Orbán Szegeden

2017 január 31 2:50 du.25 hozzászólás

Botka László bejelentkezett miniszterelnöknek. Orbán Viktor pedig elment hozzá Szegedre. Látszólag a mosolydiplomácia jegyében. A hivatalos verzió szerint a „Modern városok” program soron következő állomására érkezve. Holott sokkal valószínűbb, hogy alapvetően egy kommunikációs trükk van a látogatás mögött. Vagy nem is annyira trükk.

Maradjunk egy pillanatra a hivatalos verziónál. De tényleg csak egy pillanatra, mert a hivatalos verziót az hitelesíti, illetve hitelteleníti, hogy Orbán Viktor hány várost látogatott meg személyesen a „Modern városok” program keretében. Ha sokat, akkor erősíti. Ha más is úgy emlékezne rá, hogy nem annyira sokat, akkor gyengíti. A többi néma körmondat a kommunikáció ezen térfelén. Miközben az informális kommunikáció terén nem is annyira gyenge húzás volt ez a látogatás a kormányfőtől. Akár egy karaktergyilkossággal is felérő árnyalattal tarkítva. Mert lehet olyan csillagállás, amikor Orbán mosolya pont annyira gyilkos, mint Piszkos Fred barátsága. Csak nem annyira regényhős.

Gyilkos mosoly. Fotó MTI.

Gyilkos mosoly. Fotó MTI.

Ennek végiggondolásához kiindulhatunk akár a 2014-es választások előkészületeitől. Amikor is nehezen megmagyarázható ellenzéki gesztusok, húzások követték egymást a Bajnai-Mesterházy páros által összekalapált ellenzéki majdnem-szövetség részéről. S persze több más, magát annyira ellenzékinek beállító politikai szereplő részéről, mint például a Milla nevében kezdetektől obstruáló Juhász Péter. Összességében olyan képet festve Orbán Viktor kihívóiról, hogy a gyógypedagógiáról szökött politikai antitalentumok klubházát alapították meg. Mert ellenkező esetben azt kellett volna nem egy esetben feltételezni, hogy egyfajta háttéralku született a Fidesz és őfelsége ellenzéke között. Azt pedig annak idején bárki felmérhette a virtuális, illetve valós beszélgetések során, hogy az említett háttéralkus forgatókönyvet feltételezők tábora sem üres halmaz. Elég sokan voltak ahhoz, hogy egy ilyen gyanú felébresztése megérje a kormánynak. Feltételezve, hogy némi olajjal való locsolgatás hatására kialakul egy olyan hangulat, aminek legfőbb jellemzője a bizalmatlanság.

Az a fajta bizalmatlanság, ami rokon az összeesküvés-elméletekkel. Amelyhez nem kellenek a továbbiakban bizonyítékok. Mert a bizonyítékok hiánya is csak erősíti. A zavarosban halászás pedig régi, és jól bevált, taktikája a Fidesz kommunikációját irányítóknak. Noha öt éve még inkább a Jobbikkal igyekeztek kikapartatni a gesztenyét. De azt a kisgazdákkal kötött egykori, és a klerikális lobbistákkal kötött jelenidejű koalíció, illetve pártszövetség mutatja legjobban a Fidesz finnyáságának mértékét. Nulla értéken. Így azzal, hogy Orbán ellátogatott Szegedre, végső soron egyfajta kampányhúzást hajtott végre minden hivatalos cáfolat dacára rájátszva az említett bizalmatlanságra. Felélesztve a háttéralkuk körüli találgatásokat. Amelyekkel az MSZP-t valószínűleg jobban vélték gyengíteni, mint a saját szavazótáborukat. Akár okkal gondolhatták az utóbbit, akár ok nélkül. Okkal, mert a jelek szerint Orbán körül egyre erősebb az őt erősítő, és gyakorlatilag érv-, és tényrezisztens hitvilág. De akár ok nélkül is. Mert a damaszkuszi úton már fel-feltűntek az arrafele tartók. A gyengeség legkisebb jelére pedig csak nőni fog a vándorlási fluxus. Míg aztán többen lesznek a végén a Fideszt megtagadók, mint ahányan valaha is rá szavaztak. Ahogy annak idején annyi antifasiszta és ellenálló nőtt ki a semmiből, ahánytól egy vonat sem indulhatott volna el a haláltáborok fele. Ha igaz lett volna az utólag összehazudott megannyi életút.

