Bugya László

Az 1898. évi spanyol-amerikai háború visszhangja a magyar sajtóban

Az Egyesült Államok a 19. század végén

A hagyományos európai hatalmak mellé a 19. század második felére felzárkózott az egykori gyarmat, az Amerikai Egyesült Államok. Függetlenségének elnyerése után alig száz évvel a világpolitika olyan tényezőjévé vált, amelynek véleményét, érdekeit nem lehetett figyelmen kívül hagyni a globális jellegű döntéseknél. Saját régiójában, az amerikai kontinensen vezető szerepe egyértelmű volt, a Monroe-doktrína (1823) ennek a gazdasági vezető szerepnek a politikai megfogalmazásává vált. Gazdasági erejének óriási növekedése és a világ termeléséhez való nagyarányú hozzájárulása az 1865-öt követő évtizedekben1 megalapozta azokat az amerikai véleményeket, amelyek a hagyományos izolacionizmus feladását sürgették - ez a törekvés tükröződött az 1885-ös berlini kongresszuson való amerikai részvételben is.

Amint azt Paul Kennedy lord Salisbury-t idézve megállapítja, a korabeli államok két főbb csoportra oszthatók: az "élő" és a "haldokló" hatalmakra.2 Az Egyesült Államok egyértelműen az "élő" hatalmak közé tartozott a 19. század utolsó éveiben is, ezt gazdaságának növekedése és súlya is alátámasztotta. Az USA persze jóval kedvezőbb helyzetben volt, mint európai versenytársai: óriási kiterjedés, az azt behálózó vasúthálózat (1914-ben 400 000 km), korszerű és hatékony mezőgazdaság, amelyet - szemben például a Monarchiával - már gépesítettek. Előnyt jelentett továbbá az ipar által már jelentős mértékben kiaknázott, de még mindig hatalmas nyersanyagkincs, valamint az egységes, vámokkal védett belső piac. Az amerikai gazdaság munkaerőigényét kielégítette a bevándorlók tömege. Ezek az USA gazdasági jelentőségét mutató tények ugyanakkor nem jelentették azt, hogy automatikusan a nagyhatalmi diplomácia homlokterébe került volna az, sőt a nagyhatalmak csak 1892-ben döntöttek arról, hogy diplomáciai képviseleteiket nagyköveti szintre emelik Washingtonban.3 Az, hogy az Egyesült Államok külpolitikáját illetően mégis expanzívvá vált, több ok együttes hatásának tulajdonítható. Az 1890-es évekre a Nyugat meghódítása befejeződött. Így olyan erők szabadultak fel, amelyek eddig a belső expanzió, az ország szárazföldi területének teljes meghódítása irányába hatottak. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy léteztek olyan befolyásos csoportok az országban, melyek erőteljesen szorgalmazták az Egyesült Államok fokozottabb részvételét a világpolitikában. Egy ilyen csoportnak volt az egyik vezetője Theodore Roosevelt, aki osztotta Alfred T. Mahan sorhajókapitány nézeteit a hadiflottával kapcsolatban.4 A tengernagy abból indult ki, hogy az USA jelentős ipari és mezőgazdasági terméktöbblettel rendelkezik, amit a kereskedelmi flottának kell elszállítania. A kereskedőhajókat viszont csak egy megnövelt hadiflotta képes megoltalmazni, ahhoz pedig, hogy a hadihajók kellő hatékonysággal működhessenek, szabadkikötőkre, szénállomásokra van szükségük. Ezt a tételt nyilvánvalóan bizonyította Nagy-Britannia helyzete és szerepe; ezért is volt fontos Perry kapitány akciója Japánban (1853-54), Alaszka megvásárlása (1867), valamint Hawaii annexiója (1898).5

A szuezi-csatorna 1869-es átadása után felmerült egy panamai vagy nicaraguai, az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő csatorna megépítésének az igénye.6 Az, hogy ebben az amerikaiak ne vegyenek részt - már csak a Monroe-elv miatt is - nehezen volt elképzelhető. A csatorna megépültével a Mexikói-öböl hajóforgalma jelentősen megnőtt volna, az öblöt viszont - Kuba központi helyzete miatt - régtől fogva az ellenőrizte, aki a szigetet birtokolta.7 Az pedig, hogy egy európai "haldokló" hatalom döntő befolyást gyakorolhasson az Egyesült Államok határai mentén, egyáltalán nem volt ínyére az amerikai döntéshozóknak. Kuba fizikai közelsége, de az USA-hoz ezer szállal kötődő gazdasága miatt is vonzónak tűnt a beavatkozásra, ráadásul a már századok óta leszálló ágban lévő Spanyolország eladósodott költségvetésével és korszerűtlenül felszerelt hadseregével nem tűnt leküzdhetetlen akadálynak.8

A magyar sajtó meglepő mélységben tisztában volt a nagyhatalmi helyzetben bekövetkezett változásokkal, érzékelte Európa expanzív és imperialista "korszellemét". A spanyol-amerikai konfliktus, legalábbis annak utolsó szakasza, igen pontosan nyomon követhető a hazai újságokban. A jelen dolgozat célja az, hogy a magyar lapok tudósításai alapján bemutassa a magyar sajtó viszonyát a spanyol-amerikai háborúhoz, rámutasson annak néhány jellemző motívumára.9 A megvizsgált lapok mintegy harminc vezércikke, több tucat kommentárja és híre képezi azt az anyagot, amelyet feldolgozva megkísérelem elemezni a háború tanulságait tárgyaló cikkeket. Ezt megelőzően rövid képet adok a korabeli magyar sajtóról.

