Sárga csillag: Schmuck Andor április 4-én lekapcsoltatná a parlament díszvilágítását

2014 március 28 2:22 du.64 hozzászólás

Schmuck Andor, a Szociáldemokraták pártelnöke levelet írt Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének, arra kérve a fideszes politikust, hogy 2014. április 4-én – a sárga csillag viselését törvényre emelő rendelet hetvenedik évfordulóján – kapcsolják ki a parlament díszvilágítását és így emlékezzenek az antiszemitizmus és a nácizmus magyar áldozataira. A szocdem politikus nyílt levelével és korrekt kezdeményezésével nehéz nem egyetérteni. Bízzunk benne, hogy Kövér László is így látja.

Sárga csillag

Sárga csillag

Tisztelt Elnök Úr !

Hetven évvel ezelőtt, 1944. április 4-én éjfélkor lépett hatályba a hazai jogalkotás szégyenletes rendelete, a zsidónak minősített magyar állampolgárok számára a sárga csillag kötelező viselését előíró jogszabály.

A módszeres zsidóüldözés megfosztotta a polgárokat vagyonuktól, korlátozták legelemibb jogaikat és életfeltételeiket is lehetetlenné tették. A Budapesti Közlönyben közzétett rendeletek teremtettek alapot a gettók felállításához és a zsidók gyűjtőtáborokba szállításához is.

Meggyőződésem, hogy a szörnyűségekről emlékezni, és emlékeztetni – minden demokratikus politikai erő kötelessége!

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja kezdeményezi, hogy a szégyenletes rendelet hatályba lépését megelőző nap estéjén a Parlament épületének díszkivilágítását kapcsolják le – jelezve ezzel a hazai és a nemzetközi közvéleménynek, hogy Magyarország lakossága tisztelettel adózik az áldozatok emlékének.

Mi, Szociáldemokraták fontosnak ítéljük, hogy politikai hovatartozástól függetlenül a legszigorúbban lépjünk fel minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen, és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsuk.

Ezért tisztelettel kérem Házelnök Urat, hogy támogassa kezdeményezésünket és engedélyezze az épület díszkivilágításának lekapcsolását 2014. április 4-én este 19.00 és 20.00 között.

Biztos vagyok abban, hogy a szolidaritás erejével párosuló jelképes gesztusok segítenek abban, hogy mindenki számára világossá tegyük: soha többé fasizmust !

Tisztelettel,

Schmuck Andor

64 hozzászólás

  • Köszönöm ezt a szívhez szóló információt. Lássák a Horthy Miklóst imádók, hogy azért a történelmet nem lehet meghamisítani. Nem lehet letagadni azt a borzalmat, bármennyien masíroznak “betyársereg” uniformisban.

  • Mikor kapcsolják ki a trianoni határozat emlékére a megfelelő időben az áramot, úgyanott?
    Azt hiszem június 4. volt a dátum.

  • figyelő: miért kellene kikapcsolni? a parlamentben hozták a döntést?

  • A magyar parlamnerben SEM hozták be a sárga csillagot. A német uralom hozta be.

  • Ja, és április 4-én “szabadultunk” fől! Valóban, ez emlékezetes dátum.

  • figyelő: maga szerint. valahogy tényszerűen másképpen volt.
    ” A továbbiak szempontjából legfontosabb rendelet szintén a minisztertanács március 29-i ülésén született meg. Jaross belügyminiszter előterjesztése szerint különösen honvédelmi szempontból volt nagyon fontos, hogy a megbízhatatlan zsidók jól felismerhetők legyenek. Ennek alapján született meg az a rendelet, amelynek értelmében 1944 április 5-től minden 6 évnél idősebb “zsidó személy”, saját lakásán vagy házán kívül, felső ruhájának bal oldalán tízszer tíz centis, kanárisárga színű, hatágú csillagot köteles viselni.”
    maga szerint jaross német volt?
    https://mek.oszk.hu/11500/11506/html/haromoldal/Braham502.htm
    figyelő, maga egyszerűen szánalmas…mondja, hogy’ viseli el a környezete azt a mentális környezetszennyezést, amit maga terjeszt?