De ez a jövő zenéje lehet még. Miközben a jelen politikai képhez egy erősen megosztott társadalom, és egy legalább annyira megosztott ellenzék tartozik. Amelynek további atomizálása Orbánnak sok pénzt, és még akár egy mosolyt is megérhet. Az utóbbit, például, Szegeden. Ugyanakkor, ha a háttéralkuk körében akarnánk elindulni, még akár realitása is lehet. Ha feltételeznénk azt, hogy a Fidesz vezetője bármi okból a Jobbik ellen fordul. Ebben az esetben egy abszolút többséget kialakító nagykoalíció előkészítésének is lehetne talán értelme. A zsigeri szólamoktól eltekintve. S még akkor is, ha a jól beidomított papagájkommandó áthangolása problémát okozhat. Megkockáztatom: mindkét oldalon. A centrum felé törekvő, most éppen néppártos maszkban flangáló, de a saját szélsőségeseivel sem igazán szembe menő Jobbik kiszorítása a hatalomból pedig jó ürügy lehet egy nagykoalícióra. A választók torkán is lenyomható lenne talán az árokbetemetés jegyében.

Aztán, hogy ki mindenki fekhetne abba az árokba? Hány ember sorsát rombolná szét végletesen a kleptokrácia stabilizálása? Úgy őszintén! Az érintettek kivételével ki a fenét érdekel a politikai elitben?

25 hozzászólás

  • Ez egy nagyon éles és igényes cikk. Talán ezért kicsit nehezebben is fogadják. Még itt Magyarországon is az, nem hogy Kanadában és egyéb külhonban.
    Érdemileg ez a találkozó egy kicsit hazárd akciónak látszik mindkét részről, akár blöffnek is, de mindenféleképpen szondázásra is használható. A kérdés, hogy Orbán gyilkos mosolya vagy Botka gyanús kézfogása erősebb? Nyilván egyetlen őszinte pillanat nem lehetett ott:) Ez jó ok a további bizalmatlanság fejlesztésre, ami mindkét félnek érdeke lehet, bár vissza is üthet. Zseninek kell lenni, hogy ezt valaki kikalkulálja – olyan meg nincs itt…

  • Nálam ingerküszöb alatti ez a “találkozó”. Botka jelölése vagy nem jelölése, semmit nem jelent. Nincs az országban kormányváltó akarat.

  • Álmodik a nyomor! Nagykoalícióban a Fidesz meg az Mszp? Simay recepteket kellene inkább írni, nem ilyen minden logikát nélkülöző badarságot. A Fidesz jelenleg kétharmaddal nyerne, minek csatolna magához egy Mszp-t?
    “Árkot betemetni” minek kéne, amikor ez jelenti a mozgatóerőt a kétharmadhoz? Az ellenzéki térfélen meg maradna egyedül a Jobbik, ami aztán protestpártként jól megerősödne.
    Hol vannak azok a szép idők, amikor Szigetvári – aki most mondott le húszfős pártjának az elnökségéről – meg a másik üstökös a “köpönyeggyárból”, a Kerék-Bárczy írta a politikai science fiction-t. Ja, közben Kerék-Bárczy is bedobta az izzadt törülközőt, magára hagyva a “tömegeket”.

  • Rémisztő az a sátáni vigyor a képén, a testtartása és az egész metakommunikációja!!! Gyomorforgató!!!

  • Ugye? Gyurcsány mennyivel szebb volt!

