Leleplezték Magyarország első Horthy szobrát

2012 május 14 10:17 de.276 hozzászólás

Már áll Magyarország első egész alakos Horthy Miklós-szobra, melynek felavatásán Horthy Éva, az egykori magyar kormányzó Kanadában élő leszármazottja is részt vett. A Somogy-megyei, 570 lélekszámú Kerekiben rendezett felavatáson nem csak a Horthy-család leszármazottjai jelentek meg, hanem a nyiltan antiszemita Gój Motorosok is, valamint a Jobbik és a Fidesz politikusai, és ezzel ismét megerősítették azokat az aggodalmakat, melyek szerint egyre halványabb a magyar jobboldali kormánypártot és a szélsőjobboldalt elválasztó határ.

Kocsis Sándor, a Horthy Miklós Társaság alelnöke jelezte: számolni kell azzal, hogy “támadást indít majd el a történelemhamisító liberál-bolsevik oldal” az ellen, hogy Adolf Hitler szövetségesének állítanak szobrot Magyarországon. A Gój Motorosok pedig fenyegetve megígérték, hogy amennyiben bárki megrongálja a két méter magasságú, Kücsön Norbert által alkotott faszobrot, a motorosokra mindenképpen számíthatnak Horthy-pártolói, mert ők ezt a szituációt “gyorsabban megoldják, mint a bíróság.”

Marton Lajos, Kereki polgármestere elmondta, hogy a Horthy-szobort felállítását a község lakosságának 10 százaléka támogatta és erősen megosztotta az ott élő embereket. Ennek ellenére, a szobor körülötti közterületet is Horthy-térre lett átnevezve.

Egyre több közterületet neveznek el Horthy Miklósról. A Pest megyei Gyömrőn például a városközpontban lévő Szabadság-teret nevezték át a néhai kormányzóra emlékezve. Júliustól elsejétől a Horthy-téren található Gyömrő polgármesteri hivatala, mivel a városi testület képviselőinek többsége elfogadta a jobbik Sas Zoltán által beterjesztett változást.

2012 május 5-én Sashalom új rendezvénycsarnokában bált szerveztek Horthy emlékére, valamint a néhai kormányzó első egész alakos, köztéri lovas szobrának felállításáért gyűjtöttek adományokat. Ezen a rendezvényen a fideszes Kovács Péter polgármester, illetve országgyűlési képviselő is részt vett védnöki kapacitásban.

Horthy Miklós kormányzása alatt lépett hadba Magyarország a hitleri Németország pártján és ennek következményeként 200 ezer magyar katonát és 50 ezer munkásszolgálatost küldtek a Don-kanyarba, valamint félmillió magyar állampolgár a koncentrációs táborok és a Holokauszt áldozatává vált.

276 hozzászólás

  • Remek! Egy nagy fasz…obrot a nagy fasz…obornak. Megerdemli.
    Es meg hasonlit is ra! Pont ugy nez ki mint egy … faszobor!

  • Kovács Árpád

    nahát elvtárs felháborodtál, sarló kalapács vörös csillag gyilkos idegen eszmét hirdető jelvények meg tetszik nektek ,lehet fasisztázni.Horty lenne a kormányzónk a parlamentből kitakarítaná a gyf hazug szocikat,nem élősködnének a nép nyakán szoci pártot betiltaná ,amit a magyar nép gyűlöl ,mert elege lett a pártállami [email protected]@sggnyalókból.

  • Viktoria Strain

    Mondjuk a feher terror meg maga volt a menyorszag? A tenger nelkuli tengernagy…..hadd ne rajongjak mar erte mint csepeli proli leszarmazott

    Egyebkent jelenleg ha jol tudom Magyarorszag kormanya konzervativ jobb oldali ( sajnos )

  • Ha egy ember aki nem szoci vagy nem libes fingik egy picit az már kurva antiszemita !! már nagyon unalmas és be kéne már fejezni ezt a papagáj stílust !Tovaris konyec !!!!!

  • Klara Bencsics

    Azért nem ártana Christophernek belenézni jobban a történelembe is…. munkaszolgálatosok és a deportálások nagy részét a német megszállás alatt végezték. 1944 március 19 UTÁN, mikor is németek megszállták Magyrországot, s oktoberben már Horthy , Szálasi puccs jóvoltából házőrizetbe vették, fiát meg deportálták Dauchaba.
    Horthy megprobálta a vidéki deportálást megállitani,, de budapestit még sikerült. T.i.1944 oktobertől- j 1945 januárig nem tudták a pesti zsidókat a nyilasok már deportálni. Akit Dunába lőttek a nácik, főleg nők voltak……..!
    Nem vagyok Horthy rajongó, de jó volna azért az igazságról írni, nem szélsősésges, gyülőletet izgató anyagot.
    A történelmi jegyzetek és dokumentek bizonyitják az igazságot! . Még azt is, hogy gazdaságilag és kultúrálisan, a trinnoni nagy veszteség ellenére, Horthy 24 éves kormányzása alatt, hihetetlenül fellendűlt, az európai országok élén járt. Ha olyan nagy zsidóüldöző lett volna, a Nünbergi tárgyaláson IS bűnösnek nyilvánitották volna!
    Ha egy ilyen történelmi személyről egy kis faszobor létesül, nem tudom miért nagy bűne ez a mai kormánynak?
    Hiszen, beletartozik a magyar történelembe!

  • Puchert János

    “Marton Lajos, Kereki polgármestere elmondta, hogy a Horthy-szobort felállítását a község lakosságának 10 százaléka támogatta és erősen megosztotta az ott élő embereket. Ennek ellenére, a szobor körülötti közterületet is Horthy-térre lett átnevezve.” akkor, hogy is van ez a falu nem akarta de mégis felállították a szobrot a demokrácia nagy dicsőségére. Klára ha annyira nem vagy Horthy hívő akkor miért próbálod még itt bődületes hazugságokkal is kisebbíteni a bűneit, 1941 nyarán a Horthy adminisztráció kizsúpolt 18.000 zsidót Ukrajnában ahol az SS legéppuskázta őket ekkor még nem volt német megszállás de a Horthy rendszerben születek a zsidóellenes törvények és nem német sugallatra. Még Eichmannékat is meglepte, hogy milyen gyorsan és lelkesen gyűjtötték össze a zsidókat. A történelmet pedig neked kellene tanulmányozni akkor nem mondanál ilyen bődületes marhaságokat, hogy munkaszolgálatra csak 44-ben vittek el embereket, Lakóhelyemről Komlóról 1942 nyarán vittek el 16 bányászt akik még csak nem is zsidók voltak csak szakszervezeti bizalmiak és szociáldemokraták a 16-ból csak 4 fő jött haza bizony nagy bűn volt, hogy Horthyt nem vonták felelősségre ezekért a súlyos bűnükért.

  • Bak Istvan!

    Ez a bunko gezya vagy a masik neve chris, mint mondva csinalt tortenesz akarja atirni a tortenelmet.
    A degeneralt cabareban meg nem volt tomegverekedes? Majd lesz! (pokol angyalai)

  • Göllner András

    Faludy Gyuri tudná mit kellene csinálni ezzel a szoborral

  • Fából készült, tehát fogja a tűz.

  • Szemenyei-Kiss Tamás

    Gazdasági fellendülés Horthy-idején?…
    Bencic Úrhölgy! Bár Ön már Ferenc József idején is nagylánynak számított, tudhatná, hogy Horthy kormányzósága idején több millió (!) magyar tántorgott ki az USA-ba és Kanadába. – A “lovas tengerész” által aláírt négy zsidótörvény…, a Szovjetunió, Jugoszlávia megtámadása, hadüzenet az Egyesült Államoknak, az Egyesült Királyságnak és Kanadának… a második világháborúban a hivatali ideje alatt elpusztult 1 millió magyar… – hát, igen, valóban beletartozik a magyar történelembe (de ilyen alapon az aradi hóhérnak is szobrot lehetne állítani!).

  • PALI, azt én is szívesen megnézném

  • azt kiabálnám, hogy – CSAK A FEJÉT, HOGY MEG NE SÁNTULJON !

  • Srácok, tényleg fából készült az a KUPLERÁJ ?

  • marikám azért én javasolnám, hogy ugorj félre ha valaki feléd dobja a buzogányt, a végén még eltalál. Különben melyik kuplerájról beszélsz? Néhány kiöregedett csatalovat látok, de a madamnak is hosszuak a fogai.

  • zsófikám, már ilyen hamar iderepültél, elég gyors a seprüd

  • Ismét Horthy! Szerintem egy nemzeti hőnek egyetlen szobor kijár az országban, ha már volt itt Sztálin szobor is 50 éven keresztül. Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetében szolgált az adrián.

  • A Horthy korszak konszolidációját Bethlen csinálta – a Népszövetség izmos kis kölcsönéből. Tehát nem saját erőből. És úgy sikeredett végrehajtani, hogy közben “kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk” Ehhez jött még a Doni hadsereg értelmetlenül elveszett 200 ezer embere, meg a félmillió zsidó deportált, amelyből nagyon kevesen térek haza. Pedig egy gyilkost már 2-3 emberért is kivégeznek! Gömbös kevesebbet ártott – de a szobra repült!

  • Már megint miért hazudsz Bencsics ??
    Maga a ” munkaszolgálat ” köszönöviszonyban nem volt a németekkel. Az bizony magyar találmány volt a korabeli ” rendszeridegenek ” olyatén megsemmisítésére , hogy közben a fronton némi hasznot hajtsanak az amúgy totálisan használhatatlan Magyar Honvédségnek.
    A deportálásokról :
    Horthy regnálása alatt nagyjából 400 000 honfitársunkat szállítottak haláltáborokba , ugyanakkor Szálasi nemzetvezető testvér uralma alatt olyan 50 000 .-et…..SZÓVAL BENCSICS NE HAZUDJ !! !!
    ( Már többször rajtakaptalak itt hazudozáson. Gondolom a MTI emlőin neveled Magadat , ekkora szép nagydarab hazudozóvá ! )

  • Matyuska :
    Horthy nem ” nemzeti hős ” hanem egyszerü haza-veszejtó , hazaáruló , népének gyilkosa….és nem több. De nem is kevesebb !

  • Jávorskynak tudat hasadása van. Már összetéveszti a hamut a mamuval is, Kopácsit a Tüske Zsófival. Na, itt is elmondom neked, a Kopácsi az én vagyok Kanadából, a Tüske Zsófi, meg Budapestről. Érted nyanya?

  • Kedves Pál :
    ÖN elszomorít engem.
    ( A jó édesannyát azt nem ? Dehogynem. Ha otthon is ilyeneket nyilvánul Magából kifelé.)

  • Judithka 😀 😀 😀

  • Neeeem…az nem lehet nekije..a tudat feltételez valamiféle bonyolultabb idegdúcot. Amiben a tudathasadás egyáltalán végbemehetne.
    Dehát neki olyanja nincs.
    Csak valami magnó a fejében , az kárálja az előre felvetteket.

  • Horti úgy néz ki a képen lévő szobrában mint egy faszent.
    Aki épp készül beszarni. A vén faszari.

  • Elmentettem a képet hogy jobban kitanulmányozhassam. Olybának tűnik nekem a Föméltósűgú Úrr a képen , mint egy fábólfaragott ólomkatona , a Diótörő c. dalműből manifesztálva. Aki csak áll…egyre csak áll…hűségesen áll a vártán , faarccal.
    Faarcú hőse a nemzet ( egy részé ) nek.

  • Klara Bencsics

    Ki hazudik, azt könnyű elenőrizni, HITELES könyvekből. Most nem Rákosi és Kádár kori könyvekre gondolok, hanem pl.Gosztonyi Péter történészére.,
    Sajnos részese voltam azoknak az időknek is, csak egész más kép emlékezem, mint itt egyesek.
    Azt hiszem, nem érdemes ide komoly érvekkel jönni, ha nem egyezik egyesek véleményével, mindjárt hazug, náci stb lesz az ember.
    Ez olyan alacsony nívó, mint ha óvódában lennék. A sértegetés meg oldalszámra megy, pro és kontra.

  • Hát akkor menny el !
    És vissza se nézz !!

  • Az azért eléggé közismert, hogy Horthy együttműködött az Antanttal (és így hozzájárult a kormánya által is aláírt trianoni békéhez), hogy büszke antiszemita volt, hogy köze volt mind a numerus clausushoz, mind a későbbi zsidótörvényekhez, hogy a magyar csendőrök részt vettek a zsidóság deportálásában, hogy vágóhídra vezették a 2. magyar hadsereget… stb.

  • Jellemző viszont, hogy te csak ilyen “alacsony nivóju” helyen érzed jól magad. De nem eröszak, nem kell itt maradnod. Menj, keress nekd jobbat, megfeleöbbet. Nem fogunk érte megsértödni. Igazán. Hidd el.

  • Szemét történelemhamisító !
    ( Méghogy szegény Fökormányzó-urunk nem tehet semmiről…az embernek az esze megáll ! )

  • Vegig olvastam a bejegyzeseket. A szamok csak ugy ropkodnek,hogy kovalyog az ember tole. Ez lenne az INFORMACIO??? Ez kellene elfogadni? Hiszen ket egyezo szam sincs,ugyan arra a temara. Meg ebben sem tudtok megegyezni???
    Magno? En inkabb betenitott papagajnak neveznelek TITEKET.
    Asher es a tobbiek: miert nem beszelsz az ELTITKOLT hat ezer evrol.Az lenne az igazan erdekes. Lehet,hogy
    eloled is el van titkolva???

  • Azt a negyedmillió embert már nem is említem akiket kinyírtak a különítményeseik mikor ANTANT segítséggel leverték a Tanácsköztársaságot…30 000 ember kivégzését dokumentálták , ezek irattárban vannak. Még eltűnt valami 200-220 ezer ember , akikről többé soha senki nem hallott ! Az elevenen eltemetettek , a mozdonyok kazánjaiban elégettetettek , a kutyákkal szétmarcangoltatott magyar emberek hada !
    Hogy rohadt volna meg az egész darutollas társaság még Hazánk határain kívül !
    És utána volt pofájuk rinyálni a vörös-terrorról…igen , volt olyan : hatszázvalahány embert végeztek ki ( eléggé elítélhető dolog volt ) és minden egyes esetben volt jegyzőkönyv. EZT azért nem lehet szembeállítani a Horthysták tömeggyilkosságaival.

  • Jimbó ha nem tudsz történelmet olvasni , akkó rohaggyá’ le mint narancs a politika fájáról. Ha megkérhetlek.
    Köcce.

  • Rohatt antiszemita féreg.

  • Horthyhoz csak annyit: azt senki nem emliti(erdekes modon) hogy probalkozott az angolokkal targyalni es Sztalinhoz kuldtek,mivel nem illet bele a tervbe. A romanok,csehszlovakok igen,pedig azok is ugyan csak jol szerepeltek Hitler szinjatekaban. Igaz is,ezt nem kell emlegetni…

  • Gay=za! Mar megint szamok.Meg jo hogy letudod irni.Es milyen tortenelemre hivatkozol te???? En ugyan is nem irtam semilyen adatot. Szamokbol mar van itt eleg. Mar hasonlit egy ulti-partihoz: ki tud uberelni,csak az szoljon.

  • Kedveseim!
    Igen, Rátok gondolok. Gezya azaz Adam Krisztofer, Golner Janos aki itt vagy 2O azaz húsz néven ir.
    (hibás misi, uszógumi, varga bela) de néhányszor tuske jozsika neveben is irnak mind a ketten.
    Ahogyan azt kopacsi növérke is irta, az átok visszaszáll. Figyelemmel fogom kisérni a demagog cabare
    müködését. A Montreali hirekben csak olvasni fogjuk, miután ezt a kuplejárt is bezárják a tömegverekedés után, a tulajokat meg bekisérik kábitószer árusitása véget. Milyen jó lesz látni az ördögöket a hüvoson. (akoskertesz, adamchristofer, golnergyerek és a többi)

    asher’ te meg többet hazudsz, mint böszme elvtársad. 1926-ban te hol születtél Ukrajnában????
    Akkor éppen Csehoszlovákiához tartozott. Na, a többi szavad is ennyit ér. Ku. 11O-ben meg még nem voltak muszlimek. Úgy hogy a gyalázatos népirtást ti!! zsidók követtétek el.

    Szóval elvtársak Elore!! A párttal (a néppel nem!!) egy az utatok. Hová vezet? KI MAGYARORSZÁGRÓL!

    Szebb jövot!!

  • A keped nagyon talalo:kancsal paradicsom….Haha…Az is vagy.

  • Az elozo bejegyzesem Gay-zanak szol.Ne hogy tevedes legyen.Amugy.
    Pali ez az igazsag,amit irsz es amit tagadnak koromszakadtaig.Kulonben,hogy van az,hogy annyira egyszerre hallgatnak el,mikor mar(gondolom) nem tudnak semmit mondani.
    Kulonben gay-za, az antiszemita jelzod meg csak nem is illik ram.Legalabb is a fenti bejegyzesem utan.No de mindig is ez a helyzet,ha nincs erdemleges valaszotok. Ez vonatkozik mindnyajotokra(marmint mind a negyotokre)

  • Libás Mihály

    izgalmasnak igerkezik ez a Horthy musor…..mindenesetre bekeszitek par perzsgot, lazackremes piritost, mert a jakuzzibol akarom vegigkiserni a programot….csak meg nem tudom tragedia vagy komedia lesz mufajat tekintve, persze konnyen lehet, hogy tragikomedia…mar nem csak a miniszterelnokon es bandajan utkoznek ki az elmebaj egyertelmu jelei, hanem a magyar embereken is!
    Bencsics, azon mindig meglepodom, hogy a kanadai magyarok milyen merhetetlenul ostobak ….maguk azok, akikhez se angolul se magyarul nem jutott el az informacio es maga ennek az elmaradottsagnak tokeletes szimboluma!

