A nyugat és az Orbán rezsim hazug szabadságharca

2016 július 8 7:19 de.50 hozzászólás

Varsóban tart kétnapos csúcstalálkozót a NATO. A nemzetközi katonai együttműködés elengedhetlen a béke és a gyarapodás megteremtéséhez.

Olyan időszakban érkezik Barack Obama Európába, amikor az elmúlt fél évszázad világrendje látszik összedőlni. Nincs meg a fenntartható gazdasági növekedés megteremtésének új módszere, és közben a nacionalizmusok is erősödnek. A választók jogos elégedetlenségére játszanak rá populista félelemkeltők, akik az együttműködés ellen, a szövegségeket gyengítve beszélnek, cselekszenek. És közben Vlagyimir Putyin hol katonai erővel, hol pedig információs háborúval mindent megtesz konkurensei gyengítése érdekében.

A NATO keretén belül megvalósuló együttműködést meg kell erősíteni, növelni kell a katonai kiadásokat, és Finnország NATO-tagságát is meg kell teremteni, ha valóban csatlakozni szeretnének. Vlagyimir Putyin hidegháborús fenyegetései e kérdésben a múltat idézik, éppen ezért kell a jövőben is Magyarországnak szövetségesként tekinteni nyugati partnereire, nem pedig hazug szabadságharcaink ellenfeleiként.

*

Hiszünk abban, hogy lehet és érdemes néphülyítés nélkül beszélni Európáról és a menekültválságról.

Azért kell távol maradni az október 2-ai népszavazástól, mert nem szabad engedni, hogy ezen alkotmányellenes népszavazás érvényes és eredményes legyen.

Orbán Viktor már a kérdésben is hazudik, mert az EU senkit nem akar kényszerből a nyakukba telepíteni. Aki a kérdésben is hazudik, az minden választ hazugságra fog használni. Orbán minden résztvevő bármilyen szavazatát politikájának igazolására használ majd. Ebben őt nem szabad támogatni.

Ne szakítsa el a Fidesz Magyarországot Európától hazug kampányával!

Ne szakítsa el a Fidesz Magyarországot Európától hazug kampányával!

De az Együtt nem lazsál. Bátran kampányolunk az európai Magyarország mellett. Hiszünk abban, hogy a megváltozó Európai Unióban együttműködésre és nem különállásra van szükség. És a menekültválság kezelése, az európai biztonságteremtés pedig csak akkor lehetséges, ha rasszista indulatoktól mentesen segítünk a jogszerű menekülteknek, és azokat utasítjuk ki Európából, akik megsértik a szabályokat.

Szigetvári Viktor

50 hozzászólás

  • fájdalmas ez a pollitika, a fides paranoias nyilatkozatai, most a legujabb ellenség az osztrákok, akik a határ átkelőknél lassitsák a forgalmat, mondván, így akarják megbosszulni a foci 2 nullas vereséget. Ma holnap olyan egyedül leszünk, hogy csak!

  • Avi Ben Giora

    Bár csak erről volna szó Viktor! Ez ennél sokkal összetettebb mint ahogy leírtad. Németország szeretne NATÓ csapatokat telepíteni Lengyelországba és Csehországba(nem hasonlít kicsit nagyon is a haramadik birodalomra? Ők is hasonlóan kezdték leigázni Európát.) Mikor megkérdezték Merkelt hogy manapság amikor béke van miért akarja “szélesíteni” az arcvonalat. Erre azt felelte, hogy Oroszország veszélyes és fel kell készülni ellene. Ennél nagyobb marhaságot ritkán hallani. Az orosszal tárgyalni kellene egy társult tagságról, és nem egyfajta gyűrűbe zárni és szankciókat hozni ellene. Nem sokára nem lesz kivel kereskedni, az egyetlen jó felvevő piaca Európának és most még őket is kiakarják vonni. Amig nem lesz valóban Európai Egyesült Államok, és nem hasonló keretek közt fog működni mint az USA addig nincs miről beszélni. Ez egyelőre egy káosz és Németország a “motorja” a többi tagország kárára. Sőt! Elvárja, hogy mint annó a varsói tagállamok feltétel nélkül kiszolgálják és teljesítsék a követeléseit. Legyen az menekültek vagy magasabb befizetések. Az egész válságot a németek robbantották ki és most a tagállamok kezdik unni, hogy csak Németország mondhatja meg mi a “frankó” a tagországok meg kussoljanak és fizessenek.

  • Az a probléma, hogy a keleteurópai seggfejek és nyugateurópai neonácik FEL SEM FOGJÁK hogy mi leselkedik Putyin elképzelései mögött.
    Élükön ezzel a félhülye félbűnöző Trumppal.

    IDE VEZETETT AZ ELDEFORMÁLÓDOTT TÁRSADALOM-TUDAT AMIKORIS
    GENGSZTEREK ADNAK PÉLDÁT A FIATALSÁGNAK !!!

    Csak körbe kell nézni az utcán.
    Minden 32 év alatti úgy néz ki mint egy rab valami USA börtön halálsoráról.

    És ezek szavaznak.
    Fingjuk sincs semmiről,de kurrvára okosnak hiszik magukat.

