Mesterházy Attila szerint bűncselekménynek minősülhet a végtörlesztés

2011 szeptember 20 9:43 de.3 hozzászólás

A magyarországi Népszavának adott interjúban, a Magyar Szocialista Párt elnöke bűncselekménynek minősítette a frank hitelesek végtörlesztését lehetővé tevő fideszes politkát és előrevetítette a törvénykönyv-szerinti felelőségre vonást. “A miniszterelnök pontosan tudta – hiszen több jelzést kapott Európából és itthonról is -, hogy a döntés hatalmas kockázatokkal jár. Ha valaki tudatosan hoz olyan döntést, ami károkat fog okozni, akkor az a büntető törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősül”–mondta Mesterházy Attila.

Az MSZP elnöke azt is elmondta a magyarországi Népszavának, hogy előrehozott parlamenti választásra készülnek, melyre jövő tavasszal kerülhet sor. “Arra is készülünk, hogy a Fidesz jövőre előrehozott választásba menekül. Ha látják, hogy jelentősen csökken a támogatottságuk, azt gondolhatják, hogy ezzel át tudják vészelni a válságot, amelybe a Fidesz is egyre mélyebben belekerül. Jövő tavasszal, kora nyáron tehát elképzelhető, hogy urnák elé szólítják a polgárokat”–mondta Mesterházy, aki szerint az a nemzet érdeke, hogy a Fidesz minél hamarabb megbukjon. Éppen ezért a pártelnök a párton belül egység és szolidaritás fontosságát hangsúlyozta, ami eddig nem igazán sikerült. De Mesterházy szerint a Gyurcsány Ferenc meggyanúsitása elősegitheti a pártegységet és a pártelnök (akinek egyébként meglehetősen feszült viszonyna volt az ex-kormányfővel) is jelezte, hogy félre teszi az esetleges sérelmeket.

Hétfői ülésükön a parlament fideszes többséges meg is szavazta a végtörlesztésről szóló törvényt. Sőt, egyértelműen elutasították az MSZP azon javaslatát, mely a parlamenti képviselők és magas keresetű tisztségviselők végtörlesztését tiltotta volna. Az intézkedésnek köszönhetően, a jóbb módú frankhitelesek 180 forintos rogzített árfolyamon fizethetik vissza egy összegben kölcsönüket, az euróhitelesek pedig a 205 forintos árfolyamot vehetik igénybe. A végtörlesztés körüli politika egyik legnagyobb hiányossága, hogy semmilyen segítséget nem nyújt azok számára, akik komoly anyagi gondokkal küzdenek minden hónapban, amikor el jön a törlesztés ideje, hiszen nekik nem lesz lehetőségük arra, hogy igénybe vegyék a sokkal kedvezőbb árfolyamot.

Matolcsy György gazdasági miniszter is azzal nyugtatta osztrák kollégáját, hogy a magyar frank vagy devizahitelesek csupán 10 százaléka veheti igénybe a végtörlesztési lehetőséget. Ez kb. 100-150 ezer családot vagy állampolgárt jelenthet.

A HVG információi szerint a végtörlesztéssel kapcsolatos törvénynek is részben ad hoc jellege volt, vezető fideszes és KDNP-s politikusok szinte semmit nem hallottak a tervről a nyár folyamán és komoly hatástanulmányokat sem készítettek. A hetilapnak névtelenül nyilatkozó fideszes politikus szerint az egész nyár folyamán egyszer sem volt napirenden a devizahitelesek megmentése, bár tavasz óta a kormánypárti képviselők rendszeresen hallottak lakossági panaszokat a devizahitelekkel kapcsolatban. “Kellett hozzá a jó adag matolcsyzmus, a bankok sokszor provokatív viselkedése, a Jobbik nyomulása, a képviselői fogadóórákon tapasztaltak és persze Viktor eltökéltsége, hogy nekimegy a pénzintézeteknek. Pedig Hajdúszoboszlón ő is elismerte, hogy az ügynek vannak politikai, gazdasági és nemzetközi kockázatai”–nyilatkozta a fideszes politikus.