A magyar sajtó

A 19. század végére a korábban irodalmi vagy politikai célból folytatott újságírás professzionális foglalkozássá vált Magyarországon. A különböző lapok összpéldányszáma az 1870-es 15,5 millióról 1905-re 154 millióra növekedett.10 A fokozatosan erősödő nyomtatott sajtó egyik fénykora az 1890-es évekre esett, ehhez hozzájárult az információáramlás felgyorsulása a hírközlésben, amit a távíróhálózat kiépülése hozott magával. A transzkontinentális, tenger alatti sürgönykábelek (az elsőt 1866-ban fektették le Európa és Amerika között több sikertelen kísérlet után11) tették lehetővé, hogy a hírek pillanatok alatt jussanak el egyik kontinensről a másikra, így azok már a másnapi újságokban megjelenhettek. Az információközvetítés egyedüli csatornájaként rendkívüli fontossággal bírtak e kábelek. Mutatja ezt az is, hogy az amerikaiak az 1898-as háború során több alkalommal is átvágták azokat a kábeleket, amelyek az ellenség kommunikációs lehetőségét biztosították volna. Két esetről a magyar sajtó is beszámolt, hírt közölt a Fülöp-szigeteket, illetve a Puerto Rico-t a világgal összekötő kábelek elvágásáról.12

Az általam vizsgált újságok közül öt fővárosi megjelenésű, egy pedig vidéki. A vidéki lapoknak persze figyelembe kellett venniük, hogy a helyi hírek mellett az olvasók országos és külföldi tudósításokra is igényt tartottak, de mivel kiküldött tudósítót nehéz volt fenntartani, állandó volt a cikkhiány. Ezen a problémán igyekezett segíteni Leopold Gyula kőnyomatos újságja, amelyet városonként csak egy szerkesztőség járathatott.13 Ebbe a lapba fővárosi zsurnaliszták írtak, a cikkeket szabadon leközölhették, cserébe a tulajdonos csak hirdetéseinek kedvezményes megjelentetését kérte. Ez lehetett az oka annak, hogy a Budapesti Hírlap és a Szegedi Híradó kommentárjai és hírei szinte szó szerint megegyeztek.

A lapok a külföld eseményeit két helyen és két módon jelenítették meg. A rövidebb híreket a Táviratok rovatban közölték, az átfogóbb, nagyobb horderejű események gyakran kaptak külön helyet: a Zola-Dreyfus ügy, a kelet-ázsiai események, a Fashoda incidens, és nem utolsó sorban a spanyol-amerikai háború. Ezekben a rovatokban bőségesen kommentálták az eseményeket, nemegyszer ritka éleslátásról tettek bizonyságot a hírlapírók. Híreiket kiküldött tudósítóiktól, vagy az ekkorra már megalakult és mára patinássá vált hírügynökségektől, a Reuterstől, a Havastól, a Neue Freie Presse-től, vagy az MTI-től14 szerezték be.

A háború megítélése a hazai sajtóban

A századforduló Magyarországán a külföld eseményeinek jelentősége eltörpülni látszott a belpolitika mellett. Ezért talán nem meglepő, hogy sem 1897 folyamán, sem 1898 január-februárjában a sajtó nem szentelt különösebb figyelmet a kubai felkelésnek. Kivételt csak a Magyarország című lap jelentett, amely 1898 januárjában közölt néhány hírt.15 A lapokat jobban érdekelte Bánffy Dezső kormányának a tevékenysége, a gazdasági kiegyezési tárgyalások, de még a Dreyfus-per is. A Spanyolország és az USA közötti nézeteltérés, amely kezdetben elsimíthatónak tűnt, március folyamán konfliktussá, majd háborúvá érett. A pápai beavatkozás, amelybe az európai országok közvéleménye reményét vetette, meghiúsult, nem utolsó sorban az USA tartózkodó hozzáállása miatt.16 Az Egyesült Államok kongresszusa, nem különben az amerikaiak széles tömegei is a háború mellé álltak. Ez a háború pedig egyáltalán nem hasonlított a század során megszokott konfliktusokra. Az egyik oldalon az Egyesült Államok állt, mint leendő gyarmatszerző, az ellenfél azonban korántsem egy elmaradott afrikai vagy ázsiai állam volt, hanem a nagy és dicső múlttal rendelkező, bár hosszú ideje hanyatló Spanyolország. A tét itt már nem újabb gyarmatosítható terület megszerzése, hanem egy másik állam gyarmatának elvétele volt - elindult tehát a verseny a világ újrafelosztásáért.

Az Országos Hírlap március 13-i vezércikke ezt a felismerést tükrözi.17 A semleges Másutt és itthon cím nem árulja el a különös tartalmat: "A geniális német császár" látta át először, hogy csak az az állam szerezheti meg a hegemón hatalmat Európában, amelynek óriási birodalma van a tengerentúlon, amihez viszont megfelelő méretű hadiflottára van szükség. A cikkíró az expanziót nemcsak a hegemónia, hanem a társadalmi béke talpkövének is tekinti: "a társadalmi osztályok többé el nem nyomható viaskodását csak fokozottabb jólét teremtése által lehet enyhíteni", ez pedig "csak a terjedelmes gyarmatozás alapján állhat elő". A szerző mindenki számára üdvözítő és követendő példának tartja az expanzionizmust, mondván: még "az önmagában elégedett nagy amerikai köztársaság is fosztogató háborúra készül az öreg Spanyolország ellen"; a gyarmatosítás korszelleme még az izolált Egyesült Államokat is elérte.18

