Articles by: Bogdán Géza
Magyarországon él, egy kis zalai faluban. Középfokú végzettségű roma származású özvegyember. Három felnőtt, ám még nem házas gyermeke van, s velük él egy háztartásban. Jelenleg közmunkásként tengeti életét: árkot ás, bozótot irt, "a dolgozó népet szolgálja". Írásai testközeli élményekből születnek, mert mindaz, ami ma Magyarországon kormányzás címszó alatt megy, amit NER-nek hazudnak, annak következményeit a bőrén érzi. Véleménye neki is van.

Ezüstérmesek lettünk, megírom!

2015 január 13 4:50 de.37 hozzászólás
Ezüstérmesek lettünk, megírom!

Hurrá! Végre én is eleget tudok tenni Kerényi Imre urunk kérésének, és most megírhatom ezt a nagy, magyarokat ért szenzációs, világviszonylatban is példaértékűnek tartott örömhírt. Komolyan mondom, annyira, de annyira dagad a mellem a büszkeségtől, hogy attól félek, azt már elérzékenyülés nélkül leírni és elmondani sem tudom. Szóljanak a kürtök és harsogjanak a fanfárok! Teli torokból szóljon a győzelmi induló, s táncuk közben a csinos pom-pom lányok pedig emeljék fel jó magasra a lábukat. Nagy megtiszteltetés ez nekünk, magyaroknak, hogy egy világverseny győzelmi dobogójának második fokára állhatunk fel, s végre a nyakunkba akaszthatják az ezüstérmet. Győztes magyar állampolgárként én most […]

Read more ›

Rejtelmes vízióim

2015 január 10 8:00 de.30 hozzászólás
Rejtelmes vízióim

Nincsenek mentálhigiénés problémáim, sem elmebajra utaló pszichoszomatikus rángásaim, csak most tetszik tudni egy kicsit én is szabadjára engedem a fantáziám. E sorokat tehát ne tessék annyira komolyan venni, mert ez az írás egy vízió, egy fantazmagória, amolyan ébredés után hamar szertefoszló rossz álom csupán. Nosza, vágjuk is bele rögvest és ízibe, a mi kis fejszénket a nagy fa közepébe. Amint azt először a Welt am Sonntag német vasárnapi lap is hírül adta, Angela Merkel német kancellár valóban budapesti látogatást tervez. A Merkel és Orbán-tárgyalás pedig az MTI értesülései szerint, február másodikán lesz. Tiszteletére egy civil tüntetés is lesz, csak látva […]

Read more ›

Távirati stílusban: STOP!

2015 január 1 11:44 de.36 hozzászólás
Távirati stílusban: STOP!

Kérem a tisztelt olvasóim, hogy e cikk tartalma okán felmerülő esetleges nemtetszésük miatt, ne rajtam verjék el a port! Kéretik tudomásul venni, miszerint e post szerzője és szellemi kiötlője ezúttal nem jómagam volnék, tehát nem a saját kútfőm forrásából merítettem. Én, a szólásszabadság tiszteletét figyelembe véve csupán közzéteszek egy tartalmat. Ezen írás valóságtartalmának megítélését és annak véleményezését azonban a kedves olvasóra bízom. A CÖF-CÖKA Vezetősének sajtóközleménye: 2015. JANUÁR 1. CSÜTÖRTÖK. Forrás: MTI. „Távirat a bolyongóknak! Demokráciában az ellenzéki sajtó és médiumok a többségi polgári társadalom véleményét is egy az egyben kötelesek közölni. Lássuk a bátorságot és a szólásszabadság tiszteletét! A […]

Read more ›

Meghaltok, cigányok!

2014 december 28 3:32 du.80 hozzászólás
Meghaltok, cigányok!

