Az ellenzékről

2013 augusztus 29 6:53 du.19 hozzászólás

Bajnai szinte messiásként tért vissza a politikába – ő tűnt olyan személynek, aki a legszélesebb összefogást tudja biztosítani az orbánizmus leváltására, ehhez képes lesz a régi és új erőket összefogni, a jobboldal centrumától a baloldalig.

Ehhez képest ma egy kis-, a közvélemény kutatások alapján a parlamenti bejutásért küzdő kis párt vezetőjeként kénytelen a napi pártpolitikai csatákban részt venni. Ez teljesen nyilvánvalóan más szerep, mint a “good governance” előkészítése, az arra való felkészülés.

Shades of Red

Shades of Red

Többször írtam, hogy milyen nyílt és fair módszerrel egyezhetne meg az ellenzék. Ez alapvetően technikai jellegű megközelítés – de az a szervezet-, játék-, hálózat- és demokrácia elméleti háttéren alapul, hogy a sokszínűséget megtartva lehessen kialakítani a közös cselekvést, s ne a “ki kit győz le” egymást romboló hatása érvényesüljön. Jelenleg kevés esély látszik erre – de a helyzet még nem teljesen reménytelen.

Ami tény: megakadtak a tárgyalások, ilyenkor hátra kell lépni, s olyan terepet kell találni, ahol létrejöhet a megegyezés. Higgyük el, hogy az érintetteknek van egy közös céljuk: a NER helyett egy normális Magyarországot akarnak. Mivel erre más esély nincs, ehhez bizony el kell zavarni Orbán Viktort. Úgy tűnik, ebben két koncepció fogalmazódott meg – ha nem is minden részletében kibontva.

1. Az erős, egységes, egy kézből vezérelt hatalom ellen csak egy hasonló, ámde még nála is erősebb erő lehet sikeres. Ezt képviseli Mesterházy, “fogjunk össze, álljatok mögém”. (Ezt a párton belül már sikeresen megvalósította, ezt is sokan elemezték már.)

2. Bajnaiék alapvetése a legszélesebb összefogás a rezsimváltás érdekében, de azzal, hogy Schiffer ezt visszautasította, az MSZP lenyúlta a kezdeményezést, s egy – a jelenlegi mérések szerinti – középpárt próbálja meg az erőfölényét érvényesíteni egy mérhetően kis(ebb) párttal szemben.

Bajnaiéknak előbb kellett volna kiállniuk az elő-kampánnyal – ez segítette volna, segítené megértené, hogy mi a különbség és mi a közös az egyes szereplők között, tudatosítva, hogy miért és miben van összefogás – az összeborulás helyett. Ugyanakkor lehetőséget ad(na) arra, hogy mérhetővé váljék a valódi támogatottság: valóban olyan elutasított-e a DK, ahogy azt egyesek állítják, vagy hogy kit is képvisel Schmuck Andor és Fodor Gábor – saját személyükön kívül. S ebből lenne lemérhető, mennyire reális az, hogy felmerült Tétényi Éva neve is.

Igen, egy kétpárti egyeztetésnek egyezkedés szaga van – ezért kell kilépni a “kétdimenziós” térből, s megkérdezni a választókat. De ezek valódi kérdések legyenek – ami alapján modellezhető, hogy az egyes variációknak milyen is a támogatottsága (át- és együtt szavazások), ami alapján megállapítható, hogyan is lehet maximalizálni a voksokat egy éles választáson. Az MSZP által javasolt, egyéni választókerületenkénti elővoksolás nem más, mint a NER választási rendszere – a legerősebb vigyen mindent. Ha az egyiket unfair-nek tartjuk – akkor a másik is az.

Itt lenne szerepe az egyidejűleg tartandó EP választásoknak, ahol a zemberek “kiélhetnék” a szimpátiájukat, az országgyűlési választásokon pedig szavazhatnának a rezsimváltásra. Na, ezért is fogunk + pár milliárdot kidobni az ablakon, hogy Orbán szempontjai érvényesülhessenek.