  • Bizony nincs az országban kormányváltó hangulat ez tény,akár tetszik ez az
    ellenzéknek akár nem……különben Orbán sok más városba is ellátogat,másokat is támogat,és én nem láttam “gyilkos vigyort…..”,esze viszont van! Na jót derültem a cikken!!!!
    Egyébként Botka jó polgármester (ezt bizonyítja,hogy 2002 óta tölti be a tisztségét!) de ettől még nem lesz miniszterelnök,meg sok idétlen baloldalival szemben belátta,hogy ezzel a leszerepelt gárdával nincs esély a győzelemre.
    Új ,hiteles,és programmal jelentkezők meg nem tolonganak…..
    Hát ennyi!

  • Lehet, hogy Simaynak lenne esélye valami helyettes államtitkári pozicíóra egy koalicíós kormányban. Talán, hisz Botka káderhiányra panaszkodik.

  • charlie, ugye feltünt, hogy az érvek kimaradtak a szövegedből? Kérdőjelekkel jól állsz.

  • Orsós Elemér

    kicsiroli
    2017 február 1
    10:03 de.
    Jobbikosként Fidesz ősellenség létemre én -most- semmilyen gyomorforgató sátáni vigyort nem tudtam felfedezni a törvényesen megválasztott magyar miniszterelnök képén, pedig a legnagyobb riválisával koketál, hacsak nem alamuszi átverés az ország déli kapujának felajánlott hatalmas, az MSZP számára megalázó, azonban a térség felemelkedését segítő támogatás.

  • Boda Marcsi
    2017 február 1
    12:30 du.

    Ezt azért vitatom:
    http://24.hu/kozelet/2017/02/01/a-tobbseg-elkuldene-orbant-megis-ujrazhat/
    Ha lesz hiteles ellenzék, akkor Orbánnak még többet kell rombolnia a jogállamon, hogy nyerjen.

  • Nagykoalíciónak semmi esélye, mert az MSZP részéről értelme sem lenne. De a választók is kiállnának mögüle.

    Orbán célja egyértelmű volt Szegeddel, a lakosokban azt erősítette, hogy ő is kell a tervezett fejlesztésekhez, a projectek akkor biztosak, ha a polgármester támogatja őt , ha fogcsikorgatva is. Azt a látszatot akarja erősíteni, hogy a pénzeket ő adja. A többi bizonytalan, érdemes rá szavazni.
    Így , ha bárhány embert is maga mellé fordít, akkor már jól járt.

    Ezzel a találkozóval Botka nem nyert, viszont többet veszített volna, ha orbán egyedül parádézik Szegeden.
    Csak akkor lehetett volna jobb, ha orbánt megelőzően, esetleg közvetlenül utána közölte volna a fejlesztési terveit, és hogy EU-s pénzekkel együtt valósítja meg.

    Az lenne a nyerő megoldás, ha az EU nem utalna többet, hanem befagyasztanák a pénzeket a rendszerszintű korrupció és antieuropizmus felszámolásáig!

  • “törvényesen megválasztott magyar miniszterelnök”

    Talán miniszterelnököt még nem választunk. Államfőt választhattunk volna, de már az is elúszott.

