimoklés öt alkalommal szerzett koszorút Olympiában a birkózó küzdelmek során; nevezetesen 604 és 588 között, a 44-48. játékokon.230 Az első győzelmét ő is, mint apja, még a fiatalkorúak között aratta.231 Tehát apa és fia abból a szempontból is nevezetesek, hogy mindkét olympiai korcsoportban, a fiatalkorúak és a felnőtt férfiak (andres) kategóriájában is győzni tudtak. Fentmaradt forrásadataink szerint ők az elsők, akiknek ez sikerült.232
2. Említést érdemel az aiginai ökölvívó Praxidamas és családja, amelynek tagjai különböző nehézatlétikai küzdőszámokban számos győzelmet arattak. A Bassidák előkelő családjába tartozó Praxidamas, Sokleidés (vagy Soklés) fia az 59. Olympián, 554-ben győzött ökölvívásban.233 Versenyzőnk ezen kívül még ötször aratott győzelmet az Isthmián234 és háromszor a Nemeán.235 A család sikeres versenyzői közül Praxidamas két unokája esetében állapítható meg biztosan, hogy milyen versenyszámban és melyik versenyen szereztek koszorút és hozzávetőlegesen mikor. Így Alkimidas a fiatalkorúak birkózását nyerte meg a Nemeán; ennek megörökítésére írta Pindaros a hatodik nemeai epinikionját.236 Kallias pedig, nagyapja nyomdokain járva ökölvívásban szerzett koszorút a Pythián. Erről Pindaros az említett győzelmi óda 34-37. sorában tesz említést. Kallias győzelmének datálása bizonytalan, az egyetlen fix támpont, a terminus ante quem 463. ti. Pindaros ekkor írta a költeményt.237
Az előkelő család tagjainak a koszorús versenyeken elért említett győzelmei is jelzik annak a korábban elterjedt, ma már mind gyakrabban cáfolt téves nézetnek a tarthatatlanságát, amely szerint a nehézatléták anyagi érdekből, megélhetésük, esetleg meggazdagodásuk céljából verekedtek. A családi-társadalmi hátteret feltáró vizsgálatok inkább arra mutatnak, hogy a cél a vetélkedés-virtuskodás, a homéroszi férfias kiválóság bizonyítása volt.238
3. A heraiai Damaretos és leszármazottai már a könnyűatlétákkal foglalkozó dolgozatomban (lásd 8. jegyzet) is említést érdemeltek volna. Ugyanis Damarétos két egymást követő alkalommal is győzelmet aratott az Olympián, első ízben 520-ban, a 65. játékokon bevezetett fegyveres futásban. Versenyzőnk tehát ekkor, majd 516-ban szerzett koszorút a két-diaulos távon megvívott küzdelemben.239
Damaretos fia, Theopompos
pedig pentatlonban győzött, két alkalommal is, mégpedig
a 74. és 75. Olympián, 484-ben és 480-ban.240
Viszont azonos nevű fia, Theopompos, tehát Damarétos unokája, birkózásban lett olympiai győztes, mégpedig - ebben mintegy folytatva a családi hagyományt - szintén két esetben, 440-ben és 436-ban, a 85. és 86. Olympián.241 A datálás persze ebben az esetben is kikövetkeztetett.
4. Szinte külön fejezetet jelent témánk szempontjából, de általában az antik versenysport történetében az előkelő származású rhodosi Diagoras és családjának páratlan sikersorozata. Maga Diagoras, valamint három fia és két unokája összesen kilenc olympiai koszorút szereztek meg a különböző nehézatlétikai versenyszámokban, és négy periodosgyőzelmet arattak, nem említve más versenyeken elért számos diadalukat.
Diagoras, Damagétos fia, ökölvívásban elért győzelmi sorozatát Pindaros a VII. olympiai epinikionjában énekelte meg.
Eszerint 1-1 győzelmet aratott
az olympiai és a pythoi versenyeken (15-17. sor); megemlíti az Isthmián elért
4 és a Nemeán aratott 2 győzelmét (81-82.). Utána (82-87.) felsorolja az Athénban,
Argosban, Aiginában, Pellénében és Megarában stb. elért győzelmeit.
