Eisenhowernek igaza lett! – Auschwitz felszabadításáról és a Holokauszt-tagadókról

2015 április 29 11:09 de.45 hozzászólás

A Facebook-on egy vita bontakozott ki egy olyan fotó kapcsán, amit nem szívesen idézek fel, annak borzalmas volta miatt. Sajnos, azonban szükséges a kép felidézése, mert többen is hozzászóltak, s bizony – finoman szólva – volt, aki nem a valós történelmi tényeknek megfelelő érveket írt le a vitában. Ráadásul a vita elment vallás versus ateista irányba is. Talán nem felesleges a megjelent fénykép kapcsán egy-két dolgot tisztázni. Azt gondolom, hogy a legfontosabb azt leszögezni, hogy Eisenhowernek sajnos igaza lett!

Auschwitz felszabadításakor készült kép.

Auschwitz felszabadításakor készült kép.

A Facebook vitában az egyik fontos kérdés az volt, hogy ki szabadította fel az auschwitzi koncentrációs tábort. Volt aki rosszul emlékezett középiskolai tanulmányaira. Pedig elvben, ott ezt tanítják ezt a középiskolásoknak.

Nézzük először a tényeket:

Auschwitz – Birkenau

Auschwitz nevét a dél-lengyelországi, Krakkótól mintegy hatvan kilométerre található,Oświęcim városáról kapta.

Az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor volt a legnagyobb német megsemmisítő tábor. Három nagy és megközelítően ötven kisebb táborból állt.

Auschwitz I. volt a főtábor, Auschwitz II. – ez volt a Birkenau-i láger és Auschwitz III. – a kevésbé ismert Monowitz-i láger, amely az IG Farben számára szolgált munkatáborként. Ezen kívül volt egy, a Birkenau-i lágerhez csatolt roma, ahogyan elnevezték: “cigány családi tábor” is.

Az auschwitzi emléktábla szerint 1,1 millió embert öltek meg itt.

Auschwitz – Birkenau felszabadulása

1944 novemberében a szovjet csapatok közeledtére a birkenaui gázkamrákat a németek felrobbantották. 1945. január 17-én a foglyokat gyalog elindították nyugati irányba, s csak azokat hagyták hátra, akik a gyaloglásra képtelenek voltak. A Vörös Hadsereg 1945. január 27-én körülbelül 7500 foglyot szabadított fel.

Ezeket a tényeket miért fontos leszögezni a Facebookon kialakult vita kapcsán?

A felidézett vitában felmerült, hogy a mai Magyarországon (de ezt már én teszem hozzá: sajnos igaz ez Európa más országaira is) kétségbe vonják a történelmi tényeket. Más szóval tagadják a Holokauszt tényét, megtörténtét, avagy más színben tüntetik fel, mondhatnám úgy is, meghamisítják a történelmet.

Az Európai Unió megfogalmazott egy ajánlást – a rasszizmus és idegengyűlölet ellen – amely nem nevesített módon érinti a holokauszttagadás büntethetőségét is. Ez az ajánlás egytől három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti az elkövetőt.

Ma Magyarországon megteheti bárki a holokauszt tagadását, avagy más színben történő feltüntetését? Sajnos igen. Bár hivatalosan van rá törvény, (a Büntető Törvénykönyvről szóló, 1978. évi IV. törvény módosításában szerepel) de ismereteim szerint szabadságvesztéssel Magyarországon még senkit sem büntettek a holokauszt tagadása miatt.

„Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, büntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Személyes tapasztalatom, hogy egy, a youtube oldalán megjelent, s egy polgári peres eljárásban a tárgyalóteremben is elhangzott – a közismert, a témával foglalkozó történész szakértő szerint holokauszt tagadásnak minősített – kijelentésnek nem lett az elkövetőre nézve olyan következménye, amelyben szabadságvesztés büntetésre ítélték volna.

Sajnos Magyarországon – főként a jobbik és szimpatizánsai körében – terjed az a nézet, amelyik “Holokauszt-üzletről” beszél, s terjed az a nézet is, amelyben kétségbe vonják a megtörténteket, avagy másként magyarázzák azokat.

Pedig a tények, ahogyan mondani szokták makacs dolgok. Ugyanis vannak tények, vannak bizonyítékok, amelyek letagadhatatlanok. Ilyen például az a fényképfelvétel is, amely a vitát kiváltotta.

A németek precizitása közismert. Így az is közismert, hogy mindent, amit csak lehetett precízen dokumentáltak. Az igaz, hogy ezek közül a dokumentumok közül nagyon sok megsemmisült, de a Holokauszt megtörténtének igazolására az a dokumentum tömeg több, mint elegendő, amely sértetlenül megmaradt. Ilyen például az a fényképfelvétel is, amely a vitát kiváltotta.

A ránk maradt dokumentumoknak van egy másik nagy csoportja is. Ezeket a dokumentumokat – fénykép és filmfelvételeket – a felszabadító csapatok készítették el. Számos felvételt viszontláthattunk nemcsak a korszakról szóló dokumentumfilmekben, de számos, a volt Szovjetunióban, illetve az Amerikában készült játékfilmben is.

Akinek a ránk maradt dokumentumok nagy része köszönhető

Az amerikaiaknak volt egy nagyon okos katonai vezetője Dwight David „Ike” Eisenhower az Amerikai Egyesült Államok ötcsillagos tábornoka és majdan 34. elnöke.

Eisenhover egy jelentésében nem szégyellte bevallani, hogy az ohrdrufi táborban (Ohrdruf a buchenwaldi koncentrációs láger egyik altábora volt) az SS által agyonlőtt vagy élve elégetett emberek holttesteit látva, a túlélők beszámolóit hallgatva egyszerűen rosszul lett.