  • A papagálykommandó áthangolása a Vezérnél egy csöppet sem problémás. Őnála már rég megszokhattuk, mint minden hozzá hasonló becstelen senkinél, hogy ma ezt mondja, holnap már homlokegyenest mást.
    Különben is, nem papagálykommandó, hanem páva-tánccsoport. Na szóval, ha az ő személyes – hatalmi – érdekéről van szó, akkor simán rálép arra a damaszkuszi útra, mely teve, ló és birkaszarral átitatott “elvi útra” még egy szent is rálépett, hát épp ő ne tenné, aki nem éppen szent ?
    Na de itt van ez a miniszterelnök aspiráns Botka szegedi, eddig legyőzhetetlen, igen népszerű MSzP-s pg.mester… Én arra lennék kíváncsi, hogy ugyan má’, vajh tudott e erről a “váratlan” találkozójukról már akkor, amikor az aspirantúráját mindössze egy pár hete bejelentette ? Mert ha így volt, akkor itt valami nagyon büdös…
    Mégpedig az, hogy őket, vagyis őt is – mostmár teljes nyíltsággal, eleddig kevésbé feltűnően – a fid SS tematizálja, hogy még a legnagyobb ellenzéki pártnak is a Führer diktálja programot, a témákat, magyarul báboknak nézi őket. Orbanini az általa oly sokszor lehülyézett [ami ez esetben kivételesen igaz is] Európa-uniós pénzekből(!) játszva a nagy mecénás Csekonics-bárót, még mindig, vagy csak most igazán, csakis Ő oszthatja a lapokat. Lássuk már be, kb 100 éve ugyanígy csinált embert a Nyugat Horthytikból és Hitlerekből…
    Na szóval már gyanús volt az is, amikor a Vezér a Dagály-Uszodaközpont alapkövét letéve, feltűnően megdicsérte a szintén igennépszerű (eddig szintén legyőzhetetlennek látszó) Dr Tóth József angyalföldi MSzP-s pg.mestert, ami a Margitsziget totális einstandolásához képest így tényleg egy úri gesztusnak minősíthető, persze csak ha figyelmen kívül hagyjuk ezt a legújabb szegedi diktátumot, avagy a legújabb-kori “Szegedi Gondolatot”… Minden esetre, már akkor is furcsa volt, Dr Tóth szemérmes hallgatása.
    Azóta viszont, éppen e szegedi találkozóval egy időben, az ugyancsak angyalföldi munkáscsapat a Vasas szurkolói “lázadtak fel” , hogy a Führer jóságából fakadóan nekik juttatott 5’000 férőhelyes stadiont ők kicsinek találják, ezért küldöttséget menesztve a nagyfőnökhöz, követelték – mintha nem tudták volna a már előre lezsírozott, pozitív választ – hogy járuljon hozzá, hogy inkább 8’000 fős legyen a lelátó. A mi szeretett Felcsút SC-és Vezérünk hatalmas tépelődés és önmarcangolás után, “mindent meggondolva és mindent megfontolva” végül úgy döntött, hogy ad nekik még háromezer férőhelyet… Hát ők is csak emberek, de főleg válsztók. Mert ő jó azokhoz, de csak azokhoz akik Őhozzá külön “kopogtatva és kéretszkedve közelednek”…

  • Drizari!
    febr.1. 7:35

    Részben egyetértek veled, ám ezt a mellékelt cikket érdemes elolvasni! Nem kedvencem TGM, általában zavar, valószínű azért mert kétszer még ugyanazt és ugyanúgy ritkán mondta valamiről ill. szereti kizárólagosnak tekinteni a véleményét, és ezt elég egyéni stílusban teszi – szóval szó ami szó, fenntartással szoktam fogadni, de ebben amit itt mond, gondol, fejteget, elég következetes, már jó idje!

    http://hvg.hu/itthon/20170131_TGM_Aggodalmaink

  • Aczél Gábor

    Láttam egy filmet, születésnaposat: https://www.facebook.com/imre.morvai.5?fref=ts

  • DonGolo!

    Mindent leírtál, amit a témával kapcsolatosan tudni és érteni kell!
    Lájkolnálak ha lehetne, de mert nincs rá gomb, hát így teszem!!!!

  • Besancon
    2017 február 2
    8:03 de.

    TGM filozofikusan szemléli a történéseket, én csak a magam hétköznapi módján. Ma teljesen mások a körülmények, mint – példájában – XVI. Lajos és Gerő Ernő idején.

    Lehet, hall ezt azt a külvárosokba tartó villamosokon, vagy az olcsó közértekben folyó beszélgetésekben, de akiktől hallja, nem a valamikori kocsmák közönsége, ahol vagonkirakók, bútorszállítók, kocsikísérők, vasutasok, kalauzok, esztergályosok, szénkihordók, pályaudvari hordárok itták a kevertet és a fröccsöt. Nem mindegy.

