Archive for január, 2014

Omega koncert Niagarán – Dr. Papp Lajossal

2014 január 31 11:01 de.264 hozzászólás
Dr. Papp Lajos és Szilágyi Ákos

Nem vagyok én elrontója semmi jónak, de a tervezett Omega koncerttel van egy kis bajom. A dolog úgy kezdődött, hogy kaptam egy emailt. Augusztusban Amerikába jön az Omega Együttes – „Minden idök legnagyobb magyar rockzenekara, az 50 éves Omega első koncertje az amerikai kontinensen!” Aztán kiderült, hogy az Omega nem az Egyesült Államokban, hanem Kanadában fog koncertezni, pontosabban az Árpád Parkban, amelyik Niagara Falls-on található. Az egy kicsit messze van Kaliforniától, ahol én élek, így hát nem fogok elmenni. Bevallom, a majd 200 dolláros hétvégi belépőt is drágának tartottam. Az eseményt Magyar Világtalálkozónak hívják, van Facebook oldala is, és a […]

Read more ›

A sírhely

7:01 de.1 comment
Elhagyatott temető

Rajta kívül csupán négy ember állt a sír körül. Férje két barátja a feleségükkel. Nem nagyon voltak barátaik, szinte elzárkózva éltek. Még egészen fiatalon ismerték meg egymást, és ahogy mondani szokás első látásra szerelem lett mind a két részről. Pedig az akkori polgári szokások alapján — miszerint „suba a subával, guba a gubával” — illik össze, így soha sem lehettek volna férj és feleség. Böthy Margit a gróf egyszem lánya beleszeretett a béres Garics János fiába. Gyerekek voltak, a szülök még nem sejtették, hogy ebből házasság lesz később. Ha akkor valaki ilyent talál mondani, azt egyből bolondnak titulálták volna. Mert, […]

Read more ›

Törölték a torontói Paraméter Klub fasiszta előadását

2014 január 30 2:33 du.151 hozzászólás
Staudt Gábor plakátja a 2010-es választásból.

Mégsem adhat elő Staudt Gábor jobbikos parlamenti képviselő február 1-én a torontói Paraméter Klubban. A klub helységének tulajdonosa tudomást szerzett arról, hogy pontosan milyen rendezvényt tervezett Bede Fazekas Zsolt torontói fideszes rádiós a 695 Coxwell Avenue alatti ingatlanba és azonnal felmondta a rendezvényre szóló szerződést. Információink szerint a torontói jobboldaliak egy csoportja lázasan keres egy újabb helyszínt, hogy mégis meglehessen tartani a fasiszta szeanszot, de eddigi próbálkozásaik sikertelenek voltak. Az 1996-ban alapított torontói Paraméter Klub elsősorban kulturális szervezet, ahol korábban megfordult Gerendás Péter zeneszerző, Eperjes Károly színész, Cseh Tamás énekes-zeneszerző, Jancsó Miklós filmrendező, Mózsi Ferenc költő és Bódi Magdi énekes. Teljesen […]

Read more ›

A hazám

A hazám

Üres utcákon üres éjek, kéket villódzó ablakok. Egy részvétlen világban élek, ahol csak egymagam vagyok élettel telt, mozgó entitás. Nem mozdul a kukák mögött elheverő koldus; nem vitás, retteg tőlem, belé döfött a közösség, amely a félszeg leigázott anyatermészet gyilkosaként rúgta orrba mint rossz kutyát a vásott kölök, míg már nem is morog csak hörög, s vetette örök nyomorba. 2. Megértem én a szófosókat, hogy jónak kéne lenni már, s hogy népet elbutító szózat helyett az oktatás csinál ép, magába bízni meg tudó, s a választás jogára kész jó civilt, ki meg nem alkuvó; s ragyogni kezd az ember-ész, ha […]

Read more ›

Küszöbök

Küszöbök

1. Ferenc kőrúti bérház. A régi típusú, tágas lift “ünnepélyesen” viszi a kis családot a második emeletre: babakocsiban takaróban, pólyában az újszülöttet, az ifjú szülőket és a büszke, mosolygós Dédnagyapát. Még csengetni sem kell, Dédnagyanya frissen vasalt kötényében, a küszöböt még át sem lépve, az ölelésével állítja meg a boldog, húszéves kismamát: – Ettől a perctől kezdve nem lesz nyugalmad! Ha sír, ha nem sír, ha közeledben van, vagy távol, mindig reszketni fogsz érte! Tanúsíthatom, azóta 43 év telt el, így volt, így lesz, mindörökre. 2. A pompásan sikerült lakodalom után, a fiatal pár egymás tekintetét kereste. Kézen fogva szöknek, futnak a boldogságuk felé. […]

