Soros téved, vagy csak kimond?

2018 január 26 9:30 de.33 hozzászólás

Soros György elmondta a magáét Davosban. Alkalmasint az MSZP-nek is beszólva. Mondván: a Fidesz megvette a vezetőséget megvette kilóra. Ami egyébként meg is felelne a „maffiaállam” koncepciójának. Amivel az országot vezető kormányfő vezetési koncepcióját jellemezte az üzletember. Az eredmény: Gulyás is mikrofont ragadott, és az MSZP is morog.

Lassan meg mindenki elmehet. Az országból. Esetleg egy újabb adag csipszért kolával. Amíg a politikai elit lejátsza egymás között, hogy ki a nagyobb marha. A szórakozás értékét ugyan kicsit rontja, hogy a mi kiterített bőrünkön tobzódnak, és az ország jövőjével kockáznak. De ne legyünk kicsinyesek. Nézzük a műsort, amelyben Soros legfeljebb csak kimondta azt, ami egyébként sokak szívét nyomhatja. Szinte pártfüggetlenül. Mert az olyan korruptokráciát, amit a Fidesz kiépített, és amiben az elvtelen gombnyomogatás jelenti a törvények megszavazását nehéz a nemzet hosszútávú felemelkedését szolgáló, és nem egy kisebb kaszt gazdagodását jelentő hatalmi berendezkedésnek tekinteni. Erre Gulyás Gergely azt mondja, hogy „politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek ki kell kérnie, hogy Magyarországot maffiaállamnak nevezzék”. Ami ugyebár komoly ellenérv. Különösen úgy, hogy nemrég derült ki Orbán Viktor apukájáról, hogy sikerült közpénzekből gazdagodnia. Igaz, Gulyás olyasmit is mondott, hogy „a magyar kormány valóban gátja a brüsszeli, bevándorlást támogató politikának”. Ami kicsit szaglik, miután kiderült, hogy a kormánypropaganda és a valós cselekvés köszönő viszonyban is csak távolról van egymással.

Az MSZP-t érintő passzusra adott Gulyás-reakció meg egyszerűen érthetetlen. „Kérdésre válaszolva régi bolsevik trükként értékelte és valótlanságnak nevezte Soros György kijelentését arról, hogy a Fidesz megvásárolta az MSZP vezetőit”. Illetve. Ez még csak érthető, elvégre akkor is tagadnia illene a Fidesz nevében, ha valóban megtörtént a vásár. De az már kicsit kevésbé, hogy ezt követően miért ronygolt úgy neki Sorosnak. A milliárdos ugyanis ezzel a kijelentéssel aligha a Fidesznek ártott legtöbbet. Sőt! Tulajdonképpen szívességet gyakorolt a kormánypártnak. Annyira, hogy megint feltehetnénk a kérdést: valójában nem az egykori öszöndíjas Orbán lehet a „milliárdos embere”?

Az MSZP reakciója minderre: Soros butaságokat beszél. Mert a Fideszt illetően igaza van, de az MSZP esetében téved. Amire a kisördög visszakérdezhetne: tényleg? Mindenki esetében téved? Csak mert Botka feltörése, majd eltűnése igencsak a Fidesz malmára hajtotta a vizet. Az, hogy az ellenzék egy része most is inkább egymás leváltásában látsziok érdekeltnek, az szintén. Egyébként pedig már a 2014-es választáskor is elég furcsa volt a választások szinte előre eltervezett elvesztése. Mármint akkor, ha nem tételezzük fel a közveszélyes butaságot a pártvezetők részéről. Miközben az ellenzék még most októberben is inkább látszott őfelsége szórakoztatóiparának, mint ellenzéknek. A márciusban pártosodott Momentumtól MSZP-ig.

Ettől persze lehet, hogy Soros téved, és a valószínű kamupártokon kívül nincs semmire befolyása a Fidesznek. A „lehetnél” azért sokkal meggyőzőbb körülmény lenne, ha a pártok politikáját, reakcióit elnézve fel sem merülhetne a gyanú. Sem arra, hogy a kormány egy oligokleptokráciát épít, sem arra, hogy az ellenzék csak őfelsége ellenzéke.

