Picsák, zsidók, buzik, liberálisok – Faji és származási alapon listázzák Magyarországon az egyetemistákat?

2013 február 20 9:46 de.72 hozzászólás

Kanada konzervatív kormánya kicsit elgondolkozhatna azon, hogy nem-e volt esetleg elhamarkodott  döntés Magyarországot biztonságos, és – közvetve – demokratikus országnak nyilvánítani? Ugyanis biztonságos, nyugati demokráciában nem szokás, hogy az ország legnagyobb, és a fasiszta Jobbikhoz is köthető diákszövetségének egyik szekciója  faji és származási alapon listázza az új hallgatókat, és –  többek között – a következő jelzőkkel illeti a diákokat: zsidó picsa, ratyi, pina. A Mandiner nevű blog hozta le a teljes listát, melyben úgy tűnik, hogy azt regisztrálta  a Hallgatói Önkormányzat (HÖK), hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK diákjai között ki a zsidó, a hívő katolikus, a liberális, a konzervatív, a hazafi, a hazaáruló, a heteroszexuális, vagy éppen a meleg.

Tarol a Jobbik az ifjúság köreiben

A magyar keresztény, nemzetiérzelmű  jobboldal többek között a következőket írta a listán szereplő egyetemistákról:

-“Dugnivaló kis butácska bombázó, 1,5 odds, hogy (****) megdugja.”

-“Alter pics, Japánban járt iskolába.”

-“Családcentrikus focibuzi”

-“Elkúrt liberális”

-“Liberó picsa”

-“Liberális zenéket hallgat”

-“LMP-s pina, ne vigyük le.”

-“Belpesti zsidó picsa, kultiplex, gödör és egyéb rajongó”

-“Leplezetlenül buzeráns”

-“Katolikus, néptáncos lányka”

-“Keresztény Klub tagság, gyönyörű csaj”

-“Rendes katko gyere”

-“Filmbuzi, ateista, Demszky ismerős”

-“Kis libero buzigyerek”

-“Rendes katolikus kölök”

Egy-egy sort olvasva, kicsit az előző rendszer állambiztonsági irataira, az ügynökök megjegyzéseire emlékeztetett a HÖK listája, ami azért is furcsa, mert a diákszövetséget vezető fiatalok már a Kádár rendszer után születtek. A HÖK-nél azt jegyezték meg, hogy valaki liberális zenéket hallgat, miközben az egykori állambiztonságnál inkább a nyugati irodalom verte ki a biztosítékot. Ilyenek (ilyen durvák, erkölcstelenek, primitívek és buták) mindazok a magyar jobboldalon, akik vagy elnevetik magukat a fenti listán, vagy az e féle listázással egyetértenek, vagy mint az Orbán rendszer gerinctelen és jellemtelen szolgái, inkább némán elfordítják fejüket. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője legalább felszólalt, bár ezt a már tőle megszokott stílusban tette. Ráadásul szavai erősen emlékeztetnek Orbán Viktor beígért, de aztán elmaradt kokijára. “Ezeknek az ELTE BTK HÖK-ös székletmintáknak nincsenek szüleik, akik néhány megérdemelt sallert helyeznének el a pöcsösök pattanásos pofiján?”–mondta a fideszes politikus Twitter bejegyzésében.

AZ ELTE BTK HÖK viszont tagadja, hogy egyáltalán készült ilyen lista és szerinte a ATV feladata, hogy bizonyítsa a listák hitelességét.

Az ELTE HÖK évek óta  kapcsolatban áll a magyar szélsőjobboldallal. Staudt Gábor, a Jobbik 2010-es főpolgármester-jelöltje előzőleg HÖK elnök is volt. Bár Vona Gábor, a Jobbik elnöke nem volt hökös, egyetemista évei alatt hozzájárult  a szervezet munkájához. Ezek a kapcsolatok alátámasztják azt a tanulmányt, mely szerint az egyetemisták között a Jobbik vezeti a népszerűségi listát. A hallgatók között 33 százalékon áll a Jobbik támogatottsága. Ezzel szemben a Fideszre csak 24 százaléknyian szavaznának, a szocialistákra pedig 7 százaléknyian.

72 hozzászólás

  • “Uram bocsáss meg nékik, mert nem tudják mit cselekszenek”, mondá Krisztus a keresztfán. A fajgyűlölet, az emberek faj szerinti megkülönböztetése, illetve az antiszemitizmus a fasizmus nemzetközi nyelve.

  • van egy rossz hirem…ugyanez van az USA-ban …mindenkirol MINDENT NYILVANTARTANAK…no innen fussatok neki liberok ujra

  • kanadaba kene menni…pulykakast kene venni

  • “a fasiszta Jobbikhoz is köthető”
    Kedves, kérdezném hogy még kihez köthető?
    Ekkora butaságot ritkán hall az ember, legalább támaszd alá tényekkel amit állítasz. Te talán szatyorban élsz? Azt sem tudod mi történik Mo-n! Puffogni talán csak annak kellene akinek erről saját tapasztalata van és nem butaságokat olvas öszze azután meg kombinál… Eszedbe sem jut hogy más miatt lehet a 33%. Vagy azt már nem búgták a füledbe..

    Szeretettel

  • adam! Te egyre hulyebb vagy!

