Együtt 2014 – A rendszerváltás első lépése – Képriport október 23-ról

2012 október 26 11:19 de.98 hozzászólás

Ami késik, nem múlik. Szerda este érkeztem vissza Kanadába Magyarországról és most jutottam el odáig, hogy feltöltsem a Milla és a Szolidaritás közös tüntetésén készült fotóimat. Élményekben dús egy hetet töltöttem Pesten. Múlt pénteken az Ökopolisz, az LMP pártalapítványa keretein belül tartottam előadást és vettem részt kerekasztal beszélgetésen Magyarország jövőbeni esetleges diaszpórapolitikjáról és az “új hazafiságról.’ Igazán most láttam először, hogy mennyire sokszínű ez az LMP-s társaság. Voltak mérsékelt konzervatív tudósok és közéleti személyek, egykori Fidesz-szavazók – például Elek István mondott bevezetőt – és akkor voltak az urbánus, zöld és liberális értelmiségiek. Az Együtt 2014-féle tüntetés is pontosan ilyen sokszínű volt, melyet a sajtó megfigyelőinek felállított emelvényről fotózhattam a KMH számára.

Garai-Édler Eszter tippjére, október 23-át a Szolidaritás Clark Ádám téri tüntetésén kezdtem. Innen vonultunk át együtt a Lánchídon és a Rakparton keresztül az Erzsébet hídhoz, ahol több tízezres tömeg várta a beszédek kezdetét, különösképpen Bajnai Gordon, ex-miniszterelnököt.

Az 1915-ben Ralph Chaplin által szerzett  Solidarity Forever című szakszerveteti számot játszottak a Szolidaritás felvonulásán, aztán jött Bob Dylan Blowin’ in the Wind-je.

“When the union’s inspiration through the workers’ blood shall run, There can be no power greater anywhere beneath the sun; Yet what force on earth is weaker than the feeble strength of one, But the union makes us strong. Is there aught we hold in common with the greedy parasite, who would lash us into serfdom and would crush us with his might? Is there anything left to us but to organize and fight? For the union makes us strong”–hangzott el a felvonuláson. Forró, mozgalmi hangulatot teremtett Chaplin dalszáma, de egy percig sem hiszem, hogy tombolna a Szolidaritásban az e féle osztályharcos radikálbaloldaliság.

“How many years can some people exist, before they’re allowed to be free…”

“How many times must the cannon balls fly, before they’re forever banned?”

Pluralizmus – Kettő a tábor, sok a zászló… Népszavát osztottak a Milla tüntetésén.

Tömeg és tévések a Milla tüntetésén.

“Viktor, szépen kérlek, menj el! (…) nem fogjuk engedni, hogy hazugságra tanítsák a gyerekeinket, ha kell, alternatív tankönyveket írunk és otthon tanítjuk meg őket, ha már elvették az iskoláinkat”–mondta Tamás Gáspár Miklós filozófus a Milla tüntetésén. “Nem kérlek benneteket semmire, szabadok vagytok, szabadok vagyunk, éljen!”–zárta beszédét.

“Magyarországnak olyan kormánya lett, amelyért bocsánatot kell kérnünk a világtól. De leginkább egymástól és a gyermekeinktől. Ez a kormány módszeresen, csigolyánként törte el a magyar demokrácia gerincét. Ez a kormány hűbérurai között osztja fel az országot. A hűbérurak a politikai hatalomból pénzt csinálnak, a pénzt még nagyobb hatalomba fektetik be, hogy abból végül még több pénzt csináljanak. Így megy ez, oda-vissza. Az állam a korrupció eszközévé vált”–mondta Bajnai Gordon, és a tömeg tapsviharral és “Orbán takarodj-ot” skandálva hallgatta végig a III. Magyar Köztársaság utolsó demokratikus kormányfőjét.

“Ennek a kormánynak mennie kell! A leváltása önmagában mégsem elég: le kell bontani azt a rezsimet is, amelyet az elmúlt két évben építettek – amellyel a hatalom az övék maradna akkor is, ha a többség más választ helyettük. Ezért a kormányváltás nem elég: rezsimváltás kell!” Mi pedig a KMH soraiban reméljük, hogy ez a rendszerváltás a másképpen gondolkodók számára nem csak Magyarországot, hanem a kanadai magyar közösségeket is élhetőbbé, toleránsabbá teszi. 

Örömmel tapasztaltam, hogy a KMH számos szerzője  mennyire aktív és komoly szerepet vállal a magyar demokratikus mozgalomban. Búzás Huba szerzőnk, veszprémi költőnk a Demokratikus Koalíció október 23-ai megemlékezésén szavalt. Garai-Édler Eszter pedig a Szolidaritás Clark Ádám téri tüntetésén vállalt aktív szerepet. Ezen kívül pedig gyakran olvassák Göllner András, Kerekes Sándor, Szemenyei-Kiss Tamás, Hirschler Tamás, Aszalós Sándor, Gergely Beatrix  és Kopácsi Judith cikkeit és hozzászólásait a KMH-ban. Ők is egytől-egyik nagyon sokat kockáztatnak azzal, hogy ilyen nyiltan és bátran felszólalnak az autoriter Orbán-rendszer és haszonélvezői ellen, akár itt Kanadában, akár Magyarországon.

98 hozzászólás

  • Ezen a tüntetésen önként mentek az emberek,nem bér tapsolók voltak.Most össze kell fogni mindenkinek hogy ezt a rezsimet le lehessen váltani.Mindenkinek,az LMP-nek is!

