Tegnap elsírtam magam

2014 november 30 6:40 de.77 hozzászólás

Tegnap elsírtam magam! Mit színezzem? Ez van…

Most vasárnap gyerekeknek gyűjtünk. Mély és kilátástalan nyomorban élő gyerekeknek!
Mikulásra.

Mert ma, Magyarországon százezer gyereknek mindennapos gond az étkezés. Háromszázezer gyereknek pedig olyan körülmények között kell élnie, amelyre nincs magyarázat. Érzelmi alapon és őszintén kötelet adnék a politikusoknak, és az arcukba ordítva lógatnám fel mindet, mert amíg ők milliárdokat harácsolnak maguknak és a gazember barátaiknak, addig negyedmillió gyereknek nincs kabátja, rendes cipője, meleg szobája… NINCS ÉLETE!

Elraboltuk negyedmillió kisgyerek életét. Sírni kell és lehet ezen, mert a tehetetlen düh nem tud és nem akar csillapodni! Pusztító haragot érzek!

Állatok vagytok! Mocskos, elvtelen, becstelen alakok, akik kényelmes és biztonságos életetek magasságából dirigáljátok „alattvalóitok” életét, oda sem bagózva igazi gondjaikra, a mindennapok valóságára. Neked szólok Orbán! Aki Svájcban taníttatod a gyereked, miközben itthon iskolákat záratsz majd be, mert – elvileg – nincs szükség tanult emberekre!

Neked Szíjjártó, aki apád milliárdjaira mutogatva adsz igazolást arra, hogy 167 millióért veszel házat!

Neked Rogán, te kis dülledt szemű senki, akinek kétnaponta változnak a birtokai, és hazudsz a vagyonnyilatkozatodról!

Neked Lázár, aki tíz éve táskahordozó voltál, és a főnököd seggét is kinyaltad, csak, hogy észrevegyenek!

Neked Kövér, aki mindenkit lekomcsizol, holott apád részese volt 56’ leverésének, és te magad is pártfunkcionárius voltál.

Ti nyugodtan alszotok otthonotok nyugalmában!? Miközben negyedmillió gyerek fázik! És nem tud ünnepelni, mert egy 400 forintos mikuláscsomag egyszerűen képtelenül magas kiadás?!

Egy új generáció legszebb éveinek vagytok a tolvajai. Ti vagytok a holnap adószedői, mert már nem csak a mi, a felnőttek adóforintjait szeditek be és költitek elvtelen és felesleges, de főleg öncélú dolgokra! Ti a kicsik, a következő generáció, a jövő reménységeit adóztatjátok meg azzal, hogy nem azt teszitek, amit kell, hanem azt, ami – számotokra – hasznos! Tolvaj gazemberek!

Tegnap elsírtam magam! Nem azért, mert az egyik elvtelen mocsok ránk akarja küldeni a NAV-ot, merthogy mi mire fel merünk gyűjteni? (Nyilván Fidesz szavazó, azok ilyen gerincesek.) Nem azért, mert van, aki kétségbe vonja a feladatot, hanem azért mert van két osztály…
Kisiskolások!

Akik a saját karácsonyi pénzüket tették félre! A saját osztálypénzükből vesznek mikuláscsomagot, mert megértették, hogy ma már privilégium az ünnep és nem alapjog! Gyerekek a gyerekekért!

Most, hogy írom ezeket a sorokat, most is könnyezem…

Van remény! Mert az új nemzedék egy része éhezik és rongyos, a másik fele már korán, gyerekként rendelkezik azzal a szociális és erkölcsi érzékenységgel, amivel választott képviselőink, Magyarország politikusai – akik amúgy „keresztyéni” érzületű, nemzeti gondolkodású alakok – nem!

Vannak ebben az országban gyerekek, akik felismerik, hogy probléma van, amelyen lehet segíteni!

És ehhez nem kell más, csak erkölcsi érzék, tartás, lojalitás, empátia, megértés, szeretet és önzetlenség! Ezek a fogalmak élet-idegenek a politikai élettől! Ezek a fogalmak létünk alapvető emberi attitűdjei!

Álljon most itt két vágókép, és tekintsük őket a legemberibb példának, és annak az új reménynek, ami még éltetni képes a csüggedőket!

1.

Gyerekadomány 1.

Gyerekadomány 1.

2.

Gyerekadomány 2.

Gyerekadomány 2.

Köszönjük! Nincsenek szavak!

Ha te is szeretnél részt venni, itt kaphatsz információt. KATT!

Juhász Zoltán alias Shepherd

77 hozzászólás

  • Talán megkéne említeni melyik gyerekekért teccet sírni ???

  • Vojtech: sajnálatos módon a cikkíró nem tud válaszolni, mivel 20 óráig a mélyszegénységben élő gyermekek részére gyűjt mikuláscsomagokat a Mikszáth K. téren.
    De talán majd holnap.
    Amúgy a kívánt információ megtalálható a linkelt facebook oldalon.

  • Vojtech Esetleg mindegyikért, aki embertelen körülmények közt él. Van választék bőven. Válasszon.

  • Az Orbán-maffia terjeszkedik!

    2014. november 29., 05:30

    A Census Bureau által közölt amerikai adatok a héten láttak napvilágot, amelyben kiderül, hogy az ottani lakosság 34,5 százaléka él kormányzati segélyből, amelyek magukban foglalják az élelmiszerjegyeket.
    A statisztikák szerint a hivatalok legalább 109 631 000 személynek adtak ilyen típusú szociális segélyt a 2012-es utolsó negyedévben.
    Ebben az értelemben az embereknek a száma, akik segítséghez jutnak a szociális programok által (beleértve a munkanélküli segélyen élőket és a veteránokat) összesen 153 323 000 fő, ami megfelel a lakosság 49,5 százalékának.
    A segélyek a leghátrányosabb helyzetű társadalmi rétegekben fontosak a túléléshez (spanyolok és az afro-amerikaiak), és a kongresszus ennek ellenére megszüntette az élelmiszerjegyeket.
    Ez az intézkedés elsősorban az éhező gyermekeket érinti, amelyek száma a becslések szerint 17 millió, írja a LaInfo.

  • Nagyon igaz és jó a cikk. Kár, hogy az említettek nem olvassák.

