Konzervatív cölöpök

2017 július 11 9:24 de.97 hozzászólás

Vasárnap még úgy tűnt, hogy a Pride elmúlt. Egyébként tényleg vége az ideinek. De ez, mint szinte az várható volt, korántsem szegi a kedvét azoknak, akik a téma kapcsán szeretnék megkapni azt a pár pillanatnyi népszerűséget. A humanizmus jegyében kár lenne ezt a jogot megtagadni Felföldi Zoltántól. Már csak azért sem, mert egy egész fajta nevében nyilatkozik. Szerinte.

felfolfi_colop

A fajta, szerinte, a konzervatív fajta. Így biológiai érdeklődésem teljében kezdtem olvasni. Várva az antropológiai leírását annak, hogy első ránézésre miről ismerszik meg a volt lakitelki polgármester képviselte genetikai entitás. Aztán kiderült: legfeljebb arról, hogy önmagát tekinti etalonnak. Lenézve, vagy inkább zsigerből kirekesztve mindenki mást. A konzervatív fajta ezek szerint ego-, és cezaromán lenne? Komoly kérdés. Amit valószínűleg a magukat konzervatívoknak vallóknak kellene egymás között tisztázni. Beleértve azt is, hogy a Homo nemzetség külön faját, a sapiens faj egyik alfaját képviselik-e? Mert ennek alapvető tisztázásig még az is kérdéses, hogy a Felföldi-fajta embernek vagy esetleg csak hominidának tekintődjön-e? Valamint az is bizonytalan, hogy a most publikált nyolc tétel tulajdonképpen kire, kikre is vonatkozik? Ahogy az, is hogy miért nem hét az a nyolc. A hét sokkal közelebb lenne a népi hagyományokhoz. De lehetne kilenc is, ahogy Jézus kilenc boldogság-tételt fogalmazott meg (Mt 5 3-11). Bár a kilencedik közvetlenül a tanítványoknak szól, és nem általános tétel. Úgyhogy inkább nyolc az a kilenc. Így Felföldi Zoltán talán a konzervatív boldogság-tételeket adta közre.

A legelső, különben nagyon helyesen, megadja a fogalmi keretet. Tagadva a „meleg” szó használatát, és globálissá téve a „homoszexuálist”. Azért persze megkérdezhetnénk a heteroszexualitás bajnokát arról, hogy milyen kapcsolatnak tekintené egy nők iránt vonzódó nő kapcsolatát egy nőként viselkedő férfival. Noha, gyaníthatóan a válaszban dominálna az „öőőö…” és az „izé”. Már csak azért is érdekes lenne a kérdésről alkotott vélemény, mert a második tételben közli, hogy a homoszexualitás abnormális. Amiből persze nem következik semmi. Egyszerűem azért, mert a „normális”-„abnormális” kifejezéspár csak egymáshoz képest értelmezhető. Ráadásul mindkét oldal csak címkézi a másikat. Magát tekintve „normálisnak”. Elfeledkezve arról, hogy az ember alapvetően egy hordában élő főemlős. Mely hordában annak idején is meg lehetett a nagyon fontos szerepe a tényleges szaporodási közösségből való kivonulásnak. Ha nem így lett volna, akkor az evolúció ugyanolyan ritkává gyérítette volna az ilyen jellegű determinációkat, mint ami a spontán mutációk gyakorisága. Ez olyan 10^(-14) 10^(-10) közötti nagyságrendben szokott lenni az élővilágban. Ami alapján nagyjából 10.000.000.000 – 100.000.000.000.000 emberből egy lenne homoszexuális. Plusz-mínusz egy nagyságrend. Amiről tudjuk, hogy nem így van.

Innentől Felföldi azon tézise, hogy „teljességgel alkalmatlan az élet továbbvitelére, és abnormális, mert gusztustalan és életidegen, és a normális embernek ettől teljesen felfordul a gyomra”, inkább a baromság kategóriába esik. A faj, és nem a szexuálisan önző egyed, továbbvitelében nyilvánvalóan van evolúciós előnye a homoszexualitás jelenlétének. Talán éppen az, hogy azoknak az utódoknak a továbbgondozását szolgálta, akiket a nemi szervükkel gondolkodó alfaszereplők eldobtak. Genetikailag sem tekinthető teljesen életidegennek, mert akkor az evolúció dobta volna ki. Marad a gyomor. Amiből legfeljebb az következik, hogy az ex-polgármester nem szeretne egy férfivel egy ágyban tölteni egy légyottot. Azonban érdekes lenne egy másik számot is ismerni. A Földön, vagy akár csak a közvetlen környezetében előforduló olyan nők számát, akik viszont Felföldi Zoltánnal nem szeretnének egy ágyban ébredni. Ha ezek száma nullánál nagyobb, akkor vajon ebből az is következik, hogy mindenki, aki nem fekszik le Felföldivel, az gusztustalan és életidegen szexualitással bír? S ezeket vajon szelíd rábeszéléssel győzné meg a konzervatív észosztó, vagy az erőszak is beleférne?

A többi tétel zöme ezek alapján szinte szóra sem érdemes. Mert több részben a kormánypropaganda egyes elemeit, a közképviselt szemellenzők finom-beállítási használati utasítását böfögi fel. Két szemlélet azonban csak megér pár gondolatot. Az egyik, hogy a nemi identitásukban nem Felföldi-fajtájúakat eltiltaná néhány foglalkozástól. A listába bekerült a tanár, a színigazgató, és a miniszterelnök (mit tudhat Felföldi Orbánról?). De vajon miért maradtak ki például a papok? Esetleg ezer más foglalkozás képviselői? Holott a papokról hallhatott valamit, mert olyasmit ír egy ponton, hogy „szerzetes és házas ember sem lehet valaki egyszerre”. Azt pedig tudjuk, hogy a rendi homoszexualitás olykor előfordul. Annyira, hogy Umbert Eco is megemlékezik róla a „A rózsa neve” című művében.

Az a tétele pedig különösen messzire vezetne a konzervatív hominidának, hogy „a homoszexuálisokkal munkájuk során kapcsolatba kerülők lelkiismereti aggály esetén ne legyenek kötelesek végrehajtani bizonyos – munkájukból egyébként adódó – feladatokat”. Az égő házba berontó tűzoltó tehát először kérdezze meg a füstmérgezéstől ájult sérültet, hogy milyen a szexuális orientációja? Esetleg vezessék be a ruhán alkalmazható megkülönböztetést? S tessék mondani: az első internálótábor Lakitelken lesz? S tessék mondani: a táborparancsnok Felföldi lesz?

Azért, ha tényleg cölöpöket kellene leverni, akkor egy bunkó, Felföldi személyében, már van hozzá.

97 hozzászólás

  • Kelet-Európában megmaradt sok Középkori hiedelem és sok-sok előítítélet, nem csak a homosexualitásról, de más, a primitív és tájékozatlan többség gondolkodásával nem egyforma emberi viselkedésről, nézetről, gondolkodásról. Bele kellene nyugodni abba a ténybe, hogy Kelet Európa soha nem a haladás és a civilizáció frontján állt, egyre jobban lemarad és soha nem fog felzárkózni.
    Vannak akik tudják mi az egyik megoldás. Ott kell hagyni a térséget, elköltözni a civilizációba, ezeket a Kelet-Európában mélymagyarkodókat ugyanis lehetetlen megváltoztatni, de ami fontosabb, nem is érdemes.

  • Dienes Erzsébet

    No, mindjárt az elejére!

    A fajta egy fajon BELÜLI “másság”, tehát semmi kivetnivaló nincs benne, akármilyen minőségi változatot is jelent!

    NEM A FAJBÓL (homo) KIZÁRÓ TÉNYEZŐ de sapiens tartalma azért még lehet.

  • Gyula Bognar
    2017 július 11
    9:39 de.

    “Kelet Európa soha nem a haladás és a civilizáció frontján állt, egyre jobban lemarad és soha nem fog felzárkózni.”

    Ezt honnan olvastad ki, a kristálygömbből?

  • Dienes Erzsébet

    A második:

    “Az Exeteri Egyetem kutatói szerint az édesvízi hím halak nőies jellemzőkkel bírnak, még petét is érlelnek. Néhányuk spermája alacsony minőségű, és ezek halak kevésbé agresszívek és kevésbé versengő magatartásúak, ami azt jelenti, hogy szaporodásuk kevésbé sikeres.”

    Ezek a fajták tehát mesterségesek a tudomány mai állása szerint. És mivel a természet mesterséges VEGYI rombolása miatt váltak ilyenné (A szennyvizek által a folyókba kerülő vegyi anyagok, köztük a fogamzásgátlók, a tisztítószerek, műanyagok és kozmetikumok melléktermékei a felelősök ezért.) ezek a halak most miféle fajok?