  • Kedves Viktor!

    Szepen becsokoltal a gazdidnak, Oabama elvtarsnak. Ahogy az Avi mar irta, hulyesegeket lotyogsz ossze-vissza Putyinrol es Oroszorszagrol.

    Irod, hogy:

    ” Hiszünk abban, hogy lehet és érdemes néphülyítés nélkül beszélni Európáról és a menekültválságról. ”

    Hat akkor uccu neki, mutasd a jo peldat es hagyd abba a hazudozast.
    Tovabba irod:

    ” Azért kell távol maradni az október 2-ai népszavazástól, mert nem szabad engedni, hogy ezen alkotmányellenes népszavazás érvényes és eredményes legyen. ”

    Melyik alkotmany titja a nepszavazast Viki?
    Es aztan a csucs, amikor azzal vadolod az ellenfeledet, amit te csinalsz:

    ” Orbán Viktor már a kérdésben is hazudik, mert az EU senkit nem akar kényszerből a nyakukba telepíteni. ”

    Tenyleg? Ezt a hazugsagot mar itt sem irja le egyik megbizhato jo elvtars sem vagy egy eve, mert ma mar mindenki tudja, hogy az EU kotelezo kvotakkal ugyeskedik.

    Gondolod, hogy messzire fogsz jutni igy, ezzel az Egyutt partocskaddal? Egyutt, kikkel? Idiotakkal, akik se nem olvassak, se nem hallgatjak a hireket?

  • Javaslat, otlet ,vagy marad az Orban takarodj, Szigetvari elvars ?
    Ez nagyon keves a munkasosztalynak, ezzel nem lehet nyerni valasztast. A nagy szocialista megvalto Szovjetunio-t most kell szidni, ez a parancs, erik a narancs ?
    Az mszmp -be (amikor tagja volt) mintha mast mondtak volna, vagy tegedek ?
    Ertem, hogy most nem onnan jon a penz, hanem a tengerentulrol.

  • Seres Róbert

    Kedves Viktor!
    Amikor anno megszünt a Varsói Szerződés a felek megegyeztek, hogy a NATO nevű védelmi szövetség a keleti blokk országait nem édesgeti magához, betartották? (Egy ló.faszt) A NATOnak ellenség híjján van-e védelmi szerepe, tehát létjogosultsága? Nincs, ezzel szemben a védelmi képességet rohamosan támadóvá fejlesztették! Miért? Ki fenyegeti a NATOt és ki veszi körül rakétákkal? Senki! És ki liheg vérben forgó szemekkel Oroszország határai körül? Ki akar már megint egy jó kis dollárszaftos világháborút a határaitól 10000 kilométerre? Ki az a megveszekedett barom aki a NATO ötszörös túlerejét próbára akarná tenni? Valószínű hogy csak te és a hozzád hasonló elmebeteg, de jól kezelt és túlfinanszírozott provokátorok!

    “Hiszünk abban, hogy lehet és érdemes néphülyítés nélkül beszélni Európáról és a menekültválságról.” Akkor miért nem azt csináljátok?

    “Azért kell távol maradni az október 2-ai népszavazástól, mert nem szabad engedni, hogy ezen alkotmányellenes népszavazás érvényes és eredményes legyen.” Az általatok agyonmantrázott demokráciának a legfontosabb alapeleme a népszavazás, a témától függetlenül, amit szerencsére nem ti szabtok meg, te kétségbe vonod a demokráciának és a nép akaratának jogosságát? Ti nagyon el vagytok tévedve: mi nem Orbánért hanem a hazánkért megyünk el szavazni, ez a szavazás nem a kormányzó pártnak szól, hanem annak a kollaboráns, Janus-arcú EU vízfejnek aki Európa elveszejtésére szerződött!
    Jó lenne ha válaszolnál, mert ez a feldobjuk a szart a tömegben, majd gyorsan kifutunk alóla módszer nem vall valami hatalmas bátorságra!

  • Mai hírek szerint. érdekes mozgalom folyik Kelet Európában.!
    Nátó csapatok vonultak be Lengyelországba és más kelet európai országokba! Taláb, mégis igazak a hírek az orosz tevékenységről.
    Ja, és mellesleg, Avival egyetértek.
    Mégegy, nem ismerem Orbánt, de amit az Eu ellen eddig tett , azzal egyetértek.
    A magyarok nem is tudják milyen szerencséjük van, hogy megúsztak egy hatlamas bevándorlást az országukba.

  • Moshe, a legjobban Szigetvári nemzeti ünnepekkor való szerepléseit szeretem, ilyenkor az a szokás, hogy az adott pártvezető hívei előtt tart egy lelkesítő beszédet. Sajnos Szigetvárinak még nem sikerült tíz főnél többet összetrombitálni, ezért egy-egy forgalmasabb metrólejárónál vagy főtéren hirdeti az igét, hátha van olyan ügyes az operatőre, hogy tömeget komponál köréje. Annyira jelentéktelen a gondolataival együtt, hogy szerintem érdemes lenne pénzt kérnie a KMH-nak az itteni megjelenésért.

