Most jó lenni magyarnak

2013 január 29 5:36 du.16 hozzászólás

Újabb jó hír érkezett elvtársak! Forradalmi jogász-paraszt kormányunk elintézte, hogy 13%-kal csökkent a minimálbér reálértéke Magyarországon az utóbbi két évben. Mi ez, ha nem szárnyalás, elvtársak? Az oligarchák mondjuk tényleg szárnyalnak az egykulcsossal, a minimumot keresők pedig csúsznak lefelé még jobban. Az a minimálbér, ami eddig se volt elég semmire, az ma már ország mentő kormányunk jóvoltából még kevesebbet ér. Pedig ő aztán mindent megtett, még adókötelessé is tette a legkisebb jövedelmeket. Amivel a költségvetés jól is járt. Nem kicsit, nagyon. Ilyen egy igazi keresztény demokrata kormány. A (fideszes) Biblia is azt írja, hogy segítsd a gazdagot, és rugdosd a szegényt. Különösen, ha hajléktalan, akkor még törvényt is hozz ellenük, akkor is, ha alkotmányellenes. Ezt tanította a felcsúti Jézus, meg azt, hogy senki se individuum, akkor oké minden, ha van egy kedves vezető, aki dönt mindenben mindenki helyett. Legalábbis a Fidesz szerint. Ők ugyanis az unortodox kereszténységben hisznek, ami pont az ellenkezője az eredetinek. Mint az unortodox gazdaságpolitikájuk, ami szintén az ellentéte az iskolákban tanítottakkal. A demokrácia felfogásukról már nem is beszélve.

A kecskeméti Mercedes gyárról

Azt hazudják ugye, hogy aki többet dolgozik, az keressen is többet, hiszen az jár neki. Azt most hagyjuk, hogy ez már így önmagában is nevetséges érvelés, hiszen mindenkinek 24 órából áll egy nap, és Szijártó Péter a havi kétmilliós fizetésével nem tud annyival többet dolgozni, mint egy közmunkás 47ezerért. Mert akkor neki kb. 40-szer hosszabbaknak kéne lennie a napjainak. Ami még a kétharmad birtokában sem megvalósítható. De akkor miért vetnek ki különadókat? Olyanokat, amelyek miatt kötelezettségszegési eljárás alá vonja a kormányt az Európai Unió.

„Az NGM közleménye szerint a telefonadó célja, hogy a mostani gazdasági környezetben az általános adófizetési kötelezettséget meghaladó közteherviselésre képes adózók fokozottabban vegyék ki részüket az államháztartás egyensúlyának javításában.” Nem erről szólt a kétkulcsos adó? Hogy aki egymilliót keres, az adózzon nagyobb kulccsal, akkor is jóval több pénze marad? Persze amikor az Uniós joggal szembemenve extra sarcot fizettetnének, akkor a gazdag cégek fokozottabban vegyék ki részüket az államháztartás egyensúlyának javításában. Ez aztán az unortodox adópolitika: amit az Unió tilt, és mi beleegyeztünk a belépésnél, arra tesznek, ami meg rajtuk múlik, azt meg elszúrják. Mert a hazai oligarcháknak csak egy, kis kulccsal kell adózniuk. A kettős mércét használják megint, ami a kedvenc szerszámuk. És az egyetlen is, mert ezek még sohasem dolgoztak, surbankó koruk óta az állam emlőit szívják. Nem kicsit, nagyon.

Tehát, ha egy cég többet dolgozik, így több a bevétele is (pl. bankok, mobil cégek), akkor az fizessen extra sarcot, ha egy fidesznyik oligarcha teszi ezt, az fizessen csak annyit, mint a legszegényebbek. Ez tényleg keresztényi szellemiséggel átitatott ötlet, jól illik bele az is, hogy a cégeknek is lefelezték a társasági adó mértékét 10%-ra. De akkor ezt miért tették, ha ennyire kell a lé a költségvetésnek? Alakíthatták volna úgy is az adószabályozást, hogy a sokmilliárdos bevételű cégeknél megmarad a magasabb adókulcs, de akkor a Közgép is belekerült volna. Ebben az országban az fizet adót, és annyit, ahogyan a kedves vezető azt megállapítja, senkit nem érdekelnek az Uniós jogok vagy az igazságosság. Ha kedve szottyan két szotyizás között, akkor legközelebb a Mercedest adóztatja meg külön, ahol most pöffeszkedett az első autó gyártásánál. Igaz Gyurcsányt elfelejtette meghívni, hiszen még ő intézte el Bajnaival ezt a beruházást is. Ha emlékeznek rá elvtársak, a Fidesz minden áron próbált keresztbe tenni ennek a beruházásnak is, avval lázítva (többek között) a népet, hogy Gyurcsány sokmilliárdos állami kedvezményt ad egy multinak. Aztán végül az ő kormánya adott 22milliárdot az adófizetők pénzéből, most pedig az első legördülő autó volánjánál pöffeszkedik. A Nemzeti Pofátlanság Rendszere tökéletesen működik.

