Kik vagyunk mi, emberek?

Jordi Savall

Szerző: J.Gyõri László
Lapszám: 2017 január

Felvégi Andrea felvétele

- Szerencsénkre sokszor hallhattuk már Budapesten, de eddig mindig valamelyik saját együttesével lépett fel nálunk. Most viszont nem velük, hanem egy Európa másik csücskében, Koppenhágában működő együttessel érkezett. Gyakran dolgozik velük?

- Nem, most másodszor vezényelem őket. Négy éve jártam náluk először, akkor nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Az idén, fennállásuk 25. évfordulója alkalmából meghívtak, dirigáljam őket turnéjukon.

- Kivételes alkalom, ha nem saját muzsikusaival dolgozik?

- Igen, nincs rá időm, hogy rendszeresen másokkal is dolgozzam. Ritkán vállalkozom ilyesmire, de ezek ragyogó, és nagyon készséges muzsikusok, akikkel öröm a munka.

- Az a hely, ahol ön él és dolgozik, az Ibériai-félsziget, sok tekintetben peremvidéke, perifériája Európának, amelyet a történelem során nagyon sokféle kulturális és zenei hatás ért. Kivételes szerencséje ez önnek, aki ott él, és ezeket a hatásokat kutatja...

- Azért én Katalóniát és Spanyolországot nem nevezném perifériának. A romantikus zene szempontjából talán igaza van, de az azt megelőző korokban, különösen a középkorban, a tru­badúrok korában abszolút központi hely volt.

- Rendben, hadd helyesbítsek, peremhelyzete miatt hihetetlenül sokféle hatás érvényesült a régióban. Dél-Európa, Afrika zenéje, az arab zene, és a többi. Nem hiszem, hogy volt még egy területe a kontinensnek, ahol ennyiféle kultúra élt együtt...

- Mondjuk Földközi-tengeri központnak, de abban persze igaza van, hogy később, a barokk korától kezdve a hangsúlyok áttevődtek Nyugat- és Közép-Európára.

- Amikor összeállította a koppenhágai együttessel abszolválan­dó turné programját, amelyen egy korábbi, Elemek című projekt­jének darabjai hangzanak el, szerepet játszott-e az a szem­pont, hogy egy skandináv együttes más zenei hagyományokkal rendelkezik, mint egy barcelonai?

- Nem, egy olyan műsort választottam, amelyben a barokk repertoár ismert darabjai szerepelnek. A központi gondolata, hogy mit gondolunk Földünkről, a klímáról. Ez egy politikailag elkötelezett műsor, amely a természet fontosságát mutatja meg a mai embernek is.

- Ezt a témát mindenképpen szóba akartam hozni: hangversenyeinek és lemezeinek mindig van valami olyan gondolata, amely alapján a műveket egymáshoz illeszti. Hasonló műsorszerkesztési elképzelései másoknak is vannak, de az öné sok tekintetben szembemegy a megszokottal. Tematikus műsorokról, projektekről van szó, amelyek egy-egy kiemelkedő alak, egy város, egy történelmi esemény, vagy egy korszak köré szerveződnek, és nem csak zenével foglalkoznak. Most jelent meg a Ra­mon Llull középkori filozófushoz kapcsolódó zeneművekből összeállított CD-könyve, emlékszem Cervantes CD-jére, illetve könyvére, a Borgiák-hoz kapcsolódó projektre, viszonylag új a Gra­nada-CD, amely a város öt évszázadát mutatja be zenében, és még sokáig sorolhatnám. De még a jól ismert barokk művekről készített lemezeinek a műsorában is van egy kis csavar. Magnificat című CD-jén Vivaldi-és Bach Magnificatja szól, a Dixit Dominus lemezen pedig Vivaldi, Mozart és Händel Dixit Dominusa. Mindenesetre az ön lemezei és CD-könyvei elmélyedést kívánnak a hallgatótól, aki nem könnyed háttérmuzsikát kap. A hallgató aktív közreműködésére van szükség.

