Egy érzés, amely mindent eltakar – A Fidesz békemenete egy kanadai magyar szemszögéből (3. rész)

2012 február 23 8:41 de.63 hozzászólás

(Az 1. és a 2. rész folytatása.)

Ebben a részben megrajzolom azt az arcképcsarnokot, amely a békemenet budapesti vezetőit ábrázolja. Szeretném közelebbről bemutatni, hogy a békemenet vezetőinek hazaszeretet-érzése mit takar, mit kellene nekik kiverni a fejükből, hogy végre béke legyen Magyarországon, és megszűnjön annak a veszélye, hogy – akár egy kádárista, akár egy horthysta fordulatnak köszönhetően – megsemmisüljön mindaz, amiről a hazájukat szerető demokraták, a köztársaság szerelmesei, évszázadok óta álmodoznak.

A budapesti békemenet vezetőinek arcképcsarnoka

A békemenetnek azokról a vezetőiről szeretnék beszélni, akiket jól ismerek, akikkel volt már valami dolgom a múltban. Kezdeném Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével. Tudom, ő nem vett részt a menetben, de ő volt a szeretetáradat célszemélye, így hát vele kell kezdenem.

Az 1994-es választási kampány célegyenesében a Fidesz külügyi osztályának kérésére, valamint saját hazaszeretetemtől fűtve, egy montreali utat szerveztem Orbánnak és két politikai szövetségesének, Urbán Lászlónak és Szájer Józsefnek. Orbán, Szájer Józseffel együtt, nekem köszönhetően előadást tarthatott montreali egyetememen, majd egy több mint százfős montreali üzleti csoport előtt. Ezeken a rendezvényeken és a sajtó hasábjain keresztül támogattam és segítettem őt, hogy megpróbálja legyőzni Horn Gyulát és a szocialistákat. Később, amikor már Orbán hatalomra került, még egy 40 millió forintos üzleti támogatáshoz is jutattam egyik közvetlen családtagjának érdekeltségét. Sosem kértem vagy kaptam semmiféle anyagi kompenzációt a segítségemért. Akár nevetségesnek is tűnhet, de mindig szigorúan hazaszeretetből, jó akaratból segítettem az akkor még liberális érzelmek által fűtött pártvezért. Akkor szálltam el Orbán mellől, akkor vesztettem el a bizalmamat, jó érzésemet iránta, amikor Kövér László segítségével rájöttem arra, hogy Orbán fejében, Wermer András aktív közreműködésével, hová fajult a politikai játszma. A játszma lényegét Kövér László fogalmazta meg a legtisztábban: „Ha valaki azt gondolja, hogy a politikában az számít, kinek van igaza, tragikusan téved. A politikában az számít, kinek van több mandátuma, több szavazója” (Interjú Kövér Lászlóval, Demokrata, 2006. március 9.) Érdemes odafigyelni a dátumra, hisz azt, amit Kövér nyilvánosan betáplál a Fidesz támogatóinak fejébe, Gyurcsány alig egy hónapra rá, Őszödön akarja kikergetni a saját politikai szövetségeseinek fejéből. Ezért a szembefordulásért buktatta meg őt a Fidesz. Ne legyen már ellentmondás az emberek fejében arról, miről szóljon a politika!

Egy szó mint száz: én abban reménykedtem, hogy a rendszerváltás utáni magyar politika már nem Machiavelli kottájából fog játszani. Elszámítottam magam, hittem, és sajnos tévedtem. „A szerelemnek múlnia kell, és ha múlik, akkor fájnia kell, hogy érezd mennyit ér, míg tart, míg él”. (Zorán) Nem azért szálltam el a Fidesz mellől, mert a párt feladta a liberalizmus eszméjét, és konzervatív irányba váltott, hanem azért, mert feladta az igazmondás elsőbbségét a politikában. Egy rafinált pszichológus, Wermer András segítségével a pozitív pszichológia, a „vonzás törvényére” és a neurolingvisztikai programozás tanára építve a Fidesz vezetői tudatosan, lépésről lépésre egy olyan érzelmi rendszert alakítottak ki rajongóik fejében, amely mindent eltakar. Leginkább azt, amit úgy hívnak, hogy igazság. Már régóta az illúziókeltés korszakában él a magyar társadalom. Az elvarázsolt nép mindig újabb és újabb nyulakat vár a varázslók fekete cilinderéből. Mindaddig, amíg a Fidesz vezetői nem hajlandóak kikergetni támogatóik fejéből azt az érzelmi rendszert, amely mindent eltakar, szembe kell fordulni dübörgő menetükkel, leginkább most – Vive la République! –, amikor a hátunk mögött „vashegyek futó célra hajlanak”. (Cseh Tamás)

Az Arcképcsarnok bemutatását Bayer Zsolttal, a békemenet főszervezőjével, a Fidesz alapító tagjával, Orbán Viktor egyik leghűségesebb, legközelebbi barátjával, a Széles Gábor-féle Magyar Hírlap tudósítójával, a politikai kapcsolatait nagyszerűen működtető kisvállalkozóval szeretném folytatni. Bayer Zsoltot is személyesen ismerem. Egy időben járt hozzám, hogy vállalkozásaihoz anyagi forrásokat szerezzek neki külföldi kapcsolataimon keresztül. Amikor még nem szállt el teljesen az agya, segítettem is neki több millió forinthoz jutni egyik-másik televíziós projektjének megvalósításához. Tőle se kértem vagy kaptam semmiféle anyagi kompenzációt. Egy idő után megismertem, hogy az ő hazaszeretet-érzése mit takar.

Én kereszteltem el Bayert aszpirinnek, a „polgári fájdalomcsillapítónak”. (Lásd: „Aszpirin: a polgári fájdalomcsillapító” Magyar Hírlap. 2002. október 5). Akkor szálltam el tőle, amikor rájöttem, hogy Bayernek nem a józan ész, hanem az ütés, a fenyegetés, az erőszak, a gyűlöletkeltés a legkedveltebb gyógyszere. Ezt, saját bevallása szerint, gyerekkorából, apjától tanulva hozta magával. Hol lámpavasat, hol szálkás deszkát, hol buzogányt, hol egy véresre verést, vagy egy pofánvágást tekint ötletes megoldásnak a konszenzus keresése helyett. Őt bizony nem érdekli, ha ellenfelei „..olyan nagyon ‘európaiak’ és ‘konszenzusosak’.(Mert) én vagyok az új konszenzus. Az új fundamentum. Akié a jövő… ami gyönyörű és felemelő jövő lesz. És (tessék jól figyelni, hazátokat szerető honfitársaim, tengeren innen, tengeren túl a kiemelésre) romokon fog épülni” (lásd ugyanott).

Érdemes elolvasni Bayer írásait, gyereknevelési tanácsait. Én az összes könyvét elolvastam, majdnem mindent, amit papírra vetett vagy amit nyilvánosság elé tárt előadásai során. Előbb-utóbb mindenhol felbukkan sajátos csillapítószere. „Ha a gyerek egészen pofátlanul hazudik, akkor föl kell pofozni”, tanácsolja egy szombathelyi polgári körös gyűlésen (2002. szeptember 27.). Később Bayer, a Fidesz 5-ös számú párttagkönyvének tulajdonosa, a következő tanulságot vonja le az olaszliszkai szörnyűséges gyilkosság után, annak a lapnak a hasábjain, (Magyar Hírlap), amelynek tulajdonosa vitéz Széles Gábor, a budapesti békemenet főszervezője, a Fidesz legnagyobb anyagi támogatója. „Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.”

Bayer Zsolt így adja elő saját gyerekkorából származó tételét, a konfliktusokban való helyes eljárások alfáját és ómegáját. Hatéves korában egy Balogh Imre nevezetű tanár elkapta a kisfiút, amikor az iskola folyosóján szaladgált. A tanár rákiabált, és neve miatt tisztességtelennek nevezte. A kis hatéves ettől természetesen nagyon rosszul érezte magát. Aznap este elpanaszolta édesapjának, mi történt vele a suliban. Másnap az édesapja bement az iskolába. A különleges ebben a visszaemlékezésben az, ahogy az esetet feleleveníti Bayer. Mintha kedvenc csemegéjét kóstolgatná. „Udvarias ember az én apám, sokat ad a formára, kopogott is illendően a tanári szoba ajtaján, majd benyitott, köszönt, és érdeklődött, hol találja Balogh Imre tanár urat. Fölemelkedett székéről a sertés, és indult érdeklődve apám felé. Éppen a kellő távolságba ért, amikor apám egy akkorát, de akkorát ütött egyenesen az arca közepébe, hogy eltűnt az Imi mindjárt, az asztalok alatt. – Jó napot kívánok ! Engem Bayer Ottmárnak hívnak” (meséli a Falig Érő Liberalizmus című könyvének 212. oldalán, Budapest, Kairosz, 2000). Fodor Gáborról, egykori fideszes, liberális párttársáról a következőket írja: „Ha általános iskolások vagyunk, és egy osztályba járunk, mindennap megvertük volna. A hengeres uzsitasiját is elvettük volna – és rá lett volna szorulva a tanító néni védelmére” (ugyanott, 134. oldal). Amikor Körmendy-Ékes Juditot, az akkori médiafelügyelet fideszes elnökét egy újságíró megsértette, Bayer így igyekszik megvédeni: „Ha én lennék Körmendy-Ékes Judit férje, akkor úgy megverném Veress Jenőt, hogy csak a fogorvosa tudná megmondani, mi is volt ez az izé itten a verés előtt” (Hol a pofátlanság határa, Budapest, Kairosz, 2001, 166. oldal). Bauer Tamás, a nagyobbik liberális párt, az SZDSZ képviselőjének apjával kapcsolatban kijelenti: „..érdekes, hogy soha senki nem vágta orrba egy jó szálkás deszkával” (Falig érő liberalizmus, Budapest, Kairosz, 160. oldal). A demokratikus módszerekkel megválasztott szocialista Medgyessy Péter miniszterelnökről így beszél Bayer a híveinek: „Medgyessy Péter egy rohadt görény… egy taknyos, gerinctelen, szétmállott és ócska, velejéig pitiáner, tökéletesen képességtelen szarjankó.” A szombathelyi polgárikörös gyűlésen Bayer elmondja, hogy neki mi jutott az eszébe, amikor kisült, hogy Medgyessy titkos ügynök volt a Kádár-rendszer alatt: az, hogy „tiszta erőből pofán vágom” (a szombathelyi polgári összefogás hosszú vastapssal és ovációval fogadta a Fidesz alapítójának, Orbán barátjának ezen szavait). A másnapi Magyar Nemzet hasábjain Bayer már folytatja is fenyegető beszédét. „Lesz ez még másképpen. S ha már úgyis négy évig hallgattuk azt a pofátlan hazugságot, hogy a ’Fidesz kormány példátlan tisztogatást rendez’, akkor majd ha végre másképpen lesz, talán meg is csináljuk” (Magyar Nemzet, 2002. szeptember 28). Nos, 2012 elejére meg is csinálták, kedves honfitársaim!

Lehetne Bayer módszereiről oldalakon át beszélni, de minek. Az ő fejében a szocialisták, a liberális pártok, effektíve mindenki, aki az ő pártjával szemben áll, mocskos szájú inasként él. „A mocskos szájú inasnak pofon jár és kész” (Falig érő liberalizmus, 144. oldal). Bayer Zsolt távolsága az európai, a kulturált polgári diskurzustól abban a mondatában foglalható össze, amelyben az egykori liberális párttársát, Fodor Gábort megszólítja: „Gábor… miért csináltál megint segget a szádból?” („Nyílt levél Fodor Gábornak”, Magyar Hírlap, 2009. március 28.) Ez a polgári jó modor? Nos, én a fentiek miatt nem menetelek egy ilyen ember mögött. Orbán Viktornak több mint tíz éve volt rá, hogy Bayerékat és hasonszőrű elvbarátaikat kiebrudalja a konzervatívok, a keresztények, a hazaszeretők táborából. Egyetlenegyszer sem tette meg. Nemzeti tragédiának tartom, hogy Orbán Viktor és bizonyos emigráns körök ilyen emberekkel táboroznak, ilyeneket hívnak be zászlajuk alá, hazánk szeretetének, nemzetközi jó hírnevének ápolása érdekében. Orbán Viktor az adófizetők pénzén gazdagítja, dédelgeti, a nyilvánosság előtt magához öleli ezt az erőszakos, gyűlöletkeltő alakot. A kisvállalkozó 2012. január 21-én tanúsított nagyméretű teljesítése láttán most már egész biztos bent marad a sátorban, ahol hűségesen fogja nyalogatni a gazdi kezét, a gazdi pedig az adófizetők pénzéből finom falatokkal fogja dédelgetni hűséges harapós kutyáját.

A békemenet élén, főszervezőként menetelt Bencsik András is, a miniszterelnök másik jó cimborája. Bencsik szintén hazaszerető fideszes párttag, a Fidesz egyik leglelkesebb médiatámogatója, a Demokrata hetilap főszerkesztője. Bencsik mögött, valamint lapjának, a Demokratának óriási molinója mögött több százezren menetelgettek békésen, 2012. január 21-én, az Andrássy úton. Nézzük hát, mit takar Bencsik haza- és kormányszeretete.

