Kit zavar Kocsis sértett hírneve?

2015 október 31 3:22 de.20 hozzászólás

A bíróság döntött arról, hogy Kocsis Máté jó hírnevét sértette meg Ungár Klára, amikor lemelegezte. Ez a sértegetőnek két millába fáj az első fokú döntésről szóló hír alapján. A pereskedés még valószínűleg folytatódik. S mert Kocsis Máté szeret pereskedni, és a pártjáé a hatalom, előre leszögezem, hogy kijelentése alapján elsőre elhiszem, hogy nem meleg.

Annyira elhiszem, hogy azt is elhiszem, ha holnap sajtóközleményben fogja tudatni a nagyvilággal: annyira nem meleg, hogy már ki is hűlt, és zombiként ténfereg a nyóckerben. Tehát Kocsis Máté hőmérséklete ezzel letudva. A szexualitása pedig, őszintén szólva, nem igazán érdekel. Alapvetően magánügynek gondolom. Ezért mindig zavar, ha politikai fegyverként gondolják használni. Alkalmasint minden oldalon. S valamiért mégsem tudok szabadulni teljesen attól a gondolattól, ami a bírósági híradásban is felbukkanó gondolat: ha valakinek rossz hírnevét lehet kelteni azzal, hogy melegnek titulálják, akkor ott valami baj van. Ha ezt a bíróság, akár akarva, akár akaratlanul megerősíti, ott még nagyobb baj van. Ha ez a „saját kör” a hatalmon levő pártot jelöli, akkor országos politikai véleménynek tekinthető, bírósági döntés alapján, hogy a Fideszben, illetve a Fidesz holdudvarában lenni, és melegnek lenni egyenlő a politikai öngyilkossággal? Ez nyilván túl mutat Kocsis Máté konkrét perén és konkrét nemiségén is. Amiről készséggel elhiszem, mint írtam, hogy a párt elvárásnak megfelelően makulátlan. S olyan férfiasan heteroszexuális, hogy leveri a gyertyát. Amit különben sem szándékozok tartani senkinek.

A következőkben tehát szó nincs a nyóckeres polgármesterről. Pusztán egy gondolatról. arra nézve, hogy adott esetben miként lehetne kétségek eloszlató módon bizonyítani a nem-melegségét valakinek. Nyilván lehetnek erre nagyon adekvát módszerek. De a leghétköznapibb bírósági megoldásnak mégis a tanúk meghallgatása jöhet szóba. Talán egy pszichiáterrel az élen, aki felvázolja a nagy valószínűséggel elvárható reakciókat a delikvens esetében. S aztán jöhet az illető kapcsolati hálójának feltérképezése, és a tanúk meghallgatása. Például a feleség meghallgatása a család szexuális szokásairól. Beleértve az ágyban eljátszott, akár pillanatnyi szerepekről is. Mert igazolni kell a macho fellépést az utolsó nyikkanásig. Ezt a feleség nyilván nagy örömmel fogja elmesélni.

Majd jöhetnek a többiek. Az összes hölgy-ismerős. Akiknek félreérthető megjegyzést tett, azért. Akiknek nem, azoknak meg azért. Ha netán viszonya volt valamelyikükkel, akkor arról jöhet a részletes beszámoló. Gondolom a feleség legnagyobb örömére. Meg a szerető legnagyobb örömére is. De természetesen nem maradhatnak ki az azonos nemű barátok, ismerősök, munkatársak sem. Nekik egytől egyig célszerű letenni az esküt arra, hogy velük sosem. Egy félreérthető gesztus erejéig sem. A tanúk megbízhatósága érdekében talán az ő hölgy-ismerőseik meghallgatásával is tarkítva. Amely tanúmeghallgatások végére valószínűleg több kínos részlet derülhetne ki, mint egy pornófilm-sorozatban. S mindezt természetesen az alapkeresetet benyújtó közvetlen ismerősein keresztül, az ő számukra mindenképpen nyilvánosan. Akár szándékuk, kíváncsiságuk ellenére is. Már csak azért is, belemenve a nyilvános vájkálásba, mert a bíróságot lehet, hogy meggyőzi egy zárt tárgyaláson elhangzott orvosi szakvélemény, de az utca emberét már nem biztos. Márpedig egy közszereplő politikai marketingje nem a bíróságnak szól.