  • Libás Mihály

    Erlauer

    szamitunk a rendszeres eszreveteleidre!

  • http://nol.hu/lap/hetvege/20120512-na_most_akkor

    Erdős Virág: Na most akkor…
    Erdős Virág| Népszabadság| 2012. május 14

    “…mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
    ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
    ki legeljen penneágyon rozmaringos mellfilét,
    ki pecázza kukából a halolajos kiflijét,
    kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje,
    kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje,
    ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét,
    ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét,
    kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni,
    kit lehessen kapásból és szemtől szembe letegezni,
    ki ne jusson ötről hatra, kinek fussa futópadra,
    Pulára meg Balira,
    kit vegyenek palira,
    kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány,
    kinek jusson másfél bála angolpólya-adomány,
    kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány,
    kinek jusson, mér’ is jutna, szar se jusson, ha cigány,
    na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
    ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
    ki rakja ki carrarai márvánnyal a klotyóját,
    kinek pakoltassák ki a pénztárnál a motyóját,
    ki zúzzon ki Rómába, hogy láthassa a piétát,
    ki nyomassa ezerrel a déligyümölcs-diétát,
    ki merengjen el egy régi, feudális szokáson,
    kit érjenek állítólag kisebb bolti lopáson,
    kinek legyen ad absurdum reklamálni mersze,
    ki merjen a jogaiért kiállni, na persze,
    kinek legyen dilije a kuszkusz meg a falafel,
    ki próbálja nem feladni, végül mégis adja fel,
    na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
    ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
    ki költözzön proli szagtól fuldokolva Budára,
    ki költse egy komplett pesti panel árát dudára,
    ki ápolja klinikán az egészséges körmét,
    ki válasszon rövid utat, ki pedig a görbét,
    ki lásson a Hun West Travel-irodával világot,
    ki álmodjon zöld fű közé piros, fehér virágot,
    ki ültessen minden kerti törpe mellé tuját is,
    ki adja az ártatlant, de hogyha kell, a buját is,
    ki rendeljen ülőbútort magának a neten,
    kik lakjanak egyetlenegy félszobába’ heten,
    na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
    ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
    ki utazzon még a világ végére is kocsival,
    ki tudjon le minden bajt egy odavetett bocsival,
    ki vegye a nyakába egy papucsér’ a plázát,
    kinek vigye el a bank a vakolatlan házát,
    kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfalt,
    ki foglaljon négy személyre, ablak mellé asztalt,
    kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet
    kinek kelljen beszerezni tüdőszűrőleletet,
    ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától,
    ki keljen ki magából egy utastársa testszagától,
    na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
    ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
    ki járkáljon házastársi javallatra botoxra,
    kit vigyenek akarata ellenére detoxra,
    kinek kelljen másnap délig étlen-szomjan kibírni,
    kit lenne szép most azonnal puszta kézzel kinyírni,
    kinek hozzon Télapócska sárgarézzel teli zsákot,
    ki hordja ki lábon hol a tüdőgyuszit, hol a rákot,
    kinek legyen igénye a könyvre meg a mozira,
    ki próbáljon belógni egy kulturáltabb slozira,
    kinek kelljen nap mint nap a Vágóhídig bliccelni,
    kinek legyen – láthatólag – kedve most is viccelni,
    na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
    ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
    kinek legyen névre szóló szekrénye a Gelázsban,
    ki aludjon álmában egy jó kis fűtött garázsban,
    ki nevezze komenista fertőnek a Dagályt,
    kinek sértsen már a puszta létezése szabályt,
    ki akarja hóban-fagyban kivárni a sorát,
    kinek kelljen tele szájjal dicsérni a borát,
    ki hurcolja fel-alá az interspáros batyuját,
    ki átkozza el a saját sose látott anyuját,
    ki feküdjön hol itt, hol ott, mint a kilőtt állat,
    ki rándítson haladtában szemlesütve vállat,
    na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
    ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
    ki csinálja új kecóját trendire és takarosra,
    ki próbáljon mindenáron bejutni a fapadosra,
    ki locsoljon Francois Voyer konyakot a kivire,
    ki gondoljon tehetetlen haraggal a gyivire,
    ki tegye le egyik percről másikra a piát,
    ki próbálja kivenni a lelencből a fiát,
    ki lomizzon kisbiciklit, dinókat meg törpöket,
    ki ugassa le az undok, játszótéri kölköket,
    ki lássa a sajátját a más ölében csicsikálni,
    ki próbálja magát minden karácsonykor kicsinálni,
    na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen,
    ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen,
    kinek legyen tiszta sor, hogy haladás vagy haza,
    kinek legyen úgy, hogy többé ne mehessen haza,
    kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka,
    kit viszont a vácrátóti köztemető árka,
    kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén,
    Budafokon, Budaligeten és Mátraterenyén,
    Békésbe’ és Hevesbe’,
    s ki menjen a levesbe.”

  • Hibas!Szerintem bohozat lesz.Hiszen te is beleszoltal. Gondolom a tukor elott alsz mikor irod masokra vonatkoztatott velemenyed,mert nagyon hasonlit rad.

  • Ez már most bohózat: a fábólfaragott antiszemita mint kerti törpe.

  • Libás Mihály

    szarcsimbok

    te miert nem takarodsz apadfaszara? ha morzsa eszed lenne, tudnad, hogy egy fereg vagy!

  • Szep a kimagyarsagod miska! Tanitsd meg a poronyaiddal is.Had legyenek azok is jo kimagyarok. Vedd eszre,hogy
    te vagy az egyik bohoc ebben az egesz dologban. Talan nem is akarsz mas lenni??? Vagy nem tudsz?
    Ugye a szolas szbadsag jegyeben kuldesz innen el??? JELLEMZO. Ahogy beszelesz ciganynak gondollak. Az viszont nem a te hibad…

  • Jimbo, szólásszabadság máshol is van. Nem biztos, hogy ez itt a te helyed.

  • Inkabb ugy irtam volna,hogy szolasszabadsag mashol sincs,csa ha megfelelsz a TRENDNEK.
    A fenti vers nagyon szep,csak azt hiszem celt tevesztett,mivel mindket oldalnak szolhat/szol. Ez a mindenkori politikusoknak szol.Talaloan.

  • A szólásszabadság mindössze azt jelenti, hogy bármit írhatsz vagy mondhatsz. Nem azt, hogy bárhol… más szövegek vannak kitiltva a New York Timesból vagy a Népszabadságból, és mások a kurucinfóról. De attól még bőven jut hely – máshol – mindenféle véleménynek. Ez így normális.

  • Szerző JIMBO | május 14, 2012, 9:50 du.

    Jimbo, ne is emlegess gőgös gúnár gedeon előtt ilyesmit, mert erre valamiért nagyon érzékeny:)

  • Sok mindenre erzekeny a szentem! Amikor kifogy meg nacizasbol is,akkor leall a bejegyzes(reszukrol/reszerol).
    Ez is a szolasszabadsag egy fajtaja??? mert a masik,amikor leveszik amit ir valaki.

  • Én biztos nem egedném a náci szövegeiteket egy percig sem.

  • Le kell itt is zárni a hozzászólások lehetőségét a szólásszabadság nevében, mint sok más cikknél:)
    Nagyon helyes:) És ki kell egészíteni a szövegmező felett a feliratot. “Minden vélemény számít, amit mi mondunk! A többieknek kuss!” 🙂

  • Szerintem minden – akár ellentétes – véleményt is helyes közreadni (leszámítva a szélsőségeseket, antiszemitákat, nácikat). Aki ezeket az intoleráns nézeteket tolerálja, az maga is intoleráns. De a többivel nincs baj.

  • Erlauer! Furcsa normad van. Szerintem a szerkesztok(minden ujsagnal) a dontok,hogy mit kozol le es mit nem.
    Ezt el is fogadnam,ha tudnam azt,hogy nem azert nem kozol egy irast,mert az “O” velemenyevel nem egyezik.
    Ezt errol a “laprol” nem allitanam.

  • Egyetértünk. Én szeretném, ha a szerkesztők ennél a lapnál úgy döntenének, hogy közölnek ellentétes véleményeket, kivéve a szélsőségeseket, antiszemitákat. De ezt írtam korábban is.

  • Erlauer! Ezek szerint Dakotanak igaza van.Es IGAZA van. Tudod itt azok a nacik,antiszemitak es minden egyebb nyalanksag,akik nem ertenek egyet ezzel az eszement magyar ellenesseggel. Mar nem is a kormany a celpont,hanem magyarorszag es a magyar nep.Szerinted az nem rasszizmus???Arrol mar nem is szolok,amikor provokalnak. Az nem intolerans?? Szeretnem a velemenyed megismerni.

  • Szerintem nem szabad különbséget tenni, gyűlölködésnek, kirekesztésnek nincs helye egy demokratikus oldalon sem:)
    Vagy nem ezt jelenti a demokrácia? A szólásszabadság? Az emberi jogok? Vagy, hogy is van ez? 🙂

  • Én itt egyetlen magyarellenességet olvastam: amikor éppen ti azonosítottátok a nácikat a magyar néppel, és azt gondoltátok, hogy minden magyar olyan antiszemita, mint ti. Ez súlyos sértés a nemzetre nézve.

  • Aki a szélsőségeseket, nácikat nem rekeszti ki, az nem demokrata, hanem kirekesztő. A kirekesztők kirekesztése helyes dolog.

  • Szerintem akkor nagyon korai a véleményed megfogalmazása, kedves Erlauer, ha csak ennyit olvastál:) Mondhatni, komolytalan:) Térjünk vissza rá később.
    Kellemes olvasgatást:)

  • Nem csak ennyit olvastam, sokkal többet.

  • Szerző JIMBO | május 14, 2012, 11:26 du.

    Jimbo, nekem ehhez az a néhány bejegyzés elég is volt:)
    Jó pihenést, neked!

  • Dakota! Nekem is eleg.Amit gyanitottam,szepen bejott: meg egy neven irnak,hogy tobbnek latszanak. Ezt most kivetelesen inteligens modon teszik,de az nem valtoztat a lenyegen.
    Lehet,hogy kellett venni megint egy extra PC-t? Nem tudom hogy mukodik ez. En csak kezdo vagyok a computeren.

  • Göllner András

    Libás Misi, már megin fején találtad a szeget. A csimbók szokás szerint gerjed, mint egy eszelős, de a Pali, meg a Klári, ezek aztán megint felülmúlták magukat a bunkóság és az ostobaság mezején. Volt egy idő, nem is olyan régen, amikor még azt gondoltam, van némi esély még az értelmes párbeszédre, de most már egyértelmű, hogy itt egy teljesen bezárt gondolkodású szektával állunk szemben, melynek tagjai elsősorban a racionális érveléstől félnek. Ezeknek az egyivásúaknak, a párbeszéd jelenti a legnagyobb veszélyt. Aki racionalitás, az empiricizmus módszereivel közelít, aki tényeket hoz az asztalhoz, és civilizált párbeszédet óhajt megvalósítani, azt le kell hurrogni, le kell libsi-bibsizni, ki kell közösíteni, keresztényellenesként, közösségi bomlasztóként le kell járatni. Ha erre az aljas módszerre az áldozat visszavág, védelmet kér az egyháztól, akkor még egy lapáttal rá kell rakni, és Kádárista feljelentősként kell őket gyalázni, országos petíciós kampányt kell indítani ellenük. Az hogy a boszorkányüldözés plébánosa nindeközben szembeköpi egyházának törvényeit, felcsinálja valakinek a feleségét, és amikor ez kitudódik, faképnél hagyja a nyáját, az ezeket a birkákat nem érdekli. A felelőséget ezért is a másként gondolkozókra kenik. Ezt csinálta itt a bencsics két héten át, meg az a másik tudom is én hogyan hívják öregúr, aki levelet írt az érseki irodába, és tovább rugdosta az ártatlanokat. Az ő szemükben, a tízparancsolat megszegése egy plébános által egy férfias gesztus. Ejnye bejnye, nem lehet könnyű élete egy fiatal papnak, amikor ott állnak előtte a jányok, szépen felöltözve. Néha már ő is jánynak öltözött, de kit is érdekelt az – ha a plébános szereti Prohászkát, és jól tudja fújni a libsi-bibsi-bolsi szöveget, akkor biztos egy rendes fiú. Akkor egy igazi úriember, a montreáli nagybizottság tisztelt alelnöke lehet, és azt csinálhat bárkivel, amit akar, annak az életét teheti tönkra akiét akarja. Annak csinál gyereket, aki neki jól esik. Tudod Misi, valóban, ezeknek csak ez kell, a libsi-bibsi-bolsi szöveg, a Trianon könnyek, a szabadkőműves duma, a hazám-hazám, a székelyhimnusz, Wass Albert, az antikommunista mantra, meg egy otromba Horthy szobor. Ettől gerjed ez a geriátrikus szekta. Ez fűti hazafiságukat, és nem az értelem, a kritikus elmélkedés, a vita, vagy az igazság. És akkor az igazságosságról már ne is beszéljünk. Ennyit a vitézi rendről. ….Ennyit. Megérdemlik egymást ezek a csimbókok. Fején találtad a szeget Misi. Nem lehet velük semmit se kezdeni. Egy másik bolygón élnek. Ezek nem csak szellemileg lusta emberek, hanem gyáva és hazug csimbókok. Egy tanulatlan, kezdő diáknak ezt a förtelmes, értelmetlen magatartást még el lehet nézni, iskolázott felnőtt embereknek viszont már nem. Bár eleinte megpróbáltam békésen közeledni feléjük, most már nagy ívben kerülöm őket, kerülöm szektás táborukat. Hála Istennek nagyon kevesen vannak, és nem ővék hanem a miénk ez az ország, amit úgy hívnak, hogy Kanada.

  • Nem is gondoltam volna Gollner Tanar Ur,hogy te is drugozol. Most azt hiszed milyen nagy hostettet hajtottal vegre.
    Kozben csak alatamasztod amit itt mar probaltunk kifejteni. Egesz jol elbeszelgetsz magaddal. Elore tudod a valaszt.
    Canada viszont nem a tietek…Ezt jobb ha elkonyveled magadban.Az csak menedekhely nektek,amig azt is le nem [email protected] Oruljetek,ha megturnek benneteket.

  • Dakota! Mi itt beszelgettunk Erlauer-rel,es Gollner reagalt.Tudomanyosan!!! Tudsz erre magyarazatot???
    Na Nem a tudomanyossagra!

  • Puchert János

    “A Szántódról Kaposvár felé vezető úton, a település bejáratánál, egy szemétlerakó felszámolásával alakították ki az elmúlt években azt az autós pihenőhelyet, amelynek tavaly ősszel a Horthy Miklós tér nevet adta a közgrémium. Oda került most a csaknem két méter magas, fából faragott Horthy-szobor, Kücsön Norbertnek az akadémikus képzőművészeti normákkal dacoló alkotása.”
    Hát ez valahogy elkerülte a figyelmét a sok kommentelönek, hogy egy egykori szeméttelepre került ez a szemét, hogy egy kis humort lopjak bele ebbe a sok dühös megszolalásba.

  • Horthy Miklós (1868–1957)

    Tengerésztiszt, politikus. 1886-ban lett a hadiflotta tagja. 1909 és 1914 között Ferenc József szárnysegéde. Az első világháború kitörését követően különböző hadihajókon szolgál. A hadműveletek során megmutatkozik rendkívüli parancsnoki tehetsége. A háború végén ellentengernagy, a Monarchia hadiflottájának utolsó parancsnoka. A proletárdiktatúrát követően 1920. március 1-től 1944. október 15-ig Magyarország kormányzója. Külpolitikájának alapvető célkitűzése a trianoni békeszerződés revíziója volt. Ennek érdekében kereste a szövetséget Német- és Olaszországgal is. Bár Hitlerrel kölcsönösen nem szerették egymást, nem látott más utat a magyar érdekek érvényesítésére, mint a németek mellett való fegyveres beavatkozást, melytől barátjának, Teleki Pál miniszterelnöknek az öngyilkossága sem tartotta vissza. Igyekezett minimális szinten tartani a németek rendelkezésére átadott haderő létszámát, sőt 1942-től az angolszász hatalmakkal titkos béketárgyalásokat folytatott. A belpolitikájában mind a baloldali, mind a jobboldali szélsőségesektől tartózkodó Horthy nem látta, hogy a hadsereg és főként a tisztikar fiatalabb tagjai a politizálást megtiltó rendelkezései ellenére egyre inkább politikai céljaik megvalósítását is szem előtt tartották, és a szélsőséges mozgalmakban vélték megtalálni érdekeik képviselőit. Magyarország német megszállása után igen szűk mozgástere maradt, bár miután belátta, hogy ellenkező esetben nem kerülheti el a felelősségre vonást, leállította a zsidóság deportálását. Megpróbálta kivonni az országot a harci cselekményekből, de miután 1944. október 15-i kiugrási kísérlete nem sikerült, a hatalmat átadta Szálasi Ferencnek. Ezután a németek, a háborút követően pedig az amerikaiak fogságába került. A nürnbergi per során tanúként hallgatták ki. Portugáliában halt meg, 1957-ben. 1993-ban Kenderesen újratemették.

