Archive for február, 2013

A kanadai fideszesek kiállnak a Jobbikot szerecsenmosdató Pordány mellett

2013 február 28 6:08 du.31 hozzászólás
Kanadában is lecsapott a Párt ökle.

A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége és valamennyi tagszervezete – köztük kanadai magyar iskolák, cserkészek, egyházközségek, magyar házak és a 22 szervezetből álló Montreáli Magyar Bizottság — nyíltan kiáll a fasiszta Jobbikot szerecsenmosdató Pordány László nagykövet mellett. A KMOSZ a “a nemzeti gondolkodású szervezetek és egyének  módszeres támadásával” vádolja a Kanadai Magyar Hirlapot, mely Magyarország ottawai fődiplomatájának visszahívását kéri Martonyi János magyar külügyminisztertől, miután kiderült: Pordány úr a kanadai SUN TV-nek elmondta, hogy szerinte nem szélsőjobboldali a Jobbik, legfejebb radikális. A KMOSZ 17 tagból álló elnöksége küldte szét Pordány nagykövetet támogató politikai nyilatkozatukat. Ez eddig a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) honlapján és a Magyar Krónikában jelent meg. […]

Read more ›

Németh Zsolt tavasszal Kanadába látogat – Áder János kanadai vizitjét is tervezik

2013 február 27 10:41 de.26 hozzászólás
Sztáray Péter, az Orbán-kormány külügyi helyettes államtitkára

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Ottawába látogat idén tavasszal és e mellett már Áder János kanadai vizitjét is tervezik – derül ki a KÜM február 27-ei közleményéből. John Baird kanadai külügyminiszter pedig idén Budapestre készül. Sztáray Péter helyettes államtitkár két napos hivatalos látogatáson volt Ottawában, és  részt vett a szélsőjobboldali politikájáról elhíresült  ottawai magyar Nagykövetségen rendezett állampolgári eskütételen, melyen összesen tízen vették fel a magyar állampolgárságot. Sztáray többek között a kanadai bevándorlásügyi tisztviselőkkel is folytatott megbeszélést. „Örömmel konstatáltuk: azzal, hogy Kanadában új szabályokat vezettek be, és módosították a bevándorlási törvényt, megszűnt a jelentős része azoknak az elemeknek, amelyek vonzották a magyarországi kivándorlást. A jelenlegi […]

Read more ›

A messziről jönni “akaró” ember(ek)

Fotó: mid-day.com

Az elmúlt évben, jó bevételi forrást orrontva állam bácsi lehetővé tette a nem éppen olcsó letelepedési (?!) államkötvénybe – min. 250 ezer euró értékben kell vásárolni – történő befektetést. Cserébe azonnal tartózkodási engedélyt kapnak, majd fél év múlva letelepedési engedélyt. Mindehhez nem kell mást tenniük, mint igazolni, hogy személyüknek, vagy a többségi tulajdonukban levő társaságnak szándékában áll ezt az összeget beruházni. Nos, van egy olyan sanda gyanúm, hogy az ilyen igazolást állam bácsiék kenhetik a hajukra, semmibe sem kerül kiadása. Ígérni – gondolom – se egy iráni, se egy kínai, vagy egy ukrán sem volt soha annyira szegény, hogy ne […]

Read more ›

Vastörvény

2013 február 26 12:05 du.59 hozzászólás
Vastörvény

Mit képzeltek magatokról, bugris alkotmánybírók, ellenszegültök, hogy a devla pávatáncoljon a hátatokon! Akkor majd beemelem az Alaptörvényembe a jogállami normákat nélkülöző agyrémeimet, és kinyalhatjátok, oszt jónapot! Mit ugráltok, már úgysincsen alkotmányotok, már rég kihajítottam a szemétbe, miután felesküdtem rá. Semmi szükség az Alkotmánybíróságra, különösen, ha kívül helyezi magát a Nemzeti Együttműködés Rendszerén. Puskázni sem fogtok bitangok, megmondta a debreceni haverom nektek. Még meg is semmisíttetem veletek az eddigi 20 évnyi munkátokat, nehogy azokra merjetek hivatkozni. Ti csak egy valakire hivatkozhattok, az pedig én vagyok! Izé, rám se mindig, hiszen a vastörvényes dumámra például ne hivatkozzatok, mert az ma már nem […]