Read more ›

Justin Trudeau felszámolta a liberális párt egész frakcióját

12:15 de.5 hozzászólás
Justin Trudeau liberális pártelnök

Justin Trudeau, a kanadai Liberális Párt elnöke olyan lépést tett, mely elképzelhetelen lenne az ötlettelen, bátortalan és alapvetően pitiáner magyar ellenzéktől: szerda reggel bejelentette, hogy elvi megfontolásból pártja végleg kivonul a kanadai szenátusból, kirúgja a párt 32 szenátorát – akik ezentúl független politikusokként folytathatják munkájukat a felsőházban – és ezzel örökre beszünteti a liberális frakciót. Számos kirúgott szenátort éppen édesapja – a néhai Pierre Trudeau liberális miniszterelnök – nevezett ki a nyolcvanas évek elején. Kanada történelmében olyan még nem fordult elő, hogy egyetlen liberális szenátus sem foglal helyet a felsőházban. Az eddigi óvatosságáról és határozatlanságáról ismert Trudeau egyik percről a […]

Read more ›

Kérdések Viktorhoz

2014 január 29 10:22 de.69 hozzászólás
Orbán Viktor Donald Tusk-kal

VIKTOR, amikor kormányra kerültetek, adócsökkentést ígértél. Egykulcsos adót kaptunk az adójóváírás megszüntetésével, az emberek kétharmada járt ezzel rosszul. A béren kívüli juttatások csökkentek, a cafeteria adózik, nőtt viszont a munkavállalói- és eü járulék. Több százezer ember kényszerül külföldön dolgozni, mert munkahelyeket ugyan nem tudtatok teremteni, nem hogy egymilliót, ahogy ígértétek, de százezret sem, de megszüntettétek a foglalkoztatást támogató adókedvezményt is. A szürke-foglalkoztatás miatt tömegek kényszerülnek „vállalkozni”, ti felemeltétek az EVA-t 30-ról 37%-ra. A stagnáló munkanélküliséget csak úgy tudjátok fenntartani, hogy beleszámoljátok a külföldön dolgozókat, a közmunkásokat, akiknek bérét 61 ezerről 49 ezerre csökkentettétek (ahogy a munkanélküli ellátást 270 napról 90 napra). Annyira csökkentek az adóink, hogy […]

Read more ›

Lancelot és a sárkány

Lancelot és a sárkány

…mert vannak dolgok, amik a valóságban kicsit mások, mint a legenda… – Phüüüü… – Hssssz… – Egy kis szünethez mit szólnál? – Benne vagyok. – Azt a hegyes izét, ha elvinnéd a torkomról? – Majd, ha te sem markolsz olyan szorosan! – Gondolod, jókedvemben teszem? – Miért, és én, szerinted? – Önvédelem, mi? – Valami olyasféle. – Nnna. – Khmmm. – Milyen szép ez a naplemente! – Hát, szép. Ilyen magasból, különösen. – Tegyelek le? – Hát, ha megtennéd? – Nna. Így már jobb, nem? – Hát, kétségtelenül jobb. – Te, hogy is hívnak? – Lancelot. De csak szólíts Lance-nak. […]

Read more ›

Államosítások kora

2014 január 28 10:43 de.60 hozzászólás
Államosítás

Ezerrel folyik tovább a bolsevik tempó, a felcsúti ámokfutó államosít tovább, övé az ország, azt tesz a bevételeivel, amit csak akar, semmi nem maradhat magán kézben, ahogyan egy vérbeli kapitalista országban ez elvárható. A Mol, a Rába,  a Pro-M Zrt,a MAL Zrt, a Bakonyi Erőmű, a Főgáz, a Vízművek, az önkormányzatok, az iskolák, a dohánykereskedelem, a nyerőgép ágazat, a cafeteria, a takarékok, a gáztározók, a választási rendszert üzemeltető cég  és a többi után most a hulladékgazdálkodás van porondon. „A nonprofit jelleggel működtetett állami monopólium megvalósítása a kormány célja a közműszolgáltatások területén – mondta a Napi Gazdaságnak Hegmanné Nemes Sára.” Az […]

Read more ›

Szebb jövőt?

2014 január 27 10:55 de.144 hozzászólás
Szebb jövőt?

Kedvenc kocsmámban – ami azért nem nagy kunszt, mivel összesen kettő élte túl az orbáni dúlást, de a másik túl messze van –  az erősen jobbikos kocsmáros – némi józan eszére való apellálás után – felhagyott az egy pohár sör kicsapolása közbeni legalább négyrendbeli zsidózással (ami azért kiflicsücsök szenátorinyához képest is – aki egy lélegzetvételre min. 12-szer mondja ki, hogy bukottbaloldal, bármi is a téma – nem semmi), áttért a plazmatévén vetített Vona-féle évnyitó/programadó beszédre. Mivel a legrosszabb pillanatban toppantam be, mikor is Vona plazmatévéileg éppen a halálbüntetésről és a kémiai kasztrációról beszélt, majdhogynem médiahatósági beavatkozással fenyegettem a kocsmárost, ha […]