  • Sir,

    While I am in total agreement with the premise of the article, I am now done with this paper. I bought your book for my grandchildren last year and I am not sorry I did that. But this language is vulgar, and all it did was to encourage the vulgarity of this paper. Vulgarity is necessary sometimes for shock value or for identifying a certain human condition, but vulgarity for vulgarity’s sake never works. I won’t be associated with a smut paper. If I have one advice for you people, clean up your act, you will win more people with it.

  • Joe
    2013 február 20
    11:13 de.
    tény: a HÖK jelenlegi elnöke elismerte, hogy van ilyen adatbázis, ami a HÖK számítógépein található, és ahhoz sokan/bárki (?!) hozzáférhet!
    tény: a HÖK egykori elnöke, jelenlegi jobbikos parlamenti képviselő elismerte, hogy volt ilyen adatbázis, bár nem kapcsolható (szerinte) a jobbik tevékenységéhez.
    tény: az ELTE rektora felfüggesztette a BTK-HÖK működését (gondolom, virágos jókedvében tette, csak, hogy lejárathassa a HÖK-ot)
    tény: a jobbik nem fasiszta. azok hozzájuk képest kulturált, művelt úri fiúk. a jobbik simán neonáci, de akinek ez a minősítés túl vastag, legyen csak simán nemzeti szocialista.

  • burkus laci
    2013 február 20
    11:08 de.
    van egy rossz hírem: leszarom, mi van az usa-ban.
    ez magyarországon történik.
    na, lehet újra bútolni a szoftverét, házőrző 🙂

  • Én viszont tudom , mi történik kis hazánkban… És ha valakinek egyből a kifogás keresésé jut eszébe, akkor csak azt mondhatom: szégyellje magát! Nem tudom, akkor is ilyen vidám volna-e ha az ő gyerekéről írnának hasonló listát, hasonló megjegyzéssel.. Szerintem senkinek semmi köze nincs a magánéletemhez-amíg az nem lép át törvényes kereteket, másokat efektív nem zavar stb.. És igen,sajnos, szégyenszemre a HÖOK a Jobbikhoz köthető..

    J

  • egy IDEALIS vilagban ez elkepzelhetetlen lenne…na de hol van idealis vilag…..itt orlando floridaban NAPONTA lonek agyon nehany embert…es ez csak kb 2-3 millio ember kozul….a listazas ehhez kepest SEMMI….hulye GONDTALAN magyar fiatalok hulyegyerekeskedese….az usa-ban nem listazzak egymast a diakok hanem AGYONLOVIK ha valami nem tetszik….addig jo ameddig csak listaznak es NEM LOVOLDOZNEK mint az usa-ban

  • Grat. Christopher!
    Az agyatlan jobberekkel nem kell törődni, nemsokára végük van, mint a botnak! 🙂

  • “Felfüggesztette a HÖK működését az ELTE rektora
    A rektor kedden indított vizsgálatot a listázási botrány miatt.”….
    http://nol.hu/belfold/felfuggesztette_a_btk_hallgatoi_onkormanyzatanak_mukodeset_az_elte_rektora

  • http://www.mno.hu felfuggesztettek EMIATT a HOK mukodeset…a mult heten meg tuntettek a hulyegyerek egyetemistak….no ennek vege…most vedekeznek…..egy gyurcsany kozejuk lovetett volna…egy orban felfuggeszti a hulyegyerekeket…tessek valasszatok a fidesz es az mszp kozott

  • Szukits Rezső

    Így válik a hazám hataloméhes kiscsoportok áldozatává. Olyan kiscsoportok áldozatává, akik körében a zsidózás, buzizás, cigányozás, a szomszéd népek lenézése, az éhezők kioktatása hazafias, erkölcsös dolog.
    E miatt csak az megalázottak és hozzám hasonló liberális hazaárulók búsulnak.

  • Hm..Kubatov úr pedig gratulált és felajánlotta a segítségét, hogy teljessé legyen a lista..

  • “hogy nem-e volt esetleg elhamarkodott”
    Az volt. Helyesen: nem volt-e elhamarkodott.
    De ki nézi?

  • burkus laca!
    Látod, milyen ostoba vagy?
    “A HÖOK a hivatalos válaszig nem vesz részt a felsőoktatási kerekasztal ülésein
    Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem kapott hivatalos választ az Emberi Erőforrások Minisztériumától a felsőoktatási kerekasztallal kapcsolatban a hétvégi közgyűlésén megfogalmazott felvetéseire, amíg ez nem érkezik meg, addig nem vesznek részt sem a plenáris, sem a munkacsoportok ülésein – közölte Nagy Dávid elnök.”…

    És van ám egy másik, – a spicli!
    “Tisztelettel,
    Garbai Ádám
    ELTE BTK HÖK”

    Látod, ha nem szóltál volna ….. 😛

  • Ille…1:36 du….a szokasos bunko stilusod

  • Gere..2:42 du..na ez a lenyeg…hulyegyerek egyetemistaink a mult heten meg hidakat foglaltak el…ma meg leegettuk a vigyort a pofajukrol ! a fidesz egy ZSENI

  • Burkus úr! Mindig is csodáltam azok bátorságát, akik úgy mertek beleszólni dolgokba, hogy azokat vagy hatásukat nem érezték saját bőrükön.. Igen, felfüggesztették. De miért is? Mert olyat tett, ami egy normális országban egyöntetű felháborodást kelt. Sajnálom, hogy Önben nem. De hol voltak az egyetemisták 2006 ószén? Mert azok nem egyetemisták voltak, hanem az Önhöz hasonló csőcselék, amelyet Orbán és bűnbandája heccelt, tüzelt. Akkor kellett az erőszak. Most nem. Akkor agyatlan trógerek lepték el fővárosunk utcáit, most művelt egyetemisták az egyetemek előadóit. Lehet választani a csürhe és a kultúrált tiltakozók módszerei között…