    Hát, még ha emberre is érvényes a megállapítás, különös tekintettel az élelmiszerek adalékanyagira és génkezelt tápokra, akkor faj, faj fajta, természetes jelenség, vagy valóban betegségtünet?

  • Köszönjük a részletes tájékoztatást a kevesek által olvasott, még kevesebb embert érdeklő, marginális MH semmitmondó, értelmetlen cikkéről.

  • Dienes Erzsébet

    Harmadik menet:

    A tűzoltó példa hogyan ültethető értelmezhető a vegyi hatástól átszexualizálódók esetében? Nem inkább élelmiszervegyészre és orvosra lenne szükségük?

    Jó, csak kérdést tettem fel. Mert néha elgondolkodik az ember akkor is, ha egészen mást olvas, mint közbotrányos békemenetről szóló híreket.

  • Dienes Erzsébet

    Gyula Bognar
    (2017 július 11 9:39 de.)

    Remek hozzászólás! Olyan európai indiánoknak szóló üzenet.

  • hazai lámpa 2017 július 11 10:04 de. A történelem, a tapasztalat és a jelen értékelése.

  • A cikket NEM olvastam mint elobbi soraimban kijelentettem ,hogy Simay cikkeivel vegeztem.

    De a hozzaszollok sorait olvasom, mind azok ellenere.

    Tehat most csak Bognar Gyula soraira vagyok kepes reagalni.

    Allitasaval reszben meg kell hogy eggyezzek. De az allitasanak okait masban lathatjuk.

    Mind azok a “kelet-europai orszagok” koztuk Magyarorszag is, let-gondolkodasaik, ill. leteiket iranyito eszmeik maig is befolyasoltak nem valami genetikai okokbol, hanem csupan hogy a volt Szoviet ,nemzetkozi-szocialista
    uralam alatt nottek fel es nyertek alapveto eszzmei, elvi alapszuksegleteiket, oktatasaikat a tobbsegek.

    Ha adhatnek ahoz egy masik velemenyt, eppen ma reggel az egyik nemzetkozileg ismert velemeny-kutato egyseg tanulmanayainak az eredmenye ,hogy az USA-ban bevandoroltak sikeresebbek mint a benszulottek itten.

    Mondhato az mert mind a bevandorlok elozo hazajaikban sokkal sulyosabb let-korulmenyeket gyakoroltak.
    Ill. erosebben kellett mindanyiuknak dolgozni, kuzdeni csupan hogy eletuket megmentsek.

    Akik a jobb elet korulmenyeikben konnyen es gyorsan elkenyezodnek, el is lustulnak.

    A mindenapi munka kovetelmenyeit feladva, csabitobb az iszakolas, tul-eves (elhiznak), tarsaik iranti kitartasa kicsapongasokba megy, a legisseb panaszaikat orvosi, psyhologikusi megoldasokkal keresik. S a csilapitok majdnem automatikusan a kabitoszerekhez vezet.
    Tehat az erkolcsi zulles a legegyszerubb ut, de az ugy az egyen, mint a tarsadalom pusztitasara vezet elkerulhetetlenul.

    Barki es barmi mas velemenyeit orommel elfogadok es hajlando vagyok erterlmesen es tisztessegesen megbeszelni. DE KEREM a szemelyisegi ragalmak es gyuloletek nelkul.!!!

  • Igazan erdekes, eddig mindenki megjegyzesei fejen utotek a szeget.

    Sajnoz ma a vegyszerek amint Ms.Dienes jelezte okozzak a legnagyobb problemakat.
    Okozzak az emberilenyek tobb nyavajait.
    Az elkorcsodulasokat mas elolenyeknek a termeszetben.

    Hasonloan meg a szexualais esetekbewn, mind a szakertelmi kutatasok a hormonok hinayosagat mutattak ugy a “testosterone” a ferfiak esetebn,mint az “astrogen” a nok eseteben.

    A “sepan”

  • Jaj!
    Vegyi anyagok okozhatnak ártalmakat, de “átszexualizálódást (vagy mi a túrót) nem. Mellesleg vegyi anyag a víz (H2O), meg a konyhasó (NaCl) is, mégse lesz senki ettől homoszexuális.
    Ha valakiben alacsony szintű a tesztoszteron (a hím nemi hormon), az sem lesz buzi, csak impotens. Ha meg a hímivarsejtjei nem elég fürgék, akkor magtalan – utódnemzésre alkalmatlan, bár nem impotens.
    A genetikai kutatások azt tartják legvalószínűbbnek, hogy egy kromoszóma (tehát nem hormon, nem ivarsejt és nem vegyelem) határozza meg a nemi identitásunkat – az állatvilágét is – ugyanúgy, mint a szemünk színét.
    A tudósok azért csak valószínűnek tartják ezt az okot, mert ugyan az állatkísérletekben bebizonyosodott: amelyik egyed a kérdéses kromoszómát tartalmazza, mind homoszexuális. Emberben viszont találtak olyat, aki a kromoszóma jelenléte ellenére heteroszexuálisnak vallotta magát – de hát ismerjük a rejtett homoszexualitást. Genetikusok szerint sokkal gyakoribb ennek a kromoszómának a jelenléte, mint gondolnánk, de a vallási és társadalmi tabuk miatt többnyire rejtve marad.
    Bonyolultan vagyunk összerakva mi, emberek – ráadásul annyiféleképpen, ahányan vagyunk.Ne nehezítsük egymás életét ezzel:van elég konfliktusunk enélkül is.
    És még nem is beszéltünk azokról, akiknek az érzékisége mindkét nem irányában (vagy egyikében sem?) működik.
    Attól még,hogy valaki homo(vagy leszbi) lehet zseniális művész, nagyszerű tudós koponya, de akár egy utolsó simlis tolvaj is.
    Az viszont nem kérdés, hogy az egyenlő emberi jogok éppúgy megilletik őket, mint a “megfelelő” kromoszómákkal élőket.

  • Dienes Erzsébet
    2017 július 11
    9:53 de.

    Ha már nagyon precizkedel.
    A “fajta” egy fajon belül kialakított, nemesítvény.
    Ebből a szempontból a konzervatív fajta egy Himmler által nemesített életforrás-szökevény csapat?

  • Simay, végre bebizonyítottad, hogy tanult viselkedésformáról van szó:
    “Ami alapján nagyjából 10.000.000.000 – 100.000.000.000.000 emberből egy lenne homoszexuális. Plusz-mínusz egy nagyságrend. Amiről tudjuk, hogy nem így van.”

  • Dienes Erzsébet
    2017 július 11
    10:05 de.

    Ha az “édesvízi halak”ról van szó, akkor melyik halról. Vagy tengeri halak édesvízben való kínzására hivatkozol?
    Egyébként létezik spontán szűznemzés a anövény-, és állatvilágban. A növényeknél néhány fajnál az apomixis például szinte kizárólagos egyes fészkeseknél (Hieracium, Taraxacum, stb.) Az állatvilágban létezik nemzedékváltó szűznemzés, pl. a levéltetveknél és nagy ritkán váltottszexuális szűznemzés, pl. a komodói varánusznál. Egyes békáknál ez hőmérsékletfüggő.

    A Homo sapiens cv. conservationensis “Felföldi” ?

  • Bendeguz79
    2017 július 11
    10:40 de.
    “A cikket NEM olvastam mint elobbi soraimban kijelentettem ,hogy Simay cikkeivel vegeztem.”

    Akkor innentől a hozzászólásod az alaptalan baromság kategória.

  • Dienes Erzsébet
    2017 július 11
    10:11 de.

    A cikkben nincs szó vegyi átszexualizálásról, csak néhány komzervatívan csökött agyban. Azt tehát hiába kéred számon, amit fantáziálsz.

    A tűzoltók és parkettáncosok esetében is. Meg a kőfaragók és szimbolisták esetében is.

  • hazai lámpa
    2017 július 11
    10:06 de.

    A MH lehet, hogy marginális. Felföldi azonban polgármester volt, és ma is a konzervatívok nevében hirdeti a maga embernemesítő baromságait.

    Nem rémlik, hogy bárki elhatárolódott volna a Fidesz körül tőle.

  • talalom
    2017 július 11
    12:06 du.

    “A genetikai kutatások azt tartják legvalószínűbbnek, hogy egy kromoszóma (tehát nem hormon, nem ivarsejt és nem vegyelem) határozza meg a nemi identitásunkat – az állatvilágét is – ”

    Jobbára az “Y” kromoszóma.

    “ugyanúgy, mint a szemünk színét.”
    A szemünk színét gén határozza meg.
    Egyébként a kromoszómákon is gének sora leledzik.

