Archive for augusztus, 2017

Márványtábla az új torontói Magyar Ház falán

2017 augusztus 31 9:40 de.146 hozzászólás
Szakály Sándor Kanadában az ominózus márványtábla előtt.

Tavaly decemberben egy levelet írtam a torontói Magyar Ház, vagy HCCC azaz Hungarian Canadian Cultural Centre elnökének, Dr. Fecső Andrásnak.   Nem ismerem Fecső urat, soha nem találkoztunk, én nem is Kanadában élek.  Fecső úr Erdélyből származik és úgy tűnik hogy csupán néhány éve él Kanadában. Azért írtam neki, mert a vadonatúj Magyar Házban elhelyeztek egy emléktáblát a “Két Világháború Hőseinek” és a dátumok szerint (1914-1918 valamint 1941-1945) az első és második világháborúról van szó.  A hősök “kegyeletes emlékére” avatták a táblát.  Hősök? Az emléktábla előtt már rendezvények is voltak, így például Szakály Sándor a budapesti Veritas Intézet történésze ünnepelt együtt Torontóban élő egykori horthysta […]

Read more ›

Mikor lesz magyar Brigitte Macron?

Brigitte Macron

Amikor néhány nappal ezelőtt leültem cikket írni Brigitte Macronról, a francia elnök nejéről, automatikusan angolul fogtam bele. Hiszen a franciákról van benne szó és a fejlett országok vezetőinek feleségei adtak összehasonlítási alapot. És akkor elgondolkodtam. Hol vannak a kelet-európai, a legtöbb ázsiai és afrikai vezetők feleségei? Csúcsértekezletek és találkozók díszleteiként férjeik mellett masíroznak, de az ő ruházatuk és személyiségük még csak megemlítésre sem kerül a nyugati házastársak mellett. Akkor határoztam el, hogy megírom a cikket magyarul is, de nem teljesen a másik fordításaként. Hiszen a ‘First Lady’ fogalma, az aktív, önkéntes és adakozó, a társadalmi különbségekre érzékeny házastárs a magyarok […]

Read more ›

A Jordan Peterson jelenség egy budapesti al-rabbi jelölt szemével

2017 augusztus 30 9:16 de.79 hozzászólás
Kozma György

Jordan Peterson egy vitatott pszichológia professzor a Torontói Egyetemen, aki vallástörténeti kutatásával, illetve a kanadai gyűlölettörvény-szigorítás bírálatával szerzett országos és nemzetközi ismertséget. Peterson volt a C-16-os törvény, illetve a liberális gender-elmélet legfőbb bírálója, oly annyira, hogy a Torontói Egyetem adminisztrációjától két alkalommal is figyelmeztetést kapott. Végül azonban megtarthatta professzori rangját. A vitákat kiváltó kanadai professzor munkájára készítette az alábbi reflexiót vendégszerzőnk Kozma György, a budapesti Rabbiképző doktorandusza és alrabbi-jelöltje. *** Úgy adódott, hogy az ex-szovjet zónában élek. Ezért hálás vagyok, amikor végre látok valakit Nyugaton, aki (mint Jordan Peterson tanár úr) komoly empátiával beszél az itteni szenvedésről: a százmilliókról a […]

Read more ›

Társadalmi gépház-közöny – újra

2017 augusztus 29 8:22 de.30 hozzászólás
Illusztráció: Linda Apple

A hatalmi viszonyokat feszegetve sokszor felmerülő kérdés, hogy a diktatúrákat, az autoriter rendszereket mi stabilizálja. Nem egyszer olyan eredményre jutva, hogy a belső félelem igazgatja, illetve tartja féken a társadalom többségét. Ezt a jelenséget nem is becsülném le. Ugyanakkor jól látható az is, hogy nem egy esetben erre szinte semmi szükség nincs. Ezt vizsgálva született 2015-ben egy írás, amelyet alig átdolgozva bocsátok ismét a tisztelt olvasók szeme elé. Az alapkérdés alapja az az írás, amely az ellenzéki kudarcszéria okát is vizsgálta. Kimutatva, hogy az autoriter vezetőnek, a hatalom stabilizálását követően már nincs szüksége kommunikációs legitimitásra. Addigra ugyanis a társadalom absztrakt […]