    J

  • Ille….1:36 du….tehat “leszarod” a z usa-t a vilag eminens DEMOKRACIAJAT ? te alkalmatlan voltal,vagy es leszel politikusnak…megmaradsz ZUG-IRONAK , ZUG- FIRKASZ a neved piiiiista

  • burkuspocs

    de ott nem azzal kezdtek, hogy osszeirtak, ki, milyen beallitottsagu, hanem ugy kezdtek, hogy a fizetesek nyilvanosan, bankokon keresztul mehetnek csak es ezzel a nyilvantartassal megadtak az erkolcsi alaphangjat az osszes tobbinek…majd akkor ugassal, ha nalunk is megvalosul ez es nem zsebbol zsebbe mennek a penzek kovethetetlenul, a gyilkosok, tolvajok, rablok pedig azonosithatatlanul rohognek a markukba…DE az bezzeg milyen fontos, ki milyen beallitottsagu? szemet kis nacifereg vagy te!

  • http://www.origo.hu/itthon/20130220/sztrajktoro-diakok-jelentek-meg-az-elten.html izgi……Christopher ! te mint egyetemi tanar mit csinalnal ha ez tortenne a te egyetemeden ?

  • Ugy tunik, a diaksag Allende sorsara jutott: mikor nem ugy tancolta, ahogy ba felbujtok futyultek, cserbenhagytak oket. Sot, most mar a szemetbe is dobjak.
    Nincs ket hete, mikor itt meg szimpatizaltak veluk.
    Zsuzsa-val teljesen egyetertek.

  • mit lehet várni rohatt náciktól ?

    burkus kus

  • burkus laci
    2013 február 20
    4:21 du.
    1. nem a demokráciáját szarom le, hanem azt, hogy ott mit listáznak és miért. apró különbség, de döntő. ha nem tud egy mondatot értelmezni, akkor kérjen meg rá valakit, lehetőleg okosabbakat, mint maga, házőrző.
    az pedig, hogy maga szerint mi maradok, ugye, belátja, hogy teljesen irreleváns?
    de, ha az is maradok, úgy maradok, hogy VALAKI maradok, és nem úgy, mint maga: SENKI 🙂
    ez nem a derű jele, hanem az, hogy kiröhögöm, kicsi huszár!

  • na, akkor – már persze,aki tud – gondolkozzon el azon: cui prodest?
    mert a cikk nem a diákmozgalomról szól – ugye, jimbo, burkus? – hanem a listákról. mégis, önök szerint kinek állt érdekében? ki profitált/profitálhat belőle? el lehet felejteni, hogy ez a hök lejáratásáról szól. mert a hök a fidesz oktatáspolitikája és felsőoktatást érintő gazdaságpolitikája ellen szervezett megmozdulásokat. csak nem feltételezi valaki, hogy a fidesz érdeke lenne a listázás? ejnye, micsoda impertinencia! mennyire logikus, hogy az mszp majd azt a mozgalmat égeti be, amelyik a fidesz sarlatánsága ellen lép fel?
    el lehet felejteni, hogy: de bezzeg 2009-ben már volt ilyen lista, és akkor a gaz libsibolsik voltak kormányon, mivel biza, azok a listák az új kormányt szolgálták! el lehet felejteni azt a kifogást, hogy nem volt róla senkinek sem tudomása, ellenbogen, ha volt, ugyan, miért nem semmisíttette meg a regnáló hatalom?
    noch dazu, már az is világossá vált – pedig csak egy napja vizsgálódnak – rektori utasításra – az elte-n, hogy nagyon úgy néz ki, a hök megválasztása körül sincs minden rendben!
    de nyugi, ha pártösszefüggés lesz mögötte, pillanatokon belül 100 évre fogják titkosítania rendőrségi vizsgálat eredményét, a rektori vizsgálat meg szolid maszatolás lesz éppúgy, mint semjén plágiumja esetében.
    amúgy el lehetne a fidesz honlapján kívül – csak, hogy kicsit szélesedjen a látókörük – néhány vezető német, osztrák, amerikai és angol újság a hök kontra pártkapcsolat témájában.

  • burkus laci
    2013 február 20
    3:57 du.
    Nna még 1X leírom, hátha megérted!
    Két Önkormányzat van! Az egyik sztrájkol, a másik listázik, spicliskedik!
    Van a HÖOK és van a HÖK!
    Megértetted? 😛

  • Látom, burkus úrnak is csak a mások gyalázása, piszkálása megy, de egyenes kérdésre vagy megszólításra válaszolni nem tud…

    J

  • mond burkus mérugacc már annyit itt ?
    Legyen már elég.
    Unalmas vagy öcsém.

  • Ez az oldal már kezd a burkus száj diaréjának a fórumává válni.
    Hülyenácikat tudok olvasni a Kurucizén is , ha oda mennék
    De nem megyek oda mert hányingerem van ezektől.
    Erre micsinálnak ?
    Utána mennek azoknak akik nem kérnek belőlük és rájuk lőcsölik magukat kéretlenül.
    Olyanok ezek a piszkos náci propagandisták , mint Rákosi agitproposai akik nem hagytak békét seholsem az embereknek.
    Lukat igyekeztek mindenki hasába beszélni.
    A különbség pusztán annyi , hogy akkortájt nem lehetett azt mondani :
    ” Takaroggy az anyádba te rohadt szájtépő senki !!! “

  • * Garbai Ádám feljelentése az ELTE rektorának:

    Tisztelt Rektor Úr!

