Állampártként kezelték a Fideszt a washingtoni szenátusi meghallgatáson

2013 március 20 12:35 du.41 hozzászólás

A U.S. Commission on Security and Cooperation in Europe (az amerikai szenátus európai biztonsággal és együttműködéssel foglalkozó vizsgálóbizottsága) egy teljes délutánt szentelt a magyarországi demokratikus berendezkedés módszeres  lebontásáról szóló előadásokra és tanuvallomásokra. Mint tudjuk, ez a  folyamat mára kritikus szakaszába lépett. Az egyik leghatékonyabban felszólaló tanú Kim Lane Scheppele volt, aki a “Trajectory of Democracy – Why Hungary Matters” című meghallgatáson elmondta: “a Fidesz kivágta az alkotmányos demokrácia fáját, melyet 1989-ben ültettek el.” Scheppele professzor Magyarországhoz fűződő kapcsolatát is ecsetelte. Négy évet töltött Budapesten a kilencvenes években, amikor az Alkotmánybíróság kutatójaként, illetve egy amerikai ösztöndíj nyerteseként került Magyarországra. 

Kormánypárti választási szlogen 2010-ből

A Princeton Egyetem tudósa beszámolt arról, hogy a Fidesz-KDNP kormány 2010-es megalakulása óta, olyan egypárti alaptörvényt szavazott meg, melyet 15 hónap leforgása alatt négyszer módosítottak. Minden alkalommal az ellenzéket teljesen figyelmen kívül hagyva hajtották végre a módosításokat, támaszkodva inkább 2010-ben szertett kétharmadjukra. A negyedik módosítás eltávolítja a hatalmi ágak szétválasztásának utolsó nyomát, hiszen most már nem marad egyetlen mechanizmus, vagy intézmény sem, amely számos lényegi kérdésben megállíthatná a kormány egy-egy intézkedését.

Scheppele professzor hozzáteszi, hogy a magyar választási rendszer 1990 óta túlkompzenzálja a győztes pártot. Például 2010-ben a Fidesz a szavazatok 53 százalékát gyűjtötte be, miközben a parlamenti képviselői helyek 68 százalékára tett szert. Az előző, 1949-es alkotmány lehetővé tette azt, hogy a magyar Országgyűlés egyetlen egy kétharmados szavazással bármikor kezdeményezze az alkotmány módosítását. De éppen Horn Gyula miniszterelnök szocialista-szabaddemokrata kormánya idején, az 1995-ös balközép kormányzó kétharmad négyötödre emelte az arányt, mely egy új alkotmány írásához, illetve annak kezdeményezéséhez szükséges. Az egyik első intézkedéseként, a Fidesz-KDNP parlamenti gőzhengere kétharmadra szállította le ezt az arányt, ezzel lényegében kizárva az ellenzéki pártokat a folyamatból.

Scheppele professzor a Magyar Közlönyre támaszkodott előadása elkészítésekor. Az alapján amit ott olvasott elmondta, hogy Magyarország a valódi zsarnokság, illetve egy zsarnoki rend küszöbén áll. Az  egyik legfontosabb javaslata, hogy mivel fennáll annak a veszélye, hogy a 2014-es választás nem lesz demokratikus és szabad, fontos lenne, hogy az OSCE  Office for Democratic Institutions and Human Rights szervezete teljes mértékben monitorozza a jövő májusban esedékes országgyűlési voksot. Továbbá, Scheppele professzor azt is javasolja, hogy az OSCE-ODIHR küldjön Magyarországra még 2014 tavasza előtt egy munkacsoportot, mely azt vizsgálná, hogy milyen hatást gyakorol az új alaptörvény a választásokra, illetve, hogy hol számíthatunk esetleges visszaélésekre.

*

Kim Lane Scheppele március 19. előadásának szövege teljes egészében és angol nyelven itt olvasható.

Szintén javasoljuk Brent Hartley, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkárának felszólalását. Ennek teljes, szöveges változata itt olvasható.

41 hozzászólás

  • miutan legyilkoltak par millio embert az amerikaiak azsiaban az elmult 15 evben , ugatni kezdenek egy IROTT SZOVEG = alkotmany miatt…

  • jo fej ez az usa….1620 ota GYILKOL indianokat,negereket,europaiakat,japanokat, …..es van pofaja OKTATNI demokraciarol MINDENKIT…..foleg a magyar alkotmanyt szereti megugatni mert az veszelyes szerinte…hiszen GYILKOLNIA csak neki=usa szabad…es miert is NEM bombazta le auschwitzot az usa mint drezdat ?