  • egy kis adalék ahhoz a naphoz és ahhoz a megmozduláshoz http://index.hu/video/2012/10/23/ferenciek_tere/

  • Egy fontos rész kimaradt a beszámolóból itt nem hangzott el az, hogy a másik fél idegenszívű hanem az hangzott el, hogy a Kossuth-tériek is magyarok.

  • Köszönöm szépen, János! Abszolut igaza van. Jó volt látni, hogy Bajnai, Kónya, Juhász, a TGM és Ungváry is egyetértett abban, hogy az Orbán-támogatók ugyanannyira magyarok mint azok, akik a baloldalhoz, vagy a liberálisokhoz húznak. Nem vonjuk kétségbe patriotizmusukat és magyarságukat.

  • A tuntetes szep a kepeken, de Pest gyonyoru.
    Kosz a kepekert.

  • Ejjnye de jó fotók :DDDDD

  • Adam : legközelebb ha jössz megihatnánk valahol egy sört…

  • Zsofi

    szamomra csak az erthetetlen, ezeket hogy turi a magyar rendorseg? szerintem itt kanadaban ezek mennenek szepen a bortonbe, de hogy minimum oszlatnak oket, az biztos….

  • Szivesen söröznek veled egyet, Geyza! Majd szólok, de 2013 első felében biztosan jövök!

  • A kepek, tenyleg nagyon jok, csak nemigen tamasszak ala a tobbezres jellemzest, pedig CA igyekszik jol beallitani
    a felvetelt. Sajnos nem sikerult a “tomeget” nagyobbitani.

  • Zsófi,
    a tüntetéseknek megvannak a szabályai, ha azokat betartják Kanadában, akkor ott is lehet tüntetni akár 100ezres tömegeknek is. A mai magyar ellenzéket ne keverd össze a 2006-os csőcselékkel. Hihetetlenül jó érzés volt ennyi demokráciában hívő ember közül egynek lenni.

  • Adam : MEgvan dumálva 🙂
    Emilkémet tudod .

  • Meghallgattam gordonka beszédét. Mit mondjak? Azonkívül, hogy úgy hiteltelen, ahogy van, a Magyarországot legnagyobb hitellel elárasztó bukott miniszterelnök, aki akkor értesítette az embereket a hitel felvételéről, közvetlenül mielőtt aláírta azt. Azóta sem tudni hova lett az pénz, aminek csak a kamata akkora, hogy visszafizethetetlen. Eltűnt két évre, most vissza jött és a megváltó szerepében tetszeleg. Vastag a bőr a képén. Beszélni viszont nem tud, egyáltalán nem meggyőző ez a megfáradt öregember hang. Borzalmas.

  • Igy van Dakota! De hat ez itt nem ervenyesul. Itt a megirott “szoveg” (sajnos) a mervado. Akik ide beirnak, sokszor, azt sem tudjak mit mondanak, de a szovegkonyvet kovetni KELL.

  • Ezt nevezik partpolitikanak. Ok hiven betartjak. Ez a Kadar-era hagyomanya.(en a a kadarera atkanak nevezem)
    Johet a “szokasos” cimkezes. En elbirom!!!

  • Szerző: JIMBO | október 26, 2012, 6:07 du.

    A húszezerből akkor sem lesz négyszázezer, akárhogy kozmetikázzák is:)

  • Őszintén, negyven körül van és nyolcvannak hangzik. Semmi meggyőző nincs még a hangjában sem. Arról nem beszélve, amit eddig produkált az elriasztja a normálisabbját.

  • haha meghogy beszelni nem tud….te analfabeta dakota, te meg irni nem tudsz…aki az iget kulon irja az igekototol, az mar mekkora analfabeta lehet…semmilyen erkolcsi alapod nincs foldsotet gyokerkent kritizalni Bajnait, a csocseleknek mar nem osztanak lapot, jobb, ha elkussolsz vegre es szoritasz azert, hogy alcsuti fonokod megussza csupan negy evvel, mint Berlusconi haverja…

  • Konkrétan melyik igekötőről beszélsz, Libás Gedeon?:)
    Száz szónak is egy a vége, kiábrándító hallani ezt a megfáradt vénember hangot. Ez nemhogy meggyőző lenne, hanem egyenesen kiábrándító 🙂

  • Az meg semmi! Csak figyeld a kiabrandulast 2014-ben, amikor ez a jelentektelen “oregember” ugy hazavagja a Mussolini terdeplo mellszobrat, hogy az csak nez – a racsok mogul.

  • Csipkes Roza!
    Te komolyan probalod magadnak bemagyarazni, hogy egy ertelmes leny vagy??? Vagy csak altatod magad???
    Masokat nem tudsz meggyozni. Kar erolkodni!!!

  • Puchert János

    “amit eddig produkált az elriasztja a normálisabbját.” hát igen Jimbo, Dakota, Jávorszky a normálisok

  • Mindenesetre, nem 2/3 unnepelt, hanem 4/5. A tobbi az TUNTETETT. Vajjan, EZEN a napon, kinek volt igaza???
    En unnepeltem es emlekeztem, minden partoskodas nelkul. Ahogy 56-ban CSINALTUK.

  • Látom kezditek magatokévá tenni a leendő LUDMILLA párt eszmei értékeit. Bajnai már megmutatta,hogyan lehet adóelkerülés végett ovsor cégekbe kimenteni a pénzeket. /Dataplex ügy /A libatenyésztők problémáját is Válságkezelte.Meg is látszik áldásos tevékenysége a sok tönkretett gazdán. Milla: egymillióan a sajtószabadságért..Olvastok néha Magyar ujságokat?Népszabadság – Népszava – Magíar Nemzet – Magyar hirlap.Egyik sem mondhatja,hogy cenzúrázva van.Mindenki hajt a hatalomra mert pénzt és befolyást biztosit és megforditva.Ebbe megy tönkre ez a szegény Magyar nép.Ti meg kintről még aszisztáltok is hozzá ahelyett hogy az ősszetartásban ,megbékélésben segitenétek.

