Háromszáz tüntetőt tartóztattak le a montreáli randalírozás során

2012 május 21 9:44 de.81 hozzászólás

Vasárnap este összesen 305, szombat éjjel pedig 69 randalírózót tartóztattak le montreáli rendőrők, miután a gyűlekezési jog korlátozása után sem riadtak vissza a québeci liberális kormány tandíj-emelési tervei ellen demonstráló aktivisták. A randalírozók tüzeket gyújtottak az óvárosban (Latin Quarter-ben), egy Videotron üzlet és a szerintük “szakszervezet-ellenes” Couche-Tard lánc egyik boltjának ablakait törték be, illetve autókat rongáltak meg a belvárosban, miközben “Fuck you Quebecor-t!” skandált a tömeg.

A Latin Quarter sörözői arra kérték vendégeit, hogy fáradjanak be a teraszokról, ahogy éjfél körül egyre erőszakosabbá vált az utcán a hangulat. Feketébe öltözött tüntetők betondarabokkal dobálták meg a rohamrendőröket, akik viszont hangbombákkal és könnygázzal próbálták felosztlatni a tüntetés párszáz fős randalírozó keménymagját. A Concordia Egyetem diáktelevízió-riporterére is rátámadtak a randalírozók, felszerelését megrongálták. Éjfél körül a Sherbrooke Streeten és a St. Denis-n is kitört a káosz. Daniel Fortier montreáli rendőr-kapitány elmondta: összesen 20 szenvedtek sérüléseket, köztük 10 rendőr. A La Presse c. napilap egy súlyos fejsérülést szenvedett negyenvalahány éves férfiről közölt fényképet a lap internetes kiadásában. A Le Devoir c. lap szerint a rohamrendőrök által használt gumilövedék találta el a tüntetőt és életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol reggel kilenc órakor sikerült stabilizálni állapotát.

A rendőrség először inkább visszafogottan reagált a Parc Emilie-Gamelin-ból kezdődő illegális tüntetésre. Szombaton például tizenötször figyelmeztették a tüntetőket, hogy demonstrációjuk törvényellenes, mielőtt elkezdték oszlatni a tömeget. Gérald Tremblay, Montreál polgármestere “teljesen elfogadhatatlannak” minősítette a randalírozást. “Ez egészen szánalmas. A rendőrők minden tőlük tehetőt megtesznek. A törvényeket teljes mértékben alkalmaznunk kell”–tette hozzá a polgármester, utalva Jean Charest québeci kormányfő liberális parlamenti többsége által elfogadott 78-as törvényre, mely 2013 július 1-ig korlátozza tartományszerte a gyülekezési jogot.

Pierre Moreau liberális közlekedési miniszter – aki a La Presse-nek adott interjújában észrevehetően felháborodott volt – “közönséges bűnözőknek” nevezte az erőszakos demonstrációkban résztvevő aktivistákat és “utálatosnak” tartotta azt, hogy egyes randalírozók a helyszínen lévő tűzoltókra is rátámadtak.

81 hozzászólás

  • asher-alexander

    remelhetoleg-(adna az eg!!!!!)-a lefogottak kozt van olyan is mint a jmbo,a matyus,stb!!

  • azok nem tüntetnek a tandíjemelés ellen, mert jimbo túlkoros (és különben sem akar tanulni semmiből) a mátyus meg itthon boldogít minket, és különben is már kiképezték a kecskeméti fidesz főiskolán.
    szép napot neked, asher 🙂

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Nagyon rondàn néz àm ki ez a dolog, törnek-zuznak – égetnek, -eléggé pesszimista vagyok: ezek a felcukkolt fiatalok a kormànyt akarjàk megdönteni: ahogy elözö cikkében igen vilàgosan elemezte C.A.-amit még mellesleg hozzàtennék: a 101-es törvényen nevelkedtek ezek a fiatalok.
    Azt ették-ittàk, és sajnos felnött az a generàcio, amelyik nem tud helyesen irni az anyanyelvén,-fiatalok: akik nem szeretnek dolgozni, akiknek minden jàr, akik nem olvasnak,kulturàjuk nulla: nem ismerik Picassot, Solzsenyicint,Victor Hugot stb.stb.
    Az a sanda gyanum, hogy tényleg megbuktatjàk majd a Liberàlis kormànyt, és akkor jön Marois elvtarsnö, akiröl nekem mindig egy fanatikus komisszarnö jut eszembe és kiràz a hideg, és kinyilik a bicska a zsebemben.

  • Annamaria R.S. május 21.2012.11:02 DE. Hát ilyen rossz véleménnyel van a montreáli fiatalokról ?Beszélt egyel is közülük ?
    “…kinyilik a bicska a zsebemben.”-a magáéban, nem az ő zsebükben ! Jó, hogy említi Solzsenyicint…ez igazán nevetséges…

  • Bencsics Klára

    Igazat adok Annamáriának! Ezek a fiatalok, nem hogy elvesztették a szemeszterüket, de nyári munkát sem keresnek, csak hőzőngnek, sok agent provokator van köztük. Ezek a fiatalok azért hőzöngnek, mert így nevelték őket. Ha nem kapnak meg valamit, akkor dühöngenek ,mint a gyerekek, ezt csinálták kisi korukban is. Addig, orditottak, mig megkapták amit kértek. Fogalmuk sincs a demokráciáról, az erkölcsös viselkedésről és a “buli” kedvéért hőzöngenek. Igen, én is attól félek, hogy a liberálisokat akarják megdönteni, és akkor sajnos a PQ jön be, a szeparátista párt.
    Sajnos a rendőr NEM elég, NEM mernek erőszakosabbak lenni, mert akkor meg a “rendőr brutalitás” szlógam keról felül, úgy mint a torontoi tüntetés után történt. Szerintem MINDEN tünetetőt le kéne tartoztatni,de arra se ember se hely nincs!

  • Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin a kommunistákról :

    ” A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb
    embertípust még nem produkált a történelem.
    Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük,
    gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra-és
    szellemellenességük elképzelhetetlen minden más,
    normális, azaz nem kommunista ember számár.A
    kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi
    méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény
    etika így nevez: LELKIISMERET. A kommunista eltorzult
    lélek ! Egészséges szellemű európai ember nem lehet
    kommunista !Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság,
    amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne
    mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak
    személyes boldogulása így kívánja .”

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Bencsics Klàrànak: kiegészitem még azzal,hogy még a hirhedt Black Block is beàllt,törnek-zuznak, ezt kifelejtettem.
    Nagyon kivàncsi vagyok, hogyan és ki oldja meg ezt a krizist?
    Majd meglàtjuk, ahogy a vak is mondta, azutàn sosem làtta meg…A PQ nem a kedvenc pàrtom nekem sem… lesznek majd sloganok és zàszlok, és ellenörök: akik vonalzoval mérik mekkora a francia szöveg és mekkora az angol, a felüljàrok meg omlanak tovàbb.

  • Marcsa, ne gyere nekem Szolzsenyicin idézetekkel. Attól, mert hogy jó iró volt még nem volt erkölcsös ember, csak egy garantáltan rohadt antiszemita. De, te ezeket komálod, lelked legyen rajta. Hogy erre mit szólna szegény Jézus, azt nem tudom.

  • kopacsi, Szolzsenyicin Istenhívő ember volt, ellenben veled ! Már megint rám vadászol ? Hányszor mondjam még, hogy szórakozz az ELVTÁRSAIDDAL !

  • ANNAMARIA RUKAY-SAGHY, félreértettem, utánanéztem, elnézést

  • Teljesen Lehet hogy a nungarónácik 2006.-os budapesti gyujtogatásai adtak ezeknek indíttatást.
    A Táltosok Országa exportálni látszik az értelmetlen erőszakot.

  • Javítások :
    1:a legelső szót kérem figyelmen kívül hagyni.
    2: Hungaronácik ….igyí helyes az írásom.

  • Csak halkan jegyzem meg, hogy az idézett Szolzsenyicin-mondatot Szolzsenyicin nem mondta.

    Ez egy urban legend, valaki kitalálta, és hogy hitelesebb legyen, Szolzsenyicin szájába adta.