    A Hallgatói Hálózat önkényes teremfoglalása miatt fordulok Önhöz. Az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzat feladata a bölcsészhallgatók érdekeinek képviselete és védelme. Ennek szellemében folyamatosan nyomon kísérjük a kari eseményeket, és mint azt bizonyára Ön is tudja, állásfoglalást is kiadtunk a kialakult helyzetről: “Ez úton felszólítjuk a blokád és fórum résztvevőit, hogy legyenek tekintettel az ELTE BTK azon hallgatóira és oktatóira, akik nem kívánnak részt venni megmozdulásaikon, és ne korlátozzák részvételüket, eredményes munkájukat az előadásokon és szemináriumokon.

    Mint a Hallgatói Önkormányzat felelős vezetője nem hagyhatom ugyanakkor szó nélkül a kialakult események azon fejezetét sem, hogy bennünket, tanulni vágyó ELTE BTK-s hallgatókat a tanuláshoz való jogainkban sértenek meg ELTE-s közalkalmazottak, akiknek, mint az ELTE felelős vezetője Ön a munkáltatója. Sajnálatos módon azt tapasztaljuk ugyanis, hogy nemcsak bölcsész oktatók, hanem más karok tanárai is jelen vannak az illegális egyetemfoglaláson, megsértve és semmibe véve ezzel az egyetemi szabályzatokat és Dezső Tamás dékán úr, mint a BTK felelős vezetője és a foglalás helyszínéül szolgáló terem felelős ingatlangazdája utasításait.

    Külön hangsúlyozandó, hogy a szóban forgó oktatók jelenlétükkel és hozzászólásaikkal tovább bátorítják jogsértőket, ezáltal tovább rombolják az ELTE BTK törvényes rendjét, és tovább akadályoznak bennünket, ELTE BTK-s hallgatókat a tanulásban. Kérdezem ezért Rektor úrtól, mint az ELTE felelős vezetőjétől, hogy milyen munkajogi következményei lesznek annak, hogy másik karok közalkalmazott oktatói önkényes viselkedésükkel akadályozzák a BTK-s hallgatókat a tanulmányaik zavartalan és az ELTE-hez méltó folytatásában?

    Kérdezem Rektor Úrtól azt is, hogy milyen következményei lesznek annak, hogy az ELTE más karainak hallgatói folytatnak ugyanilyen rendbontást a BTK-n?

    Kérdezem Rektor úrtól, hogy az Egyetem vezetése miért nem akadályozza meg a további jogsértést, miért nem szólal fel ellene, és miért nem ítéli azt el? Tájékoztatom Rektor Urat, hogy Dezső Tamás dékán úrral hasonló témában szóban egyeztettem a BTK-s oktatók és hallgatók vonatkozásában. Tájékoztatom Önt arról is, hogy levelemet másolatban megküldöm az ELTE valamennyi dékánjának és kari hallgatói önkormányzati vezetőjének, valamint a hallgatói ügyek rektori főbiztosának.

    Tisztelettel,
    Garbai Ádám
    ELTE BTK HÖK

    ezek után érdekes-e még, hogy tagadják a lista létét, vagy sem? ez a ki falusi mázatlan agyagedény még sokra viszi a fideszes érán belül!
    most a diákokkal szimpatizáló tanárokat nyomta fel a rektornál, legközelebb, még a mostaninál is szebb időkben, mások kerülnek majd érdeklődésének fókuszába. listája van, szakértelme szinte veleszületett. a Garbai Ádámok ehhez értenek, a feljelentéshez. erre születtek, így szocializálódtak, ebben teljesedtek ki. nélkülük a nemzet félkarú óriás.

  • ja es Geyza….korabban kell felkelned ha engem le akarsz pipalni es/vagy bosszantani…kac kac kacagok rajatad

  • Gere..2:53 de…neked nem hiszek…hazudsz mint a gyurcsanyod

  • Akár volt lista akár nem- olcsóbb lesz e a kenyér?
    Mert az áram igen.

    Megprobálja mind a két oldal maga javára kamatoztatni.Mint minden mást.
    Ebböl elég, a nép unja és nem érti.Mint oly sok mindent sem…

    Ha volna olyan párt amely nyugati befolyás és kizsákmányolás ellen,küzdene,de a munkás emberek ,egyszerü emberek értékeit tartaná szemelött,igy EGYSZERRE, na, az hóditaná meg az emberek szivét.

    Mind a jobb mind a baloldal a rendzser gyermeke,melyet nem értünk,csak elviselünk,mind az azt megelözöt is.

    Azonusulni nem tudunk vele.Mint a megelözövel sem tudtunk.

  • Én csak remélni merem, hogy a magyar egyetemisták többsége nem vallja ezeket az elkorcsosult náci eszméket. Ha netán mégis akkor régen rossz ennek az országnak, hogy ilyen értelmiségi fiataljai vannak. Másodsorban pedig a listát elnézve azt is gondolhatnám, hogy a Jobbik most veszítette el a 2014-es parlamenti választásokat.