  • Valaha a Szociáldemokrata Párt a dolgozó magyar emberek legpatinásabb pártja volt. Rákosiék szétverték. Sok hiteltelen politikus próbálta azóta ismét feltámasztani, legujabban Schmuck Andor a maga munkás habitusával (a szépkorúakkal a háta mögött…). Ez a villanyleoltás részéről egy harmatgyenge pártpropaganda ,sőt a római polgármester majmolása. Ha én zsidó lennék, egyenesen fel lennék háborodva, hogy népem, társaim tragédiájával kampányoljanak ! Tetejébe április 4 valaha NAGY állami ünnep volt, hazánk “felszabadulásának” napja a fasiszta iga alól, – s minden fényben úszott, FŐKÉNT A PARLAMENT !!!! Ejnye Schmuck…

  • budafok: még szerencse, hogy nem zsidó, nem jól viselné a halmozottan hátrányos helyzetét.
    bőven elég magának az, hogy jobboldali.

  • Figyelő!
    Kár a gőzért….Schmuck a rendesebb baloldaliakhoz tartozik,de ő sem tárgyilagos,a villanygyújtás-oltás…bizony nézőpont kérdése,ha már kapcsolgatunk akkor
    csak tárgyilagosan és a valósághoz hűen!!!!!!

  • Figyelő,
    ki öntötted a bilit. Nem jutok levegőhöz undorító hozzászólásod olvasásától.Helyedben elsüllyednék szégyenemben. Úgy látom a tefajta identitás hiányos “emberek” nem is ismerik a “szégyen” szót.Nem sajnállak,pedig nagyon sajnálatra méltó vagy.Egyenlőre még emberszámba veszlek,bármily furcsán is hangzik.

  • cselcsi,
    élő bizonyíték vagy rá,hogy”bolond lukból,bolond szél fúj”!

  • Úgy látom,ma itt “gála műsor”van.
    Budafoktól,Figyelőtől és a tocheszlekker cselédtől már kiment a gálám.

  • Az összes balfácánok figyelmébe:
    1945 április 4. nem a “felszabadulás”,hanem a FELSZABADULÁS ünnepe a nácik és nyilas csatlós felcsereik uralma alól.Akkor is,ha a neonáci elméletek tapsolóinak ez nem tetszik.

  • A sárga csillag viselését először 1941. szept. 19-én Németországban rendelték el. Magyarországot 1944. március 19-én szállták meg a németek. Két héttel később vált nálunk is kötelezővé. Csak az nem látja a dátumok közt az összefüggést, aki nem akarja.

    Azt elfogadom, hogy szép számmal voltak magyar kollaboránsok, még azt is, hogy – kevés kivétellel – a magyarok nem mertek szembeszállni a megszállókkal (gyávák voltak). Azt viszont nem fogadom el, hogy nálunk német megszállás nélkül is bekövetkezett volna a holokauszt.

    Egyébként az 1848/49-es Szabadságharc, és az Első Világháború tanúsága szerint a magyar zsidók nem voltak megbízhatatlanok. Azzá tették őket.

  • Elképesztő, hogy a Zsidóüldözés Emlékévében ne lehetne ezt a kérést teljesíteni.
    Siralmas, és szégyenletes, hogy ez fáj valakinek is. Minez azt sugallja, hogy az igény ma is meglenne a hasonló gaztettekre, és az is kiviláglik, hogy abban az esetben kik, hogy viselkednének, esetleg követelnék, segítenék az áldozatok áldozatokká tételét.
    Mindig állítottam, hogy a hitlerek, mengelék, kápók és smasszerek köztünk élnek, csak a történelmi környezet hiányzik a számukra, ill. később Nürnberg.
    Mennyivel egyszerűbb lenne mindig Nürnberg-gel kezdeni!
    Csak a toleranciánk, az ártatlanság vélelme az, ami megmenti az orbánfajtákat, még olyankor is, amikor egyértelmű a szándék, sőt, még a tettek eltervezése és a készülődés is megtörténik a különféle köztörvényes cselekedeteikre, majd azok megvalósulnak mindannyiunk kárára és sokak szenvedésére.
    Sajnos gyenge a jogrend ahhoz, hogy az ilyen, sokesetben elhúzódóan megvalósított bűncselekményeiket ténylegesen annak ítélné meg, pedig a kezdeti és a végpontja ugyan az, csak jelen esetben időintervallum van köztük, amíg a jogrend szankcióval is honoráló tényállásai szinte csak azokat érzékelik, amelyeknél a kezdeti és a végleges megvalósulás időpontja egybe esik (vagy beláthatóan nagyon rövid idő telik csak el).
    Április 4-e mint már korábban sok vita tárgya is volt, valóban a felszabadításunk napja. Az, hogy idővel az akkori szabadságból félrecsúszva Mo-on is egy erős függőségi, rendszer alakult ki, majd diktatúra, az ettől amiatt is elkülönül, hiszen hasonló történt Ausztriában és Németországban is, amely helyeken ennek ellenére nem ez következett be. (No-3/4-én szintén, csak az 1/4-e jutott a sorsunkra. De hasonló volt a helyzet (a későbbi) Jugoszlávia esetében is.
    Az orbánisták véleménye alapján akkor István királyt is felelősség terhelné a keresztény mészárlások miatt végig a középkorban. Na speciel, ha ezekért nem is, de amit korában tett hasonlókat, azokért igen.

