Isten veled, Newsweek!

2012 december 29 9:48 de.2 hozzászólás

A kilencvenes években – középiskolásként – alig vártam, hogy hetente a Váci utcán megvásárolhassam a Newsweek legújabb példányát. A Newsweek (és a Time) mindig összekötött Észak Amerikával, és szerencsére még a két hetilapon kívül általában a Jégbüfében egy-két franciakrémesre is futotta heti költőpénzem. De még az újév előtt bejelentették: megszűnik a Newsweek nyomtatott kiadása és ezentúl kizárólag az interneten lesz elérhető a lap – és úgy is csak előfizetőknek – Newsweek Global néven.

Newsweek boritók

1933-ban jelent meg először a Newsweek, legjobb periodusában 3,3 millióan olvasták. A New Yorkban megjelenő politikai magazin az Egyesült Államok második legolvasottabb hetilapja volt, a Time után. A Time-hoz képest a Newsweek valamelyest liberálisabb lap volt, bár sokkal árnyaltabb a különbség, mintha mondjuk a magyarországi Demokratát hasonlítanánk össze a 168 Órával. Például 1976-tól George F. Will – a közismert konzervatív publicista – heti véleménycikkel jelent meg a Newsweekben és végül társszerkesztő lett. Mellette dolgozott a Newsweekben Paul Begala, Bill Clinton egykori demokrata elnök tanácsadója, illetve az 1992-es Clinton-Gore választási kampány főstratégája.

New Yorki bázisán kívül, a Newsweek világszerte 22 irodát üzemeltetett, köztük Londonban, Párizsban, Moszkvában, Baghdadban, Jeruzsalemben, Buenos Airesben, Hong Kongban és Tokióban. 2004 és 2010 között orosz kiadásban is megjelent a Newsweek. De már 2010-ben 1,5 millióra csökkent a hetente értékesített lapok száma és az utcai árusoktól vásárolt példányok pedig 40 ezerre zsugorodtak. 2009-től lényegében véleménylappá vált a Newsweek. 2009 és 2010 között 50 százalékkal csökkent az előfizetők száma. Ebben az évben egyesült a Newsweek a The Daily Beast című online publikációval és együtt megalakították a The Newsweek Daily Beast Company-t, melynek tulajdonosa a IAC/InterActiveCorp nevű internetes cég, valamint a Harman International Industries.

A lap örökségéhez tartozik az, hogy a Newsweek volt az első sajtótermék, mely tényfeltáró cikkeket írt a Monica Lewinsky és Bill Clinton közti szexbotrányáról. Meg az is, hogy a Time-hoz képest progresszívebb perspektívából közelítette meg a hatvanas és hetvenes években a vietnámi háborút, az afrikai amerikai polgári jogi mozgalmat, a feminizmust és a Watergate-t. Mark Whitaker, a CNN alelnöke 25 éven keresztül dolgozott a Newsweeknek és elmondta, hogy komoly sajtóharc folyt a Newsweek és a Time között, hiszen mindkét lap kereste a legjobb fényképet, vagy illusztrációt borítójára. Mint, ahogy Whitaker elmesélte, egy jó borító annyit jelentett, hogy az olvasók hetekig kint tartották a lapot nappalijuk kávéasztalán és ez volt a leghatékonyabb reklám. De volt olyan is, amikor keveredést okozott a borítókép. Whitaker elmondta, hogy amikor 1990-ben dél-afrikai börtönből szabadult Nelson Mandela, a Time képét közölte, és alatt nagy betűkkel írta: “free”, vagyis “szabad.” Csakhogy angolul, a free “ingyent” is jelent…így attól tartottak a szerkesztőségen, hogy az olvasók majd ingyen próbálják elhordani a lapot.

Könnyen lehet, hogy végleg eltűnik a Newsweek brand, hiszen nem könnyű vállalkozás interneten előfizetős lapot publikálni. Hozzászoktunk a bőséges és ingyenes híranyaghoz és véleménycikkekhez. A hivatásos újságírókhoz csatlakoztak bloggerek és lelkes amatőrök. Tulajdonképpen a Kanadai Magyar Hírlap is annak a korszaknak és tendenciának az egyik szerény szüleménye, amely végül a kiterjedt és fizetett újságirói hálózattal, irodákkal és infrastrukturával rendelkező sajtóvilág kimúlását hozta.

2 hozzászólás

  • Naaa…má keztem aszinni ezt is a Csányiék vásárolták fel..

  • ma a fox – JOBBOLDALI – usa televizioban az volt az ujsag , hogy a newsweek cimlapjan obama van ezzel a cimmel : SECOND COMING …es hogy ez micsoda baloldali liberalis marhasag hogy egy vallasi dolgot : SECOND COMING kevernek bele…..ROHOGJUNK….a media jobb es baloldala elszorakoztat minket….ez a cirkusz…kenyer is kell…de az egyre kisebb a nyugati vilagban mert azsia dolgozik a lusta nyugat helyett…je…keves a munkahely mindenhol…..kezdj el zoknit gyartani amerika es magyarorszag es ne kinai fokhagymat zabalj makoi helyett ….apple computer…50 ezer embert dolgoztat az usa-ban es FELMILLIOT kinaban…hruscsov megmondta hogy a nyugat onmagat akasztja fel a szovjet kotellel…szovjet helyett kinai kotel van/lesz…aki nem dolgozik ne is egyek….hajra orban

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.