  • Kedves Csipke Rózsa! Amit irdogálni szoktál az néha a gusztustalanság határát súrolja.Otthon van hipód?Mert ,ha nincs szivesen küldök,hogy kimoshasd vele a szádat.

  • Megtisztelő számomra, hogy a budapesti rendezvényekről beszámoló szerző a demokráciáért vívott harcosok között “sokan olvassák még…” nevemet is megemlítette.

    Az “Együtt a rendszerváltás első lépéseként…” idillikus leírása mellett azért a tudósító említést tehetett volna arról is, hogy az őt meghívó LMP (mint parlamenti párt) egyetlen alkalommal sem tette szóvá a parlamentben – ország-világ előtt – a Kanadai Magyar Hírlap magyarországi szerzői ellen folytatott hajszát, a zaklatásokat, házkutatásokat és azt a felderítő tevékenységet, melyet a frontvonalban tevékenykedő magyarországiak kénytelenek elviselni.

    Mint az a Magyarországról tudósító KMH-szerző, aki a kanadai internetes újságban eddig megjelent cikkeknél jóval több ismerettel rendelkezem a hazai viszonyokról, mint a nyaralásra érkező, rövid ideig hazánkban tartózkodó kollégáim – nyugodtan leírhatom (immár csak hozzászólóként), hogy a demokratikus ellenzék egyetlen pártja, egyetlen társadalmi szervezete sem tiltakozott a Kanadai Magyar Hírlap szerzőit és a külföldön élő demokratákat felakasztással fenyegető szélsőjobboldali szervezet vezetője (Barcsa-Turner Gábor) levele miatt…

    A “szépen sütött a nap a gyönyörű magyar fővárosban” megállapítás mellett talán arról is tudósíthatta volna a KMH olvasóit valamelyik “sokat olvasott” szerző, hogy éhezünk, a beteg embereknek nincs pénze a gyógyszerekre és a folyamatos infláció miatt százezrek nem egyszerűen szegények – hanem nyomorognak: 30-40-50 ezer forintból (120-200 kanadai dollárból) kénytelenek vegetálni hónapról-hónapra.

  • Toprongyapó akkor nézzed már meg hány kebelbarátodnak fon offshor-cége jó ?
    Ahelyett hogy itten mocskolódnál.
    Azonkívül hamár bukott miniszterelnökökről esik szó , inkább Mostatolmonlévőt nevezném annak.
    Ráadásul mostmár mindenképpen kappaszkodnia kell a bársonyszékéhez mert jóltudja :
    EZÉRT, amot országával és népével tett , börtön jár !
    ( Berlusconi barátja is éppen tegnap kapott valami hat évet első fokon )

  • Sajnos Tamás hozzászólása maradéktalanul igaz.
    A nyomor hétről hétre fokozódik…ennek már szépszerével nem lehet végetvetni.
    Ráadásul most , hogy az IMF berágott a MAtolcsyzmus miatt , a helyzet már nem lejtmenetben fog romlani hanem zuhanásba megy át !!!!!

  • Te kis Alkesz Geyza! Butaságokat irkálsz össze-vissza. Ittál ma már eleget? Hátha az segit Rajtad.

  • dakota

    jahogy eleve fogalmad nincs arrol, mi az az ige meg igekoto??? haat ez nem meglepo….en mondjuk a szavazast minimum erettsegihez kotnem! mindjart elkussolhatnatok topapostul, szarcsimbokostul egyutt….

  • Kacagj csak hiéna. Fogsz majd zokogni is.

  • Megnéztem. Meghallgattam, Elszomorodtam.

  • Meg kellene érten, hogy Orbán ellen ez kevés.
    Az egyik ok, hogy a primitívek közt is a legprimitívebbek a hívei.
    A másik, hogy Orbán teljesen gátlástalan és a környezete is foggal körömmel védi a “húsosfazekat.”
    Ez egy valódi harc, itt csak az tud nyerni, aki elszánt, a másik megsemmisítésére.
    Emlékeztek, hogy mondta Orbán? Ha az ellenséget…
    Ha hagytok rá lehetőséget, meg is foga tenni. Nézzétek az arcát, egy sunyi, alattomos bűnöző, kiálló pofacsontokkal, zavaros szemekkel, lapos homlokkal, erőszakos , előugró állal. Arcvonásai könnyen depresszióba hajló, vízszintes és lefelé tendáló , gonoszságról, kegyetlenségről és aljasságról árulkodnak.
    Nem hagy senkit az útszélen! Mindenkit berugdal az árokba.

  • Csipke Rózsa. A bejegyzéseidet olvasva még a 6 elemid sincs meg és a pártiskola elvégzéséhez is plagizálnod kellett.Szóval ne utasizgass másokat.

  • https://fbcdn-sphotos-c-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/527559_444430675593715_884469894_n.jpg
    Ez kb azonos nagyságrendben mutatja a lemmingmenetet és a Milla tüntetését: lehet összevetni. Bár a menethez hozzá kell számítani a Kossuth teret félig megtöltő oda gyülekezőket is, tehát többen voltak. De a Millára mindenki a saját költségére ment, és nem buszoztatták közpénzen, nem rendelték ki, mint állását féltő tanárt, nem volt ott “két kisötöséért” diák, nem importáltak rá biokordonnak ezresével erdélyi gyerekeket és nem hoztak vonatszámra lengyel szélsőjobbos barátokat. Viszont a Milla képen nem látszik a színpad mögött, a hídon álló tömeg,de itt a cikk melletti fotón nagyrészt azok látszanak..
    És az ATV közvetítését is nézték közel 1 millióan, akiknek nem tellett utazásra. SOKAN voltunk, testben és lélekben egyaránt.