Eisenhower tábornok:

“Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.”

Dr. Sándor Zsuzsa újságíró, nyugdíjas bíró, egy 2015. április 25-én kelt cikkében, beszámolva egy náci elleni perről – hivatkozva Eisenhower tábornok híres parancsára – az alábbiakat írta:

“Oskar Gröning az első perbe fogott náci, aki elismeri, hogy a holokauszt megtörtént. Elmondta, hogy hosszú évekkel korábban összevitatkozott egy holokauszttagadóval, aki azt írta könyvében: nem igaz, hogy a koncentrációs táborokban bármiféle borzalom történt volna. Gröning egy hosszú és felháborodott levélben írta meg a szerzőnek: nemcsak hogy igaz, de ő maga is ott volt Auschwitzban, és minden úgy történt, ahogyan mondják.”

Dr. Sándor Zsuzsa beszámolójában hozzátette, hogy a jog szerint Gröning legfeljebb 3 évet kaphat, és minden valószínűség szerint azt sem fogja letölteni. Dr Sándor Zsuzsa a cikkében kiemelte: “Az Auschwitz borzalmait túlélők erkölcsi elégtételre vágynak.”

Egy, a konfliktuskutato.hu oldalán található “A nagy „irathamisítás” című elemzés azt írja, hogy “A holokauszttagadók szerint ez mese. Azok a brit, kanadai, amerikai, francia és orosz katonák, akik felszabadították a táborokat, egyszerűen hazudnak”

Eisenhovernek igaza lett

Eisenhovernek igaza lett, hiszen a magyar Parlamentben volt olyan képviselő aki büntetlenül beszélt a zsidók újkori összeírásáról.

Eisenhovernek igaza lett, hiszen van olyan pártelnök Magyarországon, aki azt mondta, hogy „Öööö úgy a holokausztról mááá, a könyökemen jön ki a holokauszt. Mee minden nap erről van szó. Az utolsó parlamenti napon…tényleg, amit Sanyi is mondott…hát millióegy gondunk van, és nekünk ez a legfontosabb? Meg mindig erre kell a gyermekeinknek emlékezni, meg ez az állandó bűntudatkeltés?”

Eisenhovernek igaza lett, hiszen van olyan magyar, magát történésznek nevező, aki a népirtást egyszerűen “idegenrendészeti” eljárásnak nevezte.

Eisenhovernek igaza lett, ugyanis van olyan magát igazi magyarnak nevező jobboldali, aki azt állítja, hogy a Dunába a zsidókat statáriális ítélet alapján lőtték, mert kollaboráltak a szovjetekkel. (És ehhez én teszem hozzá: Még a gyerekek is?)

Eisenhovernek igaza lett, ugyanis a dokumentumok, a nyilvánosság előtt elhangzó kijelentéseik ellenére Magyarországon a “holokamuról” beszélők – valójában holokauszttagadók – elutasítják, ha antiszemitának, vagy neonácinak minősítik őket.

Eisenhover szóhasználatával élve:

Felállt valami rohadék, felálltak rohadékok, és azt állítják, hogy a borzalmak meg sem történtek, vagy nem úgy, ahogyan az a valóságban volt.

Nem elég bizonyíték áll rendelkezésre?

G. Orator

45 hozzászólás

  • Nagyon fontos az egyre gyakoribb, sőt egyre gyakrabban formális közegben és a médiában hangoztatott holokauszttagadásra felhívni a figyelmet!! Sokkal több ilyen cikk kellene, no, meg rendes ítéletek, pl. 3 év letöltendő.

  • Nem tudok, nem lehet itt, most megszólalni.

    http://isurvived.org/Survivors_Folder/Lustig_Oliver/2translations/hungarianTR_Auschwitz.html

    Istenem, miért engedted, engeded ezt?

    G. Orator, nem tudom, ki vagy, de köszönöm nagyon!
    Ezt a képet, ezeket a mondatokat eltettem. Nem a vincseszteren, nem máshol, a szívemben.

    A rohadékok pedig itt vannak, vigyorognak, aratnak – meddig tűrjük ezt?

  • a fenti foto Mauthausen kz lagerban keszult es nem Auschwitzban!!
    nem ugy van!!
    Auschwitz 1 stammlager egy konzentrationslager volt “csak”!!
    Auschwitz 2-(Birkenau)- viszont csak vernichtungslager volt!!
    a ket kifejezes kz lager es “v” lager nem ugyan az!!!!

  • barlev: a cikk mondani valóját illetően érdektelen, ráadásul téves is.
    http://de.wikipedia.org/wiki/Gaskammern_und_Krematorien_der_Konzentrationslager_Auschwitz

    “In den Konzentrationslagern Auschwitz gab es sieben Gebäude, die als Gaskammern fungierten”.

    “Beginn der Vergasungen
    Keller von Block 11

    Im August 1941 wurde Rudolf Höß zu einer Besprechung mit Adolf Eichmann nach Berlin in das Judenreferat IV B4 des RSHA bestellt. Während der Abwesenheit von Höß vergaste sein Stellvertreter, SS-Hauptsturmführer Karl Fritzsch, eigenmächtig sowjetische Kriegsgefangene in einem Keller. Fritzsch bezeichnete sich deshalb danach als „Erfinder der Zyklon B-Methode“. Nach dem erfolgreichen Einsatz von Zyklon B durch Karl Fritzsch einigten sich Höß und Eichmann auf den Einsatz dieses Produktes zur Judenvernichtung.