  • Szimpatikusan egyszerü lenne a vizekben levö vegyszerekre, hormonokra fogni a homoszexualitást, pláne a történelemböl ismert mindig is meglevöségét elismerve. Persze elképzelhetö, h esetleg növekedett a szintje, ez érdekes kérdés lehet, de az más téma.
    Az állatvilágban is gyakori, természetes jelenség, söt, az alfák számtalan esetben eröszakkal akadályozzák meg a vele azonos nemüek szaporodási lehetöségét, sok esetben hormonok kibocsájtásával körükben, amely gátolja az eredeti nemihormonjaik érvényesülését. A cél, h a saját génállományuk öröklödjön tov á bb, ne másé.
    Végül is örülnünk kellene, h valaki önként lemond a saját génjei továbbadásárol a mi elönyünkre, ill. amint az állatvilágban is, ezek az egyedek végzik a rabszolgamunkát, és gondozzák, biztositják közvetlenül, v munkájukkal áttételesen az alfa génü utodok felnevelését, táplálását, védelmét!
    Engem speciel abszolut nem zavar két nö közeledése egymáshoz, és azt is tudom, h a nök jelentös részét a homoférfiak szintugy.
    És mi lesz, ha Felföldiék családjában is lesznek Alföldi gyerekek ? Egyszer csak ugy kiderül….
    De hiszen a Fideszben is ott habzsidözsiznek a homok! Mondjuk, általában nem vallják be, de azért gerinctelenül ott simogatják egymás combjait a parlamentben, de Brüsszelben is!
    Vagy ez nem nyilvános?
    Nagy mangalicatrágyába alkotmánypotlékot ékirással vésegetö hirtelenmagyarunk szexuális vonzalmában sem a hasonszörüség preferálása a gond, hanem a megkörnyékezettek életkora … , mondhatán, még pehelytelenségük.
    De visszatérve az Alföldi-Felföldi kérdésre, mindenki csak azzal bujjon ágyba, akivel akar! Márha a másik is ugy akarja….

  • Szexuális vonzalom?
    Bármelyik nemhez valo vonzalmat tekintjük is, az emberi faj fele tévedne?

    Maga a vonzalom is bün?

    Ilyen alapon az is lehetne, hogy ki, milyen zenét, vagy filmet szeret!

    Ha meg tetszik, akkor halgassák együtt, v külön!

  • Pl. a méheknél, termeszeknél, hiénáknál, földikutyáknál, monguzoknál is jellemzö, h az alfa szaporodik, a többi nemileg háttérbe van szoritva, csak kiszolgál, etet, gondoskodik, gyüjtöget….
    Nem! Nemfelföldikutyák!
    Tehát a természetben ez egy hasznos jelenségként is felfoghato dolog, mert kevesebb agresszioval történik meg az alfák génjeinek továbbörökitése, az utodok gondozása, és globális katasztrofa esetén van genetikai tartalék, ahonnan akkor a természet kényszerhelyzetben még merithet a fajfenntartás érdekében ( mégha kisebb lelkesedés árán is, kevesebb sikerrel….)
    A másik véglet sokkal veszélyesebb lenne, ha diktátorunk torz génjeit lenne kötelezö továbbörökiteni minden nönek! Alapvetöen persze inszeminálással, hiszen szerencsére ö sem elég erös ehhez. Vagy a klonozása jobb lenne?

  • Andy Mage.

    Az szerintem tévedés,h az Y kromoszoma lenne, hiszen az csak a férfiaké!
    Sokkal inkább hajlamrol beszélhetnaénk, amely külsö körülményekre erösödik, v gyengül, amint rengeteg tulajdonság, pl. a cukorbetegségre, elHizásra, stb. Valo hajlam

  • Ugye vicc, hogy a kémiai anyagoktól lesznek az emberek homoszexuálisak? Könyörgöm, legyen vicc. Ha nem, akkor a homoszexualitást és a leszbikusságot ugyan az a vegyszer okozza? Az ostobaságot melyik, mert abból van a legtöbb.

  • Dienes Erzsébet

    talalom
    (2017 július 11 12:06 du.)

    Én is tudományos felfedezést bátorkodtam idézni. A H2O a halak nélkülözhetetlen vegyianyaga, a szennyvizek által a folyókba kerülő vegyi anyagok, köztük a fogamzásgátlók, a tisztítószerek, műanyagok és kozmetikumok melléktermékei viszont ezek szerint mégsem. Érdekes, amikor a tudomány egyik felismerését valaki elismeri, a másikat nem, aszerint, hogy politikai nézeteit melyik igazolja és melyik nem.

    Egyikünk sem szakember, úgysem mi döntjük el melyik állítás igaz. Ellent sem mondanak egymásnak. De úgy véltem, mások is képesek elgondolkodni az összefüggéseken.

    Ha tévedtem, elnézést a nyájas olvasóktól.

  • Charlie. Még rólad sem hiszem el, hogy elhiszed azt a butaságot, hogy rábeszélésre lesz valaki homoszexuális. Ugye nem? Ne máááár! 🙂

  • Dienes Erzsébet
    2017 július 11
    9:53 de.
    A cikkhez is szól ez a beírásom:
    Nekem alkalmam volt, a fiatal kórúak börtönében tanulmányozni a témát.
    Politikai okból adtak egy évet 17 éves koromban a kommunisták. A 8o személy börtönében, főleg egyszerű bűnözők voltak, rablás, egy két gyilkos és sok prostituált.
    Köztük volt néhány homokos is.Volt egy pár díszidálni szándékozó is, akit elkaptak. Ilyen volt Ildikó is. Ildikó és egyik fiús lány, rövid hajjal, fiús arccal stb. szerelembe estek egymással. Az intézmény igazgatónője, engem kért fel, hogy beszélgessek Ildikóval egy cellába tett kettőnket, ahol meghallgattam őt.Reggeltől estig. Mindketten 16 évesek voltunk. Ildikó elmesélte, hogy korán kezdte a szex-életet a fiukkal. Nagyon csinos, jó alakú, “belevaló” lány volt. Minden sportot kíprobált, remekül táncolt, előadott, írt stb. Mikor síelni tanult volt egy trénerje egy nő, aki náluk aludt mindig a síelés előtt. Ez a trénerje vezette rá a homokos szexre. Neki ez is tetszett.
    Kiszabadulásunk után találkoztam vele az esküvőjén. Férjhez ment. Majd a forradalom után kiment az USA-ba, akkor már új férjet talált. Ilyen is van.

  • Dienes Erzsébet

    Orbanfun
    (2017 július 11 12:53 du.)

    Viszont, ha az emberi faj fele nem téved, akkor viszont a vegyi-élelmiszeripar, Andy Mage szavaival élve, szándékosan nemesiti ki az emberi faj másik felét. Netán különös céljaira?

  • Meggyőződésem, hogy igen sok fiatal 16-17 évest elcsábítanak még mielőtt elkezdte volna a szexéletét. Egy barátnőm fia is így járt, őt a tanárja csábította el .

  • Llanfair
    2017 július 11
    1:16 du.
    Nagyon kevés ember születik annak, de van egy kor, mikor még a fiatal nincs egészen biztos a hajlamában. Az a kor 16-17 éves kor. Ezt nem én találtam ki, hanem az orvosok!

  • Orbanfun
    2017 július 11
    1:12 du.

    A genetikai meghatározottságot illetően igazad van. Valójában a 22 szomatikus kromoszómapár 23. párja határozza meg (XX v. XY. mármint az emberben 🙂
    A pillangóknál pl. X0 a felállás. Az egyik kromoszómájuk egyszerűen pártalan. A varánusznál az XX a fiú. A budapesti állatkertben élő szűznemzéssel született varánusz is fiú 🙂 )

    Egyébként a homoszexuális nők és a homoszexuális férfiak genetikailag nem leltárhiányosak. A génmutációk azonban eltérőek. (Ahogy az agresszív, veszélykereső, stb. embereknél is).

    Másik:
    “Bármelyik nemhez valo vonzalmat tekintjük is, az emberi faj fele tévedne?”

    Miért tévedne. Miért ne lehetne kevert a szexuális irányultság? Miért lenne az egyik tévedés, míg a másik az abszolút igazság?

  • Llanfair
    2017 július 11
    1:14 du.
    “Ugye vicc, hogy a kémiai anyagoktól lesznek az emberek homoszexuálisak?”

    Nem értem mit nem értesz. A fiúk belepisilnek a csatornába, ezzel tesztoszteront űrítenek a nagy közös vízbe. Ettől egyes lányok leszbikusak lesznek, Főleg azok, akik korábban fogamzásgátlót szedtek. Hogy ne essenek teherbe a velük egynemű szeretőjüktől.