Read more ›

Lázár János javaslata – a visszamenőleges 35%-os adó fogadtatása Svájcban

Mit mondjak, eléggé egyértelmű! Aki könnyesre röhögi magát Lázár Jankó baromságán, az Hans Rudolf Merz szövetségi tanácsos. Igaz, az eredeti szöveg holmi Bündnerfleischról, és annak fűszertartalmáról szól, de kétségtelen, hogy a jó humorú tanácsos a magyar miniszterelnökségi házi feladat olvastán sem reagálna máshogy. Én megértem: Shakespeare szerint színház az egész világ. De miért mindig Orbánék kapják benne a buffó szerepét? Ille István

Read more ›

Kirekesztő diplomácia – Nyílt levél Martonyi János külügyminiszternek

2013 február 25 10:44 de.84 hozzászólás
Martonyi János külügyminiszter

Martonyi János külügyminiszterhez intézett levelem a Népszabadság 2013. február 25-ei számában jelent meg.  Tisztelt Miniszter Úr! Néhány hete elhunyt nagynéném hagyatéki papírjait rendeztem, amikor az iratok között előkerült egy levél a Központi Kárrendezési Irodától: az 1944-ben meggyilkolt nagyapám után járó kárpótlás összegét rögzítették. Ha hozzáteszem ezt a levelet anyai nagyapám 1993-as kárpótlási irataihoz, kicsit úgy érzem, mintha a magyar állam huszadik századi története és despotizmusa jelenne meg ottawai lakásom konyhaasztalán. Apai nagyapámat a magyar hatóság kergette névtelen, ismeretlen sírba, anyai nagyapámat pedig alig hét évvel később ugyanez ítélte szabadságvesztésre, aztán haláláig tartó emigrációra. A két egymást követő politikai rendszert kiszolgáló […]

Read more ›

A rendelő

10:36 de.6 hozzászólás
Csányi

Sokan vagyunk és ilyenkor, mintha számítana bármit, apróbbakat lélegzem, nyomaszt a tömeg, a betegek tömege. Kerek képű, erős testalkatú bajuszos úr ül mellém. Csányi Sándor vagyok, – motyogja – tudja a prosztatám. Nem komoly, csak szűrés. Próbálok odébb húzódni a mellettem ülő vézna öregúr felé, de nem sokat segít, felállni illetlen lenne, inkább kérdezek. Az OTP-s Csányi? Igen. Mondja, és ő is fészkelődik, szűk a hely. Ma sokan vannak. Próbálok indítani. Mindig, de a mi korunkban ez fontos. A prosztata. Teszi hozzá. He-he, a prosztata gondok. Hallgatunk, végül ő kezdi: Szép lett az istálló… a szarvasmarhatelep. Kicsit kapkodni kellett, tudja […]

Read more ›

Nick Gombash és a geneológia

2013 február 24 9:07 de.4 hozzászólás
Fotó: Hungary Exchange

Néhány hete fedeztem fel az Illinois államban élő Nick Gombash geneológiai kutatásait és az eredetkutatáshoz fűződő különböző honlapjait, online adatbázisait és blogját. Egy 26 éves, magyar származású amerikai fiatalember és történész önkéntes és döbbenetesen elszánt munkájáról van szó, aki önerőből hozott létre egy több mint 46 ezer házasságkötési és anyakönyvi kivonatot tartalmazó internetes adatbázist, melyet HungaryExchange-nek hívnak.   A lap célja egyszerű: felkelteni az elsősorban magyar  származású emberek érdeklődését a családfakutatás iránt és segítséget nyújtani az adatok beszerzésében, illetve tippekkel szolgálni azok számára akik magyarországi és romániai levéltári kutatásokra készülnek. Nick Gombash felmenői 1909-ben hagyták el Magyarországot és indultak útra […]

Read more ›

Kinek hazudsz még, Viktor?