  • vojtech:
    .
    “…Talán megkéne említeni melyik gyerekekért teccet sírni ???…”
    .
    – Hát, én pl. elsiratlak téged, amiért megszülettél. Nagy k…csödék vagy te, ha neked ebből a rémálomból, amiről a cikk ír, ennyi jött le…

  • Lelszi. Akkor ez most megnyugtat. Ha mashol is rossz, akkor jo. Akkor ez most felmenti a kormanyt? Alig hiszem. De a gazdagodo holdudvar lelkiismerete megnyugodhat.

  • Eldrad: vojtech nem éppen duracell-nyuszi. csak bekukkantott ide, odaköpött az asztalra, és már húzott is el. tipikus jobboldali módszer. na, nem mintha hiányozna…

  • Nem baj, akkor sem hagyhatjuk az ilyen szemetet szó nélkül.

  • Eldrad: dehogynem. ha válaszolsz neki, még úgy érzi, felértékelődik, és egy senkiből valakit csinálunk.

  • Te lelszi, vagy kifene, legyél már olyan jó, és lökd ki ide azt a LaInfo vagy a Census Bureau linket, ahol te ezt olvastad! Mert ilyen marhaságot egyik sem írt le. Hanem ha van ott egyáltalán ilyen kimutatás, akkor azt te egyszerűen nem tudtad lefordítani. vagy nem értetted. Most is hülyeségeket írtál. Figyelj csak:
    .
    “…az ottani lakosság 34,5 százaléka él kormányzati segélyből, amelyek magukban foglalják az élelmiszerjegyeket…” – AZTÁN MEG:
    .
    “..A statisztikák szerint a hivatalok legalább 109 631 000 személynek adtak ilyen típusú szociális segélyt …”
    .
    MILYEN TÍPUSÚT?
    .
    Most akkor kormányzati segély, vagy szociális segély? Vagy esetleg valamilyen támogatás? A három messze nem ugyanaz, az alapkondícióik meg főleg nem.
    .
    “…Ebben az értelemben az embereknek a száma, akik segítséghez jutnak a szociális programok által (beleértve a munkanélküli segélyen élőket és a veteránokat)…”
    .
    – MILYEN ÉRTELEMBEN? Mi van, te bevetted a fogalmazásgátlót? Apám, ennek se füle, se farka! Aztán:
    .
    Akkor most “segítséghez jutnak”, vagy “szociális segélyt” kapnak, vagy “támogatásban részesülnek”? Mifélében? Tax credit? Vagy valamilyen benefit? Esetleg ápolási segély? Ezek marhára nem ugyanazok, és ezeknek eleve van egy halom alkategóriája.
    És akkor még bővül a probléma a veteránok támogatásával, melyek végképp nem moshatóak össze a fent említett különféle támogatásokkal.
    .
    “….a kongresszus ennek ellenére megszüntette az élelmiszerjegyeket…”
    .
    – Erre külön kérek egy linket, de máris, ha lehet.
    .
    Na. Szóval, vagy elküldöd ide ezeket a linkeket, vagy kénytelen vagyok feltételezni, hogy teljesen félrefordítottad a dolgokat, vagy szándékosan próbálsz durván csúsztatni.
    .
    De hogy a különféle amerikai, angol, egyéb angolszász országokban kapható állami benefitek, creditek mibenlétéről hupililas f…ngod sincs, az teljesen biztos, ezen feltételezés nélkül is.

  • A cikk hazúg, álságos.
    Ürügy egy kis “anyázásra”, tájékozatlan emberek, főleg külföldi magyarok megvezetésére.
    Aki most éhezik, az 4 v 8 évvel ezelőtt is éhezett.
    Esetleg jobban.
    Azok az emberek/családok akik most mélyszegénységben élnek, többnyire 10 évvel ezelőtt is mélyszegénységben éltek. Azok az emberek, akik a létminimum közelében élnek 10 éve is ott éltek. Ami változott, hogy valószínüleg kevesebben vannak. Több eséllyel jutnak el ovódába, iskolába, több esélyük van felemelkedni. A szüleik közöl többen jutnak munkához és ezért többen kezdik megtapasztalni azt, hogy mit kell tegyenek ahhoz, hogy segítsék a kibontakozásukat a mélyszegénységből.
    Többen fognak közülük a későbbiekben nem csak közmunkához jutni. És kevesebben fognak közűlük saját fajtájuktól embertelen feltételek mellett uzsora kölcsönhöz jutni, uszora kamatot fizetni, mert még ebben is történt előre lépés, ezek közül az uzsorások közül sokan már börtönben ülnek.
    Magyarországon ez a dolog is előre megy, ha lassabban is, mint sokan szeretnék – kétségtelen, gyorsabban is tudna, ha nem ilyen hazug cikkek születnének, hanem a szerzők helyette csak adománygyüjtéssel foglalkoznának, s a dolgok valódi jobbításával.