    Szerintem teljesen világos. Ahogy az is, hogy az ugyanabban a környezetben élő homoszexuálisok más csapból isznak, mint a konzervatívok. Mert különben ugyebár nem lennének homoszexuálisok. Nekik külön bvízhálózatot tartanak fenn a sötét erők. És Soros.

  • Orbanfun Engem zavar két nő közeledése, ha engem kihagynak. 🙂 Ha kihagynak, akkor veszteségként számolhatjuk el.

  • Dienes Erzsébet

    Andy Mage
    (2017 július 11 12:36 du.)

    Kicsit összekevertél ugyan mindenféle dolgot, ami nem is érdekelne, de azt azért szeretném tisztázni, hogy NEM én találtam ki, hanem az Exeteri Egyetem kutató fedezték fel.

    Te le tudod ellenőrizni őket? Mert én nem.

    Aztán a szűznemzés sem tévesztendő össze a szexuális aktusokkal.

    Engem igazán nem érdekelnek a laikusok szellemi erőfitogtatásai, meg a homo-technika sem.

    Mindössze annyit éreztem kötelességemnek, hogy felhívjam a figyelmet erre a lehetőségre is, mielőtt még sikerül az egész fajomat a vegyipar szíves közreműködésével kinemesíteni.

    Üdvözletem!

  • Dienes Erzsébet A tudomány azért nagyon tág fogalom. Kik, milyen eszközökkel, milyen tudással kutattak, milyen szaklapban tudták “eladni” felfedezésüket. Nagy impactfactorú komoly újságban ahol megszűrik a cikkeket, vagy egy futott még lapban, amely vetekszik a Blikk-kel. Ma már az angol kutatók jelentik komoly humortartalommal bír a magyar sajtóban. 🙂

  • ANDY MAGE soraira;

    Talan ha olvasta soraimat, jeleztem hogy csak a HOZZASZOLASOKRA REAGALOK. S epp azt tettem.

    Na azt nem erteni olvasasa utan ,az am az igazi “baromsag”!

  • Andy Mage Ha csak így nem. 🙂

  • Figyelő Ne haragudj, de ilyet orvos nem ír le. Elvennék a diplomáját, teljes joggal.

  • Andy Mage
    2017 július 11
    1:34 du.
    🙂

  • Figyelő:
    “Az intézmény igazgatónője, engem kért fel, hogy beszélgessek Ildikóval egy cellába tett kettőnket, ahol meghallgattam őt. Reggeltől estig”

    Hmm… ezzel eddig valahogy nem dicsekedett.

  • Llanfair
    2017 július 11
    2:11 du.
    Nem írtam, hogy leírta, hanem mondta, egy ismerősömnek.

  • Belzebub
    2017 július 11
    3:59 du.
    Dicsekvésnek tűnt, hogy ezt írtam? Nem szántam, annak, csak a tapasztalatomat akartam elmondani.

  • Érdekesség Andy M. Irása kapcsán.
    A szalagosvaránuszrol nem tudtam, de a komodoirol igen.
    Szüznemzésre is képes. Ez érdekességként a fajfennmaradás érdekében ugy muködik, ha egy uj szigetre menekül, v kerül bármilyen katasztrofa miatt, akkor szüznemzéssel ( más varánusz nélkül, azaz ivaros szaporodás nélkül) rak le tojásokat. Azokbol him egyedek (is) kelnek ki, igy ivarosan is képes lesz szaporodni már velük. Igy van nagyobb esély a faj fennmaradására. Hasonlo elöfordul a rovarvilágban is ( pl.a leVéltetveknél, ahol ennek praktikus szerepe van a gyors szaporodásban kedvezö feltételek mellett). Valami hasonlo, mint a növényeknél a vegetativ szaporodás, ami sokkal gyakrabb köztük, mint az ivaros. Pl.gyökérröl sarjadzás, ágakrol, levelekröl történö szaporitás, vagy biotechnologiai modszerekkel végtelenitve….

  • Figyelö!
    Akkor maga is szerepel mint informátor. Ill/lll listája is van?

    De mindaz, amit leirt nem bizonyiték pro, v kontra a homoszexualitással kapcsolatban….

  • Dienes Erzsébet
    2017 július 11
    1:37 du.

    Aha. ERxeter. Meg egyetem. meg tengeri halak kínzása édesvízben.
    Ezt írtad:
    “Az Exeteri Egyetem kutatói szerint az édesvízi hím halak nőies jellemzőkkel bírnak, még petét is érlelnek. Néhányuk spermája alacsony minőségű, és ezek halak kevésbé agresszívek és kevésbé versengő magatartásúak, ami azt jelenti, hogy szaporodásuk kevésbé sikeres.””

    Ebből lássuk csak mi is hiányzik. Nagyjából minden.
    1. Forrás, ahol publikálták
    2. Milyen hal
    3. Milyen körülmények között
    4. A víz összetétele;
    5. Hatóanyag és koncentrációja.

    Ez a minimum egy tudományos közleménynél.

    1. bevezető;
    2. Források és forráskritika
    3. Anyag és módszer
    4. Következtetések
    5. Irodalomjegyzék.

    Enélkül süketelés, illetve blöff

  • Figyelő
    2017 július 11
    1:17 du.

    A kényszerhomoszexualitás sokszor “elmúlik”, ha a kényszer elmúlik (szabadulás, leszerelés, stb)

  • Llanfair
    2017 július 11
    2:11 du.

    Már csak azért is, mert a nemi önazonosság gyökere szinte csecsemőkori (Freud után szabadon)

  • charlie
    2017 július 11
    12:32 du.

    Ha nem tudod mi a különbség a spontán mutáció és az evolúciósan rögzült genotipus között, akkor ne beszélj bele a nagyok dolgába.

  • Orbanfun
    2017 július 11
    5:27 du.
    Nem találta el! DE nem írom ide a Vádiratom lényegét, akkor itt még jobban utálnának egyesek!

  • Andy Mage
    2017 július 11
    5:40 du.
    Igazad lehet, nem értek hozzá, nem vagyok szex szakértő.- !

  • Miklos Bánfi

    Jujj de izgi, elmondjam én is amit hallottam??:)
    Újabb polihisztor érkezett közénk…

    Andy, Steve, csodálom a türelmeteket:)

    Én már inkább Bendegúz összesre szakosodok.. pá:) Ezt a Maresztől tanultam:)

  • Tobbek vitajara a magzat nemi meghatarozasarol.

    A megtermekenyites pillantaban a chromossomok az elso befolyasolasa annk.
    DE az anyameheben, a hormonok hatrozzak meg hogy mely iranyba fog fejlodni a magzat.

    De vannak esetek amikor a magzat nem teljes nemi allapot nem meghatrozhato.

    Javaslom a http;//www.pbs.org/9monthsthatmadeyou cimu 60 perces BBC productiont, mely az orak, napok, hetek szerinti mutatja a magzat kifejlodeset az anya meheben.

    A Dmonika szigeten (Dominicai Kozyatrsasag-ban) egy falu, ahol mint rendszeres szuletnek gyermekek tucatjai akik neme nem megallapithato szuletesuk idejen.
    Legtobbjuk mint leany no, a serdules idejeig, amikor a ferfi nem jon kifejlodesbe. Ottan az mint normaliskent elfogadva.

    S hogy a hormonok befolyasat manapsag a rengeteg vegyszerek a elemiszerek termelese, keszitese es tartossagosagin az okozok.
    Hasonloan, ma minden hus-allat hormonokkal es anti-biotic-okkal taplalva mindeg.

    Tehat nem csoda hogy oly sok elkorcsosulas negfigyelheto manapsag.
    Hasonloan, az LGBT-egyenek eseten. A zomeik, akik clinikai vizsgalatot vettek, a nemi-hormonaik hianya mutatkozott.

    Mint a mondas; testosterone hianyaban nincsen ferfi.
    Astrogen hianyaban nincsen no.

  • Figyelő Kár, sokat vesztettél. Minnél többet tud valaki a szex elméleti oldaláról, annál élvezetesebb a gyakorlati oldala. Senki nem tudja tökéletesen, az életünk végéig érdemes tanulni. 🙂

  • Abban igazat adok abban, hogy érdemes tanulni.
    Nálam, lánykoromtól a szex fogalma egy természetes emberi ösztön volt és ma is abban hiszek.
    Ahogy fentebb írtam a börtönben furcsa elferdüléseket biszexuális, homokos stb. hajlamokat ismertem meg. a benlakoktól. Azt soha nem értettem, miért TÉMA a szex felnőtt embereknél. Még jobban azt sem értettem, miért kell ferde, és igenis, természetellenes szexet gyakorolni.
    Hiszen igen jó az, anélkül is.