  • Klebelsberg Kunó a Horthy korszak kultúrpolitikusa

    (* Magyarpécska, 1875.11.13 – †Budapest, 1932.10.11), gróf. A két világháború közötti időszak legnevesebb kultúr- és tudománypolitikusa, ki mint kultuszminiszter megszervezte a korszerű oktatási rendszert, felkarolta a természet- és műszaki tudományokat, s olyan erőteljes támogatást biztosított, hogy nemcsak utolértük, de némely területen meg is haladtuk az európai szintet.
    Klebelsberg Kúnó az Arad vármegyei Magyarpécskán született 1875-ben. Családjának felmenő ága a XVI. század óta katonákból állt, egyikük Buda visszafoglalásakor szerzett grófi címet.
    Édesapja tiroli hivatalnok, édesanyja dunántúli középnemesek leszármazottja. Még kisgyermek volt, mikor édesapját elveszítette, minek következtében a család Székesfehérvárra költözött. Ő a ciszterci rend iskolájában tanult, s ez az időszak egész későbbi életére hatást gyakorolt, ugyanis katolikus hite és erkölcsi elkötelezettsége mindvégig elkísérte. Építész szeretett volna lenni, a családi hagyományok azonban katonai pályára kötelezték, így egyik utat sem választva, jogot tanult Budapesten, Berlinben és Münchenben. A Sorbonne-on államtudományokat hallgatott, valamint történelmet és közgazdaságtant is.
    1919 februárjában Bethlen Istvánnal közösen megalakította a Nemzeti Egyesülés pártját. végigjárta az állami hivatalok különböző fokozatait. Volt előadó, osztálytanácsos, 1910-től közigazgatási bíró, 1914-től közoktatásügyi államtitkár. 1917-től a Hadigondozó Hivatal elnöke, majd a miniszterelnökség politikai államtitkára posztot töltötte be, 1921-22 között pedig belügyminiszter volt. Neve akkor vált híressé, mikor 1922-1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszterként tevékenykedett. Népiskolai programja keretében 5000, főként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezetve a reálgimnáziumot. Nagyszabású egyetemi építkezésekkel Szegeden, Debrecenben és Pécsett teremtette meg a felsőoktatás korszerű műhelyeit. Létrehozta a Collegium Hungaricumokat (röv. CH) és az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét, melyben a tudósutánpótlás biztosítását látta. Felkarolta a természet- és műszaki tudományokat is. 1926-ban a József Műegyetemen országos kongresszust hívott össze, amelyen a természettudományok, orvosi, műszaki és mezőgazdasági tudományok kutatására készítettek munkaprogramot. Sikerült a közfigyelmet a természettudományok és a műszaki tudományok fejlesztésének fontosságára irányítania, ennek köszönhetők a korszak reálértelmiségének eredményei a vegy- és gyógyszeriparban valamint a villamossági és gépiparban. Személy szerint is jól ismerte az egyetemi tanárokat, kapcsolatban volt velük, tudta, min dolgoznak. Számon tudott tartani minden reményre jogosító fiatalt. Ő hívta haza az akkor külföldön tartózkodó – és hazatérni már nem szándékozó – Szent-Györgyi Albertet, akit aztán Szegeden egyetemi tanárrá nevezett ki.
    Amikor a szegedi egyetem díszdoktorává avatták (1926), a következő szavakat intézte a professzori karhoz: “Az állam és a város csak épületeket, klinikákat, laboratóriumokat emelhet. Tudományos szellemet azonban ezekbe a külső keretekbe mi nem lehelhetünk bele. Ezt a tanári kar adja meg.”
    Megsokszorozta a hazai kutatói állások számát, kidolgozta a tudománypolitikai koncepciót és megvalósította a kultúrdiplomáciát. Az Akadémia támogatását és politikától való függetlenségét törvénnyel biztosította. 1926-ban létrehozta az Országos Természettudományi Tanácsot és a kutatók támogatására az Országos Természettudományi Alapot. A Széchenyi István Tudományos Társaság (1927) megalapításával az üzletvilág befolyásos embereit akarta kapcsolatba hozni tudósokkal, tudományos intézetekkel a kutatások fejlesztésének céljából.
    Különös szeretettel foglalkozott Szeged városával és a szegedi egyetemmel. Az egyetem alapkövének 1926. október 5-én történt letétele egyben a gyermekklinika alapkövének letétele is, mi nagy esemény volt a város életében, ugyanis jelen voltak a társegyetemek, az Akadémai vezetői, Horthy kormányzó, József főherceg, Glattfelder Gyula, a Temesvárról elűzött csanádi megyés püspök is. Az alapító kalapácsütéseket Klebelsberg “Magyar tudás, magyar hatalom” mondat kíséretében tette meg. A szegedi egyetem feladatának szánta az Alföld súlyos problémáinak, a gyermekhalandóságnak, a kubikos-kérdés, az öntözés, a munkanélküliség orvoslását is. Ő álmodta meg és alakíttatta ki a Dóm-teret is, ahol elhelyezték az orvoskari elméleti intézeteket, a gyógyszerészeti kart, a természettudományi laboratóriumokat. Kolozsvár, Sopron, Szeged országgyűlési képviselője volt. Széles körű műveltsége rendkívüli munkaintenzitással párosult, kiváló munkatársakkal vette körül magát. A maga diktálta óriási munkatempó, az állandó szélsőséges támadások kikezdték egészségét, és alkotóereje teljében 1932 -ben váratlanul, paratífuszfertőzésben halt meg. Temetése során – melyen Kossuth búcsúztatása óta nem mozdult meg ennyi ember – a szegedi Fogadalmi templom kriptájában nyert örök nyugodalmat.

  • Puchert Ur! Ezekre a sorokra a KISZ titkarom nagyon buszke lett volna.
    Matyus! Ezeknel ez csak olaj a tuzre.

  • Természetesen a holokausztot tagadni, illetve az igazság után nyomozni bűntett és lassan megérjük, hogy börtön jár érte. De Horthy Miklóst, a XX. századi magyar történelem egyetlen kiemelkedő nemzetpolitikusát becsmérelni és mészárosnak nevezni szabad, sőt dicsőség is jár érte.
    Volt egy francia nyomozás úgy 10-15 évvel ezelőtt, miszerint megállapították, hogy a munkatáborokban nem öltek meg élő zsidókat, csak a járványban meghalt embereket égették el, hogy ne terjedjen tovább a járvány. Ezt abból állapították meg, hogy ha éveken keresztül gázzal, illetve ciánnal ölték volna az embereket, a mai napig nem teremne meg azon a területen egyetlen növény sem. Talajvizsgálatokat is végeztek. Az akkori korból fennmaradt iratokból azt állapították meg, hogy sok esetben a bevonuló szovjet hadsereg ezekben a táborokban hadifoglyokat és civileket mészároltak le. Erről a nyomozásról volt is róla videó (riport). Aztán egyik napról a másikra ez a videó eltűnt, a riportereket pedig letartóztatták. Utána voltak sajtóközlemények, hogy spekulánsok voltak, meg akarták hamisítani a történelmet. Mindenesetre a kutatásokat volt, aki tovább folytatta… engem annyira nem érdekelt a téma, tehát nem tudom mi volt utána.
    Mindenesetre mivel Horthy kormányzó volt egy porig alázott ország élén, legalább annyit el szeretett volna érni a magyarságot képviselve, hogy vizsgálják felül a Trianoni tragédiát. Mint tudjuk, nem volt sok választása amúgy sem a fia elrablása után, hát követte a német utasításokat, sodródott az árral, de közben egyfolytában tárgyalt az angolokkal. Numerus classus nem csak Magyarországon volt, az végig söpört egész európán, és ne mondja nekem senki, hogy nem német nyomásra kellett bevezetni. Aki ezt mondja nem csak a történelmet hazudtolja meg, de aljas féreg is. De még ezzel is elsiklottunk az fölött, hogy gondolom ez az egész holokausztos história sem azért robbant ki, mert valakinek irthatnékja volt. Biztos meg voltak a kiváltó okai ezeknek a törvényeknek, amiről már nem beszél senki. Egyébként a mai világban is tapasztalható, hogy a széthúzást, azt, hogy egyes népek utálják egymást, nem az átlag ember fejéből pattan ki. Gyűlölet keltés folyik a háttérben… Én voltam Németországban és románokkal táncoltam együtt, bolgárokkal és szlovákokkal ettem együtt és egyikünk sem gyűlölte a másikat. Volt egy szlovák srác, aki azt mondta, hogy a politikával van gond (ez 2005-ben volt), legfőképpen a politikusokkal. Kihangsúlyozta, hogy a kormányon lévő pártok és a háttérben megbúvó erők érdeke a gyűlölet keltés. És akkor teljesen egyetértett velük mindenki, aki csak ott volt. Magyarországon a legnagyobb gyűlöletkeltő politikát az SZDSZ folytatta, hiszen őket nem érdekelte a nép, megvolt az az 5% gazdag réteg, aki őket támogatta és nekik elég is volt ennyi egy ország irányításához. Mindenki röhögött az MSZP-n, amikor az SZDSZ semmibe vette őket, és minden áron megcsinálták, amit elterveztek.
    Hát persze, hogy bántja a csőrüket, hogy egy magyar érdekeket képviselő párt “kitúrta” (a háttérben még mindig ott vannak) őket a parlamentből. Ennek a háttérhatalomnak az érdeke továbbra is, hogy az elmúlt 8 év országrombolását kihangsúlyozzák, meggyőzzék a 8 általánost sem végzett buta többség fejét arról, hogy antiszemitizmus van, és ha újra ők nem jutnak be, akkor itt mindenki le lesz mészárolva… Hülyeség… Provokáció… Tessék itt vannak, több mint 2/3-dal és még senki sem lett lemészárolva, senki sincs üldözve.
    “Legyen egy törvény, de az mindenkire ugyanúgy vonatkozzon”.

  • “az elmúlt 8 év országrombolását” nehogy “kihangsúlyozzák”

  • Srácok, valami azt súgja nekem, hogy ezzel a cionista provokátor göllnerrel lesz egy világraszóló testközeli találkozásunk, ahol MAGYAROSAN elmagyarázzák majd neki azt, amit ő már sokszor ajánlott másoknak ezeken az oldalakon, és pedig hogy hogyan készítik a Túró Rudit, – Csárdástól flamencoig-Megalakult Montrealban a Cabaret de Magog c.old. göllner andrás április 23.2012.9:31 DU.- tőle idézek ” …Ne kapd be egyszerre – szépen lassan úri módra fogyaszd…”

    Göllner,az elvtárs haverod is nagyon szerette – kár, hogy már nem él, mert adna neked egynéhány testre szabott utasítást ezzel kapcsolatban…jó szórakozást !
    http://www.youtube.com/watch?v=HH0anobpJNc

  • GYBOGNARJR – bár ezt a verset én is az utóbbi 20 év legjobbjának (vagy legigazabbjának) tartom, de erre is igaz: disznók elé gyöngyöt hiába is vetsz! Itt tovább folyik a “kormányzó úr” szerecsenmosdatása, pedig nem vitásan többszázezer magyar ember terheli a lelkiismeretének a hűlt helyét. Egy bolhaszarnyi ország vezetőjeként hadat üzent az USÁ-nak és a Szovjetuniónak is! Kivívta a “Hitler utolsó csatlósa” nem túl dicsőséges jelzőjét is, amit csak Kádár tudott a “legvidámabb barakk” minősítéssel feledtetni. Az is csoda, hogy megmaradt az ország, és nem osztottak fel minket a szomszédok között (pedig igény, az lett volna rá!) Horthy kb. annyira volt normális, mint a MI Betegünk, akivel minket vert meg a sors, mert Isten szerint eddig még nem vert minket eléggé!

  • Matyus10 – ismerem az ilyen “nyomozásokat”. Itthon is írta az egyik kommentelő, hogy nem is lőtték Dunába a zsidókat, mert ő felkeresett több községet is a Duna mentén – és nem talált abban az időben a “szokásosnál több” azonosítatlan halottról szóló feljegyzést. Aztán sorolta is hova ment el: GÖD, SZOB, stb.
    Na most: én ugyan élek, de nem tudnék FOLYÁSIRÁNNYAL SZEMBEN felúszni a jelzett községekig!
    Ezzel szemben:
    “1944. december 27-én a nyilasok körülzártak a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, s négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat – mezítelenre vetkőztetve – a jeges Dunába lőtték. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Isten elfogadta életfelajánlását, életáldozata betejesedett.”
    Salkaházi Sárát a Vatikán boldoggá avatta – azt pedig nem szokták puszira, igen kemény bizonyítási eljárást folytatnak le előtte.

  • Puchert János

    “Ezekre a sorokra a KISZ titkárom nagyon büszke lett volna.”
    Jimbo kettőnk közt az a nagy különbség, hogy nekem nem volt KISZ titkárom hisz én nem voltam KISZ tag
    Jávorszky a bemásolt videón elhangzik Horthy emlékiratait idézve a románok és a bolsevikoktól megszabadítani az országot ezzel szemben tény, hogy Horthy és bandája nem bocsátkozott harcba egyikőjükkel sem hanem a védtelen embereket gyilkoltatta le hóhéraival és Budapestre is akkor vonult be amikor az Antant nyomására a románok kivonultak

  • HÁT LEHET…Lehet kérem !
    Tessék csak tessék !
    Lehet alázni Géjzabátsit , ő csak röhög ezen.
    Idióta Pál , Cipőpucerájos Szarcsimbók , értelmetlenül fenyegetőző Jávor ál-ribanc , öregnáci Matyus.
    Tessék csak tessék !
    Most (még) olcsó a Zinternet !
    Gyalázkodjanak uraim , fenyegetőzzenek.
    Rohattnácik.

    ( Megjegyzem világszerte kezd feljönni a baloldal : Legutóbb is a legsűrübben lakott és mérvadó Északrajna Wesztfáliában leverték a Merkel pártját. . Mint tudjuk , Hungarosztán kissé le van maradva a tudatilag fejlett országoktól , olyan három-négy évvel….Szóval kedves nácik van még pár évetek.Használjátok ki , aztán megint kuss lesz nektek . Mondjuk a különbség annyi hogy a jobboldali Merkel és pártja elég rendesen üldözi a neonácikat. Legutóbb is egy jókora razzia volt , amit titkosszolgálati módszerekkel történt felderítés előzőtt meg.)

  • Puchert János:
    Horthy és bűnbandája SOSEM volt birtokában a katonai erényeknek.
    Ökegyelmessége gyakorlatilag seggnyalással érte el karrierjét a császárii haditengerészetnél , ahol több kárt okozott mint hasznot.
    Itthon pedig vereséget vereségre halmozott.
    Odadobta hazánkat a náci fenevadnak !
    Pedig a háború előtt megmondták az oroszok : maradjon ebből ki , esetleg jól is járhat a románok rovására. De nem ! Ennek a féleszűnek Hitler barátsága kellett….a rohadt nemzetárulójának !!

  • Szerző Geyza | május 15, 2012, 8:07 de.
    És akkor lehet ismételten rettegésben és diktatúrában tartani az embereket. Ennek következtében a liberális baloldaliaknak köszönhetően, előfordulhat, hogy lesz egy ismételt holokauszt, mert akkor már nem lehet másképp azokat a mocskokat eltávolítani a közéletből. Ha ez kell nektek hajrá! Csak utána ne mutogassatok újjal másra. Az ember szabadság érzete előbb utóbb kitör.
    Egyébként nagy meglepetés fog titeket érni, amikor kiderül, hogy akiket ti neonácinak hívtok, nem is azok. Ugyanis kedves agymosott barátom, ez akkor most már bizony mindenképpen ki fog derülni. Akkor milyen új ellenséget fogtok kitalálni magatoknak????

  • Kedves Dakota:
    Úgy van !!
    Le kell zárni hozzászólásaidnak a lehetőségét.
    Ez az egyik lehetőség…de nem rossz lehetőség !

  • Szerző Geyza | május 15, 2012, 8:11 de.
    “A belpolitikájában mind a baloldali, mind a jobboldali szélsőségesektől tartózkodó Horthy nem látta, hogy a hadsereg és főként a tisztikar fiatalabb tagjai a politizálást megtiltó rendelkezései ellenére egyre inkább politikai céljaik megvalósítását is szem előtt tartották, és a szélsőséges mozgalmakban vélték megtalálni érdekeik képviselőit. Magyarország német megszállása után igen szűk mozgástere maradt, bár miután belátta, hogy ellenkező esetben nem kerülheti el a felelősségre vonást, leállította a zsidóság deportálását. Megpróbálta kivonni az országot a harci cselekményekből, de miután 1944. október 15-i kiugrási kísérlete nem sikerült, a hatalmat átadta Szálasi Ferencnek.”