    Trianon “káraiért és bűneiért” is kéne hasonlóan megemlékezzünk? Akár lehetne is, de nem nagyon örülnének neki, hiszen azokért horthy volt az egyszemélyes felelős, tudni illik mint 3-ad vonalbeli közszereplő csak ő vállalta el, hogy hatalomra juttatásáért cserébe aláírja azt az egyezményt. Előtte semelyik politikai vezető sem adta a nevét ehhez egyik oldalról sem. Hosszú keresgélés után ő volt az, aki Trianont bevállalta a hatalomért cserébe. Mint kicsiben a kápók a lágerekben!

    Igen, a díszvilágítás lekapcsolása (nem legyújtása mareszka)jelen esetben szép és korrekt gesztus lenne!
    Nem szívlelem S. Andort, de a hasonló tettei korrektek. Ja! És ő nem a Szociáldemokrata Párt mögé bújt a fenti megjegyzéssel ellentétesen, hanem csak szociáldemokratának vallotta magát!
    Tudják, ilyesmire inkább tudnék példát mondani a házunk tájáról, miszerint a fidesz azt hírdeti magáról, hogy konzervatív párt. Aki minimálisan is tájékozott, az tudhatja, hogy erősen nem az, csak a köntösére írta rá lóbetűkkel! Minden ténylegesen konzervatív érzelmű ember tiltakozik is emiatt. orbánék tisztán csak populisták és opportunisták, lecsapnak minden prédára amire lehetőségük adódik, és ehhez bármilyen eszközt és álcát felhasználnak. Az állatvilágban a hiénák és a patkányok ilyenek.

  • Figyelő
    2014 március 28
    3:41 du. Igen. Felszabadulás volt a nácik alól. Hiába próbálod másképpen beállítani. Jogodba van visszasírni a nácikat, de azért csak megvetés jár. Hatvan év után már felülkerekedhetne az agyad az elvakult gyűlöleten. Bármi történt veled, a náciktól felszabadították az országot.
    Az pedig, hogy nem szűzlányok harcoltak a nácik ellen azért az érthető. Azt se feled, ha az imádott jobboldali kormányod nem rángat bele a háborúba akkor az oroszok talán nem ellenségként kezelnek minket. Te ostorozol minket a gyűlölködés szóval mikor tele vagy vak gyűlölettel. Meg önzéssel, mert nem érdekel az ország, hatvan év után is csak a saját történéseivel vagy elfoglalva (ami biztos szörnyű volt, elfogadom). Ideje lenne lépned, mint ahogy sok százmillió embernek már sikerült. És nem sajnálni egy lámpaoltást millióktól. Csalódást okoztál bár gondolom nem érdekel.

  • Gyuri, Maga szerint mit jelent az, hogy felcser?

  • Kedves Budafok: Nem érdekel miért oltott villanyt Schmuck. Az sem érdekel, hogy átvette valakitől. A lényeg, hogy jó a kezdeményezés vagy nem. Én gondolok amit akarok és fejet hajtok megint az áldozatok előtt. Te csak eredeti saját ötletet használsz? Ha ebédelsz akkor nem eszel hanem majmolsz? Azt sem értem miért kell megjegyezni a “szépkorúakat”. Miből gondolod, hogy te többet érsz náluk, csak azért mert fiatalabb vagy? Sajnos az se biztos, hogy túléled Őket.
    A kor nem erény hanem egyszerűen így van. Ha szerencséd van egyszer téged néznek le a rosszul nevelt fiatalok.
    Azt pedig, hogy mit csinálnál ha zsidó lennél csak álom.
    Elsőre is [email protected] lennél mert nem lehetnél jobboldali. Bár ez csak a javadra válna.
    Schmuck csak propagandát csinált? Nézz már körül a jobboldalon. Ott nem látsz propagandát? Fiatal vagy jó még a szemed. Akkor láss, ne csak nézz (Bródy János)! Na jól nézünk ki, Ő is zsidó!