  • Figyelő Minden zárt csoportban eltorzulnak az emberi kapcsolatok. A börtönben nem lesznek az emberek “ferdehajlamúak” csak a környezet rákényszeríti Őket. Öt-negyven évet szex nélkül leélni nem egészséges, kevés az aszexuális ember. (Nem véletlen a katolikus papok szexbotrányai, rákényszerítik őket egy természetellenes életmódra). Ezek szabadulás után szépen visszarendeződnek.
    A szexról azért kellene beszélni, mert természetes dolog, de a bigottság miatt nagyon kevés ember tud az ágyban teljesíteni. Nem tudnak teljes gyönyört adni társuknak, hiszen alig tudnak róla valamit, ösztönösen csinálják, így a teljesség helyet megelégednek a kevéssel, jó ez így alapon. Azért mert valamit nem hiányol az ember, az nem jelenti, hogy nem is létezik. Az, hogy mi a ferde vagy természetellenes szex, azon lehet vitatkozni, csak nem érdemes, mindenkinek más. A lényeg, ne legyen erőszak, és bizonyos koron felül legyen mind a két résztvevő.
    A szexről beszélni kell, tanulni kell, azért mert felnő a gyerek, nem fog tudni automatikusan szeretkezni. Tudod, hány nő nem éri el élete folyanán a csúcspontot? Egy idő után megjátsza, elkezd fájni a feje, és szépen megromlik az élete ahelyet, hogy beszélgetnének róla. Most eljutottunk oda, hogy a fiatalok nem tudnak szeretkezni csak [email protected], a szülök ostobasága miatt a pornóból tanulnak, és nemi életük lassan a nullával lesz egyenlő. Aki eltér a megszokottól és élvezni is akarja, azt megszólják. Magyar egyetemen történő felmérés szerint, leritkult a fiatalok nemi élete, heti-havi egyre. Csodáljuk, hogy tele vannak feszültséggel, frusztrációval? Nem mondom, hogy mindennap kell csinálni, mert lehet naponta többször is. A léleknek is jó, a testnek is jó, ráadásul ingyen van. Bornai Tibor jobban elmondja. https://www.youtube.com/watch?v=IJrjXCQxalw

  • ORBANFUN megjegyzesere.

    A kerteszek alatl majdnem leggyakrabbi szaporitasa a novenyekenk annak kis testi reszebol az nem “reprodukalacio”..

    Hasonloan ma meg az emberi test es szerv-reszek is “novesztve” a sejtjeikbol.
    De az egesz leny (specie) nem leheto, csupan az egyetlen sejt ami tartalmazza a teljes DNA alaptervet.
    De az nem leny reporodukalasai a “leny” (specie)-nek.

    Cloning is leheto modszer, de az is korlatozott.
    Sot az osi Sumerians sorai alitotta hogy az Inunukies hasonloan keszitettek a Foldi emberiseget a Fold lakositasa celjabol.
    Meg Mozes is jelzett hasonlot, az “oriasai” soraiban.

  • LiANFAIR es FIGYELO eszmecsereiure a szexualitason.

    Tarsdaslami , ugy mint a szellemi (pshycologiai)befolyasok is nagyban okozak a nemi el-ferduleseket.

    Pl. Tulzott hatalmu anya a fiat a felelemre a noktol okozza.
    Hasonloan a tul-hatalmu apa, a leanyat a flelema ferfiaktol valo szellemi utra viszi.

    Ugyan ugy manapsag amikor tortenik hogy gyerekek a “serdulo-koruk” elottiekben kijelentik hogy ok mas-nemuak ohajtanak lenni.
    Mirt? mert soakaik az iskolakabn nem nepszeruek osztlaytarsaik kozott, s a “szivarvanyos” generacio ma mint nagasztalav a tarsadalomban. tehat egy “elszigteltenk” erzo gyerek unnepeltnek ohajt lenni az alatal.

    S mind azon esetekben a hormona rendellenesegek eseten az annal erosebben s vonzobban letezik.

    Mind az osai mondas; “mindenek van okozoja”. S az a fizika elso torvenye is.

  • Bendeguz79 Amiről Te írsz, az teljesen más dolog. Az elnyomott és megfélemlített emberek nem homoszexuálisok lesznek, hanem komoly lelki betegségeket szereznek. Más műfaj.
    Divatból nem lesz senki homoszexuális, ha érdekből mégis “más” lesz, az egyszerűen kurva. Ha nem áll majd az érdekében, abbahagyja.
    Az sem “más” aki kipróbálja a saját nemét. Az csak kiváncsi. Nagyon sokat bele akarnak magyarázni a homoszexualitásba, teljesen értelmetlenül, és keverik is mindenféle betegséggel.
    Tudományosan nincs magyarázat ezekre a kitalációkra.
    Nagynéném, örökbe fogadott egy testvérpárt. Az egyik “normális” lett, a másik “más”. Ugyan abban a légkörben nevelkedtek, szinte kizárolagosan közös élettérben. Mégis, már kiskorban látszott a különbség, és a hetero állandóan gúnyolta érte kisebbik testvérét, tehát az sem áll, hogy ez neki jó volt. A “mások” nagy része szégyelli, bűnnek fogja fel a társadalom előítéletei miatt, ezzel pokol lesz az életük. Szórakozásból? Van egy barátnőm, aki szült házasságban négy gyermeket. Ezután úgy gondolta, elég volt a színlelésből, elvált, és összeházasodott egy hölggyel. Egyetlen gyermeke sem lett “más”, pedig már az egyik unokát is a két hölgy neveli.
    Nem értem ezt az erőlködést, miért nem lehet elfogadni egyszerűen a tényeket. Nem fér bele abba a dobozba, amibe bele akarjátok erőltetni.
    Helyes kisfiú voltam, túl sokszor akart homoszexuális közeledni hozzám. Mivel nem volt rá hajlandóságom, eszembe sem jutott ilyet tenni. Ha a gyermek vagy ember belül nem érzi, akkor nem lesz “más”. Bele kellene törödni.

  • LIANFAIR soraira;

    Homoxesualitas nem biologiai !

    DE van tobb indito okai amik abba az tranyba mozditjak az egyent.

    Ugy a hormonok hianyai, vagy tulsgai, tarsdalmi-krulmenyek, es persze psychologiai befolyasok is, ami leheto sok mas iranyokbol.

    Talan olvasgasson tobbet az alanyon. Szak-adatokat, NE plethkakat.
    Majd meglepi az ont.

  • Llanfair, 3:26:
    Sőt,fogyókúrának sem utolsó!DDDD

  • Bendeguz79
    2017 július 13
    9:31 de.
    Ezzel is egyetértek sőt, a következő beírásával is!

  • Mellesleg, én mindig sajnáltam , hogy nem fiúnak születtem! Szerettem fára mászni, egyedül hegyet járni, de soha nem akartam fiú lenni.
    Már diák koromban voltak fiúk iránti érdeklődésem.
    Házasságom igen jól sikerült, megértésben éltem együtt párommal, négy gyermeknek vagyok boldog anyja.

  • Bendeguz79 Megtudhatnam a kepzettsegedet? Mert en veletlenul egy orvosegyetemi tanarral osztom meg a gondolataimat, es a magyar orvosegyetem allaspontjat osztom. Te?

  • találom. Megpróbálom harmadszor, mert már kétszer eltűnt az internet mélységeiben.
    Tehát a Llanfair család ezért ilyen slank? Édes fogyókúra. No megyek is most fogyókúrázni.
    Remélem ezek után nem kerül elő az első kettő. 🙂

  • Llanfair
    2017 július 13
    2:34 de.
    Nem hinném, hogy ehhez egyetemi végzettség kell , hogy függetlenül valakinek erről a témáról legyen véleménye!

  • oRBANFUN soraira;

    Azallatvilagban gyakran felreertelmezik sokan azt hogy a parzas idejen a kanok tobbsegesen esnek a nostenyekre.
    leggyakoribb a kigyok esete. Amikor feltucat kan-kigyi egymastetejen, s hasonloan mega balnakkal is az megfigyelheto.
    Ugy nezki hogy a kanoak egymassal parosodnak, de valijaban nem. csak mind egyszerre probalja szerencsejet.

    Talalhato az egerek, patkanyok s mas fergek eseteben is.
    de soha egy pelda hogy egy kan a masikat szodomizalna.
    Az a homosxualisak latali mese. Axt csupan sajat tetteik
    szentesiter\mek cel;jabol terjesztik.

