11-es a KMOSz ellen, azaz 11 Kérdés a KMOSz Közlöny kapcsán

2013 január 28 10:51 de.12 hozzászólás

Hosszú, izgatott várakozás után végre kézhez kaphattuk a Kanadai Magyarok Országos Szövetség Közlönyének 1. számát. Mivel a Tudósító felöleli a politikai viharokat kavaró KMOSz “fogantatásától” – napjainkig terjedő időszakot, az alábbi kérdések is a szervezet eddigi tevékenységére vonatkoznak:  

Discord of Analogy / Michael Cheval

1. Miért bejelentés nélkül állt Feszty Dániel az Ottawai Magyar Ház vezetőség-választó taggyűlésén a témában tájékozatlan és felkészületlen tagság elé a KMOSz mellett agitálni és annak érdekében toborozni?

2. Ki fizette a Magyar Ház kiadásait a KMOSz alakuló gyűlésén március 3-án (bérleti díj, fűtés, világítás, ebéd, stb), amikor a Magyar Ház tagsága mégcsak nem is hallott a KMOSz-ról?

3. Milyen alapon válogatta ki Feszty Dániel a KMOSz vezetőségének a tagjait, amikor az Ottawai Magyar Ház tagsága akkor még nem is tudott a szervezet létezéséről? Miért nem adták meg a lehetőséget másoknak is, hogy jeletkezhessenek valamilyen pozícióra? Miért nem kapott a torontói Magyar Ház meghívást erre és miért kaptak meghívást a Magyar Ház volt vezetöi, akiknek köszönhetö a ház eladása és a tagság megosztása?

4. Ha egy 56-os veterán az Ottawai Magyar Ház tagja és a kórusban is énekel, ráadásul vitéz is, akkor négy helyen szavaz, négy helyen fizeti a tagdíjat és cserében négy KMOSz-tagnak is számít? Ennek a kérdésnek a kapcsán szeretnénk tudni, hány “valódi” tagja van a KMOSz-nak, vagy Gogol “Holt lelkek” című műve alapján készült a tagsági lista?

5. Ha minimum 10 fő szükséges, hogy egy szervezet KMOSz-tag lehessen, akkor hogyan lehetséges az, hogy olyan szervezetek is benne vannak, ahol nincs meg a minimum létszám?

6. Ki dönti el, hogy ki, vagy mi mellett, illetve ki, vagy mi ellen küld petíciót, vagy sajtónyilatkozatot a KMOSz elnöksége?

A KMOSz közéleti nyilatkozatai, vagy hallgatásai kulcsfontosságú ügyekben–

Antiszemitizmus:

Gyöngyösi Márton ellen: Igen

Zsidó főrabbi megverése ellen: Nem

Izrael-Magyarország meccsen történtek ellen: Nem

Roma-kérdés:

CBC ellen: Igen

Bayer Zsolt ellen: Nem

A kanadai kormány romaellenes törvénye ellen: Nem

Magyarországi diáktüntetés mellett: Nem

7. Ha valaki nem ért egyet az elküldött sajtónyilatkozattal (vallási, politikai, etnikai, személyes, stb.) meggyőződésből, milyen fórumon tiltakozhat?

8. Miért nem határolódik el a KMOSz vezetősége hivatalosan Dancs Rózsa egyéni akcióitól? Ilyen volt a  Békemenet melleti kiállás, annak támogatására történő felhívás miatt. A video 6-7. percében elhangzott “elszólása” miatt, miszerint a KMOSz kiáll a Fidesz  kormány védelmében.

9. Más is feltette már ezt a kérdést: Hogyan léphet ki valaki egyénileg a KMOSz-ból, ha egy szervezeten keresztül lépett be, de közben rájött, hogy nem mindennel tud azonosulni, ami ott történik?

10. Miből fedezi a KMOSz a szervezet működéséhez (utazások, helyiség bérlések stb.) és fenntartásához (internet, telefon, kiadványok, stb.) szükséges kiadásokat?

11. Milyen alapon, vagy jogon szervez rá a KMOSz a magyar házak nemzeti ünnepeire – mindenféle előzetes egyeztetés nélkül – úgy, hogy a Magyarországról általuk meghívott szónokok útiköltségét a magyar házakkal fizetteti meg?

Szívesen helyt adunk Feszty Dániel válaszainak a KMH oldalain, amennyiben ezirányú kérésével megkeres bennünket.

12 hozzászólás

  • ad 10. miből, miből…hát, adakozásból. a fidesz nagyon szívesen adakozik az igaz cél érdekében.
    de kíváncsi vagyok a feszty-körmagyar válaszára. már, ha egyáltalán megszületik.

  • Ille István
    2013 január 28
    12:08 du.
    Pista!
    Gyanítom, h a kényes kérdésekre nem fog válaszolni!
    Neki úgy egyszerűbb!