    Ma nincs bezárva a társadalom egy vasfüggöny mögé, az elégedetlen bármikor mehet külföldre munkát vállalni, de tanulni is, egy hónapon belül vásárolhat bármilyen gépkocsit, nem kell kérvényekkel ostromolnia a HKI-t egy fürdőszobai fatüzelésű melegvízüst csere miatt, lakást is vehet bármikor amennyit akar és van rá elég pénze.

    Három közvéleménykutató felmérése szerint 2017. januárban a választásra jogosultak 38-44 százaléka nem szavazna. Ez nagyjából 3,1 – 3,6 millió passzív választó. Ez is jelzi, nincs kormányváltó hangulat, nemcsak a kocsmaközönség hiánya.

    A voksolni hajlandók három pártot szavaznának be a parlamentbe: Fideszt a szatellitjével, az MSZP-t és a Jobbikot. Közülük magasan a Fidesz vezet, ismét 2/3 közeli módon, nagyjából 2,1 – 2,7 millió vokssal.

    Amire TGM nem figyelt, a fiatalokat hatalmas tömegben csak a buli fesztiválok mozgatják meg, olyanok, mint a Sziget, a Balaton Sound, az EFOTT. A politika hidegen hagyja őket, demonstrációkon csak mutatóban látni közülük néhányat.

    Végül: TGM abban a cikkében magáról írja, ő a kapitalizmus és a polgári társadalom ellenfele. Én nem.

  • Drizari
    2017 február 2
    11:41 de.

    Az internetadó elleni tüntetésen rengeteg fiatal volt. Olyan témákat kell választani, ami érdekli őket.

    Azt nem értik, hogy miért baj, ha Orbán az új irodáját Tisza István bútorával rendezi be. Persze az ilyeneket az mszp-s, DK-s nyugdíjas kommandó se érti (én se), csak ha Heller anyó vagy Falkasházy Teddy mondja, akkor úgy van. Ha ők rámutatnak valamire, akkor rettegni kell és aggódni.

  • Persze a nem választok nem tudják, hogy ezzel segítenek a pártnak, ami miatt nem szavaznak.
    Így járt itt Kanadában is sok ember.

  • Ilyenek ezek az anyók, apók…
    Hja, valamikor még tudtak gondolkodni az emberek, mert hát kénytelenek is voltak vala… De szerencsére az az idő elmúlt. Most már elég, ha előrántunk néhány “Magyar Idők” idézetet, oszt megvan!
    😀 😀

  • ˙

    Az a stóla a Vezér nyakán,így hurokra kötve rossz ómen a jövőjét illetően. Bár Lógóhasú egyelőre csak azért kötötte ily furcsa dizájnba, hogy kifejezze, hogy Őfőméltósága mennyire veszi komolyan e valóban elegáns és fess kihívóját… – Egy csöppet se… Legalábbis nem szeretné.

    .

  • Voronyezs!