33 hozzászólás

  • György Molnár

    Mindenki elfelejti, hogy a Fidesz olyan, amilyen az ország lakosságának döntő többsége, akik -bár egy elfogult választási rendszerben- megválasztották ezeket már 3-szor a hatalomba. A magyarok a honfoglalás óta üldözötteknek tartják magukat, holott 896 óta csak loptak, raboltak, a középkorban is már egymás ellen harcoltak míg a török nevetve 150 évre elfoglalta Budát és az ország nagy részét, majd a Habsburgokat kérték meg a törökök kiűzésére, de persze akkor maradtak a Habsburgok, aztán a “Nagy-Magyarország” kisebbségeivel álltak szemben, akik ugyan 52 százalékot tettek ki, de ez mindegy, majd utolsó csatlósok lettek a történelem addig leggyilkosabb hatalmának, a III. Birodalomnak, majd ezért megkapták az orosz testvérek “ideiglenes” megszállását, és amikor egy történelmi véletlen folytán 1989-ben végre szabadok lettek, akkor ismét egymásnak estek és a béka segge alá vitték újra az országot, amelyet még Bulgária és Románia is lehagy. Orbán egy tömeggyilkos bunkó maffia vezére, Szálasi reinkarnációja…..Ha lehetne, azonnal indítaná a 300 ezer katonát a Don-hoz és a 600 ezer zsidót Auschwitzba…..De ez már nem megy, mert az életben maradtak nagy része kivándorolt, lásd Soros, de még ezekkel is állandóan pofátlankodik a kis felcsúti [email protected]ó….Amíg valamelyik meg nem unja és el nem hallgattatja….

  • HUH. Larom nem vagyok mar egyedul itten.
    Molnar is megmeri irni oszinten a tenyeket.
    Sajnos az a yagadhatatlan valosag.
    A magyar mindeg huseges csatlossava valt minden elozo ellensegienek. S husegesen es buszken lett mindeg szolgaik.
    S ayyol maig sem kepes a sajat onallosagara, eletere, gondolkodasara.
    Azt ohajtjak mindeg egy kovetkezo genercoi is kovetni.
    Az ami bizonyitva az olvasok velemnyeibol.

  • Christopher Adam

    Bendeguz,

    a fenti hozzászólását ezúttal nem javíttottam ki — mint ahogy azt gyakran teszem — mert erre nincs időm. Irjon ide sokkal kevesebbet, de amit ír, az legyen átgondolt és olvasható. Azért törlöm hozzászólásainak jelentős részét, mert a pongyola fogalmazás tűrhetetlen.

  • Nade Molnár Gyuri !
    Nem lehet így írni ‘Stenkegyelmébőlmijurunkról.
    Őkegyelmessége javarész a Zországot szógájja.
    Megírta már Figyelő kollegina is másik topicban.

  • Gyurcsány hozta létre a Jobbikot, a Fidesz pénzeli az MSZP-t, az LMP-t Soros pénzeli, a Fideszt az oroszok pénzelik, a Jobbikot meg Irán. A Jobbik Erdogan bábja, az MSZP Brüsszelé, Gyurcsány meg az Apró-kláné. Simicska megvette az LMP-t és a Jobbikot.
    Na, ugye milyen jó a demokrácia? Ki tud itt helyesen dönteni?
    És még el sem kezdődött a kampány.

  • Viszont mi máma kaptunk egy levelet a Miniszterelnök úrtól. Nem akármilyet ám!
    ________________________________

    Tisztelt Honfitársam!

    Azért írok önnek, hogy tájékoztassam, a kormány január 17-i ülésén határozott a Stop Soros törvényjavaslatról.

    Az elmúlt év végén lezajlott nemzeti konzultáció során az ország polgárai elsöprő többséggel nemet mondtak a Soros-tervre. A Stop Soros törvényjavaslat célja, hogy érvényt szerezzen ennek. Meg kell akadályoznunk, hogy Magyarországból bevándorlóország legyen.

    A tét hatalmas. Az ország határán felépített kerítés megállította a migránsokat, a bevándorlás támogatói azonban most újabb támadást indítottak hazánk ellen. Soros György lebontaná a határzárat, és milliókat akar betelepíteni Afrikából és a Közel-Keletről.

    Nekünk Magyarország az első. Ragaszkodunk ahhoz, hogy csak mi, magyarok dönthessük el, kikkel élünk együtt. Ezért a Stop Soros törvényjavaslattal, és minden eszközzel azon leszünk, hogy megvédjük hazánkat. Össze kell fognunk azért, hogy Magyarország megmaradjon magyar országnak.

    Itt az idő. Álljunk ki Magyarországért!

    Üdvözlettel,
    (olvashatatlan aláírás)
    Orbán Viktor
    Magyarország miniszterelnöke.
    (Hely, dátum nincs)
    ____________________

    Hová köll menni? Rohanok…

  • Alma:
    Irj neki választ.

  • charlie
    2018 január 26
    2:09 du.
    “Gyurcsány hozta létre a Jobbikot,”
    Ja. Azért volt Vona Orbán társa a maguk kiscsoportjában….

  • György Molnár
    2018 január 26
    11:16 de.