Bencsik András a Kádár-korszakban, Kádár pártjának tagjaként, a Népszabadság oldalairól uszított azok ellen, akik a Kádár-rendszert bírálták. Már akkor is az volt a fejében, hogy aki nem szereti a kormányfőt, az hazaáruló, az nem lehet magyar. Több antikommunista jó barátom Bencsiknek és később már a Demokrata hasábjain okoskodó munkatársainak köszönheti meghurcoltatásait a diktatúra évei alatt. Bencsik és stábja a rendszerváltás után azonnal új köntösbe öltözött. Hagyománytisztelő hazafi lett mindegyikük. Bencsik egyike a Magyar Gárda alapítóinak. A gárdisták egyenruhájának ruhatervezője Bencsik felesége volt. Bencsik nem a nácik, a nyilasok ellen küzdőket ünnepli évről évre hetilapjának hasábjain, hanem azokat, akik a nácikkal, nyilasokkal karöltve a vesztébe kergették népünket a második világháború idején. Ő az az ember, aki Kertész Imre Nobel-díját, az író zsidó származása miatt, egy tál szarhoz hasonlította. Ő az az ember, aki Magyarország EU-csatlakozását szintén a fekáliához hasonlította, és azokat élteti, akik a melegeket évente jól megverik a Meleg Méltóság Napján. Az iraki háborúban Bencsik az amerikai katonák elleni küzdőket ünnepelte. Ma nem Európa vezetőit, hanem az egykori KGB-vezért, Putyint isteníti, őt tartja hazánk példaképének. Idézem: „Oroszország végleg lezárta a kaotikus huszadik századot, és egy új… jól definiált össznépi érdekekre (építő)… korszakot nyitott meg a hagyomány, a hit és az erő jegyében… nagyon rövid időn belül az orosz kettős fogja meghatározni a történelem alakulását” (Bencsik András, Demokrata, 2008. május 14).

Figyeljünk oda egy pillanatra, milyen szavakkal szórakoztatta polgári asztaltársait Orbán fő médiatámogatója 2002-ben, miközben az ország többsége továbbra is saját Golgotáját járta. Lapjának 2002. december 19-i számában hazánk első irodalmi Nobel-díjasáról, valamint hazánk EU-csatlakozásáról a következőképpen elmélkedik ez a békemenetelő. „Megpróbálom ezt illedelmesen előadni”, kezdi beszédét mint egy jól nevelt polgári úriember. A svéd király által rendezett Nobel-díszvacsorával és Kertész Imre Nobel-díjával kezdi. „Libériás lakájok, gyertyatartók, arany evőeszközök, brillantin, klasszikus zene. Ülünk ott meghatottan, és akkor a főpincér intésére az asztalra helyezik elénk a tálat, majd egy intésre leemelik róla a fedőt… Egyék barátom! – mondja ekkor nekünk őfelsége, s ahogy a gyönyörűen megkomponált tálra nézünk, melyen a fantasztikus eleganciával körített köret közepén ott díszeleg a főfogás, egy párolgó, nagy barna, büdös… hopp, elmegy az étvágyunk… hányingerrel küszködünk. Ez volna a Nobel-díj” („Fény a sötétségben”, Demokrata, 2002. december 19., 5. oldal). Miután tompul a polgári kacaj, halkul a tapsvihar, Bencsik rátér európai uniós esélyeinkre, perspektíváinkra. „Erre is van egy hasonlatom”, mondja a polgári, nemzeti köntösben grasszáló békemenetelő. Jól figyeljünk Bencsik szavaira: „Az uniós csatlakozást valami nagyon finom ételnek képzelje el az olvasó. Mondjuk gondoljon arra, amit nagyon szeret, amit pontosan úgy készítettek el, ahogy mamája főzte annak idején. És szépen kiteszik a tányérjába. És már enne is, de akkor észreveszi, hogy a tányér szélét valakik bekenték ugyanazzal a barna, büdös… és azt előbb le kéne nyalogatni, hogy ne bűzölögne ottan, hogy élvezhető lenne az étel. De nem megy ez sem… eljött az év legsötétebb napja” (ugyanott).

Az én hazaszeretetem nem teszi lehetővé, hogy beálljak Bencsik mögé, sőt, mindent meg fogok tenni, hogy az egész világ előtt lerántsam róla a leplet, megmutassam honfitársaimnak és a világnak, hogy ennek a gazembernek a hazaszeretete, politikai hűsége mit takar, miért veszélyes hazánkra és minden demokrata számára, a világ bármely sarkán találtatik is.

Kerényi Imre, szintén főszervező, szerepet játszott a békemenetben, ezért neki is kijárt, hogy az első sorban menetelgessen 2012. január 21-én. Mint Bencsik a rendszerváltás előtt, ő is a fenntarthatatlan diktatúra fenntartásán munkálkodott, Kádár pártjában szorgoskodott. Ha nem jön Gorbacsov, Kerényi bizonyára még ma is ott sertepertélne, és rugdosná a tisztességes demokratákat. Kerényi a rendszerváltás utáni első években nehezen alkalmazkodott. Ingázott szépen. Az Antall-kormány ellen küzdött, a Magyar Demokratikus Charta alapító tagja lett, és lelkesen ünnepelte a pufajkás Horn Gyula választási győzelmét 1994-ben.

Mint tudjuk, Orbán az 1994-es választási vereségből azt a tanulságot vonta le, hogy liberalizmusával nem fogja megvalósítani gyerekkori álmát, így sose lesz belőle magyar miniszterelnök. Kiverte a liberalizmust a fejéből. Orbán azt is felmérte, hogyan kell bánnia a magyar nagytőkésekkel, hogy beálljanak mellé, hogy miniszterelnököt csináljanak belőle. Saját szavai szerint ez játszódott le a fejében, mikor vereséget szenvedett 1994-ben: „Úgy kellett volna megcsinálni, az én fejemben legalábbis, hogy meg kellett volna találni azt a 8-10 nagyvállalkozót, akik majd Magyarország nagytőkései lesznek… ezekkel kellett volna személyes kontaktust kiépíteni, amelyet ők aztán jól tudtak volna használni a piacon mint versenyelőnyt. Azt a kapcsolatot, amely őket így Magyarország miniszterelnökéhez vagy annak legbelső köréhez fűzte… tudniillik elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb így nézzen ki az ország gazdasági térképe. …ezt kellett volna megtenni. A bankárok előtt világossá tenni, hogy ez a mi 8-10 emberünk. Aztán már hagyni, hogy az üzlet, a maga logikája szerint, elrendezze a többit.” (Orbánt egykori tanácsadója, Debreczeni József idézi: Arcmás, Noran Libro Kiadó, Budapest. 2009. 107–108 oldal. Az idézetet a mai napig nem cáfolta Orbán.)

Hogy jön ide Kerényi? Szemfülesen. Ő is, mint sokan mások, levonta a következtetést Orbán 1994-es vereségéből, a liberálisok töketlenségéből. Ő is odafigyelt arra, ahogy Orbán feladja egyházellenes álláspontját, megkereszteli a gyerekeit, átsétál a másik oldalra, felveszi a népnemzetiek öltönyét, összepaktál a katolikus egyházzal és egy tucat magyar nagytőkéssel, és ennek a szövetségi politikának köszönhetően elkezd felfutni az ázsiója. Ennek láttán Kerényi is beállt a sorba, kiszáll a szocik mellől, kiszáll a Chartából, és Orbán mellé áll, hogy ő is elkezdhessen már végre aratni.

Az elmúlt évtized során Kerényi lett Orbán fő heccmestere, a Fidesz utcai tüntetéseinek nagy koreográfusa. Kádár egykori harapóskutyája Orbán mellett már vagy tíz éve az új gazdi politikai versenytársait marja. Ő a miniszterelnök egyik legbizalmasabb főtanácsadója, népszerűsítésének egyik legszorgalmasabb munkavállalója, az új alkotmány óriási propagandafestményekkel való ünneplésének impresszáriója. Ő volt a 2012. január 2-án megrendezett nagy Operatisztelgés főszervezője is.

Egy-két pillanatfelvétel elegendő ahhoz, hogy bemutassuk, mit takar a polgári körök nagy rendezvényszervezőjének hazaszeretete, gazdiszeretete, és hova távolodott Kerényi azoktól az elvektől, amelyekért százezrek küzdöttek 1956-ban. Mint minden esetben, most sem mások szájából, hanem magától Kerényitől kölcsönzöm a bizonyítékaimat – kérem, hogy nyugodtan javítson ki Kerényi, cáfoljon meg, ha netán rosszul idéztem.

Tudni kell, hogy 2002 októberében, tehát 12 évvel a kommunizmus bukása után, Orbán egyszer csak úgy döntött, hogy többé nem fog a többi párttal együtt tisztelegni 56 hősei előtt a parlamentben. Tizenegy évig semmi baja nem volt a közös parlamenti megemlékezésekkel – de hirtelen, amikor a kommunizmus már csak a múlthoz tartozott, és semmilyen veszély nem volt rá, hogy visszatérjen, Orbán rákattant az antikommunista retorika hasznosságára. Wermer András segítségével ráérzett arra, hogy a kommunisták által okozott fájdalom tovább él az emberek fejében, és azt onnan az isten sem veri ki.

(Az érzelmi rákattanást hívja a neurolingvisztikus programozás [NLP] „anchoring”-nak, rögzítésnek. Egy korábbi rossz érzelem újbóli átéléséhez egy jelen idejű asszociációra van szükség. A mágia struktúrájában ezt a szerepet kapta Gyurcsány. A kommunizmus rossz élményeinek sebeit rendszeresen vele kell feltépni. Ha ő kiszáll, akkor legyen a sebtépő Bajnai Gordon. Valakire mindig szükség lesz, akivel a kommunizmus rossz érzését felelevenítjük. De ha ő sem száll be, akkor keresünk egy libát. A primitív politikai tőkefelhalmozásnak ez a leghatékonyabb módszere. Most ennyit a NLP-ről. Térjünk vissza Kerényihez, akivel aztán tényleg jól fel lehetne kaparni a varratokat, de minek… ő már bent van a sátorban).

Kerényi így ugat be gazdija mellett: „Mécs Imre, Göncz Árpád és Darvas Iván urak október 23-án maradjanak otthon. Medgyessy miniszterelnök úr se mutatkozzon nyilvánosan. E napon a parlamenti vadászterem legyen az övé. A vadászterem jó meleg. A vadászterem jó biztonságos”. (Lásd: Kerényi Imre, Médiaegyensúly, Budapest, Kairosz, 2002. 199–200. oldal)

A 2002-es választási vereség elszenvedése után Kerényi a következőképpen nyilatkozik az Egyesült Államokról, Magyarország atlanti szövetségeséről, arról az országról, amely egy évvel korábban egy tragikus terrorakcióban négyezer ártatlan polgárát veszítette el: „Küszöbön a harmadik világháború. Ebben az Egyesült Államok veszíteni fog. …Az Egyesült Államok hightechjét fehér por rágja majd szét” (Kerényi Imre, Médiaegyensúly, Budapest, Kairosz Könyvkiadó, 2003, 263. oldal).

Kerényi a 2006-os kampányban is jócskán odamond az Egyesült Államoknak, az amerikai népnek, és úgy kampányol Orbán mellett, hogy közben a Fehér Ház megsemmisítéséről, porrátételéről álmodozik. Azzal nyugtatja meg politikai szövetségeseit, hogy nemsokára azon a helyen, ahol az amerikai elnök és családja él, egy kis domb lesz, ahol kecskék fognak békésen legelni.

A 2006-os választási kampány finisében, egy galgahévízi polgári-körös fórumon ott folytatja Amerika-ellenes retorikáját, ahol 2002-ben abbahagyta. Kijelenti, hogy az Egyesült Államok a legellenszenvesebb hatalom a világon, nála még az oroszokat is jobban lehet szeretni. Ezt követően azt is kifejti, hogy neki a mohamedán világ, elsősorban az Amerika-ellenes irakiak, az irániak a példaképei, őket és nem Amerikát kellene Magyarországnak követni. (Lásd: Bihari Tamás. „Kerényi követendő példája a mohamedán világ”, Népszava, 2006. február 28.) Amikor megkérdezik Orbánt, hogy mit szól tanácsadójának szélsőséges megjegyzéseihez, azt válaszolja – bárcsak több ilyen embere lenne.

De ne csak azt nézzük, mit jósol Kerényi az amerikaiaknak, az Egyesült Államokban élő magyaroknak. Nézzük, mit ígér az óhazában élőknek, és ebből mit teljesít a gazdija. A 2002-es országos és önkormányzati vereség után Kerényi nem rejti véka alá, mi vár a magyar médiára, a szólásszabadságra. „Rohadt az államgépben valami. Át kell alakítani a szerkezetet. Meg kell nevezni a hibás részeket. A Népszabadságot, A 168 Órát, A Nap TV-t, a Magyar ATV-t. Ezek… a legtehetségesebb csalók… Hazánkban tombol a médiaterror…Fúj!”, és kijelenti, hogy ha a Fidesz elveszíti a választást, akkor egyszerűen forradalmat kell csinálni. (Kerényi Imre, Médiaegyensúly, Budapest, Kairosz könyvkiadó, 2003, 263. oldal).