    Mit stóla! Ez egy laza kötésű,- leginkább házilagos kivitelezésű – kissé rövidre sikerült sál, meglehetősen szorosra kötve, sőt egyenesen csomósra! Jóságos,ám kispénzű nagymamák szoktak ilyeneket kötni maradék fonalakból a fél családnak karácsonyra. Kegyetlenül hülyén nézett ki, amint kigurult a páncélozott kisbuszból, feje a pár szál hajával szinte eltűnt a sál csomói közt, majd tőle megszokott módon a kezeit rögtön zsebre vágva,frusztráltan lépegetett egyet kettőt, miközben a zakója feszült a rohadt nagy valagán, a nadrágszára pedig amely általában hosszabb a kelleténél buggyos módon hurkázva verdeste a cipője orrát! Néhány percig tetőtől talpig gyönyörködhettünk benne, míg vendéglátója fel nem tűnt, és oda nem lépett.
    Hogy a fenébe, hogy ez a szerencsétlen ember mindig úgy néz ki bárhova megy, utazik, mint a szegény rokon akinek a família összeadta amije van, mindenki kisegítette valamivel, és hát Istenem, nem a divat a lényeg, hanem hogy a jó sógor mégse a szakadt ruhájában menjen amiben a földet túrja, vagy a disznót eteti!
    Nem fizetünk neki eleget? Vagy uram bocsá’ nem lop eleget, hogy legalább egy másodosztályú “sztájlisztra” tellene, vagy a szűk zakója helyett másikat varratna?
    Oké, hogy erre a töltött zokni alkatra nincs szabó aki megfelelő méretű ruhát tudna szabni, de a gond, hogy még viselni sem tudná, mert azt, hogy bárhol megtudjon jelenni egy átlagos szinten az nála smafu, azaz nem bír relevanciával! Ez látszik rajta, ez a pöffeszkedő “Pistasógor” mentalitás. Ahogy megy, zsebeit csapkodva, folyamatosan ki- be gombolkozva, a nyakkendőjét babrálva, ide kezel és oda néz, kínvigyorral az arcán, nagyon illúzió rontó – Ő Magyarország miniszterelnöke!

  • Besancon Most nem értek egyet veled. Ha valakinek nem adatik meg, hogy megtanulja viselni a ruhákat, akkor jobban jár, ha nem erőlteti. Akkor inkább csinálja úgy ahogy tudja, mert különben rosszabb lesz az összhatás. Így legalább úgy néz ki, mintha nem érdekelné, mert ha akarná, tudná. Nem áld meg mindenkit az Isten II. Erzsébet féle eleganciával.
    Lásd a nemrég felrakott Gyöngyösi fotókat. Dicsekedni akartak vele, közben látszott, hogy viselőjének fogalma nincs az elegáns öltözködésről. Egy öltöny hozzá kevés.

  • LIanfair!

    Azt hiszem kivételesen nem sikerült elkapnod a gondolataimat, vagy én fogalmaztam rosszul, pontatlanul!
    Csak arra kérlek, olvasd el még egyszer az írásom első harmadát.
    Nem olyasmit róttam fel Orbánnak amiről nem tehet, vagy akaratán kívüli, hisz az nem csak értelmetlen, de nyilvánvalóan ízléstelen is lenne.
    Amit kifogásoltam a megjelenésében az mind olyasmi ami ellen nagyon is tudna tenni – ha akarna, és lényeges szempontnak tartaná! Az ha valaki az “első szolga” azaz egy ország miniszterelnöke, bizonyos fokig kötelez. Hogy előtte-utána miként él, táplálkozik, iszik, szórakozik,dohányzik vagy szivarozik, miben érzi jól magát és hol,kinyúlt melegítőben vagy H. Boss öltönyben, az valóban az ő dolga. De amíg hivatalban van oda kell/lene figyelnie az életmódjára – minden tekintetben! Ez jobb helyeken nem merül ki a pénzügyi helyzetében azaz a gazdagodásában, hanem a megjelenésére is fokozottan érvényes. Közméltóságából adódóan nem hanyagolhatja el az egészségét, a megjelenését, ha bárhol tiszteletét teszi ápoltnak és naprakésznek kell lennie, mert ez az elvárás, úgy általában a világ normálisabb felében is, de nálunk valahogy nem veszik elég komolyan, pedig olvasva más oldalak, cikkek kommentjeit, eléggé negatívan nyilatkoznak a külsődleges megjelenéséről – ezek szerint nem csak nekem tűnt fel. Szerintem egy magára valamit adó ügynök jobban vigyáz a megjelenésére, mert tudja, hogy a megélhetése függ tőle!
    Nem szeretném hosszasabban ragozni, szerintem pontosan érted miről beszélek, hisz téged magadat is egy igényesebb pasiként ismertelek meg, tehát azt is pontosan tudod, hogy a rendezett, ápolt külső mekkora tartást és önbizalmat ad – ha tehát a cél érdekében egy kicsit odafigyelne a táplálkozására és megszabadulna jó néhány kilótól mindjárt másként állna rajta az öltöny is, lényegesen könnyebben és fürgébben mozogna, hisz már a mozgásán is látszik a nehézkesség. Nem kényszerülne folyton frusztrált, zavart vigyorgásra, ha lemondana a keze folytonos zsebre vágásáról hamar rájönne, hogy az másra is való a szotyolázáson kívül. Ha nyugodt kézfogással, esetleg kis főhajtással köszöntené a női kollégáit, ismerőseit, a helytelen és rosszul előadott kézcsókjai helyett sokkal természetesebb lenne és kevesebb visszatetszést keltene! Tulajdonképpen az egész pali egy kissé megfiatalodna, és még a szellemiségére is bőven kihatna!
    Az ő “öltönyviselési problémái” ugyanis nem merülnek ki pusztán a méret-szabás-hízás viszonylatban – szoros szimbiózisban vannak a belső énjével, az ugyanis erőteljesen visszahat a külső megjelenésére de főleg a viselkedésére! Nyilvánvaló azonban, hogy attól, hogy valaki közszereplő, teszem azt miniszterelnök, még nem kell egy férfi- modell adottságaival rendelkeznie, és nyilván sosem fogják tudni úgy viselni az Armani öltönyöket, mint akiket természetes adottságuknál fogva direkt erre képeztek ki! Elvégre nem lehet mindenki 180-190 centis Adonisz, ez eddig rendben!
    Nem is így gondoltam tehát.
    Pontosan úgy értettem, hogy ha Orbán fontosnak tartaná – ha már hivatalból nincs senki mellette akinek ez lenne a feladata – és egyetlen ponton megindítaná a változást,az “dominóelv”szerűen egy csomó más változást hozna magával!