  • Lélfai Szilárd

    Kedves C.A.!
    Csak két észrevétel!
    A Magyar Parlamentben képviselőinek száma 386 fő! (MSZP 59 fő, LMP 16 fő, tehát baloldali ellenzék 75 fő!) Az Alkotmány 4. módosításának szavazásánál a módosítás ellen szavazók száma 11 fő!
    Mennyire autentikus Kim Lane Scheppele? A 90-es években 4 évet töltött Magyarországon, ez felhatalmazza, hogy ma véleményt alkosson?
    A totemok a Trudeau idézetben magyartalan, totemek a helyes!

  • 1620+400=2020 …..400 eves lesz angol/amerika ….1620 jamestown virginia……400 ev alatt minimum 400 millio gyilkossag es RABSZOLGASAG…..es oktatas a demokraciarol be nem allo pofaval mert talk is cheap=pofazni olcso…..jon kina,india,brazila es VEGE a vegnelkuli HAZUG usa pofazasnak OROKRE…..20 even belul

  • Lélfai Szilárd

    Tisztelt kakukk!
    Talán ismeri a mondást, ami kb. így hangzik: aki tudja csinálja, aki nem tudja magyarázza, akinek fogalma sincs róla az tanítja! Különben is a “fekákat” ma már csak afro-amerikaiaknak szabad nevezni, és ez már a demokrácia csúcsa!
    ha sokat ugrálunk, bebizonyítják, hogy a Klu Klux Klan is az “Orbán rezsim” találmánya!
    A 400 év az csak egy dolog, ma már a négerek is utazhatnak ugyanazon a buszon mint a fehérek és ez már több mint 20 éves vívmány!

  • Lélfai Szilárd

    Az indiánok maguk kérik, hogy gettókban, bocsánat rezervátumokban élhessenek, az egy üveg alkoholért eladott hazájuk szabályos jogi adás-vétel tárgyát képezte!

  • már készül az 5. módosítás is. elvégre, gránit szilárdságú az alapizénk.
    én inkább márvány keménységűnek tartom: mármint, márványsajt 🙂
    ha elég sokáig tartják a napon, pont olyan nyúlós és büdös lesz.
    a scheppele által forszírozott munkacsoport teljesen felesleges: telibe fogják hazudni őket.
    amúgy se engednek a választások közelébe se külföldi, se hazai civil megfigyelőket.
    a szlogen jó: csak fidesz – tud ilyen aljas lenni!

  • Ha barki rakerdezne egy amerikai szenatorra, hogy miert avatkoznak(USA) mas orszagok belugyeibe, azt mondana, hogy ok ugyan nem avatkoznak senki ugyebe. Ha igy lenne, jo lenne, mivel a sajat belugyuk sokkal kevertebb mint barmelyik orszage(legalabb is Europaban). A beleszolasi JOGROL nem is beszelve. Ha az o ugyeikbe valaki beleszol(amirol mar regen leszoktak) akkor ugyancsak tudnak jogokrol beszelni.
    Ille! A Fidesznel csak te tudsz “aljasabb” lenni. Ez is valami(talan izs-t kelett volna irnom).

  • JIMBO
    2013 március 20
    7:36 du.
    meséjjé, bogárkám, melyik szenátusi tag vett részt a meghallgatáson?
    Megnézted egyáltalán, hogy hol és mi hangzott el?

  • Lélfai Szilárd
    2013 március 20
    1:36 du.
    keresd már meg azt is, hogy hányan szavaztak összesen..
    (Mennyien ültek a padsorokban a szavazáskor !!)

  • kakukk
    2013 március 20
    1:18 du.
    Csak sorjában, Lave..
    Kik is vitték be az Államokba a rabszolgákat?
    Melyik ország volt az az Államokon kívül, aki fegyverrel szabadította fel a saját rabszolgáit?
    Tod, kultúrállam hadserege nem szokott civileket bombázni..Auswitzben meg azok voltak.
    Ps. Neked tényleg van arcod..Mi a bábatos vagináért oda emigráltál, ha most ekézed? A kirgizek nem fogadtak be?

  • kakukk kuss

  • jimbocici TE MOST miről zagyválsz ?

  • Lélfai vaGY kifene:
    Talán hanyagoljuk most az indiánokat és beszéljünk a magyar ujfasizmusról

  • Pimasz prelűd:
    A nyavalyás bonhomme most sem bírt magával!
    Ismét túl sűrűn élt a vörös… tintával!
    Új versét a sok-sok komment váltotta ki,
    Mít az AN-en írt amatőr és “szaki”.