  • Ha veletlenul, komolyabban osszebalhezna a Nato az oroszokkal,ugy segitenenek Magyarorszagnak, mint 1956 -ban, szavakkal.
    Vagy ahogy ujabban a terrortamadasok utan : Je suis Hungary, eliteljuk,sokkolva vagyunk, es hasonlo bla bla bla.
    Ertjuk az Usa allaspontjat, ami normalis, szarnak ok az ISIS -re, ok csinaltak a szart, emigransok es terorristak Europaban (nem az USA -ban), menekultek millioi, es a legfontosabb hogy oroszorszagot fenyegessuk. Az EU erre mit szol ? Persze gazdi mindennel egyetertunk.
    Azert kivancsi lennek, innen Kanadabol, hogy mi lenne ha komolyra fordulna a kocka, es Europa langokban allna.

  • Kedves Figyelo!

    Ez erdekes. Nem olvastam, vagy hallottam a NATO bevonulasrol. Itt a dallasi lovoldozes megy minden csatornan.
    Meg a vegen vilaghaborut csinal Obama elvtars?

    xxx

    Kedves Robert!

    Tokeletesen egyetertunk. Meg az a jo, hogy ennyire bugyuta modon hazudozik, igy legalabb nem lesz soha tomegbazisa.

  • Figyelő
    2016 július 8
    3:45 du.

    “Mégegy, nem ismerem Orbánt, de amit az Eu ellen eddig tett , azzal egyetértek.”
    Foci nyelven ezt öngólnak hívják! Tudod, mi vagyunk az EU!

    “A magyarok nem is tudják milyen szerencséjük van, hogy megúsztak egy hatlamas bevándorlást az országukba.”
    Mikor fogod fel, hogy nem akartak bevándorló tömegek Magyarországon maradni? A londoni magyar megélhetésiek viszont maradnának ott.

  • Kedves Charlie!

    Szerintem Viktorunk kap epp eleget Sorostol. Inkabb neki kene fizetnie a Chrisnek, hogy ideengedi a hulyesegeit.

    xxx

    Kedves Terminus!

    Ti EU imadok valahogy mindig elfelejtitek, hogy a kvota rendszer ratukmal egy bizonyos mennyisegu “menekultet” minden orszagra, koztuk Magyarorszagra is. Azok aztan elobb-utobb magyar allampolgarok lesznek, ha tetszik nekik, ha nem.
    Kesobb, amikor mar megkapjak az allampolgarsagot, akkor mehetnek dolgozni valahova Nugat-Europaba, ha talalnak munkat. De ez utobbit kotve hinnem.

    Ugyhogy a Figyelonek igaza van. Foleg ha azt is nezzuk, hogy 2015-ben csak mondjuk 10 000-et kellett volna befogadni, iden mar 25 000-et, jovore mar 150 000-et, es igy tovabb.
    Menjenek ok csak szepen Szaudi Arabiaba.

  • terminus,
    hogy a fenébe mentek volna a menekültek Magyrországra, ahol magas keritések fogadták őket?Meg katonák.
    Mennyit szidták a kormányt a kerités miatt!
    És lám, milyen jól bevált.

  • figyelő 3:45, tudjuk, minden nap áldom az eget, hogy Orbán viktor a miniszterelnök ma. Bele gondolni is rossz, hogy mi lenne ha mondjuk gUrcsány, bajnai vagy szanyi lenne az elnök ma. Katasztrófa lenne, az országot 500ezres sáskahad lepné el, több jogot kapnának, mint mi. Sőt, kapnánk a pofánkra is, ha szólni mernénk. Figyelő, tudjuk mekkora mázlink van.

  • Geyza!

    július.08.12:19

    Ők lennének a Charli által vizionál “felsőoktatásból jövő tömegek”, akik mind a Jobbikba tülekednek, hogy aztán ott megerősödve, rengeteg politikai tapasztalatra szert téve meneteljenek tovább…!?
    Valahogy nekem ez a menetelés megtorpanni látszik !

  • Figyelő
    2016 július 8
    10:43 du.

    A kerítés nem vált be, de legalább sokba került. A kerítés (átvitt értelemben!) elszigetel minket Európától.
    A gyűlöletkeltés viszont nagyon is bevált! Ön is ékes példája!

  • terminus,

    nagyon téved, én senkit sem gyülőlök. De, minden országnak a saját érdekeit kell figyelembe venni, és nem arra, hogy ki mit mond.