  • enterprise, te egy aljas, undorító, ótvar szemétláda vagy. Kívánom, ott pusztul el, családoddal együtt, olyan felemelő közmunkában.
    .
    De azért összes állati baromságod megcáfolom – nem miattad, hanem azok miatt, akik esetleg ezt a szemetet, amit összehordtál, először látnák, és gyors válaszra várnak.
    .
    “…Aki most éhezik, az 4 v 8 évvel ezelőtt is éhezett….” ÉS “…Azok az emberek/családok akik most mélyszegénységben élnek, többnyire 10 évvel ezelőtt is mélyszegénységben éltek. Azok az emberek, akik a létminimum közelében élnek 10 éve is ott éltek…”
    .
    – Ezt meg ki állítja? Miféle tudományos kutatás igazolja ezt?
    Mert hogy a hivatalos (MONDOM, A HIVATALOS) orkbánisztáni statisztika szerint is romlottak ezek a mutatók, és immár hivatalosan is 4 millió fölött van a szegénységben élők száma abban az országban. A mélyszegényekről is van egy bődületes adat, de arra már nerm emlékszek, akit érdekel, keresse.
    .
    “…Ami változott, hogy valószínüleg kevesebben vannak…”
    .
    – OK, újra, ezt ki és mire hivatkozva állítja, ez egy. Kettő: most akkor ugyanazok élnek szegénységben, és éheznek, vagy “valószínűleg” kevesebben vannak? De bármelyik is, miféle mérvadó szakmai kutatás mutatja ezt?
    .
    “…Több eséllyel jutnak el ovódába, iskolába…”
    .
    – Hazugság. Heti szinten jönnek a hírek, hogy nincs elég óvoda, ez bezárt, az lakhatatlan, amazt meg nemes egyszerűséggel nem tudják elérni a nagyon szegények, mivel nem hogy közlekedni, de enni sincs már pénzük. Vegetálnak.
    .
    “…A szüleik közöl többen jutnak munkához…”
    .
    – Te mocskos, retek dög.
    .
    Munkaerőpiac nincs. Üzemek zárnak be. Elbocsájtások, tömeggel. Ha van is valahol munka, az vagy kamuhírdetés, vagy haveroknak, bratyiknak, kitartottaknak, vízfejeknek van. Olcsó segédmunkára ez a fajta vadkorrupció ugyanúgy jellemző, mint egy magasabb beosztásra bárhol.
    A közmunka pedig ahol csak megjelenik, elszegényedési spirált indít be, kitörni abból lehetetlen, mivel havi 55.000- ből legfeljebb a nyakát törheti ki bárki is. A közmunka nem értéktermelő, nem ösztönző, de amúgy sincs hová “visszatérni”, mert nincs munkaerőpiac.
    .
    “…Többen fognak közülük a későbbiekben nem csak közmunkához jutni…”
    .
    – Áruld már el, hogyan, te szerencsétlen hülye! Hova,. milyen munkaerőpiacon jutnak “majd” bármihez is? Hogyan? Mitől javulnának a közmunka miatt a “visszatérés” feltételei? Főleg, hogy a tetves közmunka is fél éves, 3 hónapos. Miről ugatsz te?
    .
    Na ide figyelj, aranyapám. Az ilyen tetvek miatt, mint te is vagy, az ilyenek miatt megy vissza az ország a középkorba. Homlokegyenest az ellenkezőjét állítani, mint a valóság, ÉS amit a valós mutatók, kutatások mutatnak, és mindezt úgy tálalni, hogy mindenki, aki ennek ellent mer mondani, az hazaáruló, meg bolsiliberál, meg 3X bukott – az meredek.
    .
    De tudod, mit? Az a nép, mely mindezt hagyja, és a magadfajtát nem lógatja fel, sőt, tétlenül nézi, hogy a te szemét, hazug fajtád belevizeljen a képébe, na, az a nép… annak annyi.
    .
    Remélem, te, meg az egész családod is egyszer mindannyian a “közmunka világából fogtok visszatérni a nemcsak közmunka világába”, és olyan frankón járhatnak majd a kölkeitek óvodába, olyan jól segítetten, mint akikre ezt állítottad, hogy már inkább csökken a számuk.
    .
    Azt, beléd is.
    .
    Nem, nem, emberek, és nem. Ilyen mocskos disznó nincs, mint ez a “enterprise”, vagy ki a lótúró. Kész…

  • Eldrad: ugyan már, enterprise sokáig volt kint a tengeren, most olvasta át az időközben felgyűlt fideszes propagandaanyagot – amivel nem is lenne semmi baj, utol kell, hogy érje magát, sok mindenről lemaradt. a baj azzal van, hogy el is hiszi, amit mond. pont olyan, mint annak idején a szabad-nép-félóra, vagy a párttaggyűlés. ott is így adták elő a direktívákat.

  • enterprise Ha nem is ilyen szókimondóan, de egyetértek Eldrad mondanivalójával. Ez tényleg csúnya komment volt, főleg az Adriáról.
    Nem a cikk volt ürügy az anyázásra, az okot maga szolgáltatta.
    Hozzátenném, sok gyermek született az elmúlt 5 évben aki éhezik. De azt már legalább tudjuk, Ők annyit érnek amennyijük van, tehát nem számítanak.

  • @Ille
    ” a színvonal megőrzése érdekében az alábbi moderálási szabályzatot léptetjük életbe:
    Moderálásra kerülnek mindazon hozzászólások, melyek

    – – a cikk szerzője, vagy más hozzászóló kigúnyolása, megsértése, rágalmazása, lejáratása a célja;”
    ……….
    Elnézést kérnék szépen, ez a fenti márványba vésett gondolat még érvényes?
    Mert ha már nem, akkor szólnék a kocsmában üldögélő haveroknak, hogy emeljék a színvonalat. Persze csak hajnal körül, mert ilyenkor még finom úriemberek.

  • apuwader: ha szabad javasolnom, értékelje enterprise aljasságát is. Eldrad ugyancsak visszafogott volt. mégis, mi kifogása van a színvonal ellene? itt lobog maga is, hát nem színvonalas ez a lap? ráadásul van annyira kőbe vésett, mint a Fidesz alapizéje.
    annak szól, akinek akar. én meg azt moderálok, akit akarok.
    mint említettem volt, hetek óta egyáltalán nem moderálok.
    amúgy miből gondolta, hogy Eldrad egyetlen jelzője is lejáratja, vagy megsérti enterprise nemzettársát?

  • @Ille
    Úgy látom öregapámmal ért egyet, neki volt a mondása, hogy moslékos vödörrel is lehet tüzet oltani.

  • apuwader: lehet, bizony, különösen, ha víz is van benne.
    mi lenne, ha a – változatosság kedvéért, persze – a cikkben foglaltakkal foglalkozna?

  • fatervader, vagy ki a nyavalya megint itt van. fatervader megint fenyegetőzik, ezúttal valami kocsmatöltelékekkel (fekete öves szájkaratés, ez már világos, de ez most mindegy). fatervadernek megint fingja sincs, mi a probléma. fatervader megint nem a cikkhez, meg a kommentekhez szól hozzá, hanem, marhaságokat firkál.
    .
    Na nem baj. Akkor üzenem neki is, amit tegnap üzentem annak a sz…rházi “figyelőnek” is, itt:
    .
    http://kanadaihirlap.com/2014/11/29/gollner-andras-a-hir24-ben-nagyokat-rohogunk-azokon-akik-hazaaruloznak-es-kozossegrombolonak-neveznek/
    .
    Eldrad
    2014 november 29
    12:18 du.
    .
    Na, fogj össze a “figyelővel”, de hozhatod a kocsmai “haverjaid”, meg ezt a rothadék enterprizét, vagy kifenét is. És vegyetek részt egy olyan “mini- Európa turnén”, amit ott körülírtam. Vagyis, az első állomásig biztos eljutnátok, legyen az Hollandiában, Itáliában, UK, Svájc, stb.
    .
    De futni is alaposan tanuljatok meg mindannyian. Mert ezért, amiket itt előadtok, mint pl. ez a retardált “enterprise” fentebb, vagy még egy pár hülye folyamatosan – hát, aranyapám, mint tegnap írtam, igen csúnyán megkergetnének. Mármint, a magyarok.
    .
    És nem, nem azért, mert mind álliberálbolsi- kommy- gyúcsányista- fizetett ügynök- mittudoménmi.
    .
    Hanem, mert többnyire nyomor és kilátástalanság elől menekülő munkavállalók, akik a magad fajta szennynépségnek köszönhetik, hogy lépniük kellett. Sok esetben szeretteiket hátrahagyva.
    .
    Neked meg itt jár a pofád, a többi szemétládával együtt. A menekült százezrek lealacsonyítása után durván odaszól valaki nektek, aztán meg pampogtok, hogy “háá miféle szíínvonal ez mán’. Undorító alak vagy te is.