Vajon miért nem vet ki különadót a nagy építőipari cégekre, vagy a köztéri reklámpiac szereplőire? Azoknak inkább elengedik a befizetni valókat, mint a Közgépnek, akinek félmilliárdos (!) büntetést engedett el a NAV pár hete. Most akkor szüksége van a bevételekre a kormánynak, vagy nincs?

Mert a közintézmények tartozása soha nem látott méreteket öltött. „Tavalyelőtt decemberben a költségvetési intézmények lejárt tartozásállománya 35 milliárd forint volt, vagyis egy év alatt majdnem megduplázódott az összeg – közölte a Magyar Államkincstár a Napi Gazdasággal. A 66,6 milliárd forintból 10,2 milliárd forinttal az államnak tartoznak a közintézmények.” Ez csak a lejárt tartozásokat jelenti, a tényleges követelések ennek a többszöröse is lehet.

És nagy valószínűséggel kell majd sok pénz a telefonadó visszafizetésére is, hiszen az Unió azt el fogja kaszálni. Újabb kötelezettség szegési eljárás alá vonták Magyarországot a Fidesz és annak tulajdonosa miatt, ki tudja már hányadszor. Jó érzés magyarnak lenni manapság Magyarországon, mikor menetrend szerint indítanak kötelezettség szegési eljárást a szövetségeseink, mert nem tartja be a kormány a csatlakozásnál aláírt szerződéseket. Egy nagyrészt jogászokból álló kormány teszi ezt rendszeresen, és hoz alkotmányellenes jogszabályokat is folyamatosan. Büszkék lehetünk a kormányra.

Jó magyarnak lenni olyankor is, amikor a római Colosseumban egy magyarkodó párt miatt kapcsolják le a fényeket tiltakozásul. „Róma városa és a Római Zsidó Közösség így kíván tiltakozni a Jobbik antiszemita tettei és kijelentései ellen. A kezdeményezést a római Capitolium-dombon levő városháza szerdán jelentette be sajtóközleményben.” Ez a párt a Jobbik, a Fidesz ánuszából bújt elő, vezetőik együtt polgári köröztek az elátkozott nyócévben. Aztán Vona pajtinak „panelproliként” valahonnan sikerült annyi lóvét szereznie, hogy pártot alapítson. Kedves tagjai pedig listázni szeretnék a zsidókat. Most. Aztán később a cigányokat, a buzikat, meg a komcsikat. Bocs, ez utóbbit Kubatov már listázza, azt nekik már nem kell. Szóval üldöznék a zsidókat, annak ellenére, hogy pártjukban olyan 24 karátos zsidók is ülhetnek, mint Szegedi Csanád, aki ma már rajong Izraelért. És szívesen képviseli továbbra is a Jobbikot és ideológiáját az Európai Parlamentben. Úgy, hogy szerinte Izraelnek az Unióban lenne a helye. Kulturálisan mindenképpen. Ez aztán a pálfordulás, ilyenekre eddig csak a kedves vezető volt képes, de úgy látszik a pávatáncot mások is mesteri fokon űzik.

És jó lesz magyarnak lenni majd a magyar-román VB selejtezőnél is, hiszen a FIFA is unja már a magyarok rasszista megnyilvánulásait, ezért lesz a mérkőzés zárt ajtók mögött lejátszva, kizárva az értelmiségi szurkolókat. Ha a szurkolók között többségben lennének a normálisak, akkor azok már rég pofán vágták volna a nácikat köztük, mert így miattuk nem mehetnek most ki szurkolni a meccsre. De úgy tűnik, a többség zsidózni meg cigányozni megy ki a lelátóra, nem érdekli őket a magyar foci. Ez utóbbi persze érthető is, ha a színvonal(talanság)át nézzük.