2013 február 23 8:21 de.237 hozzászólás
Fotó: parameter.sk

Nagyapád, aki még Orsós néven hagyta el szülőföldjét, bizonnyal egyszerű, de tisztességes ember volt. Annyi góbéság azért szorult belé, hogy Magyarországra vegye az irányt. Apád még góbébb volt, mivel rájött, hogy ezzel a névvel max. a pérón indulhat a vajdaválasztáson, hát jó érzékkel magyarosított. Lett is belőle párttitkár, meg kőbányász. Na, nem a szó valódi értelmében, azt nem bírta volna. Te pedig, ha lehet, mindkettőjüknél is góbébb vagy, már, ami a rafináltságot illeti. Felesküdtél az Alkotmányra, amit korábban sem tiszteltél – magad mondtad! – ez, ugyebár, elég sunyi dolog. Meg is semmisítetted, mihelyt tudtad. Cserébe az új izére, ami pedig […]

Read more ›

Pálinkás jó reggelt Magyarország!

Nemzetiérzelmű, rendszerhű pálinka

Nagy a baj elvtársak! Már a szabad pálinkafőzést is elbukta világszám kormányunk. Az Európai Bizottság ezt is bíróság elé vitte. Milyen szép az, amikor a szövetségeseink non-stop pereskednek velünk, meg kötelezettségszegési eljárás alá von minket rendszeresen. Ilyen a fidesznyik szabadságharc, harcolnak az európai jogszabályok ellen. Azok ellen, amiket aláírtunk a belépésnél, megígérve, hogy betartjuk azokat. Igaz, ezek felesküdtek az Alkotmányunkra is, mégis nagy ívben kihajították a szemétbe. Se az aláírás, se az eskü nem számít, csak a pávatánc, és csak a hatalom. Rettentően fontos, megéri a pereskedést is a szövetségeseinkkel, hogy 50 literig adómentesen főzhessen bárki pálinkát, mert amíg az […]

Read more ›

Magyarország a magyaroké!

2013 február 22 12:02 de.88 hozzászólás
Magyarország a magyaroké!

Férfi kosárlabda Eurochallenge: Szolnoki Olaj–Holon (Izrael) – kontra Jobbik A Jobbik 2013. február 20-án a Dohány utcai zsinagóga elé flashmobot szervezett, mert úgy érezték, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megye székhelyén található Tiszaligeten, az Alföld legcsodálatosabb településén „tilos volt magyarnak lenni”! Állításuk szerint ugyanis a férfi kosárlabda Eurochallenge-kupa mérkőzésre (Szolnoki Olaj–Hapoel Holon, Tiszaliget, 2013. február 19.) a szervezők megtiltották a Szolnok szurkolóinak, hogy magyar és ún. székely zászlókat vigyenek be a tiszaligeti sportcsarnokba. Válaszlépésként a magyarságukban megsértett „igaz hazafiak” a Dohány utcai zsinagóga elé, a magyar zsidóság szimbolikus helye elé szerveződtek, hogy megmutathassák: „Magyarország a magyaroké!” A Facebookon hirdették meg a tiltakozásukat […]

Read more ›

Egy liberálissá züllött parasztivadék töprengései (8. rész) – Jön a kakofón zenebona