Április elejére nyilvánvalóvá vált, hogy az USA nem elégszik meg azokkal az engedményekkel, amelyekre a spanyol politika - éppen az amerikai nyomás miatt - röviddel azelőtt rákényszerült (autonómia a szigetnek, a harcok felfüggesztése stb.), a háború tehát elkerülhetetlen. A Pesti Napló a Háború küszöbén című vezércikkében19 a harcok hamarosan várható kitörését azzal indokolja, hogy az USA a háborút még azelőtt ki akarja robbantani, mielőtt a spanyolok legyőzik az ellenük három éve harcoló kubai felkelőket. A cikk írója kijelenti, hogy az amerikaiaknak azért van szükségük a szigetre, hogy a majdan megépülő Panama-csatornát ellenőrizni tudják. Bár a gyenge kezű Spanyolország helyett sem Franciaország, sem Nagy-Britannia nem kívánta a térségbe egy erős hatalom - az Egyesült Államok - jelenlétét, kénytelenek voltak engedni, mivel mindkét országot a kínai események tartották lázban. London a békebírói szerepet azzal utasítja vissza - a tudósítás szerint -, hogy nem áll fenn jogi vita a két fél között, egyszerű háborús hódításáról van szó, ahhoz pedig nem kell bíró. A brit kabinet is pontosan látta tehát, hogy itt nem a "múlt századok sötét uralmi eszménye" és a polgárosultság közötti konfliktusról van szó. A február és március hónapokban a békéről felröppent hírek áprilisra mind hamisnak bizonyultak: az Országos Hírlap szerint20 mindkét fél csak haladékot akart, hogy felkészülhessen a háborúra. Az amerikaiak már korábban szerették volna megszerezni Kubát, de harc nélkül: 1897-ben az USA 750 millió dollárt ajánlott a szigetért, 1898. március 31-én 100 millió, április 1-jén pedig 200 millió dollárt.21 De Amerika, "a becsületes kalmár", ha nem tudta megvenni, megpróbálja majd elvenni a spanyolok birtokát - írja a lap. A haladék mindkét félnek kapóra jött, hiszen "az Egyesült Államoknak idő kell, hogy pénzén hadsereget teremtsen, Spanyolországnak idő kell, hogy haderejének pénzt szerezzen". A spanyol kormány az üres és teljesen eladósodott kincstárból nem tudta fedezni a költségeket, ezért a néphez fordult: többek között hazafias színielőadást rendeztek a Madridi Királyi Színházban22 (erről a Vasárnapi Újság is beszámolt április 24-i számában). Sagasta spanyol miniszterelnököt idézve - "Még mindig spanyolok vagyunk!" - a cikkíró megjegyzi: "igaz ez a mondás, Castilia és Arragonia népe még spanyol: büszke és enervált." Ez nem éppen a legkedvezőbb ítélet Hispánia lakóiról. A Budapesti Napló meglepő, de nagyon találó hasonlattal jellemzi a háború előtti helyzetet: "Cézár még nem lépett át a Rubiconon, de paripája már ott áll a parton és prüszköl harci kedvében. A Rubicon ezúttal az Atlanti-oczeán széles síkja és gazdája a washingtoni fehér ház gazdája: MacKinley." McKinley elnök, aki csak szavakban igyekezett megakadályozni a háborút, valójában csak időt akart nyerni. A háboru vigiliája című április 15-i cikkben a szerző felsorolja azokat az okokat, amelyek miatt véleménye szerint ki fog törni a háború. Ezek legfőbbike az - véli az író -, hogy az európai hatalmak Ázsiában, Kínában terjeszkednek, kiszorítva onnan az Egyesült Államokat, amely kénytelen kárpótlást keresni, "követi tehát Moličre példáját; veszi a jót, ahol találja", ez a hely pedig Kuba, a "dúsgazdag, dohányt, rizst, cukrot ontó Kuba". "Ki tiltaná meg az Uniónak Kuba elsikkasztását?" - Európa nem, nem is törődik a dologgal, Kuba szimpatizál az amerikaiakkal, Spanyolország pártján pedig csak az első birtoklás elve áll. "De mi a jog, ha nem fedik erős ágyuk? Tehát elő az ágyukkal."23

Az Országos Hírlap A tizenkettedik óra című vezércikke24 megerősíti az európai hatalmak be nem avatkozásáról szóló híreket. Ezt a cikkíró azzal magyarázza, hogy a gócpont távolabb van, mint az 1897-es krétai incidens esetén;25 a "nagyhatalmi konczert" inkább kegyelmet kér igazság helyett. Nem hitte azt senki, hogy "ez a válság méltatlanul esik a spanyolok fejére". Az Unió fellépése természetes, hiszen közel esik Kubához, és a szimpátia is kölcsönös. A folyamatot a nagyhatalmak gátolni igyekeztek, mert "a sokszor sebzett királyi asszonynak" próbálnak segíteni, "aki az anyai szív gyöngédségével védi gyermekének [XIII. Alfonznak] örökét és könnyes szemekkel néz szét az ő hatalmas rokonsága közt." De bármily hatalmas légyen is ez a rokonság, csak ímmel-ámmal akarták segíteni. Egy olyan konfliktusba való beavatkozást, amely később precedensként szolgálhat hasonló eseteknél, valószínűleg egyik európai nagyhatalom sem kívánt megkockáztatni. "Az Egyesült-Államok hidegen számít s amikor kimérte, hogy övé az igazság és pláne övé a haszon is, akkor többé gyöngéd hangok nem találnak utat hozzá." - ennél többet Európa nem akart, Spanyolország viszont nem volt képes tenni. A spanyolok készek a harcra, ahol "a nagyobb erő ellen fiainak a vérével veszítené vagyonát is." A kissé fellengzős mondatok után a hírlapíró saját véleményét adja a "yankee"-k szájába: "akit egyszer megöltek, annak semmit sem használ, hogy büszkén halt meg". A szerző inkább azt javasolja, hogy fogadják el az amerikaiak vételi ajánlatát: abból még egy ideig fennmaradhatnának, ezzel is enyhítve az állam anyagi gondjain.

Háborus hírek című cikkében a Szegedi Napló26 sem vonja kétségbe az Egyesült Államok győzelmét, mivel "egy dusgazdag, hatalmas állam fog mérkőzni egy koldus-szegény, elnyomorodott állammal." Az időpont a szerző szerint lényegtelen, s a végkifejlet előre látható. Spanyolország nem állhat ellen egy modern, ráadásul roppant költséges háborúban az USA-nak, mert bevételeit elviszi az adósságszolgálat, termőföldjeit kizsákmányolták, az országban nagy a nyomor, és a tábornokok politizálnak. A spanyolok a 19. század végére elveszítették afrikai, kelet- és nyugat-indiai birtokaikat, és most az utolsó értékesebb gyarmat, Kuba van soron. Határozottan kijelenti a szerző, hogy a szigetet az amerikaiak elfoglalják, és magukba olvasztják, így csökkentve hazai rizs, cukor és kávétermelőik konkurenseinek számát. Gyors háborút jósol, ahol a józan belátás által vezetve a spanyolok az első vereség után át fogják adni Kubát. A cikk írója sem tartja sokra ebben a háborúban a hősiességet, bátorságot, hiszen "a negyven kilós ágyugolyó, mely nyolcz kilométernyire hord, a gyáva seregben is csak akkora kárt tesz, mint a leghősiesebb csapatban."

