A végén jogosnak érzi az ember, hogy Orbán lekezelő elnézéssel beszél az értelmiségről…

2016 augusztus 26 8:26 de.22 hozzászólás

Szomorú vagyok, egyre szomorúbb. Sose voltam ugyan nagy tekintélytisztelő, de azért, mint mindenki, szívesen hallgattam okos emberek véleményére. Azt is tudom, bármíly tanult is valaki, tévedhet. Rosszul ítélhet meg akár megtörtént dolgokat is, vagy csak nem nekem tetsző következtésre jut. Nincs ezzel baj, ezt hívják véleménykülönbségnek.

De mit kezdjen azzal az ember, amikor papírral igazolt nagyon okos embereket – közkeletű szóval professzorokat – lát mély szervilizmusban boldogan tapicskolni? Mégsem a Professzorok Batthyány Körének a tudományos életben oly fontosnak tekintett mérlegelést teljesen nélkülöző nyilatkozatát boncolgatnám: száradjon az az ő lelkiismeretükön.

Egy másik kínos botrányban, a „rock-himnusz” ügyében felelős ’56-os Emlékbizottság közleménye azonban szívszorító. Szívszorító ugyanis látni, hogy miniszterek, tudósok – közöttük az MTA elnöke –, művészek, közéleti emberek – közöttük az országgyűlés elnöke – milyen logikai bukfencekkel igyekeznek kibújni a felelősségük alól. Nem azt mondják, hogy bocs, tévedtünk, átvertek minket. Nem. A forradalom elleni „méltatlan” támadásokról, meg kommunista és náci diktatúrákra emlékeztető kampányról beszélnek, annak kapcsán, hogy egy bizonyítottan újrahasznosított popslágert kentek föl ’56 rock-himnuszának, és ezt sokan nehezményezték. Nem maradhat ki belőle persze az a hazugság sem, hogy a Gyurcsány-kormány tíz éve a „békésen ünneplő tömegbe lövetett”. A közlemény teljes szövege itt olvasható.

Elsikkad az is, hogy a baloldali elhajlással nem vádolható Magyar Nemzet, valamint a szintén inkább polgári, mint baloldali mandiner.hu és annak szerzője – Stumpf András – sem fukarkodott a vitriolos jelzőkkel az eset kapcsán. Bizonyára ők is a kommunista diktátorok uszályába kerültek, és a forradalom szellemiségét akarják meggyalázni.

Szánalmas.

Szánalmas, hogy ennyi okos embernek csak ez jutott az eszébe. Ugyanúgy, mint annak a kommentelőnek, aki azonnal a hazafiságodat, sőt a nemzeti identitásodat vonja kétségbe, ha valami neki nem tetszőt mondasz.

Külön elszomorító, hogy az egész ügynek egy állítólagos történész professzor a kormánybiztosa, bizonyos dr. Schmidt Mária.
Igaz, a szellemi munka teljesítményét nehéz objektíven értékelni, főként az olyan területeken, mint a történészé, ahol igen nagy a lehetőség arra, hogy a tényeket másként csoportosítva, a hangsúlyokat váltva akár ellenkező következtetésekre jusson az ember.

Kun Miklósnak például mégis elhiszem, hogy hosszas kutatásai során milyen következtetésekre jutott a szovjet politika magyar vonatkozásait vizsgálva.

Hanem Schmidt Mária professzorral kapcsolatban nekem van egy személyes élményem. Úgy 8-9 évvel ezelőtt egyszer a rádióban fejtegette, hogy a Horthy-rendszer demokratikus volt, hiszen volt általános és TITKOS választójog. Még be sem fejeződött a disputa a rádióban, megszólalt a telefon. Anyukám hívott: Miket beszél ez össze-vissza? Nem tudja, hogy falun a szavazólistát a jegyző, meg a pap előtt kellett aláírni?

Schmidt Mária. Fotó: mno.hu

Schmidt Mária. Fotó: mno.hu

Utánanéztem. Tényleg, a harmincas években csak a városokban volt szavazólap és urna, a falvakban az induló pártok listáját kellett aláírni – nyilvánosan. Márpedig akkoriban még többen laktak falvakban, mint városokban. Ezt a tényt a történész professzor valahogy nem tartotta fontosnak, csak az én hat osztályt végzett anyukám emlékezett rá a fiatalkorából.

Tényleg végtelenül kínos, hogy a jelenlegi kormány körül ilyenek sertepertélnek. Még a végén jogosnak érzi az ember, hogy a kormányfő olyan lekezelő elnézéssel beszél az értelmiségről.