  • De az se semmi, hogy ezek a szemetek hivatkozni merészelnek a moderálási szabályokra, mikor folyamatosan, durván provokálnak… hát, Sátán főügyésznek lesznek hozzájuk érdekes kérdései, amikor a Pokolra kerülnek, az biztos.

  • Ilanfair:
    .
    “…Ez tényleg csúnya komment volt, főleg az Adriáról…”
    .
    – Miért, ki állítja ezen a …szfej “enterptizén” kívül, hogy ő biz’ az Adrián van? Amúgy meg, tök mindegy hol van. Aljas, ostoba dög.

  • Ha egy úri lócsiszárral
    Találkoztam s bevert sárral:
    Nem pöröltem, –
    Félreálltam, letöröltem

  • Igen?
    .
    Akkor töröld le a képedről a lócitromot, te szemét, aztán próbáld azzal a csökött agyaddal átgondolni, mit is műveltél itt ma. A hülye versimitációid helyett inkább erre fókuszálnál, idióta.
    .
    Meg arra, hogy EGYETLEN DOLGOT LEGALÁBB próbálnál meg cáfolni, hitelesen, idétlen mellédumálások helyett. Én komolyan hosszú, szenvedésekkel teli életet kívánok neked ezért a mai húzásodért. Eddigi szerepléseid alapján csak egy, végletekig ostoba, lehetetlenül idétlen alak voltál. Ma kiderült, hogy ennél sokkal rosszabb vagy, egy szemét alak, egy igazi tróger.
    .
    Na. Akkor ezt vésd a fejedbe, és élj az ajánlattal, amit neked, meg a többi átkozott gazembernek címeztem fentebb.
    .
    Nézzük, mennyire gondoljátok komolyan azt a sok elmebeteg szemetet, amit ide rotyogtok. és hogy mennyire vagytok “bátrak”, mikor nem “hazai közönség” előtt hőbörögtök, nem is a tehetetlen, idétlen magyarországi balosok valamelyik rendezvényét rikácsoljátok szét, hanem, hanem nagyon morcos, elüldözött magyarok között kellene ilyen dumákat megereszteni, amit te ma műveltél.
    .
    Szemét alak.

  • enterprise
    2014 november 30
    1:39 du.

    Enterprise nem a cikk hazug, hanem te vagy az, hacsak nem ezt akartad írni:

    Azok az emberek/családok akik 10 éve mélyszegénységben éltek, azok többnyire 10 most is mélyszegénységben éltek. Azok az emberek, akik a létminimum közelében éltek 10 éve, most is ott élnek. + hozzáadódott kb. még egymillió az elmúlt 4 évben!!

    Ma már az egyik legcsóróbb ország Magyarország, a gyermekszegénység tekintetében csak Bulgária és Románia van mögöttünk, pedig már azok is leelőztek mindenben minket.

  • Én nemtom mivan.
    Lassan több itt a náci mint a szt-koronarádión.

  • Eldrad Nekem sulyosbito korulmeny, ha a joletbol es biztonsagbol lelketlen valaki. Az megbocsajthatatlan.
    A nyomorgo kemenysege erthetobb.

  • Geyza:
    .
    – Nincs itt több náci, és ez az “enterprize”, vagy ki az anyja kínja sem náci. Csak egy utolsó, tetves gazember. Egy igazi söpredék.

  • @eldrad
    Ajánlottad az EU-s turnét nekünk.
    Miért nem ajánlod ezeknek?
    http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?MN=Hirmix&AGM=PolitikaEsBunozes&AN=balidemszky&LN=Hungarian
    Tudod hány gyermek étkezését lehetne segíteni?
    ……
    Meg az összes szdsz-es csalónak, akik egymilliárdos adósságot hátrahagyva szűntek meg a múlt héten.
    Tudod hány mikulás csomag jönne ki belőle?
    ……

  • @geyza
    Tévedés, a Szentkorona-rádión egy náci sincs, de helyettük van patrióta, hagyományőrző fiatalok csoportja, akik hasonló lelkesedéssel csinálják azt, amiben hisznek.
    Pont úgy, ahogy ez az oldal is.
    Hol itt a probléma?

  • Van itt egy pár hozzászóló, ki jópár on-line lap(de ennek sem) moderációs szabályzatának legkevésbé sem felel meg, személyeskedése és az ahhoz használt stílusa, kifejezései miatt.
    Gyengébbek kedvéért, “versimitáció”: (Arany János részlet)

  • További jó hírek orKbánisztánból. Csak úgy pezseg az élet.
    .
    Munkahelyek bősége- köszönhetően a hatékony szociális munka kitűnően működő intézményének, és a még Észak- Európa által is irigyen nézett munkahelyteremtési programnak. Kitűnő, stabil jövőkép, fiatalok tehetségösztönző programjainak sokasága, tehetős, fogyasztóképes populáció.
    .
    Aztán, szociális ellátások ésszerűvé tétele és hatékony elosztása, oktatás színvonalának emelése (óvodától kezdve felsőiskolákig), elégedett, kedves emberek.
    .
    Íme:
    .
    http://nol.hu/belfold/teljes-kilatastalansag-a-vegeken-1501715
    .
    Barátaim… ilyen erővel orKbán és bandája megszórhatnák atombombákkal is ezt a régiót.
    .
    És az ilyenekre van pofája ezeknek az “enterprize”, figyelő, marcsi, meg a hozzájuk hasonló szörnyetegeknek azt ugatni, hogy nem is nőtt a mélyszegénység, sőt, egyenesen- “talán inkább” – csökkent, meg hogy felfelé megy a Zország szekere.
    .
    És minden, ami ennek ellentmond, az csak álliberálbolsevik propaganda, meg hazaárulók rémhírterjesztése, és persze az antimagyar KMH hibája. Meg, gondolom, a külföldre menekült magyar munkavállalóké is, akik ahelyett, hogy ÉNY EU- ban adnák elő, inkább a magyar munkaerőpiacba illeszkednének be, és inkább orKbánisztánnak adóznának, nem “külföldi hatalmaknak”.
    .
    …sszátok meg.