  • Matyuska:
    Így olvasom , olvasgatom soraidat , próbálom megfejteni , de végül letettem róla.
    Tudod én egyszerű ember vagyok , ipari munkás : állatszámadó. Ígyaztán az álértelmiségi habitus kissé mesze van tőlem.
    Én csak a magam cseppet sem bonyolult stílusát tudom akceptálni.
    Úgyhogy fenti írásod megintcsak pusztába kiáltott szellemi onanizálás maradt , a parlagon fekvő magok tekintetében..vagy mi…höhöhö

  • Libás Mihály

    mutyitetu

    mara ez a kotelezoen szetszorando baromsag? javaslom anyadat szorakoztasd vele!

  • Pushert,látom még Istent is letagadná az égből, nem csak a történelmet…..

  • Libás Mihály

    mondod ezt te javorszkygenya, aki istennel azonositottad smittpalt? haha….szegeny Isten!

  • Magyarország szégyene,hogy egyre több helyen neveznek el róla utcákat és tereket.És itt van már a szobra is,telerekva koszorukkal.Ugy látszik sokan örvendezve tisztelegnek az országot háburuba sodró,200.000 ártatlan katona halálát okozó kórmányzó előtt.Csak abban bizom,hogy az ünneplők között nincsennek olynan emberek,akiknek a hozzátartozoja a Donnál pusztult el.Az örömünnepet játszóknak valószinü nincsennek ilyen áldozatai.Az,pedig,hogy az ország romokba került,mit sem érdekli őket.

  • érdekes, hogy a Don-kanyarban (Horthy alatt) odaveszett magyar katonáknak nem akarnak emlékművet emelni a kerekiek, csak annak, akinek a neve fémjelezte a pusztulásukat.

  • “A hadsereg maradékát kb. 100 km-re a Dontól nyugatra próbálták összeszedni. Január 22-ig kb. 17 000 olyan katona érkezett be, akinek fegyvere volt, a többiek fegyvertelenül, a legtöbben sebesülten, fagysérülten. Századnál nagyobb szervezett egység nem érkezett vissza. Az egész hadseregnek 6 db lövege maradt meg.
    A zöm február elején érkezett meg, de még márciusban is érkeztek katonák, voltak akik majd’ 300 km-t gyalogoltak. Március 3-ig 2913 tiszt és 61 116 fő legénység érkezett be.
    Elveszett mintegy 100-120 ezer ember. Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet, azonban a szovjet csapatok fent említett harcmódja miatt a foglyok száma aránylag csekély volt, és ezek nagy részének sorsáról sem sokat tudunk.
    Január 24-én Jány vezérezredes kiadta hírhedt „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét…” kezdetű hadparancsát, amelyben a katonákat gyávasággal vádolta, és drasztikus fegyelmező intézkedéseket rendelt el. A parancs osztatlan felháborodást keltett. Horthy márciusban a parancs visszavonására utasította Jányt.”

  • Puchert János

    Zsófi e dicső vereség után amikor hazajött Jány a Keleti pályaudvaron díszpompával fogadták a fogadására megjelent Kállai miniszterelnök is. De azt sem szabad elfelejteni, hogy Jányban volt annyi becsület, hogy amikor észlelte, hogy tisztjeit háborús bűnösként elítélik önként hazajött, ezt a hitvány Horthyról nem lehet elmondani mert Ő még a demokratizáló Németországból is elmenekült a Salazar diktatúrát nyögő Portugáliába mert ott érezte biztonságban magát

  • Tüske Zsófia

    János, azzal, hogy hazajött, nem támasztotta fel az elveszejtett százezreket. én nem is értem, mi ez az utólagos smirglizés ezeken a rozsdamarta történelmi figurákon, ahelyett, hogy levonnák végre a megfelelő következtetéseket és azon igyekeznének, többé ne essenek hasonló hibába. A horthy-imádat annál groteszkebb, hogy egyrészt olyanok emelik piedesztálra a lovastengerészt, akik lehettek volna zsellérek Horthy alatt, és olyan magyar politikusok próbálják most Horthyt fényezni, akik abban a korban maximum a tisztiszolgájuk lehettek volna.

  • Libás Mihály

    nep meg annyit nem foglalkozott a multjaval a jelene es a jovoje helyett, mint a magyar……kipicsat erdekel a Horthy meg a tobbi…engem konkretan az erdekelne, hogy mennyit sikkaszt a Simicska!

  • Sokkal többet, mint amit “illene”.

  • Tüske Zsófia

    én is azt hiszem, misi, hogy meglepődnél.

  • A nagy magyar dicsőséges kibbaszott darutollas idiótikus dióverő-puskás mezítlábas hadak , a szuper-magyar spéci kétszemélyes zsebharckocsijaikkal úgy kenődtek fel a nagy orosz síkságra mint friss disznószar a bakkancstalpra.
    Sajnálatos , de ez volt. És ez nem a közkatoná…pardon..akkori szóhasználattal : ” legénységi állományú egyének ” ( más szóval, horthysta tiszti zsargonban : megdöglésre kiszemelt emberi trágyák ) voltak a hibásak , hanem tisztnek , elöljárónak totálisan alkalmatlan , kontraszelekció révén hatalomra vergődőtt uraik !

  • Megnéztem a képet ismét.
    Beugrott a helyes kifejezés rá :
    Horthytörpe

  • Itt négy-öt ember kisajátította a weblapot személyes vitatkozásra, káromkodásra, alpári viselkedéssel, szinte semmiféle értelmes tényközlés nélkül irkálnak hülyeségeket. Miért nem teszik meg ezt a trágár vitatkozók egymás közt, a sok marhaságra, szitkozódásra, müveletlen káromkodásra senki sem kiváncsi. Ez lett ta magyar társadalom mérvadója. Azaz, maradjanak csak itt, senki mást nem is érdekel, hogy ezt a lapot és az itt megjeleno cikkeket kövesse, mert mára senkit sem érdekel milyen észbontó baromságot csinál a magyar kormány és annak 2/3-os választói. “Minden nemzetnek olyan kormánya van, amire képes.” Aki itt trágárkodnak, csakis ilyen kormányt érdemelnek, maguk még kevesebbre képesek!

  • Gay-za!Te Okor. Diovero puskat a te dicsoseges voros hadsereged hasznalt.

  • Puchert János

    http://mandiner.hu/cikk/20120516_tomeggyilkos_haborus_bunos_voros_festekkel_ontottek_le_a_horthy_szobrot
    végre egy bátor ember aki nem csak beszél hanem cselekszik is Gratula

  • Hat ez igazan nagy hostett volt.Minden elismeresem. Ez az igazi demokracia… Ha a szovjet emlekmuvel ezt csinalnak,az buntett lenne!!! Ez egy igazi virtus volt. A baloldal bajnoka!!! HURRAH!!!
    Puchert Janos! On most 20 evet fiatalodott

  • Ez, csak egy újabb zsi… izraelita provokáció a sok közül ! Nem zsidózok !
    HA……HA……..HA……..

  • Nem-nem Javorszky! Ez a baloldaliak alap termeszete. Itt most vannak akik kituntetnek a komat.

  • Tüske Zsófia

    jimbo: nemcsak Puchert János, én is 🙂 ez a nap jól kezdődött.

  • Tüske Zsófia

    …. mellesleg, amikor Magyarország első köztársasági elnökének a fejére tettek kipát és öntötték le vörös festékkel, akkor is kiakadtatok, kedves jimbo és jávorszkynáci? mert akkor is Dániel Péter ment oda a zázrivecz bandája ellen, méghozzá egyedül.

  • Mondottam,hogy nagy hos!!!

  • Jávorszky Mária
    “A Kiskanász -vásári hintások sarja-,
    igazságos szigort akar,
    de az sanyargatássá fajul.
    A nép lehurrogja, de nem tágít.
    Avítt helyébe
    hevenyészett törvényt erőszakol.
    Magára haragítja a Hadakat.”
    “Sehonnani bitang árulók ínségbe,
    romlásba döntik a nemzetet”
    Persze hogy olvastam. Csak éppen más részeit és másképp értelmezzük.

  • Tüske Zsófia

    jávorszky: na most akkor táltosok, vagy Jézus?

  • kekec, mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, attól még a tények nem változnak, sajnos. De nem is erre utalva küldtem, hanem amit a jövővel kapcsolatban leír a jóslat, mert attól tartok, hogy az elkerülhetetlen, mert vannak akiknek éppen, hogy ez az érdekük.

  • tüske, ahol én ott te…a seprűd atomhajtásos ?

  • tüske, a magyar nép táltosok nemzete, a vérünkben van, ezért fogunk mi győzni ! EGY AZ ISTEN EGY A NEMZET !

  • Egyébként Horthy szobrát, nem a kormányzói intézkedési végett állították fel. Ferdíteni lehet, de a következő győzedelmi és hősies tettéért állították fel a szobrot (a szobor talapzatára rá is van írva, csak ugye tájékozódni kellene, mielőtt írunk egy cikket):

    Május 15. – Az otrantói tengeri csata – 1917
    A harmadik otrantói csatára 1917. május 15-én került sor a Császári és Királyi Haditengerészet és az antant hadiflottája között. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottája, amely szerepet játszott a központi hatalmak balkáni sikereiben 1916-tól tétlenségre volt kárhoztatva. Ennek az oka az volt, hogy az antant lemondott az adriai jelenlétről és lezárta a Földközi-tengerhez vezető Otrantói-szorost. A tengerzárnak köszönhetően a császári és királyi hadiflotta nem volt képes jelentős befolyást gyakorolni az első világháború menetére. A tengerzár maga ugyan nem volt túlságosan hatékony, azonban állandó veszélyt és kockázati tényezőt jelentett.

    A tengerzár elleni támadás ötlete Horthy Miklóstól származott. A csata a Földközi-tenger legnagyobb tengeri ütközete lett, mely egyben a Császári és Királyi Haditengerészet legkiemelkedőbb sikere volt az első világháború során.

    A támadásra az osztrák-magyar hadiflotta legkorszerűbb és leggyorsabb hadihajóit, a teljes Helgoland-osztályt támadásra vezényelték. Az SMS Novara, az SMS Helgoland és az SMS Saida cirkálók alkották ezen csoportot, imponáló, 54 km/h csúcssebességgel. Ezen kívül a még náluk is gyorsabb SMS Balaton és az SMS Csepel rombolókat, 62 km/h-ás végsebességgel jelölték ki az akcióra. A parancsnoki megbízatást Horthy Miklós kapta meg. Az mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy az igazi nehézséget nem a tengerzárat alkotó, tengeralattjárók ellen hálókat vontató, alig felfegyverzett gőzösök elleni támadás, hanem az ellenséges antant cirkálók jelenléte jelenti, akiket szükség esetén gyorsan riadóztathatnak és a helyszínre küldhetnek. Ezek az egységek nagyobb erőt képviseltek, mint az egész osztrák-magyar hadiflotta.

    1917. május 15-én, a hajnali órákban a fenti három cirkáló elérte a kijelölt hadműveleti területet és sikeresen elsüllyesztve tizenkét őrhajót, tízet pedig súlyosan megrongálva áttörték az ellenséges zárat.

    A felriasztott ellenséges hadihajók két irányból támadtak. A külön működő Csepel és Balaton rombolók elsüllyesztettek egy olasz rombolóból és két hajóból álló konvojt. A két romboló a három osztrák-magyar cirkáló felé vette az irányt, a biztonságos visszavonulás és az erők egyesítése céljából. Ekkor azonban újabb támadás érte őket. A támadást két brit cirkáló és öt olasz romboló kezdeményezte és tizenkét kilométeres távolságból tüzet nyitottak rájuk. A Csepel és a Balaton az albán partok felé kanyarodva elszakadtak a nehézkesebb cirkálóktól, majd az őket üldöző Aquila torpedóromboló kilövése után a parti tüzérség oltalma alá érve visszavonultak Cattaróba.

    Az antant flotta, amely elmulasztotta a két rombolót, felfedezte Horthy hajóit, akik közben módosították az útirányukat, hogy segíthessenek a rombolóknak. Így a szövetségesek a biztonságos kikötéstől még mintegy száz mérföldnyire tartózkodó három osztrák-magyar cirkáló ellen indították meg a támadást. Az ellenfelek körülbelül nyolc kilométerre tartózkodtak egymástól, mikor kölcsönösen tüzet nyitottak egymásra. A két óra hosszat tartó heves tengeri csatában Horthy hajóraja 1 cirkálót, 2 rombolót, 1 búvárhajót süllyesztett el és egy repülőgépet lőtt le.

    Súlyosan megsérült az SMS Novara is, tornya mögé csapódott be egy gránát, melynek következtében Szuborits Róbert első tiszt hősi halált halt. A repeszektől Horthy öt helyen sebesült meg, fél fülére pedig átmenetileg elvesztette a hallását (egész életére nagyothalló maradt). Ennek ellenére további parancsokat adott ki, amíg eszméletét elvesztette a vérveszteségtől és a sokkhatástól. A parancsnokságot Stanislaus Witkowsky sorhajóhadnagy vette át. Amikor Horthy magához tért, ismét átvette a parancsnokságot, az SMS Novara irányítását pedig Witkowskyra bízta. A csata közben az osztrák-magyar cirkálók tovább haladtak északnyugati irányban és úgy tűnt, hogy sikerül a felmentésükre érkező egységek közelébe jutniuk, amikor 10 az SMS Novarát újabb súlyos találat érte. A tizenhat kazánból nyolc azonnal leállt és ennek következtében a hadihajó mozgásképtelen lett és ezáltal teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került.

    Az antant flotta azonban hirtelen tüzet szüntetett és (a szükségesnél egy órával korábban) felkészült az SMS Sankt Georg által vezetett osztrák-magyar felmentő egységek fogadására.

    Az egyik olasz romboló még egy utolsó támadást indított az SMS Novara ellen, ezt azonban heves ágyútűzzel sikerült visszaverni. Az SMS Novarát vontatni kezdték és úgy tűnt, hogy a csata véget ért. Ekkor azonban az antant flotta váratlan erősítést kapott és ennek következtében már három cirkálóból és nyolc rombolóból állt, jelentős túlerőben. Újra támadásba lendültek, újrakezdődött a tüzérségi párbaj, eredményre azonban nem vezetett. Ezután nem is vállalkoztak arra, hogy a megerősödő osztrák-magyar flottával felvegyék a harcot, Brindisi irányában elvonultak. Passzív magatartásuk további áldozatokat követelt. Egy, az üldözésükre induló német U 89-es tengeralattjáró megtorpedózta a vezérhajójukat és a biztosítására kifutott francia rombolót elsüllyesztette. A csatában részt vett még néhány, a Császári és Királyi Haditengerészetnél szolgálatot ellátó repülőgép, és két osztrák-magyar tengeralattjáró is.

    A Monarchia és a központi hatalmak óriási hírveréssel ünnepelték az otrantói győzelmet. Horthy Miklós megkapta a hadi díszítményes és kardokkal ékesített II. osztályú katonai érdemkeresztet. A győzelem azonban jelentősége ellenére nem hozott tartós sikert. Az erőfölényben lévő antant hadihajók rövidesen újra összezárták a tengeri zárat. Ezt követően már a világháború végéig a Monarchia hajói kénytelenek voltak a kikötőben vesztegelni.

  • Libás Mihály

    leontottek piros festekkel az ejjel, azt kapta amit megerdemelt!

  • Puchert János

    “Az erőfölényben lévő antant hadihajók rövidesen újra összezárták a tengeri zárat. Ezt követően már a világháború végéig a Monarchia hajói kénytelenek voltak a kikötőben vesztegelni.”
    Matyi akkor mire is mentünk ezzel a nagy hősiességgel amit persze a hívei felturboztak, arról nem szól a fáma, hogy ez a tehetségtelen lovastengerész megtizedeltette matrózait mert okosabbak voltak hitvány parancsnokuknál és belátták a háborúnak semmi értelme. Legyek megengedő fogadjuk el Horthy itt valóban vakmerő volt de ezt lenullázta az élete során elkövetett bűnökkel, röviden szólva egy véreskezű hóhér volt egy tehetségtelen politikus gyáva ember amikor cselekedni kellett volna nem volt hozzá bátorsága. Egy nagyon megalázkodó levelet irt Sztálinnak aminek valószínű az életét is köszönhette. A magyar nép megvetését érdemelte ki és nem a megbecsülését, csak helyeselni tudom amit Dániel tett.

  • A mű befejeztetett.
    Elnyerte végső alakját a hortitörpe : szép piros kertitörpe alakjára formázta a festőművész.
    Hiába no. Egy festetlen faszobor nincs dicsőségére faszobrászának.

    más

    Kicsi idiótikus nácikáim :
    Próbáljátok csak eltávolítani a Szovjet Hősi Emlékművet .
    Tuggyátok idiótáim arról nemzetközi egyezmények rendelkeznek : Még a lesántult táltosok féleszűvé zilálódott Hungarosztánjának is KUTYAKÖTELESSÉGE gondoskodni róla , gondozni , állagát megőrizni az idők végezetéig….ha nem teszik , esetleg jön az orosz medve a nagy marha haleffal és skalpol.Vagy ha nem , akkor tízszeresére emelheti Táltosország számára a kőolaj árát….csak úgy viccből.
    Ez van kérem.
    Az a ti szerencsétek hogy nem kell szeretni ezt a helyzetet , elég ha végrehajtjátok az oroszok akaratát. Nincs más választásotok….én megértem hogy ez szar nektek , de hát komáim az Élet az nem egy rigófütty !
    Horthy faszobrot meg majdcsak széjjel rothasztja az eső.
    Vagyha nem akkor pár év múlva megy a levesbe.