  • Szerintem ::: a fentiekben Figyelőnek van igaza.
    Az marhaság,hogy Európától elszigetelt a kerítés ( ez csak pufogtatás,zsebből jövő gyűlölet táplálja ezeket a mondásokat).Itt a baj az,hogy azok akik nem találkoztak a menekültek áradatával azok úgy vannak mint a németek—akkor döbbennek rá,hogy mi történik körülöttük , amikor már a baj megvan ( amikor már saját bőrükön érzik,hogy valami nincs rendben),amikor Merkel asszony a nyakukba zúdította a “menekültek”-et.
    Ha minden schengeni ország megtette volna ezeket akkor nem jött volna ennyi emberáradat Európába.Csak ezt nem hajlandó senki sem mondani.Miért nem védték meg a többiek a schengeni határokat? minek is vannak törvények az EU-ban?Hogy csak azokat tartsuk be ami az elitállamoknak tetszik,lehet válogatni abban ,hogy melyiket hajtjuk végre,melyiket nem?
    Mindennek a mozgatórugója az lett,hogy Németországnak munkaerőre van szüksége és ezért inkább schengenről is lemondtak,aki pedig annak szellemében járt el -: az a bűnös.!???
    Akárki akárhogy gondolja egy biztos : Orbán megmentette a magyarokat attól amit egy ilyen embertömeg okozott,okozhatott.Látta,láthattátok mi volt Budapesten,ez csak fokozódott volna ha nem TERELI el Pest irányából az embereket.Ez sikeresen megtörtént : kiürült a főváros ,környéke,az ország közepe,az autópályák ,elterelődött nyugati országrészbe,majd ott elkezdték buszokkal vinni őket a szomszédos ország felé,majd ez is szinte eltűnt.Nem akarok csúnyákat mondani,megbántani sem akarom őket,de a sáskajárás jut eszembe a helyzetről.
    Aki azt nem tudja értékelni hogy ilyet levett a “hétköznapi” emberekről a miniszterelnök,az nem tudja felfogni és nem volt vevő azokra a hírekre ami azon az útvonalon történt ahol a vonulás ment végbe( védett kuckóból könnyű szépeket mondani).Ezek az emberek minden felett érezték magukat,előbb utóbb rablások,meg egyebek történtek volna.Mindez attól függetlenül igaz,hogy nem Magyarország volt a végcéljuk!hanem Merkel országa.De lásd ,Ma már az osztrákok is felvilágosultak : rádöbbentek mi történt velük és ma már tűzzel-vassal harcolnak a migránshelyzet elmérgesedésétől elburjánzásától újbóli kialakulásától,hajlandók a hágót is lezárni az olaszból érkezőkkel szemben.Talán azt akarják megakadályozni,hogy Magyarországra ne jöjjenek? Nem ! azt hogy Ausztriába ne menjenek ,mert az ottani embereknek is elegük lett! És szavazataikkal elűzték a “csak kaput építünk,oldalszárnyakkal” liberális gondolkodású kancellárjukat!!!
    Ez is azt mutatja,több egyéb más országbeli intézkedésekkel,hogy amit tett Orbán azt jól tette , a magyar emberek érdekében tette,bármennyire is gyűlölik sokan Őt.
    Nagyon üdvözlettel és nem Orbán imádattal üdvözöllek mindenkit!

  • Szigetvári Viktor !

    Hidegháborúról ma azért nem beszélhetünk, mert az olyan gazdaságok érdeke, akik képtelenek meglenni a fegyvergyártás komplex, jótékony gazdasági hatásai alól. Amerika – és ez nem hit kérdése – egy ilyen rendszer, ahol a banktőke és a fegyveripar szinte egy egységes pénz és fegyver, illetve katonai ipari komplexumba tömörül és az állam pedig megteremti az ilyesfajta rendelés-szállítói rendszer számára az okokat, a konfliktusok megideologizálásával.
    E rendszer számára az volt csak az igazi szépvilág, amikor még – az ős-hidegháborút olyan könnyű volt koholni egy más világrendszerre hivatkozva. Nyugaton mindenki elhitte. Amikor éppen a maguk által gerjesztett fegyverkezési verseny egyrészt az amerikai gazdasági konjunktúra és prosperitását biztosította, mésrészt pedig a Szovjetuniót kényszerítette pont arra, hogy – Reagan szavaival – “…azok ott megsüljenek a saját zsírjukban…” Tehát, két legyet egy csapásra.
    Feltételezhetnénk bár, hogy a mai kreált – immár ez Oroszország – “ellenség” is egy ilyen tőkés gazdaságra épül, tehát rendelkezik azokkal a tőke-kapacitásokkal amelyek ugyanarra a szisztémára épülnek, mint az USA komplex rendszere. Persze ezt csak feltételes módban igaz, tehát nem az. Az újsüttetű orosz kapitalizmus, bár az ország területét tekintve a Föld egyharmadán terül el – korántsem egy imperialista világgazdasági tényező, de annál inkább az ős-vadkapitalizmus a maga egzisztenciális válságaival együtt. Sehol a fegyver és pénztőke egybeforrt komplexitásával, de főleg nagyságával. Ott egy új fegyverrendszer kifejlesztése nem egy “new dealt”, vagy egy általános fellendülést hoz magával, hanem inkább generálna mondjuk egy moszkvai tőzsdekrachot. Szemben az USA-val ahol minden ilyen óriás megrendelés – bakancstól a repülőgépig – (stb) – az egész rendsztert, az összes kisbeszállítót is beleértve – képes mozgásba hozni.
    Azt a 250 éves előnyt, amit az Egyesült Államok gazdasági és politikai rendszere gazdaságilag is magában hordoz, egy tizedannyi idős rendszer képtelen behozni. Ugyanakkor éppen ez a hatalmas hátrány tartja vissza az orosz államot attól, hogy azt a katonapolitikát folytassa, amit ellenségkeresés címén az USA Nato-politikaként mindenbe belemagyaráz.
    “Putyinnak” szerintem sincs oka katonailag konfrontálódnia az európai államokkal, pláne nem a rájuk allergiás Lengyelországgal miközben a “nyugat”, a Nato folyamatosan, minden kis csinnbummra úgy reagál,hogy naugye,naugye,naugye !!!
    VÉGRE itt az ok…!!!
    – ÉS máris telepít …, de minek is, és mit és ki ellen ? Azt már nem hívják kommunizmusnak, ahogy azt ők okként nevezték 40 éven át előszeretettel. Hát akkor ???