  • apuwader: meglehetősen sok. de maga, ugyan, hányat vitt ki a Mikszáth-térre?

  • lelszi:
    .
    – Tőled meg várom azokat a linkeket, amiket itt kértem:
    .
    Eldrad 2014 november 30 1:25 du.
    .
    Dont kííp mi véiting, plíz! (jáááj, emmeg mi volt?)

  • fatervader, látom, megint terelsz.
    .
    “…Meg az összes szdsz-es csalónak, akik egymilliárdos adósságot hátrahagyva szűntek meg a múlt héten…” – ami egyébként igaz, mert forduljanak fel ezek is, amit műveltek.
    .
    De:
    .
    1, Marhátra nem erről volt szó, eddig,
    .
    2, Mondd, tényleg berosálnál egyszer a gatyádba, ha nem terelnél, nem óvodásgyerek módjára fenyegetőznél, stb, hanem konkrétan válaszolnál arra, amit neked írtunk, ami eleve reakció volt valami bődületes marhaságodra?
    .
    Persze ez soha nemfog megtörténni, ezért nem ártok vele a fórumnak, ha leírom, hogy szellemi- testi toprongy vagy te is.

  • enterprise
    2014 december 1
    5:57 de.
    .
    – Anyád hogy van? Az enyém jól.
    .
    És mi lenne, ha végre felfognád, miféle ótvar mocsokságot okádtál be ide tegnap, te átkozott? Minden, ami ezután történt, ERRE volt reakció.

  • De nézzétek meg, ez a retek “enterprize” csak visszabugyog ide, mint a csatornalé.
    .
    És nem, nem látja be, nem ismeri el, miféle gazságot művelt. Nem szégyelli magát azért, amit tegnap beírt.
    .
    Persze az ajánlatom még mindig megvan számára, és bűntársai számára is, tudjátok, az a “mini- EU turné”. Ott bizonyíthatnák igazukat. Kb. ezt kapnák, amit itt is, csakhogy fizikális értelemben is.
    .
    És akkor egy felemelő cikk, ismét, ami szintén az ilyen szörnyetegeket “igazolja”:
    .
    http://nol.hu/belfold/teljes-kilatastalansag-a-vegeken-1501715

  • Jaj… azért ez is üt:
    .
    http://nepszava.com/2014/12/velemeny/bartus-laszlo-mindenki-jatekszere.html
    .
    Baj van, nem is kicsi, ha valakinek még nem lenne világos.

  • @Ille
    A Mikszáth-térre egyet sem, de azt maga is jól tudja mennyi jobbikos akció van a rászoruló magyar családoknak.
    Ebben (is) a legjobbak vagyunk a pártok közül.
    ……..
    Amíg tudtam biztosítani a vendéglátást, 50-60 katolikus gyermek töltött egy-egy szép délutánt a plébánossal nálam a téli ünnepekkor 18 éven át, de hát ez nem a reklám helye.
    A gyerekek azóta már felnőttek és nagy részük remek nemzeti gondolkozású tagja lett a közösségünknek.

  • Az állam nem fizette meg az SZDSZ tartozását

    „Tekintettel arra, hogy a hitel mögött ingatlanfedezet áll, a hitelt nyújtó, 100 százalékban állami tulajdonú MFB Zrt-nél akkor keletkezhet veszteség, ha a biztosítékból megtérülő összeg nem fedezi a tartozást”

  • apuwader: nem, sajnos, nem tudom, mennyi jobbikos akció van. talán azért van, mert meglehetősen rossza kommunikációjuk. és azt sem, ki, és milyen alapon állapítja meg a rászorultságot. az (is) szaporító szócskával meg csínján, mert alapja, az ugyebár több, mint véleményes.

    kommentje második felében már magyarázatot is ad működésükre. ez, bizony, szegregáció a javából! vagy tán a cigányok nem katolikusok, nem nevelhetők némi áhítattól csöpögő teadélutánnak
    köszönhetően nemzeti gondolkodásúvá? hát Gyöngyöspata polgija tán Earlgrey teával és Shortbread-kekszel nevelte át öntudatos állampolgárokká zsigeri ellenfeleit (kik természetesen régóta tudják, hol a helyük, és kire kell szavazniuk, különben…) vagy némi gárdista nyomással? , mit fed az, hogy nemzeti gondolkozás? még, ha gondolkodást írt volna…
    attól tartok, ami magukat leginkább frusztrálja, részint az, hogy eleddig valódi gondolkodók vagy zsidók, vagy baloldaliak, vagy liberálisok – és ennek a kombinációi – voltak ebben az országban. közülük közel 200ezren hagyták el Magyarhont – nem borvirágos jókedvükben. kb. kétezren egyetemi tanárok, professzorok lettek külföldi egyetemeken.
    valahogy a jobbik neveltjei közül nem találni ilyeneket, részint, mert a nemzeti gondolkozásuk kacagányban, árvalányhajban, vitézi rendben és egyéb látványpékségekben teljesedik ki, és az istennek se akar Magyarhon népe Trianon okán magukkal együtt keseregni!

    árulja már el, mennyi hozzáadott értéket termelt már ennek az országnak a nemzeti gondolkozás?

  • Ille István Sajnos most megcáfollak Téged. A jobbik folyamatosan küld a cigánygyerekeknek mikulásokat, csak műszaki hiba miatt fekete ruhás csirkefogók érkeznek.

  • ˙

    Alapkérdés, hogy nem jótékonykodás, hanem a gyökeres változtatás hozhat csak eredményt.

    .