    Azon túl, hogy tehát nem Szolzsenyicin mondata, még ráadásul hülyeség is. De minimum féligazság.

  • Persze hogy az.
    A nácik és Táltosok efféle hazugságokon cseperednek ekkora szép naggyá mint Jávorcki táltos-sámán ál-királynő.

  • Íme a baloldal,… mondtam már, hogy mi való oda.

  • A szabóm szerint [email protected], kardnak van a baloldalon a helye.
    Igaza van.
    “a tartomány egyetemein és főiskoláin uralkodó félelemkeltést, melynek révén a felsőoktatásban részesülő diákok 35 százaléka vagy bojkottálja az állami intézményeket, vagy éppen nem tud órára menni és vizsgázni a radikális baloldal által kezdeményezett folyamatos demonstrációk, kizárások és az erőszak miatt. “

  • Csak baj van velük, miattuk.

  • Igen Kocadad , tudjuk hogy állandóan önmagadat ismételgeted , vagyis plagizálsz magadtól ( is ) mert másoktól szintén.
    Dehát ilyen a jelen Jobbernyik Kultúrkör :
    Lopnak. Mindent ellopnak.Anyagi és szellemi javakat , magánéletet , jogot és biztonságot , szabadságot. Az egész Ország jövőjét .

  • Bingo!!! Gay-za hazaert!!! Magyarok a hibasak!!!. Magyar nacik,magyar antiszemitak stb. Lenyeg,hogy magyar.
    Nem is gondoltam volna,hogy ennyire hulye lehet valaki. Gay-zara mindig lehet szamitani,ha magyar “szeretetrol van szo.
    Ezekutan mar kovetkezhet Canada(legalabb is Montreal) gyalazas.

  • Ugy orulok,hogy gay-za ide irogat. Ujjonan ide latogatonak nem kell megmagyarazni semmit.Egybol veszi a lapot.

  • Gabor! Ha mondta Szolzenyicin,ha nem, Nagyon illik a kommunistakra. Tokeletes jellemzes.

  • Marcsa, tévedsz, mert én hiszek Istenben. No meg abban is hogy a hozzád hasonló álszentségeket kilöki az emberi közösségből.

  • Bencsics Klára

    Nem engedem Szolzsenyicint bántani! Igen klassz író volt és bizony ismerte a Kommunizmust, a saját bőrén tapasztalta meg. Mivel nincs bizonyiték arra, hogy a betett idézet hazugság e vagy nem? szerintem találó.
    Mindenki antiszemita szerintetek aki komcsiellenes, tehát ez olyan osdi, gyerekes vélemény, hogy el kell felejteni……

  • Nem mindenki, de Szolzsenyicin hires volt erről. És képzeld én is saját börömön tapasztaltam a kommunizmusnak csufolt valamit. A családom nagy része meg “élvezte” a fasizmust. Nem kedvelték egyiket sem. Az egyik zöld volt, a másik piros. És remélték, hogy tanulunk belőle, és nem fogunk nosztalgiázni egy átkozott rendszer után.

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Eléggé megszeppenve olvastam Judittol Szolzsenyicin antiszemita minösitését – nem ismertem-làttam-olvastam ezt az oldalàt.
    Ha igy van, akkor meglepö és sajnàlatos – màr volt olyan sajna, hogy nagy tehetségek, müvészek “amugy” privàt alapon ordas eszméket vallottak.
    Hm, furcsa,kàr, – de ne vessetek meg/ vagy vessetek meg: – nagy ironak tartom és szàmtalan feledhetetlen oràt köszönhetek könyveinek.
    -A montreàli hözöngöknek viszont nincs semmi közük sem a kommunizmushoz sem Szolzsenyicinhez…és Chen Guangchenghez sem, ök sajnos a “csürhe” cimszo alà tartoznak, hogy kedvenc volt francia elnököm szavait hasznàljam és nyersforditsam édes anyanyelvünkre.

  • Altalanositani a mai fiatalokrol nem lehet es nem is szabad. Mindig 2 oldalrol kell nezni a dolgokat. Nem vedeni akarom a gyujtogatokat, randalirozokat, de szerintem nem sok diak, egyetemista van koztuk. De az is teny hogy 20 30 ezer $ -be is kerulhet 4 ev egyetem. (lasd sajat pelda). szerintem inkabb ott van a baj, hogy meg egy orvos, ugyved, mernok, kozgazdasz eleg konnyen visszafizeti ezt az osszeget, addig egy zenetanar, filozofus, stb. bizony sokkal nehezebb.

  • OK ÉS OKOZAT ! A kiváltó ok eredetére kell odafigyelni. Én személyem szerint mindig megvédem a fiatal nemzedéket, ezután is ezt teszem minden esettben, még akkor is, ha törnek zúznak, gyújtogatnak vagy éppen narkóznak….Mert mindebben NEM ŐK A HIBÁSAK ! Bele cseppentek egy agresszív, igazságtalan őrült világba amit NEM ŐK tettek olyanná amilyen !!! Ez a fiatal nemzedék – és a rá következő generáció – nem azért van itt, hogy mindezt az ocsmányságot eltűrjék és elfogadják, amit az emberiség ellenségei evolúciónak……….csúfol, rendszeresen megfűszerezve néha itt-ott a nagyvilágban egy kis tömeg gyilkossággal ! A fiatal nemzedék között vannak, kik talán azt sem tudják mit is akarnak, de már annyi sok bennük az összegyűlt feszültség, hogy szeretnének mindent lerombolni, és újjáépíteni .(most nem a montreáli randalírozókra gondolok) A mi dolgunk az, hogy segítsünk nekik mindazt feldolgozni amivel mi magunk se értünk egyet. A mai fiatalok viselkedése a lerombolt világunk és önmagunk visszatükröződése ! Talán nem tetszik ?

  • asher-alexander

    annamaria!
    ne felejtsd el azt a tenyt hogy sozenitsin hithu kommonista volt!!
    az o antiszemitizmusa,egyben az “antisemitisme d’Etate” volt!!

  • Borsónyi agyú Csimbók :
    Hát nem is svéd nácik tehetnek róla !
    A magyarországi aljasságokról a magyarnácik tehetnek,
    Mindenki aki mást mond az vagy hülye vagy fényezi önmagát és undorító eszmerendszerét..

    Egyébiránt Csimbók , kíváncsi lennék TE mit tettél Magyarországért , a magyar emberekért ?
    Fel tudsz e sorolni őt olyan embert , aki a ( valós ) nevedet úgy emlegeti hogy ” Ez igen ! Ez az ember tett valamit a köz érdekében ”
    Mert én nem ötöt , de ötszázötöt is fel tudnék sorakoztatni !
    Szóval kispöcs : elhúzhatsz innét az idiótikus álamagyaroschkodó ócska szövegeddel.

  • Petició: Akinek a véleménye egyezik, aláírhatja.

    http://www.peticiok.com/vadolom

    VÁDOLOM!!!

    Vádolom Orbán Viktort, mert önös hatalmi érdekből, minden normát felrúgva, semmibe véve az országot, AHOL SZÜLETETT, FELNŐTT, TANULT, CSALÁDOT ALAPÍTOTT, a közvetlen csőd bekövetkezte lehetőségéig elnyomorította, megosztotta, megalázta, Európából kisemmizetté, kiutálttá tette.

    Vádolom Orbán Viktort, hogy az általa irányított pártalakulattal együtt MÓDSZERESEN LEÉPÍTETTE ZSENGE DEMOKRÁCIÁNKAT, nehezen belátható távolságba űzte az európai minőségű normalizálódás lehetőségeit.

    Vádolom Orbán Viktort, hogy a LEGNEGATÍVABB EMBERI TULAJDONSÁGOKRA ÉPÍTVE szellemileg, erkölcsileg, tudatilag lenullázta az emberek nagy többségét, szembefordítva egymással szinte minden embercsoport minden tagját.

    Vádolom Orbán Viktort, hogy eszement törvénykezési tevékenységgel teljesen felszámolta a jogbiztonságot és a gazdasági élet jogi – törvényi környezetét, csődközelbe sodorva a magyar gazdaságot.