    Fachhistoriker datieren die erste Vergasung im Stammlager mehrheitlich auf Anfang September 1941; vereinzelt wird eine Spanne bis Dezember 1941 für möglich gehalten.[2] Nach der weitverbreiteten Version von Danuta Czech stellt sich der Ablauf wie folgt dar:

    Am 2. September wurde Block 11 geräumt, um am darauffolgenden Tag 600 sowjetische Kriegsgefangene und 250 Kranke in dessen Keller zu vergasen. Am Morgen des 4. Septembers wurde der Keller mit Gasmaske betreten. Da noch einige Gefangene lebten, wurde noch einmal Zyklon B eingeschüttet. Am Nachmittag waren alle Gefangenen tot, es wurden die Türen geöffnet und die Abdichtungen der Fenster entfernt. In der Nacht zum 5. September wurden die Leichen aus dem Keller geholt und entkleidet.[3]

    Das Krematoriums-Kommando benötigte zur Verbrennung der Leichen mehrere Tage. Die Geheimhaltung wurde dabei durchbrochen: Am 17. November 1941 veröffentlichte das Oberkommando des Verbandes des polnischen bewaffneten Widerstandes eine Notiz über die Vergasung von 600 sowjetischen Kriegsgefangenen und 250 polnischen Häftlingen. Als Datum wird die Nacht vom 5. zum 6. September angegeben (am 6. September war der Transport der Leichen zum Krematorium beendet).[4]”

    Ráadásul a V nem a “vernichtung” megjelölése volt, hanem Birkenau altáborai -ahogy Auschwitzot római I-el jelölték – római II-V jelölést kapták.
    Immer mit der Ruhe, mensch!

  • JichakPerlmutter

    Magyarországon a felszabadulás után ez valahogy úgy volt, hogy “a nemzeti érzelműek” azzal maliciózus kijelentéssel fordultak a poklokat megjártakhoz, hogy “többen jöttetek vissza, mint ahányan elmentetek”… Egy ilyen beszélgetésnek gyerek fejjel magam is fültanúja voltam. Aztán hosszú csönd, de mi tudtuk, hogy a hamu alatt izzik a parázs.
    Aztán, a rendszerváltást követően, felbuggyant a mocsok a maga tiszta formájában. Rádiós fórumokon is megszólalhattak az ördög cimborái többek közt úgymond, a zsidókérdésnek és a horthysta törvényeknek “jogos szociológiai” okának a meséje (pl. a lakosságban elfoglalt arányuk és a közéletben betöltött szerepük témájában), mint a szegregáció és üldöztetés törvényes oka…
    A kilencvenes évek csak a kezdet volt. A liberál-naivak biztatásukkal még legyezték is (pl.Fodor G.) Auschvitz parazsát azzal, hogy rajta, csak beszéljük ki, a szerintük eddig szőnyeg alá söpört problematikát, aztán majd jó lesz… – Hát sokkal rosszabb lett.
    Csak az lett, hogy a nácik most már nemcsak legálisan, parlamenti parlamenti páholyukból nyíltan és “demokratikusan” tagadhatják a holokausztot, de például a zsidók összeírására buzdító indítványaikkal akár majd megint napirendre tűzhetik annak jogos mivoltát… – Csak úgy, mint “a halálbüntetés napirenden tartását” is*.
    .

    * Az ún. megszállási emlékmű tökéletes, náci és relativizáló eszmeiségű (szellemi-reváns) kísérlet volt a lemészárolt százezrek és a Horthy rendszer igazságtalan ügyért folytatott aljas háborújának, annak katonai halottai egybemosásával. Mindez az ország miniszterelnöki posztját bitorló felcsúti jobbszélső politikai ízlését és akaratát tükrözi. Védte is személyesen, ameddig csak tudta…
    – Még mindig nem tett le erről a szándékáról se.

  • JichakPerlmutter

    Barlew !

    Hát ez itt a kérdés ? Nem !
    Disztingválj már, kérlek !

  • JichakPerlmutter

    Lehar barátom !

    Jómagam a gettókban és a munkaszolgálatban elpusztultakat – elpusztítottakat – is a Holokauszt áldozatainak tekintem.
    Családomnak a KZ lágereken kívül még e két osztályból is bőven kijutott. Áldassék a nevük!

    Azzal, hogy “törvényesen” elkerített gettókba zárták, vagy fegyvertelen rabszolga századokban, elrongyolódott polgári ruháikban dolgoztatták, majd szándékosan hajtották őket a halál poklába. Akik pedig mindezt fizikailag nem bírták, azoktól végleg megszabadították a hadiköltségvetés terheit 1-1 pisztolygolyóval… Ez volt az Endlösung szintén szisztematikus magyar változata.

  • Jichak!
    Nincs köztünk vita már csak azért sem, mert – sajnos – családilag a pokol minden bugyrából van érintettségem.
    Az írásom viszont konkrét felvetésekre született – persze ettől még lehetett volna részletesebb.

  • Egy-két állitás téves. Az elsö elgázositási kisérleteket Auschwitz I-ben a Stammlágerben csinálták, s a 10.-es Blockban a fekete falnál tömegesen végeztek ki a hadbiroság által elitélteket. A “cigány családi tábor” nem volt a Birkenau-i lágerhez csatolva, hanem annak része volt, a BIId férfi tábor és a BIIf korháztábor közt volt, s 1944 májustól föképpen magyar fiatalok – köztük Kertész Imre, került ide. Szept. 27._én egy szelektio alkalmából kb 1200 magyar fiut szelektált ki Mengele (Jom Kippur). 1944 augusztus 2. után cigányok nem voltak, augusztus közepe felé a lodzi/Litzmannstadti getto férfi lakoi kerültek a cigány-táborba. Én 1944 junius 29.-töl kb. oktober közepéig ebben a táborban voltam.