Úgy tűnik, hogy Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök tavaly megfogalmazott, a cigányságért aggódó körlevele, sok ember számára csupán falra hányt borsó. Olvasom, hogy szenteste után egy nappal szombaton a déli órákban – tehát nem az éjszaka sötét leple alatt, hanem fényes nappal – fekete ruhás egyének jelentek meg a miskolci számozott utcákban. A húsz-harminc főre tehető csoport tagjai arcukat sálakkal takarták el, és nagy riadalmat keltettek a nyomortelepen élő cigányok között. A csoport tagjai az ott élő cigány emberekben és gyermekeikben nem csupán a fizikai jelenlétükkel keltettek félelmet, de vonulás közben cigányellenes rigmusokat is kiabáltak. „Meghaltok cigányok! Ölitek a magyarokat! […]

Read more ›

Egy motiváló idézet, a pozitív gondolkodás jegyében…

2014 december 22 8:53 du.11 hozzászólás
Egy motiváló idézet, a pozitív gondolkodás jegyében…

Nem szeretem, sőt liberális gondolkodóként nem is díjazom embertársaim azon cselekedeteit, akik a politikai közéletünk szereplőinek családtagjait, azok szüleit, feleségét, férjét, gyermekeit stb.-t veszik célba, és „bűnösök” helyett ártatlanokat vegzálnak. Úgy gondolom, hogy egy civilizált országban nem illendő cselekedet mások magánszférájában vájkálni. Azt pedig felettébb aljas és elítélendő dolognak tartom, ha véleménynyilvánítás, vagy, ami még annál is rosszabb, ha politikai haszonszerzés ürügyén valakik népszerűséghajhász-módon úgy akarják felhívni magukra a közvélemény figyelmét és szeretnének kitörni a névtelenség bűzös posványából, hogy aljas és fondorlatos eszközöket bevetve, ártatlan civil embereket zaklatnak. A magánélethez mindenkinek joga van. Aki efféle aljas cselekedetre vetemedik, még ha […]

Read more ›

Csak egy fecni…

2014 november 17 11:30 de.27 hozzászólás
Csak egy fecni…

Mielőtt e postot tovább olvasnák, tessék elébb leülni és a fotel támlájában jó erősen kapaszkodni. Szóval kedves Hölgyeim és Uraim, mint minden rosszért ezért az országban, úgy ezért is Gyurcsány Ferenc a hibás! Az ügy előzményei közismertek. Az amerikai kitiltási ügy kipattanása után, – mely hírt mellesleg a kormányhoz közeli Századvég hozta le először, – és amely korrupciós botrányban állítólag nemcsak a NAV vezére, de a mai napig ismeretlen kormányhoz közel álló magas rangú köztisztviselők is érintettek, az Orbán-kormány, ismerve az amerikai törvények anomáliáit, egyből rákezdett a szokásos pávatáncára és egyből bizonyítékot követelt. Vida Ildikó, a NAV elnök-asszonya még egy […]

Read more ›

A populizmus rabságában

2014 november 6 12:27 du.21 hozzászólás
A populizmus rabságában

Hétfő van. Egészen pontosan az Úr 2014. évében járunk, annak is a XI. havának 3. napján. A T. Házban a jövő évi költségvetésünk vitája van napirenden, de honanyáink és honatyáink sok minden másról is értekeznek. Szó van az internetadóról, az éppen bujdosó NAV- vezér Vida Ildikóról, de más fontos és aktuális kérdések is terítékre kerültek. Két hírem van: egy jó, és egy rossz. A jóval kezdeném. Tállai András Nemzetgazdasági államtitkárunk szerint, mivel a tavalyi büdzsé megalapozta a jobb gazdasági teljesítményt, a növekedés pedig egy fenntartható pályára állt, jövőre a tavalyi pénzkerethez képest közel 60 milliárddal több pénz juthat a beruházásokra. […]

Read more ›

Kormányzati szintre emelt magyar polgárpukkasztás

2014 november 3 11:05 de.29 hozzászólás
Kormányzati szintre emelt magyar polgárpukkasztás

„Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet”. Folytathatnám Gyurcsány Ferenc ex-miniszterelnökünk őszödi beszédeként elhíresült bestseller-gondolatait, de nem teszem. Egyrészről, mert semmi értelme nincs rugdosni a döglött oroszlánt, aki mellesleg a bűneiért már rég megbűnhődött. Másrészről pedig azért nem teszem ezt, mert úgy gondolom, hogy öt év kormányzás után itt lenne már az ideje a Fidesz-kormány körmére is koppintani, hiszen Gyurcsány Ferenc örökbecsű szavaival legyen mondva: – „Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz!”     Minden rosszban, van valami jó! Nekem első gondolatként ez a közismert mondás jutott eszembe Rétvári Bence KDNP-s honatyánk azon nyilatkozata […]

Read more ›

A piszkos 12 – ill. 6 – avagy az USA-ból kitiltottak listája

2014 október 28 1:52 du.37 hozzászólás
A piszkos 12 – ill. 6 – avagy az USA-ból kitiltottak listája

Figyelmeztetem a kedves olvasóimat, hogy a hír, amit  netes barangolásaim nyomán a Pester Lloyd német nyelvű időszaki lapban olvastam, egyelőre hivatalosan sem megerősítve, sem pedig cáfolva nincs.  A Pester Lloyd, egy kimagasló olvasottsággal bíró német időszaki lap, „A figyelmeztető lövés: amerikai szankciók Magyarország ellen” címmel közölt cikkében részletesen beszámol a korrupciós botrányban érintett és az USA-ból kitiltott magyar személyekről. Lehullt a lepel, s úgy tűnik, nem kell már tovább találgatni, hogy pontosan kik is ők. Íme, a hat Amerikából kitiltott magyar személy névsora: – Vida Ildikó (Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke) – Habony Árpád (Orbán Viktor személyes stratégiai főtanácsadója) – Heim Péter (Magyarország 30. […]

Read more ›

Valami bűzlik Magyarországon

2014 október 24 4:00 de.92 hozzászólás
Valami bűzlik Magyarországon

Az elmúlt hetekben történt magyar események kapcsán nekem óhatatlanul is Shakespeare drámája jutott eszembe. Hamlet, súlyos és kényszerű döntés előtt áll: vagy kívülállóként tétlenül szemléli az eseményeket, vagy pedig saját kezébe veszi az irányítást és beteljesíti végzetét. Szóval, a hét magyar érdekeltségű eseményeit szemlélve arra az elhatározásra jutottam, hogy nemcsak egykor William Shakespeare Dániájában, de valami nagyon bűzlik napjainkban, Orbán Viktor Magyarországán is. Kissé durvábban ám stílszerűen mondva és Marcellus szavaival fogalmazva: „rohad az államgépben valami”.  Magyarország nagy bajban van. Tudom, ezt a tényt ugyan sokan nem merik őszintén kimondani, hanem inkább hamis illúziókat táplálva önámításban leledzenek, becsapva másokat és […]

Read more ›

Magyarország, a “haramiák” állama

2014 szeptember 26 12:02 de.15 hozzászólás
Magyarország, a “haramiák” állama

Jan-Werner Müller, a Princeton Egyetem politológia-professzora és tanára, egy nem éppen rövid tanulmányában arról értekezik, hogyan lehetne megvédeni a demokráciát és a jogállamot az unió tagállamaiban. Tanulmányában a populizmust boncolgatja, és példaként Törökország mellett sajnos hazánkat, Magyarországot is megemlíti, mint olyan országot, amelyik a legmesszebbre jutott a demokratikus normák kiürítése terén. Noha Jean-Claude Juncker ugyan egyike a legtapasztaltabb európai vezetőknek, a Princeton professzora mégis erős kritikával illeti őt és az általa vezetett tárcát. A professzor a tanulmányában azzal érvel, hogy Junckernek elsődleges témaként kellene foglalkoznia azzal a kérdéssel, hogyan és miként kellene Európának megakadályoznia, hogy illiberális „haramiaállamok” bukkanjanak fel a […]