- A programok összeállításakor engem főleg az érdekel, hogy egy-egy témát hogyan lehet több oldalról megmutatni. Hogy az utolsó példáinál maradjunk: ugyanazt a szakrális szöveget hogyan zenésítették meg különböző komponisták. A következ­tetések levonása a hallgató dolga, az enyém pedig az, hogy bemutassam ezeket a darabokat. De hogy ezek miként korrespondálnak egymással, azt a közönség állapítja meg. Az én funkcióm, hogy létrehozzak egy elbeszélést Don Quijote de La Mancháról, a háborúról és a békéről, a Borgiákról, Ramón Llullról és másokról. Egy zenész természetesen járhatja azt az utat, hogy koncertjein a jól ismert repertoárt játssza, én például előadhatom Bach Gambaszonátáit vagy a h-moll misét - ezt egyébként teszem is -, de természetes, ha egy idő után másfajta motivációkat is keres. Nekem az a célom, hogy rájöjjek, és a zene segítségével velem együtt a közönség is rájöjjön: kik vagyunk mi, emberek, és mit kezdünk az életünkkel? A zene segítségével, és apropóján más korszakokba utazhatunk. Ez az utazás örömén túl azt is szolgálja, hogy megértsük, mi történt távoli a korokban. Miért háborúztak az emberek, egyáltalán: miért volt és van olyan sok háború? Vagy nézzük meg a Balkánt: évszázadokon keresztül éltek ott együtt népek és kultúrák, hogy aztán egyszerre megszűnjön ez az együttélés? Vagy hogy miért történt az az örményekkel, ami történt? A zene arra is jó, hogy segítségével hidat építsünk eltérő kulturális hátterű és hagyományú népek közé. Egyébként ezt mutatja az ön által említett Granada-projekt is, amely 2013-ra, a város alapításának ezredik évfordulójára készült. Alaposan beledolgoztam magam a város történetébe, a kalifákéba, a mozarabokéba, a keresztényekébe, a zsidókéba, és sikerült egy egészen fantasztikus zenész-csapatot verbuválnom. A két szélső évszám 1013 és 1492, amikor Granadát elfoglalták, illetve 1502, amikor a zsidókat pedig arra kényszerítették, hogy kikeresztelkedjenek.

- A zsidók 1492 után teljesen eltűntek Spanyolországból, menekülniük kellett, de legalábbis ki kellett térniük, ha nem akarták, hogy megöljék őket. A hagyományok őrzése legfeljebb titokban, illetve a diaszpórában történhetett. Ezt a hagyományt hogyan lehetett kutatni?

- Csak a diaszpórában, Észak-Afrika, az Ottomán Birodalom, Velence és a Balkán zsidó közösségei őrizték meg a hagyományt. Ha Spanyolországban egy conversónak az jutott volna az eszébe, hogy zsidó dalokat énekeljen, megnézhette volna magát. A második világháborúig nagyon eleven hagyomány élt tovább, de a háború a diaszpórában élő spanyol zsidó közösségeket is elpusztította, illetve szétzilálta.

- Repertoárja hatalmas időszakot ölel át, játszik és vezényel nagyon régi zenét és bécsi klasszikusokat egyaránt. A régi zenéket saját maga kutatja fel, illetve az ön vezetésével tárják fel az archívumok zenei kincseit. Az ember nem is győz csodálkozni, milyen sok régi kéziratra lehet bukkanni önök felé. Azt gondolnánk, hogy a háborúk rengeteg mindent elpusztítottak, amit pedig nem, az az enyészeté lett. Kérem, meséljen erről a kutatómunkáról!

- A világ fontos könyvtáraiban a háborús pusztítások ellenére is rengeteg anyagot őriznek. Ezeket jó eredménnyel használjuk, ahogy azokat az orális tradíciókat is, amelyeket régóta kutatunk. Az említett Ramón Llull esetében például azoknak a helyeknek a hagyományait, ahol élete során megfordult. Rengeteget utazott, ismerte az arabok, a zsidók és a Földközi-tenger térségének zenéjét. Járta a világot, uralkodókkal találkozott, igyekezett dialógusba keveredni más kultúrák képviselőivel, a zsidókkal. Nagyon pozitív, felvilágosult, nyitott gondolkodású ember volt. Projektünkkel megpróbáljuk összeszedni és bemutatni azokat a zenéket, amelyeket utazásai során hallhatott.

- Hogyan folytatja ezeket a kutatásokat? Sokat foglalkoztatott előadóművészként nyilván csak korlátozottan van ideje a könyvtárazásra. Vannak muzikológus segítői?

- Természetesen együtt dolgozom zenetudósokkal, akiket régebb óta ismerek, de én magam is kutatok. Mostanában  Ve­lence ezer évét bemutató műsorral turnézunk sokat, és most készítem elő azt a nagy vállalkozásunkat, amely a Szent Római Birodalom, vagy Német-római Birodalom ezer évéről szól majd. Ez egy olyan történet, amelyet gyakran elfelejtenek. Európában hosszú-hosszú ideig létezett egy olyan államalakulat, amely maga választotta császárát. Ezekben az országokban folyamatos volt a béke, hasonló vagy azonos törvények voltak hatályban, a császárt pedig hét választófejedelem kontrollálta. Ma már senki sem beszél erről, pedig micsoda szimbolikus jelentősége van! Két éve foglalkozom ezzel. Közben rengeteg zenét találtam, maga a történet pedig új aspektusokkal gazdagít bennünket, miközben egy jobb világ lehetőségét keressük. Januárban jelenik meg a következő CD-könyvem, amely a rab­-
szolgák útjáról szól majd. Ehhez nagyon sok kutatást végeztem. A kéziratokat többek között Mexikóban, Kolumbiában, és a Kanári-szigeteken őrzik. Annak idején leírták a feketék, a mesz­ticek és az indiánok vallásos dalait, ezenkívül fennmaradt egy élő orális hagyomány is: az egykori rabszolgák leszármazottjai ma is énekelnek ősi dalokat. A projekt összeállításánál együtt dolgoztunk brazil, mexikói, kolumbiai, marokkói, mali és madagaszkári muzsikusokkal és énekesekkel. A dalokból sok minden kiderül arról, hogy mi történt a rabszolgákkal a 15. században.