  • Christopher Adam

    Dear Zsuzsa,

    I am sorry to read that you have decided to leave. These words are, indeed, vulgar, offensive and incredibly inappropriate, coming from one of Hungary’s key student unions. This is how the leadership of a permier student union in Hungary writes about Hungarian youth. As a paper, I would not want to see us engage in the sugar coating of what was written about a new generation of Hungarian men and women. We are doing very little else, other than quoting that which appears in this revolting union-authored document.

    There has often been a tendency to deny and whitewash the tragedies that have happened in Hungary’s not too distant past and it’s often done out of a desire to tune out that which is truly disturbing and unpleasant, to maintain and safeguard legends about rhe glories of “the nation,” or out of a Victorian understanding of propriety. Both left and right (and those in the middle) have fallen into the trap of deception. People spoke in whispers about racial and ethnic cleansing in Hungary during the Holocaust and about the despotism of the post-1945 regime. This paper, however, won’t sugar coat reality; we simply aim to document what we see, hear and read. Sometimes it is quite painful, but so be it.

  • PAVELIC !!!!
    Milyen áram lesz olcsóbb mond már meg ?
    Mostanra kiderült : a beharangozott 10 % jó ha eléri a 2-3 százalékot , talán a négyet. Cserébe viszont a vállalkozók áram és gáz díjjainak az emelése miatt egyből emlkedett vagy 35 Forinttal a kenyér ára , a többi dolgokról nem is beszélve.
    Az áramszolgáltató meg kivetett a számláiban egy újabb sarcot : A késedelmi kamatot , ha akár csak 1 nappal is késtél a számla befizetésével. 630 Forint !! És úgy ügyeskednek hogy minnél késöbb kapd meg a számlát a befizetési határidőhöz képest.
    Szaal huzzál innét ezzel a az ócska FIDESZ.,-es propaganda-dumával…ide nem gyerekek járnak olvasgatni.

    burkus kus

  • nekem tovabbra is furcsa hogy kb egy honapja kezdodtek az egyetemista tuntetesek mert INGYEN akartak tanulni es utana szabadon nyugatra menni nagyobb penzert az INGYEN kapott diplomaval doktorbacsiskodni …..aztan par napja elojon ez a lista es az egyetemistak VEDEKEZNI kenyszerulnek tuntetes helyett . ugye tudjuk hogy meg a szaz dollarost is konnyen lehet hamisitani a MEGFELELO eszkozok es papir segitsegevel ? nos , egy ilyen listat barmikor hamisit barki , KONNYEBBEN mint a szaz dollarost……piszkos politikai jatszma ? ! engem ne nezz madarnak mert nem tollas a hatam es sok mindent megeltem jot/rosszat…..GONDOLKOZZ !

  • abryzoli…a jobbik sose nyerte volna meg az egyik orszaggyulesi valasztast se….10 % korul voltak,vannak,lesznek….polgarmesteruk is egy helyen van tiszavasvariban…..kar nagyobbra festeni oket mint amekkorak…persze aki szeret rettegni az rettegjen

  • Felvinczy Károly

    Az egészböl egy dolog biztosan kiderül: melyik sajtóterméknek mi a fontos téma. Pl. ez az újság még egyszer nem írt vidéken élö idösek brutális meggyilkolásáról és kirablásáról. Avagy a vidék közbiztonságáról. Avagy azt, hogy nincsen olyan nap, amikor ne lenne zavar a tömegközlekedésben, mert ellopták a kábeleket. De tragédiának tekinti pár fiatal felelötlenségét. Amit korábban is mindig megbeszéltek egymás között, most excel-táblába tették. 2013-ban.
    Nekem nem ez a legfontosabb.

  • a burkus laci az egy no…nemtom melyik az, de egy ferfi sose irna ilyet, hogy kac kac kacagok rajtad….Chris az lenne a legjobb, ha csak siman kirugnad innen, mint ahogy mar kezdemenyeztem parszor:)

  • Felvinczy

    megertem ont, de noverhiany IS van, ezert varnia kell meg turelmesen arra, hogy kiszedjek az agytalat maga alol, addig is olvasson inkabb valami konyvet, peldaul az ablakzsiraf pont megfelelne a maga szintjenek…mintsem hogy idefirkalja a butasagait…

  • It is okay to critize Mr. CA, but You know damned well, that’s not what You are doing here.A lot of people found that out and had enough of it.
    You should try journalisim again, like before 2010.
    But, I guess “ellenszek”-let will not let You do that anymore.

  • burkus laci
    Na, ha az MNO írta, akkor BIZTOSAN úgy van! Gyógyszered bevetted? Egyre aggasztóbbnak tűnik az állapotod!
    Felvinczy Károly
    Na ne mond, hogy hiányérzeted van! Miért kellene ITT IS ugyanarról írni, mint az általad előszeretettel látogatott Kurucinfón és/vagy Barikádon? Tényleg, hogyan is áll a cigányokat ölő halálbrigád pere, és mi van a lányát erőszakoló gárdistával? A két kisfiát megölő családírtóval? És a többi NEM CIGÁNY bűnelkövetővel? Létezik magyarbűnözés?
    Csak mert minden országban vannak bűnelkövetők. Az ember már csak ilyen eredendően bűnös faj/ta. De ettől még nem mondjuk, hogy “kanadaibűnözés” vagy “spanyolbűnözés”

  • burkus laci
    2013 február 21
    2:34 du.
    Akkor mesélj, Lace..
    Hogy került az idei gólyák neve egy négy éve készült listára?
    Az MNO túl sokszor kap levelet akkor, amikor sqarban a haza..