    Barki is velne mast, az nindenki joga, s abrkinek is barmi kepzetseg is hirdetve, de a homoxesualartitas az NEM biologiai.
    Minden esetekben valami kornyezetbol fakado okozoja van.
    S van am nehany amiket a nemzetkozi vonalon ismert szakertok nem csak velnek hanem bizonyitottak.

    Ha ketelkedese lenne barkinek is, javaslom hogy menjen az LHBT-k weblapjaukra, s ottan, kerdezzenek tolluk az eseteiket. (“A valosagot a lo szajjabol “)
    Talalni fog nehanyat aki hajlando oszinten de civilizaltan elmondani egyeni eseteiket onnoknek.

  • Figyelo En pedig ugy gondolom, hogy ennek a temanak a pontos ismeretehez feltetlen fontos az orvosegyetemi vegzettseg, vagy orvosegyetemet vegzett szakemberek velemenyenek figyelembe vevese. Enelkul ezek a velemenyek annyit ernek, mint egy lyukas lufi, ures szocseples.

  • Fogalmam sincsen hogy mit velnek nemelyikuk “szuz” re-producacikoaknak ?

    A cloning az a sajat sejtjebeol eredo sejttel inditva a fejlodeset a sejtnek.

    Tobb halak, mint pl. a lazacc is parosulasaik nelkul .’
    A nosteny lerakja a megtermekenyitetlen ikrait egy feszek-szeru melyedesbne es a himnemu hal fole leve engedi ki ondo sejtjeit azt megtermekenyiteni.

    De ugyan akkor vannak tobb osiebb hafajok mint pl. a cleocent (dinofish) amely 300 millio eve valtozatlan,geronctelen, de elo-utodot szull.

    Az aligatorok neme a tojasaik allaspontjatol fuggenek az utodok nemei.

    Talalhat sok furcsasagokat a termeszetben, de mind egy meghatarozott termeszet torvenye alapjan mukodik.

  • Par sort a Kokomo Dragon eseterol.

    Elsokben a Oogenesus vagy a Parthenogenesis csupan a Kokomok eseten volt megfigyeleve. A londoni allatketben volt egy pelda arra.

    Persze a Kokomok hasonloan volt megfigyeleve hogy a parzasai utan a nosyenyek sokaig kepesek a kan-ondojat megtartani amig erett petesetjeik fejlodnek sokkal kesobb.

    Hullok tobbsgeinek ugy a nosteny mint a kanok nemiszervei a testukben belulli. Tehat minden nemi tetteik nem konnyen vizsgalhato.

    A Kokomok eseten csak kanok szagai vonza nostenteket, s kanok 3;1 aranyban leteznek.Tehat nem igen letezik kan-hiany.

    De kiserletek eseten az emberi petesejt karcolva ami hasonlo az ondo behatolasa eseten is kezdodott a sejt tobbszorozodese. Persze az nem a Bethlehemi fogamzas. Az csupan a helytelen nyelvi forditas eredmenye volt.

    Hasonloan a “Clon”-ing eseten a petesejt az anya sajat DNA-jebol valo sejt a megtermekenyitve.
    Amodon a laboratoruimok altal leheto a cloning, ami csak nostenyt produkal, ami persze steril.
    Hasonlo modon hoznak letre test es szervek ujjaepiteseit.
    Fokent az embrionic sejt es az egyen sajat sejtje aran.

  • Valasz LIANFAIR kivancsisagara;

    Volt nagyon sok orvos a csaladban. Volt tobb orvos barataim is.
    Tobbseguk kioregedett a foglalkozasaikbol, tobbjuk el is halt.

    Az informacio tulajdonitasa a legnagyobb elfoglalsaim.

    Mind ami erdekel, vagy felbukik elottem, vagy erdeklodeseimben esik azt rogton keresem a megbizhato adataokbol.
    A sajat konuvtarambol, de a gyorsasag kedveert az electronicus konyvtarakbol.

    Nagyon sok talalhato az a weben.
    Javasolnam ugy a WIKIt, Britani-kat, NG-t, Nova-t. Mindeg az alanyokkal kapcsolatossag lehetosegein.
    Javaslom szinten a Scientific American-t. S sok mast is.

    Orvos baratok nem igen szertenek rendeleduk ideje utan folytatani az alanyt. Az az en megfigyelesem szerint, meg a rokonok es a baratok sem.
    Nem igen kedvelik a rokonsag vagy a baratsag kihasznalasat.

  • Llanfair
    2017 július 13
    4:20 du.
    Az orvos legtöbbje beteget gyógyít. Aki nem, az kutató orvos. Ha majd kijön a homoszexuálisokról egy szakorvos véleménye, akkor majd elhihetem.

  • Egyelőre, gyakorlati tapasztalatról beszélek.

  • Gyula Bognar
    2017 július 11
    9:39 de.

    Kevesebb olyan filmet kellene nézni, amelyekben a az amerikai hősök megmentik a világot! 🙂

  • LIANFAIR July 13-i soraira, ahol irta;

    “…az teljesen mas dolog…”

    Olvasta talan mar Dr.Sigmund Freud elettapasztalain alapult meglatasait?
    Nem hiszem. Hiszen Europaban Freud tagadva van. Talan mert egy Becsi zsido pshylogus volt.

    De meglatasa azon a gyakorltabeli meggyozodesen alapozta, hogy minden pshycologia problemak a nemi alapokbol eredoek.

    Azert ma sokan velik, s mondjak, hogy homosexuality az elembaj.
    Persze ha nem az agy szerves betegsege is,de pont visszaafele a nemi-problemak okozzak a pshycologiai bajokat.
    S valojaban, homoxesuality az nem sex-problemakbol eredo, hanem a magatartas, ill. pshycologiai problemak eredmenye.
    S hogy miert is lenne fizikai vagy egeszsegugyi oka vagy celja nemi kielegiteseit a termeszetellenes modon nyerni.

    Mondhatnanak hasonloan a liberalizmusrol is.
    Vannak akik allitjak hogy liberalizmus az elmebaj.

    Ha nem is szerves-neurologia betegseg, de lassa hogy mi volt az eredeti szabadgonolkodas, kifejezes, egyeni jogok,stb. mind az egyenek szabad hatarozayai altal.

    S mive lett az ma? Egy eroszakolt engedelmesseg a tulzott politikai elkepzelesek osszesitese az elet minden
    modjainak a kovetesere.

    A legjobb pelda arra itten a KMH-on olvashato valaszok nehanyak velemnyeire.
    Amikor az nem egyezzo a muftik elveivel, az rogton eltuntetve, cenzurazva, meg a “hazug”, “gonosz”, sot a leg selsosegesebb es izlestelenebb jelzok soraival tamadva aki merne a sajat szabad meglatasait oszinten kifelejezni.

    Mondana barki is hogy az valojaban liberalis gondolkodas alapjain tortenik? Az teljessegeben a civilizalatlansagon alapulo szelsoseges elnyomo diktaturak modszerei vilagszerte.

    Sajnos azze lett a vilag ma. S csak azon az uton halad minden alanyokon.
    Lenne az a szellemi, nemi, gazdasagi, politikai alanyokon, de csak sullyed ugyan abban az iarnyban.

    Tehat az az a “mas” mint amit maga fogadott volna el.

  • FIGYELO soraira LIANFAIRHEZ cimzett velemenyeben.

    Sajnos ma vannak orvosok sokai akik a “fajdalom-csilapito”
    ki-irasanak jovedelmevel fpglalkoznak a jovedelelert.

    S mint minden ki-irt fajdalom-csilapitok a szervezetet annak rabjaiva teszik, az mint a ho-golyo folytatodik.
    Az egyikk legnagyobb tarsadalmi problema ma az opiod novekvo hasznalata.

  • Bendeguz79 Freud nincs tiltva Európában, ez butaság. Örülök, hogy olvastad Freudot, és köszönöm, hogy feltételezed, hogy én nem. Nem igazán értem, mi baj lenne a bécsi zsidóval? Egyébként mint Gustav Mahler, Freud is cseh zsidó, nem bécsi. Még annyi gond van, hogy Freud 78 éve halott, és azóta történt egy és más az orvostudományban, például a penicilin.
    Összefüggés keresésed nagyon erőltetett és nyakatekert. Nem kicsit túlbonyolítod a problémát.
    Amúgy Sigi bácsi a bécsi panoptikumban Beethoven, Haydn, Mozart és Klimt társaságában helyezték el, feküdtem a heverőjén. Annyira tagadják Európában, hogy tanítják a SOTE-n is. Kiváncsi lennék, ezeket a fals információkat honnan veszed.

  • Mellesleg Dr. G. Jung másik pszihologus, Fraud ellenfele, azt merte írni, hogy Fraud is az volt.