Mindegyikünknek van egyéni véleménye és szimpátiája – s egyenként okos vagy okoskodó következtetéseket vonunk le. Ugyanakkor a valódi válaszokat csak egy alapos, a másodlagos preferenciákat, átszavazási hajlandóságokat is mérni kutatások alapján lehetne megfogalmazni. S ez alapján dőljön el, hogy’ is induljunk neki a választásoknak – nem az a másfél millió ember, aki ma egyértelműen támogatja a demokratikus ellenzéki erőket – hanem az a mintegy 3 millió, aki le akarja váltani az Orbánizmust.

Horváth György

19 hozzászólás

  • Nagyon szép levezetés. Egyeértek. 2014 és mevoltak a választások.
    A Fidesz elveszti a ⅔-os többséget, de kormányon marad. Fel van erre készülve az ellenzék? Fel vannak erre készülve az emberek? Kell minden eshetőségre forgatókönyv. A mostani ellenzéknek még a választási kampányról sincs forgatókönyve. Senki sem tudja, nem mondta meg senki, hogy mit csinálnának, ha ma, vagy 2014-ben a kezükbe adnák a kormányt. Ez az ellenzék – (?) semmi más! Kétlem, hogy az MSZP igazi ellenzék, vagy csak megjáttszák az eszüket, mert, hogy munkát, energiát, belefektettek volna abba, hogy átgondolják, ismertessék, rábeszéljék a polgárokat, hogy van tervük, az ezért és azért jó és működik, mert… és szavazz ránk, mert mi tudjuk mit fogunk tenni, hogyan és mit, mert képesek vagyunk rá és megvan a szaktudásunk. Ehelyett 3.5 évig dumáltak és nem tettek SEMMIT!!!! Ez az ellenzék nem érdemli meg, hogy beengedjék a Parlamentbe, ugyanaz a gárda, más ruhában. Nem diktátorok, de mutyizó, szakképzetlen, korrupt, lusta ingyenélők. Tipikus magyar politikusok, tisztelet a kivételnek, felelősség nélküli, lusta banda, egy tucat dolgozik, a többi henyél. Lelkiismeretük pedig nulla.

  • Bizony nem biztos, hogy a MOSTANI MEGÁLLAPODÁS alapján, az Együtt pártszövetség (azaz Bajnaiék!) bejutnának a parlamentbe! Ugyanis MOST 10%-ot kellene elérniük!! Erre nem sok esélyük van! Ugyan néhány egyéni körzetben nyerhetnek, és akkor lehet képviseletük, de nagyon sok SZAVAZAT elveszne a demokratikus oldalon!!

  • Aki ebben az országban egységet tud teremteni a szavazók közt és az embereket megtudja győzni arról, hogy a két rossz közül a kevésbé rosszra voksoljon az megérdemli, hogy miniszterelnök legyen. Pontosan leirta a cikk szerzője valójában mit is kellene tenni. De úgy sem azt fogjuk és az ellenzék is éppen eléggé önfejű és akaratos. Félre kéne tenni ezeket és tényleg azon kellene gondolkodni, hogyan tovább ha esetleg még is sikerülne Orbánt és csőcselékét kiseperni a kormányzásból. A legnagyobb baj az, hogy sajnos Bajnai is és szinte mindenki már leszerepelt. Ismerik őket a zsavazók. Fűt fát igérnek és összehordanak mindent, csak hogy ők ülhessenek a bársonyszákekbe. De mi lesz utána? És ezt fogja kérdezni a választók nagy része is.

  • Nyugi.
    Lesz még vagy húsz éve Fideszéknek. Ha tévedek akkor is nyóc.
    ( Aztán az utánukjövőknek lehet visszamutogatni az ” emúttnyóccé “..izé..12 évre !

