Búcsúzunk

Szerző:
Lapszám: 2016 április

Vajda József (1947-2016)

Fagottművész. 1947. augusztus 26-án született Zalaegerszegen. Zenei tanulmányait 1965-ig a pécsi Zeneművészeti Szak­közép­iskolában, majd 1965-től 1970-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Keszler Györgynél, illetve Rudas Imrénél. 1970-től 25 éven át a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első fagottosa volt. E mellett rendszeresen fellépett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és az Osztrák-Magyar Haydn Zenekarral is. 1975-től a Rádiózenekar Fúvósötösének tagja lett, 1979-ben első díjat nyert az együttessel a colmari Nemzetközi Kamarazenei Versenyen. Akvintettnek több hanglemeze is megjelent. Több mint húsz évig tanított fagottot és kamarazenét a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, különböző zenei táborokban és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Kamarazenei Tanszakának adjunktusaként. Liszt-díjas, Lehel György-díjas művész volt. Életének 69. évében, február 29-én hunyt el.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.