A hétvégén a székely zászlóért tüntetnek Kanadában

2013 március 5 12:34 du.50 hozzászólás

Torontói és ottawai tüntetést szervez egy kanadai magyar csoport a román missziók előtt, melyben a székely zászló, illetve a székelyföldi autonómiatörekvés mellett demonstálnak. A Székely-Magyar Kanadai Egyesület vezetősége szerint “a székely zászló héború kiterjedt az egész kárpát-medencei térségre.” Egy törökországi cikket idézve, felhívásukban jelzik, hogy a székelyek “olyanok mint Spanyolországban a katalánok, autonomiát szeretnének” és Magyarország e tekintetben közelről figyeli az eseményeket.

Székely zászló

A Székely-Magyar Kanadai Egyesült egy órás békés demonstrációt tervez március 10-én reggel 10 órától Torontóban az 555 Richmond Street West alatt található román konzulátus előtt, illetve Ottawában a 655 Rideau Street alatti román nagykövetség épülete előtt.

A két kanadai magyar csoport magyar és székely zászlókkal, valamint “Freedom for Szeklerland“-et hírdető transzparensekkel fog demonstrálni.

A székely zászlóként ismert égszínkék, arany csíkkal, holddal és csillaggal diszített lobogót Kónya Ádám tervezte 2004-ben és abben az évben fogadta el a Székely Nemzeti Tanács annak használatát. Azonban nagy vihart kavart az, hogy román állami épületeken is felhúzták a zászlót Székelyföldön, mivel román törvények szerint kizárólag a nemzeti trikolor, illetve az uniós zászlót lehet kitűzni önkormányzati és állami objektumokra. A Transindex nevű erdélyi magyar portál közölt egy részletes interjút Mihály János történésszel a zászló, illetve a székely heraldika  multjáról:

“Eltekintve a napokban kirobbant politikai vitáktól, röviden elmondanám, alig hogy a Kónya Ádám terve alapján megvarrt székely zászlók lobogni kezdtek, mind a laikusok, mind egyes szakértők azt kritikával illették, mert véleményük szerint olyan jelképeket és színkombinációt tartalmaz, amelyek ilyen formában és ilyen együttesben nem szerepeltek még sem székely, sem más zászlókon. Mások azt vitatták és vitatják, hogy az „ősi” székely zászló piros-fekete vagy kék-arany színű volt-e? (…) A magam részéről a szakemberek által kifogástalan zászló megalkotását tartanám üdvösnek”–mondta Mihály.

A székely zászló közben már a jobboldali kanadai magyar szervezeteket tömörítő Kanadai Magyarok Országos Szövetségének honlapjára is felkerült.

50 hozzászólás

  • hehehe
    szeklerland…na, akkor kukkantsunk egy hangyányit mögéje:
    The Székely Land (pronounced [ˈseːkɛj]; Hungarian: Székelyföld; Romanian: Ţinutul Secuiesc; German: Szeklerland; Latin: Terra Siculorum) or Szekler Land refers to the territories inhabited mainly by the Székelys, a Hungarian-speaking ethnic group[1] from eastern Transylvania. They live in the valleys and hills of the Eastern Carpathian Mountains, corresponding to the present-day Harghita, Covasna, and parts of Mureş Counties in Romania.

    Originally, the name Székely Land denoted an autonomous region within Transylvania. It existed as a legal entity from medieval times until the Austro-Hungarian Compromise of 1867, when the Székely and Saxon seats were dissolved and replaced by the county system.

    freedom for miafene? angolul, német fogalomért? miért is kellene egy népcsoportnak egy országon belül szabadságot adni? csak nem tartják őket rabságban? hargita, kovászna és maros megye nem szabad?
    mi a fene az a székely zászló? hol a fenében volt eddig? milyen történelmi múltja van? ott lengett valahol az erdélyi székek gyűlésein a 12-13. században?
    persze, hadd demonstráljanak, hadd lengessék. ha ez jó nekik…
    a KMOSZ gittegylet reakcióján nem csodálkozom. azon viszont igen, hogy az “árpádsávos” még nincs ott.