Kerényi már a 2006-os kampányban megígéri, hogy 2010-re, kétharmados többséggel, új alkotmányt fognak létrehozni, és ezzel kiiktatják a versenyből a gyűlölt szociálliberális ellenfeleket. Idézem: „2010-ig el kell érni a kétharmadot… és akkor új alkotmányt kell alkotni, amely megtiltja, hogy a nómenklatúra [valaha is] uralkodjon (Népszava, ugyanott). Bihari Tamás a helyszíni tudósításában szellemesen megjegyzi: „Ezzel a kívánságával Kerényi művész úr kivívta őszinte tiszteletünket és megbecsülésünket, hiszen ha ez az új alkotmány létrejönne, az egykori KISZ- és MSZMP-tag önmagát is kizárná a hatalomból a nemzet érdekében.” Egy szó mint száz, Kerényi ígérete ott szerepel Orbán kötcsei beszédében, 2010-re megszületett a kétharmados többség, a sajtószabadságnak befellegzett, az új alkotmány és sarkalatos törvényei pedig majdhogynem lehetetlenné teszik, hogy Orbánékat bárki is leváltsa a jövőben. Az új alkotmány létrejött, de egyáltalán nem zárta ki Kerényit a hatalomból. Sőt, jobban megerősítette harapós kutya szerepében.

Kerényi Imre hazaszeretetében nem kételkedem, és abban sem, hogy élvezi a miniszterelnök bizalmát, hisz a rendező karján érkezett az Operaházba a miniszterelnök felesége 2012. január 2-án. De a kártékony köpenyegforgató bohócként fog élni a magyar történelemkönyvekben 10-20 év múlva. Én többek közt Kerényi szerepvállalása miatt nem írtam alá a kanadai magyarok üdvözletét, nem álltam be abba a menetbe, amelynek élén ő virít. Kerényi Imre hazug, kártékony, köpönyegforgató mivoltát csak azok nem látják, akik elől a hazaszeretet érzése már mindent eltakar.

Vitéz Széles Gábor, nagyiparos, médiamágnás, szintén a békemenet élén masírozott január 21-én. Megtehette, hisz ő volt a rendezvény fő finanszírozója. Semmi kétségem, hogy szívből szereti hazáját. Orbán iránti szeretete, tisztelete is kétségbevonhatatlan, hisz saját lapjában közölte, hogy Orbán Viktort Kossuth Lajos reinkarnációjának tekinti. Pártlojalitását Széles Gábor nemcsak szavakban, hanem tettekben is kifejezi. Ő a Fidesz egyik fő támogatója. Hogy pénzben ez mit ér, azt nem lehet tudni, mert minden összeget és vele együtt a magyar politikai korrupció melegágyát Magyarország kusza pártfinanszírozási törvénye alaposan eltakarja mindenki elől. Ezen a takarón aztán végképp semmit sem óhajt változtatni Magyarország miniszterelnöke. És minek is akarna, hisz ennek a takarónak köszönheti mindenét.

Mit takar vitéz Széles Gábor mérhetetlen hazaszeretet-érzése, Orbán iránti vonzódása? Először is azt, hogy Széles médiabirodalma köszönőviszonyban sincs az objektív, kiegyensúlyozott közéleti tájékoztatás fogalmával, etikájával. Széles egy olyan közvéleményformáló gépezetet működtet, amelyben tilos Orbán vagy a Fidesz hiányosságairól beszélni, tilos az ellenzéket vagy a liberálisokat dicsérni, mert Széles hazaszerető, és osztja Orbán véleményét arról, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Széles Gábornak az egyoldalú politikai tájékoztatás az etalon. Az ő birodalmában a magyar politikai életben egymással versengő nézetek erkölcsi megmérettetésének semmi jelét, nyomát nem lehet találni. Szélesnek Orwell 1984 című rémálma maga a gyönyör. Védőszárnyai alatt nyugodtan rugdoshatja Bayer Zsolt a liberális dögvész vírusának hordozóit, valamint a cigányokat, a zsidókat, a melegeket és a másként gondolkodókat, hisz Bayer a miniszterelnök haverja, és mint tudjuk, a miniszterelnök ezt a magatartást megengedi, sőt, jutalmazza is az adófizetők pénzével. Széles szabad utat enged Bayer gyűlöletkeltő retorikájának, olyan szövegeknek, mint ez itt: „1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyűlölnek bennünket, mint mi őket. Ők a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust…” Hát igen, Széles birodalmában nemcsak Trianonért, de még az antiszemitizmusért is a zsidó újságíró felel. Kóser.

Én a fenti „érzelmi takaró” miatt vagyok képtelen Szélest bárhová is követni, szövetséget vállalni vele, akár egy gyertyával, akár egy szálkás deszkával menetel az utcán. Hazaszeretete, politikai kötődése olyan magatartással párosul, amelyet a nyugati demokráciák berkeiből már réges-régen kiiktattak. Olyan társadalmi szerepet játszik, amely rossz viccet csinál a sajtószabadság fogalmából, a társadalmilag felelős tájékoztatás etikai normáiból. A kisujját se mozdítja meg a társadalmi megbékélés, a tisztességes politikai verseny tiszteletben tartásának érdekében. Ő az egyoldalú tájékoztatás nagyméretű apostola, a hazaszeretet által eltakart gyűlöletkeltés nagytőkése.

Lenne még néhány ember az Andrássy úti élvonalból, akinek érzelmi vakságáról el tudnék mondani egy-két dolgot, de ezzel már nagyon hosszúra nyúlna ez a rész, ezért csupán egy embert említenék még, Orbán és a Fidesz kedvenc házi színészét, akit úgy hívnak, hogy Eperjes Károly, és aki szintén ott volt a menet elején. Eperjessel csak távolról hozott össze a sors. Ő egyszer se kért meg, hogy bármiben is segítsek neki, mint tette azt Bayer, Orbán vagy Orbán egyik közeli családtagja. Annyi egész biztosan tudható Eperjesről, hogy hozzám hasonlóan nemcsak hazája, hanem a Balaton-felvidék szerelmese is. Gyakran láttam azokon a helyeken, ahol egykor én is csatangolni szerettem, fenn a Balaton-felvidék, a Káli-medence csodálatos tájain. Emelem kalapom Eperjes hazaszeretete, Balaton-felvidék-szeretete, színművészi képessége, istenszeretete előtt. De el kell mondanom, hogy miért nem tudok egy asztalhoz ülni vagy menetelni vele békésen, és mi az, amit az ő tiszteletre méltó hazaszeretete eltakar.

Eperjesi 1994 óta a Fidesz szekerét tolja, az 1994-es kampányban fideszes képviselőjelölt volt, ezt követően minden választási kampányban hősiesen síkra szállt szeretett vezére oldalán. Ezzel semmi gondom, egykor én is teljes meggyőződéssel segítettem Orbánnak. Nem rajtunk múlott, hogy a magyarok óriási többsége a pufajkásra – vagy az „antenna hungáriára”, ahogy akkor becézték – szavazott 1994-ben, alig 4 évvel a rendszerváltás után. Nem az a bajom Eperjessel, hogy mélyen vallásos, vagy hogy szereti a Fideszt. Miért is lenne ez baj? Eperjessel az a baj, azért nem tudok mögötte vagy mellette menetelni, mert istenszeretete, hazaszeretete, Orbán-szeretete teljesen elvakította azokkal a jelenségekkel szemben, amelyekről fentebb írtam. Eperjes szereti a hazáját, a Balatoni-felvidéket, Istent, de teljesen vak azokra az aberrációkra, gyalázatos magatartásokra, amelyekről fentebb, bizonyítékok birtokában beszéltem.

Eperjes, amikor nem színházat csinál, a morálról prédikál. A Heti Válasz tudósítója megkérdezi 2005. november 24-én, hogy miért adja az arcát a Fidesz kampányához. „Ha látok egy olyan politikai erőt, amely az isteni morált igyekszik követni, kötelességem odaállni mellé.” Rendben. De hol az isteni morál abban, ha olyanokkal ül egy asztalhoz, akiknek a politika, saját bevallásuk szerint, nem az igazmondásról szól, hanem kizárólag a hatalom megszerzéséről? Krisztus tanítása nem erről szól! Eperjes olyanok társaságában papol, akik a politikai morált a legalacsonyabb szintre züllesztették Magyarországon. Eperjes a politikai morál legzüllöttebb képviselőinek leheletét szívja magába és adja tovább egy az egyben, minden kritika nélkül, nap mint nap, idestova másfél évtizede. Tevékenysége a dohányzók által elkövetett, úgynevezett másodlagos légszennyezéshez hasonlít. Most kezd kialakulni ennek a tartós közéleti légszennyezésnek a rákos, beteges hatása.

A Heti Válasz riportere megkérdezi Eperjest: kizárt, hogy baloldali ember jó keresztényként imádkozzon, mondjuk Önért? A válaszból a mindenkori fundamentalizmus hangja köszön vissza, és élesedik a kép arról, hogy valóban mit takar Eperjes fundamentalizmusa: „Keresztény liberális? Szerintem ilyen nincs. Ahogy keresztény szocialista sincs. Ez önáltatás. Hogy lehetne valaki istentörvényű és öntörvényű?” De, kérdezem, milyen morál az, amely egy istenhívő politikust arra késztet, hogy politikai versenytársait kiközösítse az istenhívők soraiból? Hol fordulhat ez elő Európában, Amerikában, egy józan, politikailag kulturált közegben?

Eperjes egy az egyben adja vissza Kerényi és a többi éllovas gőgös, kirekesztő hozzáállását a szólásszabadságról, az ellentétes vélemények erkölcsi megmérettetéséről. „Most nem rendszerváltásra, hanem rendszeretetváltásra van szükség, és ez akkor lesz lehetséges, ha a morál beépül a politikába, ehhez pedig kétharmados jobboldali győzelem szükségeltetik… egy üdvös törvénnyel azonban jó mederbe lehetne terelni a média ügyét is” (Heti Válasz, ugyanott). Az Isten valóban nem bottal ver.

Mi a bűne Eperjesnek? Az, hogy ő is visszaélt a bizalmunkkal. Amit ő tesz, az hasonlít azokhoz a bizalmi, hatalmi visszaélésekhez, amelyek időnként kiszivárognak az egyházak, az oktatói szféra vagy akár egyes családok zárt falai mögül. Nem kell ezt részletezni. Mindegyik esetben arról van szó, hogy a visszaélő nyilvánosan az igét hirdeti, a szeretetet, a józanságot, az összefogást, de titokzatos szenvedélyeinek következtében zárt ajtók mögött durván sérti pontosan azoknak a lelkét, testét, akik ártatlanságuk, jóhiszeműségük miatt a legkönnyebben sebezhetők. A hatalommal visszaélők, varázslatos gesztusokkal álcázva, gyakran megismétlik kártékony tetteiket, mert ezeket a híveik és hiszékeny áldozataik ritkán kérik számon tőlük… Mert ugyebár, ami egyszer már bement a fejekbe, azt az isten se veri ki onnan. Sok esetben a családtagok, a felekezet hallgat, szemet huny, inkább az igére figyel, mint hogy szembesítse az igehirdetőt ellentmondásos magatartásával. A visszaélő leleplezése sokak fejében magát az igébe vetett hitet veszélyeztetné, magát a családot, az egyházat, olykor a hazát. Nem véletlen, hogy azokat, akik szót emelnek a Fidesz-vezetők hatalmi visszaélései ellen, rendre hazaárulónak, nemzetellenesnek, a hit, a család, a jövő ellenfeleinek minősítik. Az ilyen hatalmi visszaéléssel kapcsolatos némaságnak viszont nincs helye egy magát demokratikusnak valló országban. A társadalmi megbékélés szükséglete nem lehet ürügy arra, hogy a hatalmi visszaéléseket eltussoljuk. Ezzel végképp eljátszanánk az emberek törékeny bizalmát a demokrácia játékszabályai iránt. Lehetőséget biztosítanánk a bizalommal visszaélőknek, hogy zavartalanul, újra meg újra megismételjék kártékony tetteiket. Ezzel a lehető legrosszabb utcába terelnénk saját generációnk és a miénket követő generációk életét.

Eperjes bűne tehát az, hogy hazaszeretet-érzése, hite vakká tette a saját táborában hemzsegő immorális politikusokkal szemben. Emocionális szűrője egyszerűen átengedi az összes gazembert, hogy nap mint nap kiszívják az erkölcsi erőt, a testvéri szeretetet a magyarok lelkéből. Neki és a hozzá hasonló hithűeknek köszönhetjük, hogy testvérek, családok és egy egész nemzet szétszakadt, és képtelen beszélni vagy megbékélni egymással.

A következő fejezetben a kanadai békemenetelők éllovasainak arcképcsarnokát fogjuk áttekinteni.

 

Szerzőnk írása a Galamus Csoport szerkesztésében jelent meg.

63 hozzászólás

  • Kovács Árpád

    http://www.youtube.com/watch?v=hULKYsq5Xaw

    JÖN…JÖN… Magyarnak lenni az Egyesült Államokban 2012.Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül.

  • Kedves Gollner Andras , legkozelebb ha lesz valami hasonlo felvonulas , uljon ki egy jegyzetfuzettel es szamolja meg a felvonulokat , mert ugy latszik ez tema (hogy hanyan voltak) nagyon birizgalja az agyat , ugyhogy meg ilyen agyament messzesegekbe is eljut tole.
    Az eddigi harom szosszenetbol a belinkelt zenek ertek valamit.
    Mostmar lassan lenyugodhat , lehet keszulni a miert nem jelent meg , ill. miert csak ott jelent meg Schmidt Pal marc.15-en temaju irasokra!