    Van ott számtalan cikk, okos hozzászólás,
    Csak egyetlen dolog nincsen még: megoldás!
    “Élveztük” eleget magát a problémát;
    Be kéne fejezni a sok polémiát!

    Fotelforradalmárok

    Szórjuk a verbális, színes sziporkákat,
    Bartus cikkeitól elélvezünk párat,
    Megalájkot nyomunk, egyetértünk, hogyne;
    De hogy országunk jobb létre hogy kerülne…?

    Fotelből ítélni a legkönnyebb dolog!
    Így, hogy elménket nem nyúzza napi robot,
    Finnyákolhatunk is: fúj, ez radikális!…
    Hát mi legyen, vazze? Bigott klerikális?

    Tessék végre azt is tudomásul venni:
    Kevés a szót fosni! Tenni is kell! Tenni!
    Itt a neten lehetnénk egyfajta elit,
    Mely kitaposhatja a fasiszták belit…

    Ám ehhez kell némi elkötelezettség!
    Kevés elolvasni mások ütős cikkét!
    Lájkolni is kevés! Tenni kell! Szervezni!
    A fasiszta hordát világgá kergetni!

    Bartus Laci felvázolt egy elképzelést;
    Ne nyomj mindjárt lájkot! Mondj egy ellenvetést!
    Járd körül a témát, pro és persze kontra;
    Mi a véleményed? Megoldás a gondra?

    A Progresszív Blogon van az írás párja:
    Magyar Kapitalista Párt a témája.
    Felelős pártokat kíván mind a két poszt:
    Alternatívát ad, és nem csupán észt oszt.

    Mert miről is van szó? Megosztott ellenzék..
    Ki kivel nem akar.. Külön-külön gyengék…
    Közel a választás… Még mindig nincs egység…
    Bojkottálni kéne… Nyerni képtelenség…

    NEM mehet így tovább! Vagy össze kell fogni,
    S a fasiszta hordát végleg eltaposni,
    Vagy tényleg új pártot kell most létrehozni,
    És egy vezér mögé mind felsorakozni! / És a zászló alá mind felsorakozni!

    Egységes, világos programot hirdetni!
    Olyat, mely hazánkat képes kivezetni
    Abból a gödörből, hova Viktor vitte:
    Ne uralkodjon még húsz évig, mint hitte!

    Fel kell számolni a fideSS-zsarnokságot!
    Beindítani a döglött gazdaságot!
    Visszaállítani a demokráciát!
    Ehhez várjuk hazánk minden igaz fiát!

    Innentől bűn tovább fotelben tespedni!
    Mozdulni kell végre! Nyüzsögni, szervezni!
    Nap mint nap százezrek menjenek tüntetni!
    Ezt a diktatúrát meg fogjuk szüntetni!

    Egyre közeleg már az igazság napja!
    Viktor és bandája pontosan azt kapja,
    Amit megérdemelt: példás ítéletet!
    Lehet választani: börtönt vagy kötelet?

    A sok fidesznyik mind ki lesz majd seprűzve!
    Zsíros hivatalból méltóképp elűzve!
    Léhűtők helyére szakemberek lépnek,
    S üdvén munkálkodnak a megsarcolt népnek.

    El sem hiszitek majd, milyen jó lesz élni
    Ebben az országban: nem kell többé félni!
    Ó, mily édes lesz a szabadság illata,
    Ha eljő a “Magyar Tavasz* ” pillanata!

    vö: “Arab Tavasz”

  • Rosz helyre irtam es helytelenul, igy most ide irom helyesen:

    Meg tudna valaki mondani, hogy az amerikai alkotmanynak hany “amendment”-je van???Miert baj, ha magyart csiszoljak, javitjak???Igy tud kialakulni majdnem tokeletesse elobb-utobb.

  • JIMBO
    2013 március 20
    7:36 du.
    😛

  • Az usa szemszögéből nézve uganaz a dilemma, mint a közelmúltban számos helyen, ahol beavatkoztak:
    szabad-e ráerőltetni a demokráciát egy olyan népre, amelyik nem akarja azt, márpedig a magyar nép láthatólag nem akar demokráciát

  • JIMBO
    2013 március 20
    7:36 du.
    Felvállaljuk Illét!
    Akkor hogyan is állunk az aljassági arányokkal? Balról egy ember, szemben a fideSS bagázs?

