A megállapító: Orbán Viktor a baloldalról

2015 július 28 8:46 de.13 hozzászólás

A magyar baloldal – tessék nagyon figyelni, mert itt egy szó szerinti idézet következik valamelyik tudósításból – “”…ma tárt karokkal ölelné keblére az illegális bevándorlókat. Ezek az emberek, ezek a politikusok egész egyszerűen nem szeretik a magyarokat” – állapította meg Orbán Viktor. Hozzátette: ha 2014-ben a baloldal alakított volna kormányt Magyarországon, akkor “egy-két év alatt nem ismernénk rá a hazánkra, olyanok lennénk, mint egy menekülttábor””.

Elemezzük együtt a teljes idézetet, amelynek lényege (legfontosabb eleme), hogy Orbán megállapított valamit. Egyelőre tekintsünk el attól, hogy ki és miről beszélt. Ha egy közleményben az áll, hogy bárki bármiről megállapított valamit, akkor a közlő szerint a megállapítás tárgya valós, a megállapító igazat beszélt.

Képzeljük el, hogy egy elmebeteg, mondjuk, olyan dobókockának véli a földgolyót, amelyen az oldalain lévő, egytől hatig terjedő pettyekre szorultak a vademberek. Képzeljük el továbbá, hogy az illetőnek ebbéli véleményére alapozva, s ebből fakadóan sokakat nyilvánosan ijesztgetni is alkalma nyílik. Képzeljük el még ez ijesztgetés tudósítását: “Dobókocka a Föld, s bennüket a pettyek kontinenseiről kitörő veszedelem fenyeget” – állapította meg a szónok. Nem mondta az interpretáló szerint, nem vélelmezte, hanem megállapította. És ha e váratlan kijelentést ámulón és elismeréssel fogadó pártos hallgatóság némely tagjában felmerült is a kétség (a szónok elmeállapotát illetően), az olvasóknak erről nincs tudomása, s túlnyomó többségük megriad.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn. 2015.

Orbán Viktor Tusnádfürdőn. 2015.

Most azt képzeljük el, hogy akinek a beszédéről írnak a lapok, az Orbán Viktor és nem elmebeteg. Tudja, hogy a sajátjai között van, s azt is tudja, hogy interpretátorainak az olvasókat és nézőket elérő többsége nem szándékozik, nem mer, vagy nem képes a beszédéről objektíven tudósítani. Mondhat tehát bármilyen hülyeséget, csak arra kell törekednie, hogy beszédében váratlan, különös elemek legyenek, amelyek a szokványostól eltérő voltuk miatt figyelmet keltenek. Mivel a dakotás duma már régen nem hat az újdonság erejével, ilyen hülyeség lehetne például akár a dobókocka-Föld petty-kontinenseiből kitörni és gyikolni készülő vad hadak áradatával fenyegetni, s nyilvávalóvá tenni, hogy a velük szembeni kellő védelem hiánya a Földkockánkon élő emberiség kihalásával fenyeget. Amiből az következik, hogy nem csupán a pettylakók, hanem az őket támogatók és befogadók se lehetnek emberek, hiszen az emberiség ellenségei.

Végül azt képzeljük el, amit Orbán Viktor valójában mondott, s hogy az mit jelent. Vegyük sorra.

1. A magyar baloldal ma tárt karokkal ölelné keblére az illegális bevándorlókat.

Ezt a megszemélyesítést elképzelni is nehéz. Nem azért, mert a magyar baloldalnak soha nem voltak, s ma sincsenek kitárható karjai, nem azért, mert keble sincs. És nem azért, mert ha lenne keble, mégha akarná, se lehetne arra a kebelre valamennyi illegális bevándorlót ráölelni. A megszemélyesítés legfőbb gátja, hogy olyan magyar baloldal, amelyet képszerűen egyetlen személyként lehetne megtestesíteni, ma elképzelhetetlen. Orbán Viktor azért törekszik e nemlétező magyar baloldalt megszemélyesíteni, s ellene egy szokványostól eltérő képzavarral gyűlöletet kelteni, hogy ne is legyen.