  • Szerző Geyza | május 16, 2012, 10:29 de.
    Te csak egy idióta hülye vagy és úgy fogsz meghalni szarházi. Ezzel a jelzővel közelebb jutottál mesterházi istenedhez. [email protected]

  • Szerző Puchert János | május 16, 2012, 8:36 de.
    Mindenkinek joga hülyének lenni, és mindenkinek joga, hogy az is maradjon. Az, hogy még csak esélyt sem ad, hogy egy kis világosság átjárja a sötét kis kobakját, egyértelműen jelzi, hogy valójában még sem olyan hülye. Csak egy egyszerű provokátor, aki az 50 éves kommunista maszlagot fújja, amit már csak az agymosott nyugdíjasok hisznek el. Így kell tönkre tenni a magyarok jövőjét az országot, ahogy maguk csinálják. És végül csak kiprovokálják, hogy Budapest utcáinak villanyoszlopain lógni fognak az olyan férgek, mint maga. Az igazság érzet előtör az emberből, főleg olyan 8 év diktatúra után, amit itt ebben az országban az mszp véghez vitt.

  • Előzőhőz:
    Tarlós Pötyi , Budapest selypítős náci főpolgármajsztrója elment sírdogálni Moszkvába , hogy a Szovjet Hősi Emlékművet had helyezzék már át máshová, ahol jobban megvédhető. Merthogy az ott a legszebb része a Fővárosnak , mégsem illik oda. Mondta ő. ( Lehet hogy csak magában , ez most mindegy.) Eredetileg Putyinnal szeretett volna erről diskurálni , persze nemnagyon álltak vele szóba , Moszkva főpolgármesteréhez irányították udvariasan , mint aki kompetens e kérdésben.
    A válasz csak annyi volt : értesültek a rongálásákról , ha a Magyar Állam képtelen tenni bármit is az Emlékmű megvédésére holmi garázda elemek ellen , akkor számolnia kell pillanatnyilag még megnem határozott szankciókkal.
    Tarlós , mikor hazatért Moszkvából , eléggé csendben volt sokáig. Aztán valahogy kiszivárgott a dolog.
    De amint pár hónapja hallottam , egy darabig őrség állt az Emlékműnél.
    ( Még szerencse hogy a ruszkik annyira nem bizarrak mint Hruscsov idejében és nem követelik meg a feszes díszőrséget. Mert ha ilyen őrült ötletük támadna , nem lehetne mit tenni : ki kéne állítani oda is egypár kócsagtollas ződkabátot..na az aztán faszán nézne ki. Hortista darabontok őrzik az ötágú csillagos , sarlókalapácsos emlékoszlopot :D…)

  • Matyuska :
    Köszönöm szépen jelzőidet , egy vérnáci mocskolódása csakis pozitív színben tüntet fel engemet.

  • Most esik le nekem a tantusz :
    Vérnáci Matyuska úgyképzeli , majd a faszent visz minket a Szebb Jövöbe…de most a dög komcsik mindent elrontottak azzal hogy vörösre fényezték a faszoborba öntött faszentet.
    Olyan ez mint amikor Sámson rufnyája , bizonyos Delilah figarónak képzelte magát és szkinhedet varázsolt a korabeli népi hősből. Amitól annak minden ereje az inába szállt…akárcsak ennek a mostaninak. Veresen már nem képes a fehérterorra.
    ( Talán valaki lemehetne egy veder ződfestékkel.)

  • “a magyar nép táltosok nemzete, a vérünkben van, ezért fogunk mi győzni ” jávorszky: ahogy a történelem során mindig is szoktunk? legutoljára a lovastengerész vezetésével?
    😀

  • te mátyus, te annyit emlegeted már azt a lámpaoszlopot…. esetleg előrevetíted a magad jövőjét? hogy mindenkinek joga van hülyének lenni, azt már te bőven igazoltad, ehhez még a fideszista foximaxira se kellett volna járnod.
    egyébként te kis ostoba seggfej: hátrébb az egerekkel és kezeket a paplan fölé: Puchert János cipője talpáig se érsz fel, jobbikos genya.

  • Puchert János

    Matyi hát akkor most hülye vagyok vagy csak provokátor, ha már akasztásra kerül sor akkor már nem lehetne ezt a lakóhelyemen elintézni miért kell nekem még Budapestre utaznom, de ha már ragaszkodtok Budapesthez talán kaphatok annyi kedvezményt, hogy ott lógjak ahol egységünk felvette a harcot 1956. november. 4-én az agressziót elkövető szovjet csapatokkal. Akiknek nem tetszik a szovjet emlékmű talán keressék meg a hadisír gondozók honlapját ahonnan értesülhetnek arról hány és hány magyar katonasír van a volt Szovjetunió területén és ez az ottani embereket nem zavarja. Tudom, hogy a szovjetek sok embernek okoztak bosszúságot, fájdalmat ittlétük során de próbáljátok felfogni a tyúk agyatokkal, hogy nem ők támadtak meg bennünket hanem az a hitvány Horthy és bandája és nem kaláccsal léptek szovjet földre hanem fegyverrel.

  • Libás Mihály

    mutyitetu

    mocskos kis impotens pocs vagy, es meg annak is jelentektelen!csendben szopd a vonat es elkussoljal vegre!

  • lustaság – fél egészség, ezért copyzok egy kommentet a magyar Népszaváról Horthyról:
    [viktorinooo] [2012.máj.16. 18:20]
    [Horthy] [2012.máj.16. 17:59]
    “… elég vér ömmlött szeretett Kádárotok ideje alatt.De ez nektek egyre megy.Igaz?”

    Hangsúlyoznám, hogy minden emberéletért kár, de:
    – meséljen már arról, hogy 300 hogyan viszonyul az 1000000 (azaz egymillióhoz)????
    Meséljen már egy kicsit arról is, hogy kinek a küldötte írta alá a trianoni dokumentumot!
    Meséljen arról, hogy ki volt a kormányzó amikor a “hiszek egy”-et úgy verték az emberek fejébe, mint a “Miatyánk”-ot!
    Meséljen arról, hogy melyik “magyar” üzent hadat a Szovjetuniónak, ki küldött oda megszálló hadsereget???
    Írjon egy kicsit arról is, hogy melyik ország hadseregének napiparancsába írták bele, hogy “utolsó töltényig”!
    Valamint írhatna arról, hogy miért kellett jóvátételt fizetnie M.o.-nak az 1960-as évekig!!!
    (Ha érdemben megválaszolja ezeket a témáköröket, akkor majd minősítheti más történelmi ismereteit.)
    .
    és igazán nem értem, hogy a nagy dicsőítés közben miért is nem emlékeztek meg a magyar haditengerészet legmodernebb hadihajójának, a Szent Istvánnak az elsüllyesztetéséről.. Amit fedezet nélkül küldött ki a nagyonzseni Horthy – és egy olasz MOTORCSÓNAKRÓL 2 torpedóval semmisítették meg!
    http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1918_junius_10_elsullyed_a_szent_istvan_csatahajo/

  • Puchert János

    Kekec az a 300 az pontosan 229 névvel dokumentálva és feltüntetve, hogy miért lett elítélve, de természetesen egy is sok az érintettek számára de az 1 millióhoz képest van némi különbség.

  • Úr Isten !
    Megszálltuk a Szovjetúniót ?
    Na és melyik hotelben ?

    más:
    Leleplezték a Hortifaszobrot. Kiderült hogy vörös. Höhöh.

  • Leköpöm a multat
    A lélek-pókot, a cudart,
    Leköpöm a lelkemet is,
    Mert visszanyihog a multba.
    Én vagyok Máté király.
    Én vagyok Máté király.
    Holdfényes, szelíd arcom.
    Belelobog a nagy éjbe.

    / Karinthy Frigyes /

  • Fasiszt…fasiszta….fasiszta….fasiszta…
    Naci…naci…naci…naci….
    Antiszemita…antiszemita….antiszemita….antiszemita…
    Magyar gyalazas…magyar gyalazas…magyar gyalazas…
    =KMH=KMH=KMH…. /Karinthy Frigyes? No hahaha

  • Hát Maga megbolondult ?
    Hát Maga megbolondult ?
    Hogy mindent kétszermond ?
    Kétszermond ?

    /Részlet Karinthy F. ” Törpefejűek “c. Ady paródiájából /

  • Csak nácik és gyengébbek kedvéért , akik dizsin , videjjón és csipszeken nevelkednek kultúra helyett , álljon itt az egész zseniális mű , eredeti pompájában :

    TÖRPE-FEJŰEK

    Nem dolgozni jöttem ide
    Nem dolgozni jöttem ide
    Törpe-fejű, mit akarsz tőlem?

    Nehéz munka az enyém
    Nehéz munka az enyém
    Mi vagyunk az Új Undokak.

    De jött hozzám egy törpe
    De jött hozzám egy törpe
    S kérdezte, mit akarok?

    “Ti vagytok az Új Undokak
    Ti vagytok az Új Undokak
    Menjetek dolgozni ti is.”

    Felgerjedt szittya vérem
    Felgerjedt szittya vérem
    S rászóltam Törpe-fejűre:

    Hát maga megbolondult,
    Hát maga megbolondult,
    Hogy mindent kétszer mond,
    kétszer mond?

  • göllner-gayza, ma már ne igyál többet.

  • Göllner András

    Dakoca, te beszélsz ??????? Egyértelműen duplát látsz ott ahol nincs dupla te tökkel ütött jószág.
    Misi, halálra röhögtem magam a Matyuskához intézett tanácsodon. Csendben ?????? ….

  • elvtársak, kapni pofon, csúszni beton, vinni ajtófélfa………….

  • Daku :
    Miért ? Láttál hejesírássy hibát a skribálásomban ?
    Nem láttál . Hátakkómeg ?
    Nalátod .. megint hülyének méltóztattál lenni. Ez nem lep meg minket , egészen megszoktuk itteni tündökléseid okán.

  • Jávorcki ál-ribanc
    maga meg mitakar itt már megint ? Húzzon a francba. EZ AZ amivel szolgálhatná embertársait !

  • göllner-gayza, nagy hiba ez primitív szerepjátszás a részedről, majd rájössz maga is.

  • Daku és a joviális jótanácsai…
    Szerintem ezek nem jótanácsok hanem a szokásos FIDESZ alattomoskodás.
    Olyanok vagytok mint a csiga ami mászása közben összevissza nyálaz mindent és mindenkit , amihez csak hozzá ér !
    És a végén az ember , akivel TI kapcsolatba kerültetek , már önmagától is undorodik !

  • Orulok,hogy undorodsz magadtol.Van is miert!!! Javaslom,nenezz tukorbe.

  • Jimbo, helyettem is mondtad:)
    Gayzuka ritka undorító példány, minden formájában.

  • Puchert János

    Pillanatnyilag így áll az Dániel kiáll a nyilvánosság elé vállalja tettét a sok kommentál pedig név nélkül gyalázkodik
    ttp://mandiner.hu/cikk/20120518_daniel_peter_ha_megolnek_azt_is_vallalomentelö pedig

  • Csak egy paranoiás elmebeteg állat. Vajon ki ölné meg? 😀 Ez egy újjabb provokáció a liberálisoktól. Jobbal nem tudnak ismét előjönni.. De most már valamit fel is kell majd mutatni, mert a provokációk által nem fogják tudni magukat újra beválasztatni a parlamentbe. Egyébként, aki megrongál egy szobor ok nélkül, eleve elmebeteg 🙂 Mert, ha még elmondaná, hogy azért, mert hazafelé részegen útban volt, akkor legyen… De, hogy mert a villamosra nem szállhatok fel, azt mind egy szobor miatt? Idióta…

  • Puchert János

    Azok az elmebetegek akiknek eszükbe jutott a szoborállítás, nagyon is tudta a Dániel, hogy miért önti le meg is mondta előre és a videón is elmondja, a villamos hasonlatot ha valaki nem érti meg az már nagy baj.

  • Az a bizonyos idióta, ki leöntötte vörös festékkel a Horthy szobrot “hőstettét” akkor követte el, amikor senki se látta, éjjel titokban, miután e “hőstettét” nyíltan bevallotta, mely tény ellentmondásos. Gyanús ez a nagy őszinteség! Nem fogok csodálkozni azon, ha valaki bántalmazná az elkövetőt a SAJÁTJAI közül, csak hogy ráfogják azt a “fasisztákra”.

  • Tüske Zsófia

    jávorszky: megmondta előre, hogy meg fogja tenni, a gój motorosok életveszélyes fenyegetése ellenére meg is tette. más: Dániel Péter egymagában szembeszállt azzal a jobbikos csapattal, aki Magyarország köztársasági elnökének a szobrát öntötték le vörös festékkel, és tettek kipát a fejére. Attól tartok, hogy az őszinteség csak neked gyanús, aki elszoktál attól, hogy igazat mondj.

  • Tüske Zsófia

    mátyuskám, akkor talán keresd meg a jobbikos elvtársaidat, akik Károlyi szobrával tették ugyanezt, és közöld velük ezt a véleményedet. Bár attól tartok,a te pucádban nincs ennyi vér.

  • tüske, az én igazságérzetem azt mondatja velem, hogy az ilyen gyerekes hőstettek mindkét féltől elfogadhatatlan, ha nem így gondolod, sajnálom

  • Tüske Zsófia

    igazságérzeted, jávorszky? olyan neked nincs.

  • tüske, testközelből biztos elhinnéd, te senkiházi provokátor

  • tüske, tudom, ha felkeresnélek, nem mernéd a szemembe mondani az ezeken az oldalakon rám vonatkozó sértegetésedet és aljas rágalmaidat ? A gyávák már, csak ilyenek…aljas vagy és közönséges…kis stílusú provokátor…

  • Tüske Zsófia

    ugye nem gondolod, hogy paráznék egy ilyen álnéven írogató náci genyától, mint te vagy?

  • tüske, kapni pofon, csúszni beton, vinni ajtófélfa, nyelni piros takony….vagy vörös takony…azt te még nem tudod, igaz ?

  • Szerző Tüske Zsófia | május 18, 2012, 5:54 de.
    Ezt ugye most nem mondtad komolyan? Kicsit kép zavarban vagy… de ez már a Te bajod! A szüleidet kellene felelősségre vonni, hogy nem kaptál normális nevelést! Bár a Károlyit előhozza, mint pozitív példát, ott már elég nagy gond van a fejben szerintem.

  • Tüske Zsófia

    mátyuském, tudod, a szüleimet üldözték a szociban, horthysta tábornok nagyapám miatt, de sem nácik, sem büdöslábú prolik nem voltak hozzád hasonlóan, és még a történelmet sem a fidesznyik foximaxin tanulták.

  • Tüske Zsófia

    mi van, jávorszky, elfelejtettél magyarul,vagy újbeszélsz?

  • tüske, te vörös takony, a bal kezem veszélyes, a jobbtól még én is félek…

  • Libás Mihály

    ez a javorszkyszenny meg mindig itt van?

  • libas, azt szeretnéd ugye, hogy én is ugyanolyan ocsmány szavakat használjak mint te, hogy majd rá tudjatok mutatni, hogy na …ezek csak ilyenek…. most mondom útóljára, nem ajánlom, hogy velem szemben ilyen ocsmány szavakat használjon bárki is a továbbiakban ! Ne akarj mindenáron közelebbről is megismerkedni velem, te gyáva libapásztor, vedd ezt egy jóindulatú figyelmeztetésnek!
    És nem érdekel az, hogy ki kinek a nevében írogat itt aljas rágalmakat ocsmány strici utcai kifejezéseket használva ………akit el fogok tudni érni,majd mondja a szemebe közelről, legyen olyan bátor és nem, csak nagypofájú a távolból !

  • Libás Mihály

    az ocsmany szavak finom arnyalatok hozzad es a lelkedhez kepest….csak nem gondolod, hogy nem tudok kulonbseget tenni, csak ha kerhetnelek, huzzad mar magad le a budin, mert a magadfajta hazaaruloktol hanyhatnekom tamad!

  • Libás Mihály

    engem fenyegetsz javorszky geci? ha elkaplak, kivajom a szemeidet es az uresen tatongo szemgodreidbe egy-egy arpadsavos zaszlot tuzok sormintaul te ferge a foldnek!

  • Húha, én úgy, de úgy megijedtem a Jávorszky FÉLELMETES jobbjától, hogy csak na.

  • te libaszaros paraszt, a szabad kezes japán küzdősport tapasztalatommal, amit úgy hívnak, Karate és a sportszerű lövész tapasztalatomból kiindulva mondtam, de látom neked a figyelmeztetés nem használ,majd talán használni fog valami más…amivel felszántod majd az aszfaltot……..

  • Se náci, se pedig fideszes nem vagyok. Én nemzeti beállítottságú vagyok és hiszem, hogy a magyar népnek van jövője, határok nélkül, Közép-Európában.
    Tüske sajnálom, hogy a felmenőid után ennyire egy megsavanyodott öreglány lettél, bízd a fiatalságra a jövőt, hidd el jobb lesz mindenkinek.

