Kanadai mikrofon (14): Miniszterelnöki botrány – Mégsem olyan demokratikus a liberális kormány?

2016 május 22 8:15 de.28 hozzászólás

Valószínű nincs olyan kanadai, aki nem hallott arról a példanélküli dulakodásról, ami a héten tört ki az Alsóházban és amely botrány középpontjában Justin Trudeau miniszterelnök kártékony és furcsa viselkedése állt. Mint ahogy arról a Kanadai Magyar Hírlapban is olvashattak: a kormányfő – felindulásból – megszorongatta az egyik konzervatív ellenzéki képviselő karját és elkezdte őt ráncigálni, mindeközben könyökével véletlenül mellkasba döfött egy baloldali ellenzéki képviselőnőt. Az ellenzék traumáról, a precedens nélküli fizikai erőszakról és világbotrányról beszél, a liberális kormányfő szájából pedig 24 óra alatt több mint tucatnyi alkalommal hangzott el a bocsánatkérés–ami már szinte frenetikusnak tűnik.

Vajon milyen politikai következményekkel járhat az incidens? Ma ezt vizsgáljuk. A mikrofonnál Christopher Adam, Ottawából, Kanada fővárosából, 2016. május 22-én. (Az alábbi lejátszóra kattintva, illetve a KMH SoundCloud oldalán hallgathatják meg hanganyagukat!)

Felmerül a kérdés: túllihegi ezt a botrányt Kanada két fő ellenzéki pártja, nevezetesen az Új Demokrata Párt (NDP) és a Konzervatív Párt? Hiszen annyi az interneten terjedő videóból egyértelműen kiderül: Trudeau kormányfő esze ágában sem volt megütni Ruth Ellen Brosseau képviselőt, még akkor sem ha Tom Mulcair, az NDP vezetője ezt másképpen reagálta le, a parlamentben: “Milyen férfi az, aki megkönyököl egy nőt?”–kérdezte Tom Mulcair, a kormányfőtől. “Maga egyszerűen szánalmas!”–üvöltötte Mulcair.

Ami viszont tényleg példanélküli és felháborító: a kormányfő valóban elkapta a konzervatív Gord Brown karját és elkezdte húzni-ráncigálni a
képviselőt. Trudeau úgy érezte, hogy az ellenzék szándékosan húzza-halasztja egy, az asszisztált öngyilkosságról szóló szavazást és a miniszterelnök láthatóan elvesztette türelmét. Az ügy fizikai oldalán kívül, a kormányfő egy nyomdafestéket nem tűrű káromkodást is használt a parlamentben, az incidens idején.

A miniszterelnök “fenntartás nélküli bocsánatkérését” igyekezte tolmácsolni, sorozatosan és talán már túl sokszor is a parlamentben. Az ellenzék viszont nincsen megbocsájtó kedvében és a Ház fegyelmi bizottságát szeretné felkérni arra, hogy vizsgálja meg a kormányfő magatartását. Van aki Trudeau büntetőjogi felelősségéről beszél, hiszen szerintünk a munkahelyen történő fizikai erőszakról van szó.

Justin Trudeau bocsánatot kért a parlamentben.

Justin Trudeau bocsánatot kért a parlamentben.

A büntetőjogi felelősségrevonás nem valószínű, de az, hogy negatív politikai következményei lesznek az esetnek a liberális kormány számára, már könnyen elképzelhető.

Andrew Coyne politikai elemző szerint egyre inkább alakul ki egy olyan érzés, miszerint a jelenlegi liberáli kormány mégsem olyan átlátható, demokratikus és nyitott, mint ahogy az be lett harangozva, amikor a liberálisok mebuktatták tavaly októberben a csaknem 10 évig regnáló Stephen Harper konzervatív kormányt. Coyne felhozta, hogy a kormánypárti többség immár több alkalommal le akarta zárni, illetve ki akarta kerülni a vitát kulcsfontosságú törvénytervezekről, sorozatosan elutasított ellenzéki javaslatokat és módosításokat parlamenti bizottságokban, illetve rosszul kezelte a kormány által kezdeményezett és még a tavalyi kampány idején beígért választójogi törvénymódosítást. “A kormány időnként arrogánsnak és kapkodónak tűnik”–mondta Coyne.