  • gh_1929: és? Lényeges ez a cikk szempontjából? Jómagam barlev ellenében idéztem ide. 10-es, vagy 11-es block, mi a különbség? Persze, lehet hasogatni a szőrszálat, de minek? Attól még a tragédia nem lesz kevesebb.

  • Hogy az elgázositás melyik Barackban volt azt nem emlitettem, viszont, hogy a 10.-es és 11.-es Block közti udvaron a Feketefalnál a Kattowitzi hadibiroság által számos halálraitéltet végeztek ki.

    “Als Schwarze Wand (auch Todeswand) wurde im Stammlager des KZ Auschwitz in der Lagersprache ein Kugelfang „aus schwarzen Isolierplatten“ bezeichnet, der sich an der Steinmauer im Hof zwischen Block 10 und Block 11 (Lagergefängnis) befand. Die erste Exekution an der Schwarzen Wand fand am 11. November 1941 statt, als dort 151 Häftlinge durch Angehörige der Lager-SS erschossen wurden.”

  • gh_1929: és? Mi köze ennek a cikk mondanivalójához? Vagy marad a szőrszálhasogatásnál?

  • Kedves mindenki! Nem vagyok zsidó, sem keresztény, sem másmilyen. Magyar vagyok. Csak a könyvekből tudom amit tudok. Tavaly nyáron rávettem magam hogy ellátogassak egy ilyen borzalmas helyre. Rég eltűnt kor, szégyenletes idők örök mementója az ausztriai Mauthausen településen a mai napig múzeumként üzemelő egykori Lager.
    http://www.mauthausen-memorial.at/index_open.php
    Borzalmas. A halál szaga a mai napig a levegőben van. A falakban, a fákban… Aki nem hisz a könyveknek annak el kellene látogatni egy ilyen helyre. A holokauszt véleményem szerint nem igazán a zsidó, cigány, olasz, belga, albán, bolgár, német, francia, holland, lengyel, spanyol (a teljesség nélküli felsorolásban ezen népek állítottak emlékművet a Lager területén az országukból elhurcolt és nagyrészt elpusztult honfitársaiknak) vagy más népek tragédiája. Az emberiség embertelenségének tragédiája amelynek nem szabadott volna előfordulni és nem szabad engedni hogy újra megtörténhessen bárkivel, bárkikkel…
    Eisenhowernek igaza lett… Soha nem szabad elfelejteni a sok áldozatot akik életüket adták az eszméikért, hitükért, másságukért, Istenükért.

  • Azistenit…Eisenhover fenti mondását nem ismertem , nem hallotam eddig , de eltettem magamnak. Hogy a pofájába tudjam vágni a rohadékoknak , amikor magyaráznak.

  • Gyula Bognar, Jr.

    Geyza: Itt van a részlet Eisenhower’s könyvéből, Crusade in Europe, az említett táborban való látogatásáról Április 12, 1945-ben. Amit ír hasonló értelemmel bír, de nem az az idézet, amit a cikk szövegében olvastál. Fényképezzék, publikálják, nehogy a cinikusok kétkedjenek.

    Although he didn’t mention the name Ohrdruf in his book entitled Crusade in Europe, Eisenhower wrote the following about April 12, 1945, the day he visited the Merkers salt mines that held the Nazi treasures:
    “The same day, I saw my first horror camp. It was near the town of Gotha. I have never felt able to describe my emotional reactions when I first came face to face with indisputable evidence of Nazi brutality and ruthless disregard of every shred of decency. Up to that time I had known about it only generally or through secondary sources. I am certain, however that I have never at any other time experienced an equal sense of shock.

    I visited every nook and cranny of the camp because I felt it my duty to be in a position from then on to testify at first hand about these things in case there ever grew up at home the belief or assumption that “the stories of Nazi brutality were just propaganda.” Some members of the visiting party were unable to go through with the ordeal.

    I not only did so but as soon as I returned to Patton’s headquarters that evening I sent communications to both Washington and London, urging the two governments to send instantly to Germany a random group of newspaper editors and representative groups from the national legislatures.

    I felt that the evidence should be immediately placed before the American and British publics in a fashion that would leave no room for cynical doubt.”

  • Geyza !

    Mi abban a kivetni való, ha arra ad utasítást, hogy dokumentáljon ?

    Nekem volt több ismerősöm, aki a poklokat megjárva nem volt hajlandó beszélni. Csak a karjukba tetovált szám, az beszélt…

    Pedig az utókor másképp nem ismerheti meg az igazságot, hátmég ha a náci unokák szándékosan tagadják is.

  • A náci unokákat nemcsak jelképesen használtam, mert bizony a 89-es nagy változások óta igen magas lovon ülnek – Magyarországon legalább is így van…

