A választási bojkott lehetőségéről

2014 március 29 10:57 de.50 hozzászólás

Sok szempontból forgatják még mindig különböző véleménymondók a bojkott lehetőségét és ésszerűségét. Van nézet, ami szerint egyenesen hazaárulás ilyen körülmények között részt venni a választásokon, és mindenki kollaboráns a Párt rendszerével, aki voksával legitimálja a mostani hatalmat.

Az okfejtésnek minimum két nagy hibája van. Vegyük az elsőt, a technikait. A bojkott nem az, hogy a szavazó nem megy el választani, hanem az, hogy az uralgó párton (pártszövetségen) kívül egyetlen politikai alakulat sem állít jelöltet, nem vesz részt a kampányban, nem mutat alternatívát. Ebben az esetben a Pártnak csak arra kell vigyáznia, hogy nehogy 100% fölé csússzon a rászavazók aránya. Ezt a technikai malőrt volt hivatva kiküszöbölni az, hogy szemérmetlenül sok közpénzt áldozott – a törvényi feltételeken kívül – a Párt arra, hogy bárkinek megérje kamupártot alapítani, kizárólag a szavazólapon való szereplés érdekében. Amelyik alakulat össze bírt szedni 13500 támogató aláírást – és ezúttal bárki akár 10 jelöltet is támogathatott, nemcsak egyet, mint korábban – 147 millió forintot kaszálhatott a költségvetésből „kampánycélokra”. (Ez az összeg Magyarországon az én szerény megélhetést biztosító évi! nyugdíjam tízszerese!) Aki meg mind a 106 egyéni körzetben képes volt jelöltet állítani – ez 53 ezer aláírás –, az akár 650 milliót is zsebre vághat. Végül 18 pártszerű képződmény neve olvasható majd a magyarországi szavazólapokon. Ez lehetne akár üdvös fejlemény is, jele annak, hogy a társadalom sokszínű – de nem az. A listán szereplő pártok túlnyomó többségének nincs szórólapja, plakátja, nem szervez találkozókat, kitelepüléseket, legfeljebb egy-egy kezdetleges honlap jelzi létüket, amin nem sorjáznak programok, elképzelések. Jellemző, hogy a bojkott mellett(!) harciasan győzködő Polgári Engedetlenségi Mozgalom szintén állított jelölteket, listát – ennek érthetetlen a logikája. Szóval ne menjünk el szavazni. Illetve menjünk el, de rájuk szavazzunk… Illetve… hogy is van ez? Nem vitatom e közösség jó szándékát, csak annyit akartam jelezni, hogy a 18 alakulat túlnyomó többsége ilyen, vagy hasonló hirtelen felindulásból összeállt csapat. És az is jellemző, hogy miközben az ismeretlenség homályából felbukkant képződmények könnyedén állítottak országos listát, aközben az ugyan kis támogatottságú, de évek óta a közéletben létező csoportok – mint például a 4K! – képtelenek voltak összegyűjteni a megfelelő számú támogatást.

Lázadás, április 6-án?

Lázadás, április 6-án?

De persze vannak kifejezetten gazdasági megfontolásból életre galvánozott együttesek, ahogyan jelzik ezt a mostanában kitörő botrányok. Sokan rájöttek ugyanis, hogy nem kell 13500 embert megkeresniük: ha tíz „párt” összeáll, felosztja a körzeteket, elég 1350 aláírást gyűjteniük (na jó, a biztonság kedvéért kétezret), az aláírásokat 10 példányban lemásolni, és máris lehet a pénztárhoz fáradni. Jó, jó, a törvény szerint el kell számolniuk majd a kampánypénzekkel. Hm. Számlákat kell virítani benzinről, vendéglátásról, nyomdákról. Hát ez ma Magyarországon nem ütközik nagy nehézségekbe. Bizonyosan lesz néhány lúzer, akit majd megfognak hamis számlával, aztán egy ejnye-bejnyével elengednek, ha már elül a harci zaj.

A nagyjából 3 milliárd forint elköltésének egyetlen célja az volt, hogy ne lehessen eredményes bojkottot szembeállítani a Párttal.

