Archive for augusztus, 2015

Iskola a határon

2015 augusztus 27 8:06 de.6 hozzászólás
Iskola a határon

Rendészeti szakközépiskolásokat vezényel a belügyminiszter a déli határra, drótbakternek, akik a keresztségben a határvadász nevet kapták. Lesznek összesen vagy két és fél ezren a próbarendőrökkel együtt, vakulj paraszt – szokás szerint. Nyolcszáz elsőéves rendészeti szakközépiskolás lesz a megoldás a propaganda szerint milliárdos embertömegre, mely rárohan édes hazánk földjére, letaposva a terményt és megbecstelenítve lányainkat, asszonyainkat, ahogy ez ilyen esetekben szinte kötelező. A többiek ugyanazok a rendőrök lesznek, akik eddig is ott vigyorogtak a pengék tövében, de népünk boldog lesz: határvadászok is őrzik nyugtalanságunkat. Ugyan a határvadászt csak az különbözteti meg az egyéb rendőröktől, hogy a határban és a határon bakterkodik, […]

Read more ›

Hátulról bátrak

A dicső sereglet

Amikor a butaság találkozik az agresszióval, akkor van baj. A kormány kiengedte a szellemet a palackból, kérdés tudja-e, akarja-e visszazárni?! Vagy addig jó, amíg a szélsőségesek hőzöngenek, az irányíthatók rettegnek, a hozzá nem értők, megvezetettek hisznek? Nem a menekültek ellen kell tüntetni, hanem azok ellen akik az embereket a hazájuk elhagyására kényszeritík. El lehet menni Szíríába, Libiába, Afganisztánba és az IS, Talibán ellen harcolni, kemény legények, ne Budapest közepén a szerencsétlen menekült gyerekek, nők, férfiak ellen, akik csak védelmet szeretnének,  nem ott kell az erőt – ami csak csordába verődve van meg bennük – mutogatni, ezzel csak azt bizonyítjátok be, […]

Read more ›

Fekete lobogó a falukon

2015 augusztus 26 3:16 du.2 hozzászólás
Fekete lobogó a falukon

A politikusok nyaralnak. A király jön, lesz egy kis politikai próba-galopp. Aztán jöhet akármi. Vagy elmaradhat minden. Egyelőre elkormányozza az országot a Khuen-kormány. A sajtó is fáradt. De az úgynevezett magyar közvélemény még fáradtabb. Nem törődik már senki semmivel. Ki figyel olyan csekélységre például, mint a keresztény szociális kurzus? Nehéz az élete mindenkinek. És újat már nem hozhatnak a napok. Jobbat sem és talán már rosszabbat sem. Azok azonban, akik most a keresztény-szocialista kurzust csinálják, nem fárasztották ki ennyire magukat. Ezek alkalmas időre gyűjtötték össze az erejüket, s nyugodtan, biztos számítással csinálják a haditervet az ország meghódítására. A kurzus egyik […]

Read more ›

Nemzetbiztonsági kabinet

Nemzetbiztonsági kabinet

Ma estére a miniszterelnök összehívta a Nemzetbiztonsági Kabinet ülését. A döntés célja az volt, hogy az alattvalók tudomást szerezzenek arról, hogy ilyen magasztos grémium is védi az érdekeiket – tiszta Amerika – mert az hamar kiderült, hogy a kerítés önmagában kevés, mint Kocsis Máté nőverő haverjában az angolszász önuralom. Tervek szerint magyarembert a pengés NATO drót, a négyméteres kerítés, többezer határvadász, esetlegesen a Honvédség (mind a tizenkettő…), még esetlegesebben a NATO katonái fogják védeni ezektől a terrorista járványgócoktól. Ezekből ezidáig csak a szerb határon húzták ki a pengés drótot, melyet szerencsétlen készenléti rendőrökkel próbálnak védeni – sikertelenül. A Nemzetbiztonsági Kabinet […]

Read more ›

Camus? Kamu!

Camus? Kamu!

VERSSZERŰ VESZEDELEM A versszerű bővített mondattal, ami egyre sűrűbben bukkant elém a facebookon (jobbára színesen, egymáshoz simuló kezek alatt – olykor fölöttük -, vagy éppen angyalokkal), voltaképpen alig volt bajom, csak éppen meghökkentem, hogy az idézet Camus-től származik. Én inkább Coelhora tippeltem volna. Legutóbb többször elolvastam, hogy rájöjjek, miért is nem tetszik nekem: „A kezet csak megfogni szabad, elereszteni vétek, ellökni átok, egymásba simuló kezek tartják össze az eget és a világot!” Talán a fordításban lehet hiba, gyanakodtam, majd beütöttem a google-ba Camus nevével az első mondatrészt. Nos, a 2494 találat talán – esetleg csaknem – mindegyike a teljes mondatot tartalmazza. […]