A 168 Órá című hetilapnak nyilatkozó Katona Tamás, Magyarország volt pénzügyi államtitkára szerint a Fidesz-KDNP 2012-ben fogja közvetelnül megérezni a bukott gazdaságpolitika hatását, ami a pártot támogató vállalkozói kör kihátrálását jelentheti. Az egykulcsos adó nem pörgette fel a gazsaságot és Katona szerint ez előre boritékolható volt. “Az egykulcsos adóval az ötszázezer forint felett keresők jártak nagyon jól. Az adóhivatal 2009. évi statisztikája szerint csak százötvenezer embernek volt ekkora jövedelme. Ők inkább külföldön költik el pénzük bizonyos részét, vagy importterméket vásárolnak, ami szintén nem segíti a magyar gazdaságot”–mondta az egykori államtitkár.

3 hozzászólás

  • Eddig azt hittem, hogy Gyurcsány szerencsétlen megjegyzéseit nem lehet alulmúlni.
    Mesterházynak sikerült. Nem kevés önbizalom kell ahhoz, hogy ötvenkilenc parlamenti képviselövel a háta mögött elörehozott választásokról beszél. Neki legyen mondva: ha valóban így lenne, ötvenen sem maradnának.

  • Mikor lesz itthon, Magyarországon rend, kiszámíthatóság és béke. Mármint a politikusok között.
    A gond, csak az, hogy egymásra dobálják a sarat, pedig ezzel ez energiával KÖZÖSEN kellene tenni, kiagyalni, megvalósítani, hogy a magyar embereknek valóban normálisabb legyen az élete.
    Ez a svájci franc-hitelek is emberek ezreit dönti testi és lelki nyomorba. Öngyilkosságba. Nem túlzok. Előbb jön a válás, majd a fedél nélküliség, a gyerekeket intézetbe teszik, mivel nincs hol lakniuk stb. stb. a teljes lecsúszás. Családok szétesése…
    Pedig sokan, nagyon sokan csak azért vették fel a hitelt, hogy a meglévő házukat bővítsék, felújítsák. Most? A teljes létminimum – elveszítése… Mi marad? Nem akarnék kitérni erre. Egyetlen szó: gyász.
    Nincs tartalék, barátok?
    A legtöbb barát is bajban van. Hová? Hogyan? Mint a mérgezett egerek, csak futjuk a köreinket. Rettenet!
    A segélykiáltás az égbe hallatszik, de nincs kegyelem.
    Csak tárgyalgatás.
    Az egész világon nem húznak annyi sápot a bankok, mint ebben az országban.
    Miért van ez?
    Jó, Orbán “atyus” megadóztatja a bankokat…
    Hú!
    Most aztán nem is kerül a bankosok kenyerére a vaj?!
    Nagy dolog!??!!!!
    *
    Nem fröcskölök, nem bántok, nem mutatok senkire ujjal, de ennek az előre hozott választásnak is semmi értelme. Már sokan nem is mennek el választani, hiszen, úgysem az lesz, amire “rákereszteltek”….
    Akkor meg minek?
    *
    Cirkusz kell a népnek. Legyen! Higgyék azt, hogy minden úgy lesz, ahogyan “kereszteznek”…
    De sokan megkérdőjelezik a választás tisztaságát. Én is!
    Nagyon sokan nem akartak belépni az UNIO-ba. S, mi lett? Beléptünk.
    Miért nem lehetett volna megőrizni a saját kicsi államunkat úgy, ahogyan volt.
    Hja, igen, azért, mert pontosan középen vagyunk!
    Éppen ezért!
    Ne legyen a mi országunk egy “dobbantó”… Ahol dobbantanak, s máshol érnek célt.
    Miért nem élhettünk volna úgy, hogy: saját gazdasággal, saját cukorgyárakkal, saját szerszámgyárakkal, saját mezőgazdasággal? S, nem behozni máshonnan a tejet, országunkban pedig már lassan tehén sem lesz…