  • Llanfair, ez így nem lesz jó:) Úgy emelted ezt ki Bendegúztól, mintha az egyetlen tévedése lenne. Lécci tedd meg nekem, hogy értesítesz, amikor egy igaz, tényszerű, magyar mondat elhagyja a tollát:) Ebben az évben már nem számítok rá, sőt..
    Elemér, Te is visszaestél az eredeti helyedre. Az utóbbi időben már volt egy-két mondatod, ami már 2-es osztályzatot érdemelt a sok daci (egyes) után de már megint visszaestél sajnos:(

  • LIANFAIR soraira;

    Freud pshycologist volt nem neuralogist.

    Mi keze a pecilinek a pshycologiahoz ? vagy emg Mozart-hoz?

    Also irta; “..fekudtem a heverijen..”

    Tehat volt psyhologia problemaja?!!!

    Tehat lenne valami gyakorlata mint paciens!

    Talan ertesitene minden olvasokat, hogy mi a psychologia problemak diagnozisa ?

    Freud van elismerve maig is a pshyco analisis realizisaaert.
    Az a valosag, barmi is lenne maga elkepzelese.

    P.S. Europaban nem igen adva hitelt Freud-nak azert.
    Az is tagadhatatlan teny !

  • Bendeguz79 Freud több féle osztályon is dolgozott a Bécsi közkórházban, neurológusként is. Innen vitt az útja a pszihológiai kutatások felé, de ez részletkérdés.
    A penicillinhez annyi köze van, hogy a halála óta fergeteges fejlődésen ment át az orvosi szakma, olyan hatalmas felfedezésekkel, ami a múltnak adott át régi felfedezéseket.
    Próbáltam érzékeltetni, hogy a 100 évvel ezelőtti tudomány nagy részben már ideje múlt.
    Mozartnak annyi köze van hozzá, hogy szerinted Európában nem foglalkoznak egy cseh (szerinted bécsi) zsidó orvossal, ezzel szemben Ausztria legnagyobb büszkeségeivel helyeték el egy teremben a panoptikumban a Práterben. Most, hogy kirajzoltam a nyuszit, érthető?
    Egészségi állapotomhoz az égadta világon semmi közötök nincs, ennek ellenére elárulom, hogy munkám miatt rendszeres fizikai és pszichológiai vizsgálatokon vettem részt, mindig tökéletesen egészséges értékelést kaptam. Sajnálom, hogy csalódást okoztam. (Ezt a magyar parlament tagjai nem merték vállalni). Látom neken mindent el kell magyarázni, mint egy óvodásnak. Tehát, Freud 39-ben halt meg, én 58-ban születtem. Ez már kétségessé teszi, hogy Freud kezelt volna. DE! Bécsben a panoptikumban, Freud figuráját egy heverő mellé helyezték, jelezve, hogy mi a szakterülete. Erre a heverőre lefeküdtem egy fénykép erejéig, de a viaszbábú kezelésére nem tartottam igényt. Szükségem sem volt rá, és fetűnöen hallgatag is volt. 🙂
    Európa tanítja és figyelembe veszi Freud elméletét, de kritikával. Nekem egy amerikai ne kritizálja Európát, mikor még Darwint is tagadjátok, és megint majompereket akartok kezdeni, mert Ádám és Évában hisztek.

  • Elnézést, de a lélektan nem változik az évtizedek folyamán!
    Nekem megvan Freud és Jung idetartozó angol nyelvű könyvei, mert a téma fiatalkorom óta érdekelt.
    Bevallom őszintén , mikor Freudot olvastam, kirázott a hideg.
    T.i. az anya és gyerek szerepe az elmélete szerint sokszor elferdüléseket okozhat a gyerekben. Az igaz , ha elkényeztetik a gyereket, undorító felnőtt lesz. De a természetes anyai ösztön kell ahhoz, hogy egy normális gyereket felneveljen.
    Jung szerint Freudnak “Anya komplexusa” volt és erre építette néhány elméletét.

  • Más, az az elmélet ami MA divat, valóban káros:
    Engedni a gyereket olyannak ami.Tehát fegyelmezésről szó sem lehet, a jó példa sem fontos. stb.
    A mai fiatalokat nézve, sok szülő követi ezt az elvet, és megvan az eredménye is, sajnos!

  • LIANFAIR soraira;

    Huhhh.Ertem a megjegyzesenek eredetet.
    De soraibol ugy tunik ,hogy valoban a pshycologists devanjarol meseli mondanivalojat.

    Barminek is velne Dr.Freud-eredetet, az tegye magat boldogga. De ketsegtelenul pshyco-anlisis is maig is az elso modszer, ill. a magatartasi problemak eredetenek a vizsgalasa.

    A neurologus az idegrendszer, fokent a hatagerincen kereszul levo idegrendszer es az agy-szerves-mukodesevel foglalkozik.

    Persze a vilag sokat fejlodott bizonyos irantokban az elmult evszazad idejen, de mondhato ,hogy ugyanakkor inkabb csak kozeledett az emberiseg on-pusztitasanak iranyaban is.

    Pshycologistokank nincsen medical kepzetsege. Csak a sphycoitristak-nak es persze a neurologistalnak. Ami egy medical specialty.
    Pshycologists normally nem kezelnek phisikai problemakat.
    Hivatasos engedelyek nagyon szigoruan ellenorzzi azt.
    Orvosok elveszthetik gaykorlati engedelyuket, s meg borton buntetesben is reszesulnek azert.
    Az ember-elettel valo foglalkozasok igen szigoruan veve.

    Nem is emlitve az anyagi feleosegre vonast, amikor meg egy nenike aki a forro kavet a sajat terdere ontotte a McDonaldnal. S a birosag $ 3 milliot fajdalom-karteritesben reszesult mert a kave tul=forro volt.
    Mit gondol mi szigoruan veve az emberek eletenek eltrehanyolasaert.

  • LIANFAIR megjegyzesere, a folytataskenti sorok;

    Oh, maga alkotja meglatasait hasonloan mint allitja a Darwin esetet.
    Persze Darwin nem biologus, hanem egy kepzett Anglikan pap volt. Apja elobb orvostrana kuldte, de ott megbukott.
    Talan velehto hogy azert volt meggyozodve a szerves elet lete a termetes modjan Isten altal.

    De barmit is hitt volna, a sajat felteteleire soha nem volt kepes valaszt komponalni. A “szem” let-fejlodeset, sem a kan-zsiraf fel-meterrel hosszabb nyakat.

    De meg a mai napig sem talalt a jelen tudomany barmi biologia mukodest a faj “A” leterol a faj “B” letere valo mentelere.

    S a Darwin-szeru evolucio csak “gradual” evoluciot velte. Amig sokan , mint Aldridge , Gpould, stb. az azonalli altalaku;as elvet allitottak.
    Bizonyitekkent vettek ,hogy soha ,sehol nem leteztek “atmeneti fajok”.

    A “Scoky Monkey Rial” az kozel egy evszazada hogy egy Tennesseebeli fiatl tanito aki nem kovette az eloirt tan-anyagot, meglett buntetve $ 100-ra.
    A liberal Demokrata Part elnok-jeloltje volt a vezeto-ugyesz.
    Na, az ammi vezeti magat az amerika-ellenes megjegyzesere? s elkepzeleseire ?
    Az a maguk fele igazi “liberalis-eszme”.
    Igazan dicso lehet arra !!!

  • Bendeguz79 Azt hiszem az a baj, hogy a szavak ismerete keves a mondanivalo megertesehez. A google fordito nem alkamas erre.

  • Miklos Bánfi Minden tévedését nem tehetem én szóvá, vannak itt nálam avatottabb szakértők is. Azonkívül ritkán olvasom a kommentjeit, mert roppant fáradságos kibogozni mondanivalóját.
    Nem bántásként, tényként emlitem. De Freuddal kapcsolatban erős tévhítben van, ez bántotta a szememet. Igazából nem is értem mit csinál itt, néha naív óvodás, utána pedig tanárbácsi. Érdekelne a motivációja, de valószínű nem fogja elárulni.

  • Hát igen Llanfair. Azé’ elgondolkoztató, hogy az agyalágyultak, mint Boda, Figyelő és Bendegúz egyáltalán itt van közöttünk, mint rákos daganatok. Nem hiszem, hogy jelent itt már meg cikk, amelyik akár csak közelített volna világnézetükhöz, vagy lövésük lett volna hozzá, mégis órákat töltenek el itt ezen a fórumon. Én sajnos ennél szűkebb látókörű vagyok (ok, inkább szelektívebb:):), de én nem olvasok és nézek már olyan dolgokat, amelyek nagyon távol állnak tőlem. Én valahogy nem tudom magam elképzelni, hogy a Demokratán, Magyar időkön, az Echo Tv-n, stb éljem ki gyűlöletemet, mint ezek. Mégis épp elég hányinger kerülget az Orbán maffia, Trump vagy Putyin híreitől..