    És végül

    Vádolom Orbán Viktort, hogy a kezébe kapott HATALMAS POLITIKAI TŐKÉT NEM az ország felvirágoztatására, az emberek életének javítására, szellemi – erkölcsi és épített környezetünk jobbítására, hanem önös érdekből egy VÉGTELENÜL SZŰK CSOPORT ÉRDEKÉBEN használta fel.”

  • Kovács Árpád

    REMÉLEM HOGY LEÖNTIK VÖRÖS FESTÉKKEL!

    Mobil mellszobra lesz Kádár Jánosnak

    Mobil Kádár János mellszobrot avat az egykori pártfőtitkár születésnapjának századik évfordulóján a Kádár János Baráti Kör a Fiumei úti sírkertben.

    gybognarjr …TE VÁDOLSZ MINT DISSZIDENS ,VÁLASZTÁSI JOGOD SINCS A VOLT HAZÁDBAN ,TE ÍRÁSOD PUSZTÁBA KIÁLTOTT SZÓ,CANADAI MAGYAR HÍRLAPRÓL KITILTOTTAK TÉGED, TETTEM RÓLA .TE EGY SÖTÉT LELKŰ GYŰLÖLETTEL TELE ALAK VAGY.Te demokráciád nem a Magyar hazában van ,ott ahol élsz ,de az nem tied ,te ott mindig vendég maradsz akár mekkora pecsétes papír mutatja a canadai állampolgárságodat,örülj hogy a nyugat befogadott mint kommunistát ,de az eszmédet NEM EXPORTÁLHATOD .GYF IDEJÉBEN MIÉRT NEM TÁNTOROGTÁL HAZA?? JUTOTT VOLNA EGY KIS MORZSA , VAGY MINT HANGADÓ LEPÉNZELT GYF ELNÉMULTÁL.SZÉP ALAK VAGY TE ,MINDIG SZÉL ALÁ HANGOLSZ .

  • göllner-gay za, bravó, önmagadat is alulmúltad.

  • Gay-za! Nem tudom milyen idos vagy? Azt sem tudom mit tettel Mo.-ert? Csak egyet tudok;hogy most minden leheto modon ragalmazod. Nem is a kormanyt,hanem az orszagot. Ha kormanyt gyulolod,az meg ertheto,biztos elestel a zsiros fazektol.Nem tudtad atmenteni magad es ezt nehez elviselni. En tettem amit tettem.Nem fogok vele dicsekedni,de egy biztos,hogy szeretem az osszes velt vagy igazi hibajaval egyutt. Mar ez is tobb mint amit te teszel.
    Es meg azt akarod bizonygatni,hogy te milyen jo hazaszereto vagy. Eddigi szereplesed utan,gondolod van olyan,aki elhiszi neked. Semmi jot meg nem hallottam toled a szerencsetlen orszagrol. Ezzel neked kell elned,nem lehet konnyu.

  • Gay-za! Ahhoz,hogy az export magyar nacikat okold a montreali esmenyekert,ahhoz meg korlatoltabbnak kell lenned,mintahogy eddig megismertunk. Az mar az abszolut magyar gyulolet. De lehet,hogy te meg tovabb tudod fejleszteni. Ugyhogy igyekezz.Tegyel ki magadert.

  • Bencsics Klára

    Elképzelhetetlen nevű peticiója : eltévedt, egy házzal arébb irja. Nem arról szólt ez a cikk, Nincs benne semmi Orbán, itt a montreali diáktüntetésről beszélgetünk.

  • Libás Mihály

    szerintem igy is epp eleg magasak a tandijak kanadaban! feltehetoen nincs ennyi ertelmisegi allas es arra osztokelik az embereket, hogy menjenek kapalni iskola helyett…ami azert szomoru, mert kanadaban egyebkent is van egy torz arany a diplomasok koreben a nok javara egy eltulzott program kovetkezteben….a fiukat, ferfiakat “underdog” pozicioba szoritottak vissza, ami aztan azt az egyenlotlenseget hozza magaval, hogy a tulkepzett nok nem talalnak megfelelo partnert maguknak…feltehetoen nem a mennyisegen, hanem a minosegen lennenek javitanivalok…..arrol nem is beszelve, hogy az orvoslas teren is az allami penzbol dolgozo csaladi orvosoknak a tokuk is tele van az alacsony fizetesuk miatt, mig egy-egy sztarolt teruleten hatar a csillagos eg…az biztos, hogy a kelet-europabol jovok gyerekei szivjak meg elsosorban a tandijemeleseket…

  • AZ ORSZÁG AHONNAN ELJÖTTÜNK!

    SZÓLÁNC 15. 5. 2012
    Krisztina Tóth költö, író, – Budapest
    http://www.zivljenjenadotik.si/prispevki/prispevek/article/szolanc/#.T7IUPQZ_g6w.facebook

    “Rohadt picsa. Ilyenekkel van tele az ország, ki kéne irtani mindet. A kurva anyátokat, azt, a kurva anyátokat! Sok büdös rohadék, zsidó, cigány, tetves nigger. Únió, meg mi a faszom. A férfi nyomatékul a padlóra köp.”

    Megyünk a Balatonra! Szép nyár van, egy hetet Törökországban töltöttünk, most meg ráadásként kölcsön kaptunk egy kis faházat Széplakon. Alig használják, nincs is melegvíz, de a lényeg, hogy közel a strand és jó az idő. Sietve pakolunk össze, az ágyneműhuzatok be se férnek a hátizsákba, egy Ikea-szatyorba dobálom be őket a konyharuhákkal és törölközőkkel együtt.

    A Déliben hosszú sor áll, az utolsó pár percben szaladunk a vágányok felé. A kijelző táblán meglepődve látom, hogy még van időnk, a Siófoki vonat csak negyvenkor indul. Én meg valamiért azt hittem, félkor megy. Megkönnyebbülök, veszünk még üdítőt és szendvicset, aztán felszállunk.

    Már reggel fülledt meleg van, fehéren tűz be a nap az ablakon. A gyerek szemben ül, nézem a napsütésben. Villog a szeme a sötét arcában, és jól áll neki a batikolt, sárga póló. A kézműves táborban csinálta, én is kaptam egyet. Az enyém pink és narancssárga, direkt azt vettem én is föl egy hosszú indiai szoknyával, hogy örüljön.

    Elindul a vonat, énekelünk valamit, mert fel vagyunk dobódva. Elég sok utas van, az ágyneműs szatyrot felteszem a poggyásztartóra, de a nagy hátizsákot nem bírom feldobni, az mellettünk marad a földön.

    Jön a kalauznő. Undorodva, szándékosan megbotlik benne. Aztán elkéri a jegyünket, és fennhangon belekezd:
    -Há’ rossz vonatra szálltál, te! Nem tudol olvasni, szerencsétlen? Neked mindegy, hogy déli vagy északi part? Mi? Meg se nézed?!

    Leblokkolok a tegezéstől és elnézést kérek, mintha súlyos kihágást követtem volna el. A gyerek összeráncolt szemmel figyeli a nőt, és amint tovább lép, odahajol hozzám. Suttogva kérdezi tőlem, hogy mért nem szóltam vissza. Micsoda bunkó! Vállat vonok, legyintek, nem hagyom elrontani a hangulatot.

    Később a túloldalról átül hozzánk egy lány, kezében menetrend. Azt tanácsolja, hogy Fehérváron szálljunk át. Mondom neki, hogy a kalauz is ezt mondta, aztán kinézünk egy vonatot, amire csak negyed órát kell majd várni. Olyan, mintha ő próbálná jóvátenni kalauznő kiabálást. És tényleg, mielőtt visszaül, még odasúgja:
    – Különben meg ne is törődjenek vele!

    Hátradőlök, lecsukom a szemem. Valami zavaró érzésem támad, újra kinyitom. Ekkor veszem észre a férfit. A túlsó sarokban ül az ajtónál, onnan bámul minket összehúzott szemmel, szinte pislogás nélkül. A lábamat a szemközti ülésen pihentetem, de egy idő után feszengeni kezdek, igazgatom a szoknyát, hátha felcsúszott. Aztán a meztelen talpam kezd el bizsergetően zavarni, hirtelen azt is provokálónak érzem. Szerencsére a gyerek eltereli a figyelmemet: kéri, hogy folytassuk a szóláncot.

