Patara csak egy van

2017 május 8 9:22 de.12 hozzászólás

A címet kezdő szó bizonyára sokaknak ismeretlen. Illenék is megmagyarázni, de ezzel egy kicsit még adósak maradunk. Elöljáróban csak annyit, hogy bár komoly történelmi háttér rejtőzik mögötte, most inkább felhőtlen szórakozásra utal.

Tata-1

Kezdjük talán ott, hogy a XVI. századi török hódítás során Tata vára a török-magyar harcok állandó színterévé vált. Ha Tata négybástyás vára török kézen van, az komoly akadálya sikeres dunántúli keresztény hadmozdulatok indításának. Egyik legnevezetesebb ostroma 1597. május 23-án volt, amikor gróf Pálffy Miklós, a császári seregek vezére csellel visszafoglalta a tatai várat a törököktől. Ennek állít emléket egy hagyományos rendezvény, melyet az idén már tizedik alkalommal szerveznek meg Tatán, május 19. és 21 között. A katonai hagyományőrző bemutatókon az 1591-1606 között lezajlott 15 éves, vagy más néven hosszú háború időszakának katonáit, életmódjukat, az alkalmazott harceljárásukat jelenítik meg egy hadimustrán, egy várostrommal, egy nyíltszíni csatával és az 1597-es várfoglalással. A korhű ruhák, haditechnikai eszközök és autentikus csatajelenetek egyedülálló élményt kínálnak a látogatóknak.

Tata-2

A rendezvényről szólva Horváth Gábor dandártábornok, a MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka kiemelte: annak érdekében, hogy minden a lehető legpontosabban adja vissza a korabeli történéseket, a dandár katonái maguk is részt vesznek a hagyományőrzők mustráján. Ráadásul nemcsak a dandár egyik szakasza, hanem velük együtt a kiképzést végrehajtó amerikai erők egy szakasza is ott lesz! Ezen kívül mind szombaton, mind vasárnap technikai bemutatóval kedveskednek azoknak a kicsiknek és nagyoknak, akik érdeklődnek a haditechnika, a korszerű katonaság iránt. Itt nemcsak a dandár technikai eszközeit láthatja majd a közönség, hanem a Hadihajós és tűzszerész ezred kutyás és aknakutató robot bemutatójára is sor kerül. A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség világszerte elismert békefenntartó tevékenységével és toborzói sátor is lesz, ahol különféle érdekes szimulátorokat is ki lehet próbálni. A rendezvény részét képezi a jubileumi, X. Katonazenekari Fesztivál, négy zenekar részvételével.

Horváth-G

Arról pedig, hogy egyáltalán mi is az a patara, dr. Négyesi Lajos ömt. alezredes, hadtörténésztől lehet részletes tájékoztatást kapni. Fennmaradt az a kézírásos dokumentum, amit gróf Pálffy Miklós küldött az ostrom lefolyásáról a császári udvarnak. A kor egyik ismert harci eszköze volt a petárda. Pálffy is ezt használta, de a nehezen olvasható levelében mintha inkább „polara” szerepelne. Ám nem kizárt, hogy az „l” estleg „t” lehet, ami olvasható potara, patara szavaknak is. Egy bizonyos: ilyen patara csak egy van, az is csak Tatán! A petárda elkészítésekor egy harang alakú, vastag falú bronz öntvényt lőporral töltöttek meg, és egy erősen megvasalt falapra kapcsok, csavarok segítségével szilárdan felerősítették. A fegyvert a kapura akasztották, és begyújtották. A robbanáskor keletkező hatalmas nyomás a falapot a szó szoros értelmében keresztüllőtte a kapudeszkákon. Elkészítéséhez az ágyúcsövek minőségével vetekedő bronz öntvényt kellett használni, különben a robbanás nem a kaput, hanem magát a petárdát vetette szét. Szintén nagyon kellett ügyelni arra, hogy milyen összetételű, égési sebességű, szemcsézettségű, lőport használtak a töltethez. Egy rosszul adagolt, gyenge minőségű töltet nem törte be a kaput, a túl nagy adag viszont a petárdát vetette szét. A petárdát tehát egyedileg, az adott kapu méretéhez, vastagságához, szerkezetéhez igazodóan volt célszerű elkészíteni Tata várának kapuját egy éjjel ilyennel robbantották be. Pálffy Miklós együtt nevelkedett Habsburg Rudolffal, aki Prágában komoly alkímiai tanulmányokat folytatott. Feltehetőleg a császár mellett Pálffy is közelebb került a kémiához és ezért volt képes különlegesebb robbanóanyagokat előállítani.

Negyesi

Voltak a harcoknak abban az időben egyéb nehézségei is. Például – egyenruha hiányában – nehezen lehetett felismerni a csatatér kavargásában, hogy ki a barát és ki az ellenség. A hagyományőrzők látványos harci bemutatóin, szombaton délelőtt, erről is képet kaphat a közönség. A várostromra délután kerül sor, Vasárnap délelőtt pedig egy teljes – történelemhű – korabeli csata bontakozik majd ki. Itt látható lesz, hogy a magyar viselet nem is különbözött olyan nagyon a töröktől. Az egyik lényeges eltérés volt viszont a török és a magyar szablya alakja. A penge görbülete más volt, de mivel rengeteg egymástól zsákmányolt fegyvert használtak ez nem jelentett biztos megkülönböztetést. A töröknek a markolata görbült makkban végződött, a magyar tetején címeres markolatkupak helyezkedett el. Erről, mint egy névjegyről a tulajdonost is felismerhették. A törökökéhez hasonló ruhák miatt a külföldi zsoldosok számára is gondot jelentett a magyar katonák felismerése.