  • Kovács Árpád

    És ha velünk szemben ellenséges az EU, akkor miért is igyekszünk oly igen teljesíteni az elvárást, és csatlakozunk a szigorú fiskális unióhoz, akkor amikor jelenünkben a gazdasági függőség az újkori gyarmatosítás eszköze, és akik használják, azok vannak hatalmon, sőt(!!) diktatórikus hatalmon az EU-n belül. Akkor miért is adjuk oda a felügyeleti jogot a nemzeti költségvetésünk felülbírálatára???
    Nem érthető, és ráadásul az a Fidesz és MSZP összeborulás valahogy nagyon ijesztő volt. Az MSZP a gyurcsányista liberális fordulata óta a magyar nép érdekében semmit nem tett, csak ellene tevékenykedett, és ezt teszi nagyon egyértelműen most is. Kirívóan az ep képviselői mennyire nemzetünk ellenes magatartást tanúsítanak. Honnan hihetjük, hogy most megtévedtek, és nekünk, a lakosságnak jót akarnak???
    A Jobbik népszavazást szándékozik kezdeményezni ez ellen a csatlakozási parlamenti határozat ellen. Az országunk kiszolgáltatása ellen. Támogatom, sőt csodálom a Fidesz+KDNP kormányzó erőket, hogy ebben a nagyon kiélezett környezetben, és azon a nagyon szűk mezsgyén, amelyet talán akaratlanul is a korábbi bal-liberális kormányok meghagytak számunkra próbálnak nemzeti érdeket érvényesíteni. De amit most döntöttek, mindazt romba döntheti!!! Nem lehetnek ennyire elvakultak, hogy hisznek az EU becsületességében és egyáltalán méltányosságában, mert a jó indulatot már említeni sem lehet.

  • Kovács Árpád

    Felrakott videók nem illenek a magyarellenes cikkekhez ,,,inkább ez ,minden szava igaz.

    Egész Európára, sőt a nyugati világ által uralt területen mindenhol él a liberálisok (A tőke által nagyon jól szponzorálta) liberális média hazugságáradata. Ma már a technika fejlődésének is köszönhetően messze túlszárnyalják a náci propaganda gépezet intenzitását, és hazugságáradatát. Ezzel versenybe szállni nem lehet. Egyetlen ellenszere csak az lehet, amennyire lehetséges, az állampolgárok tisztánlátását kell biztosítanunk, és ha az megvan, akkor bármilyen tömegben is árad a liberális hazugság, nem lesznek olyan öntudatlan bábok, mint a „millióan a szabad médiáért”, vagy az erőszakosan pénzükért harcoló orvostanhallgatók, akik készek kockáztatni gazdaságunk egyensúlyát is, mert népünk ellensége felpiszkálták őket, stb, stb. Ezek mind eszközei a közös nemzeti érdekeink elleni támadásnak. Tévedés ne essék!! Nem a szabad vélemény nyilvánítást kifogásolom, hiszen most én magam is véleményt nyilvánítok, de azt nem a közös harcunk ellenében!
    Tehát szükség van arra, hogy minél többen lássuk tisztán, valamennyiünk érdeke a nemzeti érdek képviselet erősítése. Akik ellene vannak bármely talán jogos sérelem miatt is, bár sokkal inkább tudatosan felpiszkált ellenséges provokáció eredményeképpen, annak a szembenállásnak eredménye csak rosszabb lehet. Nemzeti egységet gyengít, és ha netán győznének, abban az esetben a liberális terror a népet, nemzetet nyomorítaná. Akkor lesz csak igazán panaszkodni valójuk, de talán későn.

    Sohasem higgyetek a szemétládáknak.

  • Van egy ilyen vélemény is: “Szerdán az Európai Bizottság javasolta 495 millió euró Magyarországnak szánt kohéziós támogatás befagyasztását, mondván hogy Magyarország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit. A kérdés több problémát is felvet. Egyrészt: miért van olyan, hogy költségvetési hiány. Ez a nyugati liberális demokráciában elterjedt, mert minden országnak valami őrület folytán kötelessége az eladósodás. Csakhogy amelyik kormány nem képes úgy kormányozni egy országot, hogy az állami vagyon gyarapodjon, az nem valós kormány, csak helytartók csoportja, ezért le kell számolni vele. Az elszámolás majd utána.

    Másrészt: mi köze Brüsszelnek ahhoz, hogy mi szerepel Magyarország költségvetésében és mi nem? Egy valós, független kormány költségvetésébe semmilyen beleszólása nem lehet egy külföldi, nemzetközi szervezetnek. Alapvető kérdés, de nagyon sokan még mindig nem látják, hogy Magyarországon csak helytartókról van szó, független kormányról évtizedek óta nem beszélhetünk.

    Újabb nagy tévedés, hogy a fővonalú média úgy adja elő, mintha a befagyasztás súlyosan érintené a kormány költségvetését. Csakhogy az összeg megvonása annyit jelent, hogy az ország a rendelkezésre álló keret 71%-át hívhatja csak le. A kormány tervei egyébként szélsőséges esetben sem haladják meg a 29%-ot. Akkor meg miről van szó?

    Arról, hogy a propagandának tápot kell adni. Az IMF mindenáron hitelt akar adni Magyarországnak. Azért akar hitelt adni, mert akkor tíz év alatt visszakövetelheti a százszorosát. (Valójában jóval többet.) Kovács László … politikus szerint Magyarország elkerülheti a most javasolt intézkedéseket, de ehhez a kormánynak sürgős lépéseket kell tenni. Mint azt már olvasóink is kitalálhatták, természetesen egy újabb IMF hitel lenne a legjobb biztosíték arra, hogy az EU ne akarjon megtorló intézkedéseket hozni Magyarország ellen. Ugyanis az IMF hitel biztosítaná, hogy a költségvetési hiány ne szökjön a bűvös 3% fölé, és a támogatás még 100%-os (azaz a jelenleg mozgósított források négyszerese) lehívása esetén sem jelentene akkora gondot, mivel az IMF akármikor visszakérhetné a sokszorosát, amit gond esetén folyósítana is az uniónak hitel formájában.

    Továbbra is kihangsúlyozzuk: a költségvetési hiány mértéke politikai döntés. A kormányon múlik, nem a gazdasági viszonyokon. Nem kell az éves költségvetés 14%-át uniós programokra költeni, máris nem lesz 3%-os költségvetési hiány.”

  • nem tothpiri

    legkozelebb lezarjuk a hatarokat es meglatjuk, onszantukbol hanyan vonulnanak orban mellett!

  • simicska minden akadaly nelkul lapatolja kifele a penzunket es ezt ugyan a kiseszu melymagyar nem latja, de Brusszel igen…mondanam, hogy amit foztetek, egyetek meg, ha nem tudnam, hogy pont azok fogjak atveszelni, akiknek koszonhetjuk es azok basznak ra, akik teljesen vetlenek….johat ki kell sepruzni orbant, addig itt nem lesz beke!

  • T.Kovács Árpád!Most nagyon eltájolta magát,de köszönöm.Azt a videót amit most fölrakott,azt most Bródy János énekli s a jelenlegi áldásos kormány ellen.Az irás mind három részével egyetértek.

  • T.Kovács Árpád!Az előbbi videót amit föltett a ,,Magyarnak lenni!Szerzőjét én személyesen ismerem,ismerem hova-tartozását is.Nekem is elküldte ,melyre reagáltam is,hogy egyoldalu,nem hiteles.

  • T.Göllner András!A cikk végén irja hogy a kanadai ,, békemenet résztvevőiről” fog irni.Az jó lesz,mert megtudjuk hogy milyen emberek akik magukat a jelenlegi kormánynak egy tál lencséért adták el,s ők nevezzik magukat hiteles embereknek.

  • T.Kovács Árpád!Támogatja a Jobbik elképzelést?Akkor ajánlom a mostzani hireket,hogy a szeretett pártja az EU-tól támogatást kapott?Na ezt kapja ki?

  • Köszönjük András ezt a színvonalas összegzést.

  • Kovács Árpád

    Éva Lőkös …nem vagy te magadnál,Zorán énekel, dal szövege a táncoslábú fletóról a gengszterváltásról a mult pribékjei hogyan hazudtak a választók szemében,,,,kavartok ,hazudoztok ,bukás az agyatokra ment.

  • Kovács Árpád

    lökös összehordasz hatalmas hazugságokat,Bródy sehol nem énekel ,közelébe sincs a felvételnek.

    lemez a Tom-Tom Stúdióban készült Presser Gábor, Sipeki Zoltán és Zorán zenei rendezésében, és a Universal Music kiadónál jelent meg 2001-ben.

    Zorán korábbi lemezeitől különbözik abban, hogy nem csak lírai, filozofikus dalokat találunk rajta: a dalszövegek szokatlanul erős, gúnyos hangot ütnek meg, és a 2001-es közhangulatot tükrözve aktuálpolitikai témákat is feszegetnek. A megszokott – Presser Gábor kezét dicsérő – gazdag hangszerelés mellett érdekes színfolt, hogy Zorán délszláv népzenei elemeket is vegyít a dalokba.

    Paczári Károly – hangmérnök

    Presser Gábor – hangszerelés, zongora, billentyűs hangszerek, autoharp, harmonika, szájharmonika, ütőhangszerek, vokál
    Sipeki Zoltán – akusztikus és elektromos gitárok, mandolin
    Horváth Kornél – ütőhangszerek
    Borlai Gergő – dob
    Nádasi Veronika, Óvári Éva, Korom Attila, Kovács Péter – vokál

    Lantos Zoltán – hegedű (Így alakult, Sohase higgyetek a szemeteknek)
    Holló Aurél (Amadinda) – vibrafon (Mondd, hogy mindig így lesz majd)
    Fekete Kovács Kornél – trombita (Utolsó cigaretta, Mondd, hogy mindig így lesz majd)

    Na ezt kapd ki forrón nagy hazudozó.Szólj ha leküzdötted magad:))))

  • Kovács Árpád – csak miheztartás végett: I. Orbán 1998-2002 között “uralkodott” Mit gondol mi ellen íródott 2001-ben Zorán dala? Különös tekintettel a “fényt küldenek a szemedbe, hogy sötétség legyen a fejedben” szöveg-részre? Az emberek nagyon is jól értették a dalt – mert 2001-ben már vágták a centit, hogy mikor küldhetik el azt az arrogáns bagázst a sunyiba! Csak aztán “senilitas delectat” De remélem most abból egy életre kigyógyulnak!

  • Kekeckem , errol Zorant kellene megkerdezni hogy miert is irta azt a dalt….nem mindig minden dalszerzo a fennallo politikai hatalomrol ir , ezt jo eszben tartani.

  • Es azert mert szep dalokat ir es nagyon tehetseges valaki , nem biztos hogy a jo oldalt tamogatja.Marmint Zoran.
    Bar azt hiszem o elegge semleges beallitottsagu.

  • persze totpiri

    majd TE elmondod, melyik a jo oldal?!!

  • Dr. Göllner András

    Árpi meg a Piri jól illenek egymáshoz. Látom duzzognak. Nem tom mér húzzák így fel magukat. Ez gyanus. Kérlek, óvatosan hisztizzetek, és figyeljetek a vérnyomásra gyerekek. Jó ???

    Pirike, nem olvastad figyelmesen a szövegem elejét. Nagyméretünek tartom a meneteteket, Piri. Óriásinak !!!! De tudod, én ott az elején már elmondtam, elég tisztán, hogy nem a méret a lényeg. Neked igen ???? Bontakozz ki. Mond el mér…..Krisztus mögött 12-en meneteltek amikor ki ment az utcára, pedig Ő volt a király….van még több ilyen példám is arról, hogy a picike kis menetek is milyen jók tudnak lenni. Jaj, hányan is mentek ki megtapsolni Adolfot, annó Berlinben ???. Szerintem többen mint akik kinn voltak az Andrássy úton a Bencsik, meg a Bayer mögött. De ki számol ilyenkor, nem ????.

  • Kedves Andras , ezt a szomenest eleg volt egyszer atolvasni.
    Mint voltam szives emliteni , a,belinkelt dalok ernek benne valamit , a betuhalmaznak semmi ertelme.

  • Miér hallgat és hárít el magától minden felelősséget a magyar értelmiségi?
    A kérdésfelvetés indokolt, de nem pontos!!! Ugyanis, az értelmiségiek azon képviselői hallgatnak, akik kiszolgálói voltak – és ki nem volt az, ha életben akart maradni – mint politikai elkötelezettek a kommunizmus eszméivel hatalmat gyakorlókkal.

    Ugyanakkor, azt hangoztatják, hogy:
    “Mint társadalmi réteg, önálló politikát sem folytathat, tevékenységét azoknak az osztályoknak az érdekei határozzák meg, amelyeket szolgál…”
    Filozófiai kislexikon Kossuth/1976.; (Huszár Tibor: Történelem és szociológia: 69. oldal., Magvető, Pécs/1979.);”

    Szelényi Iván szerint, viszont:
    “..a kelet-európai értelmiség nyilvánvalóan nem osztály. Nemcsak hatalmának osztályjellegét nem ismeri fel, de az osztálynélküliség és a megegyezés ideológiáját pártolja, s – ami még nagyobb paradoxon – azt állítja, hogy a hatalom, amelyet az értelmiségiek gyakorolnak, voltaképpen a proletariátus hatalma.1982.”