    Hosszan válaszolgatunk egymásnak, egyre jobban belejön. Az a szabály, hogy a játékban már felhasznált szót nem lehet újra bedobni. Többször próbál átverni, de figyelek.

    Ha rajtakapom, hangosan nevet. Közben időnként odapillantok a férfira, aki le nem veszi a szemét rólunk. Munkáskülsejű, ötvenes, kopaszodó pasas. Nagy, csontos ökle van, a csuklóján nemzeti színű gumikarkötő. Fehér inget visel és szövetnadrágot, mellette az ülésen egy műbőr munkástáska. Előredől és egyfolytában vizslat, nehéz elfelejtkezni a jelenlétéről.

    Amikor Fehérvárhoz közeledünk, kiviszem a vagon előterébe a hátizsákot. Leemelem az ágyneműkkel teli szatyrot meg a gyerek kisebb hátizsákját is, kint mindent egymás mellé állítok. A második forduló után kilép utánam az ajtón és megáll szemben. Talán vécére jött. Megkérdezem a gyereket, nem akar-e pisilni leszállás előtt. A férfi közelebb lép, összeugrik az arca az indulattól. Ijesztően halkan szól:
    – Menjél csak vissza.
    Hirtelen arra gondolok, hogy talán ott felejtettünk valamit, mert különben nem értelmezhető, amit mond. De aztán folytatja:
    – Menjél csak vissza, és pucold le az ülést!
    A fojtott hang egészen váratlanul átcsap pattogó kiabálásba:
    – Pucold le az ülést, amire fölraktad a mocskos lábadat! Te! Hát mit képzelsz te, mi? Összekoszolod a magyar vonatot? A mocskos lábaddal, te?! Rohadt zsidó cigány kurva! Menjél vissza, vagy lelöklek innét! Menjél vissza Irakba, vagy a faszom tudja, hova! Ahol kiszart az anyád, oda!
    A gyerekre nézek. Az ajtónál áll és vigyorog, de lehet, hogy csak zavarában vagy ijedtében. Érzem, hogy a férfi a kalauznő ordibálásán bátorodhatott fel, az adta meg neki a jelet. Nyilván kereste, hogy kibe lehet belekötni, aztán a hivatalos személy viselkedése megerősítette benne, hogy alsórendű állampolgárok lehetünk. Ránézek, és végzetes hibát követek el. Válaszolok:
    – Nem koszoltuk össze az ülést.
    Állati hangon kezd üvölteni, közben fenyegetően kilép felém.
    – Ne pofázz vissza, rohadt zsidó cigány kurva, mer’ lerúglak, meg a kölyködet is! Te, mocskos pinaszájú. Aljadék. Ganaj. Hát hogy mered? Hát mit képzelsz te magadról? Lebaszlak innét, hogy beledöglesz! Hát mit képzelsz?!
    A gyerekre pillantok. Még mindig vigyorog, mintha rádermedt volna a mosoly az arcára, de közben folyik a könnye. Te jó ég. Sír. Egy pillantással jelzem, hogy nyugi, semmi baj. Közben a vécéajtó mellé letett üres sörösüvegeket nézem és méregetem a távolságot. Arra gondolok, ha a férfi közelebb lép, felkapok egyet és ütök. Aztán átfut rajtam, hogy vissza kéne menni a kocsiba, de pont elállja az utat. Egyfolytában, hörögve ordít. Az utasok közül senki nem jön ki. Se a menetrendes lány, se más. Pedig vannak odabent férfiak. Egyik se reagál, nem jön segíteni, nem akar belekeveredni.
    Végül az állomáshoz közeledve csak kilép az előtérbe egy középkorú nő és megáll a bőröndjével. A férfi még mindig mondja a magáét, a gyereken látom, hogy hozzám akarna bújni, de egyszerűen nem mer elmozdulni a helyéről.
    – Rohadt picsa. Ilyenekkel van tele az ország, ki kéne irtani mindet. A kurva anyátokat, azt, a kurva anyátokat! Sok büdös rohadék, zsidó, cigány, tetves nigger. Únió, meg mi a faszom. A férfi nyomatékul a padlóra köp.
    A nő megelégelni látszik a műsort és odaszól:
    – Most már abba lehet hagyni, jó?
    Nem minket véd, csak zavarja a komfortérzetét a zaj. Szeretne nyugodtan utazni. A férfi most felé fordul, végigméri:
    – Neked meg mi a kurvaisten közöd van hozzá, mi? Zsidó vagy, vagy cigány, bazdmeg, vagy mi a fasz közöd van hozzá? He?
    A nő elfordítja a fejét és szimbolikusan kilép a szituációból. A férfi ismét felém fordul:
    – Mer’ ha nem mosod le, én belöklek a vonat alá, esküszöm! A kurva mindenit! Már mindent lehet, mi?! És kezdi elölről.

    Begördülünk Székesfehérvárra. A gyerek végre oda tud lépni hozzám. Belefúrja a pólómba a fejét, csupa könny az arca. A nő leszáll, mögötte a férfi is, de még nem mozdul el a peronról, lecövekel az ajtóval szemben. Tanácstalanul körbenézek, hogy lehet-e valakitől segítséget kérni, de csak a kövér kalauznő áll távolabb és ránk se pillant. Úgy látszik a férfi is Fehérvárig jött, most a végsőkig ki akarja élvezni a hatalmi a helyzetet.

    Leadom a gyereknek a kék Ikea- táskát és megfordulok, hogy levegyem a hátizsákot is. A férfi odalép és villámgyorsan fölrúgja a szatyrot. Az ágyneműk kiborulnak, egy-két konyharuha beesik a kerekek közé. A gyerek szedegeti össze. Rákiabálok, hogy lépjen távolabb. Leszállok, szívdobogva kapkodom össze a maradékot. Ami beesett, azt ott hagyjuk, mert indul a vonat.
    Poroszkálunk a peronon, de meg kell állnunk, mert a fiam csuklik, úgy zokog. Figyeljük, ahogy a férfi halad az állomás felé és próbálom mondogatni, hogy nincs semmi baj. Nincs semmi baj. Hogy most már elment, most már elment. Hogy nem kell vele foglalkozni, vannak ilyenek. Leülünk egy padra.

    Tűz a nap, várjuk a csatlakozást. Lehetne folytatni a szóláncot, amíg meg nem jön a következő szerelvény:
    B, mint Balaton, N, mint ne, E, mint egyedül, L, mint lakos, S, mint saját, T, minttakarodj, J, mint jövő, Ő, mint őriz, Z, mint zavar, R, mint remény, Ny, mintnyugalom, vagy nem is, legyen inkább nyelvem- és végül M, mint Magyarország.

  • A fenébe már !
    Gy Bognár Jr megelőzött….ÉN akartam ide benyomni ezt a Petíciót .

    Kocadada : ismétlés–ismétlés hátán , …unalmas vagy.

    Csimbók : Ja ha TI nácik azonosítjátok magatokat az országgal…( persze ez hülyeség. Egy jól hangzó hülyeség. TI aljanácik nem vagytok a Hazám. Ti csak egy senkik vagytok. )

    Namindegy , bemásolok ide akkor mást :
    ——
    Budapest – A férfi bedugta a bankkártyát az ATM-be, megadta a kódját,
kiválasztotta az összeget, majd az automata kiköpte a pénzt. Matolcsy-Simicska 
közben megkapta a tranzakciós adót. Rezgés, pittyegés, megjött az SMS 
pénzfelvételről. Matolcsy-Simicska közben megkapta a telefonadót.

    Az ember kosarával gyorsan körbesétált a boltban, bepakolta, amit 
kell, majd röviden eltöprengett a burgonyaszirmok előtt. Nézte, ahogy
a neonfény játszik a csillogó zacskókon. Matolcsy-Simicska közben megkapta az
 energiaadót. Végül leemelt egy hagymás-tejfölöset, ez még belefér a
 büdzsébe. Matolcsy-Simicska közben megkapta a csipszadót.