A rhodosi Gorgón szerint Pindaros költeményét a helyi Athéné Lindia templomában
arany betűkkel írták fel.242
A fentiek szerint Diagoras periodosgyőztes volt.243 Olympiai győzelmét 469-ben, a 79. játékokon aratta. Olympiai győztes-szobrát a megarai Kalliklés készítette el. A szobornak csak a talapzata marad ránk, ezzel a felirattal: Diagoras Damagétos fia rhodosi (I. 01. 151. sz.).
Diagoras alakját több neves sportoló társához hasonlóan számos anekdota, hiedelem övezte. Hatalmas erejét Hermés istentől való származása bizonyságának tekintették, és mintegy második Héraklésnek tartották.244 Pausanias elmeséli, hogy Diagoras elment két idősebbik fiával a 448. évi 83. olympiai játékokra, amikor azok porondra léptek. Emlékezetes jelenet lehetett, amikor fiai, a pankrationban győztes Damagétos és az ökölvívásban győztes Agésilaos örömükben vállukon hordták körül idős apjukat a stadion ujjongó nézői előtt, azok pedig virágokkal halmozták el és magasztalták őt.245 Az, hogy túláradó örömében Diagoras szívszélhűdést kapott és a helyszínen meghalt, miként azt Gellius (III 15,3) előadja, végképpen nem hihető, s alighanem arra a vélekedésre vezethető vissza, hogy ennél nagyobb dicsőséget, boldogságot földi halandó már meg nem érhet, hát jobb, ha meghal - valahogy úgy, ahogy Cicero tudomása szerint (Tusc. I 111) egy jelenlevő spártai férfi mondta: Morere, Diagora; non enim in caelum ascensurus es246 - azaz: "Halj meg Diagoras, hiszen az égbe úgysem fogsz feljutni...".
A nagyapa nevét viselő Damagétos, Diagoras legidősebb fia két alkalommal győzött az Olympián, 452-ben és 448-ban, tehát a 82. és 83. játékokon, pankrationban.247 A második alkalom volt az öccsével, Agésilaosszal egyazon napon aratott győzelme. Győztes szobrának szintén csak a talapzata maradt fenn e szavakkal: Damagétos Diagoras fia rhodosi (I. 01. 152. sz.).
Agésilaos (Akusilaos), a középső fiú szorosan apjuk nyomdokain haladt: ő is ökölvívásban szerzett koszorút.248 A Pindaros epinikionjához írt scholion249 elmondja, hogy szobrán a bal öklének a szíjbandázsa (himanta pyktika) jelezte versenyszámát.
A család legsikeresebb sportoló tagja - akárcsak a népmesében - a legkisebb fiú volt, Dorieus, aki 432-424 között három egymást követő Olympián (87-89.) pankrationban szerzett koszorút, s háromszoros periodosgyőztes volt.250 Delphoiban felállított, elveszett szobrának töredékes felirata szerint háromszor győzött az Olympián, négyszer a Pythián, nyolcszor (?) az Isthmián és hétszer a Nemeán. A Panatheián és Epidaurosban 4-4, Argosban és Arkadiában 3-3 győzelmet aratott.251 A Pythián, feltehetően a negyedik alkalommal ellenfél nélkül győzött (vö. Paus. VI 7,4), bizonyára azért, mert korábbi sikerei hatására senki sem mert kiállni ellene.
Dorieus sikeres versenyzői pályafutása
másfél évtizedet ölelhetett fel. Amikor felhagyott
a versenyzéssel - kb. 35 éves korában -, a politika porondja felé fordult.
Itt már kevésbé volt sikeres: élére állt a rhodosiak Athén elleni szervezkedésének,
függetlenségi törekvéseinek, emiatt az athéniek halálra ítélték. A büntetést
úgy tudta elkerülni, hogy az itáliai Thorioiba (Thurii) menekült, és itt polgárjogot
kapott (Xen. Hell. I 5,19). Később spártai szövetségben részt vett
egy Athén elleni hajósvállalkozásban. Ennek során azonban fogságba került,
majd szabadon engedték (Paus. VI 7,4-5), Xenophón (i. h.) és Diodóros (XIII
45) közlése szerint korábbi impozáns sportsikerei iránti tiszteletből. Ez
azonban, bármilyen szépen hangzik is, nem feltétlenül igaz. Valószínűleg kötelezettséget
kellett vállalnia, hogy nem vesz részt többé Athén-ellenes akciókban.252
Dorieus idős korában hunyt el szülőföldjén, Rhodoson.