  • Dakota
    1. Gyurcsány vette fel a hitelt, és nem Bajnai. De tulajdonképpen az nem magánhitel volt: az ország kapta országcsőd ellen,
    2. Lehet tudni, hogy hova lett, pl Orbán abból vásárolta meg a MOL részvényeket. Meg kapott három MAGYAR bank kisegítő kölcsönt- amit elég hamar visszafizettek. Meg abból fizették az ORSZÁG lejáró devizahiteleit, amikor nem lehetett a szabadpiacon forintkötvényeket eladni. Az IMF negyedévente ellenőrizte a felhasználást.
    3. Maga nagyon “boldog” lehet – már bibliai értelemben. Ilyen egybites világlátással nem zavarják a tények.
    4. Ha a Milla “húszezer” akkor a lemmingmenet sem lesz 150 ezer, akárhogy kozmetikázzák. Nézzen a képre! Jobb egyszer látni, mint százszor hallani róla!

  • topapo te szokincsed alapjan vagy hatarontuli vagy, vagy nagyon oreg, vagy mindketto es akkor nem ertem, miert nem a sirkofaragok kepes termek- es arismertetojet bongeszed ahelyett, hogy naciturulkopocso gyanant idefrocskolod a baromsagaidat, aminek semmi ertelme….amugy hiaba ulnel sort az urologian orakat, a te impotenciadon mar ok sem tudnanak segiteni….eppen ezert elhallgassal AMONDO VAGYOK!

  • Kekec:
    Nincs értelme Dakócának értelmeseket magyarázni.
    Két ok miatt :
    1 : El sem olvassa az értelmes magyarázatot.
    2: Aztsem tudja mi van az eredeti cikkben , nem az a feladata itt hogy azzal foglalkozzon.Neki gyalázkodnia kell.
    3: Ö nem valós infóra megy hanem karaktergyilkolászásra. Mindenkit “aláz”,akinek más a vélemény mint vezérének.
    4: Minnél inkább belemész a magyarázkodásba , annál inkább cinikus aljaskodással reagál.Ő a FIDESZ arca itt.
    Hát dióhéjban ezzel lehet jellemezni ezt a figurát .
    Egy alattomos ,álságos hazug nyálgép.

  • Te Rózsi! Ha azt akarod, hogy kinyúljak a röhögéstől, akko írjad gyakrabban az “AMONDO VAGYOK”
    Gurulok……….he……….

  • Csipkezett Roza!
    Tenyleg gusztustalan vagy. Minden bejegyzeseddel fokozod is.
    Gondolod az itt olvasok semmitol sem undorodnak???

  • Rózsika! HIPÓ.

  • Nem is gondoltam , hogy ennyire bekepzeltek vagytok: gordonka elmondott egy felig sem ertelmes beszedet es mar meg is van dontve a kormany? En azt hiszem, tobb kell ahhoz. A hitelesseguket(mint a tieteket) nagyon nehez lesz vissza allitani.

  • Rózsika! Elfelejtettem az előzőből,hogy BUNKÓ VAGY és bele kellene verni cölöpnek aföldbe de nem lehet mert nincs fejed.

  • G-Hlatky Valéria

    Túlságosan idilli képet tárt elénk az október 23-i Milla tüntetés kapcsán a tudósító, mintha nem is Magyarországon, hanem valahol a napfényes Toscana-ban jártak volna a gondolatai. Nem érzékeltette velünk mélységében azokat a valós társadalmi feszültségeket, jelenségeket, melyek a tüntetésen is felszínre kerültek…

    Az LMP lehetséges, hogy sokszínű, és másképpen politizál mint a többi párt, de elég puhány, erőtlen és cselekvéseiben is idealista ahhoz, hogy rendszer- vagy rezsimváltó pártként élharcossá váljon a jelenlegi felállásban.

  • Mér Nyilaskismariskám drága ?
    Amolyan ” gömböcformának ” méltóztatsz leleddzeni ?
    Hááát..ha gurulnod köll , csak gurujjá’..lehetőleg minnél meszebbre innen.

  • Szerző: Csipke Rozsa | október 27, 2012, 9:14 de.

    Konkrétumot, gedeon, ne csak gágogj 🙂

  • Szerző: kekec | október 27, 2012, 2:06 du.

    “1. Gyurcsány vette fel a hitelt, és nem Bajnai.”

    Egykutya. Mindkettő hiteltelen.

  • Szerző: Csipke Rozsa | október 27, 2012, 9:14 de.