  • Nagyon szörnyű ami történt a táborokban.
    De tényleg minden nap erről kell hallani?
    Nem is éltem még akkor, ennyi alapon az indiánok kiirtását is lehetne napi szinten hangoztatni.
    De nem is kell annyira visszamenni. A II. vh. után is történtek népek elleni szörnyűségek azok nem kapnak ilyen nyilvánosságot.
    De ha csak a II.vh-t nézzük itt egy példa.
    Nemrég néztem egy Sprektum-os sorozatot a kollaboránsokról.
    A 3 részben a Lettországi Arajs kommandóról volt benne szó.:
    Azzal kezdődött, hogy elmondták 26000 zsidót végetek ki ott. Nemsokkal később arról beszélt a narrátor, hogy a Szovjetunió megszállta Lettországot ( Hitler-Sztálin k.európa felosztása értelmében ). 35000 Lettet vittek Gulág táborokba és ezreket öltek meg.
    Kérdem én mi lett a 35000 ember sorsa? Ők nem számítanak csak azok akiket a nácik öltek meg?
    Vagy, hogy a felszabadítok (keleti vagy nyugati mindegy) amerre jártak fosztogattak, a nőket megerőszakolták…. Ezekről valahogy nem szól napi szinten a média….
    Mint említettem még nem éltem akkor. Aki 1945-ben született idén 70 éves. Miért kell nekem kártalanítást fizetnem a holokauszt miatt? (Akik akkor éltek már nyugdíjasok vagy halottak) A kárpótlást a jelenleg dolgozok által befizetett pénzekből adják, ergo én fizetem. Miért is?
    Szóval mindent a maga idejében kell kezelni. Amikor a napja van emlékezzünk meg róla, de nem kell minden napnak erről szólnia.
    Uff szóltam.

  • Káldi József

    E(m)ese!

    A cizellált kérdéseidre megpróbálok válaszolni.

    A holokauszt régen volt, igazad van több mint 70 éve. Téged ugyan senk sem kényszerít, hogy emlékezz..nekem engedd meg, hogy emlékezzem 25 tagú családomból 24-et ott öltek meg nem ismerhettem meg a Nagymamámat, Nagyapámat ..ennek következtében. A legfiatalabb 2 éves rokonom még ma is élhetne.
    A trianoni békszerződés még régebbi és mégis naponta emlékeznek meg róla, hiszen az a magyarság tragédiája volt, a II. vh.s szereplésünk a párizsi békeszerződéseb még tovább erősített.

    A lájtos holokauszt kisebbítők jönnek elő a Te érveiddel, amelyek kivétel nélkül hazug érvek.

    ” 35000 Lettet vittek Gulág táborokba és ezreket öltek meg.
    Kérdem én mi lett a 35000 ember sorsa? Ők nem számítanak csak azok akiket a nácik öltek meg?
    Vagy, hogy a felszabadítok (keleti vagy nyugati mindegy) amerre jártak fosztogattak, a nőket megerőszakolták…. Ezekről valahogy nem szól napi szinten a média….
    Mint említettem még nem éltem akkor. Aki 1945-ben született idén 70 éves. Miért kell nekem kártalanítást fizetnem a holokauszt miatt? (Akik akkor éltek már nyugdíjasok vagy halottak) A kárpótlást a jelenleg dolgozok által befizetett pénzekből adják, ergo én fizetem. Miért is?”

    Mindennap olvasok a lettekről, az indiánok kiirtásáról, az örményekéről…etc.

    Mennyiben enyhíti ez a nácik bűnét?
    Mit tehettek a 42-45 között megölt zsidók eme népírtásokról? Semmit ez csak a dolgaink elhomályosításáról szólnak, és senki sem akadályoz meg Tlged sem, írjál róluk, ahogyan most is tetted.

    A felszabadító Vörös Hadsereg úgy került ide, hogy mi támadtuk meg őket dicsőséges náci szövetségeseink oldalán…és úgy tűnik Neked pl fogalmad sincs, hogy viselkedtek a magyar és német megszállók pl Ukrajnában 1941 után? Ajánlom szíve figyelmedbe ” A MAGYAR MEGSZÁLLÓ CSAPATOK A SZOVJETUNIÓBAN c. könyvet amely több tízezer jegyzőkönyv alaoján készült..amelyek a legutóbbi időkig szigorúan titkosnak minősültek. De ha nem veszed magadnak a fáradtságot akkor elég ha egy szó tartalmával ismerkedj meg : Az ikonozásáéval..

    Nagyon örülnék mit értesz a mai napig szóló kárpótlásért pl ugyanis a kárpótlás éppen olyan volt mint a háború utáni elvett javakért járó kárpótlás, a háború előtt elvett javakért. Már ha volt valaki akit kárpótolni lehetett. A zsidóktól elrabolt boltok, orvosi rendelők, banki betétek, széfek tartalma bőségesen nyújtott rá fedezetet.

    Nagyobb erkölcsi problémának tartom azt az közömbösséget ahogyan a magyar lakosság nézte, hogy viszik el a szomszédját. És ez volt a jobbik eset. A rosszabbik amikor maguk jelentették fel a GESTAPO-nál a bújkáló zsidókat, mert már régen kinézték maguknak Weis néni Singer varrógépét, családi ezüstjét…

  • Ez a cikk eléggé ellentétes hatást vált ki, mint amit ki akar váltani. Egyrészt, akármennyire is szörnyű volt, ami akkor történt, de azt mondani, hogy a szólásszabadságot törvényekkel lehet korlátozni, és ennek legitimitást lehet adni, ráadásul sajnálni, hogy senkit nem ültettek le emiatt, egész egyszerűen a liberális demokrácia elárulása.
    Másrészt kijelenteni, hogy főleg jobbikosok tagadják a holokausztot, felesleges, és uszító jellegű politizálás, amitől minden esetben el kell határolódni, és amit egy komoly cikk szerzője semmiképpen sem engedhet meg magának.
    Szerintem a cikk szerzőjének semmi más vágya nem volt, csakhogy fújhasson egy jót a jobboldalra, és ehhez felhasználta 6 millió ember halálának tényét.

  • Ixipszilonzé:
    Ennél símaképűbben relativizálni már nem is lehetne.
    Undorító vagy.
    Eisenhower szóhasználatával :
    Felállt valami rohadék, felálltak rohadékok, és azt állítják, hogy a borzalmak meg sem történtek, vagy nem úgy, ahogyan az a valóságban volt.