A végre persze lehet, hogy minden munkatársnő és munkatárs elmondja a magáét, és a bíróság kimondja: még csak gondolni is tilos melegként a pereskedőre. Azon aztán el lehet gondolkodni, hogy miközben bírósági papírt szerez arról, hogy nem meleg, aközben nem szerez-e egy másik bizonyítványt is. A tanúk magánéletének óhatatlan kiteregetése, az élete párjának belerángatása kapcsán kiérdemelve az orbitális tahó, a címeres bunkó kétes hírnevét.

Mely természetesen nem vonatkozik Kocsis Mátéra. Már csak azért sem, mert esetében nem került sor, a hírek szerint, ilyen kapcsolati hálófelderítő tanúvallomásokra.

20 hozzászólás

  • pedig olyan vágyakozó a tekintete és olyan szopós a szája…

  • Ille,
    tényleg az van. Ő pereskedik.
    Tehát, ha ő azt mondja nem meleg, akkor nem meleg.
    Zombinak meg már régen az. Agyilag.
    Egyébként a bíróság sajátos módon, nem azt mondta ki, hogy Kocsis nem meleg, hanem csak azt, hogy a saját köreiben rontja a jó hírnevét, ha ezt (ki)mondják róla.

    Óriási különbség.

    Kocsis neje helyében, hacsak nem szereti a biszex triós kapcsolatokat, fontolgatnám a válópert. Bár nyilván van az a pénz, és vak komondor….

  • sebestyén eszter

    re cím: SENKIT.
    a nem magyar székhelyen bejegyzett tisztelt kanadai magyar hírlapot pont ugyanúgy nem érdekli mint a blikket. 🙁 egykutya 🙁 azért olvastuk a kmh-t, mert azt hittük, más. számításim szerint februártól kmh se lesz. ebben a formában legalábbis.

  • Andy Mage: basszus, szemüveget kell cserélnem. Pupunál a gépparancs helyett gépnarancsot olvasta, itt meg triós helyett biróst 🙁

  • Kocsis szerintem akkor is orbitális tahó ha ez a tanúk mellőzése okán külön “nem támasztódik alá”.
    Évek óta fogom a fejem és nem bírom érteni a nyóckereseket – de hát ha nekik ő kell -kivált egy Csécsei után – hát tessék, egészségükre!

    Miután az ügy előzményeit nem ismerem,konkrétan, hogy minek folytán, miképpen, miféle apropóból jentette ki Ungár ezt a “dermesztő” hírt, mert gondolom nem úgy ébredt egy reggel, hogy na, ma pedig Kocsist fogom lemelegezni – tehát nyilván valami kiváltotta, amiről nem igen írnak ezért nem tudom minősíteni, jól vagy rosszul tette Ungár amit tett ill. mondott.

    Meg talán nem is lényeges, ezt úgyis ki- ki vérmérséklete szerint dönti el. De azon azért bárki elgondolkodhat, hogy ha Kocsis feljelentését ( azt mondták rám hogy meleg vagyok mikor nem is !) a bíróság a maga logikája alapján így ítéli meg, akkor felvetődik a sokak által taglalt kérdés : ha holnap bárki odahat, hogy egy közismerten és önmaga által is felvállalt meleg akárkiről a nagy nyilvánosság előtt azt állítja, hogy hetero – akkor az per esetén kap 2 milliót, hiszen “megsértették” a jó hírnevét?
    Mert neki meg épp az a jó hírneve !