Diagoras idősebb unokája, Kallipateira nevű lányának fia, Euklés, ugyancsak az ökölvívást választotta, és sportágában a felnőttek között olympiai győztes lett. A győzelem datálása bizonytalan, a 94. Olympiára, 404-re tehető, de meglehet, hogy egy évtizeddel korábbra. Szobrát a család többi sikeres tagjának szoborcsoportjában állították fel, de ennek szintén csak a talapzata maradt fenn, a szokásos néhány szavas felirattal.253
Euklés unokatestvére, Peisir(r)odos, Diagoras Phereniké nevű lányától született. Õ is ökölvívásban szerzett koszorút az Olympián, azonban a fiatalkorúak kategóriájában. Moretti (1957, 356. sz.) szerint körülbelül Euklésszel egy időben. Számos forrás fenntartotta - kisebb-nagyobb eltérésekkel - azt a regényes történetet, hogy a fiatal bokszoló anyja, Phereniké edzőnek öltözve, férfinak álcázva magát, elkísérte fiát a versenyre, de leleplezték. Ám tekintettel apja és fivérei legendás sikereire, a versenybírák kivételesen megengedték, hogy nő létére maradjon és jelen lehessen fia diadalánál.254
Mellesleg aligha szorul bizonyításra, hogy Diagorasék, a rhodosi arisztokrácia egyik legelőkelőbb, gazdag családjának tagjai nem megélhetési gondok miatt, anyagi érdekből vállalták a kemény, férfias viaskodást, hanem virtusból, tekintélyük gyarapítása érdekében.
5. Az ökölvívó lepreóni Alkainetos, Theantos fia két szempontból is nevezetes. Először azért, mert két korcsoportban is győzelmet aratott az Olympián, másodszor azért, mert két fia is győzött az élisi versenyeken, mégpedig a fiatalkorúak ökölvívásában.
Alkainetos a paides korcsoportban a 81. Olympián (456-ban) szerzett koszorút; a felnőttek között pedig, úgy látszik, a szokásostól valamivel nagyobb intervallummal, mégpedig 444-ben, a 84. játékokon.255
A két fiú egymást követően aratta sikereit, mégpedig Hellanikos a 89., a nagyapa nevét viselő Theantos pedig a 90. Olympián, 424-ben, illetve 420-ban.0 Későbbi versenyzői pályafutásukról, mint sok más fiatalkori győztes esetében, nincsenek adataink. Vagy felhagytak a versenyzéssel, vagy nem értek el kimagasló eredményeket, sem az ok, sem a tény nem ismeretes.1 Egyetlen esetleges támpontunk van, nevezetesen az, hogy Lepreón időközben elvesztette önállóságát, s lehetséges, hogy ez áll a háttérben.
6. Következő példánkban ugyan apa és fia mindketten olympiai győztesek voltak, azonban sikereiket eltérő, nem azonos jellegű versenyszámban érték el.
Az argosi Cheimón birkózásban szerzett koszorút a 83. olympiai versenyen, 448-ban.2 Olympiai győztesszobrát földije, Naukidés készítette el; egy másik alkotását pedig Argosban állították fel; ezt Nero Rómába vitette, utóbb Vespasianus a Pax templomában helyeztette el.