Read more ›

Magyar Sziget, mint olyan

Magyar Sziget, mint olyan

Néhány éve a radikáljobbosok is megtartják a maguk Szigetét, természetesen Magyar Sziget néven. Kisebb-nagyobb atrocitások többször előfordultak már, pár éve például két újságírót kezében korbáccsal figyelmeztetett Zagyva György Gyula, hogyan is illik viselkedni egy magyarosch rendezvényen. Az idén Velencén tartották az összejövetelt. Ezúttal az verte ki a biztosítékot hazzaffyéknál, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőrizni merészelték a nyugtaadási fegyelmet. Mellesleg az igazi Szigeten is évekig gondot jelentett a vendéglátóhelyek adózási hajlandósága, ezért ma már a legtöbb helyen kártyával lehet fizetni, sőt, létezik egy ún. sziget-kártya, amelyről rendezhető a fogyasztás fizetése. Nem így „magyaréknál”: az ellenőrzés ténye úgy […]

Read more ›

Miért pont Jeruzsálem?

"Jerusalem from mt olives" by Wayne McLean (Jgritz)

Teddy Kollek, Jeruzsálem korábbi polgármestere egy könyv előszavában így ír szeretett városáról: „Jeruzsálem egy szimbólum és egy álom – Izrael örök fővárosa. De a mennyei Jeruzsálemen kívül vannak más Jeruzsálemek: a történelmi korok Jeruzsáleme, királyok, hódítók, próféták, bölcsek és mesélők városa. Van egy szent Jeruzsálem is, a hit városa – Izrael, a kereszténység és az iszlám hitének központja, közös és eltérő eredetüké, számos felekezetüké és vezetőjüké…” A jelen A XX. század második felében, s napjainkban is Jeruzsálem városa és az érte folyó politikai és tényleges csatározások szinte egy napra sem tűntek el a világ híreiből. Mintha az ószövetségi Zekarja (Zakariás) […]

Read more ›

Business Wine Vigadó — ÜZLET – BOR – SZINERGIA

Business Wine Vigadó — ÜZLET – BOR  – SZINERGIA

A Gazdig Gergő (Business Wine alapítómenedzsere) által megálmodott és életre hívott eseménysorozat legutóbbi hatodik állomásának tematikája az impozáns Vigadóban, minden részletében elit volt. A meghívott pincészetek a válogatott prémium kategóriás tételeiket mutatták be sétáló borkóstoló keretein belül. A szervezők kiemelkedően fontosnak tartják, hogy nemzetközileg elismert szakértők is részt vegyenek az eseményeken, és véleményezzék a Business Wine missziójának fontosságát. A Business Wine sorozatok egyik legfőbb célja, hogy a különböző üzleti szektorok képviselői egymásra találjanak, és hasznos partnerkapcsolatokat építsenek ki egymással, mindezt olyan elegáns környezetben és olyan miliőben nyújtja az érdeklődőknek, ahogy arra még nem volt példa hazánkban. Az eseménysorozat következő állomása […]

Read more ›

Szlovákiában írják rólunk, magyarokról

2015 augusztus 25 12:30 du.23 hozzászólás
Szlovákiában írják rólunk, magyarokról

Ha még valaki vissza szeretné szerezni a Felvidéket, javaslom, gondolkozzon el rajta: egyáltalán nem szép a menyasszony! Igaz, mi is körkörösen lenézzük, utáljuk, alacsonyabb rendűnek tartjuk szomszédainkat, de a “történelem nélküli Szlovákia” se megy a szomszédba némi magyarellenességért. Álljon itt egy könyvszemle, északi szomszédaink nyomataiból. Szomszéd népek “barátsága”? Tudta Ön, hogy az ezeréves Magyarország csupán mese, és egy királyunk sem volt magyar? Hogy a népvándorlás valójában “csavargók fosztogatása” volt, és a teljes magyar kultúrát a szlávoknak, németeknek, olaszoknak és legújabban a zsidóknak köszönhetjük? Hogy a szlovákok 8000 éve lakják a Felvidéket, és olyan kiváló embereket adtak Magyarországnak, mint Liszt Ferenc […]

Read more ›

A boldogság titkos forrása

A boldogság titkos forrása

Micsoda szégyen! Miért nem érti már meg a kormány, hogy…? Szól a Klubrádió, valaki épp háborog. Az ilyesmit meghallgatni magamra kirótt munkaköri kötelesség. Aminek lennie kéne, arra a rádió alkalmatlan, ellenben a politikai műsorok vendégei tényleg hasznosak. Számomra a konkrét kérdésekre adott válaszaiknál is többet ér, hogy sok mindent elárul az értelmiség és az Orbán rendszer viszonyából. Ahogy látom, hallom, a nagy többség egész jól elvan vele. És miért is ne lenne, ha egyszer egy mind nyilvánvalóbban diktatúrába forduló és megszilárduló rezsim tettei nem különösebben aggasztják őket. Helyette vannak barátok, családi élet, privát örömök. A küzdeni nem akaró pedig soha […]

Read more ›

Mennyi az annyi?

Mennyi az annyi?