Chantal Hébert, a liberális Toronto Star napilap elemzője elmondta: amióta újságírói kapacitásban követi a kanadai parlamentet, még nem látott kanadai miniszterelnököt így viselkedni. Hébert szerint az incidens miatt kisklottak a kormány közelgő tervei, különösen a törvényalkotás szempontjából nézve.

Csak egy példa: egyre kisebb az esélye annak, hogy a sokat vitatott orvosilag asszisztált öngyilkosságról szóló törvénytervezetet megszavazza a parlament a június 6-ai határidő előtt. Utána pedig elkezdődik a nyári parlamenti szünet és legfejebb az ősszel tudják újratárgyalni.

“Nem lehet most már ignorálni azt, hogy nem úgy mennek a dolgok, mint ahogy kéne, vagy mint ahogy Justin Trudeau igérte, hogy menni fognak a tisztelt házban”–jegyezte Hébert a CBC vitaműsorában.

Az elemzők szerint Trudeau és kormánya elvesztette eddigi lendületét.

Neil MacDonald, a CBC közírója szerint Trudeau viselkedéséből a középiskolai tanár hangja szólalt fel–bármennyire is rosszult sült el reakciója a parlamentben. Trudeau úgy érezhette, hogy rendetlenkednek az ellenzéki képviselők, ezért egyedüli felnőttként oda megy és szépen rendet tesz.

De nem ez volt az első olyan eset, hogy fizikai konfrontációba keveredett egy kanadai kormányfő. Justin Trudeau édesapja – a néhai Pierre Trudeau kormányfő – például a CTV egyik újságíróját lökte meg egyszer. Az újságíró – Jim Munson – pedig úgy válaszolt erre, hogy meglökte a kormányfőt.

Aztán 1996-ban Jean Chrétien liberális miniszterelnök éppen beszédet tartott, amikor egy ellentüntető oda ment a kormányfőhöz, a miniszterelnök pedig elkapta a tüntető torkát és elkezdte fojtogatni. A kormányfő eltörte a tüntető egyik fogát.

Jean Chrétien kanadai miniszterelnök 1996 februárjában fojtogatott egy tüntetőt, aki közel került hozzá. Az akkori kormányfő szerint sehol nem voltak biztonsági emberei, így neki kellett cselekednie.

Jean Chrétien kanadai miniszterelnök 1996 februárjában fojtogatott egy tüntetőt, aki közel került hozzá. Az akkori kormányfő szerint sehol nem voltak biztonsági emberei, így neki kellett cselekednie.

Az biztosnak tűnik, hogy a jelenlegi eset miatt számos törvénytervezet megvitatása csúszhat a parlamentben. A kormányfő személyes népszerűségét is negatívan érintheti, bár erről még túl korai lenne beszélni, hiszen meg kell várni a következő felméréseket.

Mindenesetre, az elmúlt héthez képest békésebb, nyugodtabb Victoria Day-t kívánok!

*

A Kanadai mikrofon című jegyzetünket az Ottawai Magyar Rádió részére készítettük el. Minden vasárnap helyi idő szerint este 7 órától hallgathatják Ottawában a CHIN rádió egy órás magyar nyelvű műsorát élőben a 97,9 FM-en, illetve élőben az interneten is, ezen a linken. A korábbi adásokat pedig itt hallgathatják meg

28 hozzászólás

  • Parács Péter Pál

    Na, ehhez nem tudok hozzászólni Magyarországról. Ti Kanadaiak és Amerikaiak /illetve ott élők/ közvetlenebbül tudjátok átlátni a történteket. A tettlegességet azonban mélyen elítélem, ha az nem önvédelem!! Másik szemszögből meg felmerül a kérdés, hogy miért kell védekeznem.

    P.P.P.

  • Judith Kopacsi

    Miután a videon tisztán lehet látni, hogy néhány NDP tag akarattal blokkolta a konzervaziv tag utját, hogy az idejében elfoglaja a székét, szerintem ez az egész egy nagy hűhó semmiért. Miért nem az NDP tagokat vonják felelőségre nem demokratikus viselkedésért? És a hölgy, aki “testi sérelem” miatt vinnyog, hasonlókat egy tömitett villamoson is megélt volna és egy egyszeű “bocsánat”tal el lett volna intézve a dolog.