  • Na marcsa, szeretném én is ezt a harcias amazont látni. Azt hiszem összerogynék a röhögéstől, amint meglátnám cingárságodat, amint hadonászva üvöltöd: “fogjatok le, mert megölöm”.

  • Matyika, ha te vagy a Nagy Magyar Jövő, akkor szerintem itt az ideje, hogy minden normális magyar diszidáljon.

  • Szerző kopacsi | május 18, 2012, 10:02 de.
    Értelmesebbje a mai napig hazajönne, ha nem a kommunisták lennének még mindig hatalmon. De példája az értelemnek, hogy én el sem fogok menni.

  • Most jöttem vissza Eu-ból, már Párizsban hallottam, mindenki sirt miattad, annyira a szivükre vették fenyegetésedet.

  • kopacsi-tüske, ha meglátnál, kétlem, hogy mindezt a szemembe is mernéd mondani. Azt kiabálnád – én magát nem ismerem, én a Jávorszkynak írtam ! Csak, hogy ez rajtad már nem segítene és tudod miért ? Mert, az már senkit se fog érdekelni, mert te az EMBERT -az emberben igyekszel megalázni, a pokolfajzat társaiddal együtt, amire nincs és nem is lesz megbocsátás ! Tudjátok, hogy a MAGYART EMBERT SOHA NEM TÖRHETITEK MEG !!! Ezt a megaláztatást én tudatosan, örömmel vállaltam melyben most részese vagyok, mert a HAZÁMÉRT TESZEM, NEMZETEMÉRT ! VESZÍTETTETEK! Jobb, ha ezt a tényt elfogadjátok. De ha nem, ismét veszíteni fogtok!!! AMEN

  • Szerző kopacsi | május 18, 2012, 10:12 de.
    Írj egyetlen hozzászólást tőlem, ahol fenyegetőztem. De egyébként sem tisztem világosságot hozni erre zárt osztályra. Mindig megfogadom, hogy nem írok többet, csak mindig provokálnak. Nem akartam, hogy bárki is sírjon miattam, nem vagyok én olyan nagy ember csak egy kis átlag…

  • Drága Marcsa, csak hogy tudjad, volt rá eset, hogy egy kétméter magas, kigyúrt, de modortalan fickó sírva könyörgött, hogy engedjem el a nyakát. Mint mondtam, rajtad is csak röhögnék, hogy minek ugrálsz itt fölöslegesen.

  • Matyika, akkor meg minek izgatod magad itt feleslegesen. A kutya sem hívott, és a macskám sem tart itt.

  • Jávorszky a karate-bajnok az ő félelmetes jobbjával. Te jó ég, mi jöhet még….. És ez a nemzeti oldal? Szegény nemzet….

  • Puchert János

    Na ezt elértétek sikerült feldühíteni a Jávorszkyt most aztán retteghetek ki fog osztani benneteket, meg tudjátok majd milyen az a magyar virtus.
    Jávorszky küldjél már magadról egy-két fényképet, hisz látod, hogy nem vesznek komolyan.
    Matyi ha nem kattintasz rá erre a lapra akkor nem veszel tudomást arról amit ide leírnak és akkor nincs “provokáció”, hogy Te nem szoktál durvaságot írni ugye ezt nem gondoltad komolyan

  • János, ha fényképet is küld se lehet jobban komolyan venni. 🙂 A fénykép nem írja felül azt a sok marhaságot, amit itt összeír.
    Ettől függetlenül kíváncsi vagyok, hogy néz ki. Én úgy képzelem, hogy 60 körüli nő, aki nem csúnya, nem szép, csak olyan “semmilyen”, kis őrült lángokkal a szemében. Valószínű inkább asszott, mint gömbölyded. Fodrászhoz biztos nem jár, nem festi a haját, kosztümöt szeret viselni, kicsit olyan katonásat, amit nem tölt ki, csak úgy lóg rajta. A cipői divatjamúltak. Macskája biztosan nincs. 🙂 🙂 Kutyája se, mert ő csak a NEMZETET képes szeretni. Az életében volt egy nagy szerelem, úgy 40 évvel ezelőtt, de a férfiban csalódott, mert az csak “azt” akarta tőle, és “azt” se sokáig. Azóta csak távoli üzemmódban rajong. Politikusokért (élő, vagy elhunyt), meg persze egy hozzá hasonló őrült papért, akivel úgy érzi, lelkileg egyesül a vallási és nemzeti rajongásban. Tualjdonképpen sajnálatraméltó, magányos valaki lehet szerencsétlen.

  • Csak csöndben jegyzem meg, hogy ilyen fenyegetéseket a kanadai rendőrség komolyan vesz, ugyanis ez itt törvénytelennek minősül. Szóval köszi, hogy erről dokumentet is nyujtottál, Marcsa. Szives fogadtatásban lesz (lenne) részed.

  • Libás Mihály

    HaHaHa…javorszky….azt az Indiana Jones filmreszletet juttattad eszembe, mikor Indi elott egy fekete ruhas, bobugyogos (torok vagy valami hasonlo) kezdett hadonaszni egy karddal…..mire Indi tanacstalanul korbenezett, elovette a puskajat es csak siman lelotte a hadonaszot:)))))

  • libás paraszt, én nyílt lapokkal játszom, arról fogsz megismerni, amikor egy kurva nagy pofont kapsz figyelmeztetés nélkül, hogy felszántod a mocskos pofáddal az aszfaltot, amit már megígértem neked, te hímringyó !

  • kopacsi-tüske, leszarom a Kanadai rendőrségedet és téged is, te kiszuperált szuka !

  • És mindegy nekem, hogy göllner görény, vagy adam , vagy valaki más bújt a nevetek mögé, mind akit elérek felelni fogtok !

  • puchert,te segnyaló, valami okod csak van, hogy a vörösnek a seggét nyalod ? Na majd utánajárunk !

  • Drága marcsám, ezt majd az itteni rendörökkel közöld. Nagyon fognak neked örülni. Én meg addig is gyüjtögetem beirásaidat, hadd lássák milyen kis ….-el van dolguk.

  • na és , te kis tudatlan nagypofájú analfabéta, mi közöm a te kanadai rendőrségedhez ? Én is gyűjtögetem aljasságaitokat, azért vagyok itt!

  • Persze egy csöppet sem aggodom, mert szerintem mire ideérnél, már össze esel a nagy lihegés miatt. Arról már nem is beszélek, hány felé kéne futkosnod, hogy mindannyiunknak lekavard azt a hires pofont. Csak kérdem, gondolod, hogy mi csak itt fogunk, ölbetett kezekkel rád várni? Már a nagymamám is hasonló alakokat reggelizett, a kupica pálinkája mellé. Szép kómótosan felaprózta öket katonákra, frissen sült kenyérre tette öket, jól bepaprikázta, és hamm, bekapta, és jól megrágta. A mócsingját persze Ő is kiköpte.

  • Hogy neked mi közöd a kanadai rendörséghez? Egyszerű, miután én Kanadában élek, ha a fenyegetésedet be akarod váltani, ide kéne jönnöd. Ennyit azért a legbutább jobbikosnak is illene tudnia. Valahogy nem megy neked ez a logika Marcsa. Jobb, ha feladod, még fejfájást okoz.

  • tudom, hogy valamelyik demagóg hímringyó ír a szerkesztőség közül, fantáziátlan kisstílű provokátorok, egymás nevét használjátok, nevetségesek vagytok és komolytalanok…….

  • Biztos forrásból tudom hogy a Horthy-imádók egy része is röhög az eseten.
    Mégis röhejes az a méretes kertitörpe , talpig vöröben hehehe…

  • Jávorcki:
    NE használjon maga nagy szavakat , aztse tudja mit jelent az a szó hogy ” demagóg ”
    Csak épp magára ragadt a Pártállam idején , mint lócitro..appardon…táltos-citrom a Martensbakkancsra.

  • Te Palkó…
    Én nem tom..
    Elolvastam írmányaidat , különös tekintettel a szófordulataidra.
    ( Tévedés ne essék : nem förmedvényednek a tartalmát elemeztem hanem a stílusjegyeket )
    TE olyan ” TATULUS ” -os vagy . Akit kitiltottak innen , mert egyszerre 15 nickje volt itt neki . Ő volt az ” Ezerarcú Hős ”
    Namost lehet hogy tévedek , de szerintem nem. Akkó meg minek jársz vissza mint gyilkos a tetthelyre ? Perverznek méltóztatsz tán lenni , vagy mia ló@sz ?

  • Libás Mihály

    Geyza

    nincs vagy: perverz lofasz!:)

  • Jávorsky, csak hogy tudd, mihez tartás végett: a Kanadai Magyar Hirlap kanadai tulajdonban van és kanadai szerverröl műxik. Ha ezen az oldalon Te akárkit is testi sértéssel fenyegetsz, a kanadai törvények szerint, – még akkor is, ha fizikailag erre nem lennél képes, – de miután megfélelmitésre használod, sullyos büntettnek számít, és úgy is fogják kezelni. És persze nem olyan nehéz utolérni a mai internettes világban, hogy ki és hol vagy. Ne mond, hogy nem figyelmeztettelek időben. És vedd ezt az én jóindulatomnak. Bár, ha nagyon ugrálsz, én nem állok eléd, hogy ha a lendülettől hasra esnél felszedjelek a padlóról. Csak vállald viselkedésed következményeit.

  • Naigen.
    Félkegyelmű Paci .. bocsika.. táltos ál-lány aki nagy előszeretettel veréssel fenyeget mindenkit aki otromba idétlenkedései miatt szember röhögi őt.

  • Nem tehet róla szegény szerencsétlen :
    Így van szocializálódva.
    Gondolom hogy ” baráti ” körében a bandavezér nappofonnal tette helyre az okvetetlenkedőket.
    Lehet hogy ez a hülye volt a falka omegája. És most, ezt kompenzálandó , itt keménykedik a karosszékéből.

  • Jávorki , ez a [email protected] , ha lemegy a ” baráti ” körébe , tüntetőleg az övére tűzött bőrtokban hordja a jobbkezét.
    Másképpen -elmondása szerint- a rendőrség elkobozná. Mert fegyvernek minősül.
    ( hehehehe az elfuserált tengelykezű félember…)

  • Tüske Zsófia

    mátyus te PONT annyira vagy nemzeti érzelmű, mint a sok fogyatékos országigazgató, akik a múltba is mindig a pusztulás szélére sodorták Magyarországot. Azt hogy te mit hiszel, az egy dolog. Mert a tényekről fogalmad sincs, de nem is érdekel, csak a jobbikos mantrát vagy képes hajtogatni. Olyan szellemben, amit az ízig-vérig magyar Szálosján után a szintén színmagyar zazrivecz folytat. egyébként meg ki az öregisten provokál téged, hogy szent fogadalmaid ellenére – csak én láttam itt legalább ötöt – folyton visszagyere?

  • Tüske Zsófia

    jávorszkykám, te pedig csak nemzeti érzelmeidben és az elmeosztályon lehetsz karatés – gondolom, pont a színmagyar Szűz Máriától tanultad a fogásodat, Jézus aktív helyeslése mellett – mert aki valóban karatés, az se nem fenyegetőzik ilyesmivel, se nem akar agyonverni senkit.

  • Libás Mihály

    foleg szajkarates:)

  • Csak azért nem szólok hozzá többet, mert degeneráltakkal nem vitatkozom….

  • HALLELUJJA
    ( Egy vérnácival kevesebb)

    Igen , boldogan vállalom a ” degenerált ” jelzőt , ha emiatt hálistennek nem jön ide maga többé Matyuskám.
    ( Ez amúgysem áll messze a való helyzettől , tehát nekem tökmindegy.)

  • göllner-gayza, neked tényleg teljesen tökmindegy, mert így is, úgy is egy tipli vagy.
    Tanárok szégyene.

  • Mit foglalkozik avval maga ? Inkább törödjön az egésségével. Ahogy elnézem reszketeg írásait , nem sok van már hátra ! Forduljon orvosához , gyógyszerészéhez ! Az megmondja mikorra kell megrendelnie a koszorúkat. Nagy terhet venne ezzel le hátramaradottainak a nyakáról !
    Most , hogy imádottja háromnaponként veti ki az újabb és mégújabb sarcokat.

  • göllner- gayzuka, ne múld alul még önmagadat is:)

  • Kedves Dakony.
    Jó lenne ha nem ismételgetné önmagát állandóan.
    Ezt a sémát már vagy ötször láttam magától.
    Kérem találjon ki valami újat vagy vegye elő vaskos közhely-gyűjteményét és ollózon ki belőle valamit.

  • göllner-gay za tanár úr, ugye megbocsájtja nekem, ha mégsem:)
    Ilyen hihetetlenül semmitmondó,öntelt hólyagot ritkán látni, mint te vagy gay zuka göllner.
    Tanárok szégyene.

  • Az a szép, duzzadt vörös fejed és a sárga szemeid sem nagy egészségről árulkodnak. Legalább a végén viselkednél tisztességesen.

  • Göllner András

    Jesus Christ, mi folyik itt ????? Kimegyek bringázni, népem jövőjén gondolkozni, és amikor visszajövök áll a bál. A Jávorszky felhúzta szoknyáját és herpeszállásban búnyóra készen önti magából az epét, a Dakota összevissza károg, göllner-geyza mániája immáron az agyára ment úgylátszik, a matyus me bejön ezzel az izével, hogy “csak azért nem szólok hozzá többet, mert degeneráltakkal nem vitatkozom” Beszarok. Matyus. Tucc franciául !!!! Szerintem te de Matyus vagy, csak nem mered bevállalni azt a de-t a neved elé, mert valójában egy shy and lonely gáj vagy kecskemétről, akinek sose volt egy igazán jó bébiszittere. Mari ! Figyúsz !! Elárulod hány fekvő támaszt tudsz a hátadon csinálni ???? Téged és a többi felállított egérürüléket aki idejár banzájozni, összekellene zárni egy pár zsiráffal egy kuplerájba, hogy végre jól kitombolhassátok magatokat, és ledolgozzátok azt a feszűltséget, frusztrációt ami ott lüktet bennetek, saját primitívségetekből kifolyólag. Karátés Mari, Dakoca, Matyuska és a Jimmy. Már csak piszkos Fred a kapitány hiányzik közülletek. Gyerekek, bontsatok már formát. Olyan közönséges, ptiáner kis szarjankók vagytok, hogy tényleg lejáratjátok a FIDESZ-t meg az új államelnökötöket (a hangsúly a tökön, ebihalak). Mindjárt kimegyek és felszántom a járdát a mangalicámmal, aki fekete karátés dzsúdóka, de én csak Judy-nak hívom. Ezt a nevet szereti a kis disznóm, és vigyázz Mari, mert övön alúl harap……Ja, van egy szürkemarhám is, úgy hívom hogy Lajos (amikor lemegyünk a belvárosba – downtown – akkor jobb szereti ha Louis-nak hívom, úgy érzi, így jobban elfogadják a multikultis rosszmájúak. A Lajos főleg rúgni tud, Mari, de marha jól……

  • Göllner Andris : Az a baj hogy a mi Dakotánk meg lett betegedve. Mostmár ott tart hogy azonosítja velem a kis tréfás rajzocskát.
    omolyan mondom hívnék neki orvost , ha nem töltene el örömmel hogy talán felfordul reggelre !

  • göllner-gayza, ne sértegesd Judithkát, mert a végén zokon veszi:)

    “Mindjárt kimegyek és felszántom a járdát a mangalicámmal, aki fekete karátés dzsúdóka, de én csak Judy-nak hívom. Ezt a nevet szereti a kis disznóm”

  • Csakhogy én tudok különbséget tenni Göllner, Judy nevű malaca és saját magam között. Röf röf.

  • Kívülről nézve semmi különbség, Judithka:)

  • Na, ezek szerint a Göllnernek rendkivűl csinos és okos malaca van. Csak értékelni tudom az izlését. Röf.

  • Az öndicséret mindig büdös, Judithka “kirájnő”:), de ez ne tartson vissza a röfögésben, legalább egyre többen látják, hogy ki is vagy valójában, Kopácsi:)

  • Göllner András

    Judith, Te érted ezeket ? Mi van ezeknek a fejében, ott ahol az agyvelő szokott lenni ??? Ilyen bornírt népséget rég nem láttam.

    Geyza, a Dakota fantázia világa egy rémálom. Azt hiszem eltaláltad – megbetegedett. Legközelebb Orbánt és Gyurcsányt fogja egy kalap alá venni. Bevan zsongva. Szerintem egy különleges fetis problémája lehet, túl sokat foglalkozott önmagával, és nem tudja abbahagyni.

  • Háát…a fekália-fétis bizony súlyos eltévelyedés.
    Abból fakad minden problémája , valamint a hányás iránti roppant vonzalmából.
    Tegnap éjjel többször célzott rá hogy jobbszereti ha béltartalma a fordított úton távozik.
    Vajh mi lehet az oka annak hogy ily mértékben kímélni igyekszik a popsikát ?
    Csak nem valami másra , esetleg másnak tartogatja ?
    Kocáknál , Dakocáknál sajnos ez gyakori.
    Orvostudomány tehetetlen !

