Archive for augusztus, 2012

Túszelhárító Központ, Budapest

2012 augusztus 30 11:36 de.12 hozzászólás
Túszelhárító Központ, Budapest

Valahogy, valamiért Szíriába, ott is az éppen zajló polgárháborúba csöppent öt magyar polgári személy. Majd valakik elrabolták őket… A sajtó felügyeletével megbízott Médiatanács megvizsgálta az addig megjelent híranyagokat és megállapította, hogy az öt polgári személy helytelen megfogalmazás és hogy a civilek, egészen pontosan három hazánkfia, tulajdonképpen polgári ruhába öltözött rendőrök, akik „valahogy” oda kerültek. Valakik kiszabadították őket, vagy… – de ne találgassunk! Föld S. Péter a Tisztelt Olvasóink által már ismert Hajdú János dandártábornok, a nála is csodálatosabb Orbán Viktor testőre, legújabb hőstettéről írt a Kanadai Magyar Hírlapnak.

Read more ›

Teljes liberális összeomlás Québecben – Xenofób kormányra ébredhetünk szeptember 5-én

2012 augusztus 29 4:15 du.17 hozzászólás
Teljes liberális összeomlás Québecben – Xenofób kormányra ébredhetünk szeptember 5-én

René Lévesque, a szeparatista Parti Québécois alapítója és első miniszterelnöke kellő távolságot tartott a rasszizmustól és az etnikai alapú nacionalizmustól. “Egy québeci az, aki Québecben él”–definiálta a francia tartomány identitását a néhai kormányfő. Manapság a Parti Québécois “pur et dur” (tiszta és kemény) szárnya uralja a pártot és tematizálja a politikát,  és valamennyi felmérés szerint a felülkerekedett rasszisták győznek  a szeptember 4-ei Nemzetgyűlési választáson. Kilenc évig tartó kormányzása után, Jean Charest kormányfő liberális pártja nem, hogy ellenzékbe kerül, hanem – a legújabb CROP felmérés eredményei szerint – harmadik helyre szorulhat.

Read more ›

Minek nevezzelek? Avagy a jámbor antiszemita kiskátéja

Minek nevezzelek? Avagy a jámbor antiszemita kiskátéja

Zsidóknak, mint mindenki másnak, megvan az a szokásuk, hogy előbb-utóbb meglhalnak, de ellentétben másokkal, gyakran hagynak valamit maguk után és ez a valami, még ha csak emlék is és semmi több, sokáig rezonál, mint csellók megpendített húrjai. Ott vibrál ez a hang a levegőben, vagy valakik emlékezetében néha fájdalmasan, mint például nagymamák esetében, akiknek eltávozása erőszak következménye volt, vagy akár mulatságosan, mit Kohn és Grün esetében, akikről többé soha el nem felejtkezünk. De különös módón, minél megdöbbentőbb és minél fájdalmasabb volt az elmúlásuk aktusa, és erre sok-sok példa akad, annál tovább tart az a vibrálás. Sőt, néha az idő múlásával […]

Read more ›

Most és itt – Hová tűnt Farkas Flórián?

2012 augusztus 28 9:17 de.86 hozzászólás
Most és itt – Hová tűnt Farkas Flórián?

Föld S. Péter kollégánk (a Metropol munkatársa), az 1951. október 4-én született újságíró, író, humorista Budapestről írt levelet, és mellé az egyik írását csatolta a Kanadai Magyar Hírlap számára. Nem úgy, mint új szerzőnk, erre sajnos nem tett ígéretet, hanem mint olvasónk, egy olyan demokrata, aki a frontvonalban, Magyarországon harcol ugyanazért, amiért társai Ottawában, Bécsben, Düsseldorfban és a világ minden táján. A magyarországi, humoros élű publikációk kedvelői még emlékezhetnek „A téma az ágyban hever” és „Röhög a belosztály” c. műveire… Írását Tisztelt Olvasóink nevében is köszönjük!

Read more ›

Nizalowski, a hadipilóta

2012 augusztus 27 8:33 de.17 hozzászólás
Nizalowski, a hadipilóta

Zsidó honfitársaink életének mentéséért minden évben, a néhai Raoul Wallenberg, svéd diplomata születésnapján (a „Humánum Napján”) Helytállásért-díjakat ítélnek meg azoknak az embertársainknak, akik a Vészkorszakban – egzisztenciájuk, életük kockáztatásával is – segítségére voltak az üldözötteknek.