  • Christopher Adam

    Éppen erre gondoltam én is, Judith. Aki pl. egy ottawai buszon közlekedik, az simán “elszenved” ilyet szinte mindennap.

  • Többször láttam a TV-n a fenti jelenetet és két véleményem lenne erről.
    Mikor a választási kampány volt, a konzervatívok szlógama akkor az volt:” Justin Trudeau not jet ready”, azaz,még nem kész a miniszterelnökségre. Ebben igazuk volt. Egy átlag nézőnek, gyerekesnek tűnt ez a viselkedése.
    A másik vélemény, túlsok ügyet csinál ebből a média.

  • Az elemzők szerint Trudeau és kormánya elvesztette eddigi lendületét. Pedig parádés csapata van :

    * a miniszterelnök egy sci-fi mániás geek

    * az egészségügyi miniszter egy igazi orvos

    * a családokért, gyerekekért és társadalmi fejlesztésért

    felelős miniszter egy szegénységet kutató közgazdász

    * a tudományokért felelős miniszter egy Nobel-díjas kutatónő

    * a nőügyekért felelős miniszter egy nő

    * a veteránügyi miniszter kerekesszékben ül, mert katonaként súlyosan megsebesült egy lövöldözésben

    * a munkaügyi miniszter egy geológus

    * a demokratikus intézményekért felelős miniszter egy muszlim menekült

    * a sportért és a fogyatékos emberekét felelős miniszter egy paralimpia bajnok

    * a védelmi miniszter egy háborús hős és rendőr

    * a közlekedési miniszter egy asztronauta

    * két miniszter kanadai bennszülött (azaz inuit vagy kwakwaka’wakw)

    * három miniszter nem Kanadában született, hanem bevándorló vagy menekült

    * a kormányban van két szikh miniszter

    * legalább egy miniszter muszlim

    * legalább két miniszter ateista

    * az egyik minisztert éppen rákkal kezelik

    * az egyik miniszter vak

    * van egy nyíltan meleg miniszter

    * van egy nyíltan vörös hajú miniszter is

  • Judith Kopacsi

    Az elemzők mehetnek a búsba. Ez a kormány továbbra is teszi a dolgát, méghozzá jó irányban. Egyesek csak szeretnék, ha nem így lenne. Pech.

  • Judith, sajnos teszi a dolgát. Rossz híre elterjedt a világban a szerdai esemény óta!
    Melyik nagy hatalom veszi egyáltalán majd komolyan, a miniszterelnököt, aki gyerekes, durcás vislekdését bemutatta a világnak?

  • Nagy lehet a baj, ha már az ultra-liberalis Kanadai Hirlap is kritikus cikket enged meg magának. Pedig most olvasgattam a Trudeau megválasztását imádó cikketeket (“Beiktatták Kanada új és multikulturális liberális kormányát”).

    ” Orbán Viktor és nagykövetének Ódor Bálintnak a figyelmébe ajánljuk, hogy a Trudeau kormány, ellentétben az Orbán kormánnyal, az átláthatóság, a multikulturalizmus, a sajtónyílvánosság, és Kanada demokratikus alapértékeinek védelmét tekinti legfontosabb céljai közt.”
    Európában éppen a végét járja a hazug és álszent liberális “demokrácia”. A PC korrekt agymosás.
    Fájdalmas lesz meg az ébredésetek a liberális Kanada romjain…

  • Christopher Adam

    Tavollato,

    ez nem kelet-Európa. Képzeld el, hogy nálunk liberális lap kritizálhat liberális kormányt.

  • Parács Péter Pál

    Képzeljétek el!

    Kelet-Európában is olvassuk ezt a lapot és nem csak Kanadáról van szó.
    Innen is-onnan is vannak ilyen-olyan hozzászólások. Ez így természetes. Mindenkinek lehet más álláspontja. Ezt hívják annak, ahogy azt az egyének értelmezik. Valójában ezt demokráciának és szólásszabadságnak nevezik. Aki önként megosztja álláspontját -ahogy mi is tesszük- az valahol tükrözi személyiségét is.
    Nem tudom ki és hogyan értelmezi “ez nem kelet-Európa.”?
    Nem illik kérdéssel válaszolni, de mégis megteszem.
    Mi az a Kanada? Ott felsőbb rendű emberek élnek?