    A pénztár felé vette az irányt, gyorsan bepittyegték a termékeket. 
Matolcsy-Simicska közben megkapta az emelt összegű áfát. Szatyorba pakolás, 
fejben gyors tervezés, még el kell mennie a feleségéért, aki most 
végezhet épp a postán, befizette a számlákat. Matolcsy-Simicska közben megkapta 
a sárgacsekk-adót.

    Felveszi az asszonyt, aztán mennek a kicsikért,
akik a nagymamánál nézik a rajzfilmet. Matolcsy-Simicska közben megkapta a 
tévé-előfizetési adót. Slusszkulcs a zárba, felpörög a Suzuki motorja,
 de villog az üzemanyagszint jelzője, kevés a benzin. Irány a
benzinkút, tankolás kétezerért, tíz éve még ötezerért nyomatott bele,
 de meg kell fogni a pénzt, apránként tud csak tankolni. Matolcsy-Simicska
közben megkapta a megemelt jövedéki adót.

    Befelé a városba, alig vannak a gyorsforgalmi úton, lehet haladni.
 Matolcsy-Simicska közben megkapta az útdíjat. Már itt is van, ott integet a 
felesége a járdán, csak be kéne kanyarodni mellé, felvenni, és menni a 
kicsikért, délután jön haza az egyetemről a nagyobb gyerek, végre együtt lesz a család. Matolcsy-Simicska közben megkapta a tandíjat.

    De az embernek valahogy nem akaródzott megállni. Valahogy rohadtul nem 
volt képes lelassítani, megállni, beletörődni, az életét Matolcsy-Simicskanak 
elutalni. Elöntötte az agyát a vörös köd, tövig nyomta a gázpedált, a 
Suzuki az elmúlt tíz évben talán még sose kapott ekkora
 benzinfröccsöt.

    Elfehéredő ujjakkal markolta a kormányt, az utolsó
 métereknél pedig valami artikulálatlan üvöltés is felszakadt belőle.
Aztán csattant a tűzfalnak.

Matolcsy-Simicska pedig közben megkapta a baleseti adót.


    Hát evvan kérem. Dióhéjban.

  • Jávorszky marcsa, ha érdemben nem tudsz hozzászólni, akkor inkább hallgass, jó? Mert sem a vulgaritásodra, se a fenyegetésedre nem vagyunk itt vevők. Különben is, figyelmeztetlek, kanadai lapon irod a fenyegetéseket, amit a kanadai rendörség majd örömmel fog tőled venni.

  • Te….Jimbo…
    Most komolyan…kérdeznék valamit :
    Egyszer régebben azt írtad :
    ” Kár hogy nincs most itt Dakota , a nagy vitapartner,,,”
    Most mond meg nekem Jimbo :
    Mi a vitatkozás abban , hogy van neki néhány sémája , szöveg-fordulata , ( Alulmúlod önmagad..szánalmas vagy ..ilyesmik ) és ezeket alkalmazza folyton ? Olyanok ezek nála mint kártyában az adu-ászok. Legalábbis ő igy gondolja. Ezen szövegek közötti üres helyet pedig kitölti alattomoskodással.
    Most mondd meg nekem kedves Jimbo :
    Mi ebben a vitatkozás ?
    Érvei sosincsenek neki ! Csak az únos-untalan beírogatott sémái !

    Jimbo :
    TE legalább megpróbálsz érvelni , mégha hamis alapokról is. Ez valahol becsülendő , bár én megvetlek emiatt.
    De ezt leszámítva : Mondd meg nekem :
    MI A VITA ABBAN AMIT KOCADADA ŰZ ITTEN ?

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Libàs Mihàlynak, majdnem mindenben igaza van, vagyis;pontosabban:én is igy gondolom.
    Kivételek, amivel nem értek egyet: a tandij nem magas, abszolut kifizethetö, – tény, hogy nincs sok szükség annyi antropologusra, amennyit képeznek(vagy politologusra,stb.)és az is tény, hogy nem fülik a foga sok embernek a kapàlàshoz. Pedig egy jo vizvezetékszerelö – autoszerelö nagyon jol keres, amit meg is érdemelnek. Az én szememben mindenki, aki kétkezi munkàval keresi kenyerét, tisztességes fizetést kell(ene) hogy kapjon
    -A màsik, amivel nem értek egyet: nekem nem a tököm (fiziologiai adottsàgaim miatt..) hanem a hocipöm van tele az orvosok sirànkozàsaival: különösen az ugynevezett csalàdi orvosok vannak a bögyömben. Dehàt mindenki mindenhol sir, mint azok a bizonyos fürdös hölgyek.
    És abban is teljesen egyetértek, hogy a diplomàsok arànya elcsuszott.
    Még azt is hozzàtenném, hogy ezért is kellenek az emigrànsok kanadàba, hogy legyenek olyanok, akiknek nem büdös a munka.De ez csunyàn hangzik, nem illik ilyet mondani.

  • Libás Mihály

    Annamary, lehet, hogy a tandij kifizetheto, de fokent azoknak, akik tobb generacion keresztul itt elnek, aki egy kelet-europai orszagbol jon ide es mondjuk 2-3 gyereket kell tanittatnia, az nyilvan keptelen megfizetni….de immaron nem csak a megfizetessel vannak gondok, eleve nem lehet bejutni az orvosi, jogi karokra…meg a kanadaiak tobbsege is ausztraliaba, amerikaba, uj-zelandra kenytelenek kuldeni a gyerekeiket egyetemre…

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Hààt, lehet hogy igazad van, – de évi 3500 dollàr nem annyira kifizethetlen összegnek tünik, plàne még lehet igényelni kölcsönt is erre, – a tandij meg a többi tartomànyban és àltalad (ugye tegezödhetûnk? én vagyok az idôsebb is meg a nö is)- emlitett orszàgokban sokkal dràgàbb, legalàbbis ezt olvastam. Ahogy szoktuk viccesen mondani: a pénz nem szàmit, az a legkevesebb…

  • Libás Mihály

    kedves Annamaria

    talan nem egyrol beszelunk, az orvosi egyetem cakk-pakk kozel 3-400 ezer dollar, amerikaban felmillio dollarba kerul!

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    oooh, valoban, nem ugyanarrol beszéltûnk, bocsànat,-ez komisznagy pénz.

  • Libás Mihály

    Annamaria

    az utobbi 5-10 evben valtoztak mind az arak, mind a bejutas feltetelei…azt hiszem a jogi egyetemek is hasonloak

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Én csak az ugynevezett humàn szakos àrakat – lehetöségeket néztem meg,nem az orvosit,mérnökit,jogit – viszont ezeknek a tényeknek semmi köze a jelenlegi montreàli cirkuszhoz, nem ez zavarja öket.

  • Szerző JIMBO | május 21, 2012, 8:37 du.

    Pedig ennyire, kedves Jimbo. göllner-gaz za-nak mindegy, csak a magyarok ellen uszíthasson.
    Nem értem, hogy miért nem elégszik meg egy névvel, hiszen ahhoz is hülye. Javaslom, hogy a Gay za-t tartsa meg, az illik hozzá a legjobban.

  • Egyetértek gedeonnal, mindenhol sokkal nehezebb feltételekkel találják szemben magukat a jelentkezők.

  • Kocadada egyetértése felér egy orvtámadással.

  • asher alexander

    annamaria!
    sajnos ezt a javorszky-t valahogy elfeledtek ledfogni a canadai zsaruk!!

  • Ami késik, nem múlik! Talán el kellene vinni megmutatni neki a Niagarát, közelröl!

  • Igazad van gay-za! Ez nem vita itt, hanem a te ertelmetlen frocsogesed. Most mar ki talalsz dolgokat es azt kepzeled
    hogy valaki mondta es te boszen kopkodsz ra valami hulyeseget.
    Ez a (fenti) cikk bizonyitja,hogy nem csak Mo.-n vannak problamak. Canadaban is. Nem is tudom,miert irta gybognar es gay-za ide azt a ket hosszu szoveget? Ez is csak mutatja/bizonyitja,hogy ti csak a rosszat irjatok Mo.-rol,meg akkor is ha nem is tartozik a “topic””-hoz. Nektek minden tema elvezet az Mo. gyulolethez. De ,hat mar regen tudjuk,hogy ennek a lapnak ez az egyeduli celja.