    Ebben most egyet kell, hogy értsek az előttem szóló jobboldali olvtársaimmal…

  • Javítás:

    Hatásai alól helyett: hatásai nélkül

  • Don Goló

    A mai Oroszországot inkább határoznám meg államkapitalizmusként, mint vadkapitalizmusnak. Ebben az estben viszont az állam, mint a történet szintén elsőszámú financiális eleme, ha időlegesen is, de bizonyos részeseményekre szintén döntő kihatással bírhat, akár az USA szövetségi állama. Hozzátéve, hogy egy olyan gazd. rendszer folyamatos fenntartását Oroszország gazdasági ereje ma sem és még jódarabig nem engedi meg, ki is zárja.

    .

  • Figyelő:
    Már észre sem veszed amikor gyűlölködsz.
    Vagyis hat rád a mai kurzus lélek-megdolgozása.

  • A baj ott van hogy Putyin továris most megjátsza az ottani populista hangot:
    “Oroszország-nagyhatalom”

    Én láttam a TV-ben,még Jelcin idejében ruszki tüntetőket a Vöröstéren,akik vörös zászlók alatt, Sztálin meg Brezsnyev-tacepaokkal felvonulva, kifordult szemekkel rázták a párttagsági könyvecskéjüket és azt üvöltötték ritmikusan:
    NAGY-HA-TA-LOM…NAGY-HA-TA-LOM..

    Putyin most ezt játsza meg aképp, mint pl. Orb. Horthy-dicsőséget, vagy a neonácik a szittya-Turul dicsőséget ami nem is volt soha.

    Ezértaztán csörteti a “kardot”. Televan ma a NET a ruszki fegyverek USA-dolgokkal szembeni fölényéről szóló kis filmecskékkel és erre az orosz titkosszolgálat minden országban ott lévő tagjai szépen rá is játszanak az egyes fórumokon a kommentjeikkel.
    Mondok példát:

    Nemrég egy orosz TU95 Bear stratégiai , atomfegyver hordozó őrjáratozott a La Manche csatorna felett, kínosan ügyelve arra hogy nemzetközi terület felett maradjon azért.

    Mellérepült egy RAF interceptor és laza mozdulattal megmutatta az orosz pilótának a hasát.
    Televolt éles levegő-levegő rakétákkal.
    Ez ugyebár annyit jelent:
    “Ha megmukkansz, vagy jobbra-balra merészelsz akárcsak nézni. lelőlek mint egy libát”

    Erre a provokátor kommentelő a Youtubén :(nem szószerint idézem csak a lényeget) :

    “Jobb ha nem ugrál a NATO mert az orosz technikával pillanatok alatt csak a nagy kékség marad a képernyőiken.
    De szerencséjükre az orosz emberek nagyon türelmesek”

  • Válasz többeknek:
    Merkel és a németek azért hívták be a menekülteket mert attól féltek, hogy ismét “nácinak” hívják majd őket!

    Géyza, nem értem, miből tartasz gyülölködőnek, de mindegy.

    Viszot amit az oroszról írtál az korrekt!

  • Válasz többeknek:
    Merkel és a németek azért hívták be a menekülteket mert attól féltek, hogy ismét “nácinak” hívják majd őket!

    Géyza, nem értem, miből tartasz gy

  • Valami nem stimmel a KMH.-val, minden alkalommal figyelmeztet a válszra

  • Moshe Akiva
    2016 július 8
    6:17 du.
    Mossejó. Nem tukmál.. 1294 személyról van szó. Ők kiválogathatók a beléptetésnél. EU-n belül utazni nem kell állampolgárság, elég a menekült, vagy a bevándorló státusz.
    Nincs tízezer, huszonötezer, vagy százötvenezer. Egyezer kettőszáz kilencvennégy MENEKÜLTRŐL beszélünk.

  • Geyza
    2016 július 9
    11:07 d

    Tudod, rám már nem hat semmiféle, ” lélek megdolgozása”!
    Olyan öreg vagyok már, hogy amiben 17 éves koromban hittem és ellene dolgoztam, ma is aktuális!

  • falusi,
    hála Orbánnak, és a keritéseknek!

  • Javitás, ne hogy félreértés lefeljebb kimardt:

    hittem és AMI ellen dolgoztam kimaradt az a szó, hogy ami..