  • ja, és nem igazán gondolták végig az autonomiájukat. mijük is van hozzá? a nagy öntudatuk, semmi több.
    abból viszont se közigazgatást, se oktatást, se egészségügyet, se közellátást, se kereskedelmet stb. nem tudnak felépíteni.

  • Beérett a nagykövet munkája. Kanadát is elérte a magyar divat, vagyis a székely-zászló őrület.
    Már több helyen is kiértékeltük, hogy tulajdonképpen hogy néz ki a kérdés. Mármint a zászló, és a himnusz kérdése.

    Sajnálom a Székelyeket.
    Sajnálom, mert ez az egész nem több, mint a jobboldal politikai bábjátéka. Ebben a színházban ők sem számítanak többnek egy figuránál, amit az előadás után eldobnak a sarokba. Ha kicsit nyitottabb szemmel figyelnék a magyar politikát, már tudhatnák, amihez orbán hozzáér, az tönkremegy, széthullik.
    Szegény nemzeti kisebbség, elérte őket is a magyar átok! Ők sem tudnak a más kárán tanulni. Pedig előttük a magyarországi példa, ahogyan az ország lakosságát egymásnak ugrasztották. Ahogyan a józanul gondolkozókat le hazaárulózzák, kígyót, békát kiabálnak rájuk.
    Csak nehogy túl későn eszméljenek.

  • Ille, menjen el Székelyföldre,hogy megismerje az ottani életet, embereket. TALÁN AKKOR TÖBBET TUD RÓLUK.

  • Bencsics

    szerintem meg a szekely ugy belugy, a magyaroknak semmi kozuk nincs hozza, kulonben is nevetseges, hogy mikozben azzal a trianon utan megmaradt piciny teruletunkkel na meg az azon elo neppel sem tudunk mit kezdeni, sikertelenek vagyunk es bajkeverok…majd most a szekely ugy lett az elsoszamu megoldanivalo problemank…?! amugy mire fel kerne mar szekelyfold autonomiat, el se tudnak tartani magukat…szerintem ez egy durva fideszes akcio es mar megint tobbet artunk vele, mint hasznalunk…

  • Nem kell, hogy Magyarországra jöjjenek-elég csak a saját portájukon körbenézni.. Orbán megosztotta már az RMDSZ-t is…

    J

  • Jávorszky Mária

    HAJRÁ KANADAI MAGYAROK!
    Hálásan és meghatódva köszönjük szolidaritásukat!

    EGY AZ ISTEN EGY A NEMZET!

    VESSZEN TRIANON!

  • Le merem fogadni, hogy a kanadai demonstrálóknak fogalmuk sincs, hogy miről van szó.
    Illének részben igaza van, ezt a zászlót pár éve kezdték el lobogtatni nincs valódi hagyománya. De régi érméken, címereken, zászlókon is felbukkan egy egy eleme – a csillag, a holdsarló.

    A kívülről jövő belepofázás sokat ártott a székelységnek. Mert végül is zászlója népcsoportnak is lehet, ha városnak, pártnak, egyesületnek lehet szerte a világon. a bajt a fidesz állandó beavatkozása, megodztó politikája okozta, az szította fel a hangulatot Romániában.
    De vannak nagyon normális románok is. Ilyen Lucian Mîndruţă televíziós személyiség, aki magyarbarát és székelybarát román értelmiségi:

    Okulásul idézem:

    “Nem értem, mi bajunk a Székelyfölddel.

    Akárhová megy az ember Nyugaton, minden régiónak megvan a maga történeti zászlaja, fesztiválja, sajtmárkája, könyvtára és várkastélya. Mindegyikük mond valamit a helyről, hozzájárul a vidék kulturális gazdagságához. Miért ne volna nekünk is effélénk?

    Alapjában mi a bajunk a magyarokkal? Nincsenek itt legalább ezer éve? Nem védték a határunkat? Tudja-e bármelyik román, hány magyar halt meg azért, hogy megvédje Erdélyt a töröktől meg a tatártól? Egy se tudja. Mert szemünk és fülünk csak Mihály vajdára nyílik. Mert a tankönyveinkben nincsenek benne más nemzetségek hősei, akikkel történetesen közös a történelmünk, amely most már igazán végződhetnék békében.