    A lényeg: “a hatalom, amelyet az értelmiségiek gyakorolnak, voltaképpen a proletariátus hatalma.” mondatrészen van. Mert valójában, kiszolgálói voltak annak a politikai apparátusnak, amelyik megszállta az egész magyar társadalmat! A függetlenített kisz- párt- és szakszervezeti tikárok ott voltak minden egyes vállalat és intézmény élén.

    Pártirányítás volt minden szinten. Iskolázottságukat tekintve, sok diplomahalmozó is volt közöttük. Ezért értelmiséginek gondolják magukat. Pedig, nem a diploma teszi az értelmiségit!

    De, kik is azok a “proletárok”, akikről szól ez a -Szelényi-gondolat?

    Remélem, hogy senki nem azonosítja a ma proletárját azzal, akinek nevében úgymond megvalósították 1945 után a proletárdiktatúrát?!!

    Mert a proletár, valójában a modern rabszolga.

    Modern rabszolga: társadalmi tulajdonként kezelt, neki életét és utódait tekintve is kiszolgáltatott, “minden joggal fölruházott”, de azzal élni nem tudó, kizsákmányolt dolgozó.

    Kikből is lett az 1960-as, 70-es és 80-as évekre “modern rabszolga”?

    A legnagyobb tévedésünk az volt, hogy nem ismertünk fel egy nagyon fontos társadalmi igazságot! Mégpedig, azt: hogy az 1980-as, 90-es évek munkássága nem azonos azokkal a proletárokkal, akik 1945 után megvalósították a proletárdiktatúrát, hanem sokkal inkább azonosak azokkal, akiken megvalósult az!
    És hiába ezen sorsüldözöttség, mert a családon belül megőrzött hagyományokhoz való ragaszkodás, a velük született intelligencia (tanulékonyság) révén belőlük kerülnek és kerültek ki a polgári demokráciát akaró ÉRTELMISÉGIEK.
    Igen, a polgári demokráciát akarók oldalán – akiket jobbosoknak gondolnak, helytelenül – található értelmiségieket nem feltétlenül tesz a diploma, vagy a fölsőfokú képzettség értelmiségivé!
    Sokkal inkább az a FELELŐSSÉG AHOGYAN ÉLIK AZ ÉLETÜKET!
    Felelősség önmagukkal és környezetükkel, munkájukkal, az egész magyar társadalommal szemben, vagyis: mellett!
    Ezen értelmiségiek többnyire sorsüldözöttek voltak a szocializmus nevezetű rendszerben. Ezért NEM VOLT módjuk a tőkefelhalmozásra és bizony ők nem tudtak meggazdagodni.
    Őket meglehetősen szolid anyagi körülmények között ért a rendszerváltozás nevezetű változás.

    Velük ellentétben, a szocializmusban aktív politikai tőkéből gazdasági- anyagi tőkét kovácsoló “értelmiségieknek” az az érdekük, hogy megmaradjon a nép szellemi és egzisztenciális kiszolgáltatottsága, ezért olyan nagyon fontos ezen “értelmiségieknek” az, hogy fenntartsák a velük rokonszenvezőkben (szimpatizánsaikban) azt a hitet, hogy ők továbbra is az ő érdeküket képviselik…

    HÁT EZÉRT (IS) HALLGATNAK!

    HALLGATNAK ÉS ELHALLGATNAK!

    ELHALLGATJÁK AZ IGAZSÁGOT!!!

    PEDIG AZ SOKKAL ALATTOMOSABB FAJTÁJA A HAZUGSÁGNAK, MINT A SZEMTŐL SZEMBENI HAZUGSÁG!!! MERT A HAZUGSÁG EZEN FAJTÁJA ELLEN NEM LEHET VÉDEKEZNI NEM LEHET MEGFELELŐ ÉLETSTRATÉGIÁT KIALAKÍTANI!
    1956-ÉRT EGY EGÉSZ NEMZEDÉKNEK AZ ÉLETÉVEL KELLETT FIZETNIE!!!
    Ez a nemzedék (az 1940-es évek végén és az 1950-es élvek elején születettek) amelyikhez tartozók még túl kicsik voltak ahhoz, hogy elmeneküljenek nyugatra a megtorlás elől, de már elég nagyok voltak 1956-ban ahhoz, hogy emlékezzenek az 1956-os forradalomra. Arra a felszabadultságos- együvé tartozásos- boldogságérzésre, amit már az akkori tíz év körüli korosztály képes volt átélni!!!
    Nos, ezért érte a legkeményebb megtorlás 1957-től és még 2006-ban is ezt a nemzedéket, és maradékait.
    Ezt a nemzedéket szokás “nagy generációnak” is címkézni, mert ez a nemzedék ifjú- pályakezdő értelmiségije kidolgozta az ÚJ GAZDASÁGI MECHANIZMUS című, társadalomjobbító tervét 1968-ban. Ezt azonban a SZU-ban nem hagyták jóvá és akkor Kádár János kacsintott egyet és azt mondta: “…csináljátok meg elvtársak gebinben!”
    Hát, megcsinálták! Lehetett a ledolgozott kötelező 8 órai munka után a vállalti GMK-ban, háztájiban – másodállásban, v. fusiban – a másik 8-10 órát, szintén végig robotolni… Az akkori huszonéves ifjaknak nem jutott már lakás sem és bizony, ha nem volt jó a káderlapja, akkor még arra a panelra sem fizethetett be, mert akkorra már elfogytak a kiutalható tanácsi bérlakások és ennek a nemzedéknek már meg kellett vásárolnia 30 éves törlesztő részletre OTP hitelre, ha aláírt legalább 2 gyermek megszületésének vállalását!!!
    A havi törlesztő részlet egy 47-50 négyzetméteres panel lakásnak 2.600,- Ft volt ugyan, ami bagatellnek tűnik, csakhogy, ennyi volt a havi fizetése egy szakmunkásnak. A feleség, aki otthon volt az akkori nagy vívmány szerinti GYES-en (ami 800 Ft volt) ebből kellett volna kifizetni a havi közüzemi díjat és fedezni a megélhetés költségeit. És akkor még az otthoni munkavégzést törvény tiltotta…
    Meg egyébként sem voltak ezek a penel lakások alkalmasak az otthoni munkavégzésre! Nem maradt más ennek a nemzedéknek a relaxációra és a rekreációra, mint a gyárkapuba telepített italkimérőknél való lerészegedés! Nem véletlen, hogy ennek a korosztálynak a halandósági rátája a legmagasabb! Bizony, 80-as, sőt! 90-es nénikék és bácsikák temetik 50-es-60-as fiaikat, lányaikat!

    És, ami a legaljasabb- sunyi számítása az 1990 utáni mindenkori hatalmat gyakorló pártokratáknak, hogy direkte utaznak arra, hogy ennek a korosztálynak már nyugdíjat se kelljen fizetni!!! Sőt, ha valaki túlélte ezt a kizsákmányoló életmódot, de belebetegedve még eléldegélhetne, mint nagypapa, vagy nagymama már gyógyíttatni se legyen nekik miből és hol!

    *

    Visszatérve az 1971-re, amikor Vukics Ferenc (Magyarok Szövetsége) még “boldog” gyermekkorát élte, akkor akkora bajban volt az akkori ifjú nemzedék, hogy TÖRVÉNYT (1971. évi IV. törvény) KELLETT HOZNI AZ IFJÚSÁGRÓL.
    Jellemző erre a törvénynek nevezettre is a kontraszelekció (hármas „T”=”T”ilt- „T”űr-„T”ámogat) érvényesítésére való törekvés. Péládul, annak módja, ahogyan „T”ámogatták a NYELVOKTATÁST!
    Idézet a törvényből: „…A fiatalok nyelvismerete – különösen a jövő szakemberével szemben támasztott irényt tekintve – népgazdaságilag igen jelentős.” “… a vállalatok szervezzenek nyelvtanfolyamokat és a KISZ szervezet javaslata alapján az arra érdemleges fiatalokat munkaidő kedvezménnyel, költséghozzájárulással segítsék.”
    Aki pl. éppen gyesen otthon volt az aktuális kisbabájával, nem volt ÉRDEMLEGES egy ilyen nyelvtanfolyam elvégzésére!!!
    A munka melletti továbbtanulást sem támogatta bárki számára a munkahely, hiszen az is káder-függő volt!

    Mit írnak a Törvényben az ifjúság MŰVELŐDÉSÉRŐLés a SPORTOLÁSÁRÓL?

    “A fiatalok művelődési, kulturális igényeinek kielégítésekor az össztársadalmi cél tehát kettős: egyrészt a szocialista eszméket és életmódot magáénak valló új generáció kialakítása, a szocialista emberré válás elősegítése; másrészt a kulturális, művelődési igények sokoldalú kielégítése, a szabad idő kulturált eltöltésének biztosítása…”

    Tetszik érteni, hogy mi volt a “CÉL”? A “SZABAD IDŐ” kulturált eltöltésének diktálása!!! A hogyan megmondása!!! Vagyis, csakis a PÁRT által megszabott módon!!! És ehhez még tessék hozzávenni azt is, hogy az akkori ifjak többségének – főleg az 1945 utáni „proletárdiktatúra” általi helycserés támadással létrehozott – új munkás-paraszt réteghez tartozóknak NEM VOLT SZABADIDEJÜK!!!
    Nem véletlenül válhattak ezek a hatalmas lakótelepek lakásai ÉJJELI MENEDÉKHELYEKKÉ!!!

    Abban igaza van Vukicsnak, hogy mostanra azért sírjuk vissza ezeket az időket, mert akkor legalább HAGYTÁK DOLGOZNI a magyar munkást és parasztot! Most meg minimálnyugdíjon, vagy rokkantnyugdíjon hajléktalanná válva tengődhet valahol az országban, a saját hazájában!!!

    Ifjúsági törvény ide- vagy oda, mégis az 1980-as évek munkássága volt a legszegényebb. Őket érte a rendszerváltozás a legrosszabb szociális helyzetben, mert nem rendelkeztek semmilyen eszközzel (ismereti- kapcsolati- anyagi tőke) ahhoz, hogy a saját életükön változtatni tudjanak.
    „… a munkások voltak azok, akik szülői minőségükben “csak” az élet lángját adják tovább, már ezzel is sokat tettek és tehetnek jövőnkért, mindannyiunk jövőjéért. Ezért, a társadalom felelőssége, hogy a leendő anyák és apák olyan gazdasági helyzetbe kerüljenek, hogy az otthonteremtési elképzeléseik szorgalmas és kitartó munkával megvalósítható legyen. Hogy a születendő gyermek egzisztenciálisan ne hozza szüleit halmozottan hátrányos helyzetbe!

    Ezt a problémát is taglalja Báthory Zoltán: a “Tanulók, iskolák, különbségek (Egy differenciális tanuláselmélet vázlata)” című könyvében. Megjelent: 1992-ben a Tankönyv Kiadónál.
    Báthory Zoltán olyan statisztikai adatokra hivatkozik ebben, a mások munkáját is összegző könyvében, melyek azt bizonyítják, hogy az 1980-as évek szakmunkás rétegének gyermekei teljesítenek a legrosszabbul az iskolákban. A továbbtanulási arányuk egyre kisebb… Az okokat “kutatva” megállapítják a szerzők: a szegénységgel, az egzisztenciálisan halmozott hátrányos helyzettel magyarázhatók az “alul teljesítések” (vagyis: képességeik szerint többre lennének képesek).
    Ez a tény egy másik, politikai ellentmondásra hívta fel a figyelmemet, ami miatt fel kellett tennem kompetenséknek a nagy KÉRDÉST:
    Hogyan lehetséges, hogy az 1980-as években, a Magyar Népköztársaságban, az uralkodó osztálynak kikiáltott munkásosztályhoz tartozó népesség volt a legszegényebb?
    Erre az ellentmondásra is kaptam részleges magyarázatot az egyik kultúraközvetítés elmélete c. előadáson. Az előadó egyetemi tanár az “értelmiségi” fogalmára és “funkciójára” keresett és talált magyarázatot, Szelényi Iván: Az értelmiség az államszocialista társadalmak osztályszerkezetében című műve alapján:.
    “… a kelet-európai értelmiség nyilvánvalóan nem osztály. Nemcsak hatalmának osztályjellegét nem ismeri fel, de az osztálynélküliség és a megegyezés ideológiáját pártolja, s – ami még nagyobb paradoxon – azt állítja, hogy a hatalom, amelyet az értelmiségiek gyakorolnak, voltaképpen a proletariátus hatalma.”

    Egy másik alkalommal, a művelődésszociológia című tantárgy óráján, a helyettes előadó az 1950-es évekről tartott előadásában kijelentette: “… a proletárdiktatúra nevében, az ötvenes évekre – a kitelepítések, az államosítások, az ellenérték nélküli kisajátítások – az erőszakos, tömeges proletarizálás és kollektivizálás volt jellemző.” “…ez a korszak is kitermelte a maga elitjét, amelyik meghatározója lett a korszak művelődési irányvonalainak…”

    A kultúraközvetítés elmélete tantárgy-tematikájában – az 1960-as, 70-es és 80-as évek könnyebb megértéséhez és megismeréséhez – az ajánlott irodalom jegyzékében (többek között) Pozsgay Imre: 1989 Politikus-pálya a pártállamban és a rendszerváltásban című műve szerepelt. Pozsgay így ír a pártállami művelődés-politikáról:
    “…Valójában a párt akarata a művelődés területén Aczél György akaratát jelentette.” “… Aczél a maga koncepcióját az ú.n. három “T” kategóriájában helyezte el: támogatás, tűrés, tiltás. A harmadik T-t a tiltást, az alkotók igyekeztek eleve, önszántukból elkerülni…” (Püski Kiadó/1993. Bp.)
    (Részlet az ADJÁTOK VISSZA A GYÖKEREIMET! – Tiborca története -c. regényből)
    A pártapparátushoz tartozók közül is sokan belerokkantak, belehaltak… a szocializmusnak hazudott diktatúrába. Ennek bizonyságául olvassunk bele az alábbi szövegbe!