  • Smuck kérését egy csomóam rosszul értelmezték. Ő azt mondta oltsák el a diszkivilágítást. Egyesek meg ógy értelmezték. Oltsák el azokat az elemeket a Parlamentben akik antiszemiták és rasszisták. Ami azt illeti a magyar politikai paletta nagyon elsötétülne. Ami az SZDSZ utódját illeti csak egy jelzőt tudok rá mondani: gyomorforgató árulók. Most persze ugatnak füt fát ordtanak. Amikor meg csendben kellett volna maradniuk és nem ugatni akkor bezzeg ugattak és elfoglalták a bársonyszékeket. Remélem nem jönnek vissza. Ahogy ők értelmezik a szociáldemokráciát az több mint diktatórikus. Mi éljünk jól a többinek meg kuss.

  • llanfair
    2014 március 29
    8:57 de.
    Kedves Ilanfair!

    rossz az emberismereted.
    1, Nem sajnálok senkitől semmit.
    2, A zsidók szenvedéseivel tisztában vagyok, sőt!
    3, Soha nem szerettem Horthyt és társait.
    4, Nem gyülőlök senkit, még a volt ellensgemet sem, aki feljelentett.
    5, A selszabadítás a náciktól korrekt szó, de kaptunk helyébe 45 év rabságot!
    6, A pont az, hogy NEM csak Ti szenvedtetek, hanem a magyarok milliói, amiről senki sem beszél!
    Ennyi.

  • bocsi, felszbaditást akartam írni…….

  • Figyelő:
    1. Nem vagyok zsidó. Római Katolikus vagyok.
    2. Családom nagy része elpusztult a “dicső” háborúban vagy utána.
    3. Hozzászólásaid sajnos az ellenkezőjét tükrözik a felsorolásodnak.
    4. Valótlant állítasz. Senki nem örül itt a magyar áldozatoknak. Apropó a zsidók mégsem voltak magyarok?
    5. Kaptunk 45 év rabságot? Én 31 évet. De Te leléptél 11 év után (mégis Te hánysz vért rájuk, pedig én jobban megszívtam). De a náciktól megszabadítottak. Utána szívtuk a vesztes háborút. Például és is, aki nem is élt akkor.
    6. Talán nem kellene mindig háborút kezdenünk. Akkor nem vernének fejbe.
    Ennyi.

  • Illanfair, tudod mit, azt hiszel amit akarsz! Részemről a téma passzé!

  • Kedves Figyelő: Hát ebben igazad van. Azt gondolok amit akarok. De azt mondod Te cikkeket írtál. Akkor tudnod kellene úgy fogalmaznod, hogy a gondolataidat fejezd ki. Bár szerintem azokat fejezed ki még ha nem is akartad. Ha valaki profinak mondja magát megnőnek vele szemben az igények. Ez felsőbbrendűséggel nem pótolható.
    És most már lehet passzé!

  • Pesti Gúnár,
    elnézést kérek,a “felcsereik”nem ide illő szó. Javítok:csicskásaik.A felcserek tisztességesen dolgozó,kórházi alkalmazottak.

  • Figyelő,
    llanfair tökéletes képet írt le.Olyannyira,hogy tökéletesen Neked van igazad, amikor azt mondod,hogy passzé.Tulajdonképen ezt kellett volna első és nem utolsó szóként használnod.Nem fog soha megtörténni,de kiérdemelted a fehér karszalagot.

  • jani: bármennyit is erőlködik, nem tudja igazolni, hogy a németek vezették volna be – ahogy elmegyengült eszmetársa, bencsics állítja.
    hogy maga mit fogad el, az irreleváns.
    amúgy, árulja el nekem, mégis, kit mosdat? mert rohadt büdös leve van!

  • Csicskás, az nagyon jó. Esetleg szekértoló, csatlós, pribék, bérenc.