Ha még ezekhez hozzátesszük azt, hogy világbajnok kormányunk Nyírőt temet aktatáskából, Wassokat ünnepelnek szoboravatáson és emelnek tantervbe, a Kossuth teret pedig visszaállítják a Horthy korszakbeli állapotába, akkor még jobb ma magyarnak lenni. Fasizálódunk elvtársak, Magyarországon régi hagyomány, hogy idiótáknak adnak teljes hatalmat, akik mindent meg is tesznek azért, hogy az ország belegebedjen. Ez nálunk immáron hagyomány, hogy az értelmes, országunkért tenni akaró vezetőinket elüldözzük, a barmoknak meg csipegetünk a tenyerükből, és eltűrünk mindent, amíg el nem veszítjük mindenünket. Persze most a többségre gondolok, mert egy kisebbség mindig jól jár ilyenkor anyagilag. Ezeknek mindent megér a saját gazdagodásuk, egy ország tönkremenetele sem tántorítja el őket a húsos fazéktót. Addig tömik tülekedve pofájukba a zsíros koncot, míg a bödön fel nem borul. És már nagyon billeg…

A.G. / A KMH-Ellenszék vendégszerzője

16 hozzászólás

  • A.G.!!!
    Nagyszeru MAGYAR nev…
    Vajjon ki lehet????Talan Szemenyei-tanitvany?

  • A cikkhez csak annyit,hogy a szerző kitalálta az abnormalitás legfelsőbb A.G.fokát.

  • A magyar lakosok 98 százaléka ránézésre nem ismeri fel a zsidókat. Akik felismerik, abból 1 százalék maguk a zsidók, 0,5 százalék a téma iránt tudományosan érdeklődők és 0,5 százalék a rasszista.

    A legújabb genetikai kutatások szerint a magyarok és zsidók közt a Kaukázus és Kelet-Anatóliai térségre visszavezethető ősi rokonság van. (Ábrahám a sumér Ur városában született, sok hazai és külföldi nyelvész pedig rokonítja a magyart a sumér nyelvvel)

  • Jimbó, Topapó
    Tisztelt uraim, ha a cikk tartalmával kapcsolatban tennétek észrevételt, megtisztelnétek.
    Vagy ha cáfolnátok valamit hitelt érdemlően, annak nagyon örülnék, mert akkor az nem volna igaz. De sajnos ezek megint a tények, csak összeszedve, csokorba kötve, hogy ti is megértsétek mi a szitu idehaza.
    Nektek nagyon szívesen küldök linket,amikre hivatkozok, csak kérjetek.

  • Sárdi Jani
    Köszönjük az információt, de erről most nem volt szó.
    Rossz helyre címezted a mondanivalódat.

  • Szép riposzt volt, göllner:)
    Méghogy “Róma városa”, kétszázan sem voltak.

  • Az “érdemes vezetöket” elüldöztük,mert érdemtelenül gyengék voltak:eladositottàk az orszàgot,a békasegge alà stabilizàlva azt, még az unokàink is fizethetik az adossàghalmazukat.
    Ezek az érdemnélküli vezetök ujboli érdemtelenséget akarnak az orszàg ellen elkövetni /ha ujbol érdemtelenkedhetnek/:30 %-al csökkenteni a minimàlbért.Emlékezz MAGYARORSZÀG 2009-re! Amikor az IMF legjobb tanàcsaival,pénzével Bajnai régi-uj segitöivel/Mesterhàzy,Vadai Àgnes stb./ közel 7 %-os minusszal messze alulmulta a segitséget nem kapo-de tehetségesebb vezetökkel
    rendelkezö-környezö orszàgokat.Ezt kaphatjuk ujbol tölük!Ezt akarjàtok?

  • dakota
    1.Ne Göllnerezzél, mert rossz úton jársz, főleg ne kisbetűvel ha már itt vagy.
    2.http://hvg.hu/vilag/20130123_A_Jobbik_miatt_kapcsoljak_le_a_Colosseum
    Biztos ott voltál, és megszámoltad.

  • Dénes Erőtlen
    Nem unod még ezt a 7%-olást?Mi ez?
    Tegyél már be egy linket mire gondolsz, mert ez már uncsi.
    (a minimálbérre is)
    2009-ben pedig mintha lett volna egy világgazdasági válság, arról megfeledkezel mindig.