2. Ezek az emberek, ezek a politikusok egész egyszerűen nem szeretik a magyarokat.

Azaz a fent említett magyar baloldal megszemélyesítői voltaképpen emberek ugyan, meg politikusok is ma még, tehát több ember és több politikus, akik viszont semmiképpen nem lehetnek magyarok, hiszen nem szeretik őket. Egész egyszerűen. Ami annyit tesz, hogy a magyaroknak ideje lenne egész egyszerűen megszabadulni tőlük.

3. Ha 2014-ben a baloldal alakított volna kormányt Magyarországon, akkor egy-két év alatt nem ismernénk rá a hazánkra, olyanok lennénk, mint egy menekülttábor.

Ez, bizony, elképzelhető. És ha elképzeljük egy magyarokat nem szerető, a magyarságot veszélyeztető illegális bevándorlókat tárt karokkal a keblére ölelő nem magyar banda magyarországi kormányzását, szinte látni véljük, amint a nekik kezes illegális bevándorlók a magyarokat előbb a munkahelyeikről, majd az otthonaikból is kiszorítják. Azt látjuk, hogy egész magyar családok a saját országuk menekültjeiként segélyen tengetik életüket a számukra létesített táborokban.

Irtózatos, irtózatos, irtózatos.

Aczél Gábor

13 hozzászólás

  • sebestyén eszter

    Orbán nem (dobó)kockának képzeli el az földgolyót, hanem polygonnak — a szó mindkét jelentésében. És igen: ez irtózatos s félelmetes is.

  • noch dazu, Orbán úgy 2006 táján – Kövér elvtársa óvatlan napok béli kinyilatkoztatása szerint – azt találta kinyilvánítani, éppúgy megállapítólag, hogy a baloldal genetikailag az – mármint, baloldali.
    Most akkor, kérdem én, miért is felháborító Kertész magyarságot illető kijelentése, mi szerint a magyar genetikailag alattvaló, ha a Nemzet Nagy Megállapítója szerint a baloldal meg genetikailag baloldali? Mondjuk, kíváncsi lennék a levezetésére, de attól tartok, erre aligha van tehetsége. Genetikailag, és kész. Hogy miért? Csak. Mert ő mondja.
    Ne ragadjunk bele az arányokba. Ha a nemzet, úgy en bloc genetikailag alattvaló, a nemzet 50%-a meg – ne a választási statisztikából, hanem a valós helyzetből induljunk ki – genetikailag baloldali, akkor azért kijelenthetjük, hogy ez a nemzet kurvára hátrányos helyzetű, nem?

  • Irtózatos…na, igen. Valami ilyesmit mondott Marlon Brando is az Apokalipszis, most c. alapműben.
    Csakhogy ő – szerepe szerint – egy, akár saját népét is gyilkoló törzs vezetője volt, erősen meghasonlott elmével.
    És Orbán?

  • sebestyén eszter

    @István,

    a magyar “remake”-jében orbán fogja játszani walter kurtz ezredest. vagy már így is van.

  • To whom….
    Idézzünk pontosabban, szépen abból a régi beszédből:
    “….a magyar baloldal, amikor erre időnként lehetőséget kapott,rárontott saját nemzetére.. különböző – genetikailagnak talán túlzás lenne mondani – de történeti meghatározottság miatt…” (Azután olyan nevek hangzottak el, hogy Kun Béla, Rákosi Mátyás…)

  • bocs, picinyem, de valami gond volt a cenzúrával. Majd szóljon, ha valaki úgy döntött, hogy a maga által ide tálalt “liberális” együttérzés mégis a fórumra kerülhet.

    Amúgy erről mi a véleménye?
    “Debrecen,Nyíregyháza,Szeged,Szolnok,Paks,Dávod, Gara, Kunbaja, Tompa, Ásotthalom, Mórahalom, Szeged, Kiszombor térségben, folyamatos szolgálatra
    várok a Szerb határmenti településekről, kutyás, lovas felderítő és járőrszolgálatra vállalkozó, alkalmas honfitársakat. Ugyaninnen a hátország működtetéséhez, az ellátás biztosításához vállalkozókat, élelmiszer, szállítás vonatkozásában..
    Várok az ország bármely területéről, a nemzeti szervezetek tagjai közül harcosokat, akik megerősített, mobil, gyorsreagálású egységekben vállalják a betolakodók feltartóztatását, és a határon túlra való kényszerítését.”