  • Szukits Rezső

    Christopher! Köszönet! Fontos információ!

  • Aztán ki nem tojja le Amerikát,mi az EU-IMF “bandába” tartozunk sajnos,de még tőlük sem tűrünk el mindent.
    Amerika csak foglalkozzon a saját államadósságával…..,az igazságtalan háborúival…..vannak ott is bőven gondok.
    Még az EU-tól sem tűrünk el mindent,nemhogy Amerikától és
    Kanadától,ahol persze nagy számban élnek becsületes magyarok
    de ottani normális gondolkozásúak is.!!!!!!!
    Az előbbiek szavazatukkal majd kiállnak a hazájuk mellett!!!

  • U.S. Commission on Security and Cooperation in Europe (az amerikai szenátus európai biztonsággal és együttműködéssel foglalkozó vizsgálóbizottsága) Tehát nem Amerika szól bele, hanem egy európai biztonsággal és együttműködéssel foglalkozó amerikai szervezet, és nem a magyar ügyekbe, hanem EURÓPAI biztonságot veszélyeztető témákban. Enééézést, tessék akkor kilépni ez EU-ból, visszaköltözni Mongoliába és ott a sztyeppén skiccelgetni a saját barbár alkotmányt. Ennyi, nem muszáj a vállalt kötelezettségeknek eleget tenni…ebben az esetben a fent említett szervezet sem fog izgulni a magyarokért. Capisce?? Kapni igen, de adni azt már nem.. barmok!

  • Boda Marcsi
    2013 március 21
    4:43 du.
    Persze, le lehet tojni. Amerikát is, az EU-t is..
    A tisztesség- meg az echtemagyar nemzeti öntudat- viszont azt kivánná, hogy akkor is, amikor segélyekért, támogatásért, egyéb EU-s pénzekért kuncsorog a sok öntudatos igazmagyar..

  • JIMBO
    2013 március 21
    1:10 de.
    Jimbo.
    Összesen 27. És kiegészítésnek hívják. Ez annyit jelent, hogy az alaptörvények nem változtathatók, azokat nem érinthetik a változtatások.
    Ennyi kiegészítés történt 1789-től napjainkig.
    Kétszázhuszonnégy év alatt huszonhát kiegészítés..
    Az othonit meg kivágták az ablakon és kreáltak helyette egy olyat, amit a fennállása óta eltelt idő alatt negyedszer kellett megváltoztatni. Nem kiegészíteni, hanem megváltoztatni!
    Csak remélem, hogy érted a különbséget…

  • Falusi!
    Mar hogyne ertenem. Ertem, hogy az USA-nak sosem volt mas allam formaja, mint ami jelenleg is van. “Kommunizmus”sem volt,csak kommunista uldozes. Semmi szukseguk nem volt valtoztatni, csak boviteni.
    Azt hiszem, On nem erti a dolgot, ha ilyenszeru parhuzamot von. En, mindossze megjegyeztem, hogy a “MINTA” alkotmanyt is pofozzak.
    Szerintem is az ELSO Magyar alkotmanyt kellett volna visszaallitani, de a haboru utanni sehogy sem volt alkalmas. Biralhato, kritizalhato, de nem hiszem, hogy ocsarolhato, sokszor parlagi(ille)modon.
    En is remelem,hogy erti a kulonbseget…

  • Kedves Falusi!
    Itt most Amerikáról volt szó,akiktől semmit nem kértünk és kaptunk,aztán a EU-tol is csak elővigyázatossági hitelt
    igényeltünk volna,mást azért nem mert máshonnan is tudunk
    kérni pénzt,ha magasabb kamattal is,de hosszabb időre és
    nem szólnak bele a beügyeinkbe…..
    Görögország,Spanyolország,Portugália,Ciprus,Olaszország
    jó példa arra,hogy az IMF hitelnek bizony nagy ára lenne…..!

  • HunCanada
    2013 március 21
    7:05 du.
    Azt hiszem te fogalmaztad meg a legjobban.
    A többi meg a szokásos idióta, aki most az indiánok meg a négerek üldözéséről gagyog.