    пока

    П.П.П.

  • Parács Péter Pál

    Tisztelt Christopher Adam!

    Úgy veszem ki, hogy Ön a Kanadai Magyar Hírlap alapítója.
    Minden bizonnyal tudja, hogy Magyarország az Európa tág fogalmán belül Kelet-Európa. “Ez nem kelet-Európa” idézet azonban sehogy nem fér a magyar fejembe és a hírlap elnevezését sem tudom így hová tenni.
    Egyszóval én maradok magyar kelet-európai,de ha úgy vesszük az Ural környékéről való. Jelenleg itt a Kárpát-medencében “magyaroskodok”, de határon túl is magyar voltam és leszek nemzetek barátságával. Sem Észak-Dél, sem Kelet-Nyugat között nem teszek különbséget az emberek vagy tartózkodási helyük stb. szerint.

    Igen, ez Kelet-Európa. Lehet hihetetlen, de itt is vannak liberálisok.

    Előző hozzászólásom “költői kérdése” illetve a fentiek értelmében kiszállok ebből a hírlapból.

    Üdvözlet a Többieknek!

    P.P.P.

  • P.P.P.
    Magyarország lakossága ma már(kelet)európai.Annak ellenére,hogy a mentalitás megmaradt ázsiainak.Erről Ady Endre bővebben ír 1902 ben a nagyváradi naplóban.Kiszállási nyilatkozatod dicséretes.Van ezen a lapon legalább még 10 akiktől ez jobban elvárható lenne, de képtelenek befejezni felsőbbrendű mély-magyarkodásukat.
    Üdvözlet és sok sikert jövőbeni megnyilvánulásaidhoz.

  • Hát, én nem is tudom.
    Általában Közép-Európának volt titulálva. A szovjet 45 éves uralma után lett besorolva Kelet-Europának.

  • Figyelő,
    Ez is egy nagy kredit adása.Még sokat kellene előre lépni emberségből és erkölcsből,hogy kelet-európához és nem közép Ázsiához tartozzanak.

  • Parács Péter Pál

    GYURI10

    Muszáj reagálnom!

    Normális ember attól még nem “felsőbbrendű”, ha szülőföldjéről van szó. Nem kellene összekeverni az ember egyéniségét az országról esetlegesen alkotott véleménnyel. Inkább értelmezhető felsőbbrendűnek: “ez nem kelet-európa”.
    Nekem személy szerint sok minden nem tetszik Magyarországon, de a szülőföldem. Tartozom valahová, még ha
    bolyongok is a világban. Közeli rokonságom éppen Kanadában él. Voltam is náluk és volt szerencsém találkozni Kanadaiakkal többek között nem éppen első osztályú szórakozó helyeken. Haverkodtunk stb. és semmiféle kelet-Európaizás nem volt, pedig tudták honnan érkeztem. Voltam egészen Keleten, Moszkvában is. Az utolsó “kábák”-ban sem volt problémám a magyarságommal. Majd egész Ukrajnát ismerem. Soha nem különböztettek meg, hogy “hú, te Uniós vagy”. Eltérő szokásaikra pedig én sem reagáltam, hogy nálunk ez máshogy van. A nemzeteknek más kultúrájuk és politikájuk van. Ez saját belügyük. A nemzetiségek eltérő kultúrája pedig általában minden embernek érdekes élmény nem pedig lenéző.

    Kanadához visszatérve lehet olyan idióta benyomást is keltetni, hogy volt egyszer egy vadnyugat, de kilőtték a vadakat vagy rezerválták.
    Magyarországról pedig, hogy a Trianoni “felsőbbrendűsége” után kicsit fasiszta is volt, majd Szovjetunó párti, a rendszerváltás után pedig megtért és Európai Uniós lett.
    Most meg a “déli áramlattal” jönnek a migránsok.
    Hol van itt akkor “elásva” a felsőbbrendűség??

    P.P.P.

  • Ilyenek ezek a kanadaiak. Tahók. Ha liberálfasiszták, akkor még inkább.