Tata-3

A szervezők célkitűzése volt, hogy a lehető legnagyobb történelmi hűségre törekedjenek, a legkisebb részletekben is. Ez pedig óriási lehetőséget kínál a múzeumoknak. A tatai és a tatabányaival együtt, több hazai és külföldi múzeum fogott össze, és olyan együttműködés alakult ki, ami programok egész sorát nyitja meg. A Diák-patara például egy izgalmas történelem óra, ahol a gyerekek a játék során észre sem veszik, hogy közben tanítják is őket. Megismerhetik a végvári élet minden részletét. Eredeti környezetükben próbálhatók ki régi haditechnikai eszközök. Akik a csatazajt nehezebben bírják elviselni, azok a népművész árusok által kínált foglalkozásokon vehetnek részt. Ismerkedhetnek a török sátrakkal, konyhával vagy akár a háremmel is!

Tata-4

A táncos lábúakat nemzetközi néptánc találkozó várja a szomjazókat pedig borudvar. A rendezvényen mintegy négyszáz hagyományőrző vesz részt, 140 muskétával, 60 ágyúval és különböző kézifegyverekkel. Érkeznek finnek, olaszok, németek, lengyelek, csehek, szlovákok a hazaiak mellé. A Tatai Patarán megemlékeznek a reformáció 500. évfordulójáról is.

Révay András

12 hozzászólás

  • Erdekes tortenelmi jelentes, s mindannyian tudjuk mar hogy mi is az a Ptara, meg ha Palara is lett volna.
    S az elso politiaki menbtes cikk ami olvashato itten.
    Koszonet a tortenet kozlojenek !

  • Hagyományőrzők … mit lehet őrizni a hagyományon? A karácsonyfa állítása hagyomány éppúgy, mint a húsvéti locsolkodás, vagy a templomi esküvő.

    A hagyományt nem őrizni kell, hanem megcselekedni.

  • Köszönjük szépen az érdekes beszámolót!
    Milyen érdekes lehet ebben az eseményben részt venni és visszamenni a történelmi múltba!

  • hazai lámpa

    A kis csoportképen lévő jelmezek a következők lehetnek balról jobbra: török, magyar, török, török janicsár, német viselet.

    Érdekes, hogy Magyarország ebben az időben a törökökhöz hasonlít divatban (kaftán szabású kabát), szinte nincs német viselet (buggyos térdnadrág).

  • DRAZIRI;
    De vannak akik meg a Hanukkah-bokor disziteset is hagyomanykent elfogadtak es gyakoroljak.

  • LAMPA soraira;

    De ha oszinten megjegyezheto lenne, hogy csupan a Torok volt az egyedulli hodito es megszallo amely NEM kenyszeritette politikajat, hagyomanyait, nyelvet, vallasat, nemzeti szokasaikat a megszallott magyarokra.
    S nem kenyszeritette hogy hadakat kuldjon harcolni a torok hadakkal mint csatlos.
    Sot Erdely nemc sak hogy onallo nemzetkent letezett, de a torok uralom alatt elvezte “aranykorat”. Soha nem a magyar hatalom alatt az nem tortent.
    Vajon miert? mit vel ?

  • Lampa;
    Minek nevezne a jobb oldalon levo katonat a vas-sisakkal, s terdfolotti csizma lehajtva Az nem a “buggyos nadrag?

  • Érdekes,jó cikk!

  • Bendeguz79
    2017 május 8
    9:00 du.

    Az lehet a német zsoldos, az ún. Landsknecht.

  • Bendeguz79
    2017 május 8
    8:54 du.

    Apafi Mihálynak és Thökölynek Bécs ellen kellett vonulni, mikor a törökök ostromolták. Erdély vazallus állam volt, tulképp. a szultán ültette a trónjára János Zsigmondot, az első erdélyi uralkodót.

    A szocializmus idején hallatlan népszerűsége volt az erdélyi fejedelmeknek, pl. a Hősök terén a Habsburg királyok szobrait akkor cserélték le az erdélyi protestáns fejedelmekre.

    Manapság Bethlen rajta van a magyar 2000 forinton, mert nagyon tehetséges politikus volt, és talpra állította a hétéves háborúban kifosztott Erdélyt. A harmincéves háborúban a svédek és más protestánsok mellett harcolt igen sikeresen a Habsburgok (magyar király) ellen.

    Erdélyben valóban volt belpolitikai függetlenség, míg az Oszmán Birodalomhoz csatolt Budán és Alföldön berendezkedtek a törökök. Voltak török földesurak (szpáhik), de a mezővárosok a szultán tulajdonába tartoztak.

  • Olvastam, hogy 1543-ban került török kézre, és uralmuk alatt a város (Szekszárd) sokat szenvedett. Ma délelőtt “elugrottam” a belvárosába, a bencés apátságot alapító nevéről elnevezett térre, a Béla király térre. Kora reggel lévén könnyedén találtam parkolóhelyet, hanem a látvány ami fogadott … az első pillanatokban csak álltam egyik lábamról a másikra.

    Aztán mégiscsak nekiindultam, átmentem a tér másik oldalára és visszanéztem. A látványtól annyira elszállt a kedvem, hogy mindössze ezt a fotót készítettem, majd visszaballagtam a kocsimhoz és amilyen gyorsan lehetett, elhagytam a várost:

    http://img2.indafoto.hu/2/0/246818_3105cc6a5cc62d1254fb4121ca902100/25118510_3daf0c433a0824fc584eaa75a389fc67_xl.jpg

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.