  • Hát akkor ne olvasd.
    Olvass olyan lapokat mint pl. Kurucinfó !

  • Bár…mondjuk nem értem hogy miért azonosítod Magyarországot a jelen Kormánnyal és annak közfelháborodást keltő intézkedéseivel.

  • Mar irtam,hogy nem ismsrem a kurucinfo-t de most,mar(mivel annyit emlegetitek) megneztem,es nem is talaltam rosznak. Vannak benne egesz jo dolgok. Jobb mint a nepszava,az biztos.Ti csak eljetek azon.
    A jelen kormanyt nem en azonositom,hanem a 2/3 tette azt. Demokratikusan.

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Ref.: Az orszàg ahonnan eljöttûnk ;Gy.Bognàr bejegyzése:a Szolànc cikk ; köszönet hogy feltette:nagyon megràzo – szomoru.

  • Köszönöm. A nagy Fidesz/KDNP/Jobbik – Horthy rajongók ezt a Világot teremtették meg ott, ahonnan eljöttünk és ez az, amiért eljöttünk. Az elmúlt két évben a kivándorlas meggyorsult, 150,000-nél több hagyta el az országot amióta a Fidesz diktatúra megkezdödött. Komoly szam, ha azt vesszük, hogy 1956 után kb. 220,000 ember hagyta el az országot, ami népesebb volt és sokakl több magyar ember lakta.
    Ime itt egy nyilt levél : http://www.vagy.hu/tartalom/cikk/2304_fotiszteletu_puspok_ur
    Ez Magyarország ma, itt tart az álalmilag fizetett katolikus egyház és annak Fidesz békepapjai, püspökje.
    Majsai Tamás református lelkész nyílt levele Bölcskei Gusztáv püspökhöz Horthy Miklós emléktáblájának újraavatása ügyében

    Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban!

    Te, mint a magyar történelem korrekt ismeretével rendelkező szellemi kiválóság, pontosan tudod, hogy ki volt Horthy Miklós. Tudod azt is, hogy az általa fémjelzett rendszerben tengernyi brutális embertelenségre került sor (a mindenki által jól ismert részleteket itt még érintőlegesen is fölösleges lenne felemlítenem), és tisztában vagy azzal is, hogy a rendszer bizonyos eredményei, és az, hogy a vidék zsidóságának teljes kiirtását követően Budapest zsidóságának deportálásához a különféle presszióknak engedve a kormányzó végül már nem járult hozzá, sem rendszerének alapvetően ahumánus és gyilkos karakterét nem teszik feledhetővé, sem pedig azt a bűnös politikai rövidlátást, amellyel az országot hozzáláncolta a világtörténelem leggaládabb birodalmi alakulatához.

    Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, Te, a keresztény etika egyetemi tanáraként és papi főméltóságként mindezek tudatában fogsz ma (talán református lelkészi palástban is), és minden bizonnyal Bibliával a kezedben, sőt, e Bibliából, zsidók és keresztények nagy részben közös szentiratából isteni szavakat idézve közreműködni abban, hogy a magyarországi református egyház legpatinásabb oktatási intézményében legitimációhoz jusson egy sajátos ízlésvilágot képviselő (a kereszténységet látványosan megtagadó) egykori diákcsoportnak egy háborús bűnös és tömeggyilkos emlékének ápolására irányuló merénylete, és ami ennél is rettenetesebb, „erkölcsi” pecsétet fogsz tenni arra, hogy az ország nálatok felnevelkedő leendő elitjét ezután az a lelki-szellemi pedofília fertőzze, amely e tábla naponkénti látványából forrásozik tanárok és diákok felé egyaránt. Az emléktáblát visszaállító Kollégiumi Baráti Kör elnökének, Győri Jánosnak elképesztő érvelése, és még inkább az, hogy gondolatait az intézményetekben tevékenykedő nagyszámú tanári közösség is szó nélkül hagyta, csak aláhúzza e félelmet. Az elnök úr szerint ugyanis nem az Ukrajnába és a gázkamrákba, valamint munkaszolgálatra küldött fél millió magyar zsidó mártíriuma, nem a rendszer ellenzékével szemben alkalmazott embertelen galádságok, vagy a náci birodalom iránti ostoba odaadás oltárán feláldozott kétszázezer magyar katona és a civil lakosság ezreinek az élete, valamint a csatlós Magyarországra váró háború utáni megpróbáltatások jelölik ki a kormányzó működésének történelmi helyi értékét, hanem az a jövő, amelyben „az általa képviselt értékek” – így Győri elnök úr és az ő reményei – „a Kollégium – és ezzel együtt a magyar kultúra – elfogadott, kanonizált értékeivé” válhatnak.

    Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, a minap szerzője voltál annak a közös egyházfői nyilatkozatnak (igaz, majd háromhétig gondolkoztatok rajta), amely a Parlamentben történt aljas tiszaeszlározást követően arról beszélt, hogy „hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a vallási közösségek, népcsoportok elleni gyűlöletkeltéssel”, és amelyben figyelmeztettetek a közélet kiemelt szereplőinek a „gyűlöletkeltéssel való szembeszállásban” viselt megkülönböztetett felelősségére. Te most ezzel szöges ellentétben egy olyan rendezvényt támogatsz, mi több, ott még köszöntőt is mondasz, amelyen emléktáblát helyeznek egy olyan elkötelezett antiszemitának, aki annak a magyar rezsimnek volt az első számú vezetője, amely e szellemtől hajtva tömeges zsidógyilkosságokban vállalt jóvátehetetlen bűnrészességet. Teszed ezt ráadásul úgy, hogy tudod, az általad vezetett egyházkerület által – illetve az adófizetők jelentős támogatásával is – fenntartott gimnázium és kollégium eddigi szeplőtelen múltjának tervbe vett meggyalázása, illetve a lelkek megbotránkoztatásának és az országban egyébként is eluralkodó rettenetes ellenségeskedés és mentális brutalizálódás ellen nagyon sok százan emelték fel szavukat, és tudva azt is, hogy a tiltakozás honlapján olvasható kommentek szerzőinek mintegy fele a legsúlyosabb óvásokat fogalmazza meg, és annak ad hangot, hogy szégyellik magukat és egyházukat e tett miatt.

    A Horthy előtt hódolók köreiben gyakran hangzik el az az érvelés, hogy egy demokráciában illik tiszteletben tartani a másféle történelmi hagyományok és történetinterpretációk jegyében megfogalmazódó identitások jogát az emlékezésre. Utalhatnék itt persze arra, hogy a Názáreti követői egy nem e világban horgonyzó ország polgárai, ám most mégis inkább arról kérdezlek meg, hogy mit gondolsz, vajon milyen típusú identitást sértene, ha a Krisztus szolgája kifejezetten elutasítaná egy háborús bűnös kultuszának és rehabilitációjának a felkarolását, éspedig annak a kétfelé sántikálást nélkülöző világos kifejezésre juttatásával, hogy az százezreket és milliókat alázna meg fájdalmukban és emlékeikben, és emellett szembe is menne a nácizmus utáni civilizált emberiség alapvető értékrendjével? Megkérdezlek továbbá arról, hogy a fentebb idézett nyilatkozatban megfogalmazott hitvallásotokat megélő pasztorális szolgálatod miért nem arra irányult inkább, hogy e rettenetes ötlet gazdáit az ügy szellemi összefüggéseinek a felismerésére segíted (elmagyarázva nekik pl. azt, hogy az, aki Horthy után, azaz Hitler és Auschwitz után Horthyt akar, még ha kizárólag csak a kormányzó regnálásának néhány nem destruktív eredményére gondolva teszi is ezt, az valójában Hitlert és Szálasit is akarja, de legalábbis ezt az akarást segíti elő), és hogy mind e helyett az identitásépítés olyan – humánfilozófiailag jó lelkiismerettel vállalható – nemes programjaival támogasd őket, amelyeket az Isten Országának evangéliumi dinamikája fűt?