Rátesi Margit

22 hozzászólás

  • Szomorú, hogy egyáltalán Magyarország van, itt vannak emberek, szomorú, hogy az országban a “legokosabbak” az “újságírók”, hogy az abszolút igazság mindig náluk van. Hát igen! ez szomorú!

  • Parács Péter Pál

    -Tóth Péter-

    Nem tudom értelmezni miért lenne “szomorú, hogy Magyarország van”.
    A cikk valóságtartalma azonban magáért beszél, nincs mit hozzátenni.
    Sajnos egyenlőre ezek mennek és beszél majd az utókor, de nem Dr Bubóról.
    A másik probléma, hogy már lassan többet emlékezünk, minthogy a jelennel és a jövővel foglalkoznánk.
    A jelent felhozva reménykedjünk, hogy egyszer csak elfogy már az a hintőpor.

    PPP

  • tóth péter és ppp,
    Én pontosan értem és valóban szomorúnak tartom azt amit ppp nem tud értelmezni.Persze ezt a kijelentést lapos,horpadt homlokkal nehéz felfogni.A megfogalmazását pedig úgy kell értelmezni,ahogy én is elfogadom.

  • Kinézésre Schmidt Mária onnan szabadult,ahová ti ppp és tóth péter kandidátok vagytok.

  • Nem tudom ki volt a terrorházban körülnézni!?
    Én gyermekeimmel megnéztem ezt a házat. Bár soha nem voltam az Andrássy út 60-ban mint fogoly az előbbi rendszerben, de a Markó utcai fogházban igen!
    A terrorház igen megrendítő látvány, az biztos! Két gyilkos rendszernek az “emlékháza” a nácié és a kommunistáké. Az embert a hideg kileli a cellák és a verő szóbák látványa. Hány ártatlan ember szenvedett és halt meg ott, a gyilkos náci és komcsi rendszerben!
    Mindenkinek meg kéne nézni és arra fogadalmat tenni, hogy soha többé, hasonló nem lesz!

  • Valóban, 2006-ban Gyíurcsány kormánya volt, és igenis a rendőrök százai a békésen felvonuló tömeget fltartoztatta loves rendőr csoport, és némelyik forrófejű dobálta őket (állitólag) ezt, nem láttam, csak a rendőröket

    Ami meg az 56-os “slagert” illeti, valóban szörnyű!
    Miért nem jó az eredeti, ami a Corvin -közről szól, például?!

  • Margit, érdekes, irónikus írás, jól rejtett szarkazmussal…
    Te messze műveltebb és intelligensebb vagy, mint az egész Fidesz vezetés bármelyik tagja. Csak gondoljunk bele, hogy hallottunk-e valaha is Orbán, Áder, Kövér, Kósa stb. szájából egy értelmes gondolatot, ami nem a politikai demagógiájukkal kapcsolatos. Én még soha, pedig hallottam eleget tőlük. Az igazán okos embereket még maguk körül se tűrték meg, vagy azok sokalltak be ettől a marha csordától mentálisan és morálisan. Illés Zoltán, Ángyán József, Mellár Tamás, Fellegi Tamás stb.
    Ez nem zárja ki, hogy egy-két felemás professzor mellettük áll még (főleg természettudósok, akiknek a társadalom tudományhoz kevés közük van) vagy anyagi függőségben vagy egyszerű együgyűségből
    Nem kell csodálkozni. A hatalom, a pénz összetartozik, de az intelligenciának ezekhez szinte semmi köze.

  • Figyelő korábban azt írta a “himnuszról: meghallgattam, tetszett. Most meg szörnyű?
    Látta a Terror Házát? És? Nem látja – nem is láthatja, hiszen nem itthon él – hogy milyen kísérteties módon követi a ma regnáló fidesz-többség a terrorhoz vezető utat?
    Nem, hiszen Figyelőnek szelektív a látása: csak a “békésen vonuló tömeget” feltartoztató rendőröket látta, azt már nem, hogy “némelyik forrófejű dobálta őket”. Elképzelhető, hogy abban a pillanatban a Kecskeméti utcai vendéglő teraszáról úgy tűnt. De fogalma sem volt arról, hogy mi zajlott itt több, mint egy hónapon keresztül. Hogy a rendőrség könyörgött, hogy a fidesz nagygyűlést (és nem békés tüntetést) ne a randalírozók közelébe szervezzék, mert félő, hogy a fidesz képviselői által hetek óta tüzelt randalírozók megzavarják. Magyarország jelenlegi méltatlan első szolgája viszont azt szerette volna, ha a csőcselékhez csatlakoznak a fideszes nagygyűlésen résztvevők. Igaza van Figyelőnek: tízezres volt a tömeg. De nem százezres, ahogy a mai kormányfő szerette volna. Az sem lett volna ellenére, ha sikerül valamilyen halálos áldozatot kiprovokálni, de be kellett érnie egyetlen áldozattal: neki is csak a szeme sérült. Nem véletlen, hogy a nemzetbiztonsági bizottság fideszes képviselője éles lőszer bevetését indítványozta. Így talán igaz lehetett volna, hogy a Gyurcsány-kormány lövette a tömeget. Ez persze nem zavarja a hazugsággyártókat, hogy minden lehető alkalommal elsüssék a hazugságot: a kormány a tömegbe lövetett.