Read more ›

Jean Charest saját választókerületében is bukásra áll, miközben az angol bástyákat próbálja menteni

2012 augusztus 24 6:13 du.4 hozzászólás
Jean Charest saját választókerületében is bukásra áll, miközben az angol bástyákat próbálja menteni

Olyan rosszul áll Jean Charest szénája, hogy még saját sherbrooke-i választókerületében is bukhat Québec liberális kormányfője a szeptember 4-én megrendezésre kerülő Nemzetgyűlési választáson. A Segma Recherche felmérésre szerint 12 ponttal vezet Sherbrookeban Serge Cardin, a baloldali-szeparatista Parti Québécois helyi jelöltje. Cardin 45, miközben  Charest csupán 33 százalékot szerezne az egyéni választókerületben. Eddig ötször nyert egyéni mandátumot a liberális vezér. Ha veszít Sherbrookeban nagy valószínűséggel  véget ér az 54 éves miniszterelnök québeci politikai karrierje.

Read more ›

Demokraták koalíciójának esélye Magyarországon

Demokraták koalíciójának esélye Magyarországon

A diktátor már megbukott, csak még nem tudja. A diktátor – országa, népe, nemzete ellen – politikai és gazdasági kártevéseket követett el. Felelősségre vonását egyre hangosabban követeli a nép. Nem mindenki akarja, de úgy lesz. Emlékezete a történelem szemétdombjára kerül, mielőtt elfelejtjük. Törvényszerű. Ma még itt van, s hogy ne legyen, demokratáknak – polgári és szociáldemokratáknak – akad ez ügyben egy s más tennivalója.

Read more ›

A szenvedélyes vita után is a szeparatisták állnak győzelemre Québecben

2012 augusztus 22 10:43 de.14 hozzászólás
A szenvedélyes vita után is a szeparatisták állnak győzelemre Québecben

Referendumra, a demokratikus világban páratlanul szigorú  nyelvtörvényre, betiltott kipára és fejkedőre, valamint a francia többség és a bevándorlók előtt  elzárt és zsugorodó angol főiskolákra számíthatnak Québecben, amennyiben akkurátusnak bizonyulnak a legújabb felmérések és Pauline Marois kormányfő-jelölt baloldali-szeparatista Parti Québécois-ja kerül hatalomra szeptember 4-én. Jean Charest liberális kormányfő erős és szenvedélyes performanszt nyújtott  a vasárnapi négypárt és a hétfői kétpárti vitában egyaránt, ugyanakkor nem ütötte ki Marois-t, akinek pártja öt ponttal vezet a liberálisok előtt. Ha nyer a PQ, angol származású québeciek és a kisebbségek nem indulhatnak semmilyen választáson Québec második tartományában és nem lehetnek köztisztviselők, amennyiben nem beszélnek folyékonyan franciául.

Read more ›

A Kanadai Magyar Demokratikus Charta válasza Barcsa-Turner Gábor levelére

2012 augusztus 18 10:03 de.79 hozzászólás
A Kanadai Magyar Demokratikus Charta válasza Barcsa-Turner Gábor levelére

2012. augusztus 13.-án, Barcsa-Turner Gábor, Magyarország egyik hivatalosan bejegyzett új-fasiszta szervezetének, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak (HVIM) alelnöke, levelet intézett azokhoz a kanadai magyarokhoz, akik a nemzetközileg elismert emberi jogok és demokratikus elvek védelmében tevékenykednek Kanadában. (A HVIM, elnöke, Zagyva György Gyula a magyar parlament tagja. A HVIM szoros stratégia szövetségben áll Magyarország legnagyobb szélsőjobboldali pártjával, a Jobbikkal).

Read more ›

Angela Merkel a kanadai kormány költségvetési szigorát dícsérte

2012 augusztus 17 9:05 de.5 hozzászólás
Angela Merkel a kanadai kormány költségvetési szigorát dícsérte

Ottawai látogatása alatt, Angela Merkel német kancellár a kanadai konzervatív  kormány költségvetési szigorát dícsérte. Merkel szerda este vacsorázott a miniszterelnök nyári rezidenciáján, csütörtök reggel pedig a kanadai parlamentben méltatta a Harper kormány gazdaságpolitikáját. “Szerintem Kanada egy jó példa arra, hogy miként lehet robusztus módon átvészelni egy gazdasági válságot”–mondta a német kancellár. Merkel a kanadai bankszektor regulációját, a fiszkálisan konzervatív kanadai büdzsét és a szabadkereskedelmet emelte ki követendő lépésekként.

Read more ›

Hol is vagyunk mi urak?