    Az előbb utalást tettem a civilizált világra. Hadd említsek is egy példát. A németországi Tübingenben 1966-ban véletlenül utcát neveztek el Karl Borromäus Adam theológusról, a nácizmus teoretikusainak egyikéről. Az egyetemi szellemi elitnek a náci barbarizálódás folyamatrendszerében játszott rettenetes felelősségét feltáró vizsgálódások során fény derült Adam (addig figyelmen kívül hagyott) dicstelen tevékenységére. A város az utca nevét 2010-ben megváltoztatta.

    Főtiszteletű Püspök úr, kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, tegnap két látogató érkezett lelkészi-püspöki parókiádhoz/rezidenciádhoz, akik a Horthy-emléktábla ügyében szerettek volna beszélgetni Veled. Céljuk az volt, hogy meggyőzzenek a mai esemény programról való levételének erkölcsi és értelmi evindenciájáról. Egyikük egy pátriárka korú nyolcvanéves debreceni férfiú volt, mellesleg Izrael népének a halál árnyékából kikapott üszögként megmentett tanúja, a ma még köztünk lakozó, deportálást túlélők egyike. (Hozzád való elzarándoklásának szingularitását csak olyan biblikus képek alkalmasak érzékeltetni, mint pl. Ábrahám meglátogattatása az I. Mózes 18-ban.) A másikuk egy debreceni születésű református hölgy volt, aki egy hete egyeztetett is hivataloddal e látogatásról (igaz, az elsőként bejelentett partnere még más lett volna). Te azonban végül is nem fogadtad őket. Az említésre sem méltó kommunikációs csetepaték lezárásaként ajtónállóid – egy kafkai víziót idéző szemérmetlen párbeszédben – azt közölték velük, hogy eredetileg 14 órára szólt ugyan a találkozás, de pénteken csak 13 óráig tartasz hivatalt.

    Kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, milyen szellemi horizontokon tájékozódva, milyen lélekkel, milyen belső békével, az imádságos szeretet és a pasztorális tapintat mely léptékével fogod ma délután megtartani a népirtó háborús bűnös Horthy Miklós emléktáblájának leleplezésekor elmondott köszöntő szavaid utáni istentiszteleti alkalmat a Kollégium Baráti Köre előtt? A kérdés talán költői, de tagadhatatlanul igen drámai!

    „Sokszor igyekszünk elbújni Isten elől, de titkon mindig várunk rá, hogy ő ránk találjon”, mondottad a 2010-ben tartott karácsonyi igehirdetésedben. Most húsvétkor pedig arról tettél bizonyságot, hogy képesnek kell lennünk emberi kapcsolataink újjáteremtésére, és arra, hogy embertársainkkal ne tehessünk meg bármi rosszat.

    Főtiszteletű Püspök úr, kedves Testvérem a Názáreti Jézus Krisztusban, „a bűn az ajtód előtt áll, és rád van vágyódása, de te uralkodjál rajta!” (Mózes I. könyve, 4:7.) Erősítsen ebben Téged a filadelfiai gyülekezetnek szóló bátorítás: „Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, a melyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.” (Jelenések 3:8.)

    Testvéri köszöntéssel,
    Majsai Tamás református lelkész, egyetemi tanár

  • Annnamaria R. S. május 22.2012.10:25 DU. -i írásában maga köszönetet mond Gy.Bognárnak egy csekélységért, de mely ismét, csak a magyarok ellen szól !Akkor már mondjon nyíltan köszönetet ennek a magyar nemzetett kimondottan gyűlölő személynek azért is, hogy a soviniszta ihletésű írásaiban folyamatosan fasisztának és nácinak…nevezi a magyar népet ! ” Ez magának nem – ” szomorú ” ? Az ország ahonnan eljöttünk” – Vissza se nézetek !

  • Ossze szamoltam,hogy itt annyi magyar hagyta mar el Mo-t,hogy kb ot millioan vannak mar csak a hazaban.
    Akkor ti szerintetek,mar egesz utcak Pesten,egesz falvak videken uressen allnak. Kozben az autok szama harom
    millio szemelykocsi es ennel is tobb haszongepjarmu van forgalomban. Hogy ki vezeti ezt a sok jarmuvet,az nem is fontos.Sokkal fontosabb,hogy ki veszi meg??? Azonkivul,miert van megis keves lakas?
    56-ban is annyi tankot lottek ki Pesten,amennyi a voroshadseregnek nem is volt. Mindenki tankot lott ki.
    Ti ugyan igy tuloztok az orszag elhagyasaval.Tudom,tudom:ti “kutatasokat”vegeztek. A nepszavaban,amelyik csak olyat ir,ami nektek tetszik,amit ti akartok hallani

  • Akik úgy viselkednek, mint a nácik, fasiszták, akik úgy beszélnek, úgy tesznek és úgy gondolkoznak, mint a nácik és fasiszták, azok minden bizonnyal nácik és fasiszták. Aki nem akarja, hogy a magyarokat náciknak és fasisztáknak nevezzék, azok nemcsak maguknak nem szabad úgy viselkedni, mint a nácik és fasiszták, hanem mindenki mást is meg kell akadályozniuk abban, hogy a magyarok között ritka kivételt jelentsen egy-egy náci és fasiszta és azok közül egy sem lehessen a Parlamentben és sehol a kormányzásban, állami hivatalokban, hanem a börtönben. Ha más nem megy el kell kergetni a fasisztákat és nácikat, ha nem mennek önként. Kezdheti saját magával Jávorszky Mária. Korlátolt emberek azok, akik a kritikát nem értik, akik az egyént támadják, nem a véleményét és nem hoznak fel semmi ellen bizonyítékot. Az ilyenek mennek az Új Színházhoz zsidókat gyalázni, fenyegetni, az ilyenek listáznak “büdös zsidókat” Egerben, “felsőbb utasításra”, “mert most megtehetik” és az ilyenek ülnek ott 46 náci és fasiszta, köztük Baráth Zsolt. Maga cáfolja meg, hogy amit mondok nem igaz és mutassa be, hogy nincs anti-szemita, cigány gyűlölő Magyar Gárda, Hungaristák, Betyársereg, 64 Vármegye, Goj Motorosok, hogy nincs Horthy szobor és emléktábla és nincs Szálasi emlékmű. Bizonyítsa, hogy nem vádolták meg oktalanul Heller Ágnest és több zsidó filozófust, mert ellenzik a Viktátor diktatúráját, anti-szemitizmusát, rasszizmusát. A vádat ugyanis elejtették múlt héten, a Budai seggnyaló semmi más, mint egy barom, aki fizetést kap, hogy a gonosz, bosszúálló és hazug Viktor személyeskedését, a koszos munkát végezze. Bizonyítsa, hogy a Kövér nem egy bunkó paraszt, aki részre hajló és idétlen, egy kocsishoz sem illő hülyeségeket dumál hivatalból, az ellenzéki pártoknak, mintha egy kiskirály lenne. A Selmeckedő (kiflievő) Gabinál a világ összes prostituáltja összesen kevésbé alantas, a Zsíros-Szász zsebét jól megtömte a Fityesz, osztozhat a 220 millión, amit most ítélt meg nekik a bíróság. Ilyen koszos, bagázs rablóbanda a kormánya nem volt Magyarországnak csak egy-két alkalommal a Közép-Korban. Ezeknél a könyörtelen, bitangoknál a Tatárok, a Törökök, a Habsburgok, a Németek és az Oroszok sem voltak rosszabbak. Sebaj, majd a Kínaiak talán lefőzik a Viktort hamarosan. Akkor dumáljon Jávorszky, ha van morális alapja és tényeket tesz le az asztalra, cáfolatnak. A maga személye számomra ismeretlen, nem érdekel, amit irkál az pedig idétlen hazugság. A maga védelme Magyarországnak nagyobb csapát, mint a károk, amik aTatárjárástól az összes háborúval egybe érte az országot!

  • Gybognar jr, maga idegbajos ?