Read more ›

Öncenzura

2014 szeptember 17 12:23 du.15 hozzászólás
Öncenzura

Öncenzúra és közöny, avagy mitől működik jól a NER… Elöljáróban csak annyit, tisztában vagyok vele, hogy a mostani írásom miatt talán sokan fognak majd utálatosnak és undoknak tartani, de én a véleményem akkor is vállalom… Kedves Olvasóim! Tudatom Veletek, – vagy ha úgy jobban tetszik, akkor Kerényi Imre szavaival legyen mondva, megírom Nektek az örömhírt, – hogy a napokban történt és számomra felettébb meglepő politikai események kapcsán én arra a szent és megdönthetetlen tézisre jutottam, miszerint hazánkban győzött a 2010-es fülkeforradalom eszmeisége, és már igenis működik a NER! „LEGYEN BÉKE, SZABADSÁG ÉS EGYETÉRTÉS!” És lám, kedves Hölgyeim és Uraim, a […]

Read more ›

A páneurópai piknik utózöngéi.

2014 augusztus 21 1:00 du.24 hozzászólás
orbáni öröm a pikniken

A 25. páneurópai pikniken, – amelyen, hogy learassa a dicsőség babérait – természetesen Orbán Viktor miniszterelnök úr is jelen volt. Két olyan, számomra meghökkentő mondat is elhangzott tőle, amelyek felett elsiklani képtelen vagyok. Orbán miniszterelnök úr egyik ilyen számomra furcsa mondata az volt, amikor is tudtunkra adta, hogy a 80-as években ők is majdnem disszidáltak a feleségével. (!) Mikor fogunk végre úgy élni, mint Európában”?– tette fel a költői kérdést a Bécsből hazafelé tartó úton az akkor frissházas, reményét vesztett és érzelmeivel vívódó elcsüggedt fiatalember. Elmondása szerint már csak pár kilométer volt a határig, és bár akkor itthon ugyan szerinte […]

Read more ›

A szegények megalázása, avagy gondolatok a szociális temetésről…

2014 augusztus 16 7:52 de.57 hozzászólás
Szociális temetés Orbán módra

A világ kultúrái a mai napig mind-mind különbözően és másként viszonyulnak a halálhoz. Köztudott, hogy amíg Európában többnyire a halottak siratása és gyásza a jellemző, addig Mexikóban a jókedv és a vidámság jegyében, hatalmas ünnepséggel búcsúztatják az árnyékvilágából eltávozót. Az angolszász országok – Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Írország, Skócia – halotti kultusza ősi kelta hagyományokból alakult ki, és mára a halloween szinte az egész világon elterjedt hagyománnyá vált. Hazánkban, Magyarországon is a reneszánszát éli. A halloween szimbóluma, a töklámpás, egyre több magyar háztartás portáját ékesíti. Faluhelyen sokan már nem megenni, hanem direkt a halloweenért termesztik a tököt, amit aztán október […]

Read more ›

Bármi megtörténhet

2014 július 29 2:00 de.32 hozzászólás
Bármi megtörténhet

„Politikánk célja a magyar nemzet megerősítése, felvirágoztatása, a nemzet minden tagja részére az elérhető legnagyobb erkölcsi és anyagi jólét biztosítása. Mivel ez a cél csakis szilárd alapokon nyugvó, határozott célkitűzésekkel dolgozó s erőteljes alkotmányos központi akarat által irányított független nemzeti állam keretén belül valósítható meg, politikánk közvetlen feladatául az öncélú nemzeti állam kiépítését tekintjük.” Ezeket a nagy szavakat, noha kísérteties az egybeesés, és bár ő is mondhatta volna, de megnyugtatok mindenkit, hogy nem Orbán Viktor miniszterelnök úr mondta Tusványoson. Az idézet Gömbös Gyulától származik, amely az általa egykoron vezetett kormánya un. Nemzeti Munkatervének egyik részletéből való. Hozzáteszem, hogy Mussolini szintén […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.