2012 augusztus 16 1:25 du.26 hozzászólás

Attól tartok, hogy a Kanadai Magyar Hírlap hibát követett el, amikor közölte a gusztustalan Barcsa-Turner Gábor minősíthetetlen levelét. Még akkor is hiba volt az, ha a sajtószabadság nevében, vagy a “pártatlanság” érdekében tette azt. A gyilkos indulatok és a gyilkos különítményesek dicsőitése, mely minden kétséget kizáróan gyűlöletbeszéd és mint ilyen megbocsájthatatlan a kanadai sajtóban, még akkor sem helyénvaló a mi lapunkban, ha azt demonstratív célzattal közöljük. Mégkevésbé érthető a közlése, miutan ugyanakkor a hozzászólások állítólag moderálás után kerülnek csak a lapba. Ebből tehát úgy tűnik, mintha a közles célja éppen a szenvedélyek felkorbácsolása lett volna és ha az volt, akkor […]

Read more ›

A HVIM alelnöke csak a “cionista” kanadai magyar emigrációt fenyegette meg

A HVIM alelnöke csak a “cionista” kanadai magyar emigrációt fenyegette meg

Barcsa Turner Gábor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke csupán szarkasztikus megjegyzésnek szánta a Kanadai Magyar Hírlapnak küldött levelét, melyben felhívta a kanadai magyar emigráció figyelmét: ne utazzanak Magyarországra, mert akkor az újnácik és fasiszták felfogják őket akasztani. Az ATV.hu is lehozta a Jobbik-szövetséges Barcsa ominózus levelét, melynek nyomán a gyilkosságra felszólító szerző kicsit “árnyalta” korábbi szavait: ő valójában csupán a “kanadai ‘magyar’ kertészákosos emigrációnak” szánta a halálos fenyegetést.

Read more ›

Állásajánlat: part-time recepcióst keres az ottawai Szent József R.K. Egyházközség

2012 augusztus 15 5:26 du.0 comments

Part-time recepcióst keres az ottawai Szent József R.K. Egyházközség plébániáhivatala, mely hétfőtől péntekig, 8:00-tól 19:30-ig, és szombaton 11:00-tól 17:00-ig tart nyítva hiveink és ügyfeleink számára. A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: a parkoló ellenőrzése és a kocsik regisztrációja, telefonhívások fogadása, a bejövő és kimenő posta kezelése, az igazgató és a lelkipásztor számára elvégzendő titkári feladatok. Foglalkoztatás jellege: heti 18 óra, főleg 14.00  és 19.30 között. Havonta egyszer kötelező szombati műszakban is dolgozni! A munkavégzés helye: 151 Laurier Avenue East, Ottawa, ON. K1N 6N8 Órabér: $13.50 (Az órabért  az Acorn Canada “Living Wage“-je határozza meg) Fizetés módja: Payroll kéthetente Feltételek: High school diploma, anyanyelvi […]

Read more ›

Pauline Marois – hadilábon az angollal

2012 augusztus 13 2:25 du.2 hozzászólás

Pauline Marois, a szeparatista Parti Québécois kormányfő-jelöltje számtalanszor ismételte a jelenlegi kampány kezdő szakaszában, hogy a PQ-kormány első száz napja alatt keményítenek az ominózus 101-es törvényen, mely eddig is korlátozta az angol nyelv használatát Kanada második legnagyobb tartományában. Marois kissé olyan, mint azok az egy nyelvet beszélő angol kanadaiak, akik 1969-ben azért balhéztak, mert a szövetségi államapparátus hivatalosan is kétnyelvűvé vált és mely lépés hátrányosan érinthette azokat, akik nem voltak hajlandóak megtanulni franciául. Pauline Marois harminc éve politizál Kanada második legnagyobb tartományában és most kormányfő-jelöltként indul, mégsem tudott javítani angol nyelvtudásán. Sokszor parodizálták Marois eléggé katasztrófális angolságát. Most ezekből a kabaréműsorokból mutatunk […]

Read more ›

Csaholó hazafiság – Elmélkedés a magyar polgárságról

2012 augusztus 10 12:44 du.39 hozzászólás
Csaholó hazafiság – Elmélkedés a magyar polgárságról

Aszalos Sándor a múlt évszázad nyolcvanas éveiben emigrált Ausztriába, az akkor már „puhának” mondott diktatúrából. A népidemokráciának fordított hátat – mint oly’ sok százezer honfitársunk korábban – hogy élete hátralévő részét demokráciában élje meg. A Kanadai Magyar Hírlap olvasója most Bécsben, a császárvárosban gyűjtögeti magánkönyvtárában Ady Endre, Márai Sándor, Bibó István azon írásait, melyek a polgári demokratikusnak – azaz a nyugatinak – mondott demokrácia eszméjével foglalkoznak… Az Ottawában szerkesztett orgánum, a Kanadai Magyar Hírlap, számára készített összeállítását az alábbiakban tesszük közzé.

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.