  • Parács Péter Pál,
    gondolom nem volt nehéz észrevenni,de újra olvashatod,hogy a magyaros felsőbbrendűsködést egy szóval sem vonatkoztattam Rád.Ezért úgy veszem észre,hogy néhány olyanért csapkodsz a lecsóba akikre ezt céloztam és továbbra is jobb lenne a levegő ha nem jönnének ide a csatorna bűz terjesztésére.Tisztességesen író emberekkel nincs problémám akkor sem ha más vagy szerintem hibás a véleményük.A fennhéjázó “nemesi” csalárdok fattyai csípik a szemem. Dehát ez a saját problémám.Igyekszem egyedül megoldani.A “déli oldali”migránsoknak gondolom van 600.000 megüresedett hely. E-miatt igazán nem kéne vitáznunk!Gy.

  • Parács Péter Pál

    Diohejban
    és
    Tisztel Kanadai Magyar Hírlap
    – Kedves Olvasók, Hozzászólók-

    Én, nem a “Nagyhatalmak általi felsőbbrendű paktumokról szóló Magyarországot” hoztam fel, hanem SZÜLŐFÖLDEMET! Nem tehetek róla, hogy itt születtem, de ezért senki ne “kritizáljon”. Ez emberi méltóságot sértene attól elvonatkoztatva, hogy mit gondolok a SZÜLŐFÖLDEM országának politikájáról. Aki ezt soviniszta, nacionalista, mi több ázsiai stb. motivációnak ítéli meg,akkor gondolkodjon el melyik himnusz hallatán érzékenyül el politikai “beállítottság” nélkül!!!??? Kanadai Himnusz is a Haza védelméről, nem pedig más országokhoz szól!!
    /Egyébként, Magyarország politikája nemzetközileg “rég óta nem önálló” a szabad választások ellenére sem”! Ez, az én saját megítélésem, tehát nem igazán értek egyet mindenben Magyarországgal és az Őt érő kritikákkal sem. De SZÜLŐFÖLDEM és ráadásul nem felejtette el, sőt lehetőségei szerint támogatja nem csak a mostanságra lett határain túl rekedt, de a tengeren túli honfitársait is.

    Politizálhatunk, de ne sértően! Voltam és vagyok olyan képviselői (elnöki) elhivatottságban, ahol voltak ellenvélemények, kritikák. Érdekes módon az ellenjavaslatokat egyöntetűen elfogadtuk, ha azok konkrétumokkal és nem a képviselők egyéni elképzeléseivel voltak alátámasztva. Ebből nem keletkezett tettlegesség vagy nyakfojtogatás.

    Tudjuk. A kijevi parlamentben a “box-bajnok mintájára. Olaszországban az olasz magas-sarkú női cipő reklámozásával került sor a képviselők párbeszédére.

    – Ezen Hírlap útján nem vagyunk a parlamentben hozzászólásainkkal. Azonban, csak felmerül bennem a kérdés? Mi lenne, ha Kanadában Liberális Párttal kapcsolatban felvetett témában gondolkodunk?
    – “ez kelet-Európa”, netán kanadai “baloldali” stb. vagy egyáltalán az amerikai földrészen túli?
    Akkor,ez “egypárti”?

    Erre felhoznék, egy Nyugat és Kelet-Európában /középen Magyarországban/ ismert viccet. Elnézést, ha Valakit sértene!!!

    * Politikusi szójáték: Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás?
    Az egyszerű ember visszakérdez. Miből lesz a csirke, ha nem volt kakas?

    * Egypárt-rendszeri kommunista:

    (1) Tudjátok ki teremtette a világot? Isten.
    És istent ki teremtette?
    Látjátok! Ez a materializmus!

    (2) A Földön mennyien tisztelik különbözően Istent?
    – Látjátok!? Odafenn is van parlament, de mi a
    Földön készítjük elő a hitet.

    (3) Tudjátok, Jézus kommunista volt. Vízből bort csinált
    mint, ahogy nekünk sincs közünk a “tőkéhez”.

    Szóval lehet játszadozni a szavakkal, kiforgatni stb.
    De, maradjunk meg egymás Tiszteletében, ha már civilizálódott emberek vagyunk.
    Állítólag kifejlődtünk az állatvilágból, de néha úgy érezem vissza kellene tekintenünk. Úgy tudom, hogy egy állatkertben is meg vannak egymással békében pl.: az indiai vagy afrikai elefántok is. A szabadban egyik “csorda” nem bántja a másikat ok nélkül és a természet törvényeit betartják.