Read more ›

A szélsőbaloldal zavarta meg az ottawai Pride felvonulást (Képriport)

2017 augusztus 28 9:49 de.49 hozzászólás
A szélsőbaloldal zavarta meg az ottawai Pride felvonulást (Képriport)

Sarló-kalapácsos zászlókkal és Black Lives Matter feliratú táblákkal felszerelt szélsőbaloldali tüntetők akadályozták meg több mint húsz percen keresztül vasárnap délután, hogy az ottawai Pride felvonulás elindulhasson. A Bank és Gladstone kereszteződést sikeresen lezárta az ötven tüntető, akik a rendőrség, a Pride-on résztvevő nagyvállalatok és a szerintük nem eléggé etnikailag sokszínű Pride vezetőség ellen tiltakoztak. A felvonulók többnyire türelmesen várták, hogy a szélsőbalosok feladják útlezárási akciójukat, a rendőrség pedig szintén a békés, nyugodt kivárást szorgalmazta. A Pride felvonulást támogató nézőközönségből sokan a járdáról üvöltöttek be a szélsőbalosoknak–néhányan szóvátették a sarló-kalapácsos zászló használatát, többen pedig nyomdafestéket nem tűrő szavakat váltottak  a militánsokkal. […]

Read more ›

Marx tér

Marx tér

A Momentum, dinamikus szélsőjobboldali párt, hétfő reggeli utcanév átnevező akciójával nemcsak a Kádár-rendszerbe repítette vissza rövid időre a budapestieket, hanem szinte európai, sőt mi több civilizált külsőt adott a dunaparti metropolisznak. Európa Magyarországon kívüli részében ugyanis szinte minden magára valamit adó városban elneveztek egy-egy utcát, teret, lakótelepet vagy közintézményt Marxról, így tisztelegve a kommunista tudós előtt. Berlinben van Karl Marx Strasse, Karl Marx Platz és Karl Marx Alle. Németországban többszáz Karl Marx utca és tér található. (Fotó: cityscouter.de) Luxemburg déli kantonjában bukkanunk a Rue Karl Marxra. Bécsben egy nagyon nagy lakótelep a Karl Marx Hof nevet viseli. Klagenfurtban ugyancsak utcát […]

Read more ›

A diktatúrák hétköznapjai

2017 augusztus 27 11:07 de.106 hozzászólás
A diktatúrák hétköznapjai

Ahogyan várható volt, főként a magukat jobboldalinak tartók háborodtak föl Christopher Adam minapi írásán, amelyben arról adott hírt, hogy a kanadai konzervatív, liberális körök egyik jelentős alakja, Yasha Mounk professzor őrült diktátornak nevezte a mai magyarországi kormányfőt, ráadásul a konzervatívok országos fórumán, a National Post-ban. (Fotó: Orbán Viktor tésztagyárat avat…) Mellékszál: magyarországi jobbosoknak ugyan „ilyen állat nincs” kategória a szabadgondolkodó konzervatív, jobboldali, sőt, nacionalista, de most az egyszerűség kedvéért higgyék el: vannak emberek, akik ugyan ragaszkodnak a hagyományokhoz, vallásukhoz, nemzetükhöz, mégsem gondolják, hogy mindenki ellenség, aki más úton, más eszközökkel gondolja elérni a népe jobblétét. A cikk kitért arra is, […]

Read more ›

Ez Kanada (1): Bob Marley-tól zeng az ottawai ázsiai fesztivál (videó)

Ez Kanada (1): Bob Marley-tól zeng az ottawai ázsiai fesztivál (videó)