  • Gybognar jr,május 23.2012.1:28 DE.
    Felvilágosítom, hogy azok az igazi nácik és fasiszták…… akik folyamatosan nácinak és fasisztának kiáltják ki Magyarország egész nemzetét !

  • Gybognar! Ujfennt kerdezem,mivel ilyen “okosan” irtal: kit,mit,honnan kellene odatenni,hogy kormanyozzon???
    Erre sose valaszoltok.Csak kopitek az ocsmanysagot.Meghozza olyat amit rakosira sem mond az ember meggondolatlanul. Es meg ti mondjatok,hogy aki maskent gondolkozik,MI nem akarjuk megerteni. Megertenenk a normalis szot,de toletek ilyen nem jon. KERLEK,hogy olvasd el mit irtal!!! CSAK gyulolettel nem lehet vitazni.
    Mindenki,aki azt hiszi,hogy csak neki lehet igaza,az vitakeptelen. Marpedig ti azok vagytok. A baj csak az,hogy a SZERZOITEK is azok. Az ember elvarna toluk valamifele normalis hangot. Ezt varnank/varjuk. Azt hiszem hiaba.
    Most ujabban,ha nem naciznak?tok,akkor azzal bujtok ki az egyenes valasz elol,hogy ne jojjunk ide es ne olvassuk
    amit ide firkalnak. De akkor kinek akarnak irni??? Titeket mar nem agymosas ala vetni. Ti mar atestetek azon.
    Minket kellene meggyozni,de ilyen(sot mas)modszerrel nem megy. Hat nem ertitek,hogy van meh magyar(szep szammal) akik szeretik a hazajukat. Ti csak hazatlan csavargok vagytok(velem egyutt). DIPIK.

  • asher alexander

    javorszky!
    -…..”kialtjak ki magyarorszag egesz nemezetet”-
    ne ne legyel mar ennyire nagykepu!!!
    akikrol itt-(is)-elmondjuk az igazat hogy ok neonacik,fasisztak,nyilaskurvak,azok csak te es a hozzadhasonlo gene”tikai mellektermekek!!
    ti viszont nagyon messze vagytok a tobbi 10-egynehany millionyi tisztesseges magyar nemzettol!!
    eppen hogy nem ti kepviselitek a nemzetet!!

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Hàt kéremszépen, a vàlaszom mindenféle vàdaskodàsra az az, hogy …àh, nem megy, majd talàn valaki nagy türelmü megmagyaràzza,-ujra meg ujra – engem vàr a malenkaja rabota. Valahogy süketek beszélgetésére hasonlit az egész, mindenki màst hall és fôleg màst ért.
    Legyetek egészségesek, – minden jot mindenkinek,fel a fejjel: amig még van fejünk.

  • Köszönöm, hogy bebizonyította saját észbeli hiányosságát. Egyetlen tényt sem tud soha felhozni, nincsenek indokai, a feketét fehérnek nevezni és vice-versa elég egy gagyogni tudó féleszü minimális értelmi képessége, ovodások is így vitáznak, de csak egymással. Eddigi románya pedig jellemének tükre.

  • Az eddigi irománya a maga jellemtelenségének a tükre !

  • Libás Mihály

    javorszkyszenny

    te nem vagy a magyar nemzet, csak egy hitvany kis nacifereg, Ne azonositsd magad se a magyarokkal, se a nemzettel CSAK a fergekkel! bar gyanitom, meg a fereg jellemevel sem erhetsz fel!

  • Mi van gybognar??? Keptelen vagy valaszolni a kerdesemre??? Mocskolodni tudsz.Egyszeru kerdes, egyszeru valasz kellene ra!!!

  • asher alexander

    bimbo!!
    -es meg te ugatsz itt “mocskolodasrol”???hogy nem sul le a bor a retkes pofadrol!!!!
    mast se teszel itt mint mocskolsz pmindenkit aki nem olyan nacifereg mint te!!!
    mibol gondolod hogy neked azt szabad tenni buntetlenul??

  • Jumbó :
    Igazán örvendek hogy sikerült figyelmedet felkeltenem a náci szennyirományok gyűjtőhelyére , a Kurucinfóra amit Novák Előd a prominens ” nemnáci ” jobbikos parlamenti képviselőtök tart fenn.
    Mindig örömmel tölt el engemet , ha másoknak örömet okozhatok és most úgy tűnik sikerült végre boldoggá tennem ballibsi írások olvasásán elszomorodott lelkedet ezzel a Kurucinfóval.

    Amúgy meg ezt a linket is érdemes megnézni , ebből megérthető a Táltosok nemzetségének elhivatottság-tudata .
    ( Semmi hőzöngés , a cikk teljesen tárgyilagos , száraz stílusban íródott. Ennek ellenére én a térdemet csapkottam :D…)

    http://ladylee.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1121342

  • Igazad van. Nincs min vitázni.
    A jelenlegi Fidesz/KDNP/Jobbik bagázst támogatókkal nem lehet és nem érdemes beszélni, vitatkozni. A Viktor nem hallgat, vitatkozik, vagy enged senkinek. A saját, utópisztikus, arrogáns, gonosz, bosszúálló programját akarja csak megvalósítani, erőszakkal. A Magyar Narancs jól megfogalmazta;
    – Mit kíván az EU Magyarországtól?
    – Már semmit!
    Majd ha eljön az ideje, a magyar nép leráncigálja a koszos bagázst!
    Addig meg a többség elfordul a politikától, nem nézi a híradót, nem olvas újságot, nem hallgat rádiót, megpróbálja életét fenntartani, nincs szándékában szavazni, nem akar pártokról hallani, struccpolitikát folytat.
    Amikor a kirekesztett többség teljesen falhoz lesz állítva, torkára teszik a kést, akkor majd lerázza a diktatúrát. A Viktor közben maradhat az egyetlen kakas a trágyadombon, a Jobbik, mint egy tyúk, egy darabig kapargálhat mellette.
    Véleményem az olvasotatk, látottak és a beszélgetések alapján ugyanaz lett, mint amit a Magyar Narancs írt.
    Talán majd eljön egyszer az idő, amikor Magyarországon is lesz újra valakivel párbeszédet folytatni és érdemes lesz.
    Addig pedig a Viktor megnyitott Keletre, foglalkozzon egy darabig a testvéri Kína, Irán, az Arab országok, a magyarokkal. A Viktor példaképe pedig a fegyelmezett Észak-Korea. Ott rend van és nincs ellenzék, 99.9% szavaz a Pártra, a diktátorra. Ugyanezt akarja elérni a Viktor és a Fidesz.
    Tanulj kinaiul! Sok szerencsét!
    了解讲中文! 祝好运!

  • Gybognar! Megint sikerult egy suletlen irast ide bigyezteni,csak a kerdesre nem valaszoltal meg mindig.
    Nem tudsz ra felelni???Hogy ne kelljen keresgelned,ez volt a kerdes:kit,mit honnan kellene odatenni,hogy kormanyozza az orszagot. Nem kell ket oldalas firkaval(foleg ertelmetlennel) untatni az olvasot. Csak rovid,velos valaszt adj mar.

  • Legyen Jimbo a király.
    A hülyéknek jó a hülye is.

  • Gay-za! Ez egy mindent kimerito valasz. Ez jellemzo ratok. Kar hogy kimaradt a naci,fasiszta,antiszemita stb.
    Azok nagyon tetszenek. Olyan “szinvonalasak”.
    Kulonben,igazad van.Te lehetnel az udvari bolond.

  • Kedves Rex Jimbo:
    Tudom hogy válaszom kimerítő volt.
    Persze csak Magának !
    (Talán gyúrjon agyra , hogy a kétsorosak se merítsék annyira ki hogy értelmetlenségeket kezdjen írogatni.)

  • Csak neked ertelmetlenseg. A gollner zoldborsoja valo neked.

  • Szép jó estét! Itt nincs moderátor?

  • Annamaria Ruttkay-Saghy

    Allics: joestét Magànak is.Hogy mi??- mo-de-ràà-tooor? az kéremszépen nincs.

Leave a Reply


This site is protected by Comment SPAM Wiper.