    P.P.P

  • Parács Péter Pál

    gyuri10

    Köszönöm válaszaidat!

    Többek között egyet biztosan nem értek.

    A véleményed személyre szóló vagy sem, ez nem releváns annak tartalmát tekintve. Eredeti hozzászólásom nem is Neked “címeztem”. De, köszönöm és muszáj volt rá válaszolnom. A hozzászólásod egyébként P.P.P. címzéssel volt.
    Soha nem voltam személyeskedő, sőt..!
    Közvetetten, de lakóhelyem folytán közvetlenül is érint a “csatorna bűz”. Ha, a Szülőföldemről van szó, akkor logikusan következik, hogy bele tartozok, még akkor is ha rózsabokorba születtem volna és a fiú kutya lepisilt volna.
    Ezt a hírlapot komolynak vélem és nem tudok róla, hogy hozzászólásaimmal bárkivel is vitatkoznék.
    Én itt a patkányfészekben legalábbis úgy tanultam, hogy a vitatkozás teljesen mást motivál, mint a hozzászólás.

    Szeretnék azonban tanácsot kérni, hogyan lehet megelőzni a csatorna bűzt? Evés után és WC-zés előtt vagy fordítva praktikus kezet mosni? Használ-e, ha étkezés után fogat mosok és az illatos szájvizet megiszom majd a biológiai szükségletem elvégzése után illatos lesz a csatorna rendszer? Melyik országokban nem érezni az utcai összefolyók környékén csatorna szagot, sőt még patkány sincs?

    P.P.P.

  • gyuri10
    2016 május 24
    3:01 du.
    Kedves Gyuri és a többiek.
    Ez a topik Kanadáról szól, a miniszterelnőkről. Jó volna, erről valamit ha írnának.

  • P.P.P.
    Ennél a beírásnál azért többre tartottalak.Értelmes ember(sic) lemenetele primitívbe,nem dicséretes tevékenység még egy “minden esetben” mélymagyartól sem.A büszkeségedet ismerem,ha nem is tartom érthetőnek a történelmetek ismeretében.Arra az egyetlen háborúra lehetsz igazán büszke melyet Mátyás Király óta megnyertetek:1944-ben a pesti dunaparton. Gratulálok valódi szittya-virtus volt.

  • Parács Péter Pál

    gyuri10

    Igazad Van! De, én soha nem méltattam a fasiszta csatlós magyar politikát. Ezt a történelem hozta és ugyan úgy nem értett vele az emberek. Milyen arányban, azt nem tudom. Az viszont biztos, hogy nem volt más választás, mint belekeveredni hülyeségbe, majd utána a másik sztálini sáskajárásba, most meg ki tudja hova sodródunk.
    Én nem az országról, hanem a szülőföldemről beszélek. Az ország elnevezését tekintve a területe igen változó volt a történelem során. Politikai beállítottságát nem közvetlenül az emberek döntötték el, mint ahogy én sem. Kibaszottul utálnám magamat, ha szimpatizálnék fasiszta vagy soviniszta stb. elvekkel. Inkább sajnálom Magyarországot és a határain túlra kényszerülőket, “üldözötteket”!

    A történelem borzadalmairól próbálunk egymással “szót váltani” a jelen eseményeihez kapcsolva. Ez pozitív, hogy tanuljunk belőle és egymástól.