    I. Feltsuthy Orbán Viktort, Pannónia Örökös Géniuszát így leszólni….
    Nem szép Tőled.

  • Andrew, kicsi igazság van benne, ha Gyurcsány helyett Kiss Pétert engedik kormányfőnek, akkor a Jobbik ma nem létezik.
    Persze a DK sem. És a két váltópárt élvezi az életet.

  • A Gyurcsányiak miatt vót a jégkorszak is.
    Brit tudósok jöttek rá…

  • György Molnár és Bendeguz
    bejegyzése szélsőséges és távol állnak a normális értelmiségi polémiától. A szélsőséges vélemények a valóságtól távol állnak. Azokat kizárólag elfogult érzelmek vezetik – ergo nem érdemes komolyan figyelembe venni azokat érkezzenek szélső balról vagy szélső jobbról.

    Christopher Adam: Gratulálok és köszönet a korrektségéért!

    A fenti cikkhez:
    Soros György megállapításai valószínűleg reálisak az mszp-t illetően.
    Figyelve a magyar belpolitikát nem zárom ki, hogy amennyiben a fidesz veszélyben érzi a választási győzelmét akkor az mszp-nek felkínál néhány szociális tárcát (oktatásügy, egészségügy, munkaügy) – a jobbik helyett. A felkínált posztokat az mszp el fogja fogadni (“soha ne mondd, hogy soha”-ld. az szdsz-mszp paktum anno-:)
    Talán a fidesz/mszp koalíció – Orbán nélkül – hasznos lehetne Magyarország számára.
    Úgy gondolom, hogy Orbán Viktor a tavaszi választások után átadja a miniszterelnöki munkát Lázár Jánosnak (Navracsics Tibornak, Gulyás Gergelynek, stb) és felkészül a köztársasági elnöki posztra. (Talán nem csak konteó).

  • Kis Ferenc
    2018 január 27
    8:22 de.

    Máshol is elmozdult a vezetőség a nagy koalíció és ezzel a dualista (álpluralista) konstrukció felszámolása irányába.
    Tanulságos megnézni azt is, h anno hogyan (milyen folyamattal) alakították át a rendi konstrukciót dualistává.
    Nehéz nem észrevenni a “retrózást”. Ezen a vonalon is.

  • Nagy Gyula
    1) “Nincs új a Nap alatt” avagy a politikai/történelmi folyamatok általában ismétlődnek – más formákban
    2) Hasznos lenne/lehetne Magyarországnak is egy “nagy koalíció” (ld. Németország).

  • Almási Alma:
    “Hová köll menni? Rohanok…”

    Ugyan kedves Alma, ne nyugtalankodj, a helyet a hatóságok például az idegenrendészeti távoltartásról szóló jogszabályok alapján majd pontosan kijelölik. Rohannod meg nem feltétlenül szükséges, lehet, hogy akár még 24 órát is kapunk majd az elszállításig, persze, az sem kizárt, hogy csak tíz perccel előbb értesítenek.

  • Régen (az undorító Horthysta-Szálasi időkben) asszem az úgy volt kiplakátolva hogy aki segíti a menekülnivágyókat, az “felkoncoltassék”

  • 1944. december 10-ét követően Budapest utcáin megjelentek a „nyilas parancsokság
    plakátjai” – valójában a Hindy Iván vezérezredes által szignált hirdetmények – amelyben 16
    évestől 60 éves korig minden férfit katonai szolgálattételre köteleztek.381 A felszólítás azt is
    tartalmazta, hogy aki ennek nem tesz eleget, az „felkoncoltatik”. Szelepcsényi László
    utasítására idősebb Hollós Zoltán kerületvezető-helyettes elkészített egy listát, amelyen fel
    voltak tüntetve azoknak a nevei, akiket a kerületi szervezetből méltónak tartottak arra, hogy a
    főkerületnél a katonai szolgálat alóli felmentésre javasoljanak. A listán a elítéltek közül
    szerepelt Bükkös György, Németh Lajos, Szőke Antal, Kovács István, Füredi Pál és Erős
    János is. Összesen 31 fő. Az 1. sorszámú Szelepcsényi volt, a 31. számú pedig Nagy Elek. A
    listát Bükkös György is látta és egyetértett vele. Állítása szerint erre a listára csak olyanok
    kerülhettek fel, akik már többször részt vettek foglyok kivégzésében.382
    https://btk.ppke.hu/uploads/articles/7429/file/M%C3%A1th%C3%A9%20%C3%81ron_disszert%C3%A1ci%C3%B3.pdf

  • Marosi Daniel

    Kis Ferenc
    2018 január 27
    8:22 de.
    Az brutalis lenne, ha a ket legnagyobb MSZMP beagyazottsagu part nagykoaliciora lepve, mert akkor potencialis ellenzek nelkul vegleg totalisan kiarulnak alolunk az orszagot! Isten mentsd meg a magyarokat az ujra hatrafele nyilazo, ujra egy zaszlo ala gyulekezo MSZMP ivadekoktol! Ennel meg az a tragedia is elviselhetobb lenne, ha az MSZP egyedul nyerne!