    Életutak az MSZMP KB művelődésügyét képviselők közül
    Nagy Miklós (1932–1974) gépészmérnök. 1959-től adjunktus a miskolci egyetemen. 1963-től az MSZMP KB munkatársa, később alosztályvezetője; 1970-től 1973-ig osztályvezető. A Kultúrkapcsolatok Intézete vezetője (1970-től), művelődésügyi miniszter (1973–74). Öngyilkos lett.
    Nagy Sándor (1922–1990) kubikus, tanár, író. 1942-től illegális kommunista, a háborúban hadifogságba esett. Belépett az új hadseregbe. Az NPP, majd 1948-tól az MKP/MDP tagja. Lapszerkesztőként, kollégiumi nevelőtanárként is dolgozott. 1947-től jelentek meg novellái. 1952-ben Sztálin-díjat kapott. 1956. okt.-ben ő is követelte a parlamentben Nagy Imre kormányfői kinevezését. A forradalomtól megrettent, 1957-ben hűségnyilatkozatot tett Kádárnak, de fönn kívánta tartani az elv igazához ragaszkodó „balos” függetlenségét. 1960–64 közt magyar–történelem szakon végzett Szegeden. 1964-ben letartóztatták, és a „kínai–albán perben” elítélték. 1967-ben szellemileg megrokkanva került ki a börtönből. 1967–71 között gyári munkás volt, majd leszázalékolták. (A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.)

    Hol voltak a történelmi egyházak ezekben az években? Miért nem álltak ki a nép ezen nehézsorsúvá váló tagjai mellett?
    Azért nem állhattak ki, mert igen is diktatúra volt!
    Olyan hivatalokat hoztak létre, melyek ellehetetlenítették a történelmi egyházakat szolgáló- pasztoráló tevékenységet folytató papokat. Úgy járt az egyház, mint a bibliai édesanya, aki – hogy mentse édes gyermeke életét, inkább elengedte a kezét. (Királyok I. Könyve 3. rész, 26. vers)

    DIKTATÚRA VOLT, ami intézményesülve valósult meg, létrehozva az alábbi hivatalait:
    Idézet a Wikipédiából, a szabad enciklopédiából: „Az Állami Egyházügyi Hivatal a magyar állam és a vallásfelekezetek közti egyezmények valóra váltására, valamint az állam vallásokkal kapcsolatos igazgatási teendőinek ellátására 1951-ben létrehozott intézmény. 1989-ben jogutód nélkül megszűnt.”
    A pártokrácia diktatúrája, pedig tovább folytatódik… demokráciát és szabadságot hazudva …

    Mi lenne a megoldás?

    Akiket munkás- paraszt státuszban talált a rendszerváltozás nevezetű felfordulás – akik nem rendelkeztek semmilyen eszközzel – kapcsolati- anyagi és ismereti tőkével – az oly nagyon vágyott változáshoz, rajtuk vettek revansot 1990 óta folyamatosan, pedig ez a parasztság és munkásság nem azonos azokkal, akik megvalósították azt az állítólagos proletárdiktatúrát, (szocializmust) hanem sokkal inkább azonos azokkal, akiken megvalósult az!!!
    Mert: ha igaz, hogy minden rendszer kitermeli a maga elitjét, ez nagyon is igaz az 1945 utáni fényes szelek nemzedékének kedvezményezettjeire, akiket – egy helycserés támadással – vezető szerephez juttatott a kommunistának tartott hatalom. Éppen ezért, most el kellene érni ezeknél az akkori kedvezményezetteknél és utódaiknál, hogy kérjenek bocsánatot azoktól, akiket munkás-paraszt státuszban ért a rendszerváltozásnak hazudott politikai hatalomátmentés!
    Továbbá, ezen nehézsorsúak és utódaik számára szükséges lenne egy rehabilitációs szociális felzárkóztatási- gyermekvédelmi- családtámogatási- nyugdíj- és munkavédelmi program kidolgozása és sürgős megvalósítása. Csakhogy, mindaddig mindez megvalósulása egy hiú ábránd, míg a megvalósítása az 1990 előtti korszakban politikai kompetenciát szerzett (a támogatottsága révén) értelmiségiekre hagyatkozódik…

  • Dr. Göllner András

    Piri ! Nóta, benne !

  • Kovács Árpád

    Már amikor Kovács László lett a magyar kormány által delegált uniós biztos, minden értelmes ember tudhatta, itt (pontosabban Brüsszelben) valami nincs rendben. Aztán következett egy újabb szocialista delegált, Andor László, aki most előkelően távol maradt a hazánkat érintő súlyos döntés meghozataláról, s utóbb a határozatot méltányosnak nevezte. Nincs ebben semmi különös, hiszen őket nem választotta senki, sőt egy EU-biztosnak szigorúan tilos saját országa érdekeit képviselnie, ami szép, sőt nemes elv, hiszen az ő hazájuk már Európa, csak mi ragadtunk itthon. Van abban valami dermesztő, hogy az egész EU-parlament is ilyen alapon működik, hiszen a pártlistán bekerülő személyekre „csomagban” szavaznak, vagyis a jelölteket külön-külön senki sem választja, legfeljebb az illető párt vezetése. Így aztán kifejezetten szerencse dolga az egész, s Bokros Lajosnak például kifejezetten szerencséje volt, az őt delegáló pártnak már kevésbé. Olyan súlyos legitimációs probléma ez, amire sajátos módon a demokráciát velünk szemben tűzzel-vassal védő brüsszeli vízfej cseppet sem érzékeny, már csak azért sem, mert a saját legitimációját bolond lenne kétségbe vonni. Olyan erkölcstelen ez, mint a nálunk is gyakori eljárás, amely szerint egy pártlistán bejutott képviselő kilép, fél évig „független” lesz, aztán vagy belép egy másik pártba, vagy a többi „függetlennel” új frakciót (és pártot) alapít. Jelenleg jogszerű, de nem erkölcsös, mondhatná most is Horn Gyula, vagy finomabban fogalmazva nem ízléses, mint Andor László gesztusa, de hát az ő nevét alig sikerül megjegyezni, máris lejár a mandátuma, és van rá egy fogadásom, hogy már várja őt egy még jobb állás külföldön, s nem jön vissza minket boldogítani és tanácsokkal ellátni, mint Kovács László. Ezeken az ügyeken érdemes eltöprengeni az új EU-választás előtt, ha ugyan ez a kérdés még időszerű lesz akkor, mert ha így mennek a dolgok, összesen két magyar EU-biztosról emlékezhetnek meg a szomorú krónikák, Kovácsról és Andorról.

  • Kovács Árpád

    Az amerikai diplomáciától nem áll távol a jogszabályi keretek tág értelmezése. Legutóbb az Egyesült Államok külügyminisztere arra kérte Orbán Viktort, hogy lépjen közbe a Klubrádió frekvenciához juttatása érdekében – írja a Magyar Nemzet. Ezzel lényegében a magyar kormányfőt Hillary Clinton bűncselekmény elkövetésére ösztönözte. Köztudott ugyanis, hogy Magyarországon a frekvencia elosztását szigorú előírások határozzák meg, amelyekbe nem lehet politikai alapon beavatkozni.

  • Kovács Árpád

    Amikor a kormány éppen visszarántotta az országot a szakadék széléről, amikor a gazdaság végre kezd magára találni, amikor Magyarország teljesíti a költségvetési hiányra vonatkozó európai elvárásokat, és csökken az államadósság is, akkor az Európai Unió vezetői meg akarják büntetni a magyar embereket az előző kabinetek felelőtlen döntéseiért – mondta Orbán Viktor, utalva arra, hogy szerdán az Európai Bizottság azt javasolta: jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró — mai árfolyamon 142 milliárd forint — Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.

  • Kovács Árpád

    Meghallgatni Háttérkép műsort mely az ECHO tvben hangzik el,Boros Imre tisztán érthetően elmondja ,hogy ami pénzeket kapunk az eu-tól nagy része nem jut el a Magyar vállalkozókhoz ,ám ellenben eljut nem magyarhangzású érdekeltségekhez(nézzük meg gyurcsany 170 cégének melybe részvényes ,mind külföldi)az 1. Altus Rt.
    2. ROTAB Kereskedelmi Kft.
    3. ALDO Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft…..6. Béta-Roll Hengergumizó Rt…1. ACCES V. Vagyonkezelő Kft.6. Fittelina Ingatlanbefektetési és -hasznosító Kft.21. Enviroinvest Kft….http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/07/12/gyurcsany-ferenc-mai-es-korabbi-cegei-erdekeltsegei/

    külföldi érdekeltségű cégekhez ,ami támogatást kap Magyarország az eutól az busás haszonnal vissza jut az euhoz,,eu megforgatja tőkéjét ,ebből élnek a nyugati gazdag cégek ,mi tartjuk el a nyugatot.
    Gyurcsány Ferenc mai és korábbi cégei, érdekeltségei
    internetfigyelo.wordpress.com

  • Kovács Árpád

    Akik két éve harsogják szerte a világban, hogy Magyarország letért a demokrácia útjáról, ezt akarták. Kívülről, külföldről megbuktatni a magyar kormányt. Ők hazaárulók. Demokráciában ugyanis belülről, a népszerűség növelésével, a választók körében elért sikerekkel kell és szabad kormányt buktatni.

    Ezek (a hazaárulók) nem képesek belföldi sikerekre. Ezért inkább szétverik Magyarországot.

    Nem hallatlan dolog, Mátyás király halála óta az egész magyar történelem leírható hazaárulások sorozataként. És a hazaárulók nem csekély hányada mint tiszteletreméltó hős él sokak tudatában. Most csak két hatalmas hazaárulót említünk: Thököly Imrét és Kádár Jánost.

  • Én ikább azt a cimet adtam volna a fenti cik sorozatnak, hogy a Fidesz békemenete a háromszázak az az a Zsido Világtanács Szemszögéböl. Igy lenne korekt.

  • Puchert János

    Kovács csodállak úgy néz ki nem értesz egyet ennek a “nemzetellenes portálnak” a szellemiségével mégis rendszeres olvasója vagy és az egyik legbuzgóbb kommentelője miért kínozod magad talán mazochista vagy. Egyébként ha a fent nevezett urak a magyarság képviselői úgy azt kell mondanom, oh szegény ország ahol ilyen fazonok szóhoz juthatnak.

  • Godi István – gratulálok! Önnek már az első sorban is sikerült zsidóznia, tehát jelenleg a csúcstartó.
    Puchert János: szerintem Kovács úr egészen hasznos szerepet tölt be: minden normális embert elriaszt attól, hogy ossza az elveit! És ehhez elég azokat kifejtenie. “Köszönjük Emese”

  • Kedves Gölner Ur!Önt tartom igaz hazafinak,Magyarország féltöjének nem ezeket a segget nyaló senkiházi köpönyegforgatókat.Ezek mindig a széljárást figyelik és oda állnak,ahol a husosfazék van.Gazemberek ezek.Sajnos sok van belölük.Ők a rákfene a magyar nép testén.Ezek mindent elkövetnek,hogy Magyarországo soha ne legyen béke és nyugalom.Ezeket az embereket nemMagyarország szeretete vezérli tetteikben,hanem a konc.Ön az igazi magyar.Én is,meg Ön is bizonyára szhégyeli magát ismerősei,Magyarországért aggódó tiszteséges magyar emberek előtt.Kérem irjon továbbra is igy őszintén,hagy tudja meg a világ,hogy milyen emberek vannak ebben a jobb sorsraa érdemes országban.

  • Dr. Göllner András

    Kedves Berecz István ! Köszönöm sorait. És fel a fejjel !!!!!!. Egyre többen leszünk, akik kiállnak az igazság mellett, jó kedvvel, humorral, alaposan felkészülve, és félelemnélkül szembefordulnak azzal az áradattal, ami el akarja söpörni azt amiért Petőfi és minden igazi Magyar, igazi demokrata, akármilyen hitű, származású, küzdött és életét áldozta. Eljött a mi időnk !!!!!! VIVE LA REPUBLIQUE !!!! ÉLJEN A KÖZTÁRSASÁG !!!! ÉLJEN A HAZÁNK !!! LE A FASISZTÁKKAL, A FAJGYŰLÖLŐKKEL, A DEMOKRÁCIA ELLENFELEIVEL !!!!! Ígérem, hogy hallatni fogom a hangomat, de kérem Őn is. és mindenki aki a demokráciát és az emberi méltóság tiszteletbetartásáért rajong, hallassa hangját, ne dőljön be a hazug Kovácsoknak, akik kalapáccsal a kezükben vernék ki a szólás szabadságát, emberi jogainkat, a másként gondolkodó demokratikus barátainkat, a magyar közösségi életből. Ott vesszenek ahol vannak. !!!!!! .

