Articles by: Ille István
Civil a pályán. Egészen más területen dolgozott, a politikához nem sok köze volt, de véleménye arról annál inkább. Három évvel ezelőtt egy társával együtt létrehozta az ellenszek.hu Demokritikus Vélemény Magazin internetes oldalt, aminek felelős szerkesztője. Szépirodalmi vonalon, Harunlarasid néven több, mint 60 novellát, több tucat önéletképet és úti beszámolót publikált a www.harunalrasid.nolblog.hu oldalán. Elkötelezett, azonban pártoktól független, baloldali értékrendű és világnézetű ellenzéki.

Balkanyar

2015 október 25 4:04 de.3 hozzászólás
Balkanyar

Négy év fideszes kormányzás után a megalázott, megbántott és anyagilag tönkretett emberek – biza, volt köztük bőven fideszhívő is – saját érdekük és mindennapi tapasztalatuk ellenére 2014-ben ismételten a Fideszre szavaztak, ill. akik nem voksoltak, azok nem szavaztak ellenük. Tartózkodásuk tragikus állapotba sodorta az országot, Orbánék – immár legitim felhatalmazásként értékelve a kisebbség többségét- gátlástalansága, hataloméhsége és haszonszerzése immár nem ismer határt. Ami volt: volt, vigye kánya, felesleges azon vetyengeni, hogy az ellenzék bénasága, vagy a többség közönye juttatta-e őket továbbra is a hatalomhoz, de az azért érdekes lehet, hogy egy ilyen maffiamódszerekkel dolgozó állam hogyan képes továbbra is egy […]

Read more ›

’56 emlékezete és sok más, egy irodalmár szemével

2015 október 23 5:21 de.43 hozzászólás
’56 emlékezete és sok más, egy irodalmár szemével

Ha már ’56 emlékezete, akkor lássunk hát egy kicsit nem politikai indíttatású elemzést, mondjuk, Hamvas Bélától. Patmosz kis Égei-tengeri görög sziget, egy a több tucatból. Az aggastyán János apostol száműzetésének helye. Az evangélista itt foglalta írásba az üdvtörténet végidejét, az Apokalipszist, a Jelenések könyvét. És Tiszapalkonya? Hőerőmű, dübörgő turbinák, barakk, emeletes ágyak, vaskályha, verejtékszag. A bé-listázott Hamvas Béla segédmunkás-raktáros munkakörben eltöltött éveinek „második korszaka”, száműzetésének leghosszabb periódusa, 1954-től 1962-ig. A Patmosz születése idején még csak kéthetenként, szombaton utazhatott Pestre. Tekinthetjük autentikusnak? Igen, tekinthetjük. Egy olvasói „kritika” a könyvről: „Mocsok fontos könyv. Kinyilatkoztatás-szerűen beszél arról, h hogyan működnek alapvető dolgok az […]

Read more ›

Európa tényleg megőrült?

2015 október 21 12:00 de.28 hozzászólás
Európa tényleg megőrült?

Amikor illegálisan átléped az észak-koreai határt, 12 év kényszermunkát kapsz. Ha illegálisan átléped az iráni határt, időkorlátozás nélküli börtönbüntetést kapsz. Ha illegálisan átléped az afgán határt, lelőnek. Ha illegálisan átléped Szaudi-Arábia határát, hosszú időre börtönbe csuknak. Ha illegálisan lépsz át a kínai határon, valszeg soha többet nem hallunk rólad. Ha Venezuelába lépsz be illegálisan, akkor azt feltételezik rólad, hogy kém vagy, ettől kezdve sorsod bizonytalan. Ha illegálisan léped át a kubai határt, börtönben végzed. Azonban amikor illegálisan Németországba, Svájcba, vagy Ausztriába lépsz be, a következőket kapod: –          szociális biztosítást –          mobiltelefont számlák nélkül –          közlekedési bérletet –          ingyenes egészségügyi ellátást […]

Read more ›

Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel

2015 október 20 2:25 du.17 hozzászólás
Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel

Az alábbiakban közlöm egy felháborodott jobbikos intrádáját. Van benne olyan, ami valóban az igazságot hordozza, csak azt nem értem, mitől tekeredik le később erről az útról? “Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt megérdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi! De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas vagy műveletlen. (gróf Széchenyi István)” Bolond magyar, erre válaszolj nekem: – Állandóan pofázol arról, hogy ezt a kormányt […]

Read more ›

Anekdoták Göncz Árpádról

2015 október 18 4:04 de.5 hozzászólás
Anekdoták Göncz Árpádról

Az elmúlt napokban Göncz Árpád halálával akadt bőven megnyilatkozó, baloldalról is, jobboldalról is – habár meg nem értem, mi a bánat köze is volt bármelyik oldalnak is hozzá. Na persze, ő Göncz Árpád volt, elkötelezetlen, kinevezetlen – mármint, se Sólyom, se Áder, kik vonalon indíttattak. De mindegy is. A pórok internetes hozzászólásairól nem is beszélve: a szellemi sötétségük fokáról: ha búra alatt, erős fénnyel világítanák meg, akkor is látszana. Álljon az alábbiakban egy közvetlen kortárs visszaemlékezése, kicsit másként, mint ahogy a nyilvánosság látta. „A legelső találkozásunk akkor volt, amikor az SZDSZ alakuló frakcióülését tartottuk Tihanyban, egy vállalati üdülőben. Ide érkezett […]

Read more ›

Miért nincsenek muzulmánok Japánban?