  • Apuwader !

    Oszt, vótt e aközött az 50-60 között . c i g á n y . s z á r m a z á s ú . katolikusnak keresztelt gyermek is ? He ? És ha igen, a plebánosúr mit szótt hozzája ? Biztos megdicsért érte: hisz’ “a megtért bárány, ha feketebárány, akkor is bárány” nemde ?

    .

  • llanfair: aha. tehát, a krampuszok.

  • Apufater !

    A jótékonyság gyakorlásánál hordják e a gárdista mundért, a nyilas sapkával és bakanccsal ? Mert csak úgy jobbik a Jobbik.

    .

  • ui:

    Kár, hogy ezek a jobbikos kellékek,
    egyben gyilkos jelképek.

    .

  • enterprise
    Te hol élsz? Mert nálunk Agyarországban már munkahely sincs. Így kellett csinálni a fidesznek, hogy választásokat tudjanak nyerni. Tudod?! A polgármester a közmunkásokat KÖTELEZTE a fideszre szavazással. A nyugdíjasok, meg a kisebbség listával ment szavazni, mert különben még véletlenül nem találta volna el a fideszes nevet. Milliók nyomorognak, gyerekek 100 ezrei éheznek, Te meg itt élvezkedsz rajta, mondván ezek régen is így éltek. Tudatom veled ……..(itt a neved lenne)hogy az “emútnyócévbe” ilyen nem volt. Érted amit írtam, vagy le is rajzoljam?Ehhez a csökött agyú ormányfő kellett az asszisztenciájával, akik már fel sem tudnak egyenesedni, mert a munkahelyük a főnök hátsójánál van. Vágod?

  • Eldrad
    Nem ismerek rád. Ne alacsonyodj le ezekhez az állatokhoz.Nemsokára tolongás lesz a damaszkuszi úton,most meg rájuk kell hagyni. Az ormányfő megtámogatta őket pár milliárddal, azért hangoztatják ezt amit maguk sem hisznek, mert tudják milyen nagy a nyomor idehaza.
    Remélem elvárásod szerint mennek a dolgaid. Üdvözöllek.

  • @Ille
    Hogyne lett volna szegregáció, hisz aki hozzám jöhetett egy “jutalom délutánra” annak nemcsak a magaviseletének kellett jónak lennie, hanem rendszeresen ministrálni, vagy szorgalmasan hittanórára is kellett járni. Tehát a szegregáció teljesítménynövelő hatású.
    Egy, magukat cigánynak valló család élt csak akkoriban felénk, ővelük nem volt kapcsolatom, de szintén cigány, de már magukat magyarnak tartó és hozzánk hasonlóan élő, hasonló értékeket becsülő, több is.
    Mai napig a legnagyobb békességben élünk együtt.

  • apuwader: mégis, milyen jogon szegregált? a ministrálás és a hittanóra követelmény volt? akkor az nem szegregáció volt, hanem dogma!
    teljesítmény növelő hatású lenne a szegregáció? ez új!
    persze, igaz, ami magánál volt, az nem az volt. az jutalomfalat volt.

  • @dongolo
    Nem hordjuk a nyilas kellékeket ilyen alkalmakkor, hisz egymás között vagyunk.
    Inkább együtt énekelünk ilyesmi nótákat:
    https://www.youtube.com/watch?v=P0Da1CI-bU0
    Gyerekeknek nagyon tetszik, könnyű a dallama, közösségbe kovácsol a szövege.
    …….
    Beöltözni akkor érdemes, ha új csatlakozókhoz kell eljutnia az üzenetnek.

  • @Ille
    Semmi nem volt követelmény, valahogy a közösség vonzása becsatornázta a fiatalokat. Nyáron volt még vándortábor, két hozzáértő felnőtt ment harminc fiatallal hetekre a vadonba, soha nem volt probléma senkivel.
    Nevezheti jutalomfalatnak is, lényeg, hogy működjön.

  • apuwader: időzavarban van? a fene se gondolt a jelen időre. maga is min. 20 évvel ez előttre gondol vissza, amikor karakán szittya tudatú felnőtté vált ministránsokról regél! – habár akkor még a maguk közössége nem, hogy vonzásilag, de csírájában se létezett.
    rendben, pár évre visszamenőleg lehet. csak a vonzást, mint olyat nem értem. vándortábor, vadonban, kullancsvadászattal és szúnyogcsípéssel egybekötve, valóban közösséget kovácsoló élmény! de hogy jön ki ebből a nemzeti gondolkozás? szedtek közben árvalányhajat is?

  • @Ille
    92-ben volt először Csurka István felénk, aztán évente visszatért. Franka Tibor, Maczó Ágnes volt még nagy hatással ránk. Ez már több mint húsz éve volt, ilyenkor volt csak tömve a “kultúr”.
    Mintha ők is fasiszták lettek volna anno, nem?
    Vagy nem nézte a “közszolgálati” Nap tévén a tolvaj Forró Tamást?
    Ennyit a csírákról.

  • apuwader: nem szerencsés a csíra szó használata. csurka, franka – az én véleményem szerint – nem tudta, milyen indulatok és érzelmek mentén nyomul, csurka “nemzetivé” válása ékes példája a gátlástalan köpönyegforgatásnak. franka sima karrierista volt. maczóné jól mutatott, de semmi több.

  • Bumburi:
    .
    – Pedig én vagyok az. Hát, nagyon nehéz a dolgunk, mert amit magunkkal hoztunk a “gyorsnaszádból”, meg a “süvítő munkaerő- és gazdaság” országából, az még évekig nem kerül le rólunk. De így is megérte kimenekülni, és otthagyni azt a 93.000 négyzetkilométeres csüdtömeget.
    .
    Ami a “lealacsonyodást” illeti, hát nézd már meg, az az állat, aki miatt ez történt, mit volt képes bef…sni ide. Olvasd végig az egész történetet, meglátod. Amúgy meg, az ilyen szörnyetegekkel nem lehet normálisan beszélni, ezek a sértésekből, az erőszakból sem értenek, azzal is legfeljebb csak kussoltatni lehet ideiglenesen ezt az állatfajtát.
    .
    De egyvalamit nem lehet: nem felelni az ilyen kreténeknek semmit, mert akkor az ostoba, tróger szubhumanitásé a győzelem.
    .
    Szóval, maradj itt, ez is olyasmi, mint az AN. Segíts nekünk te is a szemétládák ellen. Írj, kommentelj, ha van jó ötleted, cikket is örömmel fogadnak, ha meg tudod írni. Mi ennyit tehetünk jelenleg az orKbáni pszichopátia és képviselői ellen.