    Magyar, nem magyar, szlovák, német , francia vagy ki-kicsoda témához szeretném a témát lezárni a saját példámmal:
    “Jöttem haza “Magyarországra” Moszkvából az akkor Moszkva-Budapest között közlekedő vonattal. A orosz hálókocsiban utaztam egészen Munkácsig – ez Kárpátalja (zakarpatija) Ukrajnához csatolt terület- és átszálltam ukrán személy-vagonba, hogy tovább utazzak a magyar határig.
    Öt vagy hat huszonéves srácok oroszul, ukránul és perfekt magyarul “letámadtak”, hogy “te hülye russzki. Mind a három nyelvet értettem és értem, de visszaválaszoltam magyarul, hogy én csupán egy utas vagyok és ember. Kérdeztem, mi velem a problémátok, ha orosz lennék? Elgondolkodva visszafogottabban beszélgettünk Kárpátaljáról. Megérkeztem Csop-ra /ukrán-magyar/ határátkelő. Ott meg az volt a baj, hogy magyar vagyok.
    Átléptem Magyarországra /Záhony/. Itt meg arról faggattak igen keményen, honnan van nekem moszkvai vízumom, egyáltalán magyar vagyok-e, sőt meglátták a régi kanadai és görög vízumomat is.
    Nem tudtam mást mondani, hogy ember vagyok és Magyarországon születtem, magyar vagyok.
    Szóval így lehet valaki egy napon belül három nemzetiségű. Most akkor melyiket vállaljam fel, amikor Magyarországon mondjuk egy Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke lennék. Magyarországon 13 nemzetiségi önkormány működik állami támogatással. Ha Magyarországról van szó, akkor ezen nemzetiségieket is bele kell érteni ugyan úgy, mint ahogy a határon túl rekedt magyarok is ukrán, szlovák vagy román állampolgárok.

    Igen! Többek között 1944 is szörnyű és normális embernek felfoghatatlan.
    A történelmi borzadalmakat az emberi gyarlóságot azonban sorolhatnám. Hirosima stb, de Anglia,-Francia,-Spanyolország és Portugália sem dicsekedhet az Amerikai földrész felfedezését követő cselekedeteikkel.
    Én csak remélem, hogy tanultunk a múltból és nem motivál konfliktust a származás.

    Nem azért,mert hozzászólásaim miatt kaptam családomat is felhozva óva intést E-mailben, de elköszönök tőletek.

    P.P.P.

  • Tisztelt P.P.P.
    Sajnálom,hogy kilépsz a KMH beírói közül.Értelmes EMBERT ismertem meg Benned.Ha bármivel is hozzájárultam,(remélem nem) elhallgatásodhoz elnézést kérek Tőled és mindenkitől.aki úgy érzi,hogy egy értékes emberrel kevesebben leszünk.

  • Nem baj majd OIM* ír helyette is.
    Szaal nem kell aggódni hogy kihal az oldal.

    *OIM az egy rövidítés. Annyit tesz hog Hülye Agyatlan Banya.

  • “…ez nem kelet-Európa…”
    Ez a megnyilatkozás olyan ,mint aki ezeket a területeket semminek sem nézi,mintha itt nem emberek,hanem barbárok laknának! Vagy pedig pontosabban kellene fogalmazni.
    (Persze amikor amerika ,kanada a világ közepe! akkor könnyebb ilyen könnyedén fogalmazni)
    Üdvözlettel

  • Seres Róbert

    Parács Péter Pál
    2016 május 26
    6:06 de.
    Kedves Uram!
    Nem az a baj hogy, túl becsületes, túl őszinte, túl jólnevelt és túl jóhiszemű vagy, a legeslegnagyobb probléma Veled az hogy, megveszekedetten nagyszerű magyar vagy és ráadásul még a gyermekeidet is így neveled, nekem ez -lehet hogy, mert itt fekete seggű vagyok- szimpatikus, de az itteni fősodornak ez szittya, náci sovinizmus! Egy szart, nem Neked kell innen lefalcolni, hanem a önkontrolt még szótárból sem ismerő kirekesztőknek!

  • tóth péter,
    a barbárok emberek!

  • ” A barbárok koronként változó, de többnyire pejoratív stílusértékű kifejezésével az ókortól napjainkig folyamatosan árnyalódó jelentéstartalommal a saját kultúrától idegen, esetleg műveletlen, bárdolatlan népelemeket, közösségeket írják le ”
    ” A barbárok a régi görög felfogás szerint idegen nyelvű népek, de a perzsák ellen vívott szabadságharctól kezdve a szónak megvető értelme is volt, jelezve a durvaságot, a kegyetlenséget, a műveletlenséget ”
    ” A rómaiak, minthogy hódításaik révén találkoztak olyan barbár népekkel akiket a görögök nem ismerhettek ezért az ókori barbár tipusok köre náluk más jelentést nyert. Így lehetnek barbárok a kelták, a germánok de a hunok is. ”
    Igaz amit írtál de ezekkel a kiegészítésekkel.
    Üdvözlettel.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.