2015 október 17 7:45 de.189 hozzászólás
Miért nincsenek muzulmánok Japánban?

Kérdés: valaha olvastad az újságban, hogy vezető egyén, politikus vagy miniszter, miniszterelnök, bármely muzulmán országból látogatást tett Japánban? Valaha értesültél olyasmiről, hogy iráni politikus, szaudi herceg vagy bármiféle muzulmán vezér, esetleg diktátor ellátogatott Japánba? Ugye, hogy nem? Mert ez nem fordulhat elő a mai napig sem. Japán az egyetlen állam, amely védi magát az iszlámtól! Japánban szigorú iszlám ellenes törvények és szokások léteznek! Az okok, amiért nem érkeznek muszlimok Japánba: 1.) Japán az egyetlen ország, mely nem ad állampolgárságot muzulmánnak. 2.) Állandó letelepedési engedélyt sem kaphat muzulmán. Mindegy, hogy melyik ország szülötte. 3.) Szigorú tilalom van az iszlám vallás hirdetésére […]

Read more ›

Valahol itt kezdődik

2015 október 12 12:00 du.15 hozzászólás
Valahol itt kezdődik

Valamikor, ifjú koromban, amikor a rock’ n roll népbutító mételynek számított (1965), és a nyugat ifjai a coca-cola mámorában fetrengtek, –  ráadásul az Ifiparkba is csak ing-nyakkendő-zakó kombóban lehetett bejutni, minek meglétére az Ifjú Gárda marcona legényei ügyeltek, kíméletlenül kiemelve a sorból a renitenseket, valamilyen véletlen folytán a pesti zenei életbe bekerült egy angol együttes, a Stovepipe Nr.4. Akkoriban valamiért 4. számú londoni kályhacsőnek nevezték. Első koncertjüket a Kisstadionban adták, erős rendőri készültség mellett. Íme. Sajnos, némafilm, de azét elmond valamit az akkori állapotokról. Valami második véletlen folytán ez az együttes még egyszer fellépett a Zene Szentélyében, a Zeneakadémián. Egy harmadik […]

Read more ›

Nyomják Krahácsot!

10:16 de.5 hozzászólás
Nyomják Krahácsot!

Schöpflin György levelet írt a Politic c. amerikai folyóiratnak. Gondolom, olvasóit, mert arrafelé nem vezércikkben szokták közölni hazai éceszgébereink írásait. A tettes EP képviselő, Angliában nevelkedett és ott szívta magába a demokráciát, de valamiért agyának szövete, az akkori szivacs, mely ezeket az eszméket beszívta, kiszáradt. Azt találta írni, hogy a nyugati liberálisok félreértik Magyarországot a menekültválság kapcsán, mert – szerinte – a kormányzati cselekedeteket a részvét, a jogszerűség és a politikai felelősség vezérli. Mikor ezt írta, valszeg még csak el se mosolyodott, pedig elég röhejes, amit írt. Szerinte Orbánék számára a legfontosabb, hogy betartsa a schengeni és dublini egyezményből fakadó […]

Read more ›

Imádom a kutyám

2015 október 11 1:45 de.4 hozzászólás
Imádom a kutyám

A világ emberisége kétfelé oszlik: kutyásokra, és azokra, akiknek nincs kutyájuk. Na jó, vannak macskások is. Egy nagy ember azt mondta: kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes.  George Eliot pedig így ír róluk:  ” A kutyám jön, hogy kitöltse a hűtlen barátok által hagyott űrt a szívemben. Nincs benne irigység, rosszakarat vagy gyűlölet. Nem árulja el a titkaimat, nem lesz féltékeny a sikereimre, és nem leli örömét a bánatomban. ” Charles Darvin szerint „A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál.” Valóban. A kutyáim feltétel nélkül szeretnek, és kutya még be nem csapott, de ember…  Álljon […]

Read more ›

Magyarország, mint szerv

2015 október 10 4:02 de.5 hozzászólás
Magyarország, mint szerv

Zoran Milanovic a horvát index.hr honlapon közölt nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „Magyarország Európa vakbele”, miniszterelnöke pedig „aktív kommunista, majd liberális volt, mindenből egy kicsit”.  Minderre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy pénteki közleményében reagált, miszerint „senki sem engedheti meg magának, hogy Magyarországról ilyen hangnemben beszéljen”. Zoran Milanovic megsértette Magyarországot, a magyar embereket, ez a nyilatkozat „kulturálatlan, civilizálatlan, Európához nem méltó” – közölte. (forrás: vs) Na, mélyedjünk el ebben a nyilatkozat háborúban egy kicsit. Milanovic azzal, hogy Magyarországot Európa vakbelének nevezte, nem Magyarországot sértette meg – egy országot ugyanis nem lehet megsérteni -, még csak nem is a magyar embereket – […]

Read more ›

Bencsik András, a k… anyád!