    Hiszen ha valami odafelé működik, akkor annak visszafelé is működnie kell! Nemde ?
    Egyáltalán ki határozza meg azt, hogy mi a jó és mi a rossz hírnév – már mint ilyen vonatkozásban? Heteronak lenni jó, de melegnek lenni rossz hírnév ?

  • Besancon: tegnap hallgattam egy turkológus okfejtését a sarijáról, mi szerint, ha egy tanú azt állítja, és a bíró is úgy ítéli meg, hogy az elkövető amúgy feddhetetlen előéletű, megbecsült tagja a társadalomnak és családszerető, hiába lopott – ami a saríja szerint kézlevágással büntetendő – a bíró eltekint ettől, és csak börtönbüntetést kap.
    Pedig a sarija nem polgári, hanem isteni eredetű törvény, de úgy látszik, még Istent is figyelmen kívül lehet hagyni.
    Akkor miről is beszélünk az orbáni bíráskodás esetében?

  • Úgy gondolom, hogy a homoszexuális világ most nagyot fújt.
    Nem hiszem, hogy az általam ismert, és nagyra becsült homoszexuális urak és hölgyek büszkék lennének ennek az alaknak a “klubjába” tartozni. Személyesen csak Kulka Jánosról vannak komoly ismereteim (a híresebbek közül), de a cipőtalpáig sem ér, ez az “igazi férfi”.
    Volt egy magyar tanárom, feleséggel és két gyerekkel. Olyan homokos volt, hogy a vak is látta. Akkor most bizonyít a feleség? Maximum azt, hogy nem kapta rajta. Még.
    Nem tudom homokos e a pereskedő, de nem látszik férfinak. Engem is sokat lebuziztak (ez most divat), de nem mentem perre, mert látszik, hogy nem vagyok az. Meg különben is, ha igen?

  • – Jó reggelt, kedves Máté, itt a nagyvizit. Hogy vagyunk, hogy vagyunk?
    – Tűrhetően, drága doktornő. Bár tegnap vörös kaviár volt vacsorára, és én inkább a feketét szeretem. De az édes pezsgő, az remek volt.
    – Hát, sajnos az önnek alanyi jogon járó VIP-tébétámogatásba éppen nem fért bele a tisztességes beluga. Viszont a séf azt üzeni, ma remek lesz az omlós jércemell szarvasgombával és balzsamecetes rukkolával. És a kacsa?
    – Az nekem kicsit zsíros.
    – Nem, kedves Máté, azt kérdeztem, hogy volt-e reggel pisike?
    – Ó… hát igen, arról vagyok híres. Tele a kacsa!
    – Ügyes fiú! Akkor el is felejthetjük azt a csúnya katétert. Most szépen megmérjük a lázacskáját. Hmmm… 37,4… kicsit meleg…
    – Micsoda????! A fityuládat is leperelem rólad, te büdös liba!!!!
    (forrás: Péter Konok, facebook)

  • Ille István,

    Mondjuk brióssal is jó lehet a szex. Olyan kis édes 🙂

  • Leszbikák…..

  • CHE,

    Kocsis?
    Ezt még nem mondták róla. De ha ő szokott a lány lenni…..

    Te honnan tudod?

  • CHE mindet tud 🙂 megkapta a “bizalmas! csak elvtársaknak” c. tájékoztatóban. Minden nap kiküldi neki az MTI.

  • Ungár Klára azt mondja, azért jött ki a nevekkel, mert a kormány (vagy személyesen ovi, már nem emlékszem) most épp a melegeknek támadt neki. Azt mondja, védekezésül hozta fel ezeket, bizonyítani is tud ha kell, és több név is van a tarsolyban. Mert nem igaz, hogy itt vagyunk mi, igazi hetero fideszesek, és a homo az a másik oldal, hanem ez a mindenféle másfajta ember (nem csak a melegek) kb. 5 százalék, és mindenhol ott vannak, legfeljebb rejtőzködnek. Tehát hagyják őket békén!