  • György Molnár
    2018 január 26
    11:16 de.
    Akár ki vagy : Nagy marhaságokat írtál!

  • Marosi Daniel
    2018 január 28
    7:52 de.
    Ennel meg az a tragedia is elviselhetobb lenne, ha az MSZP egyedul nyerne!
    IGEN? :::::
    Jönne a VÖRÖS TERROR!!!! Az jobb lenne???? ( De lehet hogy csak rózsaszínben).
    Lehet választani üdvözletével???

  • tóth péter Ha lett volna vörösterror, akkor a Fidesz soha nem jutott volna vissza a kormányrúdhoz. A Fidesz korlátlan hatalma a cáfolat valótlan állításodra. Éppen azon buktak, hogy ügyetlenek voltak.

  • Kedves Tóth Péter!
    Felétek már annyira nagy az elbizonytalanodás, hogy már a vörös terrorral is ijesztgettek? Az jóóóó…

  • Tótkám már volt hogy az MSZP kétharmaddal nyerte a választást.
    Volt valami terror?

    Te idióta.

  • Marosi elmaradtál kisapám néhány brossurával.

    Hol látsz te itt MSZMP izét?

    Felébredhetnél végre

  • Szteem meg teljesen jól foglalta össze György Molnár a tényállást.

    Persze a náciknak és a félnáciknak nem tetszik az igazság.

    Meg is értem…eléggé gáz amit itt előadott a Magyarság 1000 év alatt.

    Minden olyan lehetőséget elcseszett amiknek a révén nagyhatalommá válhattunk volna, ráadásul 500 év óta egyre mélyebre sűlyed, még csoda lesz ha megmarad az ország.

    Nagyobb és tisztességesebb népeknek is cseszték már szanaszéjjel a hazáját, negyed ennyi hülyeség miatt.

    Az Isten velünk van ez kétségtelen !

    Kár keseregni a Himnuszban !

    De sajnos egyszer bele fog fáradni a Magyarság hülyeségeib és akkor VALÓBAN lesz ok felemlegetni a balsorsot.

    De akkor már késő lesz.(Remélem erősen nem érem meg azt a napot)

  • Fél siker. A házigazdánk csak az egyik beírásomat találta vállalhatatlannak.

    Kis Ferenc
    2018 január 27
    10:44 de.

    Az igazán érdekesek az időben, magában a folyamatban láthatók.
    Vannak rövidebb és hosszabb idejű ciklikusságok és változások a ciklikusságokban.
    Eddig a reformációs címkézettségűek nem reformációk voltak.
    A retrózások csupán felszíni elemeket felelevenítő nosztalgiázások.
    Ami most megy, a korábbiakhoz képest nagyon más.
    A média (információs) hatásokkal és egyre inkább szabályok változtatásokkal és egyéb konkrét intézkedésekkel a természeti népek működtetési rend felé viszik a konstrukciót. Elsősorban a tömegek gondolkozásmódját és a megélhetésünkhöz valókat létrehozó gazdaság működtetési módját.
    Részletesebben nem írom, mert a házigazdánk számára még vállaható zónában akarok maradni.

  • Marosi Daniel

    tóth péter
    2018 január 28
    4:34 du.
    Terrortol nem kellene fosni, mert azt a maniakusan nosztalgiazo eros Fidesz rivalis simam meg tudna akadalyozni!

  • 2018 január 26
    7:11 du.

    A Gyurcsányiak miatt vót a jégkorszak is.
    nem ez így nem igaz : Ez az igazság : Miattuk olvad el az északi jeges tenger –vízzé!
    Ez biztos üdvözletével.

  • 2018 január 27
    12:28 du.
    Ötletek születnek! Mint kisnyilas országban!

  • Geyza
    2018 január 28
    8:25 du.

    Te idióta.
    Ne írjál légy szíves magadról ilyeneket nagy nyilvánosság előtt , mert mér elhiszik!
    Barátias -elvtársi üdvözlettel!

  • Almási Alma
    2018 január 28
    6:09 du.
    Kedves Alma (..mácska).
    Ti nyilatkoztátok a sorok között ezt én csak rávilágítottam a helyzetre.
    Geyza
    2018 január 28
    8:25 du.
    Igen! SZDSZ terror!!

  • Kedves Tóth Péter!
    Írod: “Igen! SZDSZ terror!!”

    Ennyire tudatlan vagy?
    Netán csak provokálsz?
    Vagy mindkettő?

  • Almási Alma
    2018 január 30
    4:23 de.
    Kedves !
    Te hogyan gondolod ???
    Üdvözléssel !

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.