És ez még csak a technikai meggondolás. Ennél azonban jóval átgondoltabb a magyarországi választások ilyetén meghamisításának az elvi alapja. Ami nem máshonnan pattant ki, mint a Párt egyszemélyes vezetőjének fejéből, méghozzá nem mostanában. Legalább 20 éve szilárd meggyőződése, hogy kizárólag ő a bölcsesség kútfeje, és szó szerint minden eszközzel kötelessége megakadályozni, hogy másfajta elképzelés egyáltalán létezhessen. Eléggé plasztikusan ki is mondta, amikor arról beszélt, hogy „az ellenfelet nem elég legyőzni, ha lehet, meg kell ölni”: Jóindulatú vagyok, és nem gondolom, hogy a „megölés” a szó szerinti fizikai megsemmisítést jelenti, csupán azt, hogy tűnjön el a magyar fejekből a szabadságnak, méltóságnak, emberi jogoknak, polgári öntudatnak még az írmagja is. Ezt persze nemcsak a választási rendszer gyalázatos átbütykölésére bízta a Párt: ennek jegyében formázza át az oktatást – ami immár nem szolgáltatásszerű tanítás, hanem köznevelés –, ilyen eszköz a kultúra einstandolása. Mindehhez jó eszköz a nemzetközi elzárkózás, a „nemzeti” mindenek felett való sulykolása, legyen szó paradicsomról vagy szoborról.

Ha hibázott valamiben a mai ellenzék – ami egyébként nem annyira baloldali, mint inkább a polgári demokráciát, a köztársaságot védeni szándékozók közössége, ahogyan ez a programjaikból is kiderül –, akkor abban, hogy nem vette elég komolyan ezt a fenyegetést. Hogy nem gondolta, hogy tényleg a megsemmisítésükre tör a Párt, és ehhez nemcsak az anyagi javakat nyúlja le, hanem a lelkeket is. Gátlástalanul, igénybe véve a köznyilvánosságot, a médiát, sőt, a sajnos igen készséges klérust is.

Ezt a folyamatot segíti, gyorsítja az, aki ma, a választások előtt alig egy héttel, a jelöltek népes listáját látva, még mindig „bojkottról” beszél. Könnyen elérheti, hogy a szavazatok összegzéséből tényleg az derül majd ki, hogy Magyarországon nincs – vagy nagyon kevés – az olyan ember, akinek fontos lenne a nyugodt, az állampolgárok jogegyenlőségén, a vállalkozói kedv működésén, az eszmék és hitek szabad áramlásán alapuló élet.

És akkor a Párt feje majd büszkén kijelentheti: a „nép” boldog az általa elkerített karámban.

Rátesi Margit

50 hozzászólás

  • Jó, mit javasol bojkot vagy nem?
    Ha nem megy senki szavazni, akkor a Fidesz bejön magasan. Mert ők elmennek.

  • Figyelő! Bojkottról akkor beszélhetünk, ha a politikai erők nem állítanak jelölteket. Aki nem megy el szavazni, otthon marad, és így alacsonyabb lesz a választási résztvétel – ez nem bojkott. Mindenki eldöntheti: mire szavaz, de otthon is maradhat, ha úgy gondolja. De még egyszer: ez nem bojkott, hiszen 18 párt állított listát, és több ezer képviselőjelölt várja a voksokat.

  • Rátesi Margit asszony,
    sajnos ez nem a VIP-listás irásai közül való. Apámmmal elolvastattam irását, s valami olyasmit mondott, hogy amit itt a “Párt”-ról ir, az sokkal inkább a 70/80-as évek Pártját jellemezte. Nehéz sokaknak azt elfelejteni. Egyébként most jöttem meg a Tömegtüntetésről. Kb félmillió embert lehetett csak szemrevételezni,akik nem törődnek az állampolgári jogegyenlőséggel. Lelkük rajta! Holnap kimegyek a baloldalira is, fotózom majd,- lassan el kell dönteni, hogy kire szavazzak!

  • Minden magyar ember nyugodtan szeretne élni és olyan emberektöl mentesen, mint akik 2010-ig 1 maffia szervezetben
    tömörültek.

    http://pestisracok.hu/obudan-a-zuschlag-ugy-kulcsfigurajat-inditja-a-baloldal/

    eEzt a rendszert szeretné sok magyar ember elfelejteni és nnyugalomban, kordonok és nélkül élni.

  • budafok: ha javasolhatom, maga ne szavazzon senkire. nem érdemli meg a szavazati jogot. “apámmal elolvastattam”…bohóc…

  • fresz irén: hát, ezzel gondja lesz. a kordonok ugyanis jelenleg is állnak, és sajnálattal közlöm, maga nem a szabad oldalon áll. a maffia pedig 2010-től uralja az országot.

  • Nem érdemes sokat hőzöngeni, a Fidesz bejön, mert nincs ellenzék.