    Akkor miből van a tej? Jó kérdés.
    Van például a Reggeli ital. Kakaós, madártejes. Én is ittam, sőt, nagyon fínom. De, jobb NEM elolvasni miből készül. Ritkán engedem meg magamnak az ilyen kilengést – egészségem védelmében.
    *
    Megszűnnek a kicsi boltok, építik a plázákat, minek, kineke?
    Hja, azt elfelejtettem leírni, sok sok pénz – az építtetőnek, a beruházónak… De a boltok tele, eladók unatkoznak… Az emberek többsége bámészkodik, én is…
    A vásárlásaimat máshol “ejtem” meg…
    *
    Az energia-piac idegen kézbe vándorolt…
    Sőt!
    Magyarországon nagyon sok a gyógyvíz, s egy nyögdíjas számára szinte elérhetetlen, megfizethetetlen a belépő… Miért? Idegen kézben minden…
    *
    Ismét megemlítem a Sárga Házat. Azzal is valaki jól járt. Biztosan teletömték a zsebét, hogy ezt csinálja. Ha mi magunk vagyunk/lennénk akkor ez nem fordulhatott volna elő. Most megvárják, míg teljesen lerobban, s ezek után egy tál zabért megvásárolják…
    Persze a többi pénz már ott van a “kerítőnél” – aki ezt a mocskos munkát elvégezte. Kérdezem, miért?
    A betegek többsége hajléktalan. A család kitaszítja. Meg is értem. Sokszor megoldhatatlan egy dühöngő/kiszámíthatatlan – emberrel együtt élni. A gyógyszerekre a pénz nincs, többnyire tablettás bort vásárolnak belőle. Mert az hat. Úgymond: felejtős. Már aki megissza… Az íze is (gondolom, szerencsére én nem élek vele), de a hatása az tutttti: “lezsákolja” azt az issssssssza, öntudatlanul bámul ki a fejéből… Pedig orvosi kezelés, felügyelet kellene a többségének… De kinyitották a kapukat, mehetsz! Szólt a felszólítás! Hová? Bizonytalan lépésekkel, indultak a betegek a semmibe…
    Most? Ott áll a csodálatos telken, az a Ház, amit az elmebetegeknek, s mindenféle pszichiátriai gondokkal kűzdőknek volt a menedéke…
    Üvölteni tudnék az elkeseredettségtől.
    Nekem nincs (szerencsére) sem rokonom, sem ismerősöm, aki ott volt, vagy oda való lenne.
    Csak az a legnagyobb bajom, hogy nyitott szemmel élek. S, nemcsak nézek ki a fejemből, de látok is, s amit látok azt az agyam is felfogja. S, itt a gond. Gondolkozom. Nem szabadna. Ha csak úgy élnék bele a világba, biztosan boldogabb le(het)nék… Nem így neveltek.
    *
    Többnyire olyan vezetőink voltak/vannak és nem sok reményt fűzök ahhoz, hogy milyenek lesznek?! Olyanok, akik nem értenek máshoz, csak “ma Te, holnap én, azután pedig Ő” jár jól… Ennyi a véleményem. S, ezt vállalom.
    Georgina Bojana*

  • Mesterhazy Attila mondta…. kinek? Nehany amnezias nyuggernek, meg a balfek sajto ejropazo drregoseinek? Az orszagot kiraboltak, kifosztottak ugy anyagilag, mint erkolcsileg es vajon kik? Hat azok, akik hegyibeszedet tartanak nap mint nap, naciznak, rasszistaznak es mint azt Mesterhazy Attila eseteben rendszeresen tapasztalhatjuk, ellenzekben elkezdenek torodni a neppel… Azzal neppel, melyet napiszinten alaznak meg csakugy mint azt szuleik tettek egy masik IZMUS allarcaban, nem oly regen.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.