Cheimón fia, Aristeus viszont dolichosban aratott győzelmet a 90. Olympián, 420-ban.3
7. Nagy Sándor keleti hódításai nyomán a hellénizmus korától hatalmas újabb területek kapcsolódtak be a sportversengésbe. Minden magára valamit is adó polisz épített stadiont, rendezett sorozatos versenyeket.4 Jellemző Harris összeállítása, amely a római korban több mint másfélszáz ilyen színhelyet tüntet fel.5
A sportélet új központjai jöttek
létre. Ilyen volt például Alexandria, amelynek versenyzői különösen rövidtávfutásban,
illetőleg a nehézatlétikai küzdőszámokban, elsősorban pankrationban tűntek
ki. Jellemző, hogy a Kr. u. 2. században 14 alexandriai stadionfutó olympiai
győzelméről van tudomásunk.6 Ezzel
mintegy megismételték a krotóni futók korábbi sikereit.7
Hasonlóan kiválóan szerepeltek versenyzőik pankrationban is. S amennyiben
megállapítható, ez utóbbiak jobbára a polgárság előkelőbb, gazdagabb családjainak
a tagjai voltak. Kissé paradox jelenség, hogy a tárgyalt családi összefüggésekre
vonatkozó adataink ezekből
a későbbi időkből gyérebbek. Ennek hátterében vagy a tények vagy a hagyományozás
hézagossága állhat. Ismeretes, hogy Pausanias tudósításai 180-nál nem mennek
tovább; Africanus pedig csak a 249. Olympiáig, 217-ig regisztrálta a győztesek
főbb adatait. Ezt követően jobbára már csak a - szerencsére folyamatosan szaporodó
- feliratleletekre támaszkodhatunk. Ezek
a
primér,
lényegében hiteles források igen becsesek,
de jobbára töredékesek, nem adnak folyamatos eseménysort, s csak tényközlésre,
esetleg a győztesek méltatására szorítkoznak.
Mindenesetre rendelkezünk néhány szempontunkból említést érdemlő adattal.
Ilyen például - időben nagyot ugorva - két smyrnai nehézatléta, Claudius
Apollonius és fia, Claudius Rufus (akit szintén hívtak Apolloniusnak
is), az egykori pankrationgyőztes Ti. Claudius Rufus leszármazottai. Nem tudjuk
pontosan, melyik versenyszámban viaskodtak,8
de azt igen, hogy eredményesen: az apa egyszeres, a fiú kétszeres periodosgyőztes
volt. Pályafutásuk datálása problematikus; minden valószínűség szerint a Kr.
u. 2. század vége felé, illetve
a 3. század első felében aratták sikereiket. Az apa körülbelül 189-ben, a
242. Olympián lett bajnok, a fia pedig a 252., 253. játékokon aratta győzelmeit,
229-ben, illetve 233-ban;
s mindketten a megfelelő olympiai ciklusban voltak periodosgyőztesek.9
Rufus a Héraklés eszmei védelme alatt álló atlétaszervezet elöljárója volt; a tiszteletére felállított szobrát a szervezet római székházának tanácstermében helyezték el.
8. S ha már az alexandriai nehézatléták,
nevezetesen a pankrationgyőztesek szóba kerültek, akkor lássuk a következő
bajnokpárt: M. Aurelius Démétriost és fiát, Aurelius Asklepiadést.
Démétrios pankrationban periodosgyőztes volt, egyben sikeres birkózó is, aki
egy ránk maradt felirat szerint az utóbbi számban veretlenül fejezte be pályafutását.10
Rómában fia állított neki szobrot, aki maga is periodosgyőztes volt pankrationban.
Démétrios olympiai győzelmét a kutatók eltérően datálják; a feltételezések
alapja fiának pontosabban ismert adatai. Förster (682. sz.) 121-re, a 225.
Olympiára teszi, ami kissé korainak tűnik, Démétrios ugyanis 144-ben még feltétlenül
élt, mert tudjuk, hogy ekkor ő volt a római Héraklés atlétaszervezet főpapja.
Moretti szerint olympiai győzelme 153-ra, a 233. játékokra tehető.11
A fiú, M. Aurelius Asklepiadés - akit Hermodórosnak is neveztek -, pályafutását
részletesebben ismerjük. A római San Pietro in Vincoli templom kertjében feltártak
egy 41 soros prózai feliratot, amelyből kiderül, hogy periodosgyőztes volt,
közelebbről egy-egy olympiai és pythoi, két-két nemeai és isthmosi koszorút
szerzett. Olympiai győzelmét a 240. versenyjátékokon érte el, 181-ben. A felirat
20-35. sora részletesen ismerteti további versenyeken elért 35 elsőségét.