  • “A “szem” let-fejlodeset, sem a kan-zsiraf fel-meterrel hosszabb nyakat.”
    😀 😀 😀

  • Bánfinak az a szerencséje, hogy nem jár erre már régóta valaki, aki ilyen jelzőket használ mint maga, azt kitiltja egy időre. Már mondtam, hogy magát senki sem bántotta itt,. nem személyeskedett , mint őn, és gyalázatosan viselkedik! Semmi másról még nem írt itt, csak mások piszkálásával tölti idejét.
    Már mondtam, kár a fáradságért, nem maradok ki!

  • ALMASI ALMA soraira;

    Igen, ha emlekezne, maga Darwin tette fel a kerdest amit onmaga remesen ketelkedett. S nem volt valaszt talalni arra.

    1. Nem volt semmi elkepzelese hogy egy “fenyre-erzekeny” sejt hogyan alakulhatott volna ki a mai kulombozo szemkke.

    Pl. Az allati emlosok latnak a sotetben. Mert szemeik visszaverik a leheto leg-kevesebb fenyt is s azt latjak.

    S a legrendkivulibb az oktopus szeme.Kepes latni a vizben az u.n. “jelly-fish”-t, kedvenc eledelet. Ami a vizben ugy lathato mint maga a viz.

    2. A kan-zsirafnak hosszab nyaka van. tehat le-legeli mind a faleveleket amit a nostenyek elerhetnenek.
    Miert tette volna “evolucioja” eheztetni a nosteny zsirafokat ?
    S miert novettek a zsirafok hosszu ntakat a fak-leveleit enni a fuvek helyett?
    A zsiraf leg-kozelebbi rokona a juh. A leg-rovidebb nyaki leny a test-reszeinek aranyaban.
    Van a juhoknak elonyei, vagy hatranyai a letert valo versenyben ?
    De hat akkor miert kellett a zsirafoknak a hozzsu nyak?
    Mi elonyt adott az nekeik az “evolucio” otletei alapjan ?

    Kedves Darwinja tette fel azokat a kerdesket, onmaga probalt valaszt talalni azokra.
    Talan maga kepes valaszot adni azokra ?!
    Lehetne valasza Darwin kerdeseire ?

  • FIGYELO soraira;

    Meglatasa a fejen utotte a szaget.

    Vannak itten paran akik csupan az egyenek-elleni ragalmakat es tamadasokat teszik allandoan.
    De a vita alanyan nemak.

    Tobbeknek, talan erzik azok hogy kik, kovethetnek sajat erdekukben Draziri elobbi bevallasat.
    Nyugottan lefekudni Freaud divanyan, csendesen ,bekesen , behunyt szemekkel vissza gondolni egyesz eletuk torteneteire. Kezdve az emlekezeteik leg-regibb kezdetet.
    S keresni mi az ami tortent valah reges regen eletukben ami okozta rend-ellenes magatrtasukat, gondolkodasukat, hogy ma csupan a leg-negativabbat kepesek szemuk-elott latni, s azt kovetik naponta embertarsaik elleni magatartasaikkal.
    Mindennek van, ill. volt okozoja a vilagban. Ugy minden egyen eleteben ami a mai magatartasaikat, gondolkodasaikat, meglatasaikat iranyitotta, ill. vezetet a jeken allaspontra.

    Nem akarnek szemlyeskedni itten, de olvasva mindenki megjegyzeseit, s analyzalva tobbeke kifejezeseit, lathato az okaik, eredeteik a sajat soraikbol kiveve.

    Velemenyem, elobb-utobb mindenkinek a sajat erdeke belatni azt, s valtoztatni emberi megalatasait es magatrtasait. S az “elobb” az mindenki sajat erdeke !

  • Bendeguz79
    2017 július 16
    11:08 de.
    Érdekes amit ír!
    Az én élettapasztalatom viszont az, hogy a legtöbb ember NEM saját magát okolja élete hibáiért vagy rossz kimeneteléért., hanem valakit, vagy valami mást!

  • FIGYELO soraira.

    Teljesen igaza van meglatni hogy mindennek van okozoja.
    Az alma nem esik le a farol ha a Fold magnetic ereje nem erosebb mint az almafae.

    Hasonloan minden emeberi magatartasnak van, ill. volt okozoja, s minden esetben a gyermek es serdulo korban, a novekedes es elet-gyakorlataiknak, magatartasainak az elsajatitasa,tanulasa idejen.

    Ha figyelmesen koveti nemi hozzaszolok sorait, lathato ,hogy nemelyek semmi masra nem kepesek csupan gyalazni masokat, minden letezo okok nelkul.
    ( Neha magyarnyelvu gepelesembe belekotnek. No de az is egy burzsuaista-bolsevik csokkevennyesseg am !)

  • Freud elméletre visszamenve, szeretném közölni, hogy sajnos, Freud hazudott is nem egyszer!
    Pl. A z első nagy könyvében Nagyanyámról hazudott elképesztően.
    Nagyanyámról szólt az első publikált teóriája.
    Most nem írom le itt, mert hosszú lenne, de mivel ismerem a családi eseményeket, kézből kontrázom Freud elméletének bizonyítását.

  • FIGYELO soraira;
    Persze sokan elleneztek Freud elveit, fokent az Europaiak, nagyobb mertekekben mint az US-ban, ahol mugyszinten voltak es vannak kritizaloi.

    Meglatasa volt, s velhetoen hogy kezdve azt a sajat eleten, hogy minden kesobbi problemak eredete a multban, fokent a korai neveles, ami az anyak altali, ahol,ill. amikor minden problemak kezdodnek. S azt mindenki visszi eleteben a vegig.

    Azert jott a pshyco-analysis eredmneyeivel a lehato segitsget felfedezni.
    Mint a regi mondas, “az ember koveti azt amit gyermek-koraban tanult”.
    S fokent amit authomatikusan az agyban, ill. szokasaban megrogzitett.
    Pelda az itteni allandoan ‘piszkos pelenkak szagairol’
    megallasnelkul irogato egyenen.
    Ami semmi mas mint “pelenka komplexuma”. Biztos a napkoziben pelenkaja mindeg buzlott, s tobbi gyerekek csufoltak. Gyuloletet fejlesztett irantuk. S ma, barki nem eggyezne vele azt, azon hasonloan mint gyerek-koraban megfojtana egy kanal vizben.

    Semmi NEM tortenik csodakent a mennyekbol !
    Mindennek van okozoja.

  • Bendeguz, abban egyetértek, hogy mindennek van okozója!
    De sajnos Freud igen gazdag fantáziával volt megáldva és más nem lévén olyan példákkal akarta bizonyítani tézisét, ami nem volt igaz, mint pl. nagyanyám esete. Szerencsére más névvel, de a hely és esemény valós volt. Valóban, nagyanyám találkozott Freuddal, egy hotelben a Rax hegységen, amit ő vezetett. Tudta, hogy Freud orvos és neki elpanaszolta, hogy rémes álmai vannak.
    Nagyanyám, az apját egyszer látta egy szobalánnyal rosszalkodni. Ezt is elmesélte, mert persze Freud kifaggatta az álmairól.
    Ezt követően, felállította Freud a tézisét, hogy nagyanyámat akarta volna az apja!…ami egy hazugság volt. Különben, Anyám mesélt nagymamáról aki korán férjhez ment és 6 gyereket nevelt fel boldog házasságban, minden hisztéria nélkül!
    Így tekerte ki az tényeket és lettek belőle Freud elméletei….

  • FIGYELO soraira;

    Persze Freud nem csupan amga Nagymamja eseten jutott az latala kidolgozott Spgyco-analysis modszerere.

    A reg-mult emlekeit felidezni sokakban, kulonosen a nem untudatos multat az nem konnyu. De lenyegeben az nem “kifaggatas”, de szukseges rea-vezetetni, amit persze a terapist nem tud.
    S neha lehet baz hosszas es bonyodsalmas.
    Igen a problemak okazhatnak hysteriat is. Talan velheto hogy aki minden ellen-velemenyet a pelenka-szagra hivatkozva reagal ma is.
    De az psychoterapy az lenyeges alapokon letezik.
    Tehat, valoba jutott a Nagymamaja alma az igazi gyanu valosagon alapozott volt.

  • Beírásomnak, nem az volt a lényege, mi okozhat vagy nem hisztériát, hanem Freud hazugsága, ami elképesztő a számomra.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.