  • Miklós Bánfi aug. 26. 10:23. Köszönöm. Pedig még csak egy komolyan vehető diplomám sincs, sőt gimnáziumba is csak munka után jártam. De úgy vélem, nem ártott, hogy 14 és 24 éves korom között nem könyvtárakban, hanem műhelyekben múlattam az időt. A satu mellől egészen másként hatnak a későbbi könyvtári élmények is.

  • talalom,
    tanu vagyok rá,hogy a 7:45 de. beírásod minden szava tökéletes.

  • találom,
    nem szokásom hazudni, már írtam többször.
    Árulja el, miért írtam volna a terrorházról, ha nem jártam volna ott? Már írtam, hogy gyakran jártam haza.
    Ami meg azt a bizonyos tüntetési napot érinti, mindenki MÁSKÉPP látja. Feltétlenül másképp látja az aki otthon él és ellenzéki, mint egy turista magyar.

  • A himnuszról azért változott a véleményem, mert ennél sokkal jobbat találtam a régi dalt pl. a Corvin közről.
    Magának nem szokott változni a véleménye, soha?

  • Figyelő. Nem vontam kétségbe, hogy járt a terrorista múzeumban. Csak azt jegyeztem meg, hogy feleslegesen. Az ember véleménye változhat. De az nem vélemény, hanem tény, hogy 2006-ban NEM lövetett a kormány. A rendőrök a szokásos tömegoszlató eszközöket használták, gumilövedéket, gumibotot, könnygázgránátot. Később, még az a kormány! vizsgálatot indított, és azok a rendőrök büntetést kaptak, akikről bebizonyosodott, hogy nem tartották be a szabályokat – pl. nem volt látható az azonosító számuk -, vagy indokolatlanul brutálisak voltak.

  • Igen ti műveltebbek vagytok mindenkinél!!!
    Talán még önmagatoktól is műveltebbek vagytok!!

  • PPP.
    Tudod a kedvesek “szarkazmus” módszerével folytattam a cikket,mintha ez lenne az írás lényege:
    “2016 augusztus 26
    12:36 du.

    Szomorú, hogy egyáltalán Magyarország van, itt vannak emberek”

  • talalom

    2016 augusztus 27
    2:11 du.
    Sajnálom, ott voltam és szenvedő alany is voltam, bizonyos mértékig!
    Még ma is az érvényes a hírekben is, amit egy szemtanú lát és hall!

  • Az impériumi konstrukciók szükségszerű velejárója a szigorúan utasítások hierarchikus működtetés és ehhez a hierarchiában tevékenykedők erre való szigorú kiválogatottsága (protekcionalizmussal és diszkriminálással).
    Az ilyen konstrukciók érdekes és egyben jellegzetes jelenségeket produkálnak egyben és az egyes szerepéők megnyilvánulásaiban is.
    A hülyeségi és hamissági jelek megerősödnek az instabil, változásos időszakokban.
    Ilyenkor a közhiten is változtatni kell, ehhez a szereplők előadásán, karakterén is változtatni kell.

  • Parács Péter Pál

    ???Tóth Péter???

    “Szomorú, hogy van Magyarország”.
    Akkor felejtsd el és akkor nincs miről beszélned!

    PPP

  • Nagyula,
    ezzel már ki is engedted az összes fölösleges gőzt? Folytasd tovább,nehogy pukkanás legyen a véged!

  • Kedves gyuri10!
    Nem az én seggemben szorul a zabszem.
    Én már csak játszadozok. Játszom az életem.

  • Nagyula,
    ez elég szomorú lehet,de az én jóhangulatomat nem befolyásolják a diszkrimináló felsőbbrendű szónoklatok.Nyugodtan pöfékelhetsz tovább.A zabszem pedig,ha bárhol kicsirázik jó lesz a kuka kotrás helyett.

  • PPP nem értetted meg a hozzászólásomat,félreértelmezed

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.