  • Ille István
    2013 március 20
    3:20 du.
    Ez a márványsajt keménység ez jó.
    Tényleg olyan bűzös és undorító amit ezek az országgal csinálnak, mint a napon rohasztott sajt.
    Csak ezt nekünk kell megenni 🙁

  • az usa egy erkolcstelen rablo fasizalodo allam , mit muvelt irakkal is az elmult 10 evben ? millionyi embert gyilkolt le . gusztustalan hogy csak a GYENGEKKEL mer pofazni….izrael,eszak korea jol elkuldi oket a picsaba . magyarorszagnak izraelt kell MASOLNIA . regota mondom .. kedvencem dayan zsido hagyugyminizter : legy olyan mint a beszett kutya es mindenki FELNI fog toled…..alljon le haboruskodni kinaval az usa irak helyett …majd beledoglik

  • VESZETT kutya…..nem beszett kutya

  • Judit Noszticzius

    Európai bizottsági és USA képviselők és dolgozók biztosan nagyon jól figyelve felülvizsgálják a Fidesz-KDNP és Jobbikos-rendszerét !!!!!!!!!!!!!!!

  • 3 evtized usa utan tuti hogy itt tobb az elmebeteg mint magyarorszagon http://www.nol.hu/mozaik/dramai_lovoldozes_egy_elelmiszerboltban_-_video…….kanadaban viszont aranyosan meg tobb elmebetyeg van mint az usa-ban…magyarorszag rulez okossagban ! na nem az orbanfobias bolondok

  • Gyerekes megoldási javaslat.
    Hiszen az ellenőrök csak azt vizsgálhatják,hogy a törvényeknek megfelel -e a választás.
    De nem bírálhatják a demokratikus felfogással ellentétes megoldásait.
    Pl,Hogy a számítógépes rendszert is Fidesz közeli cég működteti……..
    Nem véletlen,hogy 2012.jan.1-én óta nem ALKOTMÁNY,hanem az egypárti Fidesz-diktatúra alaptörvénye van érvényben.

  • Boda boda…ki nem tolja le az idiótikus beszólásaidat…hisz oly buta vagy ….te…buta-Boda .

  • kakukk psssszzzt….

  • Alkotmányos diktatúra.
    Röhej egy nép vagyunk!

  • terminus
    2013 március 28
    9:17 de.
    ezt vitatom. nem a nép röhej, csak a 2/3. nem alkotmányos diktatúra van, csak irányított demokrácia és alkotmányozó csőcselék, amelyik úgy gondolja, elveheti a nemzet többi – nagyobbik – részének jogait.

  • Geyza
    2013 március 27
    10:13 du.
    száll a kakukk fészkére 🙂

  • Boda Marcsi
    2013 március 22
    7:29 de.
    Kedves Marcsi.
    Rossz hírem van..
    A Világbank is, az IMF is ámérikái..
    Az EU-tól nem kölcsönt kaptunk, hanem támogatást adtak, az IMF kölcsönhöz meg az EU gazd. bizottságának a javaslata, hozzájárulása szükséges. Viszont az IMF dönt..

  • JIMBO
    2013 március 22
    2:31 de.
    Utána kéne nézned egy kicsit az amerikai történelemnek…
    Melyik “első Magyar alkotmányról” beszélsz?
    Aranybulla? Webőczy könyv?
    Csak mondom, hogy 1989-ben a rendszerváltás környékén egy tizenöttagú csapat szedte ízekre és változtatott meg dolgokat a 48-ban sztálini elvek alapján módosított 48-as alkotmányban.
    Szakemberek voltak, alkotmánybírók, jogászprofesszorok. Több mint egy évig tartott, mire megegyezés született. Voltak olyan viták is, ahol egyszerűen egy idézőjenen, egy “is”-en ment a harc napokig.
    Mert nem ohajtottak tévedni, összecsapni a munkát. A demokratikus elvárások, igények és ismeretek összességének eredményeként született meg az új alkotmány. Az az alkotmány, amire alig hat évvel ezelőtt Orbán úr azt mondta, hogy szent és sérthetetlen..
    Ezt a tákolmányt Szájer egy hatórás vonatúton csapta össze..
    Tod, jókomám, ennyi idő alatt tisztességesen végigolvasni sem lehetett volna az eredetit…
    Ennyit a szagértésről, a szentek enmagukfelé hajló kacsójáról, a betonról, meg a fjordokról.

  • Falusi:
    Ennek a Buta-Bodának kár magyarázni ilyen bonyolult dolgokat !
    Az értelmi színvonala nem terjed túl a rántás elkészítésén.

    Terminus : NE röhögtessél , van énnekem elég bajom a röhögésen kívül is. heheheheheehehee

    Ille Pista : Inkább esne , mint a féltégla ! Jobb lenne neki is , meg az embereknek is.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.