  • bur:kuss

  • Felvincikém arról pont eleget cikkez a királyi sajtó. Elektronikus és írott egyaránt.
    Ma , a TV-híradó 35 perceken át másról sem szól minthogy :
    ” Felborult , kirabolták , lebukott , megerőszakolták ,kigyulladt.”
    Más se hiányozna minthogy itt is ezekről a hülyeségekről menjen a szócséplés .
    A Magyar TV.-ben az igazán fontos híreket ezekután a bulvár-baromságok után elintézik három mondatban , vagy annyiban sem.
    Szaal ha krimit akarok bekapcsolom ( persze nem ) a Magyar Királyi Tévéállomások valamelyikét.
    ( Tudod az , hogy valakivel valami tragédia történik , az nem tartozik a szélesebb tömegekre , pláne nem ” hurrá-oprimista ” tálalásban. Ami ma megszokott a magyar ál-sajtótól.)

  • pavelic
    2013 február 21
    9:43 de.
    Írod:
    “Akár volt lista akár nem- olcsóbb lesz e a kenyér?
    Mert az áram igen.”

    Naccerű. Arról hallottál-e már, ha valami olcsóbb lesz, akkor a bevétel oldalon is kevesebb lesz az államnak. Ha kevesebb jövedelme lesz az energiaiparnak, azt akkor máshonnét kell pórolni.
    Miből? Honnét? Hosszútávon itt nem két stadion áráról van szó..

  • falusi….tegnap….5:50 du…..ugy kerult oda hogy oda HAMISITOTTAK……megmagyarazzam azt a szot hogy hamisitani ? kerdezz nyugodtan mert ingyen korrepetallak mindannyiotokat hiszen kiscsoportosak vagytok

  • Azoknak, akik képtelenek felfogni mi is van a diákokkal:

    A listázó HÖK az egyetemi Hallgatói Önkormányzat. Vezetői és képviselői valami véletlen folyamán mind jobbikosok, a párt tagjai és a párt nézeteinek képviselői.

    NEM ezek sztrájkolnak.

    Ezek feljelentenek, listáznak, éppen az ellenkezőjében érdekeltek, mint a magyar diákok többsége – már a középiskolától kezdve.

    Van aztán a HÖOK -Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Pártoktól függetlenül működik, semmi köze a HÖK-höz esetleg közvetve.

    Most a HÖK – ami nem a HÖOK van felfüggesztve, és nem a “zseni fidesz” által, mert azt egy párt sem tehetné meg, hanem az ELTE rektora által.

    Vannak itt aki nem hallottak még egyetemi autonómáról. Semmit sem értenek az egészből.

    Azért, mert a kollaboráns, jobbikos HÖK-öt felfüggesztették, még lehetnek országos diáksztrájkok, tüntetések.

    És még ott a HaHa is.(Hallgatói Hálózat.

    Épp most írt az egyik vezetőjük a miniszternek:

    “Mi lenne, ha ön a statisztikákon és tényeken alapuló közpolitikák minisztere lenne? Szerintem jót tenne az országnak, sőt még az iparkamara is örülne talán.

    Prinz Dániel”

    Mert hogy a miniszter hazudozik.

    Többféle csoportosulás van tehát, az ideírogató troll (burkus) csak egyről hallott harangozni…

    Megnyugtatom, lesznek még tüntetések, szervezettek is (HÖOK, HaHa), és spontán szerveződésűek is. Sőt pedagógussztrájk is készülődik.

  • azert sorel, azt te sem hiheted, hogy az egyetem rektorainak nem volt tudomasuk a listazasrol, meg arrol, hogy ezek itt a jobbik turultojasaibol keltek ki…
    szerintem az egyetem vezerkara azonnal mondjon le!

  • Orbán évértékelőjében látszik, hogy nincs ki a négy kereke:

    “2012-ben mintegy 2200 gyerekkel több jött világra mint egy évvel korábban, és Orbán szeretné hinni, hogy nemcsak a kormánya jótéteményei miatt ugrott a gyerekszám, hanem a kisbabák szeretnének megszületni, mert valami transzcendentális tudatban értik, hogy már jön a tavasz, 2013 valóban az emelkedés éve lesz. Legalábbis a miniszterelnök szerint a magyarok 67 százaléka érzi úgy, hogy egy nap több pozitív benyomás éri, mint negatív.”

    Ahol elmebeteg a miniszterelnök, nem csoda, hogy minden összeomlik.

  • sorel…fogd fel hogy a diakokat a szocik lazitjak mert LOPNI AKARNAK…….

  • burkus laci
    2013 február 22
    6:21 de.
    Hamisították? Az bizony meglehet. Csak az a kérdés, hogy kik, és miért.
    A legutolsó változata a Jobbikok HÖKösnek az volt, hogy így akarták kínos helyzetbe hozni és leváltani az előző elnököt.
    Kiscsoportosok..
    Virágszálam, ahogy olvasgatlak, egyre inkább meggyőződéssé válik bennem az a gyanu, hogy neked már az óvódában is hólyag volt a jeled a gumicsizmádon..