  • István:
    .
    – A fatervader most is azt hallucinálja, hpgy ő valami Nagyhoz Tartozik már Nagyon Sok Éve, hiszen már 92- ben is “járt náluk” a csurka (Töröltessék ki a neve). Szóval, fatervader már akkor is mozgalmár volt.
    .
    Ami azt jelenti, hogy ha az lenne, akinek mondja magát, alsó hangon 40+ évesnek kellene lennie. Szókészletét, stílusát, szóhasználati szokásait, befirkantásai értelmi- érzelmi szintjét, egészen gyermekded fenyegetőzéseit tekintve szerintem úgy fele ennyi lehet. Na nem mintha számítana, mivel ez is csak egy idiótával több, az meg nincs korhoz, nemhez kötve… 🙁

  • Eldrad: nem értek egyet. ha annyi lenne, akkor olvasmányait, emlékeit és élményeit illetően hazudik. hol volt egy huszonéves abban a helyzetben, hogy “szeretetvendégséget” csináljon?
    azon felül ne nevezd idiótának, mivel csak egy elkötelezett párthívő.

  • Ille Istvan Aha. Nem idiota csak parthu jobbikos? Reszletezned a kulonbseget?

  • llanfair

    Nem vígasztal mások nyomora, hiszen itt élek, viszont idegesít amikor sokan tejjel-mézzel folyó kánaánnak festik le a “minta” államokat! A 40 évet legjobban Moldova egyik riport alanyának ez a mondata fejezte ki: “aki nem lop a munkahelyéről, az a családja ellen követ el gazdasági búncselekményt”! (Anno csak állami vállalatok voltak!) A mostani 25 év ennek a felturbózott folytatása.
    A nyomorban élők legnagyobb problémája mindig is az volt, hogy ha egy gyereket tudott eltartani, volt neki legalább három, ha hármat akkor volt hat-hét, vagy tíz! A sokgyermekes szegény családok gyerekei eleve olyan hátránnyal indulnak ami szinte behozhatatlan, újratermelődik egy olyan réteg amely a jóléti államokban is gondot okoz.
    Senkit nem ment fel a lopás, harácsolás alól semmi, de én hiszem, hogy az emberek saját maguk felelősek a sorsuk alakulásáért, s ez vonatkozik gazdagra szegényre egyaránt.

  • Llanfair: nem jobbikos, csak agymosott fideszes. ő még hisz. az ilyenek tartják hatalomban Orbánt.

  • Lelszi. Sosem montdtam, hogy itt minden jo. Azt mondom, sokkal jobb, mint Magyarorszagon. A fideszkormanynak pedig eszebe sem jut kozeliteni. Csak a sajat gazdagodasa erdekli.
    Folyamatosan egymas ellen forditja az embereket. A magyarnak egy ellensege van, a magyar. Aki nem imadja feltetel nelkul a fideszt, az hazaarulo szemet. Az nem is magyar. Normalis gondolkodas? A szelsoseges muszlimok liberalisabbak, a szabadsag szo nektek szitokszo.
    A sok gyereket eppen az orban kormany erolteti. Noknek konyhaba a helye, es Isten tenyeszallatnak teremtette.
    Ugy koveteli a noktol a sok gyereket, hogy ningy mibol eltartani. Szulj, majd lesz valami! Majd Isten segit. Sosem segitet. Sikerult elerniuk, hogy a gyermektelen nok mar buncselekmenyt kovetnek el. Ha egy nonek agya van, es hasznalni akarja, akkor egy senkihazi. Ez igy jo? A francokat jo. Nem irom le mit ertunk el itt harom ev alatt egy keresetbol, mert rogton jon a dicsekves vadja. Pedig nagyon tanulsagos lenne.
    Otthon hat-het munkahelybol a negyedet nem tudtuk elerni 15 ev alatt. Ennek fenyeben meglehet magyarazni a fideszesek gazdagodasat?
    Itt tenyleg megy az orszagnak. Megsem nyomjak az emberek arcaba, hogy milyen kurva jo nekik. Minden evben ki kell tolteni a gazdagodasi papirt, es tudni kell, milyen nagy hazunk van. Ket gazdasagi miniszter van allitolag sitten.
    Az afa csalas a masodik legkevesebb Europaban. Meg nem volt esett, hogy ne kapjunk szamlat. A boltban az emberek nem szamoljak meg a visszajarot. Ha jar neked valami, felhivjak ra a figyelmedet. A rendor nem buntet, hanem segit. A politikusok nem telepednek az emberekre. Nem, nem Kanaan, elheto orszag, szemben Magyarorszaggal. De nekunk Magyarorszaghoz kepest bizony Kanaan. Es a vad nem alja meg a helyet, hogy kihasznaljuk a szocialis rendszert (apuwader?). Mi itt semmit nem kaptunk akandekba. Nagy szakkepesitest igenylo, vilagszinvonalu munkat ad erte a felesegem.
    Hiaba irom, meg sem halljatok.

  • Ille Istvan Csurka a neveloapja, Maczo a neveloanyja es nem jobbikos? Nem a fenet. Alig varja a fidesz bukasat, mert azt remeli johetnek utana a szalasi fanok. Meglepne ha tevednek.
    Nem o kozeledik a fideszhez, a fidesz kozelit a jobbikhoz.

  • Llanfair

    “Folyamatosan egymas ellen forditja az embereket.”
    – Ezt Te sem gondolod komolyan! Szerinted pl. a Fianna Fáil arra buzdítja a híveit, hogy szavazzanak a Fine Gael-re? Fidesznek annyival könnyebb a dolga, hogy itt az ellenzéki pártok egymást gyilkolják!

    ” Nem irom le mit ertunk el itt harom ev alatt egy keresetbol, ……Otthon hat-het munkahelybol a negyedet nem tudtuk elerni 15 ev alatt.”

    Nem értelek kristáy-tisztán!
    – A Fidesz nem regnál 15 éve!