Így egyebek között győzött a római Capitolián, a nápolyi Sebastán, az Aktián,
a Panathenaián stb. Több városnak (Athén, Puteoli, Neapolis stb.) tiszteletbeli
polgára és tanácstagja volt. Több tisztséget viselt az általános (oikumenikus)
atlétaszervezetben is, főpapja és haláláig elnöke volt. Nagyszámú győzelmét
rövid idő alatt érte el, s 182-ben fiatalon, mintegy 25 éves korában abbahagyta
a versenyzést. Ezt követően már csak egyetlen ünnepi alkalommal állt ki a
küzdőtérre, nevezetesen 196-ban, 40 éves korában a Marcus Aurelius császár
által alapított alexandriai "isolympia" (olympiai jellegű) versenyen.12
Figyelmet érdemel a két alexandriai atléta M. Aurelius neve. Ez arra utal, hogy római polgárjogot nyertek, mégpedig magától Marcus Aureliustól. Elgondolkodtató, hogy míg több finnyás antik író, filozófus elmarasztalóan nyilatkozik a görög sportról, sportolókról (akárcsak némelyik mai filológus), akkor egyetlen császár sem volt, aki annyira nyitott lett volna ebben a vonatkozásban, aki annyi görög, illetőleg hellénizált keleti területről származó versenygyőztesnek adományozta a legmagasabb hivatalos kitüntetést, a római polgárjogot, mint éppen a filozófus Marcus Aurelius. Az is tény, hogy közel húsz M. Aurelius nevű, eredeti görög neve alapján szembetűnően új polgárt ismerünk a sikeres versenyzők között.13
Ilyen új polgárok leszármazottja
lehet az az utolsó családi győztespár is, akiket a Kr. u. 4. század derekáról
ismerünk a híres, 1994-ben feltárt olympiai bronztábláról. Nevezetesen:
M. Aur(élios) Héliodóros, aki a felnőttek között győzött pankrationban.
Majd őt követően
a thespiaibeli Markos Aur(élios) Héliodóros, Héliodóros (tehát bizonyára
az előző győztes) fia, aki a fiatalkorúak pankrationjában szerzett olympiai
koszorút.14
Egon Maróti
Champion
dynasties in ancient sports
A number of families can be
identified in ancient Greek sports whose members were winners in the Olympic
games or at other competitions of the Olympic cycle (periodos) through two
or three generations. The author has already discussed this phenomenon in
connection with short distance runners. This time he mentions cases from heavy
athletics, particularly from fighting sports (wrestling, boxing, pankration)
in which subsequent generations of certain families were successful in identical
or similar branches of competition.
Lásd Studia Varia. Tanulmányok Szádeczky-Kardoss Samu nyolcvanadik születésnapjára. Szeged, 1998. 103-106.
Áttekintésemhez felhasználtam korábbi gyűjtésem anyagát, amely eredetileg A delphoi Pythia sportversenyei című könyvem II. részeként készült el, s a játékok 194 győztesének pályafutását, a győzelmeikre vonatkozó adatokat mutatta (volna) be. Azonban az Akadémiai Kiadó "kerethiány" címén e terjedelmesebb és fontosabb II. rész kiadását mellőzte, így az anyag lényegében azóta is kéziratban van. Budapest, 1995. - A problémához lásd Decker, W.: Sport in der griechischen Antike. Vom minoischen Wettkampf bis zu den Olympischen Spielen. München 1995. 209. 42. jz. (a továbbiakban: Decker)
Paus. V 8,9. Afr. Vö. Förster, G. H.: Die Sieger in den olympischen Spielen. Zwickeu, 1891. 60. sz. (a továbbiakban: Förster); Moretti, L.: Olimpionikai. I vincitori negli antichi olimpici. Roma, 1957. 61. sz. (a továbbiakban: Moretti 1957.)
Különben első ízben a 7. Olympián, 752-ben jutalmazták olajkoszorúval a győzteseket (Phleg. fg. 1. Jac.). Az első ilyen Daiklés, a stadionfutás győztese volt: Dion. Hal. I 71. Afr. ad 1.