    Azt hiszem, hogy a székely zászló körülötti botrány csak a magyarországi szélsőjobboldal malmára hajtja a vizet, hogy mondhassák: a románok primitívek. Ez csak mindkét fél nyomorúságos nacionalizmusát erősíti.

    Csak azoknak használ, akiknek be kellene indítaniuk a gazdaságot, s ehelyett nincs más ötletük, mint hogy beindítsák a gyűlölködést.

    Ezért vetem föl ezt ma. Drága magyarok, mivel román állampolgárok vagytok, akárcsak én, a ti történelmi jelképeitek az enyémek is. Az lehetetlen, hogy büszkélkedjünk a teutonok, a Német Lovagrend által épített törcsvári (Bran) kastéllyal, nem pedig Ion bátyóval, s hogy ebből ne vonjunk le semmiféle logikai következtetést.

    Ma én is székely vagyok. Az első székely Argeş megyében!
    Lucian Mîndruţă

  • Jávorszky Mária
    2013 március 5
    4:32 du.

    HAJRÁ KANADAI MAGYAROK!
    Hálásan és meghatódva köszönjük szolidaritásukat!

    EGY AZ ISTEN EGY A NEMZET!

    VESSZEN TRIANON!”

    Mária, ha elolvasod a kommentemet, és benne a román médiaszemélyiség sorait, rájössz (legalábbis remélem), hogy az ilyesmi csak árt a székelyeknek.

    Ők ott élnek: a honfitársaikkal kell megvívni a megvívni valójukat, ha úgy vesszük az igazukat.

    Régen nyugalom és csend lenne, ha nem lenne az álságos fidesz- jobbik, és nem akarna Erdélyben is megosztani, beleszólni, irányítani, dirigálni.

    A románok erre kapták fel a vizet.

    Bátran lenghetne MÁR RÉG minden zászló, de a románok se szeretik, ha más országok akarják nekik megmondani a tutit.

    Az ilyesmi (a kanadaiaknak aztán végképp semmi köze – és gondolom ártani nem akarnak), valóban azok malmára hajtja a vizet, akik önös érdekeket keresnek Erdélyben is, másutt is (szavazatokat)

    Bizony mondom nektek, a székelyeknek ezerszer fontosabbak Lucian Mîndruţă tisztességes, jóindulatú szavai, mint a megosztani akaró külországiak, még ha jót akarnak is.

    Mert nekik OTT kell élni!

    Mária, nézd meg, milyen frankó pasi ez a Lucian:

    http://itthon.transindex.ro/?cikk=19563

  • Na igen, egy igazi européer értelmiségi tudja, mit jelent a hazaszeretet és nemzeti büszkeség….

    J

  • Kedves nyilas Misi! Igaza van, azt már csak félve kérdezem meg, a nagy székelyezés közepette , hogy mi van a Felvidékkel, Újvidékkel, Kárpátaljával -és Burgelanddal? Érdekes, hogy azt soha még csak ki sem ejtették a szájukon a nacionalisták…

    J

  • Journalist
    2013 március 5
    5:09 du.

    Kedves nyilas Misi! Igaza van, azt már csak félve kérdezem meg, a nagy székelyezés közepette , hogy mi van a Felvidékkel, Újvidékkel, Kárpátaljával -és Burgelanddal? Érdekes, hogy azt soha még csak ki sem ejtették a szájukon a nacionalisták…”

    Onnan nem várhatók szavazatok. Vagy csak elenyésző mennyiségben.