A zenei kutatásokon kívül témába vágó forrásokat olvasok. Az első rabszolgagyűjtő expedícióra 1444-ben került sor. Angolából 250 rabszolgát hurcoltak Portugáliába. A korabeli krónika pontosan leírja, hogy mi történt velük, hogyan adták el őket, ki hogyan részesült az árukból. Tudjuk, hogy lovas katonák törtek rá a gyanútlan emberekre, halomra gyilkolták őket, de az egészséges fiatalok életét megkímélték. Őket vasra verve elhurcolták, és hajón Portugáliába vitték. Ahol aztán elválasztották őket családtagjaiktól, és eladták őket. Az emberek manapság amnéziában szenvednek. Elfelejtették, mi történt ezekkel az emberekkel, ahogy elfelejtjük a történelmet. Most egész más okból érkeznek Spanyolország és Olaszország partjaira az emberek. Százával és ezrével. De az nem jut senkinek sem az eszébe, hogy 1500 és 1880 között harmincmillió afrikai embert tettünk rabszolgává. Évszázadokon keresztül ez volt a legnagyobb üzlet. Hatalmas hajókon szállították a fekete rabszolgákat a cukor- és gyapotültetvényekre és a bányákba. És kevesen tudják, hogy ma is 25 millió ember él rabszolgasorban. Amikor ezeket a számokat olvassa, nehezen képzeli mögéjük az emberi sorsokat. De ha hallja a dalaikat, azok a szívéig hatolnak. Ezt a programot mostanában sokfelé játsszuk. Eddig tízszer léptünk fel vele, és a jövő esztendőben is sok helyütt előadjuk. Óriási sikere van, ami azt mutatja, hogy mennyire erős ez a zene. Gondolja meg, azokat az embereket a dalaik mentették meg, és tartották életben. Ugyanúgy, ahogy az örmények esetében is történt. Az ember csak ámul, hogyan lehetséges, hogy azok az emberek, akik ilyen leírhatatlanul so­kat szenvedtek, ilyen csodálatos dallamokat énekeltek? 
A ze­ne volt az egyetlen menedékük. Mindenüket elveszítették. A sza­badságukat, a családjukat, a hazájukat. Csak a zene maradt nekik. Az volt az egyetlen, amit nem vettek el tőlük, és ami éltette és reménnyel töltötte el őket.

- Ki és mikor gyűjtötte össze ezeket a dalokat? Milyen formában őrizték meg őket?

- Lejegyezték őket. De ne felejtse el, rabszolgák már a rabszolga-kereskedelem fellendülése előtt is voltak az Ibériai-félszigeten, a gazdag családok korábban is tartottak rabszolgát, már csak presztízsből is. Spanyolország mindig is kapcsolatban állt Afrikával. Afrikában pedig gyakran spanyol rabszolgákkal kereskedtek. A háborúkban foglyul ejtett, vagy a kalózok által elrabolt spanyolokat is eladták. De ennek még nem volt köze a nagy üzlethez, a tömeges rabszolga-kereskedelemhez. Az pedig faji szempontokat vett figyelembe. A rabszolga-kereskedők fekete embereket kerestek. Az indiánok nagy védelmezőjeként ismert Bartolomé de las Casas szorgalmazta, hogy vigyenek minél több fekete rabszolgát Afrikából, mert szegény indiánok ellenálló képessége nem olyan jó. Egy hétig sem bírják a bá­-
nyában, míg az afrikaiak jól tűrik a fizikai megterhelést, ráadásul az indiánoknak lelkük van, ezért nem szabad őket rabszolgasorba hajtani. Ugyanez az afrikaiakkal kapcsolatban senkiben sem merült fel. Amikor pedig a rabszolga-kereskedelem kora letűnt, elkezdődött a gyarmatosítás. Rettenetes, hogy mi, európaiak mit műveltünk Afrikában és a világ más tájain! És soha senki nem kért bocsánatot az elkövetett bűnökért. Soha senki nem próbálta meg jóvátenni a történteket. Muzsikusként azt gondolom, hogy feladatom emléket állítani ezeknek az embereknek. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.