A torontói Magyar Ház elkezdte tartózásainak kifizetését

2011 december 30 8:35 du.1 comment

Miután a Szőcs Klári-vezette Kanadai Magyar Kultúrközpont (HCCC) eladta és e hónapban kiköltözött a 37 éven keresztül magyar tulajdonban lévő St. Clair utcai székházból, a tavasszal megválasztott elnökség elkezdte az előző vezetők által felhalmozott szignifikáns tartózások részleges kifizetését. Az 5,5 millió dolláros vételárból így máris leomlott több mint 428 ezer dollár, melyet banki tartózások rendezésére használt fel a HCCC vezetősége és a kultúrközpont jelentése szerint, még így is marad kifizetendő összeg. “Rengeteg még a kifizetetlen számla, de csak gondos mérlegelés után fizetünk ki bármit is”–nyilatkozta a HCCC elnöksége.

A tartózásokon kívül összesen 186,450 dollárba került az ingatlan ügynök munkájához fűződő díjak és még külön 2,500 dollárt voltak kénytelenek ügyvédekre költeni, miután az előző székház alagsorát egy boxoló klub bérelte, mely nem volt hajlandó onnan kiköltözni. “Alig 3 nap maradt a kényszer kiköltöztetésükre, melyre megfogadtunk egy költöztető vállalatot. Több tonnányi fém szerkezeteket kellett először szétszerelni, majd felhordani az alagsorból és raktárba szállítani. Ez a 3 nap éveket vett el Koszó Mihály alelnökünk életéből, amikor alig 3 nappal a zárás előtt Szőcs Klárival együtt elkezdték csomagolni és lomtalanítani a plafonig teli raktár szobákat. Közel álltak ahhoz, hogy időben nem tudják kiürítve, kitakarítva átadni a vevőnek a szerződés szerint a házat”–jegyzi Magyar Tamás a HCCC aligha egyszerű költözéséről.

A HCCC elnöksége ideiglenesen egy 1170 Sheppard Avenue alatti albérleti irodából végzi a kultúrközponthoz kapcsolódó feladatokat. Közben egy új székházat keresnek, Koszó Mihály és Gálik Mihály torontói ingatlan ügynökök segítségével.

Januárban bérelt helyiségben tart a Magyar Ház lakossági fórumot és közben Maros Zoltán, a Kanadai Magyar Televízió producere egy olyan elektrónikus beléptetési rendszeren dolgozik, mely drámaian lerövidíti a közgyűlések előtt, gyakran 1-2 órás várakozást.

1 Comment

  • Igen sok kint éló ismerősöm is panaszkodott,hogy nincs egy komolyabb ház ahol össze tudnának jönni.Sajnos a jól müködőket is tönkerteszik,csődbe viszik.Az ismerőseimmel történ beszélgetésekből azt láttom hogy volna igény rá.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.