  • Georgina Bojana

    Itt is élesen megtapasztalhatjuk azt, hogy a t. kormányunk kétkulacsos politikában “tetszeleg”. Először is kimondták azt, hogy a másság nem elítélendő, az egy állapot. Kinek-kinek gusztusa, élet-beni hovatartozása miatt ne törjünk pálcát. Senki felett.
    Nagynevű, híres művészemberek éltek és élnek így, ha nem is pellengérezik ki nemi hovatartozásukat. Miért? Mert az nem a közre tartozik. Csak ennyi az ok.
    *
    Ezen kívül minden évben nem akárhol, az Andrássy úton engedélyezik a felvonulgatás.
    Akkor ugye becsukják a szemüket és rábólogatnak, mivel ők megértő politikát folytatnak.
    Most pedig felháborodnak, hogy egyik kegyeltjüket ezzel a nemi hovatartozással “gyanúsították”.
    Nem tartom ezt gyanúsításnak. Ha nem tartozik a másság életvitelt élők közé, akkor szót sem érdemel.

    Kit érdekel, hogy t. Kocsis úr mit csinál az ágyában a párnák között? Senkit. Ez már olyan felfújt dolog, csak azért, hogy személyével foglalkozzanak. Szegény, feltűnési viszketegségben szenved.
    *
    Nekem például írhatnák, mondhatnák azt, hogy ide vagy oda tartozom, egy mosollyal átléptem volna ezen v. azon a megjegyzésen. Két gyermekem van, soha nem titkoltam, de köze sincs senkinek ahhoz, hogy gyermekeim ágyban, párnák között fogantak. Szerelemből/szerelemben. Nem másként. Kire és miért tartozna?! Nem fújnám fel, mert nem tartozik a közre. Sem az olvasókra, sem a munkatársaimra, a közeli barátaim, rokonaim ismerik az életemet. Éppen ezért nem is paráznék,ha bárki az ellenkezőjét állítaná. Vicces volna számomra. Ügyet nem csinálnék belőle.
    *
    Kocsis Úr azzal bezzeg nem dicsekedik, hogy kivéreztette a régi Teleki piacot? Oda bele a közepébe beengedte a Lindl Áruházat. A nyomott áraikkal. Kérdezem, hogyan, miként tudják felvenni a versenyt a piaci kereskedők árban stb. stb. * Azonkívül irgalmatlan “bűnöket” követett el, amiről csak az InfoRádióban hallgattunk. Azok a kereskedők, akik 30, vagy többedik éve a Teleki téri piacra felépítették az üzletüket, előbb konténerekbe kirakták őket, mondván felújítják a piacot. Majd nagyon sok pénzért akarták az új, a már kialakított üzlethelyiségeket eladni az ős-kereskedőknek. Mondván, a régi bódé volt csak a sajátjuk, az alatta lévő föld pedig az önkormányzaté. Nagyon sok család belebukott ebbe, kilátástalanságba hajszolta őket ez a lelkiismeretlen fiatalember. Voltak ott gondok, rendesen.
    *
    Azonkívül nagy dérrel-durral megszüntette a kínai néhai Tigris piacot. Mondván, ott a bűnnek a tanyája volt stb. stb. Meg annak a helyén ez, meg az lesz, épül, szépül stb. stb. Eddig? Mit tett?! Úgy értem, érdemlegeset?!
    *
    No igen, voltak háborúi a teleki téri kereskedőkkel, arról bezzeg nem “énekel”. Az pedig sokkal érdekesebb és figyelemre méltóbb volna, mint az, hogy ágyban párnák között kivel érzi jól magát.
    *
    Van egy régi igazság, minél jobban harcol valaki/bárki az ellen, amivel vádolják, annál gyanúsabb. Hangsúlyozom, minket ez, vagy az NEM ÉRDEKEL. Kár ezzel foglalkoztatni bíróságot, ügyészt, embereket, kár minden betűért, amit ez ügyben leütnek a klaviatúrán. A bíróságoknak ennél sokkal komolyabb és súlyosabb ügyei, dolgai is vannak.
    Felesleges.
    G.B.