  • bencsics, csak magának, csak itt:
    egy elmebeteg – név szerint burkus lászló, kaliforniából – jelenleg budapesten tartózkodik.
    a maga sárga csillagos aljasságán felbuzdulva írta az alábbiakat:
    “Z-S I D Ó-Í R T-Ó
    [email protected]
    Hozzászólás: 2014-03-29 – 7:55 de.
    Figyelj, te szarházi!
    holokauszt nem volt, hanem lesz!
    Indúl még vonat AusWicc-ba!!!”

    tudja, bencsics, eddig kíméltem magát. ezt felejtse el. magánál sunyibb, aljasabb jobboldali tetűt keveset lehet találni kanadában!
    de elvtársai – nem kevésbé aljas módon – a torontói független (?!) magyar rádióban bogdán gézával – akinek a cipőfűzőjét maga is csak az ő engedélyével köthetné meg – ironizáltak, csak egy cseppet rasszistázva!
    még maga mer bárkinek a magyarságáról kérdezni?

  • Ille István
    2014 március 29
    3:06 du.
    Kedves Ille, sajnálom, hogy “burkus” megint adta a magáét. De nem hinném, hogy az én beírásom inspirálta. Szerintem, hülye, úgy ahogy van. Örülnék, ha nem rám kenné az ő hülyeségét……

  • bencsics: magára csak a maga hülyeségét lehet kenni. az se kevés.
    hogy maga mit hisz, az irreleváns. a katalizátor se tudja magáról, hogy részt vesz a folyamatokban. igaz, hogy utána változatlan állapotban kerül ki belőle.
    na, ez maga.
    ha javasolhatom, hagyja ezt a negédes “kedves ille” megszólítást. maga se kedvesnek nem tart engem, se én nem tartok igényt a maga udvariasságára.

  • Pesti Gúnár,
    mindegyik megnevezés megfelel,mert ezeknél keményebb szavak már vulgarizmusba csap át. Azt hiszem a legmegfelelőbb jelző a nyilas neo náci brigantikra:a pribék.

  • Valamit rosszúl tud.
    Én NEM élek Torontoban, fogalmam sincs miről kiabál.

  • Háryné Figyelő született Gusztustalam Klára…

  • Illepityu:
    Azért lassacskán csak kijön Bencsicsből is az álságos ál-humánum mögül a vicsorgó náci fenevad.
    Hazudni már szemrebbenés nélkül tud !

  • bencsics: nem igazán érdekes, hogy hol él. tudja, maga agyonmagyarkét igazán tudhatná, hogy a maguk rádiójáról van szó. ki ne találja már, hogy nem tudja, kik ők?! vagy nem érdekli? akkor mire veri itt a nyálát? mert a KMH érdekli, csak azért, mert nem nyal be csontig a vezérnek, mint maguk?

  • Avi ben Giora
    2014 március 29
    10:06 de.
    Avi. Az SZDSZ nem szociáldemokrata, hanem liberális párt volt. Szabad Demokraták Szövetsége.
    Nem azonos a SZDNP-vel.

  • Hogyhogy nem él Torontóban ??!
    Folyton olyan értelemben nyilatkozott -igaz csak közvetve- hogy az emberben az a kép alakult ki hogy Toronóban él maga !
    Ebben is hazudott ezek szerint.
    ( Miért van az hogy nem csdodálkozok már ezen sem ? Bencsics hazugság-építménye kezd rádőlni a fejére. Még a végén kiderül hogy nem is Klára hanem Károly hehehe )

  • geyza, bencsics montreálban él.az pedig kizárt dolog, hogy nem hallgatja a fidesz kanadai lerakatának rádióját. az meg egyenesen hazugság, hogy azt se tudja, kik azok.
    de hát, csak a szokásos énjét adja.
    egy kis adalék a múltból:
    Clara bencsics 2011-09-23 19:25
    Nem olvastam a könyvet. Véleményem szerint, ÁRTALMAS 2011-ben erről a szomorú múltról írni és beszélni! Ma arra kell törekedni, hogy a jővőt kiépíteni EGYSÉGES magyar szellemben!
    Elég volt a kölcsönös gyülőlködésből, ami soha nem vitte előbbre Magyarország jővőjét, hanem megbélyegezte Európában és a világban szélsőséges jelzőkkel.-
    Trianon, egy tragikus eredménye volt annak a kornak, ami 91 éve történt, ma arra van szükség, hogy a nemzet talpraálljon, legyen nemzeti öntudata és fennmaradjon!
    (a szokásos bencsicsi álláspont. nem olvata raffay vonatkozó könyvét, de véleménye, az van)