  • JOURNALIST
    Én nem tartozkodtam Magyarorszàgon 2006 Okt.23.-àn, ezt hallottam a DUNA TV “KLUBSZOBA” müsoràban: “A készenlétben àllo rendfenntartok ràterelték a randalizokat /minden kitörési lehetöséget lezàrva /a megemlékezést ünneplö Fideszes naggyülésre és azutàn ütüttek,löttek akit értek a maszkot viselök”

  • Erős úr! Én viszont igen, otthon tartózkodtam, tehát tudom, hogy mi történt. A rendőrség folyamatosan figyelmezetette a Fidesz vezetőségét, hogy kockázatos a rendezvényt megtartani, 2, a tömeg megindult abba az irányba, amelybe nem kellett volna. (Orbán “VTÚ” Viktor viszont beült páncélozott járművébe és elhúzott).

  • Dénes ERŐS
    Arról bezzeg nem beszéltek, hogy a Fidesz gyűlés onnan 1 sarokra az Astoriánál már 1 órája befejeződött, a résztvevőkkel közölték, hogy a MÁSIK három irányba távozzanak: tehát aki ott volt, amikor a felszólítás ELLENÉRE sem oszlottak: az 1 órán keresztül határozottan szembe ment a rendőrséggel: MINDEN értelemben?
    ISMERED a helyszínt? Az Astoriától a Deák térig HASON CSÚSZVA is meg lehet tenni a távot oda-vissza kétszer az 1 óra alatt.
    Ezért a világ bármely demokráciájában szétveri őket bármely rendőrség. Ahogy azt a nagyondemokratikus Svájcban a B Közép is megtapasztalhatta!?
    Arról sem szóltak, hogy felvételek vannak arról, hogy a tüntető kemény mag folyamatosan tartotta a kapcsolatot a fidesz rendezőkkel, és nem a rendőrség “tolta” rájuk, hanem ők “húzták” a rendőrséget arra?
    És arról sem tudsz, hogy MEGSZÜNTETTÉK az eljárást, amit azért indítottak, mert “terrorcselekményt” követett el a rendőrség a jogszerű oszlatással? Ami a világ összes országában közröhejt váltott volna ki, csak az ilyen agyilag erősek buknak rá?
    Egyébként a HÖK-öt azért is függesztették fel, mert manipulált szavazáson még a törvényes arányt sem elérve lettek megválasztva. Azon arányt (25 %) sem érték el, amit már a Fidesz határozott meg 2011-ben? Ráadásul a 20 %-ot is csak úgy, hogy beleszámították a szüneteltetőket
    is, tehát nem az összes egyetemre járóhoz képest. (a szünetelő nem “jár”)
    Ebben az a tanulság, hogy akinek vaj van a fején, az ne álljon a napra!

  • Dear Mr Adam,

    I do not question the validity of your article, nor consider it offensive quoting someone else’s vulgarities. But “picsa” is still not a word in the Hungarian dictionary. At least I hope it isn’t. There is a difference you see between quoting vulgarities and placing them into a headline. This has nothing to do with Victorian sensibilities. This title was chosen to sensationalize the topic and is unquestionably offensive. The bottom line is no respectable paper would publish an article with a headline such as this, not even today.

    Comments to articles are generally more forgiving, although name calling and offensive language is not permitted on reputable sites. A semi civilized language tends to be the norm when it comes to comments, but in the case of a columnist it is an expectation that they conduct themselves with at least the basics of human respect. Unfortunately some of your “columnists” lack the rudiments of civilized behaviour. Furthermore, it appears those who handle themselves with the absence of decorum are not even Canadian Hungarians, otherwise they would have swarmed my English comment by now. But so far no comment has been made. So I fail to see the reason calling this paper Kanadai Magyar Hirlap. If vulgarity is a Hungarian trait, so be it who am I to question it after living in Canada for 45 years, but sir I assure you this isn’t Canadian. Therefore nor is your paper.

  • Journalist és Kekec
    A Klubszoba müsoràban 4 személy tàrgyalta az 2006 öszi történetet.
    Miért nem volt a kegyetlenkedö àlarcosokon névkàrtya? Mert arra készültek, ami bekövetkezett?!
    Ajànlom a vasàrnaponkénti késö esti müsorukat!

  • Judit Noszticzius

    Jobbikosok,sokfélei szélsőségesek mindig NAGY HÜLYESÉGET mondjanak !!!!!!!! >:-( >:-( Valóban nagyon utáljunk a Jobbikosokat,sokfélei szélsőségeseket és Jobbikosok sokfélei szélsőségesek IGEN hasonlit FASISZTÁHOZ,CSOTÁNYOKHOZ,PATKÁNYOKHOZ ÉS FÉRGEKHEZ !!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Judit Noszticzius

    Nagyon szerintjunk KELL MEGSZÜNTELNI és MEGBÜNTETENI a Jobbikot,sokfélei szélsőségeseket!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Igen,észrevettünk,hogy 2006 őszi zavargásból ” Magyar Gárda” felvonuló lett,utána Jobbikos lett szaporodni a képviselőért a Parlamentben és Fidesz-KDNP közösen fogalkoznak a Jobbikosokkal???? EZ NEM JÓ !!!!!!!!!!!