  • A kanadaban elo erdelyi magyarok azert vesznek reszt minden fideszes megmozdulason, mert ostobak es elhiszik, hogy azok nyujtjak a segito kezet, akik nagy hanggal verik a tamtamot korulottuk es azert is, mert nekik igazabol sosem volt jo romaniaban, igy vesztenivalojuk sincs, nemugy a magyaroknak, akiknek kifejezetten jo volt es remenyteljes a rendszervaltozas idejen es orbannak koszonhetoen csusztunk vissza a remenytelensegbe, valahova oda, ahol az en generaciom sose volt, mert Kadar idejen szulettunk es bizony abbol a rendszerbol fokozatosan jottunk ki, fokozatos es hatarozott fejlodes volt evtizedekig…ezen az aron lengedezik a szekely zaszlo, aminek szerintem a lelkes kanadai magyar csapat tagjai reszere csupan egyetlen hasznaveheto resze van, az pedig a rudja, azt kene sajat maguk vagy egymas seggebe dugni, de ha lehet tovig!
    Amugy meg az ujgeneracios roman politikusok sokkal okosabbak a jelenlegi magyar kormanynal, meg fogjak oldani a szekely problemat es megint mi maradunk a kakiban, mint mindig….kar, hogy kanadaban is ilyen sok buta ember van, az meg sajnalatosabb, hogy nemcsak ostobak, de lelketlenek is, mint a bencsicsklara, biztosan nem vidam dundi, hanem aszott, inas, ijeszto, mint a mumiak…penz lehet mogottuk, ha mar eszuk nincs es abbol finanszirozzak a szennyet, amit magukbol arasztanak…

  • Journalist

    Ughye, hogy kilóg a lóláb? Rátapintottál: ebből is kiviláglik, milyen gusztustalan játékot űz a fidesz az erdélyiekkel, a székelyekkel.

  • A jobbik karolta fel ezt az ugyet igy valoszinu viszik az arpadsavos zaszlot is.

  • Erdekes, hogy ez a zaszlo-ugy hogy kiverte a biztositekot
    nemcsak a romanoknal, hanem szociknal is. Talan meg jobban, mint Nyiro hamvai. Felnek, meg a szeltol is ami Magyarorszag felol fuj. Hat ha felnek a zaszlotol, a hamvaktol, a magyarszotol es meg kitudja mitol, akkor ennek tobb jelentosege van, mint a felszinen erzekelheto.
    Mondanam, hogy a lelkiismeret urra lett rajtuk, de ez mas
    Sose volt lelkiismeretuk(es nem a roman nepre gondolok
    akiket evszazadokon keresztul felrevezettek es hergeltek
    a vezetoik, politikusaik).Ha valaki Erdelyben szetnez, gyorsan rajon, hogy rablogazdalkodast folytatnak, mar az elejetol fogva. Amolyan “kitudjamithozaholnap” rendszerrel. Ugyan ez folyik a felvideken,Ukrajnat nem tudom. Ausztria az egyetlen, ahol nagyon kis kulonbseggel
    “hasznaljak” szerzett/rablott teruletett.
    Persze lehet a cikk szemlelete szerint nezni ezt a dolgot
    de erthetetlen, hogy egy ilyen artatlan, semmitmondo ugy
    ilyen hullamot keverjen. “Magyarok” koreben.(ezt nem sertesnek szantam)Marmint a magyarok-at.

  • Jávorszky Mária
    2013 március 5
    4:32 du.
    mondja, jóasszony, maga székely volna? a többesszám használata a témával összefüggésben ugyanis arra utal.
    de hogy lehet egy székely próbanáci?
    egy a nemzet? hát akkor bizony meg kell szokja a gondolatot, hogy olyanok is beletartoznak, akiket maga legszívesebben kiirtana, ugyanis a nemzet magába foglalja egy ország teljes lakosságát, etnikai hovatartozás nélkül.
    ebben az értelemben kiskegyed csak akkor tartozik a nemzet fogalmába, ha magyarországon él, egyébként – és ebben semmi kirekesztés nincs – a nemzeti kisebbség tagja.
    az “egy az isten” c. rögeszméjét már kitárgyaltuk.
    lehet “vesszen trianon”-t ordítani, csak semmi értelme, legfeljebb túlerőlteti a hangszálait. se módja, se ereje nincs megváltoztatni se magának, se falkatársainak a határokat, de azért, ha ez kielégíti, hát ordítozzák csak.
    magukon már ez sem segít 🙂

  • Figyelő
    2013 március 5
    3:10 du.
    ennek mi köze a cikkben leírtakhoz? mi köze az általam kommenteltekhez?
    ja, hogy semmi, csak szereti hallatni a hangját? az más.