    Ha már csak egy véletlen elírásra tudsz hivatkozni érvek helyett, az igazán jó jel, Libás Gedeon :)))

  • Jimbó
    Mi nem azt állítjuk, hogy már beszakadt a jég. Hanem azt, hogy megjelent az első repedés. Ismered azt a kifejezést, hogy “rianás” Az ilyen repedéssel kezdődik. Ha így jobban tetszik: Megjelent az “írás a falon”
    topapo
    Bajnai 1.-Ft-ért vállalta a válságkezelést, és ha BÁRMI gyanús lett volna a működésével kapcsolatban, most a csapból is azt folyatnák Orbánék. Nekünk elég garancia a tisztességére, hogy csak ilyen ősi témákat tudnak ellene felhozni, arról már nem is beszélve, hogy az ilyesmi miatt már több pert is nyert jogerősen, a Magyar Nemzet kénytelen volt bocsánatot kérni. Ráadásul az orbánjárás eredményeként 1-2 HÉT alatt összejön annyi öngyilkos, amennyit a Hajdu-Bét ügyben állítanak 9 (ezzel szemben bizonyított csak 1 azaz EGY, a többi urban legend)
    Neked FOGALMAD sincs, mekkora a nyomor és hogyan fokozódik azzal együtt a feszültség. 4 millióan élnek már létminimum alatt! Ezzel Egyeske túlszárnyalta Horthyt is: nála “csak” 3 millió koldus országa voltunk!

  • Dakota
    Na ne röhögtess! Aki hetek alatt hitelt kapott, az Gyurcsány, akinek napok alatt adnának, az Bajnai – és aki 1 év után még mindig nem kapott hitelt: (és egyhamar nem is fog az IMF infók alapján) az Orbán. No, akkor ki a “hiteltelen”?
    A 2. és a 4. pont ennyire nem inspirál válaszra? Megnézted a képet? Szerinted mennyire megalapozott a “húszezer” Az ugyanis az ilyen “boldogok”-nak szánt feritél (tündérmese by MATTolcsy) ) mint te és a többi fidesz-szekta hívő.
    Ahogy a vicc mondja: “Te inkább hiszel a szemednek, mint nekem”? mondta az asszonyka a férjének, amikor ágyban kapta a haverjával.

  • A kép értelmezéséhez egy létszámszámláló gyakorlati ismeret: a menetelő tömeg MINDIG ritkább, mint az ácsorgó. Az ugyanis be tud tömörödni – a menetelők meg ilyenkor a szó szoros értelmében “egymás sarkára taposnának”

  • István Berecz

    Köszönjük Kedves KMH.dolgozoi,/ujságiroi/,hogy ennyire agodtok Magyarországért.A mai hatalmasok példát vehetnének rolatok a hazaszeretet tekintetében.Jo,hogy figyeltek hazánkra és reális kritikával álltok ki hazánk,a demokrácia,a haladás és a jó szándéku politikusok mellett.Sajnos ezek a mai hatalmon lévők nem figyelnek fel a birálataitokra,őket elvakitja a hatalom és a zsákmány.Segitsetek továbbra is az irásitokkal,hátha kinyillik a “békemenetben”menetelők szeme is.

  • Együtt 2014.Össze állt a drogosliberáliskommunista koalíció.

  • cupido

    jode azok legalabb helyesen le tudjak irni az osszeallt szot….ami azt is sejteti, hogy sikerult nekik befejezniuk az also tagozat harmadik osztalyat, ami neked nem sikerulhetett, igy velemenyedet a falubeli kocsmaban a szittyaturulsaman foldsotet gyokerek kozott osszad, akik majd helyeselve bologatnak azzal a vitaminhianyos, rossz fogazatu, forditott haromszog-fejukkel…mikozben az olcson vett higitott cefretol reszegen fetrengenek sajat hanyasukban…a mentet meg a csizmat otthon hagyhatod….egyebkent is hulyenek neztek benne …

  • Cupidó
    Inkább az, mint a fasisztoid-elmebeteg orbánjárás, amely ilyen “eredményeket” hoz:
    http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/megelni-11-ezer-forintbol-lassu-ehhalal-82232
    de egyébként külön bájos, hogy a pártállami berendezkedést erőltető, a legtöbb volt komcsit a soraiban tudó fideszszel szemben kellett összeállni.. Tehát aki igazán kommunistaellenes – az egyben Orbán és fidesz-ellenes is. Már persze, ha még nem ment el a maradék józan esze is.

  • jode azok legalabb helyesen le tudjak irni az osszeallt szot….ami azt is sejteti, hogy sikerult nekik befejezniuk az also tagozat harmadik osztalyat, ami neked nem sikerulhetett, igy velemenyedet a falubeli kocsmaban a szittyaturulsaman foldsotet gyokerek kozott osszad, akik majd helyeselve bologatnak azzal a vitaminhianyos, rossz fogazatu, forditott haromszog-fejukkel…mikozben az olcson vett higitott cefretol reszegen fetrengenek sajat hanyasukban…a mentet meg a csizmat otthon hagyhatod….egyebkent is hulyenek neztek benne …

    Szerző: Csipke Rozsa | október 28, 2012, 8:37 de. Na Rózsikám meg magyarázom.Egy bölény csorda csak olyan gyorsan tud haladni amennyire a leglassabb tagja tud haladni.Amikor a csordát üldözőbe veszik mindig a leglassabb,leggyengébbeket ölik meg először .Ez a természetes kiválasztódás hasznos a csorda számára mert a csapat egészsége,gyorsasága fejlődik azáltal hogy a gyengéket levadásszák.Na már most az emberi agy is csak olyan gyorsan tud működni mint amennyire a leglassabb agysejtjei képesek.Tudjuk hogy az alkohol megöli az agysejteket.De a bölényekből kiindulva ebben az esetben is a leglassabbak a leggyengébbek fognak kihullani először.így hát a rendszeres alkohol fogyasztás kiiktatja a gyenge agysejteket.Ez által az agyad gyorsabban hatékonyabban fog működni.Rózsikám ez az oka hogy pár sör után ennyire okosabbnak érzed magad.