  • sebestyen eszter

    XYZ: neked mi a foglalkozásod, hogy egy szöveg hatását meg tudod állapítani?

    “akármennyire is szörnyű volt, ami akkor történt, de” — ha két állítást ellentétes mellérendeléssel (de) kötsz össze, akkor az az első tagmondat tagadását jelenti. következésképpen csatlakoznom kell Geyzahoz, undorító vagy, mert tagadod azt, hogy “szörnyű volt, ami akkor történt”.

    “liberális demokrácia elárulása” — te vagy az, aki politizál, nem pedig a szerző, miközben úgy akarod beállítani, mintha ezt ő tenné. ugyanis: a liberálisnak két jelentése van, egy jogi és egy eszmei. előbbit figyelembe véve – az általad alkalmazott – liberális demokrácia kifejetés egy tautológia, mivel a demokrácia – jogi értelemben – eleve liberális. –> a szólásszabadság is demokratikus, ergo nem lehet egy újságcikkel elárulni azt.

    neked teljesen össze van a zavarodva a logikád, és szét van esve a kogníciód. rosszabb esetben náci vagy.

  • sebestyen eszter

    FORTIMBRAS: most zajlik egy per Németországban, Sándor Zsuzsa követi és könyvet ír róla. egy náci tiszt (alperes!!!!) bizonyítja dokumentumokkal és saját vallomásával, hogy volt holokauszt, léteztek a megsemmisítő táborok. a világ itt tart, hogy 2015, esetleg 2016 ban lesz meg egy olyan ítélet (a precedens nem elég kifejező, mert ez annál is több), hogy az alperes bizonyít a perben a holokauszt mellett, nem pedig a felperes. — ezt a “náci unokák” miatt írtam. tehát, hogy lehet, h vannak náci unokák, de él még egy-két náci (esetleg ex náci), akik még fontosabbak, mint az unokáik.
    egyébként csak azért írom ide, mert nem tudom, melyik országban élsz, hogy Magyarországon a nácik fedve vannak, így pl. egy balra pozicionált párt a fő náci (Együtt a nevük), végig kooperált az egyik beépített vezetőjük, ill. most már első számú vezetőjük (Szvári) a Jobbikkal és a Fidesszel. Bajnai (aki már nincs a pártban) természetesen nem tudott róla. Amikor teljesen világossá vált számára az, amit sokáig nem hitt el, pedig többen szóltak neki, akkor írt publicisztikát a német (!!!) sajtóban. ez pedig a Mo-on legolvasottabb index.hu egyik aloldalán jelent meg ma: http://europakavezo.blog.hu/2015/05/16/egyutt-konferencia_a_fideszert_es_a_jobbikert

  • 600 000 magyar zsidót gyilkoltak meg a Holokauszt során.
    Aki ebből viccet gyárt,kevesli vagy sokallja,az nem MAGYAR!
    Mert mi magyarok megemlékezünk elődeinkről.

  • @aser

    igazad van. ez nem vicc. ha nem sokallom, nem is keveslem, akkor
    pont jó volt ez így.
    így gondoltad?

  • Átéltem a borzalmakat, 84 eves vagyok. Igaz, “csak” a pesti gettoban.Ma is “élem” az emlékeket. Már kétszer voltam a megsemmisitő táborokban, de mindig és ujra megráz, még az is, ha hallok róla. Ki az a gazember, aki tagadni merészeli a holokaustot? Szerintem ugyanolyan bűnös, mint aki akkor, 70 évvel ezelött résztvett benne!
    Hiszen ö boldogan megismételné! Épp ezért miért csodálkozik az aki ellenzi e rémségeknek a naponta felszinentartását? Igenis kötelessége a mai társadalomnak, hogy emlékezzen, emlékeztessen mindarra ami akkor történt! Valaki kérdezi: miért a mai társadalom tagjai kell hogy fizessék a jóvátételt a 70 eves bűnökért? ( Mellesleg a Magyar társadalom nem fizet, vagy cask filléreket) Két okból: 1. Mert akik elkövették azoknak többsége – szerencsére – már nem él. 2. Nert azok elég sokat raboltak a zsidó vagyonból, hogy jutott még az utodoknak is! Engedtessék meg nekem mégegy egyéni érzés megemlitése: Megbocsájtok sokmindent, de nem felejtek! Amit nem bocsájtok meg, az a magyar hozzáállás, vagyis hogy ilyen pofátlanul megalapithatnak egy neonáci pártot – a “demokrácia” égisze alatt, mint azt 80 évvel ezelött a németek tették – és még tagadni merik, hogy a Nagyanyámat az elődjeik Dunába lőtték!

  • Egy fájó, kínzó seb akkor gyógyul be a legkisebb heget maga után hagyva, ha nem kaparják fel újra és újra. Nem mindig érzem, hogy a gyógyulás igénye valóban meglenne.

  • Nagyon fáj minden Ember minden zsidó megkinzása elpusztítása nincs rá semilyen ok és indok szörnyű.

  • Tomi 9 !

    Minden szavad: 5 *

  • Pisti!

    A gyógyulást a sebekre ma már csak a szép szó, és az apák, nagyapák bűnös közreműködésének elismerése és elítélése ad írt. Semmi más. E gyógymódnak az egyes módozatai e cikk kapcsán is a fő kérdés. Az biztos, hogy, mint gyógyír elsősorban kizárható a feledés és a feledtetés.
    Az utódoknak – legyenek rokonok, vagy lekiismeretes és becsületes emberek – n i n c s . j o g u k . a lemészárolt 600-ezer polgártárs hullája felett egymás kezét fogva, kiegyezve megbocsájtani a legkisebb bűnösnek sem, hátmég a teljesen nyilvánvaló gyilkosoknak… Ehhez előbb egy nagy, látványos és tartós(!!!) örökké fennmaradó bocsánatkérés és emlékhely szükségeltetik, amely semmi esetre nem akarja a kétségtelen bűnt és áldozatát relativizálni.