  • Mi lenne ha a demokraták is oda mennének az ottawai és torontói tüntetésekre? Sokkal hangulatosabb lenne az egész… 🙂 Nehogy már a turulba születettek képviseljék a magyarságot a román követség előtt! Ők tették tönkre az országot.

  • Meir!
    Igazad van. Tudatni kell a romanokkal, hogy van meg magyar, akik az erdekeiket kepviselik a vilagban. Nincs ok aggodalomra reszukrol. Sot, a szlovakokat is meg kell nyugtatni. Ha Slota beul a tankba es jon Pestre, lesznek jo hadvedeik. Labancoke ez a mai vilag!!!

  • JIMBO
    2013 március 6
    12:06 de.
    ez most komoly? a székelyek egyszerre románok lettek?
    maga von haus aus ennyire sötét, vagy keményen gyúr rá?
    a labancok a császárhű magyar katonák voltak. a jelen korra, ha átfordítja – jó, jó, rendben van, sokat akarok magától, ez meghaladja a képességét, hát kérjen meg egy bozótlakót, hogy segítsen – mi is jön ki belőle? kik is a jelen kor labancai?
    amúgy, ha slota beülne egy harckocsiba – megtehetné, nekik ugyanis van – nem hátvédre, hanem előőrsre lenne szüksége. milyen katona volt maga? ja, hogy HET minősítése van (háború esetén túsz)? az más.

  • JIMBO
    2013 március 5
    10:20 du.

    Erdekes, hogy ez a zaszlo-ugy hogy kiverte a biztositekot
    nemcsak a romanoknal, hanem szociknal is.

    Megint totál baromságokat beszélsz.

    Mint mondtam, az egész hajcihő kizárólag az erdélyieknek árt. Ha a baloldal szót emel, azt az ő érdekükben teszi.

    Itt Szegeden szocialista polgármester ven, és a kelleténél több fideszes képviselő, akik semmi mást nem csinlnak, mint aa város kárára susmusolnak, és leghőbb vágyuk valahogy kikezdeni Botka Lászlót. Ami nem sikerül, mert a polgármester nagyon jól kezeli a dolgokat. És persze a lényegre figyel.
    a fideszes városrontók azt kérték, hogy hívjon össze rendkívüli közgyűlést, mert ko szeretnék tűzni a székely zászlót.

    Minek azért közgyűlést összehívni, csodálkozott Botka. Tessék, vegyétek meg, tűzzétek ki, ott a magyar zászló, ott a városé, az EU-é, nincs semmiprobléma.

    A majmok nem ezt a választ várták, jó kis balhét akartak nagy médiafelhajtással, és JUMBO féle szöveggel (bezzeg a szocik).

    Na de ad hoc ötlet volt, amolyan fideszes , előkészítetlen, az internetről rendeltek zászlót, de csak kisméretűt kaptak.

    Most ott csúfoskodik a városházán 3 normális méretű, és egy kis szerencsétlen lobogó – mintegy a sors iróniájaként…:-D

    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kituztek_a_szekely_zaszlot_a_varoshazara/2320302/

    A fentiekből is kitűnik, errefelé KIK a demokraták.

  • Szörnyű ennyi ostobaságot olvasni itt. Csak az magyar, amire rárakjuk a piros-fehér-zöldet (na jó, a székelyt) vagy aki piros-fehér-zöld téglával veri a mellét, sámán szöveg mormolása közepette egy kupica türköly pálinkát szorongatva a kezében??? Meg az, aki erre állandóan megesküszik?? Érdekes, nekem sosem kellett pólót viselnem ahhoz, hogy magamat , másokat megygyőzzem arról, hogy a nőket szeretem és sosem kellett hangoztatnom, hogy képes vagyok “teljesítményre”.. Talán, mert ezt anélkül is tudták,tudtam?

  • Az a baj,hogy Ille meg sok kinti ál demokrata (valamikor
    magyar?…)még a magyar zászlót sem tiszteli,hát nem is várható tőlük más,örülök,hogy erről sokaknak megvan a véleménye!!!Nincsenek egyedül!!!