  • A gyors ütemű gagyi pártok megjelenése Fidesz segédlettel,–csalás.-E gagyi pártok könnyen közpénz támogatáshoz jutása jog sértő Fidesz törvény–az adatok egymás közötti manipulálása,jogsértő,és mégsem indítanak vizsgálatokat nem tesznek ellene semmit,ez közönséges okirat hamisítás és csalás–Egyes külhoni állampolgárainknak a választáson való részvételének megnehezítése,szándékosan ez manipulációs csalás. Az elektronikus és nyomtatott médiák, a hirdető felületek egyoldalú birtoklása,Az Orbán kormány számolatlanul szórhatja a közpénzt CöF- Kerényi és hasonlókra,menetekre,ez a közvagyon hűtlen kezelése.Számtalan egyenlőtlenséget csalást manipulációt tisztázatlan lehetőséget lehetne még
    sorolni ami az Orbán rendszerének előnyös,és élni is fog vele–.Összefoglalva az Orbán kormány már csalások törvénytelenségek sorozatával indítja 2014 április 6 parlamenti választásokat.A szavazatok számlálásáról már nem is szólok,ez szintén a csalás lehetőségét,erősíti.
    Nem lesznek tiszta választások ,mert a feltételek sem tiszták.–

  • Budafok: édesapjának igaza van, a 70-es, 80-as évekbeli Párt és a mostani sok azonos vonással rendelkezik. Pl. Kádárnak is összejött a félmillió 1957. május 1-jén a Hősök terén, pedig Kádár sokkal kevésbé ügyesen facsarta a szót. Viszont a 70-es évekbeli Pártnak sokkal több tagja volt, ebben tehát nem egyeznek meg.

  • Kádár idejében milyen pártok szerepltek még?

  • Budafok! “amit itt a “Párt”-ról ir, az sokkal inkább a 70/80-as évek Pártját jellemezte.” Hát ez a baj! Ez a Párt pontosan az a Párt, ahogyan az intézkedései, törvényei elárulják. Kövér et. pl.felvetette, hogy nem kellene mindenről törvényt hozni, minek az a sok vita, rendeletekkel is lehet kormányozni. Pontosan ez volt a ’70-es, ’80-as években: a Minisztertanács (nagyjából a kormány) rendeletekkel hozott szabályokat. A parlament évente kétszer ülésezett, egy-egy napot, ahol szinte minden előterjesztést vita nélkül fogadtak el – természetesen az “egységes” magyarok népfrontjának képviselői.
    Ami meg a mai dzsemborit illeti: 2002-ben a MIÉP megtöltötte a Hősök terét: aztán nem került be a parlamentbe…

  • Egy nemzet LÉLEK rontását,iskola rendszerét, gyermekeink ifjúságunk felelőtlen torzítását a legalávalóbb bűnnek tartom,aminek gyógyítása évtizedekig is eltarthat.
    Tomas Höbbes:
    Az értelem a helyes érvelés képessége nem velünk született
    képesség,mint az érzékelés vagy az emlékezés,hanem tapasztalat útján sajátíthatjuk el, és alapja az a meg figyelés,hogy hasonló okokból hasonló hatások születnek

  • Na a baloldal nagyon ügyeskedik?….inkább erőlködik!!!!
    Régen csak egy pártra lehetett,sőt kötelező volt “szavazni”….,most meg ugye van választék!Nekik ez rém kellemetlen..
    Egyébként egyes “kőkorszaki” sz.akik a múltban leragadtak,ma
    nagy demokrataként próbálják ismét megmondani?….hogy ki ne menjen el szavazni!(Budafoknak…)
    Nagyon jó!

  • Kádár Idejében?
    Bementem szavazni a fülkébe – úgy nézett rám a házunkban lakó tanácselnöknő a bizottsági asztaltól, mint egy merénylőre.
    Áthúztam a szavazólapot (a hazafias népfront kelőltjeivel) átlósan x-ben, majd a lap szélére szépen olvasható betűkkel felírtam a véleményemet a rendszerről. Hogy legyen azért visszacsatolás.
    Udvariasan elköszöntem a bizottságtól. Láttam az arcukon az őszinte, felém sugárzó szeretetet…
    Ez volt a demokrácia, baloldali módra.