  • Frankfurtban ma tuntetnek orban politikaja ellen….az orbanszimpatizansoknak nem jutott engedely a menetelesre!:)

  • te szennypiri

    ha nem tetszenek az irasok, mijakurvaanyadnak jarkalsz ide? a menopauzaddal fordulj bizalommal orvosodhoz, gyogyszereszedhez, az agyaddal mar ne fordulj sehova, mert menthetetlen, de az, hogy egy klinikara jarsz a zorbannal, nem mentseg arra, hogy ideirkald a baromsagaidat!

  • Göllner András | február 24, 2012, 7:44 de., na ne röhögtessen már! A valódi magyar közösségi élet az egyenes beszédet szereti és értékeli, nem pedig a “szólásszabadság, emberi jog, másként gondolkodó” mesterséges fogalmak mögé rejtett, valójában a háttérben meghúzódó lopott konc és kontraszelektív előjogok védelmére tett gusztustalan szélblib csörtét.

  • kekec | február 24, 2012, 5:55 de., kérem, fejtse már ki nekem, mit ért “zsidózás” alatt?

  • eszter vinch, kerem, fejtse mar ki nekem, mit ert “a hatterben meghuzodo lopott konc es kontraszelektiv elöjogok” alatt?…a “gusztustalan szelblib” erthetö…az a “zsidozas”

  • cvekedli | február 24, 2012, 9:15 de., “…a “gusztustalan szelblib” erthetö…az a “zsidozas”. Miszerint?

  • T.Kovács Árpád!Amit itt ön összehord az elképesztő!Az már orvosért kiált!Kezeltesse magát legyenszives!Az ott leirtakra nem kivánok válaszolni,mert az már egy beteg elme szüleménye!Én önt már sajnálom!

  • T.Libas Misi!Igen igazza van,mert az orbáni tüntetésekre minden épkéz -láb helyről mozgósitanak embereket,a facebbokon sokáig volt egy rejtett felvétel is amit le is tiltottak egy darabbig,melyen az volt látható és hallható hogy egy hölgy és aki fizetett és egy ur aki kapta a pénzt kérdezi mennyi embert hoztál?,mondja ott az az öttöt,akkor itt van 3 e ,igen mondja a hölgy akkor rendben vagyunk,az ur igen és akkor elorditja az ur ,, hajrő baloldal” a hölgy ekkor szembesül és mondja menjél a k…. anyádba!De olvastuk itt hogy menni összegü számlát nyujtottak be.Ez köztudott a városunkból is ingyen vitték a buszok az embereket,de több helyről történt ez.Sok ember nem foglalkozzik azzal hogy mihez is adja a nevét,jó heccnek tartja,hjó kirándulásnak,s jó ha nem ő fizetti.De majd ha ezek az emberek a saját bőrükön fogják érezni ennek az kormánynak az áldásos tevékenységét akkort mi lesz?

  • “Piri ! Nóta, benne !

    Szerző Dr. Göllner András | február 23, 2012, 9:04 du. ”

    Na , az intellektualis alarc alol csak kibukik a mucsai bunko.

  • “te szennypiri

    ha nem tetszenek az irasok, mijakurvaanyadnak jarkalsz ide? a menopauzaddal fordulj bizalommal orvosodhoz, gyogyszereszedhez, az agyaddal mar ne fordulj sehova, mert menthetetlen, de az, hogy egy klinikara jarsz a zorbannal, nem mentseg arra, hogy ideirkald a baromsagaidat!

    Szerző Libas Misi! | február 24, 2012, 7:48 de.”

    Kedves elmehaborodott baratom , csak azert valaszolok , mert nem hiszem hogy magatol rajonne a valaszra , valamint mert fenntebb egy hasonlo kerdest tett fel egy hozzaszolo egy masik urnak:
    szoval azert jarunk ide idonkent , -na nem mazochizmusbol- csak hogy meggyozodjunk rola tenyleg annyira elferdult gondolkodasuak-e meg mindig mint ahogy felteteleztuk.
    Es igen , a javulasnak egy szikranyi latszatat sem velem felfedezni az itt fellelheto kedves apoltaknal , ugymint becses szemelye , valamit a cikkiro ur es meg nehany hozzaszolo.
    De az ember azert mondig remenykedik.

  • mucsai bunko??

    szennypiri! te mondod ezt, aki eljenzel egy kertibudin szocializalodott felcsuti parasztot?

  • “mucsai bunko??

    szennypiri! te mondod ezt, aki eljenzel egy kertibudin szocializalodott felcsuti parasztot?

    Szerző Libas Misi! | február 24, 2012, 1:04 du.”

    En? KIt?Mikor es hol?
    El van tevedve Libai ur.

  • Eszter Vinch
    – zsidózás, amikor valakinek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Mint egy 16 éves kamasznak a szex. Például az Unió és Magyarország viszonylatában a Zsidó Világtanács. Szánalmas! Bár a fiúknak sokkal élvezetesebb. Már a szexre gondolni – mint nekünk ezeket a primitív szövegeken átrágnunk magunkat.
    Kovács Árpád úr
    – SIKEREK???????? Miről teccik hablatyolni? Egyetlen vonatkozásban sikeres az Orbán-qurmány: a demokrácia lebontásában! De sem a gazdasággal, sem a munkanélküliséggel, sem az államadóssággal nem tud semmit kezdeni – és mindent csak rontott!

  • kekec | február 24, 2012, 2:59 du.,én Eu-t és IMF-t említettem, ezek szerint a te szemedben az IMF azonos a Zsidó Világtanáccsal, no és ha valaki IMF-et emleget akkor az “zsidózik”? Ez nekem új információ tőled.

  • Úr Isten…. ne haragudjon senki, itt, ide, nem tok reagálni… 🙁 Látom, volt, akik “kissé” kiborult, és remélem, akik elolvasták nagy nehezen a virtuális papírra vetett soraimatm, lassan kezdik érteni, mire is gondolok a “béke” és hasonló butaságokra utalgatva minduntalan…
    Nekem vhogy nem fűlik a fogam a “bunkózáshoz” és hasonlókhoz. Igazi mocskos ballibsi módon azt szeretném végre, h azért a szólásszabadságot kihasználva is legyen kultúrált a társalgás, és ha lehet, ez a kultúra ne a “kiafaszazatomaszmélia”-típusu legyen… Nem gondolnám, h egymás, oldalfüggő anyázásával bármi is megváltozik.

    Persze, azt is hülyeség lenne gondolnom, h aki ide ír, az mind vagy “szegény”, vagy mind “bödönközeli”, mert ugye ez is lehetetlen, ha már csak a saját példámat nézem is… 🙂
    Éppen ezért is gondolkodom azon, h mondjuk Libás Mihályból pl mi hozta ki a libát? Izé, az “állatot”?! 🙂

    És ismét csak azt szeretném jelezni /bocs, ez a “jelzem” már kezd nagyona z idegeimre menni, kezdek hozzászokni…:D/, hogy igaz ugyan, én sem szeretem OVit, ugyanakkor azt sem szeretem, h valakit a származása alapján illetünk negatív, pejoratíven használt megjegyzéssel… Jó, szintén magam ez alól kivételként kezelendő vagyok, hiszen nem árt az, h az embernek felhívják a figyelmét kissé a hiányosságaira:D, bár ezt eddig eléggé nemes egyszerűséggel csak “lehülyézésnek” titulálták tanult kollegáim! 😀

    A cikk psze elég korrektnek tűnik, ugyanakkor rávilágít arra, h iszonyatosan erős ellentétek feszülnek a múlt romjain…
    /Hehe, milyen jó kis közhelyszerű dumát csináltam?! :)/
    De valóban: ez azért rossz, azt azért nem szeretem… Lassan kezdek félni, h egy sor sem lesz olyanokról, akik mögé BÁRMIÉRT beállna, Göllner Úr! 🙂 Bár, hogy kissé vicces legyek, azért ha a közértben Ön előtt áll, tuti, h nem menne másik boltba, főleg, ha kilométerszázakra nincs másik bolt, és nincs közlekedés sem… 😉

    Na, mindegy.
    A lényeg, h már itt sem vagyok, mert a végén még egyszercsak feltűnik valkami SÜN a környékemen, és szerteszéjjel fog szurkálni!:D

    Kis megjegyzés a végére:
    az internet, hála Istennek, a Pártnak, és a magas technikai felkészültségnek és szerkezeteknek, lehetővé teszi, h ne kelljen zsigerből, azonnal, RÖVIDEN válaszolni /Bár nálam ez a fajta hozzászólás soha nem igazán jön össze…:D/, így lehet pár percig számolgatni, mire valaki elkezdi a válaszát… Bocsi, nem megszólni akarok bárkit is, csak nekem egy kb 30 évvel ezelőtti esemény ugrik be ilyenkor mindíg:
    akkor vettük meg egy ismerőstől az első felvevős kazettás rádiós magnónkat, amiben mikrofon is volt, és mikor rájöttem, h elkezdtünk nagyon csúnyán beszélni Öcsikémmel, fel is vettem sunyiban egy kb 2-3 perces hanganyagot… Nos, ha nem csalódom, akk kb 20 másodperc volt “értelmes” szöveg, a többi pedig bizonyos nemi aktisra való felhívásos töltelékszó lett…
    Jó, ez nem teljesen ide vágó példa, csak azért tettem be, mert onnantól nem nagyon beszélünk csúnyán. Rájöttünk, én is, h az eléggé bután hangzik.

    És még egy történet:
    a suliban, talán még alsóban, azon versenyeztünk páran, h ki tud megtanulni valami nagyon hosszú szót. Sajnos, én győztem a dezoxiribonukleinsav-val…:D Ami röviden csak DNS… De megtanultam akkor, és a jelentését is, és talán azóta kedvelem a régészet, a fizika, a csillagászat világát, de absz amatőr módon, ráadásul full tudatlanul, a magam 0,00005 IQ-jával…:D
    De legalább nem kakkantok a szoba közepére…:) Azért ez is valami!! 🙂

    Jó éjt!:)
    És psze a “szokásos” legjobbféléket, sok sikert és jó egészséget is:

    Dody
    🙂

  • dody

    nem mondod, hogy a szarmazas nem szamit es nem latnal szivesebben tanult, intelligens polgari csaladban felnott politikusokat fikaban es disznoszarban turkalo, kertibudin es atyai pofonokon szocializalodott felcsuti parasztok helyett! ami pedig a kulturalt vitat illeti, elobb tanulj meg alanyt allitmannyal egyeztetni, es zagyva kormondatok helyett ertheto egyszeru mondatokba foglalni a gondolataidat, mert valahogy peldat kene mutatni a kulturalt vitara, maskulonben az en anyazasom sokkal utokepesebb erv marad:)

  • 😀
    Akkor üss!! 🙂

  • Na, jó, ez csak vicc volt, meg el kellett menjek, a kajamaradékomat kipakolni… ugyanis megvacsiztam… 🙂

    Szóval, kérlek :D, sajnálatos módon NEM változtatom meg a sítlusomot, én ui unortodox nyelvtant használok, ahol mindenféle idétlen jelzők, határozók, alany, állítmány, fektetmény, meg ilyenek nem, vagy csak korlátozott számban találhatók, ráadásul nem tiltják a több oldalas, rövid, többszörösen körmondatokat sem! 😀

    Hála Istennek, meg OViéknak, megtehetm, hisz a Főnökünk is megteszi, márpedig nekem, isten lássa lelkem, nincs semmiféle diplomám, a többi meg kit érdekel?!
    nem beszélünk csúnyán, és kész, vita nincs! Nehogy már magyarórát tartsunk, kérem szépen, mikor am is utálom az összes sulit!! 😀 Ha nem így lenne, akk vsz most régészpofaszőr vagy fizikus, esetleg inkább csillagász lennék…
    Rosszabb /vagy jobb :D/ esetben cukrász…

  • Dodyg Óriási vagy! 😀 Azt írod: “Ide nem tok reagálni” Erre írsz három kilométernyi szöveget :)) Mondanám, hogy kíváncsi vagyok arra, milyen az amikor “tudsz” reagálni, de már azt is megtapasztaltam 😀 Mindenesetre jól nyomod, meg meg is nevettettél 😀 sőt a D-betűid is ragadósak :))

  • Szerző Remzső László | február 24, 2012, 8:29 du.:

    Köszi, ez roppant jól esett!! 🙂 “Az ilyen szövegekért élek!” Továbbá “már nem éltem hiába”! 🙂
    De komolyan: mennyivel jobb bármiért vidámkodni, mint akármeilyik oldal okán “anyázni”? Sztem sokkal!!:)

    Jó, tudom, a politika nem a nevetgélés, a vidámság szinpada, de hát… a magam életéhez képest volt már sok olyan, amit mondjuk rossz-nak titulálnék, ezért odáig fajultam, h nagyon nehezen viselem a rossz dolgokat… Vagyis inkább úgy mondanám, h nehezen tudok rájuk nem nevetéssel reagálni.