  • endre: csak bejön az a conteo, hogy ha elfogynak a menekültek, majd lesz egy más ellenségkép! Igaz, én a cigányokra tippeltem.

  • Georgina Bojana

    Kedves István,
    csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy Kocsis Úr nem egy olyan emberféle, akiről ha bárhová belép – minden nőnek – a szex jut az eszébe. Vannak FÉRFIAK, akik olyanok. Mert FÉRFINAK néznek ki, FÉRFIASAN viselkednek, FÉRFI MÓDRA ülnek,állnak, lépnek, tesznek és FÉRFI módjára helyére teszik azt, aki nem olyat állít, ami nem igaz.
    Egy IGAZI FÉRFI, nem a bíróságra rohangál, hanem ez esetben a vádlóval leült volna szembe és helyére tette volna a dolgokat. No igen, ezt egy FÉRFI tette volna. Kocsis Mátécskát nem sorolnám a férfiak közé. Sem küllemben, de belbecsben sem.
    *
    Te például férfias vagy. Még akkor is, ha csak leülsz, bármit mondasz, teszel – mert ott vagy, mint ahogyan egy FÉRFINAK kell lennie. No és ahogyan. De ezt nem lehet tanulni, valaki vagy FÉRFINAK születik, vagy olyan semmilyennek. Szegény Mátécska a semmilyenek csapatát bővíti. Ennyi a történet. Minél jobban hadakozik ellene, csak kinevetik, kinevetjük. Mert senkit nem érdekel. Nem ennek kellene a bíróságon történnie, nem az ilyen pereknek.
    Netán hiányában vannak az egyéb ügyintézni valóiknak?! Soroljam, mit kéne komolyan intézniük, mármint a t. bíróságoknak?
    – Budapest Illatos úti méreg raktár. Folyik a hordókból a méreg, szivárog. A környéken bűz, a volt vegyszertelep alatt szennyezett a föld. Valakiket ezért kellene deresre húzni/nyúzni.
    – Említeném még az iszap katasztrófát. Ott, ott mi történt? A paraszt-vakításon kívül?! Érdemben, pénzben, kártérítésben stb.
    – Még mindig a deviza.
    – Oktatás.
    – Egészségügy.
    – Szociális és egyéb ellátások.
    – Lakáshelyzet.
    – Egy jó élethelyzet megteremtése: munkahely, normális fizetések – és a magyar fiatalok haza-csábítása.
    *
    Első körben csak ennyi. Ha tovább agyalnék, több is eszembe jutna.
    G.B.

  • G.B. Tévedsz. Ez egy olyan ügy, aminek a bíróság pontot tud tenni a végére. Lázár öcsikéjét évek óta nem találják, az olajszőkítésnek sincs gyanúsítottja (ill. Pintér ellen nem emeltek vádat), Rogán ingatlanpanamái is felderítetlenek, a Questor-ügyben se indult eljárás, végre van valami, ami sikerélményt okoz a bíróságnak!
    A Tigris-piacot illetően erős a kapcsolat Pintér atyus Novák&Novák piacai ügyintézésével, minek eredményeként Tasnádi sublótfiókként mozog a börtön és a házi őrizet között, csak ennek a Kocsis-gyereknek még nincs akkora hatalma.

  • G.B, nálam hízelgéssel nem mész semmire 🙂 Méghogy férfias lennék…még a mellem se szőrös 😀

  • sebestyén eszter

    @endre, jézusom, ez tragédia. Klárának amúgy igaza van, például F. Gábort se fogja így ovi tudni zsarolni.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.