  • Én a magam részéről mindig biztosra vettem, hogy az úgynevezett választási bojkott a Fidesz találmánya. Nekik kedvez. Már nem is ezen gondolkodom, hanem azon, kik azok akik beálltak a sorba és segítenek a Fidesznek ezt hamis bojkottot véghezvinni.
    A céljuk, hogy zavart keltsenek azokban akik még bizonytalankodnak remélve, hogy nem mennek el szavazni és ha csak egy hajszállal is de a Fidesz megint becsúszik a kétharmadba..
    Sokan akik a bojkott mellett kardoskodtak semmi praktikus ésszerű magyarázatot nem tudtak felhozni, csak dirigáltak, indulatoskodtak, győzködtek, így nálam ők hitelességüket vesztettek lettek. Egyszerűen döbbenetes de szerintem a Fidesz ma már bárkit meg tud vásárolni vagy félemlíteni. Majd bosszút áll rajtuk utána ha győztek.
    Az sem normális aki a Fidesznek segít, mi jó származhat belőle? Aki nincs benne az alapító koleszos magban az úgyis mindig megbízhatatlan idegen marad a számukra és számíthat rá hogy kegyvesztett lesz és végeznek vele.

    Szerintem teljesen mindegy kire szavaznak csak ne a Fideszre, de szavazzanak. Ha nem tudnak kire szavazni mert senkit nem találnak alkalmasnak akkor legalább gyengítse a Fideszt azzal hogy másra szavaz. Legalább a kétharmadot elvenni tőlük. Nemigen jött be a kétharmad, nem jó egy pártnak teljhatalmat adni. Legalábbis a Fidesz visszaélt vele. Legalább azt kellene elvenni tőle. Meg kellene osztani a hatalmat, hogy másnak is legyen beleszólása.

  • enterprise: szóval, hátulról bátor volt. pont, mint a hős ellenálló, aki egyszer tökön rúgta a csendőr lovát, amikor a tizedes úr a kocsmában sörözött.
    gratulálok.

  • Ille,
    18 éves srácként felismertem azt, amit maga még ma sem.

  • enterprise: nem, fiam, maga csak vagánykodott – értelmetlenül.
    vagy maga szerint van bármi értelme a 6-i szavazásnak? mert ez pont olyan, mint az akkori. értelmetlen.

  • Illenek ebben igaza van.. Kádár idejében az egy pár rendszer uralkodott.
    Ma, hiába van 18 párt, a nép viszont csak egyet akar!

  • figyelő: nem nyert. most is egypárt uralkodik, a nép pedig korántsem egyenlő kb. 2,2-2,3 millió megvezetett birkával.

  • Hátpedig a bojkott lenne az egyedüli célravezető módszer , nem véletlenül retteg ettől az a másik párt.
    Többek között emiatt is hozták létre a sok gagyi-pártot.
    ( Túl azon hogy az is egyfajta lerablása az adófizetők pénzének )
    Mertha véletlenül megjött volna a demokratikus oldal esze ( ettől persze nem kelle félni ) és meghirdetik a bojkottot , az egyértelműen a másik párt óriási presztizsveszteségét okozta volna Európában és mindenhol.
    Ezért kellett ( többek között ) a rengeteg ál-párt. Hogy megmutathassák a maguk álságos módján a Világnak hogy hát itten kérem demokrácia van , hiszen most is mennyien indultak a választásokon.
    És senkinek ne legyenek kétségei : a bojkott esetén pont annyian szavaztak volna a gagyi pártokra , hogy ne legyen annak a másik pártnak 100 % .-ja , csak mondjuk 75 . Mert az is hülyén nézne ki ha koreai mintára 99 % lenne a szavazati arányuk.
    ŐK kérem mindenre gondolnak , a birka alattvaló magyarember meg beszopja.

  • Vértes Attila

    figyelő
    Érdemes nézni az internetet a most folyó baloldali Összeborulásról. Lassan oda lyukadunk ki, hogy 9,2-9,3 millió
    megvezetett birka lesz Magyarországon. Meg pár marha és ökör a másik oldalon…

  • Vértes Attila, én is így látom.
    Hogy is van az a mondás?
    “Sok lúd disznót győz?”
    Látható volt tegnap,hogy a birkák szeretik a pásztorukat,…….