    Vhailor 2011-09-23 22:06
    A múltat nem lehet a szőnyeg alá söpörni és átugorni kedves Bencsics Klára. Amíg nem dolgozzuk fel, nem tanuljuk meg az(oka)t a lecké(ke)t, amire Trianon tanított bennünket, addig nem jutunk zöld ágra.
    Aki nem tanul a múlt hibáiból, az megismétli azokat.
    (bencsics semmit nem változott)

  • Ille István: Presser Gáborról sem hallott. Pedig Őt nem ismerni már művészet. Nem ismerni egy művész munkásságát még lehet. De nem is hallani róla ……..

  • Az a baj hogy állandóan minden topic lassan ( újabban gyorsan ) átgalakul Bencsocs-Fórummá.
    Meg kell hogy mondjam Neked István , hogy baromi unalmas ez már.
    Feltételezem hogy ez a feladata neki.
    Butifórizál !
    ( Kifejezés a sztálini SZMERS elhárítószolgálat eljárás-gyűjteményéből . Azt jelenti hogy az ellenőrző személy adja a maflát ,primitív okvetetlenkedő rendőrt alakít , ezzel lassan felbőszíti azt akit ellenőrzés alá vont. A feldühödött ember meg könnyebben elárul olyan dolgokat amit amúgy elhallgatna. Eközben a ” butifórizáló ” nyugodt és éles elmével figyel , fejben jegyzetel. )
    Ez a Bencsics is kb. ezt csinálja ezzel a stílussal:
    Módszeresen eléri hogy ne a témával foglakozzunk hanem ővele .
    Minden lepereg róla , tehát lelkileg jól fel van készülve ( vagy fel készítették ) a feladatára.

  • Nem élek Torontoban, kérdezzék meg Christophert. Ő ismer engem.
    Ha nekem nem hisznek, és itt NEM lehet fogni a torontoi m.rádiót sem.

  • figyelő: érdekes módon ott, ahol christopher él, lehet fogni.
    azt a “sem” tagadószócskát nem igazán értem. még mi mást nem lehet montreálban fogni abban a barlangban, ahol ezek szerint maga él?

  • Nem tudom, hogy Christopher Ottawában fogja e a torontoi m.rádiót, nem kérdeztem. Gyakran jár Torontóban is, talán akkor figyelt fel rá.Én évek óta nem voltam Torontóban s nem is érdekel a rádiójuk.

  • A “sem” arról szólt, hogy semmiféle magyar rádiót, TV-t Montrealban nem fogunk.

  • Figyelő. Az internet tele van magyar rádió és tv adóval. I

  • Lehet, de erre nem vesztegetek időt, magyar újságot sem olvasok, amit Kanadában adnak ki.

  • llanfair: nem tudom, felfigyeltél-e arra az apró ellentmondásra, hogy bencsics semmi féle magyar rádiót vagy tv-t nem fog – ergo, nem tájékozódik belőle – de mégis naprakész a magyarországi helyzetből.
    gondolom, gyorsfutárral kapja az infot, egyenesen a szentkirályi utcából. lehet, hogy faxon küldik neki, vagy mail-ben.
    ja, és magyar újságot sem olvas – legalábbis olyat, amit kanadában adnak ki. neki elég a MNO.

  • Nem tudom, hogy Ille felfigyelt volna arra, hogy NEM a kandai magyar hírforráokat nézem, hallgatom. Van ennél sokkal jobb, az eredeti magyar források.

  • Christopher Adam

    Nem mintha nagyon hirdetni szeretném hasábjainkon, de a torontói magyar AM530 rádiót az interneten is sugározzák élőben, minden szombaton 16 óra és 18 óra között. Szóval bárhol végig lehet hallgatni, ahogy hétről hétre a KMH-s cikkeken dühöng Bede Zsolt és Vaski Gábor.

  • koszonom , meg fogom hallgatni eccer

  • christopher, olvashatod, bencsics eredeti forrásokból merít. így már érthető.