A többször elhalasztott, végül április 12-én nyilvánosságra hozott27 elnöki üzenet a fegyveres beavatkozás mellett érvelt, és a Pesti Napló munkatársa szerint valóságos perbeszéd volt az intervenció mellett.28 Az üzenet hangját azonban szerinte mérsékelte az európai hatalmak kérése, különösen a "nagytekintélyű és rokonszenves, nemes és lovagias gondolkodású és igazságszeretete miatt az egész világon tisztelt uralkodó"-é, Ferenc Józsefé. (A Pesti Napló beszámolójában különösen érdekes Ferenc József szerepének kiemelése. A lap úgy állítja be, mintha az osztrák-magyar diplomácia {sőt! személyesen a király} külön is fellépett volna, pedig valójában csak a nagyhatalmak közös fellépésében vállalt szerepet a Monarchia.) A szerző azonban megjegyzi, amennyiben ez volt a nagyhatalmak által megtenni kívánt maximum (és ez volt), akkor ez mindössze a háború elodázásához elegendő, még a spanyol engedmények dacára is. Ebben az esetben viszont kérdéses lehet, hogy a spanyolok által áprilisban megkötni kívánt kubai fegyverszünet - amelyet a lapok többször említenek - "elég erős és elég tartós lesz-e arra, hogy a prédára leső köztársaság a sovárogva óhajtott zsákmányt kezei közül kieressze?"29 A cikkíró is úgy véli, hogy egyértelműen sor kerül majd a sziget annektálására, méghozzá az Egyesült Államok egy államaként.

A magyar sajtó viszonyulását egyértelműen megvilágítja az Országos Hírlap két vezércikke.30 A kor külpolitikai egyszeregyje a terjeszkedés, a gyarmatszerzés iránti igény volt. Ennek szolgálatába kellett állítani mind a diplomáciát, mind pedig a hadseregeket és flottákat; a gyarmatok-flotta öngerjesztő örvényébe sok ország belekerült. Az Európa lánya című cikkben a szerző mind a spanyolokat, mind az amerikaiakat fegyverkezni láttatja, de szerinte "a birkózáshoz szokott yankeet és a gőgös hidalgót" bárki rémültnek láthatná egy csata alatt. Eltérően a magyar sajtó véleményétől a szerző úgy véli, hogy az esélyek egyformák, mert az USA harci morálja rossz, dezertálnak a katonái, viszont jelentős anyagi forrásokkal rendelkezik; a spanyoloknál viszont éppen fordított a helyzet: nincs pénzük, de az egész nemzet felsorakozott Mária Krisztina régenskirálynő mellé. Az az elképzelés, az a "moličre-i látvány", hogy az Egyesült Államok fizet hadisarcot Spanyolországnak, nagyon népszerű lenne a nagyhatalmak között, bár erre kicsi az esély.

A cikk további részében fontos gondolatot vet fel a szerző. Szerinte ugyanis Európának el kell gondolkodnia azon, hogy milyen politikát folytasson a jövőben az USA-val kapcsolatban. Az USA-t ugyanis kapzsinak és erőszakosnak tartják a kontinensen, holott sem hódító politikájának, sem a kivitelezésben nincs semmi szokatlan. "Mac Kinley ugyanis azt cselekszi, amit az európai hatalmak szoktak cselekedni: aki tudja, próbál terjeszkedni." Éppen így terjeszkednek az európaiak is Kínában: mondvacsinált ürüggyel avatkoznak be a kínaiak életébe, s bevetik flottájukat, nem tisztelve semmit a pénzen és a hatalmon kívül. Ezért jogos a szerző kérdése: "Mit akarunk hát Mac Kinley-vel?! ő csak utánzó, tehát nem felelős a konczepczióért. Ezt a nemes konczepcziót műnyelven a «gyűjtés politikájá»-nak hívják. Amerika gyűjteni akar. Amerika derék, Amerika Európa lánya. Hiven követi az édesanyja régi tanítását."31

A Kalózvilág című cikkében32 az Országos Hírlap írója a spanyol-amerikai vita színvonalát a farkas és a bárány meséjéhez hasonlítja. A patakban ivó farkas (USA) vizét a bárány (Spanyolország) a dombnak felfelé zavarta meg. Hiszen az amerikaiak szerint "csak torpedó pusztíthatta el a mi drága hadihajónkat, a mi háromszáznegyvenhárom33 emberünket". A spanyol válasz: "[...] torpedórobbanás esetén [...] elpusztult halakat is kellett volna találniok az amerikaiaknak", erre az amerikaiak: "Hiszen a havannai öbölben halak nincsenek is!" Ez a mentalitás minden államot áthat - sugallja a szerző. Ez mozgatta a görögöket 1897-ben a törökök ellen, és ez volt az oka 1885-ben annak, hogy a szerbek kérdőre vonták a bolgárokat állítólagos hadikészülődéseik miatt. Ha ezek az államok kicsik és szegények, de a gyűjtés politikája "a szegény zsellérállamokban is megvan", mennyivel inkább jellemző az egy olyan hatalmas és gazdag országra, mint az Egyesült Államok. Ez az ország, amely a self-made man eszményében hisz modern szervezetű, fejlett gazdasága és oktatása van. Ennek ellenére még ez a társadalom is megtéveszthető egy hazugsággal. Ott sem okosabbak az emberek, ezért kalózkodnak egymás ellen vígan a spanyolokkal.34

A Pesti Napló munkatársa A haragos Amerika című vezércikkében erősen Amerika-ellenes nézőpontból közelítette meg a konfliktust.35 Véleménye szerint az USA haragszik Spanyolországra, amiért az nem adta át háromszáz éves birtokát. Az amerikai sajtó megtámadta Ferenc Józsefet is, mert az állítólag pénzt adott a spanyoloknak hadihajó vásárlásra, mivel igazságérzete miatt nem nézhette tétlenül a bűnös amerikai háborút, melynek eszméje a kapzsiság. Mint írja, nemcsak rokoni szálak fűzik egymáshoz a két dinasztiát, hanem a Monarchia közvéleményének szimpátiája is a spanyolok mellett van.