  • Cupidó
    Inkább az, mint a fasisztoid-elmebeteg orbánjárás, amely ilyen “eredményeket” hoz:
    http://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/megelni-11-ezer-forintbol-lassu-ehhalal-82232
    de egyébként külön bájos, hogy a pártállami berendezkedést erőltető, a legtöbb volt komcsit a soraiban tudó fideszszel szemben kellett összeállni.. Tehát aki igazán kommunistaellenes – az egyben Orbán és fidesz-ellenes is. Már persze, ha még nem ment el a maradék józan esze is.

    Szerző: kekec | október 28, 2012, 9:21 de. A jobbik 12 pontja szimpatikusabb.Szebb jövőt.

  • dehat en sose iszok te faszkalap! es anelkul is nagyon okos vagyok, sot szep, a szerenysegemrol mar nem is szolva…en csak nem tartom a drogosokat rosszabbaknak, mint az alkoholistakat….egyik kutya masik eb, en egyebkent balliberalis vagyok es se nem drogozok, se nem iszok!….erdekes mi?

  • cupido

    olyanrol meg nem hallottam, hogy az alkohol okosabba tett volna valakit….feleslegesen toltod magadba:)

  • Elég egyoldalú volt a képes riport. nem láttam a Kosuth térről és a Szél Kálmán térről képeket. A “Ludmilla” (B.Gordon) beszéde igen gyengécske és hiteltelen volt. Nem mondott egy szót sem arról,hogy miként javasolja megoldani azokat a problémákat (az előzők által felvett hitelek törlesztését,a multik és bankok adoztatásának eltörlésével felmerülő költségvetési hiány pótlását,az államadosság törlestését,a költségvetési hiány 3% alatti tartását) Az Orbá kormány leváltása nem megolás ezekre. Úgy kívánjátok mint a Görög-Spanyol,Portugál stb. országokban? A lakosság meg gebedjen meg!

  • A képekkel nem sikerült a 20000-es megemlékezést 100000-150000-re nagyobbitani ,mint a Kossuth téren volt. Ugye van sajtoszabadsàg és nem kell félni Magyarorszàgon kedves Christopher!? Bajnai màr egyszer leszerepelt az MSZP-vel és azok DK-s tàrsaival, gondoljunk az IMW diktàtumànak a végrehajtàsàra és a majdnem 7 %-os gazdasàgi visszaesésre 2009-ben ,amivel a leggyengébb eredményt érte el a környezö orszàgokban .

  • dehat en sose iszok te faszkalap! es anelkul is nagyon okos vagyok, sot szep, a szerenysegemrol mar nem is szolva…en csak nem tartom a drogosokat rosszabbaknak, mint az alkoholistakat….egyik kutya masik eb, en egyebkent balliberalis vagyok es se nem drogozok, se nem iszok!….erdekes mi?

    Szerző: Csipke Rozsa | október 28, 2012, 11:10 de. Bőven elég a ballibsi.Meg még iszol is?hihi

  • olyanrol meg nem hallottam, hogy az alkohol okosabba tett volna valakit….feleslegesen toltod magadba:)

    Szerző: Csipke Rozsa | október 28, 2012, 11:13 de. Én óvatos vagyok az itallal mióta azt hallottam hogy a hideg sör rákkeltő,állítólag japán tudósok hideg sört öntöttek az alvó rákra és az rögtön felébredt.

  • Cuppi
    Tisztára úgy írsz mintha belennél drogozva.
    ( Nincs károsabb mákony mint az erjesztett narancslé , amibe menetelés után a kábulnivágyó belemosta a barnaingét.)

  • T.Kekec. Akkor is igy beszélnél ,ha az egyik családtagod lett volna a Bajnai Hajdúbétes ténykedése miatt öngyilkos? Tudhatnád nagyon jól,hogy Magyarországon sokmindent ellehet simitani egy sztárügyvéddel nem kevés pénzel és kapcsolatokkal.Két évig Amerikában gondolkodott,hogyanlehet ezt a szegény Magyar népet felvirágoztatni .Viccnek sem rossz,de inkább siralmas.Különben nem tudom,hogy hol élsz de hogy a Magyar valósághoz semmi közöd az biztos.Miért nincsenek munkahelyek?Mert 1989-töl 2008-ig a termelő vallalatokat,üzemeket eladták vagy saját köreikbe kiprivatizálták.Nos például ezért nincs a több tizezer cigánynak munkája.De ,ha valamit nem tudsz,inkább kérdezz.

  • Cupidó
    Az ugyan meglehet, hogy neked a Jobbik 12 pontja szimpatikus, sőt szimpatikusabb- mert persze ízlések és pofonok….. Vannak pl. akik a szexben a csecsemőkre buknak.
    De mi köze annak az orbánjárás gyalázatos”eredményeihez”? A hetente növekvő öngyilkosság számhoz?
    És még be sem ütött a fűtési szezon, amelynek nagyon sok család tüzelő nélkül megy neki? Pedig már tavaly is sokan fagytak meg a saját lakásukban, amikor még a családoknak volt némi tartaléka. Az utcákon százasával elhulló FEHÉR, MAGYAR állampolgárokról már nem is szólva
    Ernő Földes
    Tényleg szokatlan lehetett, hogy nem mondta meg a tutit, ráadásul szótagolva és többször ismételve?! Merthogy nem debilnek nézte a közönségét? Nem baj – majd hozzászoksz! Bajnai szerint a részleteket majd KÖZÖSEN kidolgozzák. Tudod: EZT hívják demokráciának.

  • haha Cupido
    nem viccelodunk kerem!:)

  • Topapo
    Hazudsz! Mindenki szarik arra, hogy te itt mit kavarsz. ORBAN TUDJA AZ IGAZSAGOT!

  • Szerző: kekec | október 28, 2012, 3:33 de.