Dől a hülyeség a kormányzati kommunikációból, de hát mi is dőlhetne, hiszen magyarember – amikor még volt esze – megállapította: bolond lyukból bolond szél fúj. Aztán ugyanez a magyarember – szinte ugyanabból a nekifutásból – nekiállt szorgalmasan mantrázni, amit a kormány a szájába adott. Igaz előtte kicsit szopogatta, ízlelgette a cumit, de aztán vett egy nagy levegőt és hammbekapta, mint a kisgömböc a nagymamát, a nagypapát, a tehenet meg a libát. Erre az akcióra a mintát a jelenlegi politikai éra névadója adta, aki először volt képes virulens gemomjával átörökíteni a gömböc jótulajdonságait hálás alattvalóira. Mára már mindenki boldogan beszél a […]

Read more ›

Baba – egy ember az embertelenségben

7:37 de.1 comment
Baba – egy ember az embertelenségben

Lehet kormányzati gyűlöletkampánytól felhergelten hisztériázni, lehet polgármesteri szinten hazudozni, lehet betyárseregként meg önkéntes agyonmagyar véderőként azon filózni, hogy ugyan, nőkre és gyerekekre is lehet-e lőni, lehet a fióknáci Toroczkait utánozni, aki heveny nemzetvédelmitiszben szenved, lehet rémhíreket keltve majrézni, hogy jajistenemezekamenekültekmindmeggyilkolnakbennünket, lehet teljesen átgondolatlanul katonaságot vezényelni az inkriminált határszakaszra – aminek kabaréba illő kerítését a menekültek vigyorogva megkerülik – és lehet – az állam helyett – cselekedni is, ahogy ez a fiatalember teszi. Egy ember az embertelenségben. „Mára elterjedt, hogy van valaki a Keletiben, aki tud arabul, pár szót fársziul is. Sokan még nem is láttak, de Babát keresik, amikor leszállnak […]

Read more ›

A “van” itt van a levegőben

7:18 de.0 comments
A “van” itt van a levegőben

A roma holokauszt emléknapjának éjszakáján az ebből az alkalomból a budapesti Nehru parton vetített dokumentumfilm néhány főbb szereplője után kezdtem el kutatni az interneten. A látott film szövegét – a rendező dr. Bársony János Cigányok viharban – Biharban; Elfeledett tömeggyilkosságok nyomában címmel, pdf-formátumban közzé tett dolgozatának (Nagyszalonta – Doboz – Gál Ferenc Főiskola) részeként találtam meg, de a filmen látott eseményekről – a viszonylag sok bejegyzés mellett – igen kevés dokumentumot leltem. Azonban ezek egyikében az általam keresettek neve is szerepelt. Ez a dokumentum a Roma Sajtóközpont által közzé tett, a Magyar Országos Levéltárból származó legfelsőbb bírósági ítélet, amely az […]

Read more ›

A KMH főszerkesztője az Ottawai Magyar Rádióban (hanganyag!)

2015 augusztus 24 6:35 de.5 hozzászólás
CHIN Radio Ottawa FM 97.9: Magyar nyelvű adás minden vasárnap, reggel 7 órától a Nemzeti Főváros Terségben.

Vasárnap interjút közölt velem Petényi Judit, az ottawai CHIN Radio FM 97.9 magyar adásának szerkesztője. A rövid beszélgetés a nemzeti ünnepek mai jelentőségéről szól, különös tekintettel arra, hogy éppen vasárnap került sor az augusztus 20-ai magyar állami ünnepre az Ottawai Magyar Házban. A vasárnapi adásban még felköszöntötték az ottawai magyarság egyik legidősebb tagját – Ilonka nénit – aki a nyáron töltötte be 103. életévét! Névnapja alkamából köszöntötték egy dallal. Szintén szóbakerültek az ottawai magyar közösség közelgő programjai és elhangzott Demjén Ferenc Fly, Fly című dala angolul (magyarul: Kell még egy szó). Ime egy részlet a vasárnapi magyar adásból, melyben a […]

Read more ›

A horthysta rinocérosz szerepében: Lezsák Sándor

A horthysta rinocérosz szerepében: Lezsák Sándor

Az Európát is feldúló két világháború az erőszak rengeteg áldozatával járt. Még akkor is, ha az elsőt sokkal inkább nyerte meg egy vírus, mint a fegyveresek. Talán érthető, hogy sokszor inkább egy tartósabb tűzszünetnek tekintve a két háború közti időszakot, inkább egyfajta folytatásként kezelik a második világégést. A „békeévek” történelmi értékelése, a mindennapok feldolgozása nyilván megérheti a belefektetett energiát. De, azt hiszem, nem egészen úgy, hogy az értékelés felér egy történelemhamisítással. Akár már a szervező erő okán, mert amikor egy látszólag ártatlan „Konferencia a két világháború közötti magyar kultúráról és társadalomról” címmel szerveznek rendezvényt, de a Horthy Miklós alapítvány részéről, […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.