    Tudja, hogy nevezik magukat? Hunyadi Önkéntes Határvadász Egység. A felhívást egy valószínüleg elmeháborodott adta közzé: Ferrum István. Recipe ferrum 🙂
    Gondolom, ezek is a maga által “játszótéri” csoportnak minősített elsőáldozókhoz tartoznak. Maga szerint észnél vannak ezek?
    A magam részéről büntető feljelentést tettem ellenük. Kíváncsi vagyok, lesz-e foganatja?

  • Che: csak idézzen, amit akar. Ráadásul rá is rontott 🙂 Hiába szépíti, Orbánnak fogalma sincs a történelmi meghatározottságról, ámbár sunyi célzása a genetikára – hogy ne nevezzük nyílt zsidózásnak – már akkor se volt jellemdús tett.
    Amúgy mit is változtat ez az összehasonlításomon?
    Mondja, melyik politikai önképzőkörben nevelkedett? Egész jó az archivuma…

  • Che: megvallom, tévedtem, Orbán csak sunyi volt, de Kövér – aki legalább annyira agybeteg, mint Orbán – konkrétan genetikai minősítést adott:
    “”Ma már, tíz év távlatából azt látjuk: mindaz, amit a magyar baloldal sajátosságának, genetikai hibából fakadó torzult karakterének gondoltunk, az valójában az európai baloldal karaktere” . bár, ha valaki genetikailag torzult, akkor Kövér kétségtelenül az.
    Van ilyen. Ettől Che elvtárs, gondolom, megnyugszik.
    Csak azt nem értem, hogy egész életében a szocreál terméke volt – elvégre hetvenen fölöttinek vallja magát – akkor mi a fenétől torzult el ennyire, elvtárskám? (csak vicceltem)

  • Alakulgatnak a halálbrigádok.
    Megmondta Bartuslaci hogy ez lesz.
    Még csak viccnek tűnik,de Hitleren is röhögtek.Eleinte.

  • A politikusnak nem az a dolga hogy “szeresse a magyarokat ” , hanem az hogy javítsa az államháztartási mutatókat , erősítse a nemzeti valutát , ( hamár az Eurót el paccolták ) és csökkentse a megélhetési költségeket.
    A mindenkori balos kormányok pontosan hogy ezt csinálták , de ez kevés volt a jóembereknek. Nekik az is kellett hogy ” szeressék ” őket.
    Most ez megvan , láthatólag elégedettek is.
    A FIDESZ népszerűsége alig csökken.
    Úgyhogy kuss nekünk.

  • Ille, természetesen a rendvédelem állami feladat, azonban az önvédelmet senki nem tilthatja meg. Nem tudom megtapasztalni a határnál élők mindennapjait, de néha cudar lehet. Azt is el tudom képzelni, hogy noszogatásnak szánják a kormány felé, hasonlóan ahogy az egyszeri betelefonáló is közli az ügyelettel, itt van egy tucat gárdista az utcában. Kivonul a rendőrség hat mikrobusszal, sehol senki. Napi ötször járőrözik a rendőrség az utcában hetekig, sehol senki.
    De megszűntek legalább a betörések.
    ….
    A cenzúra nem engem minősít, tegye ízlése szerint.

  • charlie: téved, a cenzúra magát minősíti. Javaslom, nézzen utána az önvédelem fogalmának és a jogos védelemnek (nem ugyanaz). A gugli a barátja. Ha nem megy, szívesen segítek.
    Indulásnak álljon itt: http://www.vidakovics.hu/cat-buntetojog/jogos-vedelem/
    Szóljon, ha valamelyik szót nem értette.

  • Orbánnak igaza volt.
    A “baloldal” sok eleme nem szereti a magyarokat. Bebizonyította 1919-ben, 45-89 között, 94-98, 2002-2010 (2005 decemberében kifejezetten demonstrative) között is, és azóta is megmozdulásaiban. A bevándorlási kérdést ill. az ebből fakadó gondokat egyszerűen vagy egyáltalán nem érti(ez sem lepne meg), vagy kifejezetten önpusztító módon áll hozzá.
    AMi pedig a józan gondolkodást illeti, Európa jelentős része most már (le lebegett a papír tantusz) érzékeli problémát, s kezdik gyakorlatiasan közelíteni – ha nem szabunk gátat, megtűrtek leszünk saját kontinensünkön, saját országunkban.
    A többi farízeuskodás.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.