  • figyelő: bolse viktort ne szeretnék, hiszen annyi mindent adott már nekik! kétezer forintért és egy vacsoráért még erdélyből és a vajdaságból is szeretik 😀 1.000 forintért – igaz, azt ők fizették – még narancssárga sálat is kaptak tőle!
    a birkák amúgy szarnak a pásztorukra. ők a kolomp szava után mennek, ami a vezérürü nyakán szól, és a bokájuk után kapdosó terelőpuliknak engedelmeskednek.
    így megy ez orbanisztánban.
    a pásztorukkal csak egy esetben kerülnek érzelmi kapcsolatba. tudja, amikor besorjáznak az akolba, és a pásztor számolja őket: egy, kettő, három, szervuszdrágám, öt, hat…

  • Volt már ilyen érzelmi megnyilvánulás többször is pl. Gyurcsány, Mesterházy vagy Bajnai szervezésnél?
    NEM!
    Tehát, magukat a fene eszi, hogy Viktorért ennyien rajongnak.
    És szavaznak.

  • figyelő: ez nem rajongás volt, hanem birkabégetés. a francot se érdekel, még ha kórusban bégetnek is. ez legyen az ő örömük.
    a konkluzióval meg, ha javasolhatom, ne törje magát. nincs abban a helyzetben, hogy lásson is, ne csak nézzen.

  • Figyelő: Rajongani az ember útoljára tini korában rajong egy felfújt rocksztár irányában. Felnőtt ember gondolkodik és cselekszik. Felnőtt ember aki “rajong” egy politikusért az beteg ember. Ha pedig felvonul egy szájába adott jelszóval akkor még hülye is.

  • Maga egy igazi La Fontaine. Csak abban hibádzik, hogy azért mert sokan vannak még nincs igazuk. Lásd verebek kik imádják a lócitromot. De ha igazi eleséghez jutnak akkor még ők sem turkálnak benne. Nem emberhez méltó egy gondolkodni képtelen masszához tartozni. Lehet, de akkor nem méltó a homo sapiens névre. Igaza van birka mindig több van mint nemes vad. De ez mégsem azt jelenti, hogy birkának lenni jobb. A békefelvonulás néhány nagyvadból áll és nagy darabszámú táplálékállatból. Akik ha szerencsések csak megnyírják őket. Ha nincs szerencséjük birkapörköltek lesznek.
    De kétes értékű az az elme, aki megünnepel 4 millió nyomorultá tett állampolgárt. Hány forintért is? Mennyi az a rezsicsökkentés lózung? Maguk most nyugottak mert mást vettek ki a nyájból. Az pedig nem jut el a tudatukig, hogy holnap is éhes lesz a nagyvad. Akkor maga jön!

  • Én senkiért nem rajongok. 6 ezer km. távolságban élek.
    Felesleges prédikálni.
    A mai magyar rajongók viszont szavaznak is, ez a problémátok.

  • Ja, még annyit. A 4 millió állampolgár, amiről te beszélsz, NEM 4 év miatt lett az!
    Orbán eszméi, elhivatottsága megegyezik a magyar TÖBBSÉG szellemi irányzatával. Végre van valaki, aki a hazáról is MER beszélni, meg keresztény eszmékről. Ez hiánycikk volt, nagyon rég óta, talán 1945 óta!

  • Figyelő: Igazad van. Ők csak megduplázták. A csődbement hiteleseket pedig megnégyszereztek. És folytatjuk a jelszavuk. A magyarkodás egyszerű fedősztory. A keresztény eszme pedig kimerült a térdre csuhások imára mondatban. Komolyabbnak gondoltalak. Ezeket a szőnyeg alá akarod söpörni? A jó vezetőnek nem a tömeggel kell haladnia hanem jó irányba terelni az embereket. Igaz az nehezebb.

  • “SZAVAZÓ NEM VÉSZ EL, CSAK ÁTALAKUL”

    A Fidesz és a Jobbik a plusz szavazóit a baloldalról hódította el. Kár sértegetni az egykori baloldaliakat.

  • Nem a magyar TÖBBSÉG, csak a magyar HANGOSSÁG egyezik meg a kedves vezető felcsúti nyárikonyhák falvédőiről vett – és igen gyakran, néha egyazon beszéd folyamán is egymásnak ellentmondó – “szellemi irányzatával”. A hazáról meg nem csak beszélni kellene, tenni is kellene érte. Nagyon jellemző, hogy amíg JKF olyasmit mondott, hogy ne azt nézd, hogy mivel tartozik a hazád neked, hanem azt, hogy mivel tartozol a hazának, addig OV nem átallotta kijelenteni, hogy “jövünk neki 25 évvel”. Egyet is értenék,ha azt a 25 évet mondjuk csöndes munkával kellene eltöltenie…

  • Bocsánat, nem JKF, hanem JFK (John Fitzgerald Kennedy).