    Vesd össze, gondold csak végig, amikor egy autó csak . v é l e t l e n ü l , tehát nem szándékosan felszalad a járdára és ott ártatlan járókelőket, gyerekeket, kisbabákat küld át a másvilágra… Ilyenkor heteken, hónapokon át joggal másról sem beszél, ezzel foglalkozik az egész ország közvéleménye… Így történt ez azzal a bizonyos – talán skót – autóssal, aki két iker gyerek és a nagymamamájuk halálát okozva, cserben hagyva az áldozatait lelépett, hazahúzott és elbujdosott… Meg lehet az ilyennek bocsájtani? Szabad erről hallgatni? Pláne legyinteni rá?

  • Szalai Gabriella

    Köszönöm ezt a cikket, nagyon értékes gondolatok! Szívből gratulálok a szerzőnek, remélem, olvassa ezeket a sorokat!

  • Bartha András

    minek után kiderült hogy csak a szarháziak szavazatával maradhat hatalmon a csuti csürhe persze hogy eltüri az ilyen bünök relativizálását tagadását mert maguk se sokkal különbek és ugyan olyan undoritók

  • 1. Válasz Pistinek: Ezek a sebek sosem gyógyulnak be és éppen azért, mert mindig “emlékezzünk és emlékeztessünk” a motto, nem is keresek rá irt és a világ lelkiismeretét ne akarjuk megnyugtatni! Ma ujra éled a gyűlölet ezért is kell a felszinen tartan.

  • Kedves Tomi! Félő, hogy így a megnyugvás lehetősége örökre elveszik. A fájó emlékek egy idő után kikezdik az elmét, és megbetegítenek. A holokauszt tagadhatatlan keserűsége olyan parázs, amiben ott a gyűlölet szikrája is. Ezt a terhet nem hordozni, hanem letenni kell. Igazságot ember aligha tehet, az Isten dolga.

  • Pisti, Neked tökéletesen igazad van – ha az ész logikáját követjük! Biztos tudod mi is a “post trauma” ami akaratunkon felül lep el minket. Ez nem engedi számunkra – ezalatt a túlélőket értem – a megnyugvást és éppen ezért hirdetjük azt, – amig élünk – hogy ne feledjünk! A felejtés a következő generációk dolga. Azonban tartok tőle, hogy a söpredék uj generácioja gondoskodni fog arról: senki soha ne feledhessen! Én próbáltam élni a háború után a régi, megszokott környezetben, de sajnos ujabb csalódások elüztek és Izráelben találtam uj hazára. Itt százszorta emlékezünk a rettenetes multra, veszteségekre. Itt kötelességemnek érzem továbbadni gyerekeimnek, unokáimnak, dédunokáimnak sőt az egész fiatalságnak a szörnyű multat! Szerencsére ők verge sokat fognak – helyettem is – felejteni. Én már nem tudok, nem is próbálok megszabadulni a mult emlékeitől

  • Kedves Káldi József!

    Bár nem akartam erre több időt fordítani, de nem tudom szó nélkül hagyni az írásodat.

    “A lájtos holokauszt kisebbítők jönnek elő a Te érveiddel, amelyek kivétel nélkül hazug érvek.”
    Legyél már olyan szíves elmondani, hogy melyik részre gondolsz vagy az egészre?
    “Nagyon szörnyű ami történt a táborokban.” Akkor szerinted nem volt szörnyű?
    “indiánok kiirtása” Vagy ez lenne a hazugság.
    “Nemrég néztem egy Sprektum-os sorozatot a kollaboránsokról….” Ha erre gondoltál, akkor mire, nem néztem, vagy amit mondtak nem igaz?
    Vagy mégis mire gondoltál?
    (És kikérem magamnak, hogy hazugnak nevezz!)

    “Mennyiben enyhíti ez a nácik bűnét?”
    Semmiben.
    De az én véleményem szerint teljesen lényegtelen ki követi el a gaztetteket, azonos cselekményeket azonosan kell megítélni.
    Ergo a többi ilyen cselekménynek is hasonló rendszerességgel kellene szerepelnie a médiákban.
    De nem!
    Azt elismerem, ha az én családomat éri valami kár az jobban fáj, mintha ez a szomszéddal történik.
    De egy 3 személy nem lát különbséget a 2 eset között. Számára mindkettő egyformán tragikus.

    Uff szóltam.

  • “a holokauszt tagadása nem puszta idiotizmus vagy rögeszme. Többet jelent annál, minthogy valaki nem hisz a gázkamrákban. Aki így vélekedik, akár tudja, akár nem, valójában megtagadja a 20. század második felének teljes európai civilizációját. Nem csupán Auschwitzban nem hisz, de csalónak tartja Primo Levit, Tadeusz Borowskit, Adornót, Kertész Imrét, és a túlélők százezreit. Azt gondolja, hogy mind hazudnak, amikor azt mondják, hogy meghaltak szüleik, gyerekeik, barátaik. Évtizedek óta, hiszen valójában minden hozzátartozójuk titokban Ausztráliában, Izraelben, Amerikában bujkál. A holokauszttagadó szerint Eisenhower vagy éppen Pilinszky sosem járt a táborokban, és nem látta a halottakat. Merthogy nem voltak. Úgy véli, hogy valamennyi amerikai elnök, német kancellár, brit miniszterelnök, ENSZ-főtitkár egy nem létező eseményről hazudott a megemlékezéseken. Adenauertől Merkelig, Trumantól Obamáig, Churchilltől Gordon Brownig. Meg van győződve, hogy valakik a világ archívumaiba beszökve a mai napig milliószámra hamisítják a dokumentumokat, a tanúvallomásokat. Elutasítja a kultúránkat az elhagyott temetőktől és zsinagógáktól Radnótiig, a Mefisztótól a Zongoristáig, Willy Brandt varsói térdre borulásával és II. János Pál imáival együtt. Az ember tragédiájának végén Lucifer azt mondja Ádámnak: “Hol a tagadás lábát megveti, világodat meg fogja dönteni.” A holokauszt tagadása épp ezt készül tenni a demokráciával.”