  • Geyza: Ilyet akkor se mondj, ha hat rendőr biztat. A reményt nem illik agyonverni!

  • Csak mondom..
    Az elmúlt huszonnégy évben soha nem valami mellett, hanem valami ellen születtek meg a szavazatok..
    Az ellenzéknek ez az egyetlen reménye.
    Mert egyébként még ahhoz is bénák, hogy a magas labdákat lecsapják.
    Egy régi, nyolcéves vicc modernizált változata: (Öt annak aki mondja, három, aki hallgatja..)
    Áder felhívja Orbánt telefonon:
    -Te Viktor! Valamit kéne csinálni, mert ha így megy tovább, ketten maradunk az országban..
    -Persze! Te, meg az a hülye Kövér!!
    😈

  • Ami a szélesebb összefogást illeti(főleg az MSZP-vel,aDK-val ugye nem?…) az Bajnainak bizony nem
    sikerült,de még a 10% elérése sem,hát így bizony nehéz lesz!

  • Llanfair:
    Persze tudom…
    Azért nem mondtam 30 évet !

  • A dolgok jelenlegi állása szerint Magyarországon 2014-ben kb. annyira lesznek szabad, fair, választások, mint mondjuk Oroszországban, Iránban. A FideSSz saját maga javára megcinkelte a választási szisztémát:
    http://www.tasz.hu/node/3529 . Ez az “ellenzék” amelynek nincs semmi tartása, hogy bojkottálja ezt a színjátékot és a 2011/12-es alkotmányos puccsot, meg nem ellenzék; nem is értem hogyan lehet ilyeneket komolyan venni.

  • Walla!: Nem lehet őket komolyan venni. De a fideszt csak a saját módszerével lehetne legyőzni. De ha az ellenzék azt a módszert alkalmazná, rendes ember nem szavazna rájuk. Ördögi kör? Klasszikus 22-es csapdája. Mikor a jobboldaliak örülnek, hogy milyen kevés szavazó van a fidesz ellen, annak örül, hogy kevés ember gondolkodik magyar honban. Én ezt nem értem.

  • gybognarjr
    2013 augusztus 29
    9:25 du.

    Az ellenzék jellemzésével nagyjából egyetértünk.
    Még 8-12 év, s talán lesz egy használható szocdem párt, a jelenlegi “baloldal” teljes kihagyásával.
    akkor majd új versenyhelyzet lesz, jelenleg nincs.

  • Gyurcsány DK-ja nélkül semmit nem ér ez az úgynevezett összefogás.
    Rengeteg ember melengeti titkos magányában, hogy m a j d ha sor kerül rá, Gyurcsányra szavaz. Akárhánnyal beszélek – és az nem kevés – titokban megvallja nekem, hogy ő bizony ebben a volt miniszterelnökben bízik és legföljebb Bajnaiban…
    Nem is értem a közvélemény-kutatókat, azok kiket kérdeznek? Kijelölt csoportokat ? Tiszta manipuláció…

  • Llanfair
    2013 augusztus 31
    4:04 de.
    Elgonodlkodtam beírásán!
    Különösen ez a mondat érdekes:
    “. Mikor a jobboldaliak örülnek, hogy milyen kevés szavazó van a fidesz ellen, annak örül, hogy kevés ember gondolkodik magyar honban. ”
    Mit ért őn ezalatt?
    Eddig, az elmúlt években úgy gondolja, hogy a szocikoelició ebben gondolkodott? És az ellenzék ezt tűzte ki célul, segíteni a magyar hont?
    Mit segítettek az évek alatt?
    ‘Privatizálták” legtöbb honi értékünket, gyárainkat eladták, ez a hon érdeke volt?
    Felvettek hatalmas kölcsönöket, melyet még ma is nyög az állam, viszont a pénz elszállt mint a mámor…
    A deviza hitelekről nem is szólva.