  • Marcsika, drága! Én “itthoni” magyar vagyok, maga szerencsétlen , de ugyanaz a véleményem, kis mélymagyar , tenyeres-talpas, árvalányhajasom, ami a “kintieké”… Hogy jön maga ilyetén osztályozáshoz, ténsasszony?? Vagy maga még a gyerekét is kiküldené a frontra, ha Orbán kérné?? Szánalomra méltó nyomorult….

    J

  • Boda Marcsi
    2013 március 6
    3:48 du.
    na, ezt az állítását személyemmel kapcsolatban ha valamilyen módon bizonyítaná is, mindjárt jobb fényt vetne magára.
    bár kétségtelen, hogy annak a fénynek elég erősnek kellene lennie.

  • Journalist
    2013 március 6
    2:32 du.
    mit mondjak, ha a [email protected] nemzeti színekbe is csomagolják, akkor is [email protected] marad!

  • Ille!
    Te kis [email protected] gyoker!!! Enhozzam tebbet ne intezz egy szot sem. Egy VITAKEPTELEN barom vagy, onhittseggel parosulva. Csak sajnalni tudlak es gyulolni nem.Azt meghagyom neked, mert neked meg jol all.
    Ha valaha is hozzaszolok a “cikkeidhez”, az nem neked szol, ugy hogy ne is valaszolj ra.Ennyi.

  • Jávorszky Mária

    Jurnalist, 2013 márciu 6.4.28 du.
    “Hogy jön maga ilyetén osztályozáshoz-ténsasszony,tenyeres-talpas,kis mélymagyar,árvalányhajos,szánalomra méltó nyomorult…”?

    Önmagát nem tisztelő mások tiszteletét ne várja!
    Vagy talán a magyar házi pálinka beszél magából?
    Szebb jövőt!

  • Ombre!
    Sajnalom, szegedi vagy, mivel en is az voltam es apr. 13.-atol ujra az leszek. Azert sajnalom, mert a jolfesult
    Botka hive vagy.Ahogy figyelem, nem valami sokan vagytok mar. Ez a Botka egyenes leszarmazottja a regi szegedi/csongrad megyei kiskiralynak Csikos Ferencnek. Vagy ahogy szukebb hazankban hivtuk Csikos Feco. Hajaz is ra nagyon. Ahogy hallom, ugyan olyan pokhendi, arogans es bekepzelt mint Csikos volt hajdanan, a “joemleku” rendszerben.
    Nos, ha erdekel: apr. 13.-a utan barmikor elbeszelgetnek veled, valahol a Szechenyi teren, estleg valamelyik cukraszdaban. Nekem kedvenc helyem volt a Rudolf ter(ha tudod hol VOLT az?).

  • Jávorszky Mária

    Miközben Ille egyértelműen fenyeget engem és másokat, nem veszi észre milyen szarban van.Azt hiszi szegény bolond, hogy őt majd megvédik azok akiknek ő dolgozik -a remény hal meg utoljára, de előbb a hazaárulók!

  • Mi közzünk nekünk a székely zászlóhoz,Csak ujabb megosztás!Csodálkozzok a Boda és a Jávorszky félék uszitó,szélsősséges megnyilvánulásától.Az ilyen félék tesznek rosszat az országnak és a határon kivül élő magyaroknak!

  • Kovacs Eva!
    Erdekes, de en mindig azt hittem, hogy 2004-ben tettek rosszat a nepszavazassal. Tevednek???

  • Kedves Jimbo!200 szélszősséges tüntetett,de csak azért hogy sokat veszitett a népszerüsségén a jobbik!Javaslom hogy a külügyminiszter mit nyilatkozott Erdéllyel kapcsolatban elolvasni!

  • Ille István

    2013 március 5
    1:40 du.
    Eddig és ne tovább!Miket össze nem zagyválsz te nemtelen hernyó!Nem sül le a képed?Most aztán bebizonyítottad,hogy az egysejtüekhez közelebb állsz,mint a saját plajbászodhoz.Az rendben van,hogy magyarország dolgába belevered az orrod,de ha nem vagy magyar,mit érdekel téged az erdélyi magyarság?!Egyáltalán mi közöd az egészhez?Perverz vagy?