  • jo neked ille pista mert kukazol hogy egyel

  • Nem tudom, ki irta a cikket,mert nem talalom sehol a nevet. Csak kovetkeztetni tudom, hogy valaki olyan, aki szerette volna, ha ot is megkerdezik ebben az ugyben.
    Mivel nem tortent meg, hat igy tamadasba lendult az osszetartas egisze alatt.
    A masik “napi” cikk is az osszetartasra PROBAL serkenteni
    minden olvasot, de minden harmadik mondatban, mar ki is rekeszt. Vagyis: “azokkal tartunk ossze, akik a mi notankat fujjak, a mi szekerunket toljak.”
    Bravo KMH(ellenszek-let). Ez illik ehhez az organumhoz.

  • A KMOSz mint tudjuk, a fidesz helyi janicsara a nagykovet eroszakossaganak eredmenye. Megtalalta azokat akik mindenre elszantak, hogy sajat egzisztenciajukat biztositsak.
    Igy nem gond szamukra az, hogy bevallaljanak olyan szerepeket amelyekhez nem ertenek, de a funkciok szepen hangzanak.
    Penz jon az ohazabol es landol a szatelit fidesz szervezeteknel, igy a kmosz-el is. Ebbol fizetik a koltsegeket.
    Kis borozgatas a parlamentben, barati kezrazas a volt kisz-titkarokkal es mszmp tagokkal es maris jobban erzik magukat a jobboldali cimbik.
    Kivacsi leszek, ha MO-n letrejon a politikai valtas, akkor is a kormany mellett fog lanzsdat torni a kmosz?
    Alligha hiszem, “a nemzet nem lehet ellenzekben!” valja a nagyvezer es minden alatvaloja.
    Gittegylet ez a tarsasag, mindenki meglassa majd!

  • Kell a moszadnak a felhasználoi név, gyilkolhasson mint Palesztinában?

  • Nem vagyok tagja a KMOSZ-nak, ezt előre bejelentem.
    Tudomásom szerint az eredeti ötlet akkor fogalmazodott meg sok kanadai magyarban, mikor tavaly külföldről, szémtalan nyilvános támadás érte a magyar állam vezetőit, külföldön élő magyar származású újságíróktól, lapokból.A KMH szerkeztősége például egy “vádíratot” fogalmazott meg (archivban itt biztos megtalálható) a mai kormány ellen, mely szöveget publikálta külföldi lapoknál és hívatalos szerveknél.
    Több kanadai városban a magyarok felhábodosásukat nyilvánitták és Feszty Daniel vállalta, hogy egy átfogó egyesületet létesít Kanadán keresztül, magyar EGYESÜLETEKKEL, hogy a támadásokat közösen kivédjék.

    Tudomásom szerint, Feszty Dániel az ottawai magyarház elnöke, tehát onnan indult el.
    A megalakulásról sem a magyar kormány, sem a m.követség nem tudott, csak utólag.
    Nem veszek részt a gyűléseiken, sem a működésükben, erősen kétlem, hogy bármiféle anyagi támogatást kapna bárhonnan. A kanadai magyar egyesületek soha nem kaptak hazai, vagy követségi támogatást, mindig a tagsági díjból működött. Több ilyen egyesület tagja, vagy alapítója voltam, tehát ezt így tudom.

  • Kopácsi Judith

    Godi, nem azért, csak hogy kitegyük a nevedet a szégyenfalra.

  • Ha egy szervezet elkezd mukodni, nem az-az elso dolga, hogy politikai cselekvesek melle teszi le a nevjegyet, mert az rajta marad. Ez tortent a KMOSZ-vel is. Termeszetesen ha Feszty Daniel elnok ur venne a bartorsagot es nyilvanosan is elhatarolodna Dancs Rozsa kultur-alelnok nyilatkozataitol ill. elszolasaitol, akkor azzal sokat javithatna az ujonan alakult szervezet kulso megitelesen. Ugy tunik, a mi kutyank kolyke elv itt is ervenyes, mint a regi kommunistaknal.
    Erdekes modon a szervezet vezetoinek nagyresze az elszakitott teruletekrol van. Ez egyfajta diszkriminalasa a Magyarorszagon elo magyaroknak.
    Nem tartom valoszinunek, hogy a szervezetben talalhato olyan gerinces, aki valaszolna az itt felvetett nagyon jogos kerdesekre.

    Ez csak a sajat gyengeseguknek es beszarisaguknak egy ujabb ekes bizonyiteka.

  • Christopher, miért nem kérdezed meg tőle egy riport keretében, amikor tudja, hogy miről van szó és azt is, hogy hol fog megjelenni a riport? Lehetőséget adva rögtön a válasznak is. Szerintem ez csak ebben a formában lett volna tisztességes.
    Miért hátulról támadva, mintha Feszty Dánielnek kötelessége lenne olvasni ezt a fórumot?
    Hogyha nem reagál rá, akkor legyen mire hivatkozni, miszerint gyáva?
    Ebben az esetben ez a bizonyos gyávaság inkább a KMH részéről egyértelmű.

  • Bencsics

    rosszul tudja, kaptak tamogatast a kormanytol!

  • Misike!………….Te is kaptál az előzőtől.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.