Read more ›

Szégyenlista

Shame / Penny Siopis

Neves – és a neves emberek farvizén mindenképpen nevessé válni akaró – személyiségek és feleségeik, exfeleségeik, gyermekeik írták alá azt a nyílt levelet, melyben a hirtelen elpartneresedett Mesterházy Attilát arra szólítják fel, hogy az MSZP mai kongresszusán „töröljék Gyurcsány Ferencet a baloldali pártok közös listájáról. Ne segítsenek hozzá egy mindenfajta moralitás híján lévő politikai kalandort ahhoz, hogy továbbra is a Magyar Országgyűlés tagja legyen.” Nézegetem az aláírók listáját, néha mosolygok, néha szánakozom, néha csodálkozom. Hát, hiszen mit is lehet mondani egy olyan listáról, melyen együtt szerepel a Magyar Népköztársaság volt moszkvai nagykövete a Corvin-közi hős anyával, meg a társairól jelentő […]

Read more ›

Staudt Gábor fasiszta politikus előadást tart Torontóban február 1-én

2014 január 26 12:48 du.129 hozzászólás
Torontóban előadást tartana Staudt Gábor fasiszta politikust. Mondjon nemet a magyar fasiszták kanadai terjeszkedésére! Állítsuk le együtt az előadást!

Staudt Gábor, a fasiszta Jobbik Magyarországért Mozgalom politikusa érkezik Torontóba a napokban, ahol fellépési lehetőséget kapott Bede Fazekas Zsolt torontói fideszes rádióstól, az általa fenntartott Paraméter Klubban. A “Válaszút előtt Magyarország” című előadás úgy van hírdetve mint “lakossági fórum és kötetlen beszélgetés” és a torontói 695 Coxwell Avenue alatt, a 6 emeleten kerülne erre sor február 1-én, este 7 órákor. “Ha Dr. Staudt Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője azzal a kéréssel fordul hozzánk, hogy az itt élő magyarokkal szeretne találkozni, akkor mi abban segítségére leszünk. Még akkor is, ha esetleg másoknak ez nem tetszik! És akkor is, ha esetleg a mi […]

Read more ›

Orbániai szösszenetek

Orbániai szösszenetek

Mi vezette Orbánt, mikor Putyinhoz ment tanulmányútra? Kétség kívül a hatalmi téboly kiélése tapasztalatainak cseréje igen csak kézenfekvő magyarázat a daliás 2/3isten cáratyuskához való zarándoklatának, de én is azok közé tartozom, akik ennél spirituálisabb magyarázatra gyanakszom. A Hetek egy írása felkeltette a gyanúmat egy lehetségesre. A lap beszámol róla, hogy „Több mint egymilliárd dollárt költöttek a szovjetek a pszichológiai hadviselés kutatására 1917 és 2003 között – állítja egy nemrégiben megjelent tanulmány”. A tanulmány szerint a tudományos akadémia moszkvai biofizikai intézetének professzora, Szergej Turligin, akinek szűkebb szakterülete a telepátia vizsgálata volt, s jelentős eredményeket ért el a kecske-bűvölésben. Na itt az […]

Read more ›

A mama rántott csirkéje

A mama rántott csirkéje

Egyszer eljön az az idő, amikor mi is ott fogunk ülni a lassan sötétedő konyhában, és várjuk a gyerekünket, csak várjuk, bizakodva, hogy hátha, mégis… A fiát várta, ebédre. Már vagy tizedszer simította le a hófehér abroszt, pedig azon egy ránc sem volt. Az ünnepit, az azsúrosat tette fel, mégiscsak a fiát várta, nem lehet a köznapi kockással tálalni neki! Nem sűrűn jött, így hát, ha jött, akkor az egy kicsit mindig ünnep volt. Megértette ő, fontos ember a fia, vezető ott fent, Pesten, egy nagy gyárban, sok a dolog, meg tanulmányutak, meg hozzá is jönnek messzi földről, azokat is […]

Read more ›

Tanmese

2014 január 25 11:57 de.14 hozzászólás
Illusztráció: Scott Balmer

Körülbelül tíz éve történt, még az internet elterjedése, és mai lehetőségei előtt. Egy szemléző szerkesztőségben dolgoztam, ami annyit jelentett, hogy az éjjel kettőkor megjelent aznapi napi- és hetilapokból kivonatot készítettünk, a megrendelőt érdeklő cikkekből. Ezt a kivonatot reggel 8-9-ig eljuttattuk a partnerhez. Általában gazdasági témájú összefoglalót kértek, különös figyelemmel az adott céget, önkormányzatot konkrétan érintő írásokról. Valamennyien megbízási szerződéssel dolgoztunk. Az egyik ilyen vállalkozásnál fiatal rádiósokkal dolgoztam együtt. Új ügyvezető érkezett a cég élére, aki a megbízási szerződéseket felülvizsgálva, új kontraktust tett elibénk. Ennek egyik pontja szerint, a megbízott – az az mi –, a szerződés felbontását követő három éven […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.