Messziről látni lehetett, hogy szállt a füst. Egy kicsit közelebb pedig az is kiderült, hogy nyárson grillezett bárány, polip és tintahal és kissé szokatlan illatok várták mindazokat, akik ellátogattak a nyári Ottawai Ázsiai Fesztiválra, amelyet a Somerset Streeten található kínai kapu árnyékában, a kínai negyedben került megrendezésre. A nemrég rendezett fesztivált izgalmas gasztronómai élményként hirdették meg, de végül én ott olyat találtam, amit semmiképpen nem vártam volna egy hagyományos ázsiai utcai rendezvénytől… (Ottawa kínai negyede. Fotó: C. Adam. Fotó: C. Adam) (Nyárson grillezett bárány az ottawai ázsiai fesztiválon. Fotó: C. Adam.) (Grillezett polip nyárson. Fotó: C. Adam.) Miután átvizsgáltam a […]

Read more ›

Vona Gábor ha kell, akár naponta bocsánatot kér — Nem kell

2017 augusztus 26 9:57 de.38 hozzászólás
Vona Gábor az úton... (Forrás: Vona Gábor Facebook oldala)

Rémlik, hogy Vona Gábor nem ma kezdte hangoztatni, hogy bocsánatot kér a zsidóktól és cigányoktól. Ma a TV-ben (hírTV) azt hallottam tőle, hogy ha kell, akár naponta bocsánatot kér. Nem kell. Mert az jutott eszembe, hogy a tudatosan, szándékosan elkövetett, illetve el nem követett tettek, valamint következményeik nem a hangzatos bocsánatkéréstől függnek. A szándékos elkövetés miatt a sokat hangoztatott bocsánatkérés nem több a levegő rezgésénél, üres mondatoknál, hangzatos kampányfogásnál. Már csak azért is, mert egy menetben kért bocsánatot, és éltette a gárdát. Amit szerinte félreértettek, félremagyaráztak, félre vittek. De amely gárda vonulásai, megfélemlítésre alkalmas akciói, paramilitáns egyenruházkodása ellen nem szólalt […]

Read more ›

Vegyük le első miniszterelnökünk nevét iskoláinkról, mert rasszista volt?

2017 augusztus 25 11:52 de.40 hozzászólás
Vegyük le első miniszterelnökünk nevét iskoláinkról, mert rasszista volt?

Sir John A. Macdonald, Kanada alapító miniszterelnökének nevét vennék le a legnépesebb tartomány iskoláiról, mivel az egyik tanári szakszervezet szerint a néhai kormányfő kulcsfontosságú szerepet játszott az őslakosság elleni kulturális genocídiumban. A konzervatív Macdonald 18 éven keresztül, 1867 és 1873 között és 1878-től 1891-ig kormányozta az újonnan alakított országot, ezzel Kanada második leghosszabb ideig regnáló miniszterelnöke volt. Az Általános Iskolák Tanári Föderációja javaslata szerint: “nevezzük át a jelenleg Sir John A. Macdonaldról elnevezett állami iskolákat, ezzel beismerve azt, hogy az első kormányfő volt az Őslakosság elleni genocídium alakítója”. Az őslakossági érdeket képviselő Első Nemzetek Közgyűlése támogatja az iskolai átnevezéseket. Perry Bellegarde, […]

Read more ›

Veres püspök a lombikokról

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Az egyházaknak valószínűleg a létük kezdete óta problémát jelent a rajtuk kívül álló világ változásainak a lereagálása. Akkor is, amikor a szellemi irányítás nagy részét birtokolták. Valamint mostanában is, amikor már nem a világ közepében leledző lapos Föld híveit kell megvédeniük. Veres András győri megyéspüspök mondandóját a lombikbébi programok kapcsán akár egy ilyen reagálási kísérletként is értelmezhetjük. Még akkor is, ha szerinte a méhen kívüli megtermékenyítés bűn. Mely véleménye alapvetően az ő személyes problémája. Lenne. Lenne, ha nem az egyházi hierarchia súlyával próbálná lenyomni a hívők torkán. Mert egy püspöktől való bűnnek nyilvánítás lehet egyeseknek a kiátkozással is határos. Márpedig […]