  • András, én már régen nem szándékozom megérteni öket, csak röhögök rajtuk. Idétlen banda, az biztos. Tapasztalatom szerint majd saját levükben fognak megfulladni. Hagyni kell öket, hadd ássák maguk alatt a vermet. Elöbb-utóbb majd csak rájuk omlik. Tudod a gyülölködés olyan mint az alkohol mérgezés, ől, butit és nyomorba taszajt.

  • Dakoca koca, tudod, hogy az öndicséret csak magyarhonban büdös? Észak ámerikában viszont az álszerénység számit annak. Na, tanultál valami hasznosat is.

  • Tüske Zsófia

    mindig csak ez az ígérgetés, zazrivecz módra…. már hányszor is fordult ez a vérnáci mátyus duzzogva a sarokba, mer báncsák a Magyart! – fenyegetőzik itten, hogy soha többé nem jön vissza, de mégsem tudja megállni. na ennyit a nácik szavahihetőségéről.

  • DAKOTA, ezek a cocik már röfögő görcsöt kaptak, én meg röhögő görcsöt
    HA…HA…..HA….HA….

  • Kopácsi, neked teljesen mindegy, hogy hol:)
    Az eddigi produktumaid, az apád naplójának a felhasználása, a szépítgetések, az egész úgy büdös, ahogy van:)
    Igaza van Puchertnek, gyalázatos volt az egész, hiába is fényezgeted:)

  • Puchert János

    Dakota menj csak vissza a lap elejére ott azt találod “Leleplezték Magyarország első Horthy szobrát” ahhoz képest a legutóbbi beírásodnak semmi köze nincs a témához. Kérlek a Kopácsival való vitáitokba engem ne vonjál bele, annak idején a Népszabadság blogba azt írtam annak van joga pálcát törni Kopácsi bíróság előtt való viselkedése fölött aki tudja, hogy miről beszél tehát hasonló helyzetet átélt.

  • János, ez a szemétláda nem képes felfogni a legelemibb dolgokat se, ő csak majmolja a süketet. És ez nem egy vita közünk, csupán egy egyoldalú szemétkedés, amit ez az alak művel. Az én Apámat ilyen egyének nem képesek bemocskolni, lepereg róla a sár, amit rá szeretnének kenni. És gondolj bele, ha ezekért lett volna Apám “hősi halott”? Na ne mán!

  • Puchert János

    http://mandiner.hu/cikk/20120521_nem_tudjak_ki_volt_horthy
    ha már kiparancsolták a diákokat az ellentüntetésre legalább mondták volna meg nekik ki volt Horthy, lehet Jávorszky, Dakota, Matyus, Jimbo ebben az iskolában tanult mert a történelmi ismereteik megegyeznek

  • Libás Mihály

    🙂 valoban fogalmuk nem volt, ki volt es mit csinalt Horthy, de teljes elszantsaggal vedtek….es nemcsak ez a generacio, de mar az elottuk levo is pont ennyit tud….ezt hozta a rendszervaltas…ez kell az uj hatalmasoknak, mert igy lehet konnyen megvezetni a nepet!

  • Elég szégyen, hogy nemzedékek óta, nem mesélik el a tanárok, hogy valójában ki volt… Példakép, nemzeti hős, követendő példa, utolsó magyar(ok) kormány feje. Mióta sajnálatos módon félretúrták a szélsőségesek 1940-ben, nem volt magyar kormánya Magyarországnak. 🙁

  • Miben követendő példa Horthy, ha szabadna érdeklödnőm? Részletezzük, jó?

  • Ugyan Matyuska
    Maga is jól tudja hogy a Horthy egy közepesnek sem mondható politikai szarkeverő volt csupán.
    Aki szépen bebetonozta magát a hatalomba különítményeseinek a szuronyai segítségével.
    Aztán majdnem sikerült neki aljasságában felszámolnia az egész Magyar Nemzetet , két oldalról is.
    Vázolom:
    1: Hitler mellé állt , ha Hitler győz akkor már nem lenne élő magyar Európában. Hitler kijelentette Mein Kamp.-jában hogy a magyar az egy szolga-nemzet. Nem kell kiirtani , lassan kipusztul majd magától is, ha ” megfelelő körülményeket ” biztosítanak neki.
    2: Hadat üzent a Világ leghatalmasabb hatalmainak : az USA.-nak , Angliának , Kanadának , Ausztráliának és a Szovjetúniónak !
    Na most ha a háború végén ezeknek úgy tetszett volna , akkor úri kedélyből fel is számolhatták volna egész Árvalányhaj-land-et !

    Summa summárum :
    Horthy MINDENBEN rossz döntést hozott , mellékesen egymillió magyar ember halála szárad gonosz lelkén.
    ( És kitudja hány más náció-bélié , a hülyén értelmetlen háborúi miatt ?)

    Pedig a háború előtt Molotov , Sztálin utasítására megsúgta neki mit kell tennie : Csak annyi dolga lett volna az idióta faszkalapjának hogy egészen egyszerűen kimarad a háborúból és majd engedi átvonulni a Vörös Hadsereget amikor az felvonul Hitler ellen. De egy ilyen egyszerű dologra sem volt képes az a barom.
    Holott a ruszkik egész Erdélyt nekünk ígérték ezért az apró kis szívességért.
    Merthogy éppen rühellték a románokat.

  • Mindegy… ha az ember olyan propaganda alapján fújja a hülyeségeit, amit a Sztálini és Rákosi diktatúra sulykolt éveken keresztül az emberekbe, nem igazán mérvadó… Kicsit a tények alapján kellene tájékozódni. Még jó, hogy nem a magyar nemzet a hibás a második világháborúért, mert maguk ezt is bemagyaráznák. Mondjuk az első vh-t már bemagyarázták, hogy a mi hibánk, de hát akik gyurcsány nyomoroncok, több nem is várható el tőlük. Majd, ha már Horthy végre kötelező tananyag lesz és a valóságot fogják oktatni, nem pedig a kommunista, cionista hazugságokat, akkor lesz mire építenünk. Nyilvánvaló, hogy a szocialista gengszterekre nem lehet építeni, mint ahogy a fidesz humorzsákjaira sem.

  • Szerző Geyza | május 21, 2012, 6:14 du.
    Te nagyon hülye, amikor a vörös hadsereg már erre jött, akkor sehol sem volt már Horthy :)ÉS nem tudom miért ilyen nehéz megérteni, hogy Horthy már 40 óta többször is megpróbált kiugrani a háborúból, csak hát ez sem a ruszkiknak, sem az angoloknak nem volt érdekük idióta. Így érték el, hogy 50 évig szétrabolhassák Magyarországot!

  • Tüske Zsófia

    mátyus, hogy is mondta forrest gump? hülye, (és idióta) aki mondja. horthy kia akart ugrani a háborúból 40 óta? hát csak 41-ben ugrott bele, fejest. tanulmányozd talán Kassa bombázását, már ha tudod értelmezni a tényeket és az olvasottakat, bár lehet, hogy erről is gyurcsány tehet, hogy te ilyen setét maradtál…. tanulmányozd talán, mit ajánlott Magyarországnak a Szovjetunió…. elmondanám, horthy ma is kötelező tananyag, csak te már a második elemiből kimaradtál. tudod, jobbikos komisszár, a történelmet azért ENNYIRE sajátos módon nem lehet érelmezni. Pont annyira van köze az igazsághoz, mint annak, hogy a zazrivecz színmagyar.

  • “Igyekezett minimális szinten tartani a németek rendelkezésére átadodott haderő létszámát, sőt 1942-től az angolszász hatalmakkal titkos béketárgyalásokat folytatott. A belpolitikájában mind a baloldali, mind a jobboldali szélsőségesektől tartózkodó Horthy nem látta, hogy a hadsereg és főként a tisztikar fiatalabb tagjai a politizálást megtiltó rendelkezései ellenére egyre inkább politikai céljaik megvalósítását is szem előtt tartották, és a szélsőséges mozgalmakban vélték megtalálni érdekeik képviselőit. Magyarország német megszállása után igen szűk mozgástere maradt, bár miután belátta, hogy ellenkező esetben nem kerülheti el a felelősségre vonást, leállította a zsidóság deportálását. Megpróbálta kivonni az országot a harci cselekményekből, de miután 1944. október 15-i kiugrási kísérlete nem sikreült, a hatalmat átadta Szálasi Ferencnek.”

    http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/horthy.html

  • http://www.vagy.hu/tartalom/cikk/2304_fotiszteletu_puspok_ur#.T7gIWv6jum4.facebook

    Majsai Tamás református lelkész nyílt levele Bölcskei Gusztáv püspökhöz Horthy Miklós emléktáblájának újraavatása ügyében.

  • Egy szóval: hazugság…

  • Szégyen,gyalázat!Azuokat az embereket akik ezt a szélsősséges politikát támogatják szembesiteni kellenne azzal a politikával amit ők képviselnek!Elküldeném őket olyan országban ahol ezek az állapotok uralkodnak,majd megtudnák!Elképesztő ezeknek az embereknek nincsenek szeretteik?

  • Puchert János

    Matyi ez így nagyon leegyszerűsítő vélemény kérlek olvasd el még néhányszor hátha megérted a szöveget, ugye nem gondolod, hogy Majsay Tamás is valamiféle cionista, netán Gyurcsányista vagy egyéb idegenszívű

  • Kiváncsi vagyok, hogy Puchert és Judithka mikor kezdenek el ajvékolni, hogy gedeon nem a fenti cikkhez szólt hozzá:)

  • Szerző Puchert János | május 21, 2012, 12:45 de.

    Puchert, ne akard letagadni, hogy gyalázatosnak és gyávának tatrtottad kopácsit a viselkedése miatt, mert megtagadta Nagy Imrét és a forradalmat, csakhogy mentse a bőrét.

  • Ez a dolog kettönkre tartozik, neked Dakota köpnivalód sem lehet a témához. Egy kis nyálas utcai nyilaskának nem adunk a véleményére.

  • Tényleg nem, Judithka?:) A tények akkor is tények, ha a fejed tetején ugrálsz, akkor is:)
    Kiváncsian várjuk a legújabb Andersen-mesét apuciról 🙂

  • Milyen tényekről beszélsz? Hiszen, ha átesnél rajtuk sem lennél képes felismerni azokat?

  • Kovács Árpád

    Tömeggyilkos(100 millió áldozat) kommunista pártban ajvékolók Horty elleni kirohanásukkal magukról terelik a múltjuk bűnét,Horty volt az a kiváló kormányzó aki az őszirózsás vörös horda után az országot jól vezette,vörös horda fél ,mert bizony Horty keményen kézzel kormányozott,kommunisták kiszorultak a vezetésből ,amit jogosan tett,.Horty idejében nem csak a nép között lángolt fel a vörös eszme hanem a hajózásnál is ,matrózok közé beépült komcsik lázadást szítottak parancs megtagadást követtek el ,ezért Horty a legénységet megtizedelte,és ez igaz volt ,édesapám beszélt ismerősével kinek fia is a tizedelésbe bele esett. Nácielvtársak lehet borzongani ,persze hogy féltek Horty eszmétől ,mert ti szerettek élni ,hitvány életeteket féltitek.

  • Kovács Árpád

    “”””Ontják ránk mindeddig a erkölcsi ítéleteiket. Ők, az úgynevezett balliberális véleményelit, akik az átkosban egyszerre jól tartott kegyeltek és hősiesen kiszólongató ellenzékiek, baloldali kormányzás idején pedig feszengő aulikusok, „igazságbeszédről” hablatyoló, csendben meg persze a zsebüket tömögető értelmiségiek. Csak azt nem tudják elviselni szegények, ha nem az általuk agyonszeretett politikusok vannak hatalmon. Olyankor rendre kimutatják a foguk fehérét. Az Antall-kormány alatt mindent vittek, a tendenciózus médiamanipulációval és a gőgős véleményterrorral gyakorlatilag kisiklatták az egész rendszerváltozást.

    Az első Orbán-kormány idején is hörögtek rendületlenül, bár nehezebben találtak fogást (be kellett érniük némi micisapkázással, minidúcsézéssel, meg a túl sok nemzeti zászlón való szörnyülködéssel).Nácizó kártyát kavarják,
    nem többek ők senkiknél, csak szimplán aljasok és primitívek

  • Maga normális, vagy valamit beszedett? A realitáshoz, a moralitáshoz, igazságérzethez ugyanis semmi köze sincs annak, amit írkál Sajnos sok megháborodott ember kell ahhoz, hogy ezt a kormányt elfogadja akár 1%-ban, de irdatlan nagy géniusz kellene ahhoz, hogy több, mint két nem káros Fidesz törvényt megnevezzen. Az egyikkel maga liberálisan élhet, felhasználva az évi adagot, ha olyanokat irkál, mint itt. A két hasznos Fidesz törvény, több nincs! Egyébként csak azért igazán jók, mert nem lehet visszamenőlegesen alkalmazni egyiket sem!
    1. Szabad disznótoros malacvágás.
    2. Szabad pálinkát főzni (főzetni) évente 100 literig.

  • Libás Mihály

    persze mert erkolcstelen elmebeteg, ezek uraljak ujabban az orszagot, a sok birka meg turi, erdemelnek jobbat??? NEM!

  • Matyus10:
    Utánanézhetne a történéseknek :
    A Szovjetúnió Magyarország háborúba történt belépése előtt javasolta hogy Horthy maradjon ki belőle. Majdhogynem könyörögtek !
    Még az 1948.-as zászlókat is visszadták !!
    Teljes katonai pompa és tiszteletadás mellett !!!

    Persze hülye imádottja totálisan félreértette az egészet.Annak a baromnak hadat kellett üzennie az egész világnak , Japán kivételével, annak csak azért nem mert egy oldalon állt velük.

    A kiugrási kísérlet :
    A győzedelmes Vörös Hadsereg már a Kárpátokban állt , Magyarország határán. Ekkor , valahogy eszébejutott a kétbalkezes népirtónak hogy ” hát akkó kikéne mán ugrani “.
    De mint mindent a seggnyalással elért flottafőparancsnoki kinevézése után , ( totál alkalmatlan volt rá ) , szóval ezt is elcseszte .
    Fogalma sem volt mi zajlik a saját vezérkarában !
    A szenilis hülyének az egész katonai felsővezetése az Abwehr zsebében volt , már a háború előtti időkből is !

    Nemzetveszejtő , országveszejtő tehetségtelen álpolitikus , aki csak azért kerülhette el az akasztófát mert Sztálin értékelte valahol a bugyuta kiugrási kísérletét.
    Na annyira azért nem hogy bármekkora zsebkendőnyi darabot vissza adasson nekünk az elcsatolt területekből.
    Holott egész Erdélyt nekünk ígérte , ha semlegesek maradunk. De az kevés volt annak a [email protected] .

    És ez nem ” Rákosista-Sztálinista ” duma. Aki ezt állítja ezekről a történésekről AZ a történelemhamisító , az az újkori nemzetrombolás elősegítője !

    ” Amely nemzet nem képes tanulni történelméből , újra átélni kénytelen azt. ”

    Most éppen itt tartunk.

  • Tüske Zsófia

    Geyza, mátyust a legkevésbé sem zavarják a tények – olyan, mint a mesebeli székely menyecske. (mondjad hát, széna! abbizony szalma….) olvasnivalót meg hiába adnál neki, a szövegértelmezése komolyan defektes. jobbikos komisszár, ha láttad már a Fányes szelek c. filmet, abban tökéletesen ábrázolják az ötvenes években tenyésztett fajtáját.

  • Tüske Zsófia

    kovácskám, horthy nem kemény kézzel kormányzott, hanem teret engedett a kovarcz emil-féléknek, akik, miután megkínozták és megvakították, hátradrótozott kézzel lökték a Dunába a disznóságaikat megíró Somogyit és Bacsót, akik nem kommunisták voltak, már ha egyáltalán tudod, mi volt a különbség a szociáldemokrata és a kommunista között. Nem beszélve arról, amikor a hazatérő Károly király ellen hadsereggel támadt…. és még volt pofája M.Kir.-nek nevezni a tetves kormányzóságát. Ilyen volt horthy: hazugság még az államformája is.

  • Tüske Zsófia

    kis adalék a horthy-korhoz…… méshonnan:
    “1944-ben Ma­gyarországról naponta tudtak 2-5 szerelvényt in­dítani Auschwitzba. A megszállt Franciaországból 1942 nyarától, a helyi hatóságok egyre csekélyebb együttműködési hajlandósága miatt csak hetente indult egy-egy deportál­takat szállító vonat. Pétain marsall, államfő (ellen­tétben Horthy kormányzóval) nem egyezett bele a francia állampolgárságú zsidók deportálásába. A francia katolikus klérus vezetői is határozottan tiltakoztak a zsidók üldöztetése ellen (ellentétben Serédi Jusz­ti­nián hercegprímással). A zsidók üldöztetését Fran­cia­országban (ellentétben Magyar­or­szággal) a közvélemény egyre növekvő felháborodása kísérte. A nácik 77.320 francia(országi) zsidót tudtak a holokauszt idején meggyilkolni, a franciaországi zsidók 75%-a túlélte a holokausztot. Dánia is megszállt ország volt a második világháború idején. A dániai holokausztnak 60 áldozata volt, a dán kormány, dánok ezreinek segítségével 1943 őszén 7200 dán zsidót és 700 nem zsidó rokonukat juttatta át a semleges Svédországba, a dán zsidók 99%-a túlélte a holokausztot. Hát ennyit “a szegény Horthy nem tehet róla” nyilatkozatokról és a papokról.”