  • a magyarok olyanok mint a zsidok , 2 ember 3 partot alkot

  • Christopher Adam

    István, szerencsénkre a torontói Magyar Élet c. lap főszerkesztője is 99%-ban a fidesz.hu című hiteles hírforrásból ollózza be a lap cikkeit. Csak ők nálunk “ügyesebbek” lehetnek, mert ezért a kanadai szövetségi kormánytól még évente úgy 10 ezer dollárt is kapnak szubvenció címen.

  • Köszi Christ, de nem hiszem, hogy a szombat délutánaimat a torontói m. rádiónak szentelném. Most jut eszembe, néha küldtek emailen erről adást, de mindig delet- volt a válaszom.
    A Magyar Élet szerkesztőit ismerem, így NEM olvasom soha újságukat.

  • Egyedűl a Kanadai Magyarság, a “kékújság” ami érkezik, előfizetés nélkül már 30 éve. Csak azért kapom, mert valaha írtam rendszeresen oda.Ki se nyitom, továbbitom más magyarnak, akit érdekel.

  • Ha valaki nem a KMH forrásból merít azért,még lehet tájékozott,legalább annyira ,mint akik csak ebből a szélső balos lapból tájékozódik(ahol sokan a tények figyelembevétele nélkül,hazug és uszító cikkeket jelentetnek
    meg!)Szerencsére vannak még hiteles források….

  • Figyelő!
    Nagyon igazad van,ezek nem sajnálnak senkit csak magukat,Te és sokan mások legalább annyira gyűlölködhetnél,de szerencsére különb vagy náluk!!!Mint sokan!

  • boda, a kmh szélső balos? orvos látta már?

  • István,
    ne izgulj!Úgy hallottam,hogy pár hónapon belül újra nyitják a Lipit. Bodát majd ott vizsgálják meg.Hacsak előbb nem tör ki rajta a veszettség.

  • vertes.attila

    Sokaknak !
    Be lett dobva az április 4-i megemlékezéses diszkivilágitás levétel. Ahogy látom, már alig érdekel valakit is, a Lipótmezőről, a frekvenciákról s egy Bencsics nevű hölgyről értekezünk, nem éppen uriember módon. Ha már Schmuck Andort nem kezelik potens embernek, akkor a MAZSIHISZ vállalhatná fel az ügyet, erre van két napja és kellő súlya !

  • vertes attila: bocs. maga szerint bencsicsről miért is kellene úriember módra értekezni?
    amúgy, ha jól látom, maga eddig senkiről sem értekezett. akkor?

  • A vegetáló,önfelszámoló baloldal agóniáját meggyorsítandó a kormány több cselt vet be:

    ösztönzi a baloldal tudatos választóinak megoszlásátÍgy:

    Schmuck:idösebb nyugdijas városi
    Szili Kati:vidéki,vallásos,horngyulás-réteg
    Thürmer:volt elvtársak maroknyi,agressziv töltetü csapata
    Haza Nem Eladó:devizások

    Ezen kivül szerintem tarsolyukban vannak olyan jövendő pártok is, melyek,mig ma nem lézetnek,vagy embrionális állapotban vannak,és létrejöttük,ténykedésük a még meglévő magát alaptalanul baloldlnak nevezett részt osztja,igy:

    Egy párt,amely a nem thürmeres,de nem is meszp-és szavazókat

    egy másik,
    a “Kádár alatt jobb volt” tömeget,a lakótelepek rövid ősz hajú,otthonkás mamikáit,és fröccsöző férjeiket,az aranyos Arankákat,és Lajosokat,/tipikus kora-Ratkókori nevek/tehát az Mszp törzsbázisát

    egy kisebb párt,ami az intelktuálisabb szocdem-bal potenciális müszaki értelmiséget

    és egy ,ami Szili Katihoz hasonló,de jobbára vidéki nöi lakosságot szólitja meg.

    Ha ezt megteszi a Fidesza következő években,,a ballibnek lőttek,vagy elmennek tanulni “Görögbe” a Syrsyához.

  • Schmuck Andor vágya sokkal jobban sikerült, mint gondolta.
    Mától kezdve Budapesten és vidéken minden volt sárga csillagos házra, egy emléktáblát tesznek május végéig bezorodva.
    Emlékezve arra, hogy 1944 nyarán létesültek ezek a házak.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.