Read more ›

A keresztény nem lehet felsőbbrendű

2017 augusztus 24 11:33 de.57 hozzászólás
A keresztény nem lehet felsőbbrendű

Vajon hányan gondolják magukról a Charlottesville-ben a fehérek felsőbbrendűsége mellett tüntetők között, hogy ők keresztények? Valószínűleg a nagy többségük. A „felsőbbrendűség” azonban Jézus üzenetének szöges ellentéte. Az Evangéliumban Jézus arra kér minket, szeressük egymást, helyezzük mások szükségleteit a sajátjaink elé, akár haljunk is meg egymásért. A „felsőbbrendűség” eszméje képtelenség Jézus számára. Sőt, Jézus kifejezetten felszólít, hogy soha ne uralkodjunk mások felett, hanem legyünk inkább a többiek szolgái (Mk 10,42-43). Az az elképzelés, hogy valaki „kevesebb” azért, mert ehhez vagy ahhoz a fajhoz tartozik, szintén ellentétes Jézus üzenetével. Az ő korában például a zsidók többsége kerülte, megvetette a szamaritánusokat. Mégis: Jézus […]

Read more ›

Pride Shabbat: Együtt ünnepel az ottawai zsidóság és az LGBTQ közösség

Pride Shabbat: Együtt ünnepel az ottawai zsidóság és az LGBTQ közösség

2017. Augusztus 25-én, két nappal a Pride felvonulás előtt, hagyományos Shabbat vacsora keretén belül bővítik a párbeszédet a kanadai főváros zsidó és LGBTQ+ közösségei. “A zsidó és az LGBTQ+ közösségek leginkább a gyűlölet áldozatai, ezért is fontos, hogy egységesen álljuk ki a gyűlölködő és kirekesztő nézetek ellen”–mondta Ariella Kimmel, az Izraeli és Zsidó Ügyek Központjának (CIJA) menedzsere Ottawában. A CIJA közösen szervezi a Shabbat vacsorát A Kehillat Beth Israel zsinagógával, valamint az Ottawai Zsidó Föderációval (Jewish Federation of Ottawa). “A Shabbat vacsorák elősegítik azt, hogy erősebb szálak kössék össze a zsidó és a nem zsidó LGBTQ+ közösségeket és azok szövetségeseit. […]

Read more ›

Gondolatok betegségről, néptáncról és rémálomról

2017 augusztus 23 9:28 de.36 hozzászólás
Gondolatok betegségről, néptáncról és rémálomról

Amikor Magyarországon a bankban udvariasan megkérdezi a pénztáros, hogy hogy van a kedves ügyfél, az ezt a kérdést teljesen komolyan veszi és hosszasan válaszol, betegségeket, orvosságokat felsorolva, de még a nagynénit sem hagyva ki belőle. Persze az egész sor hallja ezt és morog magában, de mire odaér, addigra elfelejti mérgét és ő is szívesen részletezi hogymivoltát. (Ezt a témát még érdemes lesz máskor részleteznem!) Most azonban én is innen indulok ki, mert ugye nekem is van egy betegségem, ami néha kicsapja a biztosítékot és nem ad újabb áramot vagy két napig. Tehát majdhogynem se kép, se hang vasárnap, hétfőn, de […]

Read more ›

Ellenzéki válaszokat a maszatolás helyett

The Mask She Hides Behind / Sara Riches

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes legutóbb remekelt a nem adózó rétegekkel kapcsolatban. Ugyanakkor a nevezett politikus egyik mellékállása a kormányon belül a határon kívüli szavazókerítés. Az, amire a kormány különben minden forrást hajlandó felhasználni. Nem egy esetben olyan felhajtással, hogy a feláll a szőr az ember hátán. Ugyanakkor erről eszünkbe juthat az is, hogy a hazai öndicsőítő kormánynak van egy dicső ellenzéke is. Olyan ellenzék, amelyik gyakorlatilag beült Orbán ladikjába, és igyekszik ott csavargatni a gombokat. Időnként kikiabálva a partra a szurkolóknak. Olyasmit, hogy ők tulajdonképpen az evezőket akarják megkaparintani. De vigyázva arra, hogy a lózungok főcsapás-irányába ne sok ellenszelet generáljanak. Holott […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.