2013 február 21 9:17 du.14 hozzászólás
Cacophony on a Sunday / deviantart.net

Mindjárt az elején tennék egy kis kitérőt, mert most hallom a Klubrádió Hetes Stúdió című műsora egyáltalán nem mellékes beszélgetős mellékletében, hogy egy svájci bankárnak tudomására jutott, miszerint Orbán meglepetésre készül jegybank elnök ügyben, és nem a jobb kezét, hanem az e területen már egyszer bevetett egykori pénzügyminiszterét jelöli majd Simor András helyére. Bolgár György ezt okos húzásnak tartaná, szerinte a piacok is megnyugodnának. Hát lehet hogy a piacok igen, de én speciel nem, mert amit Járai Zsigmond a Nemzeti Bank élén produkált, az semmi másról nem szólt, mintsem miként árthat minél többet a szociálliberális kormányoknak, és ezen keresztül a […]

Read more ›

Oltalom.hu – A szociális igazságosság szigete

2013 február 20 3:34 du.21 hozzászólás
Heaven's already here above the clouds / Fotó: Richard Davis

Álmodtam egy világot magamnak, és másoknak is. Olyan világot, ahol nincs hátrányos helyzet, ahol nincs abszolút szegénység, ahol a társadalmi egyenlőtlenség nem olyan nagyfokú, hogy a leszakadó rétegek a társadalom perifériájára kerüljenek. „Nem magamért sírok én: testvérem van, millió, és a legtöbb oly szegény, oly szegény, még álmából sem ismeri, ami jó.” Babits Mihály: Cigány a siralomházban De van a való világ, ahol van hátrányos helyzet, van mélyszegénység, van megkülönböztetés, és a társadalom perifériáján élők mégis találnak maguknak ebben a világban egy szigetet, ahol oltalmat, védelmet, élelmet, és hajlékot kapnak. Ez a sziget naponta több mint 600 embernek nyújt segítséget, […]

Read more ›

Picsák, zsidók, buzik, liberálisok – Faji és származási alapon listázzák Magyarországon az egyetemistákat?

Tarol a Jobbik az ifjúság köreiben

Kanada konzervatív kormánya kicsit elgondolkozhatna azon, hogy nem-e volt esetleg elhamarkodott  döntés Magyarországot biztonságos, és – közvetve – demokratikus országnak nyilvánítani? Ugyanis biztonságos, nyugati demokráciában nem szokás, hogy az ország legnagyobb, és a fasiszta Jobbikhoz is köthető diákszövetségének egyik szekciója  faji és származási alapon listázza az új hallgatókat, és –  többek között – a következő jelzőkkel illeti a diákokat: zsidó picsa, ratyi, pina. A Mandiner nevű blog hozta le a teljes listát, melyben úgy tűnik, hogy azt regisztrálta  a Hallgatói Önkormányzat (HÖK), hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK diákjai között ki a zsidó, a hívő katolikus, a liberális, a konzervatív, a hazafi, a hazaáruló, a […]

Read more ›

Egy liberálissá züllött parasztivadék töprengései (7. rész): a magyarországi fasizmusról

2013 február 19 8:57 de.43 hozzászólás
Salvador Dali / Premonition of Civil War

Rajongó olvasóim permanens rohamai elöl immáron nem térhetek ki többé, így hát megint csak hangosan kezdek töprengeni, hogy mindjárt az elején egy kedves képzavarral keltsek érdeklődést a betűfalásban megfáradt felebarátaimban. Ezúttal nem napi aktualitás mozgatja agytekervényeimet, hiszem a konszolidáció, és a vitathatatlan elrugaszkodás éve után oly nyugalom szállta meg a közéletet, meg a politikát kicsiny(ített) honunkban, és annyira tudatosult bennünk az emelkedés előérzete, hogy arra nincs is szavam. De ha már előérzetnél tartunk, gondoljunk csak a szürrealista Dali legendás festményére, A polgárháború előérzete címet viselő hátborzongató ikonra, és máris helyben vagyunk. Mert hogy itten egyebek mellett Francisco Franko spanyol diktátorról […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.