  • A fenti képen làthatok-Gyurcsàny és Bajnai,az asszisztàlo Mesterhàzyval,Vadai Àgnessal../ök akkor még csendes tàrsak voltak/ az adossàgot,a nyomorusàgot és a
    kilàtàstalansàgot hoztàk a nyakunkra az IMF-töl kért hitellel,amivel a szerencsétlenségüket kellett korrigàlni,a jelenünk és jövönk rovàsàra.
    A Mercedesz gyàrat nem kellett hozni magyarorszàgra-azok jönnek,/vagy nem/,ha megfelelö feltételek vannak a stratégàjuk
    teljesitésére-.Akkoriban Kecskemét volt -a kevés fideszes irànyitàsu
    nagyvàros-,ahol egy elismert müszaki-oktatobàzis is müködött.
    Gyurcsàny különben is szorgalmas alàiro,neki kellett alàirni a 2008-as IMF hitelt,amit Simor kezdeményezett-valoszinüleg Bajnaival-,utàna mehetett a helyére-a süllyesztöbe-.

  • Gyenge Antifülke
    Màsoknàl,a szomszédban is volt vàlsàg,de jobb vezetöik voltak ,vagy jobb receptjük,mint amit Bajnaiék kaptak.?

  • Dénes Erős
    1. nincs link, amit kértem
    2. a Mercédeszért ádáz küzdelem folyt a szomszédos országokkal, mert a szlovákok is (ha jól emlékszem) szerették volna. Tehát egyáltalán nem volt automatizmus, ma biztosan nem jönnének ide.
    3.a 8 év alatt nem nyomorúság volt, hanem szépült és épült az ország. Unom mindig írogatni az 1000km autópályát, hidakat, M0-ást, metrót, iskolákat,kollégiumokat (amiket most bezárnak), 50%-os béremelést a közszférában, a vidéki városok fejlődését (amik adóssághalmaza is beleszámít,és azok fideszes települések többnyire!) stb stb. Nem mellesleg 500milliárdot az IMF pénzből elvert a kormányod tőzsdére, ma már nem ér annyit a MOL részvény.
    Hiányos információkkal rendelkezel, máskor jobban készülj fel. Egyes.

  • Antifülke!………..Utánna nézhetnél egy kicsit a közölt adataidnak.2000-2010-ig kb,800 kmm autópálya épült és volt benne némi uniós támogatás is.A köztisztviselők alapbérét 70%-al emelték ami mostanra elérte a 38650Ft-ot.A 4-es metró még mindig nincs befejewtve pedig már háromszorosára nőtt az épités koltsége.Sorolhatnám még hogy kutyakozmetikára,diszkóvilágitás felújitására stb.mennyiEU-s pénzt költöttek el.Különben ,FIDESZ-es települések nincsenek csak magyar települések vannak ahol a támpogatottságtól függően vannak jelen a pártok az őnkormányzatokban.Bocs,de most jutott eszembe,hogy mi lehet a kormánynegyeddel amire már ráköltöttek 10milliárdot.

  • antifülke
    2013 január 31
    1:30 du.
    Vaknak próbálod bemutatni a szivárvány színeit?
    Nopláne egy kis agytérfogattal, újszülött IQ-val rendelkezőnek?
    Bármennyit magyarázod, nem fogja megérteni! 🙂

  • Gyengélkedö Antifülke
    Ha nem készültél fel,miért szolsz-irsz-?
    Az 550 Milliàrd Ft nincs 2 Milliàrd £ a MOL -ért-a 20 Milliàrdbol-. Kérjél rola egy linket!
    Az energia ellàtàsunk stratégiai szempont és nehézségek esetében eladhato-ami van-,ezt a stratégiàt-sajnos kényszerböl-gyakran alkalmaztàk a
    kiàrusito és mégis adossàgnövelö Gyurcsàny,Bajnai kormànyok,de a lényeges problémàkat meghagytàk az Orbàn kormànynak.
    Ha a Mercedesz gyàr telepitése a szoc-liben-mult volna,akkor nem egy fideszes vezetésü vàrosba kerül.

  • Topapó
    Legyen csak 800km, hogy neked legyen igazad.
    (mindenhez kell az EU támogatása, anélkül itt szar se épülne)
    Az utóbbi 3 évben mennyi autópálya épült? Nulla.
    A kormánynegyedre költött 10milliárd pedig köszönő viszonyban sincs a fidesz attrakcióival. Csak a MOL részvények 20%-áért fizetett 500milliárdon több mint 100 bukó. Az EON vételára (800M euro) legalább a duplája szakemberek szerint a valódi értékének. Hol van ehhez Sukoró?
    Nem vagy tisztába a nagyságrendekkel.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.