  • Figyelő:
    Gondolod ha nincs kerítés, akkor itt maradnának a menekültek?
    Mert eddig nem úgy nézett ki még a kerítés előtt sem hogy maradni akarnának.
    Azért voltak itt sokan mert imádottjaid itt ragasztották őket.
    Aztán mikor nekivágtak gyalog Bécsnek, gyorsan buszokat hozattak nehogy ekkora csúfságban maradjanak a Nyugat meg a Nagyvilág előtt.
    Hogy érvényes vonatjeggyel rendelkező emberek ezreit nem engedik vonatra szállni.

    Eztán jött a kerítés.
    De TE csak álmodozzál tovább a vélt igazadról, mérhetetlen gyűlölködéseidben.

    Más:
    Már a német titkoszolgálat is letett MErkel asztalára jelentéseket arról hogy szilveszteri kölni és egyébb atrocitások kivitelezésében a ruszki titkosszolgálatok játszották a fő szerepet.
    Benne volt a hazai hírekben, onnan tudom.

    A naív egyszerű , tapasztalatlan mostani emberek pedig elhisznek mindent amit rutinosan eléjük tálalnak azért, hogy bomlasszák az EU-t.
    Orb. és “zenekara” pediglen ebben szépen alája játszik Putyinnak.

  • Albrecht Neumerker

    Szinte kár, hogy nem a CCCP nyerte meg a hidegháborút. Legalábbis ez jön ki a legtöbb hozzászólásból. Ezt azért nem hittem volna a magyarok többségéről. Remélem elhagyják az Úniót, mert ez itt nem kell. Akkor mehetnek szabadon a saját útjukon.

  • Kedves Albrecht Neumerker!

    júli.10.6:03

    Azért, engem személy szerint érdekelne miért gondolja Ön így a fenti megállapítását! Mire alapozza, és különösen mely hozzászólások győzték meg erről?

  • Figyelő
    2016 július 9
    2:27 du.

    😀 😀 😀
    Hülyéskedni tetszel..

  • Besancon:
    Hát mert a neonácik mostanában Putyin nótáját fújják.
    És fű alatt a hazai fasisztoid kurzus is.
    Amerikában már olyan hangok is voltak hogy hazánkat ki kéne tenni a NATO-ból mert az ellenségnek segítenek.
    Onnan tudom, hogy benne volt a hazai hírekben.

    Erre céloz Albrecht kollega. Szerintem.

  • Figyelő
    2016 július 9
    2:27 du.

    “szó szó hála imhotepnek”:

  • Geyza
    2016 július 10
    5:19 de.

    Azért nem szállhattak az emberek vonatra, mert AKKOR, Németország, azaz Merkel éppen úgy döntött, hogy neki NEM kellenek bevándorlók! Majd 2 nap múlva 180 fokot változott a véleménye, és mindenkit tártkarokkal várt. Nem szoktam figyelni közelről az európai eseményeket, de ez így történt pontosan.
    Merkel megijedt attól (valaki a fülébe sughatta), hogy majd újra nácinak tartják majd a németeket.

  • falusi
    2016 július 10
    12:46 du.
    NEM hülyéskedem. Kérdezzd meg az otthoni magyarokat, de ha lehet, ne balosokat. Mert azok, meggyőződésük ellenére, helytelinitik a kormány menekült politékikáját, csak azért mert Orbán így döntött. Ha Gyurcsány vagy Medgyessy döntene így, azt helyeselnék,.

  • Seres Róbert

    Figyelő
    2016 július 10
    4:16 du.
    Nagyon meglepődnének egyesek a Dohány utca és a Király utca között lakók véleményétől,mert valószínű ők látják a legreálisabban a következményeket!

  • Figyelő:
    A vonat nem Németországba ment a Keletiből hanem Bécsbe.

  • Sereském:
    Tekintsük át a történéséket:
    (Pontokba szedem, kommentek nélkül és a dátumokra sem pontosan emlékszem, csak a folyamatok irányára)

    1
    A Szovjetúnió felbukott ugyan, de SOHASEM deklarálta azt hogy lemondana az esetlegesen megismételhető keleti bővítésről.

    2
    A Horn kormány idején az oroszok elkezdtek keményebb hangot megütni a Balti Köztársaságok önállósódása kapcsán, akik viszont rettegtek az oroszoktól és erőnek erejével nyomultak a NATO-ba.

    3
    Az oroszok elkezdtek katonailag beavatkozni valamelyikükben, (Végül fiaskó lett belőle)

    4
    A magyar Kormány -félve egy esetleges orosz beavatkozástól- szintén elkezdett erőnek erejével nyomulni a NATO -ba , de az akkori NATO főtitkár elzárkózott a bővítés gondolatától.

    5
    Ekkor jött a délszláv válság, az USA-nak sürgősen kellett egy légi-támaszpont, a görögökhöz fordultak mint NATO államhoz de ott éppen dühödt tüntetések voltak az USA nagykövetség előtt merthogy bombázzák a szerb testvéreket, így szóba sem jött.

    6
    Mire az osztrákokhoz fordultak, de azok szintén elfelejtették hogy hálával tartoz(ná)nak az USA-nak 1954 miatt és elkezdtek szarakodni közben meg az idő fogyott, az USAAF kétségbeejtő helyzetbe került ellátó bázis nékül.