A manilai csata - az amerikai flotta elsöprő győzelme - méltán keltett megdöbbenést egész Európában, így Magyarországon is. A nagyon gyors és fölényes győzelem azokat igazolta, akik az USA győzelmére számítottak. Az Országos Hírlap cikkírója36 szerint a két flotta úgy kereste egymást, mint "az éjszaka sötétfürtű istene és a nap aranyhajú tündére". Az operett-háborúnak vége, a spanyol távol-keleti hajóhadat szétverték. "A Fillippini szigeteknél nincs többé spanyol hajóhad. Manilla mellett kétezer spanyol matróz fulladt a sós tengerbe. Talán azt kiáltották haldokolva hörögve, hogy Éljen Spanyolország és azt jelentette haláltusájuk, hogy veszendőben van a szép Spanyolhon." A romantikus elképzelések, a közvélemény persze azt várta, hogy a "hősiesség és a pénz csatájában a hősi véré lesz az első diadal", sőt a hősiesség legyőzi az USA hajóhadát. A valóság erre erőteljesen és határozottan rácáfolt: a spanyolok egyetlen elveszített hajójukat sem tudták pótolni, hiába volt a hősiesség és a büszkeség. A súlyos vereség demoralizálta a spanyol hátországot, a nép az utcán "sír és káromkodik, szidja a kormányt és szidja a dinasztiát." Az USA-nak nagyobb diadal ez, mint a katonai győzelem; Spanyolország a szétesés határára jutott. Don Carlos, a száműzött trónkövetelő hatalomra juthat egy forradalom útján, és ha ő kerül hatalomra, a szerző jóslata szerint Kuba elveszik, Európa méretű háború keletkezhet, amiben Spanyolország elvérezhet. A Vasárnapi Újság című illusztrált hetilap csak május 8-i számában tért ki a Fülöp-szigeteki eseményekre.37 Nem elsősorban a konkrét eseményeket írja le, inkább csak utalásokat tesz (ezt a következő számban, május 15-én kimerítő részletességgel pótolja). Ezen hiányosság mellett azonban fontos háttér-információkat közöl. Bemutatja mindkét fél hadiflottáját, a csatahajókat, cirkálókat név szerint is megemlíti (például Pelayo, V. Carlos; Montgomery, Missouri stb.). A Kuba elleni invázióhoz szükséges amerikai szárazföldi hadseregről külön cikk szólt.38 Megemlíti a létszámot (27 832 fő) és elhelyezkedési területüket (a nyugati indiai területek és erődök), képet közöl a lovasságról. A Havanna erősségei című cikkben kijelenti,39 hogy az új Krupp és Armstrong ágyúk ellenére el lehet foglalni a várost; ezzel cáfolja azt a spanyol véleményt, hogy a város és a kikötő bevehetetlen. A Spanyol háboruk címmel közölt írásban40 a lap a spanyol-amerikai háborút világtörténelmi harcnak nevezi, ahol a polgárosultság, és a "mult századok sötét uralmi eszménye" áll szemben egymással. A szerző szerint sem kétséges az Egyesült Államok győzelme. Ezután azon háborúkat sorolja fel, amelyek anyagi csődöt okoztak a spanyoloknak.

A Vasárnapi Újság következő számában (május 15.) ismertetés olvasható a Fülöp-szigetek természeti adottságairól és történetéről.41 Kubát már korábban bemutatta a lap, április 24-én közölt róla hasonló ismertetést.42 A cikk szerzője a helyi kormányzatot korruptnak, túlszabályozottnak és népnyomorítónak írja le, ennek tulajdonítja a bennszülöttek felkelését. A lap május 22-én Puerto Rico-t, június 12-én Santiago de Cuba-t mutatja be. Június 26-án közli a Kubai felkelők között című cikket.43 Ebben William Fenn amerikai polgár és robbantási szakértő kalandjait meséli el a szerző. W. Fenn tíz hónapig élt a felkelők között, ezalatt öt hidat és egy mozdonyt robbantott fel, elfogása után a spanyolok hazatoloncolták. A spanyol belpolitika jobb megértését segíti a július 31-én megjelent cikk, amely Don Carlos családjáról szól;44 az olvasó megtudja, hogy a karlisták mozgolódásának hátterében egy hatvan éves trónviszály áll, amely már több polgárháborút is kirobbantott. Képek a háborúról rovatában rajzokat közöl a lap a kubai harcokról; bemutatja az amerikai tábort, a Rough Riderek45 egy csatáját a spanyol csapatokkal.46 A lap további számai nyomon követik a háború eseményeit, az augusztus 12-én megkötött fegyverszünet után pedig az augusztus 28-i szám összefoglaló áttekintést ad a háborúról.47 Olvasmányos, könnyed stílusban meséli el a történteket, s azt jósolja, Kuba önként csatlakozni fog az USA-hoz, mihelyt ráébred arra, hogy képtelen önmagát igazgatni. Az Egyesült Államok Puerto Rico megszállásával a megépítendő Panama-csatorna, s ezáltal az Atlanti- és Csendes-óceán ura is lesz.

A cavitei tengeri csata (1898. május 1.) után az újságok szinte elfordultak a háborútól, az újabb eseményeknek nem szenteltek túlságosan nagy figyelmet. A háború hírei a külföldi eseményeket röviden ismertető rovatba (táviratok) szorultak, ahol május 20-ig Cervera admirális flottájának holléte volt a téma, később pedig a Fülöp-szigeteken és Kubában vívott szárazföldi harcok. Bár a Pesti Napló május 16-i A háboru című vezércikkében még adott némi esélyt a spanyoloknak, feltéve hogy Cervera ki tudja egészíteni készleteit, sőt a Magyarország szerzője egy spanyol támadást is elképzelhetőnek tartott az amerikai kikötők ellen,48 ezek a latolgatások gyorsan átkerültek a fantázia birodalmába, mivel a tengernagy beszorult Santiago de Cuba kikötőjébe. A távirati rovatba a valós hírek mellett álhírek is kerültek, még a háborús vaklárma is kapott némi teret. Erre bizonyíték a Pesti Napló május 29-i híre, melyben elismeri, hogy az előző napokban közölt hírek Sampson amerikai admirális és Cervera csatájáról tévesek voltak, azonban hozzáfűzi, hogy a hamis táviratok a hadviselés részét képezik.49 Ennél tovább megy az Országos Hírlap munkatársa, aki Santiago de Cuba című május 31-i vezércikkében szarkasztikusan jelenti, hogy Santiago az a hely, ahol Cervera szétverte Sampson flottáját, Sampson viszont Cervera-t verte tönkre. Mindkét tengernagy az erősítést várja, de ha az meg is érkezik, az erőviszonyok továbbra is egyenlők lesznek A szerző szerint Amerika türelmetlen: "Most már a börze érdekei ki vannak elégítve, csak a diadalszomja maradt meg." Ezért érthetőnek tartja, hogy McKinley elnök a győzelmet sürgető táviratokat küld parancsnokaihoz.50