Paus. uo. Afr. Vö. Förster 64., 66., 68., 71. és 73. sz.; Moretti 1957. 66., 68., 70., 73. és 75. sz.
A fogalomra vonatkozóan lásd Maróti E.: Periodonikés. Megjegyzések a pánhellén versenyek periodosgyőztes fogalmához. AntTan 32 (1985-86) 1-17. (a továbbiakban: Maróti 1985-86.)
A Pythiát illetően lásd Maróti E.: Delphoi és a Pythia sportversenyei. Budapest, 1995. 40-44. (a továbbiakban: Maróti 1995.)
Vö. Krause, J. H.: Olympia oder Darstellung der grossen olympischen Spiele... Wien, 1838. 297. (a továbbiakban: Krause 1838.); Förster 86-90.; Poralla, P.: Prosopographie der Lakedaimonier bis auf die Zeit Alexanders des Großen. Breslau, 1913. (Repr. 1966.) 285. sz. (a továbbiakban: Poralla); Moretti 1957. 82-86. sz.
Így S. Iulii Africani Olympiadón Anagraphé. Rec. I. Rutgers. Lugduni Batavorum, 1862. 109.; Förster 86. sz.; Poralla 285. sz.; Moretti 1957. 82-86.
A kérdéshez lásd Maróti E: Aristotelés felfogása a fiatalkori versenysportról... Aetas, 1996/4. 5-19. (a továbbiakban: Martóti 1996.) A két versenyzőről részletesebben vö. Maróti 1996. 1-2. sz. 8-9.
Lásd Klee, Th.: Zur Geschichte der gymnischen Agone an griechischen Festen. Leipzig-Berlin, 1918. (Repr. Chicago, 1980.) 2-6. sz. 88., szerinte 552-544 körül. (a továbbiakban: Klee)
Kalliasról lásd Krause, J. H.: Die Pythien, Nemeen, Isthmien. Leipzig, 1841. 1971.2 94. (a továbbiakban: Krause 1841.); Klee 43. sz. 79.; Puech, A.: Pindare III. Néméennes.3 1958. 76-77. (a továbbiakban: Puech) Különben a Bassidákra vonatkozóan lásd Puech 73-74.
Vö. Maróti E.: Az ókori olimpizmus társadalmi hátteréhez. In: Sport és életmód II. Országos Sporttudományos Kongresszus I. Budapest, 1994. 309-314., ahol az utolsó, 40. jegyzet - amely éppen az újabb nézeteket összegezte - lemaradt (a továbbiakban: Maróti 1994.); ehhez kiegészítésül vö. Maróti 1995. 121. 289. jz.
Vö. Förster 135. és 140. sz.; Moretti 1957. 132. és 138. sz. a források részletes felsorolásával.
Diagorasról lásd Krause 1841. 89.; Krause 1838. 269.; Förster 220. sz.; Kirchner, J.: RE V. 1903. 309-310.; Klee 47.; Knab, R.: Die Periodoniken. Ein Beitrag zur Geschichte der gymnischen Agone an den 4 griechischen Hauptfesten. Diss. Giessen, 1934. 9. sz. (a továbbiakban: Knab); Mező F.: Az olympiai játékok története. Budapest, 1929. 1978.2 108-110. (a továbbiakban: Mező); Moretti 1957. 252. sz. 94-95.; Bengtson, H.: Die Olympischen Spiele in der Antike. Zürich und Stuttgart, 1971. 70. 75-76. (a továbbiakban: Bengston); Poliakoff, M. B.: Combat Sports in the Ancient World. New-Haven - London, 1987. 119-121. (a továbbiakban: Poliakoff); Maróti 1985-86.; Maróti E.: Antik Tanulmányok 36. 1992. 20. (a továbbiakban: Maróti 1992.); Maróti 1994. 313.; Decker 136-138.
Vö. Paus. Vi 17,3. Schol. Pind. Ol. VII, prooem (198 Dr.). Lásd még Mező 109.; Maróti 1994. 313.