  • A holokauszt az sajnos igaz volt,kár tagadni!Gyászolni kell az áldozatokat,de ipart nem kéne azért csinálni belőle!

  • Minden népnek megvan a maga holokausztja, de csak egy népnek van a kezében a média hatalma. Mellyel világméretű kampánnyá tudja emelni szenvedését. Személy szerint, nekem nincs szégyenérzetem. Magyarnak születtem, de az én kezemhez nem tapadt egyetlen egynek sem a sorsa. Akik abban részt vettek, szégyelljék magukat azok. A szégyenérzet keltésből, ered a haszonszerzés. A bűnösök szenvedjenek, az ártatlanok kár térítsenek. Meddig még??? Akik abban részt vehettek, azok, s egész családjuk, éltek vígan az USA-ban , csak mert a tudásukat kihasználták. Mert ügye nem a buták fejéből pattant ki az ötlet.

    (1947-re a becslések szerint 1800 technikust és tudóst, valamint 3700 családtagot juttattak ki a nyugati oldalra. A speciális ismeretekkel rendelkezőket különválasztották, s különböző vallató központokba szállították, ahol esetenként több hónapon át folyt a kihallgatás. A Berlini Katonai Kormányhivatal, amelynek joghatósága alá esett a megszállt Németország nyugati része, 1947 novemberében egy konferencián vizsgálta meg a kitelepítettek pénzbeli kártérítési követeléseit, amelyeket az amerikai kormány ellen nyújtottak be. Egy évvel később 69,5 millió birodalmi márka kártérítést ítéltek számukra. Sok történész szerint a hadművelet, amely során az Egyesült Államok Németország legragyogóbb elméit állította maga „mellé”, jó néhány évre hidegre tette a német gazdaságot, hiszen megfosztotta a fellendüléshez szükséges szakértelemtől.)

    Szégyen nem szégyen, de ebből a tagadástiltásba is a bizniszt látom.

  • Minél többet tanulok a holokausztról annál kevésbé értem miért kellett ipart, hasznot termelő üzletet csinálni belőle. És sajnos nagyon sok a kamu, egyértelműen hazug torzítás. Persze ezekről ha valaki beszél egyből holokauszt tagadó náci lesz. Gondolok itt arra, hogy korábban még Auswitzban 6 millió zsidó megölésről szóló tábla 1.6 millióra mérséklődött. Vagy mondjuk a híres “hiteles” beszámoló a babi jari mészárlásról, ami leirja, hogy hónapok múlva is gejzirként tört fel a vér a föld melyéről. Vagy mondjuk a zuhanyrózsából szivárgó gáz, holott tudjuk a ciklon-b kristály. Ilyeneket rendszeresen olvasok, látok dokumentumfilmekben. Szóval ha valaki kétségbe vonja a megtörténtét, azt többek között az ilyeneknek köszönheti az ember. Én is eljutottam oda, hogy sokminden nem úgy történt ahogy mondják. Mindig a győzteseknek van igaza. Örök bölcsesség.

  • A zsidók lépjenek túl a holokauszton, ahogy a magyaroknak is túl kell lépni nagyon sok mindenen. Van éppen elég baj a jelenben is. Pl. elpusztítjuk a Földet magunk körül, és mindenki, zsidó is, és nemzsidó is szennyezett levegőt szív, mérgezett vizet iszik, túlnépesedünk, és innen nincs hová mennie senkinek sem. Se zsidónak, se magyarnak, se másnak. El kell kezdeni inkább ezzel fgolalkozni. Amúgy pedig a világban nincs igazság, nem tündérmese, ahol fekete van és fehér, és a jó mindig győz. A világ gonosz és kegyetlen, és ha van is isten, az biztos, hogy nem szól bele az emberek dolgába.
    Igen, lehetséges újabb holokauszt. Lehet, megint zsidók lesznek az áldozatok. De lehet, hogy mások. Vannak népek, akik holokauszt nélkül is kipusztulnak idővel. Erre is bőven volt példa a világtörténelemben.
    Ha ajvékolunk, akkor nem fog megtörténni? De meg fog. Annál hamarabb, minél többet piszkálják és provokálják egymást az emberek.
    Én minden világháborús civil és katonai áldozatot egyformán sajnálok. Rettentő, szomorú sorszerűsége az emberi természetnek az, ami akkor történt, és nem csak az egyik fél volt benne a gonosz, hanem maga az ember.
    Nincsenek jobb, vagy rosszabb emberek. Minden emberfajtában ott vannak a vadállatok.
    Hogy teret nayernek-e, az attól függ, ahogy egymással a jelenben bánunk.
    Abba kell hagyni az egymás cseszegetését, és annál kisebb eséllyel lesz megint baj.
    Ennyi ez, és mégis milyen nehéz.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.