  • A legjobb amit most Feri tehet az , hogy kiarad a választásból.
    Akkor öt év múlva lesz egy hiteles új párt.
    ( Már most ott tarta a Gyurcsányozásdi , hogy értelmét veszítette. Pont úgy mint a szoc. idején az állandó jelszó-harsogás. csak röhögtek rajta suttyomban )
    Ez van a Gyurcsányozással is. Sokakban felébred az érdeklődés :
    -Miért is szapulja ezt az embert és pártját a mindent lenyúló hatalom ?
    De még idő kell.
    LEgalább öt év.
    Mosthatalmonlévő pedig kényszerpályára vitte önmagát a betges frusztráltságával amiatt hogy Gyurcsány egyszer feltörölte vele a TV stúdió padlóját :
    Nem teheti meg hogy felhagy ezzel a retorikával.

  • FORTIMBRAS
    Először is, általában 1000-1500 fős reprezentatív mintát mérnek FŐLEG telefonos megkérdezéssel. Az is csoda, hogy ennyien merik az azonosítható telefonszámukon elárulni, hogy NEM fideszes szavazók.
    mÁsodszor AZ IS CSODA, HOGY EGYÁLTALÁN 1 %-OT MÉRNEK A DK-NAK, AMIKOR rá sem kérdeznek!
    végül: Nem örülök, hogy nem jött létre egy igazi ellenzéki összefogás, annak viszont örülnék, ha a DK külön indulna. Nem kellene befogni az orromat, hogy a többiekre szavazzak.

  • Geyza
    Aki gondolkodik (azaz NEM jobboldali, mert ott az kizáró feltétel) az tudja, hogy Orbán kifele viszi az országot az Unióból. Tehát az ellenzéknek erre kellene kihegyezni a kampányát. Az képes lenne lerövidíteni az orbáni éveket.
    Egyébként nem győzöm ismételni: Rákosinak a Vörös Hadsereggel a hátában is csak 5 év jutott (45-53)
    Ha nagyvonalúan számolok (46-56) akkor 10. Orbán mögött meg csak a Simicska banda áll!

  • kekec
    2013 szeptember 1
    12:44 du.
    ” Orbán mögött meg csak a Simicska banda áll!”

    Továbbá a rendőrség, a TEK, a palotaőrség,meg a béközép..
    Ha elég vastag szelet jut Vonának is az esküvői tortából, akkor az Agyar Gárda is..

  • Figyelő: Kedves Figyelő: Ezt már annyiszor leírták mások is. A devizahitelt Orbánék kezdték. A nagyon “okos” Lázár is devizában adósította el városát, majd kecsesen lelépett. Lázár “becsületesen” nyilatkozta, neki jó a magas euró ár, mert neki abban van a pénze. A frank árfolyama Orbánék alatt ment el. A felvett nagy hitel oroszlánrészét elrakták a spájzba, amit Matolcsy most tapsolt el. A privatizációt minden kormány csinálta, MDF, Fidesz, MSZP. Miért pont az MSZP a rossz? Az államadósság nőt, pedig az emberek zsebéből már mindent kivettek.
    Milliárdokat dobtak ki, hogy megetessék a néppel, leszámoltunk a gonosz IMF vérszívóval.
    De érdektelen ebből a szempontból a múlt. A Fidesz embertelen aljas tolvajpolitikát folytat. Elszegényítették a népet, és az elsíbolt pénzből gyakorlatilag megveszik az országot. Ezt nem lehet mentegetni a múlt hibáival. A bankrablót nem vetném össze a zsebessel. Igen, úgy gondolom, aki gondolkodik, nem szavazhat a Fideszre. Nyolc év múlva Orbán és barátai birtokolják Magyarországot. Akkor hátradőlnek, és bevezetik az első éjszaka jogát. Mert addigra minden más az övék lesz. A magyar állam Orbánért van, és nem a magyar emberekért. Itt a baj!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.