Rendkívül találó a Országos Hírlap június 20-i helyzetértékelése: "Európában nem a spanyol-amerikai háború a legaktuálisabb kérdés. Ez a háború, mielőtt koczkája jobbra vagy balra eldőlt volna: elposványosodott szerencsésen. Nem érdekel senkit ugy látszik, még a hadviselő feleket sem valami nagyon."51 A szenzációs győzelmeknek vége, nem okoz különösebb izgalmat a macska-egér játék. A július 5-én a Pesti Naplóban megjelent Nemezis című cikkében Cervera veresége kapcsán azt írja a szerző, hogy Spanyolország megbűnhődött múltbéli hibáiért, és vagy beletörődik abba, hogy kis nemzet marad, mint például Portugália, vagy polgárháború robban ki az országban. Ehhez azonban még azt is hozzáteszi, hogy az USA-t, bár a spanyolok vereséget szenvedtek tőle, bármely más nagyhatalom, még Olaszország is, néhány hét alatt leverte volna. (Meglehetősen furcsa feltételezés ez, hiszen az olasz szárazföldi haderőt 1896-ban megverték az ellenálló etióp csapatok.) A Béke című vezércikkben52 néhány nappal a fegyverszünet előtt a lap munkatársa a gyarmatok elvesztését Spanyolország számára kedvezőnek ítéli, mert a gyarmati hadseregre, hivatali apparátusra költött pénzt mostantól a hazai gazdaság talpra állítására lehet fordítani. Majd hozzáfűzi, hogy a fejlődéshez szorgalomra és szellemi frissességre is szükség van. Ugyanakkor elfelejti az író azt, hogy ezek szükségesek ugyan, de nem elegendők. Elengedhetetlen feltétel a nyugalom is, amit - többek között - a karlisták szervezkedése, az elkeseredettség és a forrongó közhangulat veszélyeztetett.

Érdekes kivételt jelent a magyarországi sajtó cikkeinek sorában az Országos Hírlap A négernek mindegy című írása.53 A hazai újságok ugyanis az 1898-as háborút általában csak két szembenálló állam: az Egyesült Államok és Spanyolország konfliktusaként fogták fel. Ebben a viszályban a sajtó optikája szerint nem volt helye sem a kubai felkelőknek (akiket még McKinley elnöki üzenete sem ismert el hadviselő félként), sem a többi szigetlakónak. A lapok persze említik mind a kubai, mind a filippin lázadókat,54 de ezekben a tudósításokban - átvéve a spanyol sajtó híreit és szemléletét - mindig a spanyolok arattak győzelmet. A Kubában tartózkodó spanyolokon és a kubai kreolokon kívül viszont más népcsoportok (négerek, mulattok, kínaiak) nem kerültek szóba. Ebben a cikkben azonban ők állnak a középpontban: a szerző szerint, ha eddig a spanyolok nyomták el a négereket, akkor ezután az amerikaiak fogják ezt velük szemben megtenni. Az USA humanitása csak a kreolokra terjed ki, ahogyan Európa is csak a spanyol állam egységét félti; az nem érdekli, ha a négereket bántalmazzák. A hírlapíró szerint a "gyarmati politika [...] erőszakos foglaláson, tehát erkölcstelen alapon nyugszik, csakis erkölcstelen alapon tartható fenn". A spanyolok ezt szerinte felrúgták azzal, hogy autonómiát adtak a szigetnek, s mivel nem voltak következetesek a rablómorálban, hát viselniük kell a következményeket. Európa diplomáciája hallgat, figyeli, ahogy "az erős és ügyes rabló nekimegy az elgyöngült és ügyetlen banditának". Mivel csak a vezetés változik, a négernek mindegy a harc kimenetele, s ha ez így van, kár is közbeavatkozni - véli nagyvonalúan a szerző, aki meglehetősen tájékozatlan a valóságos folyamatokat illetően (pl. autonómia ügyben).

A magyar sajtó hírei - bár néha érződik bennük némi pozitív elfogultság a spanyolok iránt - általában valamiféle semlegességet sugároznak. Ennek sokféle oka lehetett. A legfőbb talán az, hogy a Monarchia nem volt közvetlenül érdekelve a konfliktusban. De szerepet játszhatott az európai kormányok ambivalens politikája is: szavakban ugyan támogatták Spanyolországot, a politikai tettek viszont hiányoztak. A már említett diplomáciai gesztusokon túl csak részvéttáviratokra futotta. Joggal vélhették tehát a hazai hírlapírók, hogy a magyar közvélemény számára sem ügy a háború, hanem csak hír. De még nyomósabb ok lehet az önálló magyar külpolitika hiánya. Az Osztrák-Magyar külpolitikát Bécsből irányították, a magyar kormánynak alig volt abba beleszólása, még kevesebb a magyar közvéleménynek. Bizonyos esetekben a külpolitika egyébként is "császári felségterületté" változott. Ez történt a spanyol-amerikai háború kapcsán is: az uralkodó családi érintettsége, rokoni kapcsolata Mária Krisztina régens anyakirálynővel, meghatározta a Monarchia külpolitikai lépéseit. Hogy ez mennyire így volt, azt jól példázza a Szegedi Napló egyik híre,55 miszerint gróf Agenor Goluchowskynak azért kellett távoznia a külügyminiszteri székből, mert kedvezőtlenül nyilatkozott Mária Krisztina spanyol régenskirálynő politikájáról, márpedig ő Habsburg leány, a külügyminiszter pedig a császári ház minisztere.