    Mi a véleményed a teljesen tönkretett cukorgyártásról, kedves kekec?:)

    “Nem volt gazdasági kényszer a cukorgyárak privatizációja, mégis a magánosítás mellett döntött az akkori kormányzat “

  • Szerző: Szemenyei-Kiss Tamás | október 27, 2012, 5:37 de.

    szemenyei, ez komoly?
    Ezután tényleg nem írsz ide cikket? Csak olvasóként vagy jelen?

  • Szerző: Gonoszka | október 27, 2012, 12:38 du.

    Kérhetnénk gordonkáról is egy jellemrajzot, gonoszka?:) Kávézaccból olvastad ki? :)))

  • Szerző: Csipke Rozsa | október 26, 2012, 9:55 du.

    Azt a nyöszörgést nevezed beszédnek, Gedeon?:))) Ugyan.

  • dakota

    nem szonokra van szuksege az orszagnak, hanem egy tisztesseges, tehetseges szakemberre, Bajnai az! te meg elkussoljal…

  • Daki! Hogy a francba sikerült leszedned magadról a kényszerzubbonyt,hogy már megint ilyen bőszen ontod zavaros elméd skizofrén szüleményeit?!

    Cupidó! Egy ilyen jobbikos, fasiszta gyökér mint te, ne ugassa már itt az “igazságot”! A te igazságod csak a műveletlen, primkó, dögvész tetűk agyréme! Miért nem takarodsz már vissza a kurucinfóra,a tópapónak nevezett elmeháborodott őstahóval együtt?!

  • Parittyás! Neked is ajánlom a hipót.Mosd ki vele aszádat hátha segit.Különben meg olyan kevés vagy mint lókolbászban a nyerités,Még letehetsz egy-két diplomát akkor is ugyanaz maradsz egy SENKI.

  • Rózsika! Te meg tegyél egy hosszú sétát egy rövid mólón.

  • Hát Csipke Rózsa tényleg nagyon bunkó és közönséges,örülök,hogy ezt többen is megállapították,nem értem
    a sokszor közönséges leveleit miért nem kifogásolja(moderátor?)a szerkesztőség.?Ő aztán “nagyon képbe van”,mint sok kinti magyar és nem számít,hogy mi itthon, azért csak többet láttunk a megemlékezésről ill. TÜNTETÉSEKRŐL!
    Egyébként a normális,másokat nem sértegető leveleket szívesen olvasom,legyen az illető bármilyen
    pártállású,világnézetű,kulturáltan lehet vitatkozni,egyébként meg nem érdemes “kocsmai szintre”ereszkedni.

  • Cupidó! Egy ilyen jobbikos, fasiszta gyökér mint te, ne ugassa már itt az “igazságot”! A te igazságod csak a műveletlen, primkó, dögvész tetűk agyréme! Miért nem takarodsz már vissza a kurucinfóra,a tópapónak nevezett elmeháborodott őstahóval együtt?!

    Szerző: A Parittyás hangja | október 29, 2012, 9:49 de. Parittyás te cigány vagy?

  • Vona ujjong, és Libajnaiéktól óvja Magyarországot A Jobbik elnöke szerint óriási eredmény, hogy Fülöp Eriket választották újra a tiszavasvári időközi önkormányzati választáson, ráadásul a 2010-es voksolásnál nagyobb arányú támogatottsággal. A politikus azt is leszögezte: a Jobbik semmiképpen sem akar részt venni az Együtt 2014 mozgalomban, és óvja” is a részvételtől az országot, mert szerinte nem érdemes „subát gubára” cserélni.

  • topapo

    de oszinten, miert nem azzal a repedt sarku, parokas, fogatlan, vibratorban himbalodzo joanyaddal foglalkozol INKABB?

  • …csak tovabbfejlesztettem Petofit…

  • Persze-persze Topapó! Na nyugodj meg szépen! Ne erőlködj, még összerondítod magad megint! A kóros IQ szegénység nem gyógyítható, próbálj megbékélni roppant egyszerű gondolatiságoddal, ez már így marad! Talán egy következő életben, bár kötve hiszem, hogy emberként fogsz reinkarnálódni, inkább valami gerinctelen létformának van esélye ha elfogadjuk azt a tézist, hogy következő életed egy okozat, aminek oka a jelened erkölcsi színvonala, de bízz a csodában!

  • Rózsika! Azért mert pont TÉged ápol.

  • 🙂 ))))))) Rózsa hihetetlen vagy!:)

  • Parittyás! Látod – látod azegyszerű primitivségemmel elértem azt ,hogy úgy irjál ahogy egy tanult magas inteligenciával rendelkező lelkiekben cizellált publiciszta ir.

  • Szerző: kekec | október 28, 2012, 3:33 de.

    “Aki hetek alatt hitelt kapott, az Gyurcsány, akinek napok alatt adnának, az Bajnai – és aki 1 év után még mindig nem kapott hitelt: (és egyhamar nem is fog az IMF infók alapján) az Orbán. No, akkor ki a “hiteltelen”?” by Kekec

    Mindhárom megállapításod tény, kedves Kekec:)
    Hogy ki a hiteltelen? Nos, Bajnai és Gyurcsány:)

    Mielőtt elfelejteném, köszönöm, kedves Kekec, hogy mindezt elmondtad helyettem:) Pontosan erről van szó.
    Megtennéd, hogy azt is elmondod, hogy szerinted miért kapna bajnai napok alatt hitelt? Én tudom, csak kiváncsi vagyok, hogy egyformán látjuk-e:)

    Egyébként honnan veszed ezt a hülyeséget, hogy én “fidesz-szekta hívő” vagyok?
    Aki nem ugyanazon a véleményen van, mint te, az mind az? Ennyire tartotok még a nagy összefogás után is tőlük 🙂

  • “Pluralizmus – Kettő a tábor, sok a zászló… Népszavát osztottak a Milla tüntetésén.” Olvasd csak a “Népszavát”. A Te intelligenciadhoz irjak! Garai-Édler Eszterrel is nagy elmeny volt egyutt lenni. Maradjatok csak igy, mivel a FIDESZ gyozelme 2014-ben biztosnak latszik.