    Viszont most, h kicsit visszaolvastam, sikerült nagy eszemmel rájönnöm, h a vita, ill nemreagálás hevében elfelejtettem reagálni “egyszerűen író” Libás kommentáló-kollega felvetésére, miszerint… stb… 😀
    Szóval, kiskzitcsókolom, kedves Mihály ;), az az igazság, h nekem volt “paraszt”-ismerősöm, nem kevés, többek közt Apu is onnan indult. /Bár igazából mondhatnék pár “nemesi” leszármazási vonalat, mint családom néhány /száz/ évvel ezelőtti titulusait, de mivel az utolsó, legközelebbi adatokat szoktam venni, ezért inkább nem teszem… 😉
    Be kell vallanom /na, ez is eléggé kezd mindennapossá válni nálam!:)/, hogy annak ellenére, h soxor összecsattantunk Vele, nagy igazságokat mondott a mindenkori rendszerrel kapcsolatban…
    Nemcsak jó emberismerő, jól tájékozódó is volt minden területen, tehát igazából lehet adni a véleményére.
    Sajnos, sokm indenben igaza volt, a politikai dolgokkal kapcsolatban is!
    Aztán ott volt Nagyapa, ill a szomszéd JózsiBácsi is… Mindegyiküknek, de sajna, így utólag csak, beláthatóan igaza volt, tehát szerintem igenis, lehet parasztból JÓ politikus!

    Az, h a paraszt dolgozik, és nem ér rá mellette politizálni… hát, az már másik dolog: nem akarnám lebecsülni azokat, akiknek ez a szakmájuk, származástól függetlenül, mert attól, h valaki paraszt-származású, vagy nemesi családból való /ahogy talán ebben, vagy egy másik cikkben fémjelezte Göllner úr egy bizonyos nemesi származású ismerősét/, nem látom be, h az adott esetben mennyire különbözne egy követő a vezértől? Sőt, h egyáltalán különbözne-e…

    Amennyiben a származást nézzük… hát, igazából én is valamelyest nemesi vérvonalból indultam, ami, lássuk be, annyira nem látszik,… 😀 Pedig soxor meg is néztem: nem kék a vérem…
    Szóval pl én sem lennék jó politikus, visz az én származásom már városias, munkásos… Uh nem lehet származás alapján egyértelműen eldönteni a kérdést!
    Részemről inkább csak olyanokat kérdeznék, h mennyire “igazmondó” /khm… vagy inkább ilyet ne is kérdezzek senkit poltikustól?! :D/, esetleg mennyire az ország, a többség érdekeit védi, vagy h mennyire a családja gazdagodását veszi előre inkább, mint mondjuk az országét, vagy melyik pártból származott át a másikba?
    De belátható, ezek a kérdések kb ugyanannyira nem értelmesek, mint a származás, mert ahogy látom, származásfüggetlen az, h ki melyik oldalon áll… De mondtam, ezeket, h milyen-melyik oldal, nem szívesen használom, inkább azt, h ki tesz jobbat a hazájának, az emberek többségének.

    Behülyíteni mindenkit be lehet, akár valami mellett, akár ellene is, tehát azért nem azt nézem, h ki, hányan szavaznak valakire, hanem h ki csinál valamit jobban. Már csak azért is, mert ugye, soha nem létezhet olyan, ami mindenkinek egyformán megfelel, max visz korrekt kompromisszumok létezhetnek.
    Egy TALÁN ilyen, h erősen szoci-vallós voltam, de kissé kiábrándultam… Aztán erősen anti-jobbikos voltam, de mint írtam, ezexerint tévedtem, és nem mindenben mondanak hülyeséget… Szóval jelenleg ott tartok, h megint nem tudnék dönteni, ha arra kerülne a sor, uh megint marad a remény, h dolgoznom kell, hajnaltól másnapig, és nem lesz lehetőségem hülyeséget csinálni, azaz olyanra szavazni, aki a rosszabbik választás… De természetesen azt sem tudhatjuk, h a szocik, vagy akár az LMP mit csinált volna máshogyan, és ha azt máshogy csinálja, akkor mi hogyan állnánk most… Természetesen lehet mondani, és el is hiszem, h deigenisjobblettvolnaamittoménmi, de és ha nem, mert az ellenzék megint beszivatott volna minket?!

    Szóval bocsi, részemről volnának mindenféle jó kis tippjeim, és ellentippjeim is. Ezeknek le tudnám írni a következményeit is, és azok ellenpárját is, akár jó, akár rossz a változás, de ez mind csak merő feltételezés, mert az embber nem tudhatja /MÉG/, h mi mikor következik be.
    Pl most itt “anyázgatunk”, és lehet, 2012. dec.21.-én mégiscsak jön a világvége, és nem is lesz több választás… 🙂 Sőt, jön mondjuk a feltámadás, meg hasonlók… Akkor meg úgyis mindegy: aki jó volt, az úgy jár, aki meg nem volt megfelelően jó, vagy csak a hitében tévedett… hát, az meg úgy… 🙂
    Szerintem én am is a pokolra jutok…:D De legalább teli lesz ismerősökkel!! 😀 A mennyekbe /vagy ne menjek be… :D/ nem nagyon találkoznmék sok ismerőssel, ott kicsit kényelmetlenül érezhetném magam… 😉

    Tehát az a lényeg, h van olyan polgári családból származó, tanult, intelligens emberke, aki egyáltalán nem jobb, mint egy paraszt-származású valaki más… am meg a származás-elmélet majdhogynem rokon a fajelmélettel… ,) Szal csak óvatosan! 🙂

    Na, jó éjeket mindenkinek, vagy jó nemtudommit, ami éppan akkor lesz, amikor olvassák eme röpke remake-m :)!

    Dody
    🙂

  • Göllner András

    Piri ! Fel kelt a mucsai bunkó ! Kibujtam az intellektuális álarcom mögül és, látom, még velünk a tél, de ezt már mindenki tudja. Mondjam azt, hogy most már, négy nap után, EVERYBODY KNOWS ??????? Mondja inkább Leonard Cohen…….

  • dody

    persze egy-egy ilyen peldat mindig elo tudnal huzni, DE a szazalekos arany szerint nagyobb esely van arra, hogy egy tanult, intelligens polgari csaladban felnott ember szinten tanult es intelligens lesz… tudom szep volna ezt osszemosni, meg a jelentoseget lehuzni, DE szerencsere a tenyek tokeletesen elegek bizonysagul,….ami a nyelvtanorat illeti, csak akkor kell foglalkozni vele, ha azt szeretned, hogy masok is megertsek, egyaltalan elolvassak, amiket idefirkalsz, egyebkent nincs jelentosege…majd Lacit megkerjuk, hogy tomondatokban kivonatolja a zagyvasagaidat, ha azok arra egyaltalan erdemesek:) jah es anyazni szamomra sokkal nagyobb orom, mint teged olvasni, szennypirinek, witcheszternek pedig sokkal egyertelmubb utmutatas….ezek ha nem tudnad nem azerl jarnak ide, hogy a te kormondataidat bogarasszak turelmesen, hanem azert, hogy terjesszek nyiltan rasszista neonaci nezeteiket, hogy ciganyozzanak, zsidozzanak es egyaltalan leszarjanak mindent, amit te meg en meg eddig mindenki videkrol es pestrol egyarant, oly nehezen felepitettunk! meglepne, ha az en anyazasom zavarna ebben a mocskos kepben leginkabb!?

  • Libas Misi! | február 25, 2012, 7:28 de. Te szerencsétlen kétlábú! Eddig is sejtettem az útszéli retorikádból, hogy valakinek, talán Göllner? valamilyen szempontú rokona lehetsz. Jóapád? segitett: van egy Misi nevű fia, ez feltehetően te lehetsz, mert a világon nincs még egy honlap amely annyi mocskolódást megenged, mint ez, tehát nem körön kivüli vagy. Kb. 50-es IQ-dhoz a szokásos max. 200 szavas (proli szellemi szint), kódolt “anyanyelvi” szókincs teszi lehetővé azt, hogy “rasszista, neonáci, cigányozás, zsidózás” tartalmatlan fogalmakkal kimerül és ezeket a témáktól függetlenül is, szinte kocsmai kötőszóként használod. [email protected] sincs e mesterséges fogalmak jelentéséről, mert csak a mantrázásának a célját (vélt ellenfél/ellenség megalázása, hiteltelenitése) kódolták a gyűszűnyi agyadba. Állitólag neked is van fiad aki a te pinceszinteden szocializálódhatott. Nos, jól kicsesztél vele!

  • witchgenya

    nem ertem miert panaszkodsz, csupan hosszas erofeszitesek aran leszalltam a szintetekre, mert ra kellett jonnom, hogy a balliberalis oldal legnagyobb hibaja mindig az volt, hogy hittek a parbeszedben es mikozben ok egyik oldalon megbeszeleseket kezdemenyeztek teljesen nevetseges modon, akozben ti a masik oldalon kockakovekkel, ovon aluli tamadasokkal, ragalomhadjaratokkal, gardabakancsokkal, kordonbontassal es rendzavarasokkal, valaszoltatok…..ha rajtam mulik witcheszter, a balliberalis oldalt harcos egysegbe tomoritik es csak siman belevernek benneteket a betonba … akkor legalabb kuss lenne vegre! ha rajtam mulik wicheszter, a balliberalis oldal elere valami harcos politikust allitanak, aki visszazavar benneteket a budos patkanylyukakba es hasznalja a fizikai megfelemlites minden eszkozet! ezert a kialakult helyzetert sokat dolgoztatok, csupan meghozta gyumolcset! min csodalkozol te kis pondro? kulonoskeppen ti witcheszter, ti ven trottyok, annyi bunt kovettetek el a multban, amikbol nemhogy nem tanultatok, de alig vartatok a “vezetot” aki lehetoseget adhat arra, hogy ujult erovel, pelenkaval a seggeteken, pokhaloval az agyatokon, de elevenen elo bosszuval a lelketekben raszabaditsatok egy ujabb nemzedekre a poklot ti fergek! velem ne talalkozz, mert megjarod te mumia, garantaltan ott leszek a kovetkezo szavazaskor!

  • No csak, bővült a proli szókincsed “kockakovek, ovon aluli tamadasok, ragalomhadjaratok, gardabakancsok, kordonbontas es rendzavaras”, de ez még belefér a 200 alapszóba! :-)) De ez tipikus bolsi fenyegetésözön: “pelenkaval a seggeteken, pokhaloval az agyatokon, de elevenen elo bosszuval a lelketekben raszabaditsatok egy ujabb nemzedekre a poklot ti fergek! velem ne talalkozz, mert megjarod te mumia, garantaltan ott leszek a kovetkezo szavazaskor!” Akar a fene veled találkozni, hiszen te a sárgacédulád adta jogi lehetőséggel operálsz! Azért örülök, hogy érdemben nem cáfoltad a sejtéseimet veled kapcsolatban! :-))

  • a 4. részhez nem megy el egy szövegem. most már csak regisztrálás után lehet hozzászólni?

  • witch

    mondod ezt te, aki bealltal egy valosagosan kezelesekre jaro elmebeteg moge? a pokhalo mellett elfelejtkeztem a halyogrol a szemeden te szottyadt csotrogany….ami a 200 szavas szokincsemet illeti, csupan a te gyatra matematika tudomanyodat bizonyitja te ostoba nember!

  • T.Vincs Eszter!Ön kikéri a hangnemet,amit önnel megütnerk de ön még gyülöletesebben szől hozzá!Iszonyat ahogy ön it ir,azt szoktam ondani hogy a cigányok nem beszélnek igy!A hangnem nem gondolja hogy minősiti magát az embert.?Ugy vélem addig amig egy ember ilyen gyülölettel,szalojképtelenül ir annak nincs joga a másikat birálni!S remélem,hogy a jó Isten nem engedi hogy ilyen emberek döntsenek a másik sok millió emberek sorsáról.A Jó Isten óvjon meg bennünket!

  • Eszter Vinch – azt hittem, hogy képes magyar szöveget elolvasni és még értelmezni is!
    Egyértelműen jeleztem, hogy a zsidózásról szóló hsz-em Godi “úr” szövegére válasz, annak az első sorában szerepel a Zsidó Világtanács – az tehát nem az én véleményem.
    Ön az első hsz-ében valamivel burkoltabban zsidózik (helytartózik) – ezért sajnálattal tájékoztatom, hogy a “felvett összeg tízszeresét” az Orbán kormány miatt fogjuk fizetni, mivel a hosszú távú kötvényeket ők értékesítették ÉVI
    10 % feletti szabadpiaci hozammal. Számolni tud? Az IMF nem akar mindenáron hitelt adni (3-5 % közötti kamatra) hiszen még meg sem kezdték Orbánnal a tárgyalásokat – és nem is fogják, amíg az Unió zöld utat nem ad. Mit gondol, miért vannak Orbánék frászban egy nem túl nagy összeg miatt? Mert az egy világos és egyértelmű jelzés.
    NEM hagyják elhúzni amúgy törökösen évekre az alkudozást. Az ország pénze meg csak nyárig elég.
    Ezt hívják “öngólnak”

  • gölner-dr.görény, egyik mondatodban még Krisztusról beszélsz, a következőben már a jó öreg Adolf haverodról. Felvilágosítlak, te vadbarom,hogy Jézust milliók követik itt és most, de a te szeretett haverodatt- kinek inkább írom nevét nagybetűvel mint a tiédet, csak azért, mert ő már nincs közöttünk, így már kevés szart kavar ellenben veled.- Bőg belőled a paraszt, a gyűlölet… már sajnálni sem tudlak. Hiába is próbálod magad jókedvünek felmutattni, az írásaid az ellenkezőjét mondatják veled. Ellentmondásos, cinikus, hol strici stilusban írsz, majd hirtelen átmész agyament doktorba. Talán, csak nem a kis szürkék vittek el téged agymosásra ?

  • haha javorszky

    a nagy striciszakerto!:) hiaba a tapasztalat nagy ur!

Leave a Reply


This site is protected by Comment SPAM Wiper.