Stefan Stefanovics és a hely szelleme

2015 március 31 12:13 du.6 hozzászólás

Stefan Stefanovics azt már nagyjából megszokta, hogy mindenféle négylábúak őt választják csavargásuk végpontjául.

Azt is megszokta, hogy az utcavégi szomszéd német juhász keverék szukája megtanult három lábon pisilni, és minden tüzelési évadjában ezt rendszeresen bemutatja Stefan Stefanovics kerítésén, Rumlit kihívandó. Ami azt illeti, Stefan Stefanovics meg is érti a szukát: Rumli igencsak szemre való eb.

Az azonban számára is újdonság, hogy az alsó telekszomszéd Liza kutyája – aki a Bubuka névre is hallgat, nem mellesleg shar pei szuka – két napi kihelyezés után kiásta magát a kerítés alatt, és kora reggel bejelentkezett a kiskapunál, hogy akkor ő most Stefan Stefanovicséknál kíván a továbbiakban lakni. Akkor még Stefan Stefanovics nem tudta, hogy a szomszédé, de volt benne chip, így hát, felhívta a gazdát, akiről szintúgy nem tudta, hogy ki. Gyanús volt, hogy ő mindjárt „kedves szomszédnak” szólította, de hagyta, mert tényleg kedves szomszéd. No, lényeg, hogy belátták: nála ugyan jó helyen van, de nem ez a dolgok rendje. Most egy ideiglenes befogadónál van, ahol addig tartják, míg a szomszédék ki nem költöznek a telekre.

Ezek után pár nappal következett Fifi hajnali 3:40-kor előadott produkciója, mi szerint táncikált egy sort Stefan Stefanovics hasán, majd fülsiketítő ordítással nekirohant az ajtónak. Minden mindegy alapon Stefan Stefanovics kiengedte. Fifi meg ezerrel a kiskapunak, ahol, na, kicsoda ácsingózik bebocsájtásra várva? Nem más, mint a két utcával arrébb lakó – amúgy igen csinos – colli keverék szuka, szoros tartozékként végéhez illesztve a Stefan Stefanoviccsal szemben lakó, Picó névre hallgató – már, amikor – keverék kutyával. Ez utóbbi fizikai ragaszkodásából sejtette Stefan Stefanovics, hogy a colli is Rumliért jött.

Rumli meg nagy flegmán odasétált a kiskapuhoz, és, ahogy a testbeszédéből Stefan Stefanovics levette, azt közölte a collival: bocsika, édes, de most nem alkalmas! Majd szólok! Ebbe persze egy kicsit Stefan Stefanovics is besegített, mivel egy seprű felmutatásával jelezte az alkalmatlansággal történő egyetértését. A colli – ismervén az illemet – utánfutójával együtt el is kotródott.

Hanem jövel a napnak kiteljesedése, és Stefan Stefanovics arra ébred, hogy Fifi megint csak ordibál. Beletörődve a megváltoztathatatlanba, félig kómában kitántorog a kiskapuhoz, és rendesen földbe gyökeredzik a lába: egy KACSA várakozik bebocsájtásra! Fiatal, gyönyörű jószág, szárnyvégein acélkék és világoskék csíkokkal, tollazata színe szerint vadkacsára hajazik, de mivel vadkacsa vízparti, a Kukukhegy meg erősen homokos, csak valami eltévedt jószág lehet.

Stefan Stefanovics kérdezi a jószágot: hát te? Mire a jószág közli, hogy háp-háp. Stefan Stefanovics némi pontosítást igénylő további kérdésére, mi szerint ezt a háp-hápot hogy’ is kell értelmeznie, a jószág felháborodottan közli, hogy háp-háp-háp! Mégis, mit nem lehet ezen érteni?!

Stefan Stefanovicsnak beugrik, hogy egy utcával arrébb hasonló háp-hápokat szokott hallani, hát átmotorozott, és felkérdezte a szomszédot: ugyan, teljes-e a létszám hápi ügyben? Mire visszaért a faluból, ahol begyűjtötte a híreket és aláírta a Szabó Ervin könyvtár helyi kirendeltségében az olvasójegyét, a kacsa már nem volt a kiskapu előtt.

Stefan Stefanovics határozott szándéka, hogy minél előbb el fog komolyan beszélgetni a hely szellemével, mert úgy véli, hogy egy kígyóval már nem igazán tudna barátságban élni.

6 hozzászólás

  • Tiszteletem a helyi állatok Noéjának 🙂 🙂 🙂
    (Rég nevettem ennyit)

  • Kiss Eszter: hát, nem is olyan vicces. Jelenleg egy hete egy kb. fél éves kaukázusi-collie keverék csinos kislány a vendégünk. Lefényképezem és kirakom a netre, hátha valaki befogadja – nekem már sok. Valahol nagyon bánthatták, mert ha csak nyúlok feléje, menekül, de ugyanakkor a kezemből eszik.

  • Georgina Bojana

    Kedves István,
    nagyon olvasmányos, kedves az írás. Még valaki azt mondaná, hogy unalmas az élet?! Kutya, kutyák nélkül biztosan az. Kutyákkal, hápival (sajna, végül nem lett a Tiéd), s minden, minket körülvevő élőlénnyel – így kerek a világ!
    Ezt én is nap, mint nap megtapasztalom.
    A mi Röffentyűnk (aki fiú kuty) ő is nagyon pimasz. Kiengedem a kis utcánkba, jómagam is kiülök s beszélgetek az arra járókkal, szomszédasszonnyal.
    Az utcánkban az egyik portán két hatalmas kutya szolgál és véd. Amikor meglátják a szabadon, vidoran rohangáló, fűvet rágcsáló (nem tudom, az utcai miért finomabb,mint a kerítésünkön belül növő), hempergő, fülig szájjal vigyorgó francia buldogot, akkor fülsiketítő üvöltésbe kezdenek.
    Röfi csak erre vár, kb. 40 centire a kerítésüktől leáll és bámul, azokkal a gülü szemeivel. Csak úgy, bele a pofájukba (arcukba), de valami nagyon ingerlő, pimasz módon.
    Amikor a két “HÖS” már a kerítést szaggatná, akkor Röfi megfordul és 3 lábon mutatja be a produkcióját – pofán pisili a két szerencsétlent. (( :O ))
    Erről képtelen vagyok leszoktatni, hiába hívom, ő megy és tettlegességet követ el.
    Kihagyhatatlanul, mindezek után nagy boldogan eldöcög.
    El tudnám képzelni, ha az a két morc-őr szabadon találkozna a döcögő-(halkan)röfögő Röffentyűvel?! Bőr nem maradna rajta. Így viszont pimaszul használja ki a lehetőségét, a kerítés védelme alatt.
    *
    Kutyák nélkül lehet élni, de bele sem akarnék abba az életbe gondolni, pláne megtapasztalni.
    (( 🙂 ))
    G.B.

  • Gratula!!!

  • Jó érik a könyvbe rendezésre.

  • Mária: eddig – ezekkel az életképekkel együtt – úgy 95-98 szösszenetnél tartok. Ezekből az uti élmények nem igazán rendezhetők a többi közé, valamint novelláim se a novellaírás szabályai szerintiek, igazából csak lektűrök. Stefan Stefanovics történeteit be sem tudom sorolni.
    Magánkiadásra gondolni sem tudok. Majd házalok vele néhány kiadónál. Csak az a gond, hogy egységes pofatúrába kellene rendeznem őket, mert ere háklisak: csak nyomdakész termékkel hajlandóak foglalkozni – az meg elég babrás.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.