    7
    Ekkor jött Horn Gyalu és odaadta Taszárt.

    8
    Pár nap múlva a akkori kis seggfej spanyol NATO főtitkár (hatalma nincs neki csak mikrofonja) ,mintha nemsokkal előtte semmi nem történt volna, bejelenti hogy rövid időn belül kezdődhetnek Magyarország csatlakozási tárgyalásai az Északatlanti Szövetséghez.

    9
    Aztán a többiek is akarták itt köröttünk .

    és végül
    10
    Nem sokkal ezután , biztonság és bizalomerősítés képpen az oroszok is besírták magukat a NATO-ba , na nem tagnak, hanem csak mint megfigyelők. Ott ültek a katonai csúcs-tanácskozásokon csak épp nem volt szavazati joguk.
    Vagyis utánunk másztak 😀
    Akkor lettek kitiltva mikor Grúziával szemben volt az a gusztustalan katonai kalandjuk.

    Nézz utána, a NET-en biztosan pontosabb adatok vannak, ezekre emlékszem a korabeli TV-híradásokból.

  • Besancon:
    **********
    Besancon
    2016 július 9
    3:15 de.
    **********
    Hát nem tudom.
    Java részük nem tud leírni helyesen egy kettősmássalhangzót és beszéd helyett csak motyogni szokott.

    Mindig ilyen volt a szélsojobbos “zöm”

    Viszont kiválóan értik az agyonverés nem egyszerű műveletét.
    A mai kor amúgy is nekik kedvez , hisz mostanság az “erő kultusza” terjed.

    Az ész kora lejárt.

    Igaza lehet -talán Churchill.-nek ? :
    “A demokrácia csődjéről könnyű meggyőződni, ha öt percet beszélgetünk egy demokráciában élő szavazópolgárral.”

  • Geyza
    2016 július 11
    3:48 du.

    Hát Bécs be és onnan Németországba.

  • Seres Róbert

    Geyza
    2016 július 11
    5:41 du.
    Geyzám, ha mindenféle balos vagy jobbos elfogultságot és tulzott Amerika imádatot vagy gyűlöletet félretéve, kizárólag objektíven néznénk vissza a már megmásíthatatlan történésekbe, akkor azért sok nyitott kérdést még meg lehetne alaposan mogyorózni! Konkrétabb válaszokat ne várj tőlem, mert hozzád hasonlóan én is elfogult vagyok, csak kissé más irányban, meddő és befejezhetetlen vitába nincs értelme belekezdeni, azt sem bánom, ha ezt most megfutamodásnak értékeled!

  • Geyza!

    Hogy milyen igaza van ennek a Churcillnek,lépten nyomon megállapíthatjuk!
    A szélsőjobbos zömi ma is ugyanaz mint amit az első mondatodban leírtál, ám az a “rengeteg felsőoktatási fiatal” azok közül a többnyire erősen ismerethiányos (!) félrevezetett rétegből jön, akik már csak a Jobbik “jobbik arcát” azaz a cukiskodó, hangot váltó Vona-féle bandát ismerik, és mind tájékozatlanságuk, mind naivitásuk okán eszükbe sem jut, hogy a Jobbik, és a M.Gárda ugyanaz,vagyis, hogy egy tőről fakad! Azaz, hogy az árvalányhajas fogatlan búsmagyar – jobbára Vona talpasai, ha nem is mindig szereti felvállalni őket!

    Nem véletlen az identitászavar a Jobbikban – vannak egyszer a Jobbikot a vélt radikalizmusa, és mélymagyarsága miatt támogató rétegek ( többnyire aluliskolázott, nagyon egyszerű gondolkodású, csakis alapelvekben gondolkodó rétegek, akiknek nyilván nem tetszik Vona a “hatalomért mindent” feliratú pólója, és jelentős számban ki is fejezik, hogy csalódottak, mást és másként akarnak) és vannak a Vona mellett a nyilvánvaló érdekek mentén gondolkodó rétegek, melyek némileg tanultabbak ám ahhoz nem eléggé, hogy felismerjék,a Vona által hirdetettek csak cseberből vederbe navigálják az országot, és az hogy ők még nem voltak hatalmon, az véletlenül sem jelenti a tisztakezűségüket – türelmetlenek, éhesek és semmi más lehetőséget nem látnak a boldogulásra, hogy vigyék valamire, azt gondolják, egy új párt adta hatalom számtalan utat nyithat meg előttük…. Sajnos az eszüket nem használják, amikor arra kell választ adniuk önmaguknak, hogy mit is akar a Jobbik? Parancsolni és ehhez kell nekik a hatalom! No meg gazdagodni, ha nem mondogatják nagy szemérmességükben!

    Ezek a fiatalok nem éltek diktatúrában, elképzeléseik sincs róla, amit a szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak esetleg az mind bla bla – majd ők megmutatják…..! Mire megtapasztalnák, már nincs visszaút, ez ugyanolyan játék a tűzzel, mint a britek brexitje – most vakarózhatnak csak igazán !
    Charli és a haverjai bajban vannak, nekik – úgy tűnik – nem szólt senki a programváltásról, és most összevissza beszél/nek! Ha Vona olvasná azt a sok baromságot amit Ch itt összeírogat, egy hang nélkül tökön bökné magát -mert az a szerencsétlen mindent elront (kanadai magyarok felé) amit ő keservesen átírt és átfesteni igyekezett az elmúlt néhány hónap alatt…. – szerintem a Jobbik per pillanat maga sem tudja mit akar – a hatalmon kívül – és hogyan akarja ! Sokan sokfélét, de aki sokat markol az keveset fog! Ez ugyan nem Churcill – de attól még igaz!