Lásd Pap. Oxy. 222. II. col. 17. és 30. sor.; Paus. VI 7,1. 7.; Schol. Pind. Ol. VII, 196 (Dr.). Lásd még Krause 1838. 262.; Hitzig-Bluemner: Pausaniae Graeciae Descriptio, II/2. 566. (a továbbiakban: Hitzig-Bluemner); Moretti 1957. 287. 300. sz.; Poliakoff 120.
Pap. Oxy. 222. II. col. 29. sz.; Paus. VI 7,3. Vö. Moretti 1957. 229. sz.; lásd még Hitzig-Bluemner l.h.; Poliakoff 70. 120.
Sportpályafutásához lásd Krause 1838. 275.; Förster 258. sz.; Swoboda, H.: Dorieus
RE III. 1905. nr. 4. 1560. col. (a továbbiakban: Swoboda); Hitzig-Bluemner II/2.
565-566.; Knab 13. sz. 28-29.; Moretti 1957. 322., 326., 330. sz.; Moretti,
L.: Iscrizioni agonistiche greche. Roma, 1953. 57-60.
(a továbbiakban:
Moretti
1953.);
Harris,
J.
A.:
Greek
Athletes
and
Athletics.
Indiana,
1964.
(= 1967.) 123., 124.; Göhler,
J.: Olympioniken als Krieger und Politiker. Die Leibesübungen 14. 1970. 183.;
Poliakoff 120.; Sève, M.: Les concours d' Épidaure. REG 106. 1993. 327.
14. sz. (a továbbiakban: Sève); Maróti 1985-86, 5. és 28. jz.; Maróti 1992.
21.; Maróti 1994. 313.
Lásd Dittenberger, Syll.3 82. sz.; Moretti 1953. 23.; Vö. Paus. VI 7,1. 4-5., továbbá Thukyd. III 8,1. Arist. Rhet. I 2 (1357 a., fr. 569. /R/).
Politikai pályafutásához lásd Swoboda RE III 1560-61. col.; Hiller von Gaertringen, RE Suppl. V 1931. 762. 772-773.; Hitzig-Bluemner 568-569.; Maróti 1994. 313.
I. 01. 159. lásd még Paus. VI 6,2. 7,2.; Moretti 1957. 354. sz.
A forrásokban számos bizonytalanság van, például az anya nevét illetően is; vö. Paus. V 6,7. 7,2.4.; Schol. Pind. Ol. p. 198 (Dr.); Ailian. var. hist. X 1. Plin. n.h. VII 133. Philostr. 148, 10.; Vö. Kroll, W.: Pherenike. RE XIX (1938) 2033.
Vö. Pausan. V 7. 8.; Lásd még Krause 1938. 240.; Kirchner RE I 1894. 1490.; Förster 241. 246.; Moretti 1957. 276. 309. sz.; Maróti 1996. 10. 5. sz.
Paus. VI 9,3. A már többször hivatkozott nevezetes 222. sz. oxyrhynchosi papirusz Kimón alakot ad meg.
A két győztes versenyzőre vonatkozóan lásd Moretti, 1957. 298., illetve 335. sz.
Harris, H. A.: Greek athletes and athletics. Indiana - London, 1964. (= 1967.) 4. sz. térkép.
Lásd Hönle, A.: Olympia in der Politik der griechischen Staatenwelt. Diss. Tübingen, 1968. 81.
Pályafutásukhoz lásd Moretti 1957. 890., illetve 924. és 927. sz.
IG XIV 1104 = IGR I 152. Moretti 1953. 230.; Moretti 1957, 685. sz.; lásd még Frisch, P.: Zehn agonisctische Papyri. Opladen, 1986. nr. 6 (98-.), 55., 58-59. sor és 122. o.
Pályafutásához lásd Krause 1841. 88.; Krause 1838. 287-288.; Förster 219. sz.; Knab 43-44., 51. sz.; Moretti 1953. 228-235. 79. sz.; Moretti 1957. 884. sz.; Maróti 1985-86. 7-8. és 42. jz.; Sève 9. sz.
A felirat fakszimiléjét és átírását közli: Ebert, J. (Zur neuen Bronzplatte mit Siegerinschriften): Nikephoros 10 1997. 218-219.; Vö. Maróti: Marcus Aurelius és a görög versenysport. In: Belvedere Meridionale 10. 1998. (s. a.)