  • Tüske Zsófia

    Erős Dénes: a rendőrökön nem volt álarc, az az Orbán által felbérelt futballhuligánoknon volt. Én is itthon voltam okt. 23.-án, és interneten követtem az eseményeket, ahol jól látható volt, hogyan próbálták a muzulmán leányoknak öltözött csadoros “felkelők” ráhúzni a rendőrséget a Bazilika előtti területről az Astoriánál “ünneplő” fidesz-gyűlésre, ahonnan Orbán idejekorán megpucolt, páncélozott autóban. És a történetnek a szelíd bája az volt, hogy az index fórumán egy héttel előbb írta le egy logisztikához értő személy, miért jó a fidesznek az astoria előtti helyszín. Na és egészen biztosan az azonosító nélküli rendőrök voltak a hibásak, hogy orbán hős forradalmárai az Erzsébet hídnál lebontották és felgyújtották az építkezés állványzatát, a Curia utcában felgyújtottak több autót és felszedték az utcakövet. Az elindított tankról már említést sem teszek. Ez mind ennek a balkáni lótolvajnak volt köszönhető.

  • Tüske Zsófia

    Misi, az egyetemnek egy rektora és annyi dékánja van, ahány kara. Az egyetem vezetése nyilvánvalóan nem tud a listázásról, (ha csak panaszt nem tesz náluk ez ellen valaki)ugyan már honnan is tudna, amikor a hallgatói önkormányzat önálló az egyetemen belül. Az, hogy a BTK HÖK főleg jobbikosokból áll, is csak szóbeszédből tudható, ugyanis nem hordanak e nemes ifjak pártkitűzőt, és ha egyáltalán, akkor egymás között politizálnak. Itt ez a kis görény Garbai ott vetette el a sulykot, hogy nem átallotta feljelenteni a Hallgatói hálózattal egyetértő oktatókat, retorziót követelve, és ezt már valamelyik HÖK-ben járatos diák sem tűrhette szó nélkül. Mindenesetre ennek az orosz szakos jobbikosnak nem látom garantálva a feljelentése után a diplomáját…. attól tartok, ha egyáltalán maradhat az egyetemen, akkor nehéz vizsgáknak néz majd elébe. Ez a fajta adatgyűjtés ugyanis bűncselekmény.

  • sorel

    2013 február 22
    8:13 de.

    “2008-ban a Hallgatói Önkormányzat kari vezetője Szávay István volt, aki ma már a Jobbik országgyűlési képviselője. Ő a lista kiszivárogtatása mögött a Hallgatói Hálózat és a Hallgatói Önkormányzat viszályát sejti.

    „Egyrészt az, hogy az ELTE Hallgatói Önkormányzata, ugye, a HaHa ellen fordult (…), nyilván ez egyfajta válaszcsapásként tekinthető – mondta Szávay István. – Akik emögött az ügy mögött állnak, azok a HaHát kívánják helyzetbe hozni és a hallgatói önkormányzatiságot gyengíteni. Az pedig, hogy a Jobbikot ezzel szorosan összekapcsolják, annak pedig egyértelműen az lehet az oka, hogy nemrégiben egy közvélemény-kutatás adatai azt erősítették meg, hogy a Jobbik a legnépszerűbb az egyetemisták körében” – tette hozzá a jobbikos országgyűlési képviselő.”(MNO)

    Ez azt jelenti,hogy a Jobbik listázott?
    Miskolcon az MSZP listáz.

    “Radikális módszereket alkalmazó amerikai szakemberek készítik fel azt a Hallgatói Hálózatot (HaHa), amelynek aktivistái hétfőn a fővárosban és több vidéki nagyvárosban tartanak demonstrációt. A Magyar Nemzet leleplező cikke szerint a hálózat mozgolódásai nagyban köthetőek Soros György üzletember nevéhez, s annak ellenére, hogy nyíltan visszautasítják a politikai befolyást, Bajnai Gordonékkal is lepaktáltak.”

    “A Magyar Nemzet írta meg elsőként a HaHa belső levelezésére hivatkozva, hogy az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezők segítik a hálózat diákjait. A szakemberek a többi közt arra készítik fel a hallgatókat, miként gyakoroljanak hatékony nyomást a kormányra vagy hogyan szerveződjenek. Az amerikai oktatók a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében érkeztek Magyarországra, azonban a háttérben Soros György magyar származású üzletemberhez vezetnek a szálak.”

    Nos?

  • Forrás: Hír TV
    2013. február 01., péntek 08:10

    A washingtoni kormányhivatal finanszírozza a Hallgatói Hálózat (HaHa) tagjait felkészítő amerikai aktivisták munkáját – ezt a Rájátszásban mondta a diákszervezet aktivistája.

    “Ismert, a múlt héten az is kiderült, hogy a HaHával együttműködő, újonnan alakult oktatói szervezetekben olyan, volt vezető SZDSZ-es politikusokat vagy az egykori párt holdudvarához tartozókat találunk mint Braun Róbert, Ferge Zsuzsa, György Péter, Heller Ágnes, Vásárhelyi Mária (Oktatói Hálózat), valamint Magyar Bálint és Tamás Gáspár Miklós (Hálózat a Tanszabadságért).”

  • Tüske Zsófia

    2013 február 26
    5:03 du.

    “…a rendőrökön nem volt álarc, az az Orbán által felbérelt futballhuligánoknon volt. ”

    Hát azonosító szám volt-e?

    http://www.youtube.com/watch?v=W-2JiObDeRI

    http://www.youtube.com/watch?v=-UY3950gfeE

    Szóval…ne hazudozzatok!

  • Burkusnak igaza van,más országban sokkal durvább dolgok
    történnek, és mindent lehet csak, ami nálunk van azon szörnyülködnek egyesek,itthon minden rossz….?
    Talán el kellene gondolkozni az ok és okozaton?..
    Gondolkozni?….van akinek nehezen jön össze!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.