  • Szerző Tüske Zsófia | május 23, 2012, 4:29 de.
    Ha jól tudom:
    1) Dánia egy köpésre van Svédországtól és mindösszesen kb. 8000 zsidó volt az országukban. (Arról a magyarság nem tehet, hogy már akkoriban is jobban kedvelték a zsidók ezt az országot.)
    2) Franciaország nem volt teljesen bekebelezve Németország által, a megszállt területeken is volt partizán mozgalom.
    3) Horthyt a Trianoni diktátum alkalmával nevezték ki kormányzónak, hogy szorítsa vissza a szélsőségesek előretörését (beleértve ebbe a kommunistákat, akkoriban még nem volt előre törőben a fasiszta rémuralom) – (A Trianoni diktátum, az elcsatolta területek persze itt senkinek nem okoz gondot, de a Horthy személye, akit ők tettek kormányzónak, az persze már baj.)
    4) 44-ről már felesleges beszélni, mert akkor már Szálasi volt hatalmon. “Horthynak, Magyarország német megszállása után igen szűk mozgástere maradt, bár miután belátta, hogy ellenkező esetben nem kerülheti el a felelősségre vonást, leállította a zsidóság deportálását”

    A kis adalékhoz nem ártana némi forrás, én minden esetben megjelöltem a forrásom, és ezekben egyszer sem volt szélsőséges oldal, mindegyik hivatalos helyről származott, mint pl. a MAZSIHISZ, vagy szegedi, vagy miskolci tudományegyetem.

  • Tüske Zsófia

    nem tudom, honnan veszed, hogy a trianoni diktátum nem okoz gondot senkinek, de 90 év után már tudomásul kellett volna venni, hogy egy általunk kezdeményezett, de vesztes világháború ilyen súlyos következményekkel jár. mellesleg az általad lehazaárulózott Károlyi azért mondott le, mert nem akarta ezt elfogadni. egyébként tanulmányoznod kellene az elcsatolt részek népeinek összetételét, és akkor rögtön szembetűnne, hogy a Partiumban már a trianoni béke idején sem volt magyar többség, egyedül csak a Székelyföldön. De hát a nagymagyar végyálmaid szívesen félresöprik a tényeket, valamint azt is, hogy horthy és a magyarok bizony elárulták kifosztották és megölték az országot gyarapító zsidókat, és itt bizony hiába próbálod avval szépíteni ezt a tényt, hogy másutt kevesebb zsidó volt. Ha személyesen téged, vagy a családodat számolna fel az ország, ahol élsz, nyilván másként értékelnéd ezt a tényt.

    amúgy meg nem doktori dolgozatrot írok hozzád, neonáci, így nem forrásolok, amúgy meg még a Márki lelkész nyílt levelét is hazugságnak minősítetted, teljesen felesleges neked forrásolni, mert csak a jobbikos politikai félóráknak hiszel.

    és gratula a legújabb bravúrotokhoz, nevezetesen sikerült a zsidómentő Wallenberg szobrát is, a duna-parti cipőkhöz hasonlóan disznólábakkal ékesíteni, ugyanakkor a millió magyar életet elveszejtő horthyt meg szentté avatni.

    jellemző.

  • Szerző Tüske Zsófia | május 23, 2012, 7:19 de.

    Vagyis ismételten csak a mocskolódással tudsz takarózni, tényeket és igazságot meghazudtolva. A történelmi emlékeink nem a terület alapján fontosak, hanem az ott élő magyarok végett. Senki nem mondta, hogy az elcsatolt területeket vissza kellene csatolni (bár jogos kérés lenne, hiszen a diktátum egyik alap feltétele volt, hogy a területen élő magyaroknak autonómiát kell biztosítani, különben a diktátum semmisnek tekinthető), hanem, hogy az ott élő magyaroknak legyenek jogai. Az, hogy a mai nappal milyen az ott élő magyarok létszáma, annak köszönhető, hogy minden utódállamnak szabad utat biztosítottak arra, hogy a magyarokat szó szerint kivégezzék, üldözzék. (Ez több főt érintett, mint a magyarországról eldeportált zsidók száma.)

    Ha tájékozott lennél, tudhatnád, hogy Horthy alatt az ország csak gyarapodott, meg lehet itt említeni Klebersberg Kunót is. Nézz utána mit vitt véghez. A második vh idején sem a teljes elcsatolt területeket kapta vissza ország, hanem csak a magyar lakta területeket. Ha Horthy bűnös lett volna az általatok felhozott vádakban, akkor valószínűleg az a bíróság elítélte volna, ami javarészt 80% zsidóból állt a háború befejeztével. De annak a nemzetközi bíróságnak is meg lehet cáfolni az ítéletét, hiszen biztosan ott is ott voltak a szélsőséges magyar fasiszta rohadék bírák… hihető 🙂

  • Libás Mihály

    ezzel nem vitazni kell Zsofia, hanem elkapni!

  • Tüske Zsófia

    ja, mátyus, ha neked mocskolódás, ha valaki nem követi a hagymázas elveidet és a virtigli történelemhamisításaidat, akkor nincs miről tárgyalni, igaza van libás misinek.

  • Ez nem történelem hamisítás, hanem az igazság… Lehet világtörténelmi lexikont is olvasgatni. De lehet az ún. zsidó orgánumok oldalait is böngészni. Kurucinfohoz közöm sincs, talán egyszer, ha jártam rajta.
    A történelem hamisítást a maguk szűk látókörű kis agytérkapacitású humanoid formájú örökös ellentéteket és gyűlöletet szító emberi fajba nem tartozó egyedek követik el. Remélem érthető és tárgyilagos voltam.

  • Libás Mihály

    Mutyitetu

    en peldaul szarok a te igazsagodra es leszel te meg kussban nagyon hamarosan meglasd!

  • Szerző Libás Mihály | május 23, 2012, 8:36 de.

    Most nagyon megijedtem… Ismételten egy kommunista fenyegetőzése… Ha az igazság már nem leplezhető, nem lehet hamisítani, akkor jön a megfélemlítés és a testi erőszak… Tipikus szocialista hozzáállás. Gratulálok kedves üresfejű barátom. Város a testi erőszak megnyilvánulását. Ha bajom esik, tudni fogják, kit kell keresni 😉

  • Libás Mihály

    ahol en elek mutyitetu, ott a nacikat gumibottal szoktak jobb belatasra teriteni, ha ugy sem megy, akkor bortonnel! gyanitom, hogy kepzavarban vagy, mint mindig! kommunista meg sosem voltam, mar csak a koromnal fogva se lehettem! a kecskemeti hidfoglalo tanfolyami vegzettsegeddel meg eltakarodhatsz apad faszara!

  • Tüske Zsófia

    ez a ti különbejáratú, meghamisított, jobbikos náci történelmetek, ahogy a komenyistázás is. a történelmi szakirodalmat meg, attól tartok, kicsit jobban ismerem nálad, úgyhogy kösz, de nem tartok igény a te forrásaidra.
    tudom, kit értesz te “kis agykapacitású, gyűlöletet szító emberi faj” alatt, de az okfejtés már a fajelméletnél hibádzik, amúgy meg talán tanulmányozd a magyar nobeldíjasok “faját” és meg fogsz lepődni. marad neked a bőgatya, az árvalányhaj és a fütyülős barack, büszkének lenni.

  • Hát a hozzászólásaid alapján, nemhogy “történelmi szakirodalmat meg, attól tartok, kicsit jobban ismerem nálad” jelzővel lehetne az olvasók tudtára adatnod, hanem egy kis tanulásra és mások vélemények meghallgatásával lehetne kicsit feljebb tornáznod. (A kommunista szakirodalom, kicsit megtévesztő lehet, mert az tele van hazugságokkal).
    Nácizást meg annyira jól elsajátítottátok, hogy oda sem figyeltek rá, mit ír az ember, már köpitek, hogy náci. Barmok vagytok mindannyian, egyszerűen szánalmasak. Elkezdődik lassan a valódi magyar történelem feldolgozása és propaganda célra való kiterjesztése, hogy az emberek megismerjék a valódi értékeket, a valódi történelmet, hogy legyen miből kiindulni, és az országot újra felépíteni a 60 éves rombolás után.

  • Libás Mihály

    Mutyitetu

    itt valoban senki nem figyel rad, hordd el magad innen a jobber szektatudomanyoddal a bus pi..ba!

  • Hejjj de undorító vagy TE MATYUS10 TE undorító náci patkány.

    ( Csak tudnám [email protected] próbálok magyarázni ekkora rohadékoknak. Előtte az egész Internet , mégis [email protected] utánanézni a dolgoknak…a hülye rohatt nácija.)

  • Horthy Miklós, vitéz nagybányai
    (Világtörténelmi Enciklopédia (2000) – Oxfrod University Press nyomán 1988, 1993)
    (1868-1957)

    Tengerésztiszt, Magyarország kormányzója (1920-1944). A Tanácsköztársasággal szemben Szegeden alakult ellenkormány hadügyminisztereként kezdte meg a hadseregszervezést; 1919 júniusában az általa létrehozott Nemzeti Hadsereg fővezére lett, majd Siófokon rendezte be főhadiszállását. A kül- és belpolitikailag elfogadható kormány felállítását szorgalmazó Párizsi békekonferencia Horthyban és Nemzeti Hadseregében látta az elfogadható jelöltet. Horthy 1919 novemberében bevonult Budapestre. Az 1920. február 16.-án összeült új nemzetgyűlés Horthyt – a törvényhozásnak alárendelt – kormányzóvá választotta; Magyarország király nélküli alkotmányos királysággá vált. A magyar kormány képviselője 1920. június 4-én aláírta az országot megcsonkító trianoni békeszerződést. A belpolitikai konszolidáció gróf Teleki Pál és gróf Bethlen István miniszterelnöksége alatt valósult meg. Teleki véget vetett a különítményesek terrorakcióinak, ezzel véget ért a lakosságot sújtó vörös-, majd fehérterror közel kétéves uralma. Bethlen a Keresztény Nemzeti Egység Pártból és a Kisgazdapártból fúzióval létrehozott Egységes Párttal megteremtette a konzervatív erők hatalmának feltételeit. 1921-ben kompromisszumot kötött a szociáldemokrata párttal is, a szélsőjobb kiszorult a kormánypártból.
    Horthy külpolitikai célja a trianoni békeszerződés revíziója volt. Ennek megvalósítása érdekében közeledett a fasiszta Olaszországhoz és Németországhoz. Horthy 1938-ban Kielbe látogatott; Hitler szorgalmazta a megegyezést Jugoszláviával és Romániával, a magyar területi igényeket csak Csehszlovákiával szemben támogatta. A német támogatás ára Magyarország részvétele lett volna északi szomszédja katonai lerohanásában. Horthy nemet mondott. A Bécsi döntések visszajuttatták Magyarországnak elcsatolt területei egy részét, de Horthy óvakodott a Németországgal való szoros együttműködéstől. Bár Magyarország önként csatlakozott a Németország, Olaszország és Japán háromhatalmi egyezményhez, korábban megtagadta a Lengyelország elleni hadjáratban való részvételt, sőt, több mint 100 ezer lengyel menekültet fogadott be. Ugyanakkor azonban részt vett a Jugoszlávia elleni hadjáratban., cserében területeket kapott vissza, de Nagy-Britannia hadat üzent Magyarországnak. Bárdossy László miniszterelnök a kassai bombázás ürügyén a Szovjetúnió elleni háborúba is belevitte Magyarországot anélkül, hogy erre Németországból külön utasítás érkezett volna.
    1942-43-ban Horthy az angolszász kapcsolatfelvétellel kísérletezett, miközben Magyarország gazdasági téren egyre kiszolgáltatottá vált Németországnak. 1944-ben tudomásul vette a német megszállást, amellyel a németek biztosítani akarták a magyar élelmiszer- és kőolajszállítást, és be akartak rendezkedni a szövetségesek támadásának kivédésére. A német hadsereggel érkező Gestapo azonban letartóztatta az ellenzéki politikusokat és a magyar hatóságok közreműködésével végrehajtották – a budapestiek kivételével – a magyar zsidóság deportálását. Horthy a Szovjetúnióval próbált tárgyalni. Előzetes fegyverszüneti szerződést kötött Moszkvával, de rosszul előkészített, gyenge kiugrási kísérletét a németek meghiúsították. Horthyt lemondatták és a nyilaskeresztes Szálasi Ferencet juttatták hatalomra. Horthy rövid ideig Németországban volt amerikai hadifogságban, majd haláláig Portugáliában élt.

  • Naés ez kiajófenét érdekel ?
    Szarember szar élete.

  • Tüske Zsófia

    aki Majsay Tamás református lelkészt lehazugozza, az vartyogjon csak a jobbikos mocsárban a hozzá hasonló náci varangyoknak. nekik linkelj, jobbikos komisszár mátyus

  • Kovács Árpád

    ElvtárSSak eszetekbe juthatna hogy Recskre Hortobágyra a haláltáborokba több száz vagonnyi ártatlan embert internáltak a kommunistapárt vezéretek ,nácielvtársak tőletek mintázta a nácipárt a gulágot ,hogy is van ez ,azok náciznak akik még a náciknál is kegyetlenebbek voltak.

  • Úgy néz ki a Fidesznek és magának ez felmentés akkor, hogy fasiszta diktatúrát és rablógazdaságot folytassanak, anti-szemitizmust és rasszizmust ösztönözzenek, más országokba temessenek el általuk nagy értékkel bíró náci bünösöket! Itt senki sem éltette a kommunistákat, de maga élteti a náci fasisz†ákat!

    Miért nem temetik újra Szemák Jenöt is?
    Kolozsváron jogot végzett. 1920-ig a máramarosszigeti református jogakadémia tanára volt, a trianoni békeszerződés után kitíltották Erdélyből. Ezt követően Budapesten kezdett el dolgozni, 1927-től a büntetőtörvényszéken lett tanácselnök, majd 1938-tól másodelnök lett, 1939-től pedig ő lett a törvényszék elnöke. Számos neves kommunista személy perét tárgyalta, köztük Szántó Zoltánét és Rákosi Mátyásét. Működését kommunistaellenesség jellemezte, rokonszenvezett a szélsőjobboldali mozgalmakkal. A nyilas hatalomátvételt követően ő lett a Kúria elnöke. A háború után kénytelen volt nyugatra távozni. A magyar kormány kikérte ugyan mint háborús bűnöst, de a Hidegháború kiéleződése miatt kiadatására nem került sor, így csak távollétében tudták halálra ítélni. Szemák Jenő 1954-ben az USA-ban telepedett le, Hátralevő életében egyetemi előadások tartásából élt.

  • Kovácskám :
    Miértnem mindjárt több-tízezer vagonnyi embert szállítottak Recskre , meg a többi hazai haláltáborba a kommmmcsik ?
    Ha jól kiszámoljuk , summa-summárum ki lehetne hozni olyan másfélmilliárd ártatlanul megkínzott embert , akit a Kádár-pribékek vertek félholtra.
    Nektek idióta seggfejek , még ez a számítás is hiteltérdemlően sikerülhetne. Amekkora kißafott rutinos hazudozók vagytok !

  • Kovács, Recsken volt összesen 1300 ember. Az szerinted hány vagonba fért el? Persze nem a számokon van a hangsuly. És én pl. nem látom, hogy akárki is vitatkozna veled arról, hogy valóban voltak kitelepitések, volt Recsk és volt Kistarcsa is. Amit 1953-tól kezdve, amint Nagy Imre miniszterelnök lett, kezdték fölszámolni, a rabokat szabadon engedték, és a rehabitációjuk is folyamatban volt. Maradjunk, ha lehetne a tényeknél, jó?

  • Judithka: Azt írja ez az idióta hogy ” a többi tábor “…miért volt még több ilyen Hungarógulág ?

  • Azt írja ez a rohadék hogy ” náciknál is kegyetlenebbek voltak ”
    Lehet hogy nem látta az auschwitzi ” ereklyéket ” ?
    Egy egy szép tetoválásért megynyúzták a páciens hátát és a bőrt kikészítették szépen irattartónak.
    Nomeg azok a csinos ki zanzásított emberi fejekbők készült levélnehezékek..
    Kovágy testvér nem látott még egy emelet magas piramist szemüvegekbül ? Vagy akkurátusan négyzetesen felpakkolt csontésbőr holttesteket , mint ahogy a két méteres fatörzseket szokták felrakni ?
    .
    Rohadtkovács. Olvass hozzá a témához te patkány mielött pofázol !!

  • Figyi Kovács : NEKED max. a Zavrinecz lehet az elvtársad. Meg a többi látens, leendő nemzetgyilkos.
    Azok a te elvtársaid.

  • Puchert János

    Természetesen épeszű ember elítéli azt ami Recsken történt de ezek a bűnök nem mentik fel azokat a bűnöket amelyeket a Horthy rendszer alatt elkövettek nincs értelme összehasonlítani az áldozatok számát. És mivel ma csak néhány ember érez nosztalgiát a Kádár rendszer iránt ezért ezzel nem is kell foglalkozni de mivel a horthy rendszer iránti nosztalgiát a kormány pártok és a Jobbik élesztgeti ez ellen fel kell emelni a szavunkat ez ilyen egyszerü

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.