    A pálinkát, kolbászt, szotyola köpködést meg a “fehérvári huszárokat” tegye el későbbre, mikor már a kutya sem foglalkozik vele, hogy és mivel tölti a napjait.
    Hosszabb lettem mint terveztem,ezért kérem a bocsánatodat, de nem kezdem el meghúzni,mert lehet nem az jönne le belőle aminek szándékaim szerint kellene!

    Ezért írtam, hogy tehetne

  • Ó, ez csodás volt Besancon. Ez önálló írásnak is abszolút megállná a helyét. Igen sokrétű intelligenciáról tanuskodik. Többet kérünk!

    Pista, kivételesen nem adok igazat. Miviktorunk (bocs alma:) egy kifejezetten jóképű gyerekként kezdett. 26 évesen 18-nak nézett ki. Az rendben, hogy a hadarásáról le tudta szoktatni a logopédusa, de azért ő mégis csak egy bunkó paraszt, amit még a tanulmányai se tudtak róla lehámozni.
    Én 2002-ben, amikor egy héttel a választások előtt hazamentem, azt se tudtam, hogy létezik egy Orbán Viktor. Addig a német, amerikai és kanadai politikával voltam elfoglalva. Aztán amikor szüleim hozzá imádkoztak a húsvéti asztalnál, akkor megkérdeztem, hogy mi van?? Ki ez a pali? Bekapcsoltam a TV-t, éppen kampány beszédet adtak, levettem a hangot és olvastam a testbeszédét. Kikapcsoltam a TV-t. Megállapítottam és kijelentettem, hogy ez egy hitvány, hazúg ember és azóta megvetem. Aztán sok beszédét meghallgattam, ami csak tovább rontott a véleményemen.
    Ez a pasi egy faragatlan bunkó és kész, ne várjuk már tőle, hogy 54 évesen megtanul viselkedni, öltözködni és egyáltalán civilizáltnak lenni. Akármi lenne rajta, ugyanaz jönne. A magafajtának bejött és erre birodalmat épített magának. Méghogy nem a stílus teszi az embert?:)

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.