Bár a háború Európától távol zajlott, mégis volt - igaz, csak közvetett - hatása Magyarországra is. Ez legközvetlenebbül az általános tőzsdei áremelkedésben mutatkozott meg. Különösen látványos volt a búza árának emelkedése, amit a lakosság is megérzett. A kenyér ára egy hónap alatt a duplájára nőtt: 10 krajcárról 20 krajcárra.56 A Pesti Napló munkatársának értékelése szerint57 a háború húzóhatást gyakorolt Európára a "hadiszervásárlások" miatt, bár az USA ipara már egy szinten volt az óvilágival, mezőgazdasági termelése pedig úgy technikailag, mint mennyiségileg világelsővé vált. Ennek ellenére - vélte - a magyar termelők hasznát láthatják a háborúnak, mert a háború pénzt és készterméket von el az amerikai exporttól. Az az amerikai szándék - elmélkedett az újságíró -, hogy több katonájuk legyen, mint Oroszországnak, nagyobb flottájuk, mint Nagy-Britanniának, és ügyesebb diplomáciájuk, mint bárki másnak a világon, óriási anyagi erőt igényel. A hadsereg, a flotta, a diplomáciai apparátus igényeit csak a megemelt adóterhekből lehet finanszírozni. Magyar szempontból ez a leglényegesebb összetevője ennek az elképzelésnek, mert így több adót fizet a farmer is, ami csökkenti az amerikai búza versenyelőnyét. Az Országos Hírlap ugyanezen elképzelések felvonultatása után teljesen más következtetésekre jut: az USA vámhatárokat állítana az adóemelés miatt olcsóbbá vált európai iparcikkek elé, míg az Óvilág, mivel saját termelése nem elegendő, illetve drága, továbbra is rá lenne utalva az amerikai gabonára. Az állandó hadsereggel az Egyesült Államok beszállhatna a gyarmatszerzésbe, először csak Dél-Amerikában, majd "Európa egy szép napon arra a tudatra ébredne, hogy nem ur többé a maga házában, és a legbelsőbb európai kérdésekbe is beleszól a fölfegyverzett Monroe-doktrína."58

A háború tapasztalatai egy másik kérdésben is tanulságosak voltak. Ez a kérdés pedig a flotta-fejlesztés volt. Ennek finanszírozására a Hadügyminisztérium 55 millió forintos (több, mint 100 millió koronás) pótigénylést nyújtott be.59 Az osztrák irányítású hadügyminisztérium terve az osztrák irányítású hadiflotta megnagyobbítására érthetően nem váltott ki egyértelmű elismerést a magyar királyságban. A Goluchowsky gróf külügyminiszter által megfogalmazott igény egy kínai kikötőre ezt csak erősítette.60 Hatásos ellenérv volt az, hogy - a vámügyileg ekkor ex lex állapotban lévő - Magyarországnak nincs olyan ipara, ami a kínai piacra vihetné áruit, a magyar külkereskedelem a kiegyezési szerződésben rögzített kvóta szerinti volumenét pedig az eddigi kereskedelmi flotta is elbírta volna.61 A Szegedi Napló62 nem felejti el megemlíteni, hogy az új hadihajókon nem magyar lobogót fúj a szél, az Országos Hírlap szerint63 pedig az egész terv kizárólag Németország utánzása lenne.

Az a kép, amit a magyar sajtó a spanyol-amerikai háborúról olvasóinak közvetített, szinte természetes módon egyenetlen minőségű, helyenként hiányos és az összbenyomást tekintve vegyes érzelmeket kelt az utókorban. Természetes módon, mivel a hazai lapok általában nem rendelkeztek külföldi tudósítókkal, értesüléseiket részint a nagy hírügynökségektől szerezték, részint pedig egyszerűen átvették külföldi lapoktól. Ez utóbbi módszer különösen sok veszélyt hordozott magában: a hírek torzulhattak, az információ eleve átment az adott lap szűrőjén, így annak álláspontját is közvetítette a háborúval kapcsolatban. A századvég hírügynökségei és nagy világlapjai a szenzációra koncentráltak, s a szenzációt hajszolva gyakran kritika nélkül átvették a hadviselő felek ál- és rémhíreit, dezinformációit.

A magyar sajtó e veszélyek ellenére is lényegében jól teljesítette feladatát: azt és addig közvetített a spanyol-amerikai konfliktusból, amire a híréhes olvasók vártak. Igyekezett tárgyilagosan, semlegesen közvetíteni az eseményeket, bár hangvétele - az európai sajtó nagyobb részéhez hasonlóan - inkább a spanyolok, mintsem az amerikaiak iránti rokonszenvről árulkodott. Ezt nemcsak a Monarchia külpolitikájának kifejezetten spanyolbarát jellege teszi érthetővé, hanem az is, hogy a tájékozódási pontok, a bécsi és a német lapok is a spanyolok iránti rokonszenvet sugározták. Ennek ellenére a lapok egy része meglepően tisztán látta az erőviszonyokat, s felmérte e regionális konfliktus világpolitikai és világgazdasági következményeit is. A lapok alapállását tehát nagyszerűen kifejezi a Szegedi Napló cikkírója, amikor így ír a nagyhatalmak magatartásáról: "rokonszenvük Spanyolországé, de azért valamennyinek szörnyen imponál a yankee."64 Hasonlóképpen gondolkozott a többi hazai újság is.

Érdemes felfigyelnünk a spanyol-amerikai háború hazai sajtóvisszhangjának sajátos ízeire is. Bár a lapok spanyolbarát megjegyzései, tónusa az uralkodó iránti lojalitást is tükrözik, a háború nyomán újabb lendületet kapó flottafejlesztési elképzelések kritikája jelez egy súlyosbodó hazai problémát is: a dualizmus válságát. A háború gazdasági következményeinek sajtóértékelése viszont nemcsak a magyar gazdasági érdekek kifejezője, hanem implicit állásfoglalás a Monarchia mellett is. A szenzáció, amit a spanyol-amerikai háború jelentett, csak rövid életű volt hazánkban. Az amerikai győzelem szinte előre látható volt, s a háború kimenetele már a nyár elején eldőlt, s így Spanyolország és az USA konfliktusa néhány hét alatt elveszítette jelentőségét a sajtó számára.

1 Kennedy, Paul: A nagyhatalmak tündöklése és bukása. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992. 190-193. (a továbbiakban: Kennedy)

2 Kennedy 187.

3 Kennedy 186.

4 Sellers - May - McMillan: Az Egyesült Államok története. Budapest, Maecenas, 1995. 246. (a továbbiakban: Sellers - May - McMillan)

5 Sellers - May - McMillan 244, 247-48.

6 Pesti Napló 1998. április 9. 5. (a továbbiakban: PN)

7 A csatornakérdés bonyolult történetét kitűnően foglalja össze McCullough, David: Óceántól óceánig. A Panama-csatorna építésének története. Budapest, Európa, 1986.