    “Ennek fenyeben meglehet magyarazni a fideszesek gazdagodasat?”
    Ebben idazad van, nem lehet! De az MSZMP és a Szakszervezet vagyonokat anno széthordta/lopta valaki, és akkor mindenki hallgatott, ma meg már a feledés jótékony homálya fedi!
    – Szerinted Gyurcsány a gyárát találta, vagy nyerte a lottón?
    – Simon Gábor banki számláinak összege már 700 millió körül jár, és az ingatlanjai sem a Havanna lakótelepen vannak!

    Minden tiszteletem a feleségedé, és azt hiszem tévedésből írtad, “Nagy szakkepesitest igenylo, vilagszinvonalu munkat ad erte a felesegem.” A szakképesítés helyett szaktudást akartál írni! 🙂

  • Lelszi. A szaktudas nem eleg. Ehhez a munkahoz szakkepesites is kell. A korhazban pedig neki van a legnagyobb (de otthon is az volt, fillerekert). A szaktudast nem lehet igy merni. Sajnalom, hogy a szavakon lovagolsz.
    Nem a fidesz van 15 eve? Nem emlekszem, hogy a baloldalt dicsoitettem volna. A legnagyobb dicseretem az volt, hogy a Horn kormany jo iranyban indult el. Az nem dicseret, hogy sokkal kevesebbet loptak mint a fidesz.
    Tobbszor mondtam, nekem nincs partom Magyarorszagon.
    Felesleges ide citalni az ir politikat. Teljesen maskeppen mukodik. A magyar szokasok nem is hasonlitanak.

  • Lelszi. Termeszetesen a partok itt is szeretnek nyerni. De valasztaskor itt szemelyek kuzdottek a szavazatokert. Szemelyesen, vagy egy rokonuk jelent meg a szorolapokkal, es kerdezni lehetett toluk. A programjukat mondtak, nem azt hogy melyik partra szavazzunk. A plakatokon is csak a sarokba volt kiirva, melyik parthoz tartozik a kepviselo. Minden plakat egysegesen zold volt, fenykeppel nevvel es pici logoval. Az emberek nem engedik be a politikat az eletukbe. Nem beszelnek rola. Igy nem tudod kire szavaznak. Teged sem kerdeznek. Az unnepeket egyutt unneplik, nem kulon helyszinen. Most a vizdij elleni tuntetes is egeszen maskeppen folyt le, mint otthon szokott. Itt tenyleg lehet mas a politika.
    Konnyu nekik, itt nem lopjak az orszagot.

  • Eldrad
    Néha ide nézek, de mindannyiszor a felháborodás érzésével távozok! Megértem hogy nem tudod szó nélkül hagyni az aljas dolgokat,sajnos (vagy hál istennek) én sem, és csak mondom a magamét.
    Nekem is elment az egyik fiam. Hivatásos katonaként ebből a “szép vagy gyönyörű vagy Magyarországból”,és most sm-ként 4x annyit keres,és megszabadult a mindennapos stressztől,és úgy érzi teljesen más világban él.
    Tanulom a nyelvet, mert lehet hogy a másik fiammal mi is távozunk.Ugyanis Ő beteg, és szeretett hazánkban azt a betegséget nem gyógyítják “financiális okokból” mondá a háziorvosunk.
    Bárhová is vessen a sors,valószínű, hogy én sem tudom levetni magamról és itthon hagyni az eddigi habitusomat.
    Azt írod maradjak itt.Hogyan?
    Az írásaim mindig moderációra várnak, bár a nickem,és az email címen is be van írva.

  • bumburi:
    .
    – Minden komment várat egy kicsit. Nappal percek alatt kiengedik, reggel nem, mivel akkor van a szerkesztők egy részének éjszaka.
    .
    Viszont, jó lenne ha maradnál, és segítenél a fenevadak ellen te is.

  • bumburi:
    MINDENKI írásai moderációra várnak, a rendszer már csak ilyen. sajnálatos, de nincs 24 órás oldalfelügyeletünk. kérlek, közöld, hogy várakozás után melyik hozzászólásod nem került ki!
    a válaszokat a nicked szerint kapod, az e-mail címedet csak hivatalos megkereséskor használhatjuk fel.

  • 🙂

    Olvasgatom a kommenteket, de félek én ebbe a vitába nem folynék bele…

    Ezer kisgyereknek elintéztük a Mikulást. Ez a lényeg!

  • Eldrad

    2014 december 1
    6:13 du.

    S az is lehet, hogy olyasmi, mint az én egyik volt szomszédom:
    A 80-as években az egyik legnagyobb Bp-i intézmény függetlenített párttitkára volt. Az MSZP- helyett az MDF-be lépett át, majd Csurkával továbbállt. Mikor jött a Jobbik oda ment át.
    Nálam volt szavazni, a Jobbikos kolléga rákérdezett honnan ismerem, s elmesélte, hogy jobbra onnan is kilóg!

  • Llanfair

    “A szaktudas nem eleg. Ehhez a munkahoz szakkepesites is kell.”
    Félreértettél! A szakképesítést 100-an, 1000-en is megszerezhetik és mindegyikük egy lesz a sok közül, ugyanolyan szakképesítést igazoló papírral! Közülük csak 1-2 lesz, akinek igazi konvertálható tudása lesz, aki a szakmájának a mestere! Tehát a feleséged tudásánál a szakképesítés csak egy szükséges mellék körülmény, a szaktudása teszi az elsők közé! én így értettem! 🙂

  • Lelszi Ebben akkor egyettertunk.
    Elkezdtem leirni az itteni korhazi berendezkedest, mert teljesen eltero a magyartol. Szerintem erdekes lett volna. De olyan hosszu lett vola, hogy abbahagytam.

  • Llanfair: azért csak próbáld meg. először a whiskey túráról is azt mondtad, és mégis milyen kalssz sorozat lett belőle!

  • István!
    Egy szóval nem írtam azt hogy nem kerülnek be a kommentjeim, csak annyit írtam:moderációra várakoznak!!!!
    Sajnos néha elfelejtem az időeltolódást, de Eldrad figyelmeztetett rá,és észben fogom tartani. Köszönöm hogy figyeltél a “morgolódásomra”

  • bumburi: a kis úttörő, ahol tud, segít! elkövettem azt a hibát, hogy nem kerestem rá – IP-cím alapján – a lokációdra. amúgy ez csak akkor szokásom, ha egy gyökér keményen ki akar nőni a talajból 😀

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.