2015 október 8 12:22 de.8 hozzászólás

Nem kellett sokáig várni, hogy megszólaljanak a hit védelmezői, köztük is elsőként a CÖF egyik szervezője, Bencsik, az őstulok. Még 2012-ben közöltünk egy írást – Frank Tibor interjúját -, miben megállapította, hogy Magyarország beteg. Nos, mint a mellékelt ábra mutatja, valóban az. Ha ilyen férgek, mint Bayer, Bencsik és a többiek rágják altestét – mert kétségtelen, hogy csak onnan tudnak hozzáférni, amolyan bilharziaként – akkor, biza, Magyarország tényleg beteg. Miért is? Íme. “Lehetne finomítani a címen, de nincs kedvem. Persze nagyjából biztos vagyok benne, hogy Bencsik András anyukája nem volt kurva, a jelzős szerkezet nem az anyukának szól, hanem Bencsik […]

Read more ›

Breaking News: Meghalt Göncz Árpád

2015 október 6 4:40 de.3 hozzászólás
Breaking News: Meghalt Göncz Árpád

„Ha szolgálni kívánok valakit, azokat kívánom szolgálni, kiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó.”(Göncz Árpád, 1990. augusztus) Életének 94. évében, családja körében meghalt Göncz Árpád politikus, író, műfordító, a rendszerváltáskor létrejött harmadik magyar köztársaság első államfője, első évtizedének egyik legfontosabb politikusa. A hírt az MTI megerősítette. Göncz Árpád három kormány alatt is köztársasági elnök volt, ezek alatt az évek alatt ma már nehezen elképzelhető népszerűségnek örvendett, melyet az sem tépázott meg, hogy az első ciklusban kemény konfliktusokat vállalt az Antall József vezette jobbközép koalíciós kormánnyal. Életútjáról […]

Read more ›

Akikre büszkék vagyunk (?!)

2015 október 5 10:00 de.71 hozzászólás
Akikre büszkék vagyunk (?!)

Egy letűnt korszak kitüntetettjeinek listája. Érdekes olvasmány. Nem semmi….akikre büszkék voltunk, vagyunk és leszünk?! Tehát mégsem 1989-ben születtek meg Magyarországra az Urak! (Ezt azért nem kell szégyenleni sem. A múltat nem lehet végképp eltörölni, mert az mi is vagyunk. Voltak azért, akik akkor sem vették át a kitüntetést….) Egykori kitüntetettek és kapott érdemrendjeik. Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni?! A Szocialista Magyarországért kitüntetést kapták: – Dr. Schmitt Pál elvtárs, a MOB elnöke, több évtizedes szocialista sportvezetői munkájáért és nemzetközi érdeklődést kiváltott tudományos munkásságáért – Kövér László elvtárs, az MSZMP Párttörténeti Intézet munkatársa, két évtizedes ideológiai kutatásaiért – Tarlós István […]

Read more ›

Ez itt a kérdés

2015 október 3 2:50 de.26 hozzászólás
Ez itt a kérdés

Tessék mondani, hogy is van ez? A migránsok előre kinyomtatott útvonalon mennek és mennek Német-, Francia-, Svédország irányába. Namármost: honnét tudják, hogy nem tejjel és mézzel folyó kánaán kis hazánk, a nemzeti “lelkületű’ Magyarország? Pedig azt hisszük magunkról, hogy igencsak vendégszeretők vagyunk. Ja, hogy a befogadás és a vendégszeretet nem ugyanaz, hiszen a vendég holnap már nincs itt? A migránsok se.   Mi az oka annak, hogy a migránsok NEM akarnak Magyarországon letelepedni? Pedig mi olyan jó emberek vagyunk…

Read more ›

St. Anikó

2015 október 2 5:45 de.2 hozzászólás
St. Anikó

St. Anikó. Hogy ilyen még nincs? Majd Semjén atya gondoskodik róla, hogy legyen, neki semmibe se kerül. Ezt a szerencsétlen asszonyt a férje egyszer már kamerák elé kergette, amikor tizenéves menekült gyerekeknek kínált játékra Duplo-utánzatokat, valami eszméletlen bájvigyorral az arcán. Most Orbán Viktor posztolt a Facebookra 3 fotót, amin Lévai Anikó menekültgyerekeknek oszt almát. „A gyerekeket védeni kell, ők nem tehetnek semmiről.” – írta mellé. Szegény Anikó, a mosolya itt se javult., csak a fejtartása más. Lehet, hogy begörcsölt? Ráadásul még választást is kínál: banánt, vagy almát? Mondjuk, Afganisztánban, vagy Afrikában meglehetősen kevés alma terem, de biztosan azt gondolta, az […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.