8 A spanyol költségvetés évi 745 millió pezetás bevételéből 532 milliót fordítottak adósságszolgálatra - Országos Hírlap 1998. március 13. 6. (a továbbiakban: OH), összadóssága 8,5 milliárd pezeta - PN 1998. április 4. 6.

9 A felhasznált lapok: Budapesti Napló, Magyar Hírlap, Magyarország, Országos Hírlap, Pesti Hírlap, Pesti Napló, Szegedi Híradó, Szegedi Napló, Vasárnapi Újság.

10 Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet. Budapest, Haza és Haladás Alapítvány, 1993. 75. (a továbbiakban: Buzinkay)

11 Fülöp Géza: Társadalom és információ. In: Bevezetés az emberi kommunikáció történetébe. Szerkesztette: T. Molnár Gizella. Szeged, JGYTF Kiadó, 1997. 36-37.

12 Szegedi Híradó 1898. május 4. 5. (a továbbiakban: SZH)

13 Leopold Gyula 1896-ban alapította Általános Tudósító című lapját, ezt 1902-ben a Munkatárs követte.

14 A Reuterst 1851-ben alapította Paul Julius Reuter; Charles Havas 1835-ben hozta létre irodáját; az MTI-t 1880-ban alapították.

15 Ez egyben arra is utal, hogy a magyar sajtó ekkoriban még nem sok figyelmet szentelt az amerikai sajtónak, amely - különösen az úgynevezett "sárga sajtó" - bőségesen és nagy terjedelemben foglalkozott a kubai hírekkel szinte a felkelés kezdetétől (1895).

16 A pápai intervencióról szóló hírek közül lásd például SZH 1898. március 16. 8., OH 1898. április 5. 5.

17 A magyar újságokból vett idézeteket eredeti helyesírás szerint, betűhív átírásban adjuk közre.

18 OH 1898. március 13. "Másutt és itthon". 1.

19 PN 1898. április 4. "Háboru küszöbén". 1.

20 OH 1898. április 5., "A világháborító Kuba". 1.

21 Mindkét hír a Magyarországban jelent meg. (a továbbiakban: MO)

22 Ez alkalommal egymillió pesetát gyűjtöttek össze, de a hadihajó-vásárlási program egymilliárdra rúgott. OH 1898. április 1. 5; SZH 1898. április 2. 6.

23 Budapesti Napló 1898. április 15. "A háboru vigiliája". 1. (a továbbiakban: BN)

24 OH 1898. április 9.

25 A Krétán 1897-ben kitört, törökellenes görög szeparatista zavargásokról van szó.

26 Szegedi Napló 1898. március 30. "Háborus Hírek". 1. (a továbbiakban: SZN)

27 1898. április 12. OH. 4-5; PN. 6.; SZH. 6.; MO. 5.

28 PN 1898. április 13. "A háború küszöbén". 1.

29 SZH 1898. április 1. 6.; MO 1898. március 30.; PN 1898. április 12.

30 OH 1898. április 23. "Európa lánya". 1.; OH 1898. április 25. "Kalózvilág". 1.

31 OH 1898. április 23. "Európa lánya". 1.

32 OH 1989. április. 25. "Kalózvilág". 1.

33 A valóságban 260 körül volt az áldozatok száma.

34 Ugyanis mindkét fél kalózlevelek kiadásával fenyegetőzött (SZH 1898. április 26. - a Táviratok rovatban. 6.), és egyikük sem írta alá az 1856-os kalózkodást tiltó konvenciót. A krími háborút lezáró párizsi kongresszuson hozott határozat értelmében a nagyhatalmak eltörölték a kalózkodás intézményét és megtiltották kalózlevelek kiadását. Az egyezményt akkor alá nem író Mexikó, Egyesült Államok és Spanyolország 1898-ban tette meg ezt a lépést. (Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967. 404., 707.; Meyers Konversationslexikon. Leipzig-Wien 1909. 586.)

35 PN 1898. április 30. "A haragos Amerika". 1.

36 OH 1898. május 3. "A spanyolok veresége".

37 Vasárnapi Újság 1898. május 8. "Az Egyesült Államok és Spanyolország haditengerészete". 317. (a továbbiakban: VÚ)

38 VÚ 1898. május 8. "Az Egyesült Államok hadserege". 318.

39 VÚ 1898. május 8. "Havanna erősségei". 321.

40 VÚ 1898. május 8. "Spanyol háborúk". 319.

41 VÚ 1898. május 15. "Spanyol uralom a Filippini szigeteken". 334.

42 VÚ 1898. április 24. "Kuba szigetéről". 284.

43 VÚ 1898. június 26. "Kubai felkelők között". 451.

44 VÚ 1898. július 31. "Don Karlos és fia". 531.

45 Rough Rider - önkéntesekből álló lovas egység, amelynek megszervezésében kiemelkedő szerepe volt Theodore Rooseveltnek. Ezért gyakran "Roosevelt kemény lovasai" néven emlegetik. Kubában Leonard Wood ezredes és Roosevelt parancsnoksága alatt harcoltak.

46 VÚ 1898. július 31. "Képek a háborúról". 533.

47 VÚ 1898. augusztus 28. "Visszapillantás a spanyol amerikai háborúra". 597.

48 MO 1898. március 30. - a táviratokat megelőző kommentár szerint a spanyolok New York blokádjával győzhetnének. 5.

49 PN 1989. május 29. 6.

50 OH 1898. május 31. 1.

51 OH 1898. június 20. "Viharok". 1.

52 PN 1898. augusztus 6. "Béke". 1.

53 OH 1898. április 15. "A négernek mindegy". 1

54 Például OH 1898. március 15. 5.; PN 1898. április 16. 6. A Táviratok rovatban.

55 SzN 1898. július 27. "A külügyminiszter bukása". 1.

56 PN május 4. a Belföld hírei rovatban. 3.

57 PN 1898. május 4. "A háboru és Európa" 1.

58 OH 1898. június 8. "A Monroe-elv fegyverben". 1.

59 OH 1898. április 6. "Ötvenöt milliós ugrás". 1.

60 SZN 1898. május 4. "Az expozé". 1.

61 SZN 1898. április 7. "Részletfizetés". 1.

62 SZN 1898. április 7. "Részletfizetés". 1.

63 OH 1898. április 6. "Ötvenöt milliós ugrás". 1.

64 SZN 1898. április 27. "Háboru". 1.