  • Don Ovuz

    2013 március 5
    2:48 du.
    “Beérett a nagykövet munkája. Kanadát is elérte a magyar divat, vagyis a székely-zászló őrület.”

    Fogyatékos vagy?Mi érje el a magyart,ha nem a magyar szimbólumok?A tiéd?Most gondolok valamit,te találd ki!

  • Nyilas Misi

    2013 március 5
    4:20 du.

    Nyílás,hiányosak az információid!Magyarországnak semmi köze ehhez.Ezt kizárólag az erdélyi magyarok szervezték.Ha nem támogatod,legalább ne támadd!

  • Journalist

    2013 március 5
    4:30 du.
    Neked sem sikerült 4 év alatt elvégezned a 4 osztályt?Mit kevered bele Magyarországot a székelyek tüntetésébe?Ha gondod van a történelemmel,hallgass és pótold!Tömd be a lyukakat.Ha nem megy olvasással,van egy fuvolista ismerösöm,ö segít.

  • Kovács Éva

    2013 március 9
    2:03 de.
    “Mi közzünk nekünk a székely zászlóhoz,”

    Hát neked semmi,az biztos.

  • Ille István

    2013 március 7
    12:04 de.

    Journalist
    2013 március 6
    2:32 du.
    ” mit mondjak, ha a [email protected] nemzeti színekbe is csomagolják, akkor is [email protected] marad!”

    Ezt nagyon eltaláltad.És milyen öszinte lettél hirtelenjében…Rohamod van?

  • Kedves Küszküllő!Szerintem az aki felelős a határon élőkért annak sem.szögezzük le hogy én önt nem tegeztem,kérem ezt ön is tartsa be!Ugy gondolom hogy nem kerültünk emberileg és politikailag sem olyan közel!Köszönöm.

  • Köszönjük szépen a kiállásaitokat a Székelyföldért és kívánunk minden elképzelhető jót mindnyájatoknak, Csíkszeredából!!!

  • Kovács Éva

    2013 március 11
    9:41 de.

    Csak az érdemel tiszteletet,aki másokat tisztel.

  • küszküllö
    2013 március 11
    5:07 du.

    Wow..
    Te talpig úriember vagy..
    Igaz, afelett egy milliméterrel sem.
    Tény,hogy a phd-vel nem adják az intelligenciát….

  • falusi

    2013 március 11
    6:20 du.

    “Tény,hogy a phd-vel nem adják az intelligenciát….”

    Teljes mértékben egyetértek veled.Azzal szerzik meg.
    Amit némelyek nem nagyon vesznek észre az az,hogy teljesen mindegy,hogy zsidózunk,székelyezünk vagy bármi más,a lényeg ugyanaz:ez mind tömény sovinizmus.Ha kikérem magamnak,hogy ne románozzanak,akkor én se cigányozzak,legyek olyan kedves.Erröl van szó,nem többröl.

  • Kedves Küszküllő!Látja ez a különbség kettőnk között.Én tisztelem a másképpen gondolkodókat ha azt kulturált hangnemben teszik.

  • küszküllö
    2013 március 12
    3:32 de.
    Áruld már el, hogy Éva hol cigányozott, románozott?
    azt kérdezte, “mi közünk nekünk a székely zászlóhoz?”
    Kérdezz meg egy székelyt.
    Ahogy én magamat kanadai magyarnak aposztrofálom, a csíkszeredai székely mag székely-magyarnak mondja magát.
    Ahogy a jász jásznak, a kun kunnak, a sváb svábnak.
    Igaz, ez utóbbiak képviselői nem vindikálnak maguknak jogot egy sosemvolt zászló kreációjára.
    A székely zászlók (!!) alapszíne piros-fekete. Ami a mostaniban hajaz az eredetire, az a félhold. Olyat a törökökén is találsz.
    Akkor?

  • Ille István ! Ritka egy nagy szaralak maga hallja e !

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.