  • talalom
    2014 március 30
    1:59 du.
    Tudja találom, én idekint hallottam ezt tőle és nem hatott meg. Szépen hangzik, s a beszédírója ügyes volt. Ennyi.
    Nem is tudom, mit tett JFK nagyot a hazájáért? Talán a ccubai krizisben szerencséje volt.
    Orbán kihúzta az orzágot egy hatalmas adóságból, amit elődei létesítettek, és azt visszafizette , már ez egy nagy dolog.

  • figyelő: a fideszes propagandának másutt keressen megjelenést, ez itt nem nyerő. a nr. 1 ápolt fellengzős, hazug és népbutító paneldumáját, aki akarja, megkeresi a neten, innen nem kap segítséget.

  • Margaret Thecör- Ne kövesd a sokaságot csak azért mert nem mersz magad lenni.
    Blaise Pascal:-Az igazság felismerésére való képtelenségünk
    romlásunk,morális hanyatlásunk következménye.
    Diderot:-Aki rosszul gondolkodik,annak nincs meg az adottságai,hogy jobban gondolkodjék.
    -Magasztaló és ócsárló beszédben a képzelet az uralkodó,mert
    e beszédek nem az igazságot célozzák, hanem a tisztelet adást vagy a gyalázást.
    Korfucziusz:–A ravasz beszéd s a tettetett külső,ritkán párosul az emberséggel.
    Spinoza:-A prófétáknak nem a szellemük volt tökéletesebb,
    hanem a képzeletük volt elevenebb.
    Nietzsche:-A meggyőződés nagyobb ellensége az igazságnak mint a hazugság.
    Feuerbach:-Ahol kizsákmányolás van,ahol az egyik osztály megvonja a másiktól annak alapvető életfeltételeit,ott nincs, és nem is lehet erkölcs.
    GWF Hegel-Az ember társadalmi tevékenységének csak színtere az állam, a közösségi élet,-mert itt mutatkozik meg,hogy az ember valójában mennyire vált emberré.

  • Kedves Figyelő: Nőtt az adósságunk + a paksi horrorkölcsön. És ő egy fillért nem fizetett vissza. Azt az “istenadta” nép dobta össze. Orbánék pedig élvezték az egykulcsos adót. Vagy ez sem igaz?

  • Richard: Horn nem élt vissza vele.

  • JFK nem nyomta meg azt a bizonyos gombot. Igaz, ehhez Hruscsov is kellett, meg az is, hogy az USA héjái elsüthessék a fegyvereiket Vietnamban. Nekünk, itt Európában könnyebbséget hozott, évről-évre egy kicsit könnyebb életet. elgondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha az a gomb egy Bolseviktorhoz hasonló krakéler kezében van…

  • llanfair
    2014 március 30
    4:01 du.

    Valóban!

  • de, ha már bencsics bolse viktort fényezte, itt egy kis ellenszél:

  • Pistike:
    Így viselkedik a a magyar liberális ha mint baloldali szobaértelmiség fényezi a bakancsát!

  • Pecor
    (Csak mert április 1. van…)
    Szegény Margó forog a sirjában!
    Talán a Konfuciusz is…

  • Nem minden kis párt csaló!
    Kis pártunk végre levegöhöz jutott,és izzasztó,fáradtságos munkával megszerezte az 500 aláirást.

    Programmunk,amit nem részletezek a helybeliek tetszését váltotta ki.
    Az egymillio forintot nem vettük fel,nehogy vissza kelljen fizetni ha nincs meg a két százalék.
    Bántó,hohy egy kalap alá veszik a lehetséges biznisz-pártokat a becsületesen indulókkal.

  • Szomoru,hogy egy kalap alá veszik akis pártokat.

    2008 óta müködö,az egyszerü emberek érdekeiért kiálló,sem jobb sem baloldali pártunk,végigküzdötte az 500 aláirást,házrol házra,orditások,és kutyavonyitás közepette.
    Programmunk tetszésre talált a lakosság körében.

    Jo lehetöség,hogy uj erök is bekapcsolódhassanak a politikába.
    Több szem többet lát.

    Fájó,és bántó hogy egy kalap alá veszik a becsületes kis pártokat a csalókkal.
    Virágozzék száz virág!

  • Hol van az utolsó beírásom?

  • figyelő: ahol hagyta. a speizban kereste már?

  • Végre rátaláltam arra, hogy mi a Fidesz választási programja, vagyis az Orbán Viktor “Folytatjuk” szava mit takar.

    http://www.fideszprogram2014.eu/

    Nem is olyan rossz (nekik).

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.