  • Sereském:
    Nem..nem tekintem megfutamodásnak. 😀
    Én azért mondtam hogy kommentek, vélemény-alkotás nélkül hozom fel a történteket,már amennyire emlékszem 20 év távlatából.

    Mindenki úgy értékelheti ezeket magában, ahogy tetszik.

  • Besancon:
    Amit leírtál az szórol szóra úgy van, megfigyelhető a mai Magyarországon.

    Van egy barátom.
    Teljesen szélsőjobbos !
    Hogy miért az ő sem tudja,nem antiszemita és az élettársa egy eléggé csinoska cigány leány.

    Namost ez a srác nekem elmagyarázta hogy a Vona Gáborban már nem bíznak a pártjuk mélyebb rétegeiben.
    Mert kiárúsítja azokat az értékeket, amiket régebben meghirdetett.

    Mondjuk azt nem sikerült megtudnom a fiútól hogy azok miféle értékek lettek volna, mert ha vitára kerül(ne) a sor közöttünk, csak néz rám szelíden a nagy ártatlan kék szemeivel és szégyenlősen mosolyog.
    Hát akkor most hogy a fenébe győzzem meg az ilyet, hogy hülye eszméknek lett a foglya ?

  • Geyza! 11,31

    A szépen kiszínezett Lamanchei repülős – felszíni – incidens dacára is azt kell mondjam, hogy az államkapitalista Oroszországnak se kapacitása és épp ezért érdeke sem fűződik bármilyen államok közötti háborús konfrontációhoz.
    Az rájuk csak romlást hozná… Ha persze olyan gazdasági >rendszert< örökölt volna, mint amilyen az USÁ-é (ld.10:09 kommentem), akkor joggal tételezhetnénk föl a putyini Oroszországról is, hogy háborút akar, mert akkor már érdekelt lenne akár a háborús feszültségben is… Na de így ?!

    Kérlek, vedd már észre, mikor az ilyen felületes jelenségeken csámcsogsz, műszaki tájékozottságodat, és ezen keresztül a "tárgyilagosságodat" fitogtatva, eltérsz a lényegtől és valahová más oldalakra, labirintusba tévedsz, jobbszélső olvtársaink örömére… Ilyenkor aztán doszt dicsérnek is téged, hisz helyettük szóltál.

    Talán a bölcs Mao mondottavolt egykoron, hogy ha ellenségeid dicsérnek, jól néz meg hol hibáztál!

    A Te korodban bizony meg kék mán állapodni, Gézukám! 🙂

  • Don Golo:
    LÁTTAM azt a hasa-mutogatós filmecskét a Youtube.-n.
    A ruszkik filmezték a bombázójukból.

    Egyébként nem csak marha nagy bombázókkal provokálgatnak ott hanem kisebb harci gépekkel is.

    Azóta hogy az EU és az USA szankciókat vezetett be ellenük a Krim-félsziget elfoglalása és Ukrajna feldarabolási kísérlete miatt.

    Putyin goszpodár sajnos erősen csörteti a kardot.
    Az más kérdés hogy pillanatnyilag nincs meg a potenciálja nyílt fegyveres harchoz a NATO-val szemben , viszont a fű alatt egyre erőteljesebb hadviselést folytat ellenünk.

    Lásd a szilveszteri kölni provokációkat is.
    Mostanra már a németek felfedték mi volt a dolog mögött.

    Putyin mindent megragad hogy a Nyugatra került pár millió oroszajkú segítségével destabilizálja országainkat.

    Ezért undorodok attól mikor hazai fórumokon a mostani Oroszországot hozzák fel mint követendő példát és alternatívát a Nyugattal szemben.
    EZ a “jobbik-tempó”.
    Putyin világosan megmondta:
    Neki a magyarországi Jobbik a természetes szövetségese.

  • Avi Ben Giora
    2016 július 8
    10:37 de.

    Szerintem Merkel sokkal normálisabb, békésebb Oroszországgal, mint a mindig hőzöngő amcsik. A Mutti előbb tárgyal, nem rángatja a pisztolyát, mint valami begőzölt cowboy.

    Ha csak követtük volna, amit Németország csinál, már sokkal jobb helyzetben lenne az ország! De Orbánnak nem kell a modern technika, a biogazdaság, az alternatív energia, pedig ezek mind rengeteg magyar munkahelyet teremtenének!

    Ehelyett Orbán széttaposta a négyszáz hektáros biogazdaságot, atomenergiát akar, a szar oktatás miatt pedig az autógyárakba nincs elég jól képzett fiatal. Ennyi …

    (Mondjuk a szar oktatás a ballib kormányok alatt is megvolt.)

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.