  • MohaI, ha igy lesz, feltehetoen ezt erdemlik a magyar emberek!

  • Szerző: Csipke Rozsa | október 31, 2012, 2:50 du.

    Mindennek oka van, Gedeon. A rosszindulatodnak is, csak nézz vele szembe.

  • Topapo
    Akkor is így írnál, ha a te rokonod lett volna a nyugdíja elvétele után a TB irodában magát szíven szúró nyugdíjas, a vonat elé együtt fekvő anya és fia, vagy az a hetente annyi öngyilkos, amennyi állítólag a HajdúBét ügyben lett az, de amelyek Orbán szegényeket sanyargató politikája miatt öngyilkoltak? Ráadásul Bajnainak több jogerős bírói ítélete is van róla, hogy nem felelős a Hajdú-Bét csődjéért, és a Magyar Nemzet című sajtótermék is kénytelen volt bocsánatot kérni ezekért a hamis állításokért. De tudod mit: ha már választani kell az összesen pár és a hetente pár öngyilkolást okozó között – akkor nem is kérdéses melyiket választom. És az 1000 megfagyott nagy része is a saját lakásában megfagyó kisnyugdíjas volt. abból is “vezet” Orbán rendszere. Szóval nekem ne gyere ilyen lökött szövegekkel, mert az Orbán többszáz öngyilkosa és megfagyottjához képest a Hajdú-Bét elenyésző!
    Ernő Földes
    Jobbos portálokon eleget láthatsz, nem vitásan tele volt a Kossuth tér, de oda max 150ezer ember fér el. És figyelmedbe ajánlom a galamus.hu-ról:
    “semmi értelme a számháborúnak, hiszen mint tudjuk, almát csak almával, vagyis a hatalom melletti tüntetést csak hatalom melletti felvonulásokkal lehet összehasonlítani. Ha már a kormányt támogató menetet álságos módon a diktatúra ellen bátran kiálló 1956. október 23-ai felvonulás 56. évfordulójára időzítették, hasonlítsuk össze a forradalmunkat és igazi szabadságharcunk leverését követő Kádár-kormányt támogató felvonulással: 1957. május 1-jével. Akkor ugyanis legalább ötször akkora tömeg biztosította az új keletű diktátort támogatásáról, mint ahányan a mostani despotafiókát támogató oligarchák és vazallusai mögött felsorakoztak. Nemcsak az 56 évvel ezelőtti riportok számolnak be félmilliós tömegről, de a korabeli fotók is a Kossuth térinél legalább ötször akkora tömeget mutatnak: nemcsak a Hősök terén és a szintén hatalmas Felvonulási téren, de még a Dózsa György és az Andrássy út teljes szélességében is állt a lelkes tömeg, ameddig a kamerák elláttak.”
    DAKOTA
    Az idézett a Birkák dala c. cikksorozat 9. része.
    http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=171474:a-birkak-dala-nyolcadik-resz-oktoberi-tavasz-&catid=9:vendegek&Itemid=66
    Néha nem ártana más szemszögből is megvizsgálni a dolgokat!
    Egyébként meg kizárt, hogy azonos szemszögből néznénk a dolgokat bármiben. Neked ugyanis láthatólag nem sokat mond a hitelesség – nem hitelesség ellentét. Az egy éves “világrekorder válságkezelés” by Orbán, de persze csak Németországban nyilatkozta, nem itthon – és az országot recesszióba, stagflációba, és a nép nagy részét nyomorba kormányzó Orbán hiteltelensége. Akinek nem szabad hinni, mert maga mondta, hogy “Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek” de ráadásul az aláírt szerződéseket is WC papírként használja.
    Fene a gusztusotokba – nekem az ilyesmitől a gyomrom is kifordul!

  • Kekec, talán figyelmesebben kellene olvasnod, mert még mindig nem az általam feltett, viszonylag egyszerű kérdésre, kérésre válaszoltál, csak mellébeszélsz.
    Megismétlem lassabban, hátha most megérted.

    “Megtennéd, hogy azt is elmondod, hogy szerinted miért kapna bajnai napok alatt hitelt?”

    Érdeklődéssel várom a válaszodat.

  • Lehet, hogy nehezet kérdeztem?:)

  • “Megtennéd, hogy azt is elmondod, hogy szerinted miért kapna bajnai napok alatt hitelt?”

    Érdeklődéssel várom a válaszodat.

    Szerző: dakota | november 3, 2012, 4:06 du.Mert most nincs rá szükség.

  • I wouldn’t therapy who indicate, i like these kinds of trainer. Folks make a complaint concerning the top quality, however hi, it is good ample personally. They are often therefore secure. Consistent with dimensions.They’re lovely as well as go with mainly virtually any garments. It is suggested everyone to possess these kind of.

  • Cupidó
    2012 november 7
    2:18 du.

    Igazad van, kerdves Cupido, bár a választ Kekec Zsó fikától vártam:)

  • kekec
    2012 október 28
    